S a gyógyszeres dobozok mintha kaktuszok
volnának a gyógyszeres fiókban,
egy kihúzható, visszatolható kaktuszkert.
Meg akartam venni egy példányt a Pozsonyi úton
tegnap, de valami hirtelen
elvette a kedvem,
vannak kedvszegettségek, mikor ember nem vásárol
kaktuszt, de visszatér pár pasztillaféleséghez.
Hajnal van, újra kezdem az egészet.
Üres kézzel kell megfogni a szárnyas
ajtót, könnyedén rátenyerelni, szevasztok,
Rudolf király, Samu király, kiknek
kalitkái (maradtak a szoba közepén)
most Totyi halálával megélednek,
de nem csupán, hogy ő, a legutolsó,
ezeken az üres kalitkákon elfogulatlan járkált,
nem, magát a két Bánatkirályt, Szomorúságkirályt
is megéledni látom
ezekben az üres kalitkákban.
Valamit bekapok, könnyedén érintem tenyérrel az ajtót.
A kaktuszok kivirágoztak az ablakban,
virágoztak már eddig is,
csak most újabb kaktuszok virágoztak ki,
teljesen ártatlan fogyasztópasztillát szedek be.
Kint a hajnal fekete. Megvárom,
legyen melegebb, ma hajnalra három
kaktusz is kivirágzott; a Pozsonyi úton,
hát nem is tudom, egy olyat láttam
(kivirágozva, kicsit bár elnyílva), amelyikről
nem is hittem, hogy. Nevettünk itthon,
félrenyúltam, napokig szedtem
izületi gyulladásgátló helyett
az orvosi szenet. A doboza azonosféle volt,
az íze csak kicsit furcsa.
Nézek az ablakok közötti kaktuszokra,
virágzanak. Ezt se hittem volna.
Mielőtt Szpéróék, Samuék, s a többiek, jöttek volna,
sok kaktusz volt itt. Meg valami más is történt
akkor. De hagyjuk. A szív, madár-szilánkra ha szétment,
ahogy egy másik költőnő mondta, most elültek ezek,
huszonhét és kétharmad év alatt levezekelhettem bűneimet.
...Dosztojevszkijes kiáltás, egy másik ciklus,
az következett el, a madaraké, sok darabra
darabolódott valaki, helyettük jöttek ők;
a kaktuszok csak különpálya voltak, tessék.
De nem, új ciklust! idegenként nézem
odakint őket, mily érdekes, ugrálnak,
csapzottak, vagy vidámak,
és nagyon sok jót kívánok nekik.
Nem helyettesíthetné egyikük sem Totyit,
aki Szpéró, Rudolf és Samu király s a többiek
után utolsónak maradt, és öt évig vele éltem,
alig más társaság mellett, egy verébbel,
akit nyakszegetten emeltem fel most a földről.
(Másokéi voltak a végpörgések, de csendes
elmúlások is akadtak.) Nem és nem! Egyelőre nem
kezdődhet - és nem hinném, hogy fog,
bármiféle új életszakasz. Ez a mostani nem az.
Várom az estét, Szomorúságkirály vau-vau, vah-vah
effektelését. Jól vagyok, (baráti) kaktuszpasztillákkal,
egészséggel éjjel kétszer kell csak megcéloznom a vécét,
de továbbra is rejtély az elalvás, korán kelek,
és nem tudom, ha ötven-ötven százalékra alszom el,
bár gondolkodom rajta, ki nem,
milyen lehet.