stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



A 2000. június 3-i közgyűlés iratai

Főtitkári jelentés az 1999–2000. évre

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jelenlegi elnöksége két év óta végzi feladatát. Ez a két év meglehetősen eredményes volt.

Eredményeink ellenére gondterhelten állíthatjuk, hogy nehéz időszakra kell fölkészülnünk. Arra kell és úgy kell fölkészülnünk, hogy a közeljövőben egyrészt a máris mutatkozó, országos gazdasági és belpolitikai instabilitás fejleményei közepette Egyesületünket és mindazt, ami számunkra értéket képvisel, a lehető legkevesebb veszteség érje, másrészt pedig arra és úgy, hogy könnyen „megtanulhassuk az új leckét”: a bővülő romániai magyar felsőfokú oktatással való harmonikus és maximálisan hasznos együttműködést. Ez a két folyamat, melyekkel eredményesen kellene szembesülnünk, ez a két egymással is nehezen összeegyeztethető folyamat (amelyet tőlünk független tényezők lendítenek, de amelytől mi magunk nem is tudnánk és nem is akarhatunk függetlenedni) nagy próba elé állítja Egyesületünket: előrelátást, energiát, találékonyságot és újítókészséget vár tőlünk. Erre a próbára kellene fölkészülnünk, és e próbát – mindannyiunk hasznára – ki is kellene állnunk. Mindennapi munkánk, ingó és ingatlan vagyonunk növelésének, tudományos és erkölcsi tőkénk gyarapításának, szellemi hatékonyságunk javításának, önmagunk modernizálásának új területeit, új módszereit kellene megtalálnunk, és e nehéz feladatokhoz kellene hozzáidomítanunk szervező és gazdálkodó tevékenységünket is.

Nem jelenthetem, hogy az utóbbi esztendőkben Elnökségünk és Választmányunk a kellő következetességgel és előrelátó szívóssággal készült volna a zavarosnak látott, mégis eredményesnek óhajtott holnapra. Tevékenységünket inkább azzal jellemezhetném, hogy megpróbáltunk szinten maradni, megpróbáltunk kis fejlesztésekkel hasznossá válni, tehát – az utóbbi évek eredményei mentén – úgy folytattuk a munkát, mintha a világ változása és (azon belül) az erdélyi értelmiség fokozódó elszegényedése, a fiatalság szemléletváltása nem is érinthetné Egyesületünket. Ha egy stagnáló világban élnénk, a Tagság, a Választmány és az Elnökség ez évi teljesítményét feltétlenül dicséretesnek tekinthetnénk. Kusza dinamikájú hazai környezetünkben és a viszonylag gyorsan változó Európában azonban – a távolabbi jövő biztosítása érdekében – többet kellett volna teljesítenünk. Többet és előremutatóbbat.

Mindezeket figyelembe véve megismétlem tavalyi jelentésem kelletlenül fogadott megállapítását: Egyesületünk egy minden eredmény ellenére is megmutatkozó növekedési válságban van; és ezúttal hozzáteszem: a szükségessé vált megújulást, nekilendülést most már igazán nem halogathatjuk.

Nemrég, az április 10-én tartott elnökségi ülésen bejelentettem, hogy főtitkári tisztségemről lemondok. Az akkor vázolt indokok közül kettő személyesebb jellegű volt. Első indokom azonban az volt és az marad, hogy még a kurrens ügyintézés kellő ellátására sem volt elég energiám, az elvi szempontból fontosnak érzett feladataimból pedig, vagyis a válságkezeléshez és az előrelépéshez kötődő feladataimból szinte semmit sem teljesítettem. (Június 3-ig, idei közgyűlésünkig természetesen továbbra is próbálom ellátni munkakörömet.)

Az újításokat szükségessé tevő külső és belső körülményekről (jelen helyzetünk jellemzéséről) eddig inkább csak az általánosságok szintjén szóltam. Alább – legalább vázlatosan – bemutatok néhány kézzelfogható és ugyanakkor jellegzetes problémát, hogy a fentiek tartalmát és irányultságát e példákon keresztül jobban megvilágítsam.

A magyar nyelvű erdélyi felsőfokú oktatás fejlődésében/fejlesztésében Egyesületünknek dinamizáló szerepe lehetne. Több tekintetben is háttérintézményként működhetne, és egyben szellemi otthonává válhatna az egyetemi oktatás vonzáskörébe kerülő, magas szintű képzettséggel rendelkező, tudományukat kedvvel művelő embereknek. Feltételes módban fogalmaztam, holott köztudomású, hogy az említett vonatkozásokban, egyes szakterületeken, bizonyos mértékig, az EME valóban aktív, és elég szép eredményeket ér el. A feltételes módot mégis szükségessé teszik az arányok: az, amit ebben a tekintetben máris teljesítünk, máris nyújtani tudunk, mennyiségi szempontból a tegnapi-mai szükségleteknek csak töredékét teszi ki, miközben minőségi szempontból is javítható, javítandó lenne.

Van az erdélyi szellemi építkezésben néhány feladatkör, amelyet pillanatnyilag senki sem vállal, vagy ha vállalja is, csak kismértékben képes azt ellátni, és amelyek ellátásáért jelen állapotában Egyesületünk is csak keveset tesz, vagy szinte semmit.

Elsősorban az utóbbi fél évszázad folyamán elmélyült elmaradottságunk és elszigeteltségünk felszámolására gondolok. Bár örömmel állapíthatjuk meg, hogy Magyarországtól való elszigeteltségünk sokat enyhült, és ma már inkább csak a szegénységünk fékezi a kapcsolatok egészséges fejlődését, mégis kapcsolatrendszerünk egészét tekintve igen nagy a lemaradásunk.

Igazságtalan és kártékony lennék, ha az egyetemi szintű romániai magyar tanszemélyzetet sommásan a világtól elmaradottnak és szellemileg elszigeteltnek minősíteném. De akkor is ködösítenék, ha elhallgatnám, hogy a nemzetközi szellemi pezsgésben való erdélyi részvétel szintje és intenzitása messze elmarad a jövőépítő ambícióinkkal összhangban megkívánható szinttől, és hogy sok szakemberünk külföldi kapcsolatrendszere a Kárpát-medencére korlátozódik.

Említhetnék számos más, kellőképpen el nem látott feladatkört is, de ezek közül csak olyanokat emelek ki, amelyekkel jó lenne, ha mi magunk, mint Egyesület és mint önálló kutatók, a jelenleginél intenzívebben foglalkoznánk. Ilyen a különböző erdélyi tudományos műhelyek közötti kapcsolat és jó viszony ápolása. Ilyen továbbá a román értelmiség folyamatos tájékoztatása a magyar tudomány és kultúra tartalmáról, eseményeiről, tendenciáiról, vagy ilyen a velünk szomszédos, túlnyomóan ortodox államok életének (különösen tudományos és művelődési életének) figyelése, megismerése. Ilyen a mai erdélyi élet sokrétű tanulmányozása – a demográfiai viszonyoktól a tévézés szociológiájáig, a falusi világ gazdasági átalakulásától a cigánysággal való együttélésig, a világkereskedelembe való bekapcsolódástól a kivándorlásig és a betelepedésekig, a fogyasztási szokások változásaitól a neoprotestáns és ezoterikus mozgalmak meg az iszlám terjedéséig, az íratlan viselkedési normáktól a jogrend változásaiig stb. stb. Továbbá sajnos sok tekintetben még ma is elhanyagolt az utóbbi nyolcvan év erdélyi folyamatainak a tényszerű feltárása, sokrétű tanulmányozása, a korábbi ismertetések kritikai kiértékelése és az új eredményeknek a hamis sztereotípiákat, előítéleteket romboló népszerűsítése.

További szemléltető példának jó lesz az elektronikus posta és az internet bevezetése Egyesületünk tevékenységébe.

A II. Szakosztály fiatal biológusai (az ÖkoStudium Társaság) az általuk megpályázott és a Moll-házban elhelyezett számítógépet az általuk megszerzett pénzen már 1999-ben rákapcsolták az e-mail hálózatra. Központi irodánkban is az egyik számítógép néhány hónap óta – az ingyenes RoEduNet hálózaton keresztül – e-mail, illetve internetszolgáltatást nyújt. Csakhogy itt legalább három bökkenőt kell megemlítenem, ha tevékenységünk javítandó aspektusait, különösen pedig korszerűségünk kérdését veszem célba.

Működőképes számítógépeink közül a leggyengébbiket szánták erre a célra, következésképpen a lehetséges szolgáltatások egy részéről technikai okok miatt eleve le kellett mondanunk, a technikailag egyáltalán elérhető szolgáltatások pedig igen lassan működnek.

Az internetkapcsolat, bár elvben napi 24 órát működhetne, adminisztratív okok miatt inkább csak munkanapokon használható – délelőtt 9-től délután 4-ig –, valójában napi átlagban mindössze három-négy órát dolgozik, mert nincs kit kiszolgálnia. A legtöbbet a GEKKO nevű fiatal geológuscsoport tagjai használják. Harmincévesnél idősebb önálló használója pedig eddig csak három akadt. (Ezek közül is az egyik külföldi vendég volt.)

Még nem készítettük el az ún. honlapunkat, amelyik Egyesületünket a világhálón ismertetné.

Hogy ezt a példát jobban kidomborítsam, megemlítem, hogy a Központi Egyetemi Könyvtárban berendeztek egy internettermet, amelyben – napi tizenkét órán át – tizenöt számítógépet használhatnak az olvasók. Ezek a gépek mind korszerűbbek, mint az EME-iroda legjobb gépe. Tíz gép internetszolgáltatást nyújt, a másik öt pedig különböző adatbázisokhoz engedi hozzáférni az olvasót. A gépek szinte szakadatlanul üzemelnek, szabad géphez jutni igen nehéz, pedig egy-egy olvasónak legfennebb napi egy órát engedélyeznek.

Más tanulságos példaként a pénzforrásaink jellegét választom.

Egyesületünket annak idején az erdélyi magyar társadalom hozta létre, és az erdélyi magyar társadalom tartotta el. Újraalakulásunk óta azonban működésünket csak kis arányban fedezik a tagdíjak és az erdélyiek adományai. Kiadásaink jelentős részét Magyarországon meghirdetett pályázatok elnyerése teszi lehetővé. Azt hiszem, ebben nincs semmi rendellenes, semmi kritizálni való. Ugyanis abban a lezárult időszakban, amely a II. világháború végétől 1989-ig tartott, Erdély magyar társadalma sokkal jobban elszegényedett, mint az anyaországi, és ezért természetes, hogy a jelen átmenet idején igényeljük, megkapjuk és felhasználjuk az anyaország támogatását.

Az viszont nem tűnik ugyanilyen természetesnek, hogy hosszabb távra is így rendezkedjünk be. Három más pénzforrás-típus felé is tájékozódnunk kellene: többet kellene elvárnunk az erdélyi magyar társadalom tehetősebb rétegével kiépíthető kapcsolatainktól, és következetesebben kellene keresnünk a lehetőséget, hogy – Bukaresten keresztül – kellő mértékben részesüljünk az állampolgári kötelességként befizetett adóink újraelosztásából, továbbá hozzá kellene szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy a tudományos és kulturális célra fordítható nemzetközi pénzforrásokat nemcsak másoknak szánták, hanem nekünk is. Az elsőként említett irányban az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztály, a II. Szakosztályhoz tartozó GEKKo nevű geológuscsoport, valamint a Műszaki Szakosztály szerzett bátorító tapasztalatokat, különösen a Székelyföldön. Nemzetközi forrásokból a II. Szakosztályhoz tartozó ÖkoStudium Társaságnak sikerült pénzt szereznie kutatásaihoz, de már a IV. Szakosztálynak is volt sikere ilyen irányban. Ami pedig a román állami támogatások lehetőségét illeti, jó tudni, hogy bár 1998-ban és 1999-ben eredményesen pályáztunk a bukaresti Művelődési Minisztériumnál könyvek kiadásának támogatása végett, az idén (eleddig) semmilyen lépést nem tettünk azért, hogy állami pénzekből részesüljünk.

Hosszabb távon létfontosságúnak látszik, hogy pénzforrásaink diverzifikálása terén javítsuk a teljesítményünket.

A példaként bemutatott, fehér-fekete ténycsoportok meglehetősen jellemzőek. Hiba lenne azonban, ha csupán ezek alapján ítélnénk meg Egyesületünk jelen állapotát és az Egyesületben folyó tudományos munkát. Alább, különféle eredményeink vázlatos bemutatása során majd kiderül, hogy teljesítményünkre – más perspektívából nézve – igazán büszkék lehetnénk. Ám a mát mindig meghaladni akaró, a holnaputánra tekintő szem számára a kép ambivalens marad.

Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy helyzetünk ilyenné alakult. A körülmények alaposabb áttekintése pedig azt is érthetővé tenné, hogy az elmúlt tíz év végeredménye miért nem lehetett, szükségszerűen sokkal jobb. Ám ha mindez érthető is, kötelességünk marad, hogy fokozzuk önmagunk helyrehozásának ütemét és igényszintjét.

Érvénybe lépett egy sürgősségi kormányrendelet, amelyik az egyesületek és alapítványok megalakítását és működését szabályozza.

Egyrészt ez a rendelet, másrészt az előttünk álló újszerű feladatok természetes módon vezettek el a kérdés felvetéséhez: kell-e módosítanunk Alapszabályunkat?

Ebben a kérdéskörben április közepére már világosan körvonalazódott két véleménycsalád. Az egyiket – hozzávetőlegesen – így jellemezhetném: változtassunk a lehető legkevesebbet, éppen csak annyit, amennyit a törvényes elvárások meg a most érvényes Alapszabály kérdésessé vált passzusai feltétlenül szükségessé tesznek. A másikat viszont így: ebben a gyorsan változó világban próbáljuk meg előre látni Egyesületünk lehetőségeit, szerepét, feladatkörét, valamint a működéséhez szükséges szellemi, anyagi meg szerkezeti feltételeket, és alkossunk ehhez a jövőképhez és hagyományainkhoz egyaránt illeszkedő, az előírásokat is tisztelő meg kellő akcióképességet is biztosító, korszerű szabályzatot.

A 2000. április 28-án megtartott választmányi ülés fölkérte három tagtársunkat, Kerekes Jenőt, Kiss Andrást és Mócsy Lászlót, hogy tanulmányozza (minden vonatkozásban) az alapszabály-módosítás kérdését, szemmel tartva mind belső hagyományainkat, tapasztalatainkat és jövőképünket, mind pedig az új rendeletnek és végrehajtási utasításainak tartalmából és kezdeti alkalmazásából adódó tanulságokat, végül pedig terjesszen megfelelő javaslatot a választmány elé. A javaslattevők figyelmébe ajánlotta a választmány azt a két szabályzatot is, amely már többször, több változatban volt napirenden, és az EME kifejlesztendő kutatóintézetének, illetve könyvtárának szervezeti felépítését és működését írja elő Jakó Zsigmond elképzelése alapján.

Amennyiben a hármas munkacsoport javaslatait megvizsgálva, a választmány úgy ítélné meg a helyzetet, hogy új alapszabályra van szükségünk, és hogy ennek megalkotását, elfogadását nem kell halogatni, akkor talán még ebben az évben alapszabály-módosító közgyűlést hívunk össze.

Újraalakulása óta Egyesületünkbe körülbelül négyezren iratkoztak be. E négyezer ember közül (f. év áprilisának végén) 2010-et tekinthetünk aktív tagnak, ha aktívnak azokat a tagokat minősítjük, akiknek nincs két évet meghaladó tagdíjhátralékuk. A 2010 aktív tag közül majdnem ezer diák vagy alig végzett fiatal, esetleg doktorandus.

Egyesületünknek pillanatnyilag 11 főállású alkalmazottja van. Közülük 8-nak van felsőfokú végzettsége, és még a legidősebb is csak 32 éves. Két kivétellel szakismereteiknek jól megfelelő munkakört töltenek be. Hárman doktorandusok. Két történész a szó szorosabb értelmében vett szakmai munkája mellett könyvtárosi munkát is végez. Az év folyamán munkába áll még egy fiatal történész, aki már átesett a versenyvizsgán, ahol is a vizsgáztatók teljes elismerésének örvendhetett. Nemsokára talán sikerül alkalmazni egy fiatal biológust is.

Anyagi javaink tekintetében a múlt közgyűlés óta csak kisebb változások történtek. Sajnos az elhunyt Csűrös István végakaratának érvényesítése közjegyzőségi bonyodalmak (és ifj. Csűrös István akadékoskodása) miatt még mindig nem sikerült, még nem vehettük birtokba sem a ránk testált ingatlanrészt, sem az ingóságokat. Nemrég pert indítottunk a végrendelet érvényesítéséért.

Folyamatban van irodánk költöztetése. A Római Katolikus Státus birtokában lévő Szentegyház utcai épületben egyre több helyiséget állítanak a felsőfokú oktatás szolgálatába, irodánkat ezért átköltöztetjük a Debreceni Református Kollégium tulajdonát képező Rhédey-házba, ahol az eddiginél lényegesen nagyobb területen rendezkedhetünk be. Az új helyen berendezhető előadóteremre való tekintettel a Moll-ház nagy, földszinti helyiségét matematikai-természettudományi-műszaki könyvtárrá alakítjuk.

A továbbiakban folyamatos munkánk néhány kiemelkedőbb momentumát, eredményét mutatom be, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Elnökségi és választmányi ülést ritkán tartottunk, de a megtartott ülések tartalmasak voltak.

Múlt év őszén Egyesületünk Elnöksége helyeselte Benkő Samu elnök úrnak azt az indítványát, hogy nyilvánítsunk véleményt a Romániában alapítandó magyar tannyelvű egyetem kérdésében. Választmányunk el is fogadott egy nyilatkozatot, amelyet közzétettünk a sajtóban.

Ezzel kapcsolatban érdemes néhány megjegyzést tenni.

Bár időközben meglehetősen módosult mind a Romániában alapítandó állami, kisebbségi egyetem(ek) ügye, mind az itt alapítandó magyar nyelvű magánegyetem(ek)ről vallott felfogás, mind pedig a Babeş–Bolyai Egyetem fejlesztési terve, egykori nyilatkozatunkat nem kell elavultnak tekintenünk. Ez igen örvendetes dolog, akárcsak az, hogy tartalmát (nyilvánosan) senki sem vitatta. Értékéből mégis sokat von le az a sajnálatos körülmény, hogy azóta senki sem hivatkozott rá, legfennebb csak a „szétszivárgott” hatása van jelen a mai fejleményekben. Látszólag elfelejtődött.

Egyesületünkön belüli hatása mégsem jelentéktelen. Az akkori eszmecsere, az akkori elvi tisztázás maradandó nyomot hagyott. A kialakított szempontok segítségünkre voltak újabban is, amikor az idei év egyik számunkra legfontosabb problémája merült fel. (Lásd alább, a könyvtárfejlesztésre vonatkozó rész végén.)

Imreh István nyolcvanadik születésnapjára Egyesületünk emlékkönyvet jelentetett meg. A könyv ünnepélyes átadására igen rangos közönség gyűlt össze, köztük a könyv számos szerzője és szerkesztői, kül- és belföldi meghívottak, és természetesen az ünnepelt.

1999-ben a Püski kiadó megjelentette Tóth Pál Péter könyvét, a Szórványbant. Ez a könyv, amint az már alcíméből is sejthető – A magyar és a vegyes (magyar–román, román–magyar) családok helyzete Észak-Erdélyben 1942–1944 között –, egy régi, szerencsésen megőrződött felmérés adatlapjait dolgozza fel mai eszközökkel. Benkő Samu kezdeményezésére és következetes szorgalmazása mellett, Egyesületünk megbízásából 2000. március 17-én Ilyés Szilárd könyvbemutatót szervezett a Moll-házban. Ez a bemutató a neves bel- és külföldi szakemberek (EME-tagok és vendégek) hozzájárulása folytán rangos tudományos üléssé vált. Megvitatták egyrészt a könyv módszerét és eredményeit, másrészt a szórványkérdés különböző aspektusait. A bemutatott dolgozatok többsége megjelenik az Erdélyi Múzeumban.

1999-ben öt folyóiratunk folytatta megjelenését, az Erdélyi Múzeum, a Múzeumi Füzetek, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Értesítő, a Műszaki Tudományos Füzetek és a Collegium Biologicum, továbbá első számával jelentkezett a Collegium Geologicum. Az idén kezdi megjelenését a Collegium Geographicum.

A múlt év tavasza óta a következő könyveket sikerült megjelentetnünk:

– Bocskay István és Matekovits György: Fog és szájbetegségek;

– az EME és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében tartott 1998-as, csíkszeredai vándorgyűlés dolgozatai;

– a 226. Erdélyi Tudományos Füzet – Vofkori Mária: Társadalmi és gazdasági változások az udvarhelyszéki Havasalján a XVII–XVIII. században;

– a 227. Erdélyi Tudományos Füzet – Sájter Laura: A magyar szecessziós dráma stílusa;

Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára, szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy és Pozsony Ferenc;

– A Székely Oklevéltár V. kötete, Demény Lajos szerkesztésében;

– Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár X. kötete.

Ez utóbbival összefüggésben azt is meg kell említenem, hogy az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár odaadó főszerkesztőjének, Vámszer Mártának a halálakor a XI. kötet munkálatai már nagyon előrehaladott állapotban voltak; e kötet megjelenése tehát nem fog késni, ha a kiadás költségeit sikerül idejében előteremtenünk. A még hátralevő köteteken végzendő munka összehangolásának gondján Kósa Ferenc és Zsemlyei János fog osztozni.

Könyvtárainkban eredményesen folytatódott a munka. A tavalyi közgyűlés óta eddigi könyvtárosaink mellé még két, frissen végzett könyvtárost alkalmaztunk. Az olvasók rendelkezésére bocsátható helyek számát azonban nem tudtuk növelni.

Könyvtárunk leltározott állománya (folyóiratok nélkül) 2000 áprilisának végén közel 48 000 kötet volt, de még mindig vannak leltározatlan könyveink, amelyek – megfelelő elhelyezési lehetőség híján – arra várnak, hogy végre polcra kerülhessenek, és hozzáférhetővé váljanak. Sajnos a zsúfoltság és a pénzhiány abban is akadályoz, hogy az itt-ott gazdátlanul maradó tudományos magánkönyvtárakat idejében felvásároljuk. Így sok érték kallódik el, vagy más gazdához kerül – nem mindig arra érdemeshez.

Hozzáférhető, leltározott könyvállományunk a tavalyi közgyűléstől f. év áprilisának végéig kb. 800 kötettel gyarapodott. Ez a szám – lehetőségeinkhez mérten – elfogadható, feladatainkhoz viszonyítva azonban nagyon kicsi.

1999-ben tizenegy-néhány napilapot és folyóiratot kaptunk rendszeresen és még vagy tízet majdnem rendszeresen. Ez a beáramlás igazán nem jelentéktelen, mégis szűkösnek mondható több szempontból is:

– nem fedi kellőképpen még azokat a szakterületeket sem, amelyeken a szakosztályainkban folyó kutatómunka és fizetett kutatóink munkája viszonylag élénknek mondható;

– a romániai magyar nyelvű sajtónak csak kis hányadát öleli fel, holott ezeket a kiadványokat válogatás nélkül gyűjtenünk kellene, ha futná az erőnkből és a pénzünkből, és ha lenne helyünk a megfelelő tárolásukra;

– a Kárpát-medencén kívüli világból szinte semmilyen napilap vagy folyóirat nem kerül a könyvtárunkba.

Megoldatlan maradt könyvtárunk informatizálása. Az ajánlott (ingyenes vagy olcsó) lehetőségeket nem fogadtam el, igényesebb megoldásról pedig nem sikerült gondoskodnom. Az igényes megoldásra való törekvést – utólag – az a szerencsés körülmény is igazolja, hogy most lehetőség mutatkozik egy telek megvásárlására, amelyen akár egy szerény, akár egy grandiózus könyvtárat teremthetnénk. A nagyszabású változat megvalósítása összhangban állna azzal a célkitűzéssel, hogy ez a (több százezer kötetre tervezett) könyvtár váljék a Kolozsváron folyó felsőfokú oktatás egyik fő háttérintézményévé. Ebből a perspektívából szemlélve az informatizálás kérdése is új dimenziót kap.

Öt szakosztályunk közül az idén is az első három tevékenykedett eredményesebben, de a IV., azaz a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály, valamint az V., azaz a Műszaki Tudományi Szakosztály is mutatott fel tiszteletre méltó eredményeket. Alább, a teljességre való törekvésnek még a látszatát is kerülve, bemutatom a Szakosztályok egyes megvalósításait.

Az I. Szakosztály (elnök Egyed Ákos, titkár Wolf Rudolf) 1999. évi vándorgyűlését Marosvásárhelyen tartotta meg, október 8–9-én. Ennek keretében 26 dolgozatot mutattak be az
1848–49-es forradalom és szabadságharc tárgyköréből. November 20-án a régész Pósta Béla emlékének tisztelgő kolozsvári tudományos ülésszakon 7 dolgozat bemutatására került sor. Idei vándorgyűlésüket május 6-án és 7-én tartották Szatmárnémetiben, a Scheffler János lelkipásztori központban. A résztvevők a köszöntő- és záróbeszédek mellett 13 dolgozat bemutatását hallgatták meg az Ezer év magyar államisága tárgykörből. A szakosztály – időnként – színvonalas felolvasóüléseket rendez, főképp Kolozsvárott. A szakosztály elnöke és más tagjai gyakran kapnak meghívást bel- és külföldi előadások megtartására. Valamennyi közül ennek a szakosztálynak a tagjai jelentetik meg a legtöbb dolgozatot.

A II. Szakosztály (elnök Uray Zoltán, titkár előbb Szőcs Katalin, majd Veress Erzsébet) folytatta közkedvelt havi felolvasóüléseit. 1999. május 28–29-én emlékülést szervezett Balogh Ernő és Tulogdy János egykori professzorok tiszteletére. (Az elhangzott megemlékezések véglegesített szövege megjelenőben van.) Múlt ősszel is megrendezték a Szakosztály évi tudományos értekezletét, amelyen öt szakcsoportban 48 dolgozatot mutattak be. (Jelentős hányaduk a Múzeumi füzetekben meg is jelenik.) A matematikusok szakcsoportja a Radó Ferenc Matematikaművelő Társasággal közösen november 12-én tartotta évi ülésszakát. A vegyész szakcsoport részt vett az EMT rendezte V. Vegyészkonferencián. A Szakosztályon belül ifjúsági szakcsoportok működnek: az ÖkoStudium (biológia), a GEKKO (geológia) és a Cholnoky Jenő (földrajz). Az első kettő kutatási eredményei különös figyelmet érdemelnek. Az ÖkoStudium nemzetközi kutatóprogramokba is bekapcsolódott. Idén márciusban a BBTE Biológia Fakultásának a magyar vonala és az ÖkoStudium megrendezte a Biológus Napok 2000 nevű ülésszakot, amelyen 45 szerző (majdnem mind EME-tag, illetve ÖkoStudium-tag) mutatott be dolgozatot. A GEKKO érdekes eredményekről számolt be az EMT Bányász-Kohász-Földtan Szakosztályának idei konferenciáján. Mindhárom csoportnak önálló szakkiadványa van. (Az ÖkoStudium Társaságon belül működő Molekuláris biológia szakkör félévenként négy szakelőadást hallgat meg a Moll-házban.)

A III. Szakosztály (elnök Feszt György, titkár Lőrinczi Zoltán) 1999. június 18-án és 19-én, a Magyar Egészségügyi Társasággal karöltve Kolozsváron továbbképző konferenciát szervezett Légzőszervi betegségek címmel, 250 résztvevővel. November 3-án, a Magyar Tudomány Napján emlékülést rendeztek, amelyen Feszt György a Szakosztály történetéről beszélt, Péter Mihály pedig a szakosztályalapító Hőgyes Endréről, „a kór- és gyógytan” egykori kolozsvári tanáráról. November 26-án a Szakosztály (mint társszervező) közreműködött az In Vivo – a nemzetet különösen sújtó népbetegségek című ülésszak megrendezésében Marosvásárhelyen. Idén május 11–13-án tartották meg a Szakosztály évi tudományos ülésszakát Udvarhelyen 350-nél több résztvevővel. Itt első alkalommal osztották ki a Pápai Páriz Ferenc-emlékérmet. Az ülésszak három plenáris előadással kezdődött, majd tíz szakcsoportban folytatódott, ahol több mint 160 dolgozatot mutattak be. A Szakosztály tagjai, ahol kellő számban vannak, területi csoportokban is tevékenykednek, pl. Csíkszeredában, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szilágysomlyón, Udvarhelyen. A Szakosztályon belül tevékeny szakcsoportok is vannak: pl. a Gyermekgyógyászati szakcsoport, Gyógyszerészeti szakcsoport, Fiatal Gyógyszerészek Köre, Klinikai laboratóriumi szakcsoport, Fogorvosi szakcsoport.

A IV. Szakosztály (elnök Vincze Mária, titkár Mócsy László) a Régió- és vidékfejlesztés témakörben összefogott a „Rajka Péter” Vállalkozók Szövetségével, és a Diakóniai Központban 1999. október 8-tól 10-ig nemzetközi fórumot szervezett, amelyen – mint közönség – mások mellett a Szakosztály régiófejlesztési diákklubjának tagjai, valamint szociológus, politológus, jogász és földrajz szakos diákok vettek részt. Tíz előadás hangzott el a Bécstől Bukarestig terjedő zóna szakemberei részéről. Vasárnap a külföldi vendégek Kalotaszentkirály vezetőivel találkoztak, Kalotaszeg sajátos gazdaságfejlesztési kérdéseiről tanácskoztak. A fiatal jogászok Somló Bódog Köre egyelőre keveset hallat magáról.

Az V. Szakosztály (elnök Gyenge Csaba, titkár Bitay Enikő) az idén is folytatta a Fiatal műszakiaknak rendezett tudományos ülésszakok sorozatát. A március 24–25-i tudományos ülésszakon bemutatott 49 dolgozatot már meg is jelentették mint a Műszaki Tudományos Füzetek című sorozat V. füzetét.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret