Tabajdi Gábor
Állambiztonság – propaganda – történetírás
Töredékek az állambiztonsági
irattár működésének történetéhez (1965-1980)
A Kádár-korszak politikai
rendőrségének működésével kapcsolatban leginkább a megtorlás pereire,
besúgók beszervezésére, a megfigyelések különböző módozataira asszociál a
történelem iránt érdeklődő olvasó. A Belügyminisztérium III.
Főcsoportfőnöksége azonban nemcsak a hagyományos titkosszolgálati,
módszerekkel, hanem más módokon is szolgálta a hatalom stabilitását. Az
állambiztonság propagandatevékenysége számos kutatási lehetőséget kínál.
Az alábbiakban néhány példa segítségével ebbe a speciális munkakörbe nyújtunk
betekintést. Közben érintjük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
(ÁBTL) dossziét őrző „belügyi irattárak” munkáját is.
A
titkosszolgálati módszerekkel szerezett (keletkezett) információk propaganda
célokból történő felhasználása az ilyen jellegű szervek
működésének lényegéhez tartozik. Mindez hatványozottan igaz a monolit
rendszerekben működő politikai rendőri apparátusokra, így a
„csekista” mintára kiépülő kommunista állambiztonsági szolgálatokra is.
Magyarországon a második világháborút követő átmeneti időszakban
(1945–48) a megfélemlítő akciók, letartóztatások, összeesküvési ügyek és a
kommunista sajtóban megjelenő szenzációs leleplezések együtt képezték a
politikai harc eszközét. A közvélemény
befolyásolásának direkt formájaként tekinthetünk a sztálini diktatúra
időszakában a koncepciós perekre és eljárásokra is. Ezek egyik funkciója
szintén egy konstruált valóságértelmezés elterjesztése volt. A legnagyobb
hatású magyarországi perek ilyen típusú összefüggései többé-kevésbé ismertek,
feldolgozottak.[1]
Szintén alapos tudásunk van arról, hogy a Kádár-rezsim
hogyan igyekezett megteremteni 1957–1963 között kiadott brosúráiban –
állambiztonsági forrásokat is bevonva – a saját legitimitását biztosító
történelmi narratívákat.[2] Ezek közül a legismertebbek az
aktuálpolitikai propagandának is tekinthető Fehér Könyvek, amelyek 1956
megfelelő értelmezését értelmezést voltak hivatva elterjeszteni.[3] A
későbbiekben Hollós Ervin és Berecz János munkássága ezt a képet próbálta
fenntartani, elmélyíteni, illetve árnyalni.[4]
A
titkosszolgálati anyagokat az egyes dossziék lezárása után nem csupán
irattározták, hanem a rendezést követően a (párt)sajtó és a
(párt)történetírás rendelkezésére is bocsátották. Így ezek az iratok már a
hetvenes évektől – sajátos körülmények között – történeti forrásokká is
váltak. A politikai rendőrség iratait tehát nem csak direkt, hanem
indirekt formában is felhasználták a közvélemény formálására.
Az ÁBTL-ben
és a Magyar Országos Levéltárban (MOL) elszórtan található források
rávilágítanak arra, hogyan születhettek ezek a kiadványok (könyvek, cikkek,
filmek, propagandaanyagok), milyen apparátus segített az iratok kutatásában,
feldolgozásában. Ezek az összefoglalók, jelentések, parancsok és levelek számos
kérdést vetnek fel. Miként kezelték a BM nyilvántartási osztályain az
állambiztonsági dossziékat? Kik voltak az állambiztonsági iratok első
kutatói? Hogyan váltak történeti dokumentumokká ezek az anyagok a pártállami
időszakban? Miként váltak a történeti tudatot befolyásoló tényezőkké
az állambiztonsági szervek manipulatív valóságértelmezései? Hogyan választható
el a propaganda, a párttörténetírás és a korszakban született
jelenkor-történeti munka?
Az állambiztonsági irattár
működéséről szóló általam ismert legkorábbi összefoglalót 1967.
január 12-én Ács Ferenc ezredes osztályvezető készítette. Ebben
olvashatunk először arról, miként váltak a titkosszolgálatok iratai
„történeti forrásokká”. A dokumentum ugyanakkor teljes nyíltsággal szól a
direkt politikai, propaganda célú megrendelésekről is. A Nyilvántartó
Osztály vezetőjének értékelése szerint ugyanis az összegyűjtött
dokumentációkkal megfelelő segítséget adtak „irodalmi, történelmi és
leleplező” cikksorozatok készítéséhez is.[5]
A jelentés szerint az évben két kiemelt fontosságú alkotáshoz használták fel a
politikai rendőrség dokumentumait. A forradalom tízéves évfordulójára
jelent meg Hollós Ervin: „Kik voltak, mit akartak?” (Budapest, 1967, Kossuth)
című műve. A kötetben a Műegyetem tanárává
áthelyezett káder az egykori általa irányított szervek anyagait használva
konstruálta meg 1956 kádárista történetét. Mindezzel kapcsolatban figyelemre
méltó az éves jelentés megfogalmazása: ”A Párt és a Belügyminiszterhelyettes
Elvtárs engedélyével segítséget nyújtottunk Hollós Ervin elvtársnak „A
belső ellenség szerepe az 1956. október 23-án kirobbantott
ellenforradalomban és előkészítésében” című disszertációjához és
kiadásra kerülő könyvéhez.” Szintén 1966-ban készült
Cseres Tibor regényéből, az 1942-es újvidéki vérengzéseket bemutató Hideg napok című film Kovács András
rendezésében. A III/2. Osztály munkatársai ehhez adatgyűjtő munkát
végeztek.[6]
Az operatív nyilvántartási osztály
legfőbb „együttműködő partnere” azonban a Pártörténeti Intézet
volt. Az MSZMP KB-nak alárendelt intézmény dolgozói voltak azok, akik
elsőként hozzáférhettek az egykori operatív iratokhoz, s minden jel
szerint ők voltak az állambiztonsági irattár első kutatói.
Megfelelő pártutasítás esetén ők foglalkoztathatták a belügyi dolgozókat
egy átfogó témában iratok előkészítésére. 1966-ban például a kutatási
tervben a hazai szélsőjobb (Vannay-féle puccskísérlet, Etelközi Szövetség)
és a Matuska-ügy állt. E témák historiográfiai szempontból különösen
izgalmasnak tekinthetők. Forrásul ez esetben ugyanis a Horthy-korszak
politikai nyomozó szerveinek anyagai szolgáltak. Ezekhez 1945-től a
Politikai Rendészeti Osztályok (PRO), az Államvédelmi Osztály (ÁVO), az
Államvédelmi Hatóság (ÁVH) irattára után a BM III/2. Osztályon lehetett
hozzáférni. A régi ügyeket az 1945 után letartóztatott csendőrök és
politikai nyomozók utólagos vallomásainak, vallatásainak anyagai egészítették
ki. Így ezen többszörösen konstruált és manipulált iratok alapján születhettek
a korabeli kívánalmakhoz igazodó elbeszélések, a „történeti munkák” mellett
például a Magyarország hetilap
cikksorozata a leventékről vagy a Rongyos Gárdáról.[7]
Az állambiztonsági irattárakba
kerülő iratok más okok miatt sem maradtak „holt anyagok”, hanem
diplomáciai, igazságszolgáltatási és egyéb ügyekben is felhasználták őket.
1966-ban például egy szervezkedési, kémkedési ügyekről szóló tankönyv
megírásához kutattak a dossziékban. Több miniszteriális szerv kapott
összefoglalót: így a BM Titkárság (a Nemzeti Munkaközpontról, a horthysta
tábornokokról, a Paraszt Szövetségről), a Pénzintézeti Központ (a II.
világháborúban németek által elrabolt javakról), a Külügyminisztérium (az
Értékforgalmi Banknak 600 oldalas dokumentációját az NSZK-val való
tárgyalásokhoz), a HM Központi Irattár (48 alkalommal a Szovjetunióban elítélt
személyekkel kapcsolatban).
Az állambiztonsági dokumentumok
felhasználásának harmadik területét mutatja be a Belügyminisztérium IV/I.
Csoportfőnökségén 1968. január 16-án kelt jelentés, amely az 1967-ben
állambiztonsági vonalon végzett propagandamunka céljairól és irányairól számolt
be.[8]
Az állambiztonsági irattár anyagait ugyanis felhasználták a direkt belügyi,
illetve politikai propaganda előadások előkészítésénél is. 1967-ben
például az állambiztonság munkatársai 219 propaganda előadást tartottak, elsősorban
a külkereskedelemben dolgozóknak. Legtöbbet a Pannónia és Hungária
Vendéglátóipari Vállalathoz tartozó közel 100 üzemegységben, de 25 KISZ
építőtáborban is elhangzottak állambiztonsági előadások.[9] A
legnagyobb jelentőségű újítás azonban az állambiztonsági témák
megjelenése volt a közoktatásban. A Művelődésügyi Minisztérium
rendelete alapján 1967 februárjában kísérleti jelleggel a fővárosban, majd
az 1967/68-as iskolai évtől az egész országban kötelezően tartottak
osztályfőnöki foglalkozásokat a gimnáziumok, szakközépiskolák és
technikumok IV. osztályában az államelleni bűncselekményekről.[10]
A korabeli beszámoló a tervek teljesítésének, a fiatalok érdeklődésének
igazolására azt is rögzítette, hogy foglalkozásonként 10-12 kérdés merül fel,
és az órák összesen több mint 200 000 fiatalt érintenek. Ezekhez az alkalmakhoz is kapcsolódtak a BM
stúdióban készült oktató és propagandafilmek. Közülük a leggyakrabban
játszottak darabok a Feladatuk a kémkedés,
a Havi 200 márkáért, a Teenager party[11]
ma az ÁBTL-ben és a budapesti Open Society Archives (OSA) kutatóiban is
megtekinthetők.[12]
A legszélesebb kört azonban
nyilvánvalóan a tömegkommunikációs eszközökkel lehetett elérni. A TV-ben és a
mozikban a közönség több más állambiztonsági tematikájú filmmel is találkozhatott. 1967. március 22-én került TV-műsorba az
Ítélet kémügyben című film[13]
az Asbóth-Egedy-ügyről[14].
Ugyanebben az évben Piszkos amerikai
címmel a CIA-t leleplező dokumentumfilmet is sugároztak. Emellett többször
vetítették az Idézés és az Ötös mező című állambiztonsági
témájú filmeket is.[15]
A sajtóban végzett direkt propaganda
eredményei nem voltak ennyire látványosak. Ez minden valószínűség szerint
összefüggött azzal, hogy a Kádár-rezsim a megtorlásokat követően
mindenképpen feledtetni kívánta a terrort direkt propagandával vegyítő
ötvenes évek emlékét. A politikai nyomozó szerveket ezért nem csupán integrálta
a Belügyminisztérium szervezetébe (összekötve a közrend és az állam rendjének
védelmét), hanem a szerv működését minden eszközzel igyekezett konspirálni.
1967-ben a Népszava két
állambiztonsági tartalmú cikket közölt.[16]
Csupán a szaksajtóban festett némileg másként a kép: az év folyamán Magyar Rendőrben 103
állambiztonsági témájú anyag jelent meg,[17]
Belügyi Szemlében pedig 19 ilyen
cikket publikáltak.
Fontos
propagandaeszköznek számítottak emellett a különböző preventív célzatú,
„az ország rendjének védelmét” propagáló kiállítások. 1967-ben (a már korábban
létrehozott) „Védjük a szocializmust építő államunk biztonságát” c.
kiállítást Budapest után valamennyi megyeszékhelyen, és több nagyvárosban is
bemutatták, – a jelentés szerint – kb. 350000 látogató előtt. Emellett
elkészült négy példányban egy kisebb helyekre szánt, könnyen felállítható
kiállítás, amelyre elsőként a Fővárosi Művelődési Ház
jelezte igényét. A kiállítást négy alkalommal turistaidényben, Balaton-menti
üdülőközpontokban és Szegeden az ünnepi játékok alatt is bemutatták.
A fennmaradt
éves jelentések alapján betekintést nyerhetünk az állambiztonsági iratok
felhasználásának további történetébe is: 1968-ban a nyilasok által elkövetett
bűncselekmények dokumentálása került előtérbe. Ez a munka egyszerre
szolgálta az operatív szervek tevékenységét és a propagandát. A kutatás során
feldolgozták a XII. kerületi nyilasok ügyeit és a II. kerületi Kapás utcai
nyilasok bűntetteit. (Közben eredeti nyilaspárti belépési nyilatkozatokat
is összegyűjtöttek. Újra átvizsgálták a Duna-parti kivégzésekről
szóló anyagokat, és ennek alapján több személyt vettek fel az operatív
nyilvántartásba. A munkaszolgálatosokkal szemben elkövetett bűntettek
mellett vizsgálták a nyilas különítmények működését is. A nemzetközi
együttműködés sajátosságait jelzi, hogy miközben egy volt Gestapo tiszt a
felelősségre vonásához adatokat szolgáltattak az NSZK részére, a
Berchtesgadenben működő amerikai hírszerző kiképzőhely
ügynökeinek azonosításával is foglalkoztak.[18]
A hazai munkásmozgalmi vonatkozású anyagokban eközben Ságvári Endre és Rózsa
Ferenc halálával kapcsolatban folytattak gyűjtőmunkát. A kiadott
másolatokat felhasználták a Rózsa Ferencről készített film forgatásánál
is.[19]
Az ilyen
források még nagyobb óvatosságra kell, hogy intsék az akták mai olvasóit. A
kutató ugyanis sok esetben nem az állambiztonsági szervek 1945 után (olykor
1945 előtt!) keletkezett iratait kutathatja az ÁBTL-ben, hanem azoknak a
hatvanas-hetvenes évektől állambiztonsági és propaganda célból rendezett,
szelektált, majd a rendszerváltozás idején megcsonkított együttesét. Azaz az
iratok keletkeztetői és a dossziék „szerkesztői” is állambiztonsági,
belügyi szakemberek voltak. A legfontosabb talán azonban, hogy mindkét folyamat
politikai megrendelésre, a párt irányítása és ellenőrzése mellett zajlott.
Mindez tehát alapos forráskritikát, az információk többszörös szűrését
követeli meg. Ugyanakkor az ilyen jellegű dokumentumok alapján ezek a
torzító (át-, de- és megkonstruáló) tényezők is vizsgálat tárgyává
tehetők.
Az BM III/2.
Osztály működésének intenzitását jelzi, hogy 1969-ben a napi munka
keretében operatív és igazságügyi szervek részére, betekintésre és kutatásra
21899 dossziét adtak ki, vagy küldtek meg.[20]
Sor került 15673 dosszié restaurálása is. Eközben kiegészítették az operatív
irattárban lévő politikai, történelmi tárgyú könyvtári rendszert a
horthysta erőszakszervezetek eredeti anyagaival és más újabb
kiadványokkal. Átnéztek 34683, tárgyköröztek 11313 dossziét, eközben 21498
tárgykör-kartont készítettek.[21]
Ezekkel a gépesített irattári munkákkal alakították ki azt a struktúrát,
amelynek segítségével az elkövetkező időben kielégítették a
folyamatosan növekvő „kutatói igényeket”. Az érdeklődés
erősödését Ács Ferenc osztályvezető is hangsúlyozta: „Az operatív
irattár szerepe-tevékenysége 1969-ben jelentősen megnövekedett. Központi
és megyei szerveink, valamint külső szervek (rádió, televízió, film, újságírók,
történészek) élénk tevékenységet fejtettek ki az operatív irattárban lévő
rendőri, politikai, történelmi dokumentumoknak, mint forrásmunkák
felhasználásra, hazánk felszabadulásának 25 éves jubileumával összefüggő
filmek, történelmi megemlékezések, cikksorozatok, tanulmányok stb.
készítéséhez, egy-egy megye rendőri, állambiztonsági munkájának
bemutatására, E politikailag nagyjelentőségű munkát – igen
nagymennyiségű anyag biztosításával – eredményesen segítettük.”[22]
1969-ben
Párttörténeti Intézet például a horthysta erőszakszervek azon vezető
tagjairól kért anyagokat, akik az illegális kommunista mozgalom elleni
nyomozásokban részt vettek. A Népszabadságban
cikksorozatot közölt az újvidéki vérengzésekről. A Magyar
Partizánszövetség adatokat kért partizáncsoportok felszámolásának
körülményeiről, a Görgey-zászlóaljról. Az MTV a Századunk című
történelmi sorozatához, az 1920-as évek eseményeire, a frankhamisítási
botrányra, ellenforradalmi titkos szervezetekre stb. kért iratokat. Figyelemre
méltó, hogy a III/2. Osztály a német megszállók magyarországi rablásainak
dokumentálására az NSZK-val szembeni kártalanítási ügyekben folyó
tárgyalásokhoz kihallgatható tanúkat és anyagokat kutatott fel.
A titkosszolgálati, a propaganda és a
történetírói munka összefonódása leginkább talán az egyes ügyek
felülvizsgálatának kapcsán figyelhető meg. Erre szintén az 1969-es
beszámoló szolgáltat érdekes példákkal: az Osztály Nemes Dezső[23]
kérésére 1969 áprilisában kezdett hozzá a Magyar Közösség, az FM, a MAORT és a
STANDARD ügyekben keletkezett anyagok felülvizsgálatához.[24]
A megbízás szerint azt kellett kimutatni, hogy a lefolytatott eljárások
„politikailag indokoltak, büntetőjogilag pedig törvényesek” voltak-e,
illetve előfordultak-e törvénysértések az eljárások során. A kutatás során
230 dossziét – közel 70 ezer oldalt – tanulmányoztak át, bírósági anyagokat,
fotómásolatokat, beadványokat szereztek be. Azonban nem csupán „történészi”
munkát végeztek! Feladatunk volt az ügyekben érintett személyek széleskörű
ellenőrzése is, a szűk értelemben vett személyi adatokon túl az
akkori jelenlegi társadalmi helyzetük, az 1956-os magatartásuk vizsgálata is.
A munkát
1969 decemberére végezték el. A tanulmányozott anyagok alapján 4 összefoglaló
jelentést készítettek a minisztérium felső vezetői illetve a
Párttörténeti Intézet részére.
Összefoglalóikban megállapították, hogy a közismert „MK”, „FM”, illetve
„Standard” név alatt ismert ügyek az 1946-1949-es évek jelentős
belpolitikai eseményeivel összefüggésben kerültek leleplezésre. „A tárgyalt
időszakban úgy a külső, mint a belső reakciós erők
szervezett összefogásáról volt szó, és éppen ezért ezen erők ellenséges
tevékenységének megszakítása államvédelmi és igazságügyi szempontból való
felelősségre vonása indokolt volt. Az egyes ügyekben felelősségre
vont személyek elkövették az eljárás alapjául szolgáló bűncselekményt.
Azonban a MAORT és STANDARD ügynél tapasztalható volt törvénysértés. Miután az
eljárás lefolytatása egybeesett a munkásmozgalmi emberek elleni koncepciós ügyek
vizsgálatával, itt is érvényesült a koncepció és bizonyos törvénysértő
módszerek alkalmazása.”[25]
Az ilyen
típusú átfogó munkák több lényeges kérdést is felvetnek. Az iratok története
szempontjából például azt, hogy ezen alkalmakkal milyen mértékben bontották meg
az iratok eredeti rendjét, milyen mértékű selejtezésre, válogatásra került
sor. A politikai eseménytörténet felől közelítve ugyanakkor vizsgálható,
hogy miért fordították adott időpontokban a rendelkezésre álló
erőforrások zömét ilyen jellegű vizsgálódásokra. Az intenzív
kutatómunka közben ugyanis az operatív szervek 1969-es kéréseit is ki kellett
szolgálni. Az irattár többek között partizánokról, csendőrökről,
egykori SS tisztekről, honvédekről, 1956 közéleti
szereplőiről szolgáltatott adatokat 1969-ben.
Egy másik
összefoglaló alapján úgy tűnik, hogy 1970-ben kevesebb „külső”, és
több háttérmunkát végeztek az állambiztonsági szervek részére. Az éves
értékelés megállapította: „Az operatív irattár szerepe, tevékenysége
jelentősen megnövekedett. A központi és megyei szervek mind gyakrabban
fordulnak a BM III/2. Osztályhoz. A párt, állami szervek történelmi, politikai
események tisztázásához, anyagaik kiegészítéséhez, propagandamunkához kérnek
anyagot.” A legfontosabb kérések alapján képet kaphatunk arról, hogy ebben
az évben milyen anyagokba lehetett betekinteni. A Magyar Hírlap a Margit-körúti fogházzal kapcsolatos adatokat kért
egy cikksorozat megírásához. Az Igazságügyminisztérium részére igazolás kiadása
céljából szolgáltattak információkat a Kárpátalján 1940-44 között
letartóztatott partizánokról. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének a kalocsai
érsekség iratairól és kegytárgyairól kerestek adatokat. A Minisztertanács
kérésére 1933-35-ös kommunisták elleni perek ügyiratait vizsgálták át. Az
operatív szervek részére végzett kutatások célszemélyei a következők
voltak 1970-ben: az 1941-42-es délvidéki vérengzés résztvevői, a
sátoraljaújhelyi fogházból kitört politikai foglyok elfogásában részt vett
csendőrök, a Magyarország német megszállása után atrocitásokat
elkövető SS, Gestapó, SD alakulatok tagjai, az 1942-ben az ún. Győri
Vagongyári „szabotázs” ügyében őrizetbe vettek, (akiket az angol
hírszerző kapcsolatokkal vádoltak), az olaszországi menekülttáborokban
járt személyek, a Radnóti Miklós meggyilkolásával kapcsolatos tanúk, a
kommunista-ellenes nyomozásokban részt vevők és partizánvadászok. Mindezek
mellett a nyilvántartó osztály munkatársai hozzájárultak a Belügyminisztérium
25 éves jubileuma alkalmából a rendőrség munkáját méltató cikksorozat készítéséhez,
továbbá egy államellenes bűntettekről szóló tanulmány megírásához is.[26]
Az eddig fellelt töredékek szerint
tehát úgy tűnik, hogy a BM III. Főcsoportfőnökségén egy sajátos
intézmény jött létre. Az irattár egyszerre szolgálta a napi titkosszolgálati
munkát, a propaganda tevékenységet és a „történetírói” munkát. Nem véletlen
tehát, hogy ezek a szálak összekeveredtek, szétválasztásuk izgalmas
historiográfiai kutatások témája lehet. A megjelent publikációk esetében az
írások tartalma összevethető az ÁBTL-ben jelenleg megtalálható dossziék
anyagaival. A különböző gyűjtések, válogatások (elsősorban az
ún. A-anyagok) keletkezéstörténete aprólékos munkával szintén felvázolható.
Továbbá érdekes eredményeket hozhat annak a kutatása is, hogy kik és mikor kaptak
engedélyt állambiztonsági anyagok felhasználására.
Az 1972.
évről készített jelentés szerint külső szervek egy év alatt 20
esetben fordultak a BM Nyilvántartó Központ operatív irattárához. A kérelmeket
hat alkalommal utasították el, két esetben a dekonspiráció veszélye miatt. A
Párttörténeti Intézet a Polgári Demokrata Párt programját tartalmazó
dokumentumokat kapott, Ortutay Gyula számára összefoglalót készítettek a
„Görgey zászlóaljról”, a Magyar Partizán Szövetség a Szovjetunióban tevékenykedő
partizánokról jutott hozzá anyagokhoz. A Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak,
valamint a Zalka Máté Katonai Akadémiának többek között a második világháború
történetéhez használható népbírósági anyagokat küldték meg. A Magyar Televízió
Dokumentumfilm Osztálya számára a Rózsa Ferencnek emléket állító film
készítéséhez, illetve a Századok sorozat biatorbágyi merényletről
készített részéhez adtak segítséget.
Történeti
témájú könyvek közül 1972-ben két alkotás támogatásáról tett említést az
összefoglaló. Az értékelés szerint adatokat szolgáltattak „Hollós Ervin
elvtárs részére – készülő könyvéhez[27]
– ellenforradalmi bűncselekmények elkövetése miatt felelősségre vont
egyes személyekről”. Továbbá megküldték „Nemeskürty István részére,
betekintésre – készülő történelmi munkájához[28]
– Jány Gusztáv a volt II. magyar hadsereg parancsnokának népbírósági anyagát.”
Mindez önmagában is érdekes adalék a pártállam emlékezetpolitikai
törekvéseiről. Hiszen a legjobban őrzött forrásokból egyszerre
szolgáltattak anyagot a rendszer alapját szolgáló 1956-kép széleskörű propagálásához
és egy olyan műhöz, amelyben először lehetett nyilvánosan empatikus
sorokat olvasni az egyszerű magyar bakákról.
A külső
kérések nagyobb része egyébként munkásmozgalmi, ellenállási érdemek igazolását
szolgálta. Emellett – bár csupán egyetlen esetben szerepel – fontos megemlíteni
az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága számára teljesített
adatszolgáltatást. (1972-ben a „Magyar Közösség” ügy anyagaiból küldtek
másolatokat a KEB-nek.) Ez a regisztrált eset ugyanis rávilágít az irattár
komplex működésére, illetve a funkciók keveredésére. Miközben történeti
publikációkat támogattak, a szervek a politikai ítélkezésben, fegyelmi ügyekben
is meghatározó szerepet játszhattak. A párt irányvonalának, a pártegységnek, a
kommunista erkölcs legfőbb őrének, a KEB-nek megküldött anyagok
személyes sorsokat dönthettek el.
A központi és megyei állambiztonsági
szervek munkájához 33 esetben végeztek kutatást. Többek között SS és Volksbund
anyagokat küldtek meg a hírszerzésnek, a Ganz-MÁVAG 1945-1972 közötti objektum
dossziéit a kémelhárításnak, vagy a Tűzoltó utcai 1956-os csoportról a
katonai elhárításnak. Emellett a belügyi képzéshez is szolgáltattak anyagokat a
Rendőrtiszti Akadémiának.[29]
Az Osztály működése tehát mind komplexebbé
vált, talán ezzel is összefüggött az, hogy hamarosan napirendre került az
irattár működésének átfogó szabályozására.
A
Belügyminisztérium 1972-es átszervezését követően az anyagok kezelője
a BM Nyilvántartó Központ lett. Rácz Sándor vezérőrnagy, a belügyminiszter
első helyettesének 1973-ban kiadott parancsa rendezte a leltározott
anyagok kutatásának lehetőségeit. Ez az a dokumentum, amely elsőként
próbálta meg az „állambiztonsági érdeket” és a múlt megismerésének,
bemutatásának igényét összeegyeztetni. A parancs bevezetőjének
megfogalmazásában: „Ezen irattári anyagok – amellett, hogy politikai,
munkásmozgalmi vonatkozású okiratokat, adatokat is tartalmaznak – többsége nem
választható el a belügyi (állambiztonsági, bűnügyi) munka titkos operatív
módszereitől, illetve a nyilvántartásban szereplő személyekre
vonatkozó iratoktól. Alapvető érdek fűződik ahhoz és
törvényszabta feladat, hogy a belügyi szempontból fontos, titkos irattározott
anyagokat, adatokat a bennük szereplő személyeket védjük a dekonspirációtól.”[30]
A parancs a betekintésre,
adatszolgáltatásra jogosultak körét a következő sorrendben rögzítette: a
Párttörténeti Intézet munkatársai, az Intézet által támogatott kutatók; a
Történettudományi Intézet kutatói; a HM Hadtörténeti Intézet munkatársai,
történészei; a kulturális, a propaganda és hírközlő szervek (TV., rádió,
sajtó, film, színház, stb.) megbízottai, valamint; az egyetemek tudományos
tanárai. Az egyéni kérelemre történő adatszolgáltatást, betekintést,
kutatást nem engedélyezték. A kutatást BM Titkárságtól kellett kérelmezni, a
beérkezett igényeket a BM Nyilvántartó Központ vezetője véleményezte,
tekintette át és tett javaslatot a válaszra.
A parancs
rögzítette az adatszolgáltatás, betekintés, kutatás területeit,
lehetőségeit is. A lehetőségek szerint az időhatár 1948 volt,
témák szerint a Horthy-korszak lejáratására, leleplezésére alkalmas iratokat és
a munkásmozgalmi kutatásokat preferálták.[31]
Mindezt természetesen csak abban az esetben, ha a dekonspiráció veszélyét el
lehetett kerülni. Továbbá szabályozták a kutatás nyilvántartásának,
ellenőrzésének feltételeit is. Egy későbbi 1975-ös szabályozás
szerint a megkezdett kutatásról az irattár vezetőinek 48 órán belül
jelentést kellett tenniük.[32]
A kutatási
lehetőségek szabályozása után, több a propagandamunka
erősítéséről szóló rendelkezés is született. Benkei András
belügyminiszter 1975-ben kiadott parancsa a belügyi szervek tömegkapcsolatának
szélesítésével foglalkozott. A hidegháborús enyhülés, a nyitás következtében a
szervek kiemelt feladata lett a politikai befolyásolás, az „ideológiai
diverzió” elleni küzdelem. Ennek érdekében a következő feladatokat
határozták meg:
„1.[…] A
szervek tervszerű és céltudatos intézkedésekkel segítsék elő, hogy a
lakosság felismerje a különböző ellenséges tevékenység és propaganda
módszereit, formáit és gyakorlatát, továbbá tegyék lehetővé, hogy
állampolgáraink személyesen is közreműködjenek a politikai és államellenes
bűncselekmények megelőzésében, felderítésében, illetve
leleplezésében.
2. A Belügyminisztérium érintett
szervei […] gondoskodjanak a tömegek informálását elősegítő, olyan
színvonalas propagandáról, amely a maga valóságában megismerteti előttük
az ellenséges tevékenységet, leleplezi céljaikat, módszereiket. Ehhez az
eddigieknél jobban használják fel a tömegkommunikációs eszközök adta
lehetőségeket.
3. A BM
Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség továbbra is szorgalmazza az
állambiztonsági vonatkozású kiállítások szervezését, ehhez használja fel a
bűnügyek bírósági anyagait, tárgyi bizonyítékait. Kapjanak különösen
hangsúlyt a fellazítással, az ideológiai diverzióval kapcsolatos közlemények.
4. A BM
Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség lássa el a polgári
tanintézetekben az állambiztonsági vonatkozású ismeretterjesztést végző
operatív tisztek munkájának felügyeletét, tegye szervezettebbé,
színvonalasabbá…
5. Az állambiztonsági operatív
csoportfőnökségek, a BM III/1. Osztály, valamint a
rendőr-főkapitányságok vezetői a realizált ügyekről
készített összefoglaló jelentésben foglaljanak állást az ügy propaganda célra
történő felhasználását illetően, gondoskodjanak, hogy ezekről
preventív célú publikációk készüljenek…
6. A területileg illetékes belügyi
szervek […] állambiztonsági szempontból fontos objektumokban […] ismertessék a
dolgozókkal […] az ellenséges tevékenység várható veszélyét…”[33]
1977-ben egy
négyéves munkatervet is kiadtak az állambiztonsági propagandamunkáról. A
célkitűzések között első helyen az imperialista hírszerzőszervek
(elsősorban a CIA), illetve az ideológiai behatolási kísérletek
leleplezése állt. Ugyanakkor kiemelt helyen szerepelt az értelmiség körében
kifejtett propagandatevékenység. Tervbe vették – az egyetemek és főiskolák
vezetőivel, a párt és a KISZ vezetőkkel történt egyeztetés után -
előadások tartását a III. éves tanárképző végzős, bölcsész és
jogász hallgatók számára. Feladatként szabták meg, hogy a Magyar Írók
Szövetségében különböző állambiztonsági témakörökben irodalmi pályázatot
kell meghirdetni, továbbá a Magyar Televízió és a Magyar Rádió az állambiztonsági
témákkal foglalkozó filmek, adások számának növelését és nyilvános
állambiztonsági kiállítások szervezését is tervezték.[34]
A tervek
megvalósulása, az állambiztonsági propagandatevékenység és a közvéleményt
formáló más szervek összefonódásainak kimutatása további vizsgálódások témája
lehet. Széleskörű, kitartó és alapos munka esetén jellegzetes esetek
rekonstruálhatók. Talán a legjobb példa erre Hollós Ervin és David Irving
kapcsolatát feldolgozó tanulmány.[35]
Mink András írása részletesen elemzi, hogy miként talált egymásra az
„állambiztonsági levéltár” leggyakoribb kutatója, az 56-os szakértő Hollós
és az antiszemita Irving, a nyugati liberális demokráciák ellen folytatott
propaganda bázisán.
A Kádár-korszakban az
állambiztonsági, a propaganda és a történetírói munka számos esetben
összefonódott. A politikai rendőrség által konstruált történetek így a
propagandamunkákban és a tudományos publikációkban is megjelentek. Ezek
keletkezése külön kutatási téma lehet és számos megközelítésben vizsgálható,
hogy vajon a titkosszolgálatok valóságértelmezése, a szervek dokumentumainak
nyelvezete, a pártutasítások alapján változó ellenségkép milyen viszonyban áll
az 1990 előtt megjelent művekkel? Az ÁBTL-ben őrzött
dokumentumok más levéltári forrásokkal együttesen végzett elemzése segíthet az
ilyen kérdések megválaszolásában. Az állambiztonsági iratok tehát a 20. század
historiográfiájának, propaganda- és irodalomtörténetének[36] is
megkerülhetetlen forrásai.
[1] A koncepciós perekről szóló szakirodalommal kapcsolatban ld. az ÁBTL ajánló bibliográfiáját.
[2] Legrészletesebben ld. 1956 Kézikönyve. 2. köt. Bibliográfia. Szerk. Litván György, Budapest, 1996, 1956-os Intézet, illetve az 1956-os Intézet évkönyveinek tanulmányait.
[3]
A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala 1957-ben
jelentette meg az Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben
című propagandafüzet-sorozatát. Ennek célja az 1956. október-novemberi
történések ellenforradalomi jellegének igazolása volt. A köteteket több
nyelven, így angolul és franciául is terjesztették, Lengyelországban azonban
megtagadták a kiadását. A sorozathoz a vidéki eseményeket bemutató „Fehér
Könyvek” is kapcsolódtak.
[4] Hollós Ervin műveit ld. alább; Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel. Budapest, 1969, Kossuth. A könyvet 1956 évfordulóihoz igazítva 1981-ben és 1986-ban is kiadták.
[5] Összefoglaló jelentés a BM III/2. Osztály 1966. évben végzett munkájáról. ÁBTL 1.11.3 II. sor 5. d. 64-7663/66
[6] ÁBTL 1.11.3 II. sor 5. d. 64-7663/66
[7] Uo.
[8] ÁBTL 1.11.3. II. sor. 7. d., 65-46-10/67
[9] A jelentés szerint: „Ezek hasznosak voltak, a táborparancsnokok véleménye szerint segítették a politikai nevelőmunkát. Az előadások tapasztalatai szerint igen nagy az igény a fiatalok körében a „krimi” könyvek, filmek, tv műsorok iránt”
[10] Az összefoglaló szerint az 1967/68-as tanévben 594 előadást tartottak a fővárosban. (a II. osztályosok számára tartott fiatalkörű bűnözésről szóló alkalmakkal együtt.) 1968/69-ben a fővárosban 819, országosan 3800-4000 foglalkozással számoltak. ÁBTL 1.11.3. II. sor. 7. d., 65-46-10/67
[11] A filmgyártás legnagyobb hatású alkotása 1967 évben a Teenager party c. a „Szabad Európa Rádiót” leleplező film volt. Ezt a MOKÉP az egész országban forgalmazta, a statisztikai adatok szerint 1967 december 31-ig 964 előadáson 191000 néző tekintete meg.
[12] ÁBTL 4.9. Állambiztonsági oktatófilmek és hangfelvételek, illetve HU OSA 394-0-2.
[13] Az ÁBTL-ben található
változat 38 perc hosszú. ÁBTL 4.9. 20 Ítélet kémügyben
[14] Az ügyre vonatkozó dokumentumokat ld. ÁBTL 4.1. A-1318, A-2114 Asbóth László amerikai kém ügye, illetve ÁBTL 4.1. A-1326, A-2120 Dr. Egedy Elemér és fia dr. Egedy Lehel ügye.
[15] A jelentés szerint: „Ez évben készült el a Tanúságtétel c. filmünk is, szintén állambiztonsági témából.” ÁBTL 1.11.3. II. sor. 7. d., 65-46-10/67.
[16] A Népszabadság a Vietnámban meghalt magyar származású katonáról írt, emellett a Magyar Ifjúságban folytatásos cikk jelent meg állambiztonsági témakörből.
[17] Tematikus
bontás szerint: az ellenséges fellazításról 19, idegenforgalomi
kérdésekről 26, vizsgálati munkákról 12, kémkedésről 24, a Cseka
(szovjet politikai rendőrség) megalakulás 50 évfordulójáról 22
írás jelent meg.
[18] Összefoglaló jelentés a BM III/2. Osztály 1968. évben végzett munkájáról. ÁBTL 1.11.3 II. sorozat 5. d. 399/6/1969.
[19] A jelentés szerint Rózsa Ferenc és Ságvári Endre meggyilkolásának körülményeit bizonyító anyagokról fotokópiát adtunk. A Magyar Ifjúság Ságvári elvtárs életleírását cikkben jelentette meg, illetve Rózsa elvtárs életéről szóló film készítésénél használták fel. ÁBTL 1.11.3 II. sorozat 5. d. 399/6/1969.
[20] Összefoglaló jelentés a BM III/2 Osztály 1969. évben végzett munkájáról, 1970. január. 15. ÁBTL 1.11.3 II. sor 5. d., 399-7/1970.
[21] Alábbi témakörökben: a horthysta rendszer politikája, intézkedései, proletárdiktatúra, szocialista államrend gyengítésére irányuló külső és belső ellenséges erők, imperialista fellazítás, népgazdaság elleni tevékenység.
[22] ÁBTL 1.11.3 II. sor 5. d., 399-7/1970.
[23] Nemes Dezső 1957–1983 között az MSZMP legfelső vezető testületeinek tagja, 1965–66-ban a Pártörténeti Intézet főigazgatója, 1966–1975 között az MSZMP Politikai Főiskolájának igazgatója volt.
[24] Az ügy előzményeiről és részleteiről ld. Baczoni Gábor: Négy törvénysértő per utóélete. In Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerk. Gyarmati György. Budapest, 2000, Történeti Hivatal.
[25] ÁBTL 1.11.3 II. sor 5. d., 399-7/1970.
[26] Összefoglaló jelentés A BM III/2. Osztály 1970. évben végzett munkájáról, 1971. január 29. ÁBTL 1.11.3 II. sor. 5. doboz, 64-52/2/1971.
[27] Valószínűleg Hollós másik meghatározó művéről van szó: Hollós Ervin – Lajtai Vera: Köztársaság tér, 1956. Budapest, 1974, Kossuth.
[28] Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért. Budapest, 1972, Magvető.
[29] Jelentés az operatív irattárban 1972. január 1. és 1972. december 31. között végzett kutató- és adatszolgáltató munkáról. MOL XIX-B-1-ai, 1-a/336/73.
[30] MNK Belügyminiszterhelyettesének 01. számú parancsa (a BM Nyilvántartó Központ operatív irattáraiban lévő politikai, munkásmozgalmi, történelmi jellegű anyagokba külső szervek által történő betekintés szabályozása), MOL XIX-B-1-az (BM normagyűjtemény), 99. d., 10-23/1/1973.
[31] A felsorolás szerint kiadható: a háborús és népellenes főbűnösök, a horthysta, valamint Szálasi államapparátus vezető tagjai, a jobboldali fasiszta pártok, szervezetek vezetői, a honvédség vezérkara stb. felelősségre vonásakor keletkezett népbírósági ügyiratok, különösen jegyzőkönyvek, vádiratok, ítéletek, eredeti dokumentumok, a II. világháború eseményeivel és a partizán tevékenységgel kapcsolatos anyagok, a „felszabadulással” és a „koalíciós időszak” eseményeivel összefüggő anyagok, továbbá a Tanácsköztársaság eseményeire szerveire, a fehérterrorra, a horthysta elnyomás 25 évében történt eseményekre vonatkozó anyagok, végül a politikai, munkásmozgalmi, történelmi vonatkozású dokumentumokat tartalmazó anyagok.
[32] A Kulturális Minisztérium 377/1975. I. számú, a levéltárakban folytatható kutatásokról szóló rendelkezésének végrehajtása a főkapitányságok hatáskörében, 1974. április 7. MOL XIX-B-1-az 107. d. 10-263/1975.
[33] MNK Belügyminiszterének 09. számú parancsa, Az állambiztonsági szervek tömegkapcsolatának szélesítéséről, Budapest, 1975. március. 25. MOL XIX-B-1-az, 104. d. 10-21/9/1975.
[34] 1/1977. sz. BMH. parancs, a Belügyminisztérium külső -a lakosság körében végzendő- propagandamunkájának 1977-1980. évekre szóló irányelveiről, Budapest, 1977. március. 28. MOL XIX-B-1-az, 115. d., 10-24/1/1977.
[35] Mink András: David Irving
kalandja 1956-tal. In: Beszélő, 2000. (5. évf.), 7-8. sz., illetve http://beszelo.c3.hu/00/0708/15mink.htm
[36] Pl.: A MAORT-ügy irodalmi lecsapódásaival kapcsolatban ld. Mocsár Gábor: Égő arany, vagy Galgóczi Erzsébet: A törvény szövedéke című könyveit. Az írónő Vidravas, illetve Szent Kristóf kápolnája című műveinek egy jelentős része is állambiztonsági hátterű. Galgóczi Erzsébetről ld. az MTV, Múlt-kor magazinjának, 2009. március 9-i adását. http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=309831 (A kiegészítésekért köszönet Dr. Gyarmati György főigazgató úrnak).