HOLMI
A Holmi internetes változata | 2005. június
Nyitólap Állomány Tartalomjegyzék

Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

BALASSI BÁLINT SZÉP SZAVAINAK SZÓTÁRA

Balassi-szótár
Szerkesztette Jakab László és Bölcskei András
A Debreceni Egyetem BTK Magyar
Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen, 2000.
621 oldal, á. n.


„Polonius: Mi az, amit olvas, fönséges úr?
Hamlet: Szó, szó, szó.
Polonius: De a veleje?”
(Shakespeare: Hamlet)

Olvassuk a szót, értjük-e?
Mert a szó felszín csupán, melyen könnyen félresiklik a figyelem, s nem veszi észre a benne rejlő szépségmagot. Ez az ősi, finnugor szó: velő ugyanis valamikor belső részt, magot jelentett, de már Heltai Gáspár óta él abban az átvitt értelemben is, ahogyan Arany János az idézetben használja.
Zrínyi írja a Vitéz hadnagy-ban: „vitézkedjél az örökségnek és nem két napnak”. Az akkori örökség szó ebben a mondatban nem a mai ’juss’ értelemben szerepel, hanem a maradandóságot, az örökkévalóságot jelenti. Ha azt akarjuk, hogy a mai és még inkább a későbbi széles olvasóközönség pontosan értse és igazán élvezhesse régi nagyjaink ránk hagyott értékeit, s ezek örökségek legyenek a szó régi és újabb értelmében is, akkor magyarázatot kell adnunk az elavult vagy megváltozott értelmű kifejezésekhez. Így tettek már a régi görögök is Homérosz után pár évszázaddal, a firenzei tanács Boccacciót kérte fel a Divina Commedia magyarázatára, s az angol iskolákban ugyanúgy magyarázzák Shakespeare-t, mint nekünk Balassit, Zrínyit és a többi régi nagyjainkat magyaráznunk kell. Más út nincs. Az átírások mind zsákutcának bizonyultak. Ha az egyébként is türelmetlen mai olvasó nem érti olvasmányának szavait, a befogadást fárasztónak tartja, s abbahagyja. De az sem jobb, ha félreérti azért, mert bizonyos szavaknak csak a mai értelmét ismeri. Az írói szótár tehát értékmentést szolgál.
Valamennyi ilyen mű áldozatos munkával és mindig azzal a reménységgel készül, hogy segítségével sikerül egy távoli korszak óriásának szellemi örökségét közelebb hozni az utókor emberéhez, vagyis könnyen járható utat szeretne teremteni a letűnt idő maradandó értékei és a jelen érdeklődői között. Ezért fogalmazhat így Benkő László Az írói szótár1 c. művében: „a végső indíték, amelyből az írói szótár kezdetei fakadnak, társadalmi szükséglet”. A világirodalom nagy alkotói közül jó néhánynak a szókincsét feldolgozták már az írói szótár különböző módszereivel szerte a világon. Arisztotelész, Homérosz, Dante, Shakespeare, Moličre, Cervantes, Puskin nevét fedezhetjük föl többek között abban a közel háromszáz szótárt tartalmazó jegyzékben, amelyet Benkő említett művében találunk.
A szorosan vett magyar írói szótárak sora sajnálatosan szerény. Az alkotó teljes szókincsére kiterjedő szótárunk csak három van: a Petőfi-szótár,2 a Balassi-szótár3 és a Zrínyi-szótár.4 A Juhász Gyula-szótár5 csupán a költő verseinek szavait, a Toldi-szótár,6 illetve a Bánk bán-szótár7 egy-egy kiemelkedő mű szókészletét dolgozza fel. Ezeknél egyszerűbb megoldású a Csokonai-szókincstár,8 amelynek első kötete készült el, s a költő színműveinek szavait adatolja értelmezések nélkül. Szintén más jellegű az olvasóközönség igénye szerint készült Jókai-szótár,9 ez az írónak csupán azokat a szavait tartalmazza és értelmezi, amelyek „irodalmi és köznyelvünkben ismeretlenek vagy szokatlanok”.
A Balassi-szótár Debrecenben a bölcsészkar Magyar Nyelvtudományi Tanszékének kiadásában jelent meg. Voltaképpen az ország legnagyobb ilyen jellegű szellemi műhelyének legutóbbi terméke, hiszen immár nyolcadik kötete egy, a hetvenes években elindult sorozatnak, melynek minden tagja régi irodalmunk valamilyen nyelvi szempontból fontos szövegdokumentumát dolgozza föl Bölcskei László számítógépes programjának segítségével. Valamennyinek, így a Balassi-szótár-nak a szerkesztője is Jakab László egyetemi docens, akinek áldozatos munkája nyomán anyanyelvünk múltjának olyan bőséges adattára készült el, amelynek értékét és hasznát majd csak a későbbi kutatók látják igazán. (Az ilyen tevékenységre mondják: fölbecsülhetetlen – ezért nem is becsülik meg.)
A tetszetős, vaskos, 621 oldalas kötet előszavában teljes joggal mondják a szerkesztők: „Balassi Bálint egyes szavait, kifejezéseit ma már nemcsak a középiskolás tanulók, hanem a magyar szakos egyetemi hallgatók sem értik”, és hozzátehetjük: még inkább ez érvényes a szélesebb olvasóközönségre is. A könyv első, legnagyobb egysége a ránk maradt Balassi-szövegek közül azt dolgozza föl az értelmező írói szótár módszerével, amelyek a legolvasottabbak az iskolában és azon kívül is: a verseket és a Szép magyar komédiá-t. A kötetben szereplő további két rész adattárszerűen, értelmezés nélkül rendszerezi a költő leveleinek, illetve fordításainak szavait.
Érthető, hogy amikor valaki kezébe vesz egy ilyen szótárt, legelőbb is megkeresi azokat a kifejezéseket, amelyek számára emlékezetesek, vagy valamilyen problémát okoztak. Mindenekelőtt azért, hogy meggyőződjék: valóban teljes-e a szótár, csakugyan benne van-e az a bizonyos szó. Itt a recenzens kénytelen színt vallani akkor is, ha infantilisnak tűnik, ugyanis még egyetemi tanulmányai idejéből ez az itt kiemelt két szó ugrott emlékezetébe elsőnek: Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem.” Persze nem azért, mert magyarázatra szorulnának, inkább csak alakbeli érdekességük, illetve nyelvtörténeti tanulságuk miatt (ugyanis nyelvünknek azt az állapotát mutatják, amikor a leg-es felsőfok éppen csak kialakulóban volt, s Balassi szűkebb pátriájában, a palóc nyelvjárásban ilyen formában használták). Megvannak a szótárban, bár – furcsa módon – egymástól eltérő címszó formájában. Az egyik így: leginkább~letinkább, a másik csak így: legtovább, s itt csak az idézet hozza a Balassi-féle szóalakot: lettovább.
Másodikként rögtön olyan kifejezésbe botlottam, amelynek értelmezésében vitám van a szótárral. Itt is szerelmes versről van szó, arról, amelyben Hannuska Budowskionka, egy „amolyan” hölgy indokolatlan zárkózottságát nehezményezi a költő: „Porcogós Annóka, / szerelemnek oka, / Mit haragszol? / Hogy nem játszol velem...” Mondanom sem kell, hogy az idézet első szavának jelentése érdekelt, s a szótárban ezt találtam: „[Talán csörgő- v. ütőhangszeren játszó leányról lehet szó.]” E magyarázat egyezik azzal, ami a Szépirodalmi Könyvkiadó 1986-os Balassi-kiadásának jegyzetében olvasható (egyébként a versek szóanyagát ebből a kiadásból dolgozta föl a szótár). Ott a „valószínűleg”, a szótárban a „talán” mutatja e magyarázat bizonytalanságát. Bizonyítékul az említett kiadásban az szolgál hozzá, hogy „a korban a szó még elsősorban hangutánzó jellegű”. Szerintem ez gyönge érv, mert mind a porcog ige (amely a perceg~pörcög családjába tartozik mély hangrendű változatként), mind a porcogó főnév a maihoz hasonló jelentésben már Balassi előtt adatolható. Az igaz, hogy a szócsalád hangutánzó eredetű, azonban értelmük nem zenei hangokkal, hanem „az ízületek hajlításakor hallatszó ropogással”, illetve „a nem egészen megcsontosodott anyagoknak a törését, zúzódását kísérő hangjelenséggel” kapcsolatos – olvashatjuk az etimológiai szótárban.10 Úgyhogy inkább lehetett ez az Annóka kemény húsú, ropogós testű, kívánatos leányzó, mint zenész. Legalábbis – Balassit ismerve – a „porcogós” hölgy aligha hangszerével keltette föl maga iránt az érdeklődést, s a versbeli „játszol” kifejezés sem csupán közös muzsikálásra vonatkozik.
Ugyanígy túlságosan elnézőnek, eufemisztikus jóindulatnak tartom azt is, hogy a szótár szerint Balassi szókincsében a szűz kifejezés mind a tizenöt esetben ilyen értelmű: „Testben és lélekben tiszta, szép fiatal leány.” Irreálisnak érzem ezt az értelmezést, hiszen tudván tudjuk, hogy azok között, akikhez vagy akikről versei szólnak, igen kevesen feleltek meg a fenti meghatározás akár első, akár második felének – a többség aligha. (Legfeljebb a szép illett rájuk vitathatatlanul.)
Tudom, hogy eme kifogások előrebocsátásával megszegtem a recenzió íratlan szabályát, hogy ti. csak befejezésül szokás a tárgyalt műről némi negatívumot említeni. Mentségem az lehet, hogy előbbre valónak tartottam a személyes benyomás sorrendjét, mint az illendőségét. Hozzáteszem ehhez, hogy az ilyen szótár legérzékenyebb, mert legszubjektívabb része éppen az egyes jelentésmeghatározások megfogalmazása. Éppen ezért leginkább ebben térhet el egymástól két egyéni vélemény, a szerkesztőé és a recenzensé. Az igen bőséges statisztikai rész szerint a szótár 4353 szócikket tartalmaz, s ha ezekből néhány esetleg joggal kifogásolható, úgy hiszem, mindenki elégedett lehet. Ha már itt tartunk, megemlítem – nem hibaként, csak éppen szokatlannak tartom (s talán a számítógépes feldolgozás velejárója) –, hogy a szótár a költő által használt minden egyes szót önálló címszóként kezel, tehát pl. az alapigétől – a mechanikus betűrend szerint – elválasztva, néhol oldalakkal távolabb szerepelnek az ilyen származékok: főnévi igenév, ható és szenvedő igealak stb. Ez túlmunkát is eredményez, mivel az utóbbiaknál újra meg kell adni az alig eltérő értelmezést. Mintaszerű viszont a szótár alapos utaló technikája, amelynek segítségével pl. az igék igekötős származékaira vagy a szóösszetételekre figyelmeztet.
A nagy munka iránti illő elismeréssel kell üdvözölnünk ezt az újabb írói szótárt, és örömmel is, hiszen olyan eszközt ad minden Balassit olvasó és becsülő kezébe, amely biztos eligazodást tesz lehetővé a költő sorainak megértésében és élvezésében. Mert eligazításra igen gyakran szükség lehet akár a legismertebb, akár a kevésbé közismert Balassi-versek helyes értelmezéséhez.
Itt van mindjárt a Borivóknak való címen közismert költemény néhány helye. A „hamar ló” ’gyors’ volta még talán kitalálható (előfordul Balassinál a „hamar agár” kifejezés is), de milyen lehet az állat „füremedt” tagja? A szótár szerint „Felfrissült”, ám egy kis kérdőjelecske idekívánkozna a bizonytalanság jelzéséül, hiszen szófejtő szótárunk egyáltalán nem ismeri e szót, így csak a szövegkörnyezet marad az értelmezés legfőbb támpontja. (Az biztos, hogy a szó nem sajtóhiba ehelyett: „fűre ment” – ahogyan egyik diákom „megoldotta”!) A kontextus bizonyára eligazítja az olvasót a csiszár ’fegyverkovács’ kifejezésben is: „Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral”. A következő versszak „Minden teremtett állat megindul tebenned” sorának állat kifejezése azonban igazi értelmezési csapda, mert a ma közismert értelmére gondolhatunk, pedig jelentése itt e költeményben más, bővebb a mainál: ’élőlény’, beleértve az embert is. Ezért olvashatjuk önmagára vonatkozóan Balassinál egy másik helyen: „Hát mit csudálsz rajtam, ha szerelmesemért / Okos állat lévén gyötrődem nyeréséért?” (Természetesen előfordul nála az asszonyállat kifejezés is.) A mai ’állat’ értelmet a költő rendszerint ezzel az előbbivel ellentétes jelzőjű szókapcsolattal fejezi ki: „oktalan állat”. Sőt költőnknél a szónak még eredetibb, tehát mindenféle ’létező dolog’ értelmű használatára is hoz példát a szótár a Komédiá-ból: „minden ember... tagadja, hogy ő nem tudja, mit eszik s mi állat az szerelem”. Itt jegyzem meg: egyrészt elismerésre méltó, hogy a szótár igyekszik minden fontosabb szó összes előfordulását adatolni, másrészt kár, hogy az idézettel be nem mutatott lelőhelyeket ömlesztve, nem pedig az egyes jelentésekhez kapcsolva közli, így nem tudhatjuk meg, hogy pl. az összesen 19 állat-adatból melyik jelentés van többségben; vagy pl. a 26 hamar szó hányszor szerepel a mai és hányszor a régi ’gyors’ értelemben.
Az alábbiakban egy kevésbé közismert szép szerelmes vers első versszakát vizsgáljuk meg a szótár segítségével a pontos értelmezés érdekében. Az idézet legyen Balassinak abból a verséből, amelyet akkor szerzett, „hogy az ő felesége idegensége miatt az régi szeretőjén kezdett szívében megindulni”. Így szól:

„Hogy véletlen most Cupido,
Meglőtt az mordály áruló,
Maga hittel lőn köztünk szó,
Hogy frigyünk lenne állandó.”

„Hogy véletlen most Cupido / Meglőtt...” – írja Balassi. Csakhogy Cupido – akit Balassi máshol „kis féreg”-nek is nevez – nem vaktában lövöldöz a szerelem nyilával, hiszen a mitológia nyomán az egész világ szerelmi lírája őriz olyan eseteket, amikor szándékosan okoz galibát. Bizony itt Balassi nem a mai ’szándéktalanul’ értelemben használja a véletlen szót. Az akkori jelentéshez a vél ige eredeti ’tud, hisz valamit; gondol valamire’ értelméből kell kiindulni, ezt pedig az -etlen fosztóképző ellentétes értelemre fordítja. A véletlen tehát azt jelenti: ’úgy, hogy nem is véli; váratlanul’. Tehát az új érzelem akkor tört rá Balassira, amikor nem is számított rá (bár valószínűleg nem is bánta). Egyébként a régi és a mai jelentés nem csak ilyen értelemben más. Ha ma azt mondjuk: valaki véletlenül meglő valakit, akkor a cselekvő szándéktalanságát fejezzük ki. Balassi korában nem az alanyra, hanem a tárgyra vonatkozott a véletlen: akit meglőttek, az nem is vélte a veszélyt, azt érte váratlanul.
Visszatérve a versre, a kezdetét tehát így kell érteni: ’Hogy váratlanul most Cupido meglőtt... A folytatás is furcsa: „Meglőtt az mordály áruló”. Ma a mordály valamilyen ósdi fegyvert jelent, eredete azonban a ’gyilkos’ értelmű német „Mörder”-re megy vissza, s Balassi korában még melléknévi jelentésű volt, ebből lett később jelentéstapadással maga a ’gyilkos fegyver’. Tehát a költő váratlan fellobbanását Cupido, a gyilkos áruló okozta. De a következő sor élén a „maga” szó megint zavart okozhat: mai névmási értelme ugyan már a Halotti beszéd-ben megtalálható, de ide nem illik. Balassi ugyanis az ekkor kialakult új jelentésben használja, vagyis ellentétes kötőszóként: ’noha, pedig’ értelemben. Így már világos lesz az idézet: Cupido, a kegyetlen gyilkos meglőtte új szerelmet ébresztve, pedig hittel fogadták, hogy szerelmük „állandó lenne”. Ez a feltételes mód persze kissé árulkodó.
Amint az állat kifejezés esetében is látható volt, Balassi szóhasználatát vizsgálva képet kaphatunk némely nyelvi változásokról, így többek között nyomon követhetjük egyes mai szavaink kialakulását. Vegyük például ezt a szót: folyó. Balassinál előfordul, de csak igenévi jelzőként: „Könnyhullásom... mint egy folyó patak”. Kérdés, hogy akkor hogyan fejezte ki a mai jelentést? Megtudhatjuk a szótárból, hogy kétféleképpen is, az egyik kifejezés a folyás volt: a Komédia egyik helyén az eltelt éveket úgy érzékelteti, hogy az erős fagytól „az jó nyár is megannyiszor szabadította meg az folyásokat”. A másik pedig összetett szó, itt rá a példa: „Én szerelmemnek mert akkor leszen vége, mikor a folyóvizek / Visszafolyók lesznek.” Szép példáját látjuk itt a jelentéstapadásnak, ugyanis amint a sertés állat szószerkezetből lett a mai sertés szavunk, úgy jött létre a folyó vízből a mai folyó.
Kiemelek a szótár anyagából még néhány olyan szót, amely Balassinál a maitól eltérő jelentésben szerepel: a kőeső nem más, mint ’jégeső’; a kótyavetye a kor legkedveltebb katonai manővere, vagyis a hadizsákmány árverésszerű szétosztása; a nevendéken egyszerűen ’fiatal’-t jelent; a felszóval pedig ’hangosan’-t. A képes ekkori értelme nem más, mint ’illendő’, Balassi egyik versében a visszafogott érzelem kifejeződését így találjuk: „...de csendessen égnék kevesebb gyötrelemmel, / Csak képes örömmel, jó gyönyörűséggel, szeretőm szerelmével”.
Kosztolányi a múlt század elején még újdonságként mutatta be egyik kitűnő karcolatában a kalauzt, ma már ez a foglalkozás jóformán a múlté. De ki gondolná, hogy ez a szó nem a modern közlekedési eszközökkel együtt született, hanem már szóban forgó nagy költőnk korában is, sőt azelőtt is használatos volt. Jelentése akkor ’utat mutató, vezető személy’, s e fogalom kapcsolódott bibliai eseményhez is, amint Balassi egyik istenes versében megtaláljuk:

„Pusztában zsidókat vezérlő jó Isten,
Ki előttök mentél tüzes oszlopképben,
Ígéret földére vezérelvén szépen,
Kalauzok voltál minden szerencséken.”

Igen érdekes, hogy Balassinál előfordul – méghozzá versben – olyan nyelvi jelenség, amelyet talán zsugorított kifejezésnek nevezhetünk, olyasmi, mint ma az aszongya vagy a nem tom. Költőnk tíz ilyesmit leír, ebből kettő medgyen, vagyis ’mit tegyen’, nyolc pedig medgyek, vagyis ’mit tegyek’. Íme egy versszak, amelyben kétszer is előfordul:

„Medgyek? Már nem tudom, ha látom,
hogy én el nem hagyhatom,
Noha kínját vallom, de válnom
tőle nem kívánhatom,
Szeretnem penig azt, ki fáraszt
sok búval, mi hasznom?
Hát medgyek? Ellene vétsek?
Ó, azt sem lehet, mert szánom.”

Itt említem meg, hogy Balassi igen bőven él az ún. sz-szel bővülő v tövű igék olyan régies alakjaival is, amelyek ma már egyáltalán nem használatosak. A még esetleg ismert változatokat is használja, mint a lőn (’volt’) vagy tész (’teszel’), de ilyeneket is: lől (’voltál’), lél (’létezik’), tőn (’tett’), tél (’tettél’), vőm (’vettem’), vőn (’vett’), vék (’vettem’). Nézzük az egyik legszebb Célia-vers kezdetének ezt a rövidített igealakját, amely ma tettél lenne: „Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél velem, áldott legyen te neved!”, s említésre érdemes ez a ’létezek’ helyén álló kifejezés is: „Tengek, nem élek, lenni sem lélek, mert jutottam búra”. Mivel Balassinak szinte valamennyi itt felsorolt kifejezése egy szótagos, a ma használatosak pedig két szótagosak, talán jogos lehet arra gondolnunk, hogy első nagy költőnk mind ezeket, mind az említett medgyek-féle szóalakokat korántsem véletlenül kedvelte, hanem tudatosan alkalmazta, mivel rövidségük miatt könnyebben illeszthetők voltak a lírai vers ritmusához és a sorok szótagszámához.
A Balassi-szótár különböző szempontú igen alapos statisztikai számításokat is közöl a költő szókincséről, ezeket a tudományos kutatás kitűnően felhasználhatja majd. De mindenki számára érdekes lehet például már csak az is, hogy irodalmunk nagyjainak szókincse milyen terjedelmű – ha e nagyoknak legalább a többségéről rendelkezésünkre állnának pontos adatok. Csakhogy mindössze három költőnk nyelvéről készült eddig teljességre törekvő szótár: Balassiéról, Zrínyiéről és Petőfiéről. A most tárgyalt szótár statisztikái azonban csak a versek és a Szép magyar komédia szóanyagából készültek. Ilyen megszorítással számolva kiderül, hogy az említettek közül Petőfi szókincse a legnagyobb, hiszen 23 ezernél is több, Zrínyié 7824, Balassié 4353. Közismert, hogy a szakemberek költőink közül Arany Jánosét tartják legnagyobbnak, de sajnos egyelőre pontos adatok nincsenek, hiszen csak a Toldi szóanyagából készült eddig szótár. Íróink között e téren feltehetőleg Jókai vezet, akinek szókincsét a már említett Jókai-szótár utószavában Wacha Imre 40–45 ezerre becsüli.
Érdekes eredményekre jutunk viszont, ha megvizsgáljuk az említett szótárakban az előfordulási gyakoriság adatait, hiszen könnyen belátható: az egyes alkotókra igen jellemző, hogy mely szavakat használják a leggyakrabban. Juhász Gyulára általában legjellemzőbbnek a bús jelzőt tartották, s a Juhász Gyula-szótár igazolta ezt olyan formában, hogy a melléknevek között a nagy és a szép után (saját számításom alapján, mert a szótárban nincsenek statisztikák) harmadik helyen a bús áll. Ez annak a fényében jelent igazán sokat, ha tudjuk, hogy ez a szó Petőfi melléknevei sorában valahol a tizedik hely után állhat, ugyanígy sokadik Balassi és Zrínyi nyelvében is.
Úgy érzem, Balassi esetében különösen jellemzőek a nála leggyakrabban előforduló szavak, szinte-szinte kitalálhatók. A főnevek között (mellőzve a személyneveket) ez az első tíz gyakorisági sorrendje: szerelem, szív, lélek, Isten, élet, szem, bú, név, kín, szó. (Ezek közül a szív, az Isten és a szem Petőfinél is az első ötben van.) Az igék között (a létigéket mellőzve) így alakul a sorrend: lát, tud, ad, mond, szeret, kell, akar, szól, él, hagy. (Petőfinél szinte ugyanezek szerepelnek: mond, lát, tud, szól, kell.) Ugyancsak az elvárható módon alakul Balassinál a melléknevek élcsapata is: szép, nagy, jó, édes, szerelmes, szegény, kegyes, igaz, szerető, víg. (Petőfi esetében: jó, nagy, szép, kedves, magyar.) Természetes, hogy Balassinál a névmások élén ezt a kettőt találjuk: én és te, de az is, hogy a személynevek „győztese”: Julia.
A Balassi-szótár kitűnő minőségével és teljességre törekvésével méltó helyet foglal el a magyar irodalmi és a nyelvészeti kutatást szolgáló írói szótárak sorában, sőt sok tekintetben például szolgálhat a reménybeli továbbiak számára. Bízzunk benne, hogy így a Balassi-évforduló után az igényesebb olvasóközönség is érdeklődéssel és haszonnal forgatja.


Jegyzetek

1. Benkő László: Az írói szótár. A szépirodalmi nyelv és stílus lexikográfiai feldolgozása. Akadémiai Kiadó, 1979.
2. J. Soltész Katalin et al.: Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete. Akadémiai Kiadó, 1973–1987.
3. Jakab László–Bölcskei András: Balassi-szótár. (Számítógépes Nyelvtörténeti Adattár/8.) Debrecen, 2000.
4. Beke József: Zrínyi-szótár. Zrínyi Miklós életművének magyar szókészlete. Argumentum Kiadó, 2004.
5. Benkő László: Juhász Gyula költői nyelvének szótára. Akadémiai Kiadó, 1972.
6. Pásztor Emil: Toldi-szótár. Arany János Toldijának szókészlete. Tankönyvkiadó, 1986.
7. Beke József: Bánk bán-szótár. Katona József Bánk bán c. drámájának szókészlete. Kecskemét, 1991.
8. Jakab László–Bölcskei András: Csokonai-szókincstár I. Csokonai színművei szókincsének szövegszótára és adattára. (Számítógépes Nyelvtörténeti Adattár/5.) Debrecen, 1993.
9. Balázs Géza et al.: Jókai-szótár. Unikornis Kiadó, é. n.
10. Benkő Loránd et al.: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, 1967–1976.

Beke József
© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!