stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



E számunk szerzői:

 

Muscă, Vasile – 1944-ben született. A kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen filozófia oklevelet szerez, majd 1975-ben filozófiatörténetből doktorál. 1968 óta a Babeş–Bolyai egyetem oktatója, ahol jelenleg professzori állást és tanszékvezetői tisztséget tölt be. Egy sor tanulmány, fordítás, esszé és könyv szerzője, melyek elsősorban az antik filozófiával, klasszikus német idealizmussal valamint történelemfilozófiával foglalkoznak.

 

Lovász Andrea – a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakának IV. éves hallgatója.

 

Baumgarten, Alexander – 1972-ben született Szamosújváron. Filozófiát, majd klasszika- filológiát végez a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1995 óta rendszeresen publikál, románra fordította Canterbury Anselm Proslogion-ját, illetve Aquinói Szt. Tamás Az értelem egységéről című művét. Jelenleg a BBTE óraadó tanára, valamint a bukaresti egyetem doktorandusa.

 

Ciomoş, Virgil – 1953-ban született Déván, a kolozsvári Babeş–Bolyai egyetem Történelem-Filozófia karán szerez filozófia oklevelet. Tanulmányait a francia kormány ösztöndíjasaként külföldön folytatja, majd a BBTE-n kerül oktatói állásba. Jelenleg is itt tölt be adjunktusi állást.

 

Gregus Zoltán – a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakának VI. éves hallgatója.

 

Szilágyi Júlia – 1936-ban született Kolozsváron, iskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte. Magyar nyelv és irodalomból szerez oklevelet, majd 1969-től 1991-ig a Korunk szerkesztője. Ebben az időben kritikusként is tevékenykedik, több kötet, tanulmány, esszé szerzője. Jelenleg magántanár a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Munkásságáért 1990-ben Bethlen Gábor díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntetik ki.

 

Matthews, Garreth B. – Született Buenos Airesben 1929-ben. Tanulmányait a Franklin College diákjaként kezdi, majd a Harvard Egyetem hallgatója. 1965-ben doktorál, jelenleg a Massachusetts-i Egyetem professzora. Legfontosabb műve: Philosophy and the Young Child (1980).

 

Ilyés Szilárd – 1997-ben végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán, jelenleg ugyanott doktorandus.

 

Szegő Katalin – 1933-ban született Nagyváradon. Történelmet végzett a Bolyai egyetemen, filozófiatörténetből doktorált 1977-ben, a ‘70-es évektől filozófiatörténetet tanít a Babeş–Bolyai egyetem magyar tagozatán. Számos tanulmány, esszé és könyv szerzője.

 

Popper, Karl R. – 1902-ben Bécsben született és tanult, majd Új-Zélandon, később Londonban tanított. Legkomolyabb eredményeit a tudományfilozófiában érte el. Legfontosabb művei: A kutatás logikája (1935), A nyílt társadalom és ellenségei (1945), A historicizmus nyomorúsága (1957).

 

Nagy Attila – a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem filozófia szakos hallgatója.

 

Demeter Szilárd – a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakának III. éves hallgatója.

 

Ungvári-Zrínyi Imre – 1960-ban született Marosvásárhelyen, iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A kolozsvári Babeš–Bolyai Tudományegyetemen szerez filozófia oklevelet, majd a marosvásárhelyi Bolyai líceum filozófiatanára lesz. 1992 óta a BBTE tanára, ahol jelenleg adjunktusi állást tölt be.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret