←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Beck Tamás

Reconquista

(A 2004. március 11-i madridi terrortámadások áldozatainak emlékére.)

 

SPANYOLHON

Amaz évben, mikor Kolumbusz elindult,

hogy átszelje a mát, egész a tegnapig,

Granada megbetegedett. (Kérdezték is tőle

ágyánál barátai: hogy lehetsz ennyire

ELESETT?) A történelem tüdeje

volt ő: beszívta, s elhasználta

a békét. Így lett egyszerre lovasroham,

s erődostrom, mi hajdan volt: tengermoraj,

vöröslő szőlőfürtök, égkék...

 

VILÁG

Igen, tudom... és aztán, hogy Maga

meghódított, s a végtelent elrejtenivaló

testrészemmé tette, csak eljött

a birodalom, melyben sohasem

nyugszik le... mint lekapcsolhatatlan

kislámpa, világított torinói lepel-

arca a szemhéjam alatt!

 

SPANYOLHON

De miért, miért jött Bolívar? Mért kellett Önt

gyarmatonként elveszítenem: a kézfejét,

a felém-moccanását, a mosolyát?

És Napóleon, ki civilizálni

próbálta bennem a kegyetlen gót

kezdetet és a végzetes mór nyugalmat, amellyel

szerettem Önt...?

 

VILÁG

Ön félreért... túlságosan időtlen

megint, és ezt utáltam mindig Önben... érti

már? Falnak fordulnak előbb-utóbb

a birodalmak, akár egy elalvó kisgyerek,

tehetik Keletnek, Nyugatnak - a tengert

megóvják tekintetüktől. Csak így válhat szét

az Öröklét reggellé s estévé újra, csak

így foroghat tovább a Föld, e hangomnál

megakadt bakelitlemez: én szeretem...

szeretem Önt...

 

 

Önarckép

„De élsz, csak részletekben. Márpedig

a szem, az orr, a száj, külön csak mímelik

a mosolyt, s ha a rajz széttépve foszlik,

darabban, én az arcról nem tudom, kit

ábrázol: ezt és ezt egymás mellé teszem

belőled... egy szörny jön ki majd, mellékesen."

 

„Igen, kezed rak össze most kiszaggatott

részeimből... ám homlokomra aggatod

egyik szemem, s e küklópszban borzadva ismered

fel áhított egységed, Istenem:

veled ráncolja homlokát, s amint

felemeled rá jobbodat, ő ballal int."

 

„Nem...végtelen számú véges papírdarab

sem adhat vissza engem... aki széthasadt,

nem lehetek... a képein nem látható

soha emez ügyetlen, náthás rajzoló:

mikor épp összeállnának a részletek...

Most miért kellett széttüsszentened?!"

 

 

Baleset

Kezdetben karambolozott tekintetünk.

Én észre sem vettem, hogy egymásnak megyünk,

az Útinform mondta csak, hogy egy táncterem

szélén katasztrófával KEZDŐDÖTT az érzelem.

Aztán apád barátja - körzeti megbízott -

rád pokrócot, rám feledést borított.

Téged óvón másik kórházba vittek el,

azt sem tudtam, hogy élsz-e még. Mikor

kérdeztelek, vonták a vállukat: „Kit érdekel?

Amnézia!" S elmagyarázták, hogy mi, hol.

Tudtam már: hol a büfé, melyik ez az utca...

Egy újságban bukkantam rá nevedre: Jutka.

 

S az írt helyszínen, hol elvittek tőlem,

emléket kutattam rólad, netán belőled.

A takarítót - „Kék, mongolredős szemek..." -

pénzzel faggattam, ám ő félhetett,

Sírni kezdtem. Mert az én tekintetem: nem fogott.

 

© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk