←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Podmaniczky Szilárd

Formule 1

Négy éve már, hogy nem él a családjával, csak hétvégékre utazik haza péntek este. Úgy hívják, Crocifissio.

Most is ott ül a munkásszálló presszójában, nem beszélget senkivel, bal kezével fogja a hideg, párás sört. Rágyújt egy cigarettára, és a csaposlányt figyeli, ahogy lapockával simítja a sörhabot. A lány ránéz, Crocifissio elkapja a tekintetét, slukkol, és mintha megúszta volna, a mennyezet felé fújja a füstöt.

Megissza a sört, és vár. Várja, hogy eltűnjön a lány, és az öregasszonytól kérje a sört a pultnál. Aztán visszaül az asztalhoz, háttal a pultnak.

Odakint sötét van, az ajtó üvegtáblájában föltűnik a lány alakja. Crocifissio megenyhülve nézi, a lány nem láthatja. Újra rágyújt, a családjára gondol, a két fiúra, akik nem hasonlítanak rá. Nyolc- és tízévesek, de már most magasabbak nála. Látja maga előtt, ahogy felesége lefekteti a gyerekeket, bekapcsolja a tévét, egy üveg sört vesz maga elé, aztán elalszik.

Ha péntek este hazaér, alig váltanak pár szót. A gyerekek már leszoktak róla, hogy kérdezzék, mit hoztál. A felesége a tegnapi ebédet melegíti vacsorának, Crocifissio leadja a heti bért, már amikor hetente fizetnek. Éjjel csendesen alszanak, néha fölébred a felesége, és megkérdi, mi történt a héten. Crocifissio hallgat, nem tudja eldönteni, hogy nem történt semmi, vagy csak nem tudja elmondani. Végül magához öleli a feleségét a sötétben, és engedékenyen szeretkeznek, mindketten tudják, már csak a holnap este van, aztán megint egy hét, külön.

Crocifissio egy lugánói utcáról kapta a nevét, ott élt a szüleivel húszéves koráig. Akkor döntött úgy a család, hogy átköltöznek Franciaországba. Vettek ott egy kis házat, vidéken. Crocifissiónak még egy hetet le kellett dolgozni Lugánóban, csak aztán mehetett a szülei után. Vagyis sehova. A szülei egy olaszországi alagútban belerohantak az eléjük bevágó kamionba, mindketten szörnyethaltak.

Crocifissio nem tudott Lugánóban maradni. Olaszországot, ha tehette, elkerülte. Végül egyedül telepedett le Franciaországban. Egy év múlva megnősült, s mikor az első gyereke megszületett, csődbe jutott a vállalat, mindenkit szélnek eresztettek. Azóta ingázik hétvégeken az otthona és a munkásszálló között. Valahol mindig van munka, csak otthon nincs.

A szállóra elmegy a kereset egyharmada, de még így is jobb, mintha nem lenne munka. A szobában három ágy van egy kis mosdóval, zuhany és vécé a folyosón. Az egyik ágy a kettő fölött keresztben az emeleten. Ha olyan helyen kap munkát, ahol közel a tenger, a hétvégeken a felesége utazik hozzá a gyerekekkel. Így nyaralnak időnként. A két fiú az emeletes ágyon alszik lábtól fejig és vissza, ők meg alul. Ha várnak egy órát, nagyon csöndben szerelmeskedhetnek. A szoba kettőkilencvenszer kettőnegyven méter, nincs benne levegő. Az ablakot nem lehet kinyitni, az autópályáról ömlik a zaj és a por. Néha a kisebbik gyerek fölsír a meleg miatt.

A felesége helyben kapott állást, takarít egy szállodában. A gyerekek iskolába járnak, tavaly a nagyobbik majdnem megbukott.

Most Crocifissio itt ül a félhomályos presszó szürke asztalánál, a harmadik sör és Pastis után folyik róla a víz. A pultoslány megint ott van az ajtó üvegében, feszes ruhát visel, mintha meztelen lenne. Crocifissio először gondol arra, hogy a hétvégén nem megy haza. Itt akar ülni az asztalnál, és nézni a lányt, ahogy csapolja a sört, mossa a poharakat és számolja az aprót.

Holnap péntek, úgyis hazamegy.

Crocifissio megvárja, amíg eltűnik a lány, gyorsan a pulthoz hajol, és fizet az öregasszonynak. Aztán kirohan a lengőajtón, fénylő füstoszlopot ránt maga után. Kint megáll, visszafordul a sötét rejtekében, várja, hogy visszajöjjön a lány. Odanéz-e az asztalára, ahol ült? A lány egy pillantást vet a székére, az asztalon hagyott üres pohárra, aztán a pultra támaszkodva előremered, mintha a láthatatlan Crocifissiót nézné üveges szemekkel.

Fáradt, gondolja Crocifissio. Fölmegy a szobájába, hideg vízben mossa az arcát, ledobja a ruhákat, derekára hajtja a lepedőt, s az ablakon át az udvari neonba bámul. A lefolyóból lassan terjeng a savanyú csatornaszag. Valamikor elalszik.

Reggel fél hat előtt fölriad, pedig nem álmodott semmit, rosszul vette a levegőt. Megmossa az arcát, felöltözik, egy dobozból előveszi a malteros bakancsot.

Reggelire pirítós, keksz és lekvár van mindig. Az éjjeli portás félálomban nyitogatja a teásdobozt. Crocifissio csak dzsúszt iszik, rá egy falat kekszet. Kiáll az út szélére, hamarosan jön a kisbusz, ami összeszedi a munkásokat.

Mit mondhatna a feleségének, ami nem hazugság?

Kiszállnak a buszból, Crocifissio szétnéz a szerszámok között. Talán ha valamit csinálna magával. Szögbe lépne, vagy a lángvágóba. Dolgozni kezd, elfelejti az egészet.

A kisbusz délután kirakja a szállásnál, Crocifissio egyenesen a telefonfülke felé tart, kinyitja, érmét dob be, és tárcsáz. A felesége még a szállodában takarít, ott kapcsolják az emeletét.

Nem tudok a hétvégén hazamenni, dolgoznom kell, mondja Crocifissio.

Nekem is, válaszolja a felesége.

Crocifissio fölmegy a szobájába, elterül az ágyon, nem veszi észre, de mosolyog.

Megvárja, amíg besötétedik, lemegy a presszóba, a lány sehol. Rendel egy sört, az asztala üres, hárman a túlsó sarokban spagettit esznek. Hétvégére kiürül a szálló.

Crocifissio az ablakból figyeli a pultot, a lány már egy órája sehol. Lehet, hogy ő is hazajár hétvégén? A családjához? Ahhoz túl fiatal, túl feszes.

Rágyújt, kér egy Pastist és egy sört, lassan megint a fejébe száll, fáradt. Újabb Pastis és cigaretták, amikor váratlanul fölbukkan a lány. Ugyanaz a ruha van rajta, mint tegnap. Az öregasszony nem szól hozzá, de nem is dühös.

Crocifissio az asztalon forgatja a pakli cigarettát, nézi a lányt a homályos üvegből, nem látni, hová néz, csak az alakját.

Most az öregasszony tűnik el jó időre, talán cseréltek.

Crocifissio föláll, a pultra teszi a kezét, kér még egy sört. A lány hirtelen ideges lesz, a habtoló lapocka elakad a pohár száján.

Bocsánat, mondja Crocifissio, nem lenne kedved beszélgetni zárás után?

A lány nem mond semmit, leteszi a sört a pultra.

Ma korábban zárunk, mondja a lány, és szétnéz az üres presszóban.

A három férfi föláll a sarokban, kifelé indulnak. A lány összeszedi a tányérokat, és eltűnik a konyhában. Crocifissio magára marad a sörével a pulton. Nézi a sok üveget a tükrös állványon. Hirtelen eszébe jut, hogy nyithatnának egy presszót a lánnyal.

A lány visszajön, megtörli a száját, valamit evett odabent.

Most be kell zárni, mondja a lány, de fél óra múlva kész.

Crocifissio bólint, fizet, a lány pontosan visszaad, és megint eltűnik a konyhában.

Crocifissio kilép a friss levegőre, odafönt csillagok, jár a szél, erős gyomszagot sodor a levegőben. Eszébe jut, hogy valami azért kellene, egy ital. Mikor visszanéz a presszóra, a lány zárja az ajtót. A közelben semmi nincs.

Kimegy az utcára, följebb száz méterre az árokban látott valamit. Egy hosszú sárga virágot, vastag törzzsel. Előveszi a bicskáját, levágja. Nincs szaga.

A lány már ott áll a presszó előtt, valamit a táskában keres.

Crocifissio előtűnik a neonfényben, háta mögül kiáll a virág sárga feje.

Ezt neked hoztam, mondja Crocifissio.

A lány egy pillanatra tétovázik, aztán elveszi a virágot.

Van itt egy pad, mutat Crocifissio a szálló oldalába.

Leülnek, a lány a virágot szagolja, aztán kérdezi: Hol találtad?

Az árokban, arra, mondja Crocifissio, még reggel megláttam.

A lány fésűt vesz elő, három mozdulattal beállítja rövid haját. Visszateszi a fésűt, behúzza a cipzárt, és Crocifissióra néz, mintha innentől lenne érvényes a pillantás.

Valahonnan ételszag jön.

Egyedül laksz, kérdezi a lány.

Persze, mondja Crocifissio.

Akkor fölmehetünk, mondja a lány.

Föl, válaszolja Crocifissio, megvárja, amíg a lány föláll, megy utána, aztán megkerüli, kinyitja neki az ajtót. A lány szét sem néz, az emeleti lépcső felé tart.

Hányadik, kérdezi a lány.

Majd megyek előre, mondja Crocifissio, és újra megkerüli.

A legfölső emeletre mennek, a tetőből sugárzik a hőség. Crocifissio elsőre eltéveszti az ajtó kódját, aztán kinyitja a lány előtt.

Tessék, mondja Crocifissio, fölkapcsolja a villanyt.

Bemennek, nincs más hely, mindketten leülnek az ágyra.

Van valamid, kérdezi a lány.

Csak a virág volt, mondja Crocifissio.

A lány a mosdó szélére fekteti a virágot, aztán a táskájába nyúl, egy üveg pezsgőt vesz elő, hang nélkül fölbontja, a mosdó szélén a műanyag pohárba önt.

Másik pohár, kérdezi a lány.

Nincs, mondja Crocifissio.

A lány fölhajtja az egészet, aztán újra tölti és Crocifissio felé nyújtja, aki fölhajtja és visszaadja a poharat. A lány újabb pohárral iszik, aztán vetkőzni kezd.

Crocifissio egy darabig nézi, aztán leveti a cipőjét.

A lány háttal áll, így húzza le az inget, a nadrágot, a bugyit. Melltartó nincs rajta, csak trikó. Crocifissio a tükörből nézi.

Bebújnak az ágyba a lepedő alá, próbálnak csókolózni, Crocifissióról folyik a víz.

Kinyitom az ablakot, mondja, aztán egyenesen ráfekszik a lányra, aki könnyen magába engedi.

Crocifissio másodpercek alatt végez, ernyedten fordul le a lányról, aki föláll, újabb pohár pezsgőt tölt, megissza, aztán a tükör előtt a mosdóban kimossa magát. Fölhúzza a trikót, a szoknyát. Öltözködik.

Maradj még, mondja Crocifissio.

Nem lehet, mondja a lány, holnap korán kelek.

Mit csinálsz?

Hétvégén egy kertészetben dolgozom.

Kertészet, gondolja Crocifissio, a mosdón fekvő virágra néz.

Szia, mondja a lány, becsukja maga mögött az ajtót. A kinti padlószőnyegen nem hallani a lépteit.

Az üvegben maradt még egy pohár pezsgő. Ha megissza, a virágot beleteheti

© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk