←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Gombár Csaba

Lehet-e egy kormány túlpolitizált?

Sárközy Tamás Kormányzás, civil társadalom, jog c. könyvéről

Megjelent a Kossuth Kiadónál egy nagyalakú könyv 280 számozott oldallal. A széles körben ismert szerző, Sárközy Tamás - a könyvcímnek megfelelően - a kormányzással és a jogpolitikával kapcsolatos, 1997 és 2004 közötti írásait adja puha kötésben közre. Rejtély ugyanakkor, hogy a címbe miért vette be a civil társadalom szókapcsolatot, amelyről aztán a szövegtestben, a lényeget tekintve, nem esik szó. Ez egyrészt megnyugtató, másrészt oka sejthető - de erről majd alább.
Sárközy Tamás nem egy népért síró, bús, bocskoros tollforgató, hanem aktív alakítója a magyar jogrendszernek - vagy kívülállóként nézetei hangoztatásával, vagy ha úgy adódik, akkor a kormányon belül. Sárközy Tamás állami díjas egyetemi tanár, a legkülönfélébb bizottságok, igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok tagja; mint verzátus jogász az esetenként tanácstalan pénzemberek tanácsadója, humora miatt kedvelt társasági ember, széles körben ismert közszereplő.
Gazdasági jogászként vált nevessé, s e téren legjelentősebb gyakorlati tette, hogy a Németh-kormány igazságügyi miniszterhelyetteseként, mint a társasági törvény főkodifikátora, a gazdasági rendszerváltás egyik emblematikus figurájává lett. A parancsgazdaságból piacgazdasággá való átalakulás során a társasági törvénynek kulcsjelentősége volt. Sárközy Tamást ezért azóta is hangosan dicsérik, számosan meg feddik.
A gazdasági jogról való értekezés s annak tevőleges alakítása mellett Sárközy Tamást mindig irritálta a kormányzati munka gyönge szervezettsége, hatékonytalansága, ezért szaktudását és határtalannak tetsző energiáinak egy részét a kormányzati munka reparálására fordította. Már valamikor az 1980-as években, Lázár György miniszterelnöksége idején személyesen feltűnt a Parlamentben e reparálás végett. A feltűnés szó szerint is sikerült, mert az addig a jobbára csak zakótlan, nyakkendőtlen kutatói körökben mozgó Sárközy Tamás ettől kezdve nemcsak öltönyben, hanem csokornyakkendősen járkált a Parlament termeiben. Sokan úgy tartják, hogy az öltözködésben magukra adó férfiemberek között a rendszerváltás táján Mark Palmer amerikai nagykövet újította fel a csokornyakkendő divatját. Meglehet. De tartozunk annyival a tényeknek, hogy leszögezzük: Mark Palmernek még se híre, se hamva, amikor a magyar politika közterein Sárközy Tamás már polgári viseletével és csokornyakkendőben tüntet. Ő maga ezt beruházásnak nevezte, a szó szoros és átvitt értelmével tréfálkozva.
Komolyabban azonban az 1990-es évek első felében kezdett a kormányszerkezettel foglalkozni, s akkori eredményeit 1996-ban publikálta A hatékonyabb kormányzásért címmel. Azon és mostani könyve szövegén is - még a maga stílusán erőszakot tevő visszafogottságon is - átüt a politikát elméletileg lekicsinylő, gyakorlatilag pedig lesajnáló technokrata szemlélet.
A most előttünk fekvő könyv első részének hét tanulmánya részletesen és koncepciózusan tárgyalja a kormánymű állampolitikailag fontos szerkezeti és funkcionális fogyatékosságait. Alapozásként taglalja az állam és gazdaság viszonyát, figyelmeztet az államkapitalizmus veszélyére, majd konkrétan elemzi mind az Orbán-kormány, mind pedig a Medgyessy-kormány ez irányú szimptómáit. Mindkettőt két lépcsőben: először a kormányzati periódus elején engedékenyen, némi bizalmat előlegezve, majd a kormányzati szakasz vége felé vitriolos stílben kérlelhetetlenül rámutatva a fogyatékosságokra. Ezek az írások eredetileg, számos politikai elemzővel vitatkozva, különféle közéleti publikációs fórumokon jelentek meg. A kötet második része - Jogpolitika címmel -, kilenc szakközlemény a köztulajdon különböző formáinak jogi konzekvenciáival, a jogalanyiság elméleti tisztázásával, az állam és szervezeteinek magánjogi és közjogi jogalanyiságával, különféle szakjogi kérdések jogpolitikai következményeivel foglalkozik. Ezek a tanulmányok először jogi szakfolyóiratokban láttak napvilágot. (Itt jegyezzük meg, hogy - hál' istennek! - a kormányzati és jogpolitikai tömbök mellett civil társadalmi része nincs a kötetnek. Az utóbbi két évtizedben tengernyi munka született a civil társadalom fogalmáról, értelméről, ígéretességéről. Ezen írások többsége zavaros politikai panasz a politika ellen. Többnyire gyorsan elavultak. A civil társadalommal kapcsolatos viták nem hiányoznak ebből a kötetből. Úgy sejtjük azonban, hogy mivel a civil társadalom fogalmának megvilágítására szánt szóözön a maga megfoghatatlanságában kellően politika- és államellenes, Sárközy Tamásnak kézre esett időnkénti fölemlegetése.)
Egy sorral se menjünk azonban tovább, mielőtt e sorok írója be ne vallaná, hogy járatlan a jog területén. Annak ellenére azonban, hogy a kötet első részét alább részletező fenntartásokkal olvasta, e második rész nemcsak érdekes tanulságokkal szolgált számára - egyre nagyobb érdeklődéssel olvasta -, hanem a jogászi ész valós problémákat borotvaként hasogató éle nagy elismerést keltett benne. A különféle jogágak és szakjogok megalkotása, értelmezése és alkalmazása az államegész szempontjából különösen érdekes. Ez, mint jogpolitika, a maga hatalmas elméleti és kulturális mögöttesével valóban megejtő. Az e téren való tájékozatlanságunk miatt azonban üres kalaplengetés lenne ennek részletezése. Az viszont megjegyzendő, hogy Sárközy Tamás 280 oldalas munkájában a jogpolitika szó talán az egyetlen, amelyben a politika fogalma nemcsak megtűrt, elszenvedett, hanem mintha valódi polgárjoggal bírna a szerző gondolati világában. Máshol ugyanis a politika a gyakorlati életben mintha csak összerondítaná a jogászi észnek a szellem légritka terében kimunkált, kristályos alkotásait. S ez valószínűleg így is van.
Korlátozódjunk ezért a kötet kormányzati részére. Fentebb már említettük, hogy ezen írások nyilvánvaló és vallott szemlélete technokrata szemlélet. Ez nem sértés, hanem üdvözlendő álláspont. S korántsem csupán ennek őszinte megvallása miatt, hanem azért, mert az állam uralmi szerkezetének a demokratikus, bürokratikus s más egyéb összetevői mellett a technokrácia természetes és szükséges része. Nem kell ahhoz hosszan értekezni az államhatalom uralmi vonatkozásairól, hogy belátható legyen: az érdekeikben érintettek (demokratikus) döntésbefolyásolása mellett természetes befolyást gyakorol a szabálymegtartó és megtartató, hivatali (bürokratikus) észszerűség és intézmény is, de ugyancsak természetes a profitabilitást és hatékonyságot szem előtt tartó, a gazdaság működését biztosító (technokratikus) intézmény és ésszerűség is. Az uralmi szerkezet problémái mindig abból fakadnak, ha valamelyik ésszerűség a többi túlnyomó érvényesülése során háttérbe szorul vagy teljességgel elsatnyul. Ezek az észszerűségek a maguk sajátos intézményeiben testet öltve - persze az állampolgárok pártok általi ügyködésével is - együtt jelentik a modern állam esetében is azt, amit politikának nevezünk. Sárközy Tamás azonban hajlamos csak az így felfogott demokráciát érteni a politikán. Visszatérően "demokratikus dühről" beszél. Nem azért persze, mert demokráciaellenes, hanem azért, mert ez az a "politika", ami szemében minduntalan veszélyezteti a hatékonyságot.
De mi is a hatékonyság az állam esetében? Ez végig tisztázatlan marad ezekben a menedzseri szemléletű írásokban. Nem kétséges, hogy egy bank vagy más egyéb vállalkozás esetében a hatékonyság mérhető és megítélhető az üzleti nyereség formájában. Ha az OTP Bank vezetője azt állítja, hogy pénzintézete az utóbbi időben négyszeresére vagy negyvenszeresére növelte hatékonyságát, az föltehetően főkönyveiből ellenőrizhető és igazolható. De az állam, élén a kormánnyal, nem profitorientált vállalkozás, hanem a társadalom formáltsága, politikai intézménye. Nem haszonmaximalizálásra, hanem polgárainak mint államtagoknak a biztonságára és megelégedése végett alakult. Nem kétséges, hogy még az olyan államnak is, mint Nagy-Britannia - mint maga a szerző hozza példának -, a becsült nemzeti vagyonból legalább tíz százalék van a birtokában, következésül ez egy óriási üzem, amelynek az elszámoltatásnál illik pénzügyi hasznot is mutatni. Más államok esetében ez az arány még Nyugat-Európában is magasabb. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy az állam legdinamikusabb részeként minden kormány döntő mértékben politikai természetű.
Ezzel szemben Sárközy Tamás, immár legalább két évtizede, megingathatatlannak tetszően "túlpolitizált kormányról" beszél. De lehet-e egy kormány túlpolitizált? A Máktermesztők Egyesülete vagy az Anaszteziológusok Klubja esetében, ha részt vállalnak a napi politikai történésekben, nyilván joggal lehet használni ezt a kitételt. De egy kormány esetében?! Bármelyik kormány esetében?! A kormány az államegész legpolitikaibb része. Ha ezt Sárközy Tamás nekünk nem hiszi, higgyen legalább jeles jogászelődjeinek. Polner Ödön még a 19. század végén írta a kormányról értekezve, hogy az se nem törvényhozás, se nem bíráskodás, de nem is végrehajtója semminek, hanem egy olyan önálló tevékenység, amely nem a jog, hanem a politika oldalára tartozik. S nem kisebb államtechnikus, mint maga Magyary Zoltán tartotta úgy az 1942-ben írt magisztrális munkájában, hogy mind a külpolitika, mind a belpolitika a kormány szabad elhatározása körében van, s szemben a kormány alá tartozó közigazgatással, ez az elhatározás jogilag kötetlen. A kormány tehát politikai természetű képződmény, amiből következően indokolatlan és reménytelen menedzseri szemléletet követelni tőle - noha egyik uralmi mellékágában ez kívánatos. Bibó István nem azért vitatkozott Magyary Zoltánnal sok évtizeddel ezelőtt, mert kevesebb hibát és javítanivalót látott a hazai államigazgatási gyakorlatban, hanem azért, mert a technokrata vagy államtechnikusi szemlélet, amit ő Magyaryban vélt felfedezni, mindig a célra való tekintet nélkül emleget hatékonysági szempontokat. Az államnak ugyanis merőben más a célja, mint egy nyereségérdekelt vállalkozásnak. Sárközy Tamás okfejtéseivel is ez az egyetlen probléma. Alapjában a célra való tekintet tisztázása nélkül kívánja kisebbíteni és olcsóbbítani a kormányzati munkát.
Mert egyébként Sárközy Tamásnak rengeteg az igazsága. Hát persze hogy vérforraló a szinekúrák osztogatása s az államráció fosztogatása. Ki vitatná, hogy Budapest 24 polgármestere és havi apanázst húzó sok száz önkormányzati képviselője kissé (dehogy kissé!) túlzás, s melegágya lehet a korrupciónak. Való igaz, hogy a 15 vagy 17 törvénybe foglalt minisztérium-létszám merő szemfényvesztés akkor, amikor 50-60 között van az olyan országos főhivatalok száma (s ezek mintha tetszés szerint lennének szaporíthatók), amelyek államigazgatási szempontból éppolyanok, mint a minisztériumok. A könyv tele van szórakoztató, illetve bosszantó példákkal. E problémák elméleti és praktikus megvilágításáért tisztelet, elismerés Sárközy Tamásnak mint jogtudósnak, mint jogtanárnak, mint gyakorló kodifikátornak és deregulátornak, hogy ahol lehet, törvény szabta határt állít-állítana az ilyen mind a demokratikus, mind a bürokratikus, mind pedig a technokratikus ésszerűséget roncsoló hatásoknak. Teljes egyetértésünk! Makacs spirálisokként térnek vissza immár évtizedes törekvésében, hogy a jogi ésszerűségnek érvényt szerezzen. De ne a politika ellen hadakozva, hisz a demokratikus érdekérvényesítés ésszerűsége, akárcsak a büró ésszerűsége, a termelő-termeltető ésszerűség - a szakracionalitások mindig többfélék - ütközve egyaránt részei a politikának.
Gyanakszunk azonban, hogy Sárközy Tamás ezt nálunknál jobban tudja. Csak megtréfál bennünket. Jelenleg is kormánybiztos, azaz szügyig a politikában. Feladata a kormányszerkezet racionalizálása, olcsóbbá, jogszerűbbé és hatékonyabbá tétele. Mindnyájunk érdekében sok sikert. Mert ha nem is a politikának, hanem azon belül a mindig fel-felbukkanó politikusi mohóságnak némi gátat lehet vetni, akkor az már siker. Ehhez kell a jogászi ész, mert mint azt Sárközy Tamás is idézi a königsbergi gondolkodótól: a jogot nem lehet túlordítani, a jog logikáját nem lehet megfélemlíteni. Vagyis jó és ügyes jogpolitikára van szükség - nem feledve, hogy a jogpolitika nem a jog, hanem a politika része.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk