←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Kiss Judit Ágnes

csonka szonett

mi torz lehet, az csak a gondolat,

a kéz, a láb teljességről beszél,

hangszerré szentül mind, mi hangot ad,

és egész lesz a test, ha testhez ér.

 

ölelni indul minden mozdulat,

látó vagy vak, könnyet csiszol a szem,

és táncolok, míg lélegezhetem.

 

 

ragadozók

1

isten vagyok szárnyra kelve.

ne védekezz, nincs értelme.

 

ne kérdezd, hogy mért pont téged,

volt-e vétked, nincs-e vétked,

 

az ölésnek nincsen elve.

érezd magad megtisztelve,

 

még repülhetsz velem egyet,

mielőtt ízekre szedlek.

 

2

már három napja minden este

én dúdoltam az altatót.

hát hogy ne bíznék - mondta - abban,

ki két karjában ringatott.

 

én méltóan a bizalomra

még vártam egy-két éjszakát,

ölemben tartva énekeltem

fajtám legszebb vadászdalát.

 

mert rólam álmodott, mosolygott,

védtelen hagyta szép nyakát,

én hódolattal ráborulva,

gyöngéd foggal haraptam át.

 

3

mert nekik szárnyuk van,

én mindig csak gyalog.

talán az irigység.

tán csak éhes vagyok.

 

szemtől szembe vívni

nincs semmi esélyem,

törékeny a testem,

és gyenge a mérgem.

 

hát kifeszítettem

értük ezt a hálót,

ülök a közepén,

hallgatok és várok.

Nel mezzo...

az emberélet útjának felén

még nem tudom, hogy hova is jutottam.

köröttem csönd, és azt is csak nyomokban

látom, mit magzatkorom éjjelén,

 

hogy a létért nagy árat kell fizetni:

testet kell húzni, csontot és velőt,

mit úgy megszoksz, hogy nem marad erőd

az út végén egy sóhajjal levetni.

 

állok a ködben, sehol semmi támasz,

tán egy-két illat, ami ismerős,

de hogy hazajutok, már nem hiszem.

 

meg kéne állni, megfordulni, ám az

ösztön, a vágy az újra túl erős,

csak sodródom a sűrű semmiben.

 

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk