←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Elefántcsonttorony deszkából

„A nemjóját, sógorasszony ­ mondta Pepin a nymburki sörgyár kéményének tetején Mariskának ­, itt aztán szép beobachtungstelle avagy megfigyelőállás volna." Majd egyetértettek abban, hogy a minden szabállyal és józan ésszel szembeszegülő csínyük legfőképpen azért gyönyörű, mert veszélyes.
Lehet, hogy Császár Péter is valami hasonlót érez, amikor egy-egy „failak"-ját (ő nevezte el így őket) elkészültük után rövid időre birtokba veszi. A failak jól leírható, de nehezen meghatározható fogalom. Engedély és műszaki vagy igazgatási értelemben megfogható funkció nélküli építmény, holt fák felhasználásával élő fára telepített, céltalan emberi tartózkodásra kiválóan alkalmas hely. Nem magasles, nem kilátó, nem hajléktalanhajlék. Nélkülözi a technikai perfekció jegyeit, de bizonyos jártasságok, tapasztalatok és persze heroikus erőfeszítés híján nem valósítható meg. Infrastruktúra nélküli helyeken épül, több anyagot mozgat meg, és nagyobb méretű (Császár Péter a dokumentációban mindig jegyzi a magasságot), mint ami egy magányos ember fizikai teljesítőképességétől elvárható volna. Pedig éppen erről van szó. Értelmetlen, garantáltan ráfizetéses és ráadásul tiltott vállalkozást tisztességes ember csak egyedül csinálhat végig. (Mint ahogy Veszelszky Béla is maga ásta ki a legendássá lett elmélkedő gödröt a lakásával szembeni telken.)
Császár Péter persze nem remete és nem is a kortárs művészet „agent provocateur"-e. Lakása, telefonja, autója és mindenféle igazolványai vannak. Felnőttnek azért nem mondanám. Gyermeki naivitással építi, buherálja kisded tornyait ­ illetéktelenül, általában mások fennhatósága alá tartozó területeken. Ugyanakkor krisztusi jámborsággal tűri, mi több, előre számításba veszi, ahogy a tulajdonosi jogok, a hatósági szigor vagy a szimpla romboló ösztön jegyében sorra megsemmisítik hetekig-hónapokig tartó munkájának eredményeit. Mindez része a műnek: a helyszín kiválasztása, a tervezés, a kivitelezés, a kész munka lefényképezése, azaz műtárggyá lényegítése, majd a gyors, esetleg fokozatos pusztulás regisztrálása, dokumentálása.
Önámítás vagy még inkább „önvilágámítás", „átlényegítés", ahogy Hrabal fordítói próbálják magyarítani a „pábeni" kifejezést. Rousseau-i romantika és elidegenedés, irracionális heroizmus és melankólia furcsa keveréke. A Hrabalnál és az általa oly nagyra becsült Kerouacnál is fellelhető önkéntes erdei magány motívumára ismerhetünk itt, ami nemcsak a természet óvó anyaölét, hanem a civilizációt és összes kompromisszumát elutasító egyén visszanyert szabadságát is jelenti.
A romantika szigetképzete minden bizonnyal ott működik a failak-építő Császár Péter világszemléletének mélyebb rétegeiben. Talán ebből is fakad, hogy képtelenség eldönteni: áthidalni vagy mélyíteni igyekszik-e azt a szakadékot, ami mű és befogadó között már akkor, a romantika hajnalán kialakult. Az egyéni életbe beágyazottabb és a múzeumi inkubátorléttől idegenebb műformát aligha lehet elképzelni a failaknál. De az aktuális civilizáció viszonylatrendszerének negligálásával a failak-készítő nomád ki is iratkozik az embereknek abból a közösségéből, amely képes rá, hogy „konszenzusa által egy tárgyat műként legitimáljon".
Császár Péter, aki a magasba épít, vajon felülemelkedni vágyik-e, vagy épp oltalmat keres egy számára érthetetlen, ellenséges közeg elől? Vagy egyszerűen (és nagyon következetesen) csak a „tiltottra törekszik", ahogy Ovidius és Hrabal, ahogy Pepin és a sógorasszony?
 
Várkonyi György
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk