←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Horváth Ferenc

Episztolka Tandori Dezsőnek

Egy galopp-napon, az alagi pályán,
sakkozhatnánk egyszer, drága Dezsőm!
Hogy túlkerüljünk a verseny apályán,
lépegetnénk a hatvannégy mezőn.
 
Míg futnának a hendikep-lovacskák,
sakkozgatnánk, csak úgy, kedélyesen,
kombinálnál, én húznék néha csacskát:
ez így is volna rendjén, Mesterem.
 
S mert parti közben a Fragrant Rose-ból
kortyolnánk, hogy adjon jó ötletet,
egy-két hatásost én is lépnék néhol,
s ilyenkor biztatnál engem: „Remek!"
 
S jó lenne pár tanácskozási játszma!
Jönnének ám neked segíteni:
Szpéró, mondjuk, a bal válladra szállna,
s jobbról dörmögné tippjeit Dömi.
 
Nekem Bed Boy súgna, kedvenc lovam,
korántsem a nyerő lépéseket,
ám én meglépném mindet boldogan,
tudván, ha vesztek is, mégis nyerek.
 
A fő futamig így ellépegetnénk,
s uralná a nagy átlót a futód
akkor is, amikor felkerekednénk,
hogy megtegyünk egy hármasbefutót.
 
Ahogy dukál: előbb a jártatónál
megnéznénk minden induló pacit,
aztán fogadnánk... Te elmosolyodnál,
és megjátszanád tétre Gombfocit...
 
 
 

Alagi elégiácska

Imperial kávét ittam ma reggel,
hiszen kezdődik a galoppidény.
Tele a szívem tavaszi meleggel;
bár Bed Boy már nem indul az idén.
Feledi őt is az alagi pálya;
nélküle startol a nyitó futam...
De hallom: csattog négy pompás patája,
ahogy az örök galoppon suhan.
 
Meg is teszem egy időtlen tiketten
egyszer és mindenkorra tétre őt;
s cinkosan összekacsintunk mi ketten,
Bed Boy meg én: „Legyőztük az időt."
 
 

A Derby szonettje

Gyönyörű minden Derby, mint az élet,
egyetlen és egyszeri villanás,
megcsillannak, s illannak az esélyek,
a vártnak megvalósulása más.
 
S vehetjük egyszer elhangzó zenének,
dallama a szív legmélyére ás,
s olyan borzongató benne a lényeg,
a reményteljes, komor suhanás.
 
Mint az élet, mondtam - s bár más nagyon,
e hasonlatot mégis meghagyom,
felértékelve így az életet.
 
Bizony más: Kentuckyban, Alagon,
Epsomban, akármerre, valahol -
a Derbyn azért győzni is lehet.
 
 
 
 
 

Győri László

Cédulák

Mért dolgozott Tatabányán,
annak előtte pedig
Kaposváron, összehányván
minden tudományait?
 
Mért dolgozott Salgótarján
könyvtárában ősi rég
nyár mellkasán, ősz hónalján?
Olyan ismerős a kép!
Miért a Csepel Vasművek
kölcsönzőpultja, miért?
Tamási Lajos, a szíved
mért hullta be őszi vér?
 
Miért is kell emlékeznem
annyi-annyi pusztai
kis könyvtárra: vételeznem,
kérnem, gyarapítani.
Álom-díjas Üllő Bernát,
elvtárs, vajon álmodom?
Engem álmom is hibernált.
Órám néma, hűlt orom.
 
Örkény, Csaba, te Pellérdi,
élő-holt somogyiak,
ó, az embert mi nem éri
föld fölött, a hó alatt!
 
Illyés Gyula. És ilyesmi.
Robban Jádon az atom.
Ó, az ember meg se sejti,
ki lenne jó etalon.
 
Tatabányán összehányván
minden tudományait
zsugorodik, mint a pányván,
aki voltam hitre hit.
 
Itt is elvtárs, ott is elvtárs,
itt se jó meg ott se jó,
itt is egy váz, ott is egy váz,
minden végpont origó.
 
Fővárosi Szabó Ervin.
Ennyedik meg annyadik
kerületben elterülvén
adott helyet egy kicsit.
Címleírtam, kölcsönöztem.
Milyen kisded, csúf eset,
hogyha ritkán mindeközben
egy-két vers is jöhetett.
 
Aztán Egyetemi Könyvtár.
Igen, úgy: egyetemi.
Kölcsönöztem, gyönge kőszál,
ó, Dickinson, Emily!
 
Odajárt a sok professzor:
Kósa, Radnóti Sanyi,
rámköszönnek, szinte egy sor,
csak tudd meghajlítani.
 
Végső forspont... Hogy mi, kérded!
Ne is kérdezd a nevét
annak, amely tejbeképzet,
s a lábasba odaég.
 
Így jutottam kézről kézre.
Mire volt jó az egész,
ez az egész égig érő
salátafejesedés?
 
Nézz le, nézz le, Veress Márton,
hajdani professzorom:
- Mért látszott a szemhatáron
lángnak, ami rossz korom?
 
Messze vagy, mint Szabó Lőrinc,
akit holtan is szeretsz.
Milyen régi, milyen ősvicc,
milyen régi ez a hecc!
 
 
 
 
 

Babiczky Tibor

Danaidák

Mint tétova, sápadt Danaidák,
merednek kint a sárga fák,
s a szesz arany lángjait látom
lobogni egy üvegpoháron.
Az ősz, e festett, barna szín,
szerelmem hívja most elő,
az idő végszavára ő a rím,
és minden gondolat csak ő.
Elülök a vágy szolgaágyán,
bámulok utcát, háztetőket;
nyugodt vagyok, felejtem őket,
mint ki saját pőresége láttán
Istenét magára öltözi
és szolgál, ha uralkodni fáradt;
mint a kertész, aki elszáradt
fáit is makacsul öntözi.
 
 

Haláltánc

Hajónk sötét vizekre fut,
nyiss ki egy palack aszút,
nincs érkezés és nincsen út,
hajónk sötét vizekre fut.
 
Felsír az ősz és elvetél,
arcunk, mint összegyűrt levél,
bolond, ki új törvényt remél,
felsír az ősz és elvetél.
 
Hajónk sötét vizekre fut,
nyiss ki egy palack aszút,
pa-rí-ra-ram, igyunk, ha jut,
hajónk sötét vizekre fut.
 
 
 
 
 

Tokai András

Pávatánc

„Nincs idő pávatáncra, na."
(Berkes E.)
 
- A nyárnak vége; nincs időd, nem kell pávatánc.
- „Ha kö', ha nem" - mondaná Nagyanyám,
„ha ezt tudod, hát ezt járd, rá se ránts!"
 
Mondd a mezőnek, hogy nem kö' több virág:
csak nő a lóher, virága mézes,
volt bő eső elég, a páskom süppedékes.
Minden gaz él, virul és van virága száz.
A bogáncs a gyomos réten tollasbált csinál,
a zsombékok közt recsegve működik a vatta-gyár.
Olaszos égszínkéken
pattan katáng-virág,
csatáznak két hadak: megrongyosult fehérek és
inszurgens lilák.
Akár a tűzijáték kénes ívei,
sárga porzóit szórja
egy ős-mimóza-féle valami.
 
A füvek is járják a pávatáncot,
ingnak, kacéran, sárgás és rőt kalászok,
libegnek drága
lovas-turisztikába
illő márkás, eurós árvalányhajak.
A prosztó ecetfa most hoz, erdőszélen
sülthús-szín, fodros tokokat.
Nincs idő pávatáncra? Kérdezzétek a rétet,
meg a benne gázló Tokaiakat!
 
Van Gogh-sárga napraforgók nyúlnak,
a libatop bekússza a homok-utat,
mozgósít, tüntet, okkupál a gyom.
 
Hogy is ne volna pávatánc ez,
Erzsi, angyalom?
 
 
 

Sikeres kavafiáda mégis, Alexandriában

Volt egy fontos, régi igérete,
volt egy utolsó megbízható barátja.
Az ígéret kisebb fiának eljövendő
tizennyolcadik születésnapjára szólt,
(hogy akkor megmutatja neki
a Zamáleken az Anglo-Americant,
a kórházat, ahol megszületett).
A megmaradt barát, az ex-hadügyminiszter dragománja,
épp Kairóban mozgatta a követ.
 
Levelek jöttek-mentek,
be lett palizva a honi Ösztöndíjbizottság,
meg úgy érezte, csak jár egy díjacska annak,
ki ezer más díjat másoknak kijárt, megszervezett,
meg hirtelen lett is hivatkozni mire:
Kavafiáda mégis - ezúttal szaloniki adományból.
 
Készen volt épp egy pót-előadása,
megangolította azt az alkalomra,
sőt megangolította a régi „Sikertelen..."-t is.
A görög klub egy október végi estén olyanná vált, mint az MTK-pálya:
kék-fehér volt minden, bevalljuk, félt is
a szíve mélyén fradista. (Csak tudta volna a sok
bánatos görög való okát a mélyzöld nyakkendőnek!)
 
E titkos dacból, vagy más csodák miatt,
esetleg mert hogy angol orációját
a nagy libás teremben mindösszen ketten
értették volna, de az attasé el volt foglalva
a minduntalan lehajló mikrofon
le- és föl bizgetésével „Jó így?",
az egyetlen igazi ángilus meg (azazhogy ír az is)
a leghátsó sorban, félrészegen egy bajuszos
szaloniki tévéskisasszonyt fogdosott,
az előadás fergeteges siker lett.
 
De ez még semmi. A taps után
a bajuszos lány interjút kért a theszalo-Níki
(így mondta: szeszalo kisbetűvel, NÍKI naggyal)
tévének, s akkor ő, mint aki ufókkal társalog,
elmondta nekik Vast, Somlyót, az Európa Kiadó
sötét udvari szobáját, ahol
Vas István szemben ült Dimitriosz Hadzisszal,
bőven beszélt a Nagyvilágról,
aztán - érezve, hogy a húr egy kicsit már túlfeszül - -
még a lámpák eloltása előtt odavetette:
Papp Árpád is Kavafisz-rajongó! - de ez, meg félő,
hogy a Kaposvár, a Somogy folyóirat,
soha nem került a szeszalo-
NÍKI tévében adásba.
 
Ez mind csak körítés volt persze,
tiszteletkör és maszlag a fődologhoz:
a fölmenéshez a zamáleki toronyba,
ami így időben, még a tizennyolcadik évben
be is következett. Jól látszott onnan a
Cairo Anglo-American Hospital kertje,
meg lett paskolva a gyerek háta rendesen,
és bezsebeltetett a pillantásból:
- Jól van, fater, ez megvolt.
 
Ilyen tizennyolc, húsz évvel későbbi
elégtételekért, Konsztantinosz Kavafisz, ilyesmiért
volt mégis érdemes az izzadós és csapodár és tyúkeszű
nőkkel járó sok bonyodalmat magunkra idézni?
Fiúktól mégse lehetne fiunk, aki így lefaterozhat.
 
 

Perneszy Zsigmond

Anatomia amatorica

Egy orvostanhallgató szerelmei

 

Bevezetés

 
Orvostanhallgató koromban
szerettem az anatómiát.
Igyekezettel magoltam
Kiss Ferenc tanár úr atlaszát.
 
ám a tankönyv, mégha jó is,
csak könyv marad, bármi ritka,
tán magán a bonctan órán
feltárul az izmok titka.
 
Aztán láttam, kevés ez is.
Az embert élve szeretem.
Az anatómia titkát
megtanítja a szerelem.
 

Musculus fibularis longus et brevis

 
Mikor strandra jártunk, úgy néztelek,
mint az, aki lányt először ha lát.
Kamaszok voltunk még, izmosodtunk,
mint a mosolygó szagos háncsú fák.
 
Szemem ha alakod átölelte,
megtapadt szép, formás lábaidon.
De ha kezem utánad nyújtottam,
tovaszánkáztunk a csillagokon.
 
Elszakadtunk, mások lettünk aztán.
Mindegy most már, de sajnos kár is,
Utam messze visz.
 
Ha léptél, lábadon, láttam én is
megfeszült a musculus fibularis
longus et brevis.
 
 

Clavicula

 
Igen könnyű bemagolni:
kis csont, nem összetett holmi.
 
Néhány perc és ha nem vagy málé:
fejben a nacionálé.
Teste - corpus - S-alakban
végződik két végdarabban.
 
Haránt fekszik, s nagyobb része
előre, a mellre néz le.
 
A szegycsontról indul, s máris
bordán tapad, mediális.
S miért kulcscsont?
 
Ha ideges, vékony ujjam
blúzod szélén keres kaput,
s végre csendben itt megpihen:
fordul a zár, szabad az út.
 
 

Oculus

 
Két fő része van a látószervnek.
Az elsőt - oculus - nevezik szemnek.
Sugarát a fény mindig ide szórja.
A másik, ami ezt mozgatja, zárja,
a szemizom, szemhéj és kötőhártya:
organa oculi accessoria.
 
A habos agynak termő televénye
rostos idegszárt táplál, hogy elérje
a forma az agyat s az agy a formát.
Ezért rajta, mint gyümölcs, hogyha érik,
a bulbus tágul sötéttől a fényig,
s kiúszik a térbe, mint boldog vitorlás.
 
És sorolhatnám még nagyon sokáig
a szem részeiről a bonctan mit állít,
s mint pompáznak azok tavaszi színekben.
Meg is tanultam mind, tudom a leckét,
felmondom kívülről, hogy hiba ne essék,
 
De ha szemedbe nézek, elfelejtem.
 
 

Lélek

 
Leírását a bonctanban hiába keresem:
Görbült térben száguld bennem a világegyetem.
 
 
 
 
 
 

Vadász Géza

A csábítás

Megkaphatnám - de nem. De nem.
Átölelem, elengedem.
Csak annyira, hogy lássam épp
nyílt ajkát, kéjsóvár szemét.
 
Csábítani, mint Don Juan,
hogy vágyakozva hunyja rám
pillantását, a szűzi-kéket,
és forrón suttogja: „Neee... Kérlek!"
 
Akkor szelíd, testvéri módon
lehelem homlokára csókom,
és végigsimítok haján,
és azt mondom, „Jó... Akkor talán..."
„...legyünk barátok?" kérdi kihívóan -
 
és én ott, akkor, mégis, úgy, de úgy,
hogy azt se tudja, hol van.
 
 
 

Feleségemhez

Lennél csak kicsi kéjnő,
kéjes-kecsesen lépő,
platinaszőke, lusta:
nem nyúzna házimunka.
Elnyújtóznál a párnán,
csak hívásomra várnál,
és dorombolva jőnél,
cicásan dörgölődznél.
 
Szemedben gyúlna éhes,
tűzvészt ígérő mécses,
nem léteznék csak én, én -
majd a lakoma végén,
mint a jóllakott macska:
visszabújnál a zugba.
 
Engednéd, hogy pihenjek,
vagy a dolgomra menjek,
vagy szótalan tűnődjek -
szavad se volna többet.
 
De így? Kinek van kedve,
mikor a húslevesre,
a porszívóra gondolsz,
ha nagynéha kigombolsz,
s utána is a gondod
szorozgatod meg osztod...
 
Így csak erőmet fosztod,
és férfikedvemet!
Te csók-rajongva hódolj,
ne csak jajongva vádolj:
legyél a kicsi kéjnőm!
Csak hallgass és szeress.
 
 

Hat év múlva

Te másra vágysz, én mással hálok,
hevünknek ez elég halál-ok,
de heverjek bár mint a holt,
ha mellém fekszel, én felállok,
minden energiát fölélek,
jó érezni: a régi készség
ismét tüzet csiholt.
 
Mit tudhatod? Mit tudom én?
Reméljük csak, hogy van remény.
Feltámadunk, igaz?
Addig meg éljünk összezártan,
összeforrva egy szöszke lányban -
kicsi, sovány. Vigasz.
 
 

Milyen a nő?

Milyen a nő? A sóvár férfiszem
szépségét rögtön bujaságnak látja,
s már vinné is, át tűzön és vízen,
a szőnyegre, a szénába, az ágyba.
 
Hogy milyen a nő, sosem tudhatod:
akit megkaptál, az már másmilyen.
És akit nem? Nos, még megkaphatod,
csak nyögve sóhajts: „Meghalok, szívem!"
 
Milyen a nő? Izgékony, változó,
mint nádas árnya szélfútta vízen:
kéjt suttogó, majd frász- és gyászhozó...
Eh! Fő, hogy izgat. Kit izgat, milyen?!

Maya: a meztelen igazság

Ádámkosztüm: pompásan áll nekem.
Te viszont, Maya, fázol meztelen.
Melled, melytől a férfi reszketett,
megereszkedett,
s úgy gömbölyödik puhácska hasad,
mint erdő fölött a nyugati nap.
Mindenki tudja, hogy sötét hajad
titkon megőszült,
s te mégis vadul kelleted magad,
akár az őrült.
 
Hiába: így jár mind az ég alatt,
akit a nő szült,
s a nő, ki szült, mind így jár, mint magad,
hiába bőszül.
Ereszkedik a bőr, a mell, a has,
csupán a vágy heves -
de jó nekünk, habár csak egyikünk
tökéletes.
 
Az óra jár, a kor, na jó, halad,
de igazam áll - törvényed marad.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk