←Vissza

Az Országos Pedagógiai

Könyvtár és Múzeum Évkönyve, 2003


A könyvtári szaksajtó – maga ellen is szól e sorok szerzője – nem áll, nem mindig áll hivatása magaslatán. Nem igazán, nem igazán jól tud "elszámolni" a magyar könyvtári rendszer kevéssé típusos formáival, a nagy kézikönyvekben külön nem mindig jellemzett könyvtári alakzatokkal, intézményekkel. Kivált azokkal nem, amelyek egyedi-egyszeri képződmények a könyvtári palettán. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kétségkívül ilyen képződmény. Nemcsak kanyarokban oly gazdag története tanúskodhat erről, de mai helyzete, fölállása is ezt nyomatékosíthatja mindenkiben. Persze hatalmas súlya van a magyar könyvtárügyben. Kiterjedt funkcióit csak ő láthatja és látja is el. Éppen ezért szomorú, hogy a szakma oly keveset tud róla, oly tájékozatlan vele kapcsolatban. Persze nem arról van szó, hogy ki-ki – és éppen nem csak iskolai könyvtárosok vagy a pedagógiai tudorai, kutatói – ne találkoznának nap mint nap az OPKM szolgáltatásaival, kiadványaival, gyűjteményeivel, immáron akár a hálón is. Nemcsak az említettek, de a pedagógustársadalom, sőt a kívülállók, a "civilek" is lépten nyomon beleütközhetnek valamibe (kiadványba, információba, rendezvénybe stb.) amelynek kibocsátója, gazdája az OPKM. És épp itt van a szaksajtó felelőssége: nem tett semmit, vagy csak igen keveset azért, hogy az érintettekben világos kép alakuljon ki arról, mi is, micsoda is az OPKM, vajh ki ő és merre van hazája, hogy a klasszikust parafrazeáljuk.

Most már megtudható ez. Megjelent ugyanis az OPKM 2003-as élvkönyve. A kiadvány közreadója és szerkesztője, az intézmény főigazgatója hosszú és igen alapos bevezetőjében beszámol arról, hogy miért évkönyv ez a kiadvány és miért nem az (évkönyv-e az, ami átlagosan fél évtizedenként jelenik meg? - teszi fel a kérdést, de utal arra is, hogy nem általában vett könyvtárismertetőről, a könyvtárról készült látleletről, kismonográfiáról van szó), ám miközben ezt (is) fejtegeti, feltárulhat az olvasó előtt nemcsak az intézmény eddigi történetének oly sok kanyarja és kerülője, de az is, milyen célok érdekében, kik és milyen koncepciók jegyében alakították, küzdve a lehetetlennél lehetetlenebb külső (objektív?) körülményekkel, hivatali értetlenséggel, belső szakmai vitákkal, féltékenységekkel és ostoba rövidlátással, máskor meg meghatóan naiv, talán éppen ezért tettre, munkára késztető-serkentő elvárásokkal, igénytámasztásokkal stb. Egy évkönyv miben- és milyenlétének boncolása kapcsán/ürügyén Balogh Mihály már be is vezeti az olvasót a problematikába, az OPKM sajátos világába. Szinte szerencse (de persze csak ebből az egyetlen, igaz, nem utolsó, szempontból), hogy olyan ritkán jelenik meg OPKM évkönyv. Mód nyílott így arra, hogy – többek közt – a szinte összes eddigi főigazgató (micsoda pompás névsor: Balázs Mihály, Kelemen Elemér, Horváth Tibor, és jelenlegi, Balogh Mihály) elrecitálhassa gondjait, gondolatait, koncepcióit, "álmait". És jöhetnek sorra a nagy történelmi tanulmányok, amelyekből ugyan nem áll össze az OPKM története (egy nagymonográfia dolga lesz az majd - reméljük még a mi életünkben), de megismerhetők e történelem talán legfontosabb etapjai (ha nem is mind). És közölheti az évkönyv a műhelymunka legfontosabb darabjait, izgalmas, egyszerre teoretikus és gyakorlati, felmérő és összegző számbavételeit annak, hogyan is néznek ki a főigazgatói "álmok", ha mondjuk a nemzetközi kapcsolatrendszerről, az alapító okirat módosításairól, az elektronizáció hatásainak felméréséről, a szakirodalmi adatbázis CD-ROM-ra tételéről (stb.) van szó. A tanulmányok szerzői közt akad a szakmában országszerte és régóta jól ismert név is, de igazán akkor örvendhet az olvasó, amikor olyanokéval találkozhat, méghozzá remek szaktanulmány szerzőjeként, akiről eddig mit sem tudhatott, hallhatott (vannak ott tartalékok, ahol ilyen pompás verbunk állítható ki).

Szóval telitalálat ez az évkönyv, megfelel, és remekül a kérdésre: mi is, micsoda is az OPKM. Jó lenne, kívánatos lenne, hogy a szakma minden, nem kizárólag saját kreclijébe temetkezni-bújni óhajtó tagja alaposan áttanulmányozza. De ha tán nem is buzdul mindenki azonnal olvasásra: az Évkönyv megvan, itt van, bárki, bármikor hozzá fordulhat. Hála Istennek!

Vajda Kornél


(Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum évkönyve 2003. Szerk.. Balogh Mihály. Bp. 2003. 196 p.)