A Mozgó Világ internetes változata. 2010 március. Harminchatodik évfolyam, harmadik szám

«Vissza

Szlukovényi Katalin; Cím nélkül; Ikon; Látlelet; Ringató

Cím nélkül

 

 

Hogy volt-e oka, vagy csak így esett,

már nem találgatom. A tény a lényeg:

így alakultunk. (Ki?) Határeset,

sőt határátlépés. De lénye tényleg

 

 

úgy telibetalált, akár a pinty.

(Nemcsak e képzavar zavar, ha már itt

tartunk.) Hol is tartunk? Barátaink

szerint csupán a végkifejlet számít,

 

 

de nem értek egyet. (Egyet nem értek

ugyan én sem, te sem tudod a választ,

tartok tőle, de úgyis csak tévképzet,

kiről mit tartunk, vagy hogy bárki választ.)

 

 

Mindegy. (Így sem árullak el, ne félj.)

Nincs is egyes szám második személy.

 

 

 

 

Ikon

 

 

Üres egyes szám második személy

körvonalai erős ragyogásban.

Az áhítatba dermedt szenvedély

oltárán két dimenzióba zártan

csupa koncentrikus arany szegély

lüktet hidegen izzón, mint az áram,

abroncsglóriák: fegyelem s a kéj

kettősen megfeszített mámorában.

 

 

Gyönyörű arc: nem volt, nem lesz soha,

se mélysége, se távlata; a hit

absztrakt és túldíszített mértana,

rákos burjánzással határait

felszámoló képe csak önmaga

nézése: eksztázisig elvakít.

 

 

 

Látlelet

 

 

Családi idill: férfi, nő, gyerek,

kettő darab, egymásba kapaszkodva

állnak egy bokor elszántan virágzó

vörös rózsa előtt. Tetőpontján a nyár.

A nő rövid ruhában, elég trampli,

a férfin trottyos, térdig érő nadrág,

kopaszodik, és pocakot ereszt,

a gyerekek a szülőkre hajaznak.

Csak erős fény van, semmi árnyalat,

száraz színek, csupa határozott

körvonal, árnyék, és mind eltökélten

mosolyognak arra, aki a képet

épp csinálja vagy nézi. Ha kicsit

lágyabb a napsütés, a virágkelyhek

és arcok merev kontúrja talán

eloldódik, megszépül, ha nem bámul

mind kizárólag a kamerába,

ha egymásra pillantanak, ki tudja,

talán együtt maradtak volna.

Nem

így alakult, huzavonák után,

miközben én meg egymagamban otthon

a képen töprengtem. Szeretlek, persze,

de magam a képbe sosem kívántam,

téged pedig hogy vennélek ki onnan?

Ha kinyírom a fotóból a nőt,

vagy muszáj belevágnom a gyerekbe,

vagy mégis megmarad egy csík a nőből,

s ha csak téged váglak ki, úgy is ott lesz

körötted a szabálytalan hiány,

most is látom a vaskos, pucér vádlit,

a pocakod, mit sose vettem volna

észre, ha nincs a csoportkép, ha nem

ezen a képen tanullak utálni.

Miféle szenvedély tudná szememből

kiégetni e könyörtelen látást?

Adhat-e az ég oly szelíd esőt,

hogy gyöngéd érintésétől a rózsák

sötét kelyhében megindul az élet,

és nedvekkel telítődik a föld?

 

 

Nyár van megint. Szikkadt talajon állunk.

Persze, azt mondod, mit foglalkozom

egy képpel. Majd csinálunk másikat,

lesz rajta rózsa, férfi, nő, gyerek,

tetszőleges számú, s tetszés szerint

állíthatom a megvilágítást,

a szereplőket. Akkor is, szerelmem,

én nem tudlak nem téged látni benne:

egy silány kép rossz reprodukcióját.

 

 

Ringató

 

 

estelente reggelente

test-sötétben hold kerek

aludj kincsem tente tente

paplan alatt két gyerek

 

 

tűz az egyik víz a másik

hogyha testük összeér

nappal éjszakába válik

és az éj reggelre kél

 

 

reggelente estelente

holdvilágon álmodom

fordul a föld forró teste

alszik állad vállamon

 

 

Kapcsolódó írások:

Szlukovényi Katalin: Cirkusz; Fa, téli tájban Ahogy a cirkuszban a pöttöm kínai föl-alá futkos, piros és...

Szlukovényi Katalin: Itthon; Szeretteim; Túlélő; Szőrszálhasogatás Ha ezt a percet meg tudnám ragadni, mikor a valóság...

Karádi Márton: ébredés után; Dominik; Ringató; Feloldozás a kisírt szem olyan, mint eső után a föld –...

Szöllősi Mátyás: (cím nélkül) Már előtte éreztem hogy vége van mintha egyszerűen csak kimarták...

Lator László: Vers-látlelet (Szöllősi Mátyásról) Lator László Vers-látlelet (Szöllősi Mátyásról) A díjazott, Szöllősi Mátyás, pályakezdő...

 

 

Cimkék: Szlukovényi Katalin

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK