←Vissza

Játék Dunán innen és Tiszán túl

Kriston Vízi József neve nem ismeretlen a játék- és játszás története és elmélete iránt érdeklődő

olvasó előtt. APONT Kiadó 2003. végén adta ki Közös nyelven Ungon Berken

című kötetét, melyben a múlt évszázad elejének játéktanulmányaiból ad ízelítőt. A játékkutató-

etnográfus Játékosok, vígságtevők a Duna-Tisza közén című új tanulmánykötet

ével azt is bebizonyítja, hogy a nagy elődök előtti főhajtás mellett saját műhelyében is

talál közlésre, válogatásra méltót. Elsősorban a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum

és Műhely élén eltöltött esztendők alatt gyűjtött-olvasott-feldolgozott anyagok és adatok

publikálásával egy, a játék és játszás kutatása tekintetében mostohán kezelt régió fehér

foltjait igyekszik beszínezni a Kecskeméti Lapok Kft. kiadásában megjelent igényes

kiadvány.

Nem lezáró jellegű a kötet, még akkor sem, ha a 2000. óta a fővárosban élő szerző

Duna-Tisza közi működésének termését válogatta benne össze. A játék és játszás ügye

iránt elkötelezett olvasó a kötetet elolvasva látja saját szerepét és felelősségét a gyűjtésben,

adatolásban, terjesztésben, önművelésben, hisz . mint ahogy a szerző programadó

írásában, a Játékaink ünnepei és hétköznapjai című tanulmányban írja . egyre inkább

úgy tűnik: képző- és iparművész, népművelő és muzeológus, mérnök, erdész és író a já-

ték és játszás ügyének szóló őszinteséggel egy követ fújt hosszú éveken keresztül (p.91.).

S nem lehet lezáró azért sem, mert a szokásrendszerek, társas együttélési formák kutatása

csak abbamaradhat, be nem fejeződhet . .a fiatalság újszerű szórakozási formáival

maga teremti jövő század/ezred-béli szokásait.. (p.135.)

A 2003-as szemelvénygyűjtemény megjelentetése után Kriston Vízi József önálló

kötetében sem bújik ki a bőréből: az egyes tanulmányok bőséges ízelítőt adnak a nagy

elődök munkáiból, gyűjtéseiből, legyenek azok a XIX. század végi Magyar Nyelvőrben

vagy akár a XX. század végén a Magyar Rádióban lejegyzett/elhangzott források. Olyan

méltatlanul elfeledett vagy az átlagolvasó számára ismeretlen nagyokkal találkozhatunk

e lapokon, mint az 1867.1916 között élt délvidéki Bellosics Bálint, az orvosként és

főreáliskolai igazgatóként működött Dékány Rafael, aki 1870 és 1885 között 34 mesét

és megannyi játékleírást hagyományozott az utókorra, vagy a bajai .Farkas-baba. mű-

hely alapítói és továbbvivői. A múlt időket nemcsak jeles személyiségek, de már-már feledésbe

merült eszközös, mozgásos vagy párválasztó játékok leírásával is megidézi a

szerző. Az olvasónak kedve támad golyózni, csülközni, facsigázni, bigézni, vagy troppolót

játszani, s a játékleírásokban részében vagy egészében talán még fel is ismerheti

gyermekkora kedvelt foglalatosságait.

Megelevenednek a lapokon ugyanakkor a kortársak is . hol .csak. utalás vagy

köszönetnyilvánítás formájában, hol a mondanivaló középpontjában, mint például a kalocsai

származású népművész, Czár János említésekor. Kriston Vízi igazi néprajzosként

ugyanis újra és újra felhívja a figyelmet arra, hogy a néprajz nem a megmerevedett, poros

hagyományok, attraktív, turistacsalogató mutatványok tudománya, hanem az élő szokásrendszerek

leírásának, megőrzésének diszciplínája. Könyve éppen ezért olyan élő

és élvezetes, amikor a dusnoki vagy garai szórakozás formáiról, a kiskunhalasi vagy

bácskai gyermekjátékokról vagy akár a Luca napjához kötődő Bács-Kiskun megyei

szokásokról ír.

Szinte részesei leszünk a szerző gyűjtőútjainak, látjuk magunk előtt a neki megnyí-

ló embereket, akik (legyenek bár 1903-as vagy 1968-as születésűek) beszámolnak telep

ülésük mindennapjairól, így nyújtva hiteles képet az idők, szokások, mindennapok változásairól.

Túlzott leegyszerűsítés volna ugyanakkor . jó magyar szokás szerint . sopánkodni

a megszakadt hagyományokon, régmúlt szokásokon, kárhoztatva a modern időket.

Ahogy Kriston Vízi írja: .Hétköznapi forró délután pedig a ma már Dreherhez címzett

Ginder-kocsma videós-játék automatájának zaja mellett beszélgetünk Heffner Hansi bá-

csi ismerőseivel, míg a pultos kislánya a vaskúti meg a bajai társas mulatságok programját

beszéli meg a múltkori német búcsú-bálban megismert kortársaival. És igaza van, nekünk

most már rá is figyelnünk kell!.. (p.118.)

És figyelnünk kell azokra a velünk élő értékekre, amelyek talán nem nyilvánvalóak

a fővárosi rohanásban élő olvasó számára, arra jelesül, hogy Garán január-február hónapokban

még 1997-ben is majd' minden hétvégén volt bál: sváb, bunyevác, székely, iskolai,

asszonybál vagy músko prélo (bunyevác férfibál).

A közmédiában okkal(?)-joggal(?) túlhangsúlyozott nemzetiségi sérelmek és ellent

étek mellett tudjuk-e értékelni a garai németek, bunyevácok és magyarok tradicionálisan

különálló hagyományaik megtartása melletti együttélését, ahol a kocsma, a trinkstube

és a kréma . no meg ezek közönsége is . jól megfér egymással?

Vajon hallottuk-e Kriston Vízi kutatási beszámolóinak olvasása előtt Dusnoknak, e

horvát etnikumú, korábban rác ajkú, karakterisztikus településnek a nevét? Pedig gyermekfolklórja,

fiatalságának társas élete és a szórakozásformák évszázadon át ívelő történeti

bemutatása érdemessé teszi figyelmünkre.

Gondolnánk-e, hogy a bukovinai székelyek játékkultúrájának kutatásához kiváló terep

többek között Érd; hogy a játék és játszás hagyományai, szokásrendszere az egyes

népcsoportokat elkíséri a bukovinai Istensegítstől vagy Hadikfalvától Bácskán és a Dél-

Dunántúlon keresztül Pest megyéig? Ez a felismerés teszi lehetővé, hogy .egy sajátos

történelmi öntudattal rendelkező magyar népcsoport viszonylag egységesnek mondható

tradicionális és megváltozott műveltségét, egyúttal játékkultúráját minden romantikus

ködöt eloszlatva szemlélhessük és illeszthessük a magyar népi kultúra egészébe. (p.54.)

Kriston Vízi József munkája méltán kelti fel a nevelésügyben érintett olvasó figyelmét,

hisz az az értékőrző és -mentő szerepfelfogás süt minden sorából, melyet pedagó-

gusként mindannyian felvállaltunk hivatásunk választásakor. Ahogy ő maga írja: .A

legnagyszerűbb az volna, ha az elmúlt, néhány apályos esztendőn túljutva netán a felsőbb

iskolások, a leendő pedagógusok . akik ma még főiskolán tanuló, nyitott fiatalok . né-

melyikének érdeklődését is föl tudnánk kelteni a gyermekfolklór búvárlása és annak

tanulságkutatása során. (p.77.).

Úgy legyen.

SZONTAGH PÁL