stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Gazda Klára

A magyar hintázási hagyományok összehasonlító perspektívából

Férjem, Demény István Pál emlékére

1. Bevezetés

A jó közérzet a test és lélek harmóniájából fakad. Alapfeltétele, hogy a viszonyok megfeleljenek a szükségleteknek. Az ember számos mechanizmust dolgozott ki megingó egyensúlya helyreállítására, harmóniája megteremtésére. Így például a természetes élmény- és örömforrásokat műformákkal sokszorozta meg. A mozgással, füllel vagy szemmel érzékelhető szabályosság nyugtató hatása[1] ritmikus műalkotások létrehozására ösztönözte. Megsejtette ugyanis, hogy az ismétlődés, a ritmus azzal, hogy egymás mellé rendeli azélő és élettelen szervezet, valamint a mikrokozmosz és makrokozmosz szabályos ciklusait, s az egyént érzékei révén beemeli az univerzumba,[2] megvigasztalja, gyönyörűséggel tölti el.

A ritmikus mozgás egyik tipikus formája a középponton áthaladó, kétirányú, előre-hátra vagy fel-le irányuló ingamozgás, de elemeiben ritmikusan ismétlődik a középpont köré szerveződő, egyirányú forgás is. Míg az első egyértelműen a ciklikusságot, az ismétlődést, az örökkévalóságot modellálja, a második ötvözi azt az egyirányú linearitással, az idő múlására is emlékeztetve. Mindkettő elkábít, de az első inkább elandalít, a második inkább elszédít. Ez a motorikus eredetű élmény, ha kiváltásában mások is közreműködnek, társadalmi természetű lelki igényt is kielégít.

A ritmikusan ismétlődő mozgás kellemes a magyar nyelv egyik hangulatfestő szócsoportja szerint is: a leng, himb(ál), hint(áz)ik, ing, ring, csing, csüng, lipinkázik stb. szavaink nazális előtagú mb, ng, nt, nk mássalhangzó-kapcsolataikkal a lágyság, puhaság érzetét sugallják. A természetben lengeni, ringani egyaránt lehet a levegőben, például egy faágra kapaszkodva vagy a vízen. A hinta és a ring szavak összefüggésére a Magyar Szófejtő Szótár is figyelmeztet.[3]A népnyelv ingónakvagy hintónak nevezte a vízi világ természetes képződményét, a víz tetején úszó szigetet, az ingó lápot.[4]Helynevek tanúskodnak e természetes tájformáció egykori gyakoriságáról. Például egy régi rétközi tiszai kanyar között elterülő, a folyókanyarulatba betorkolló földterületnek” Hintószeg volt a neve.[5] Erdélyben sem volt ritka e tájtípus. A 1819. századi kalotaszegi Hintóalja, illetve Hintós, Hintómező, Renget helynevek szintén ingoványos, lápos területet jelölhettek.[6]A 16. században még a hintó szó folyót,általában mozgó vizet meg azon közlekedő járművet, ladikot, hajót is jelentett.[7]

A forgás, pörgés szavunk rg hangkapcsolata a művelet keménységét, folyamatosságát érzékelteti. Ez a mozgásforma szintén jellemzi a víz és a levegőbizonyos állapotát, amint azt a szókincs is tükrözi: a forgó, keringő, seringő, sirüllő köznevek az örvény, örmény szinonímái.[8] Utóbbi főnév jelentései pedig, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „1. Áramló folyadéknak lefelé szívó hatású, gyors, forgó mozgása, forgó mozgásban levő víz. ~be kerül. 2. Légörvény. 3. vál. Pusztulást okozó helyzet, illetve valaminek az a jellege, hogy egyre mélyebbre süllyed benne az ember. A bűn ~-e[<> őröl].” Az örvényben a néphit szerint negatív erők: boszorkány, ördög vannak jelen. A malom egyik tájnyelvi jelölője szintén örmény.[9]

 A hintó és a forgó szavak szemantikai mezőjében egy időben vannak közös és ellentétes vonások. Magát a forgó mozgást is ambivalensen érzékeljük, a szó seringő, sirüllő, keringő szinonímái szerint.

A ritmikus mozgatásnak, beleértve passzív élvezetét is, a magyar népi kultúrában több egymásba kulcsolódó formája van, az eszköztelen himbálástól a rögtönzött, majd stabil tárgyakat alkalmazó ringatásig, hintáztatásig. E műveletekhez hagyományos tárgyak, szokások és rögzített formájú szövegek is kapcsolódnak.[10]A hintázás egykor több kultúrában fontos, vidám rítus volt, a balkáni arománoknál az maradt a 20. századig. Azerdélyi görög katolikus (többnyire román) leányoknak és fiúknak a húsvéti hintázást a 18. században az egyház tiltotta bemint a fiatalok testét és lelkét veszélyeztető gyakorlatot: „considerentes quod sit perniciosa animae et corpori machina illa,volgo scinciu, elevari solita tempore pasquali pro lusu publico juventutis utrisque sexus.”[11] Lehetséges, hogy a római katolikus magyarokhoz is intéztek hasonló tilalmakat, ugyanis a gyermekek körében játékként tovább élő hintázás elemei összecsengenek más népek rítusaival.Erre ez ideig a magyar szakirodalomban csak Kriston Vízi József figyelt fel.[12] Jelen tanulmány célja a magyar hintázó hagyományok mélyrétegeire rámutatni. Ez csak a téma lehetőség szerinti teljes, jórészt adatközlésekben kimerülő irodalmának[13], kéziratos dokumentációjának[14], valamint a magyar népköltészet más műfajaiban fellelhető analógiáknak[15], a hiedelmeknek, rítusoknak és a hozzáférhető etnológiai párhuzamoknak[16] az áttekintésével sikerülhet.[17] Mivel a hinta nem racionális tárgy, a hintázás pedig nem haszonelvű cselekvés, jogosnak találom a szellemi összefüggések folytonos szem előtt tartását.

2. A ringatástól a hintáztatásig

A nyugtató szándékú ringatáshoz nincs feltétlenül szükség eszközre. A kisgyermeket dajkájadallamos mondóka kíséretébenkarjára fektetve[18] vagy ölébe fogva[19] ringatja, térdére, nyakába ültetve[20] höcögteti[21], avagy lábfejére vagy lábszárára állítva vagy ültetve[22] hintáztatja. Hintáztatásnak nevezik azt a műveletet is, amelynek során két személy egy harmadikat ha az fekszik a hónaljától, illetve bokájától[23], avagy oldalról, kéztől-lábtól fogva[24] lóbál, avagy keresztesen összefogott kezére ráültetve ingat.[25] A ringatás inkább gyengédebb, a hintáztatás erélyesebb, nagyobb kilengésű, íves, míg a höcögtetésszintén erélyes, de függőleges irányú mozgatás.

A ringatás-hintáztatás eszköze a bölcső és hinta. Előbbi sokféle rendeltetést egyesít: a csecsemő és kisgyermek tartására, fektetésére, ültetésére, altatására, (eredetileg) szállítására s általában szórakoztatására, tehát nevelésére szolgál; utóbbi több korcsoportbeliek alkalmilag használt mára már csak szórakoztató eszköze. A két tárgytípus történetileg fejlődött szét közös őséből. A köztük levő összefüggést több nyelv szókincse is érzékelteti: a szlávok kolebka, kolyska szava a mozgást jelentő igéből ered, és függőbölcsőt jelent;[26] a románok mind a bölcsőt, mind a lengőhintát ugyanazzal a leagăn szóval nevezik meg,[27] a barcasági magyar tájnyelv a bölcsőt hintónaknevezi.[28] A ringató mozgás megjelölésére használatos igéből származik a török eredetű bölcső szavunk is.[29] E nyelvi korrespondencia az archaikus folklórban is érezteti hatását. Például (az obsitos) „amint [...] örökös örökké ott látta hintálni a királyi leányt az ablakban egy rengőbölcsőben, úgy megtetszett neki, hogy [...] elhatározta, hogy az a leány vagy az övé lesz, vagy mi...”[30] Ma e szituációra nem találnánk illőnek a rengőbölcső kifejezést. Még kevésbé világos, hogy a román kolindák hősnője két fenyőfára, meggyfára,avagy vízben úszó szarvas agancsára, avagy bölény szarvára akasztott, illetve az égből aláfüggő bölcsőben vagy hintán ülve hímez-e, illetve a román halottas énekbeli lelket égi örök lakásába az angyal bölcsőben vagyhintán szállítja-e.[31] Egy mordvin mitologikus énekben egy leányt az égi isten hintán emel magához, majd bölcsőbe ültetve ereszt alá a földre hozzátartozói meglátogatására.[32] A rituális költészetben tehát e tárgyak az ég és föld közötti közlekedő eszköz metaforái.[33] A magyar nyelv a hintó szóval kétféle közlekedő eszközt is jelöl: mint láttuk, történetileg hajófélét ezt a jelentését a drávaszögi, csónak alakú játék, a hajóhinta őrzi[34], de hintó egy szárazföldi (kerekes) jármű neve is, egyrészt mivel a hintázás a közlekedés illúziójával jár, másrészt tárgytörténeti okból: a hintó-kocsi úri ülésre szolgáló része eredetileg szíjakon függött, azokon himbálózott.[35]

A bölcsőfélék formájának rögzülése és bonyolódása szerepkörük specializálódásával járt. Míg a rögtönzött lepelbölcső, valamint a már stabil formával rendelkező kéreg-, teknő- és kosárbölcső elvileg minden fent említett funkciót betöltött, a talpas bölcső nemigen szállítható, és felfüggesztésre is csak kevéssé alkalmas, ezt földön tartásra konstruálták, ahol nyomogatás vagy enyhe lökés, máskor madzaggal való húzgálás által ing íves talpán. [36]

  3. Hintaformák és a hintázás

A hinta már nem fekvőhely, reális közlekedésre nem használható, nagyobbak ülnek vagy állnak rá vagy bele, átélni a tárgy intenzívebb kilengéseiből eredő kellemes élményt. Míg a ringatás elsődleges célja a nyugtatás, addig a höcögtetésben és a hintáztatásban a szellemi funkciók kerülnek túlsúlyba, így legevidensebben a játékos elem meg a virtuskodás, aminek a vállalása beavatási próbának is megfelel, a fiataloknál szexuális élmények keltésére. Mára már csak nyomaiban lelhetők fel a transzcendens szféra felé mediáló s ezáltal analógiás úton a bőséget, egészséget, boldogságot, hosszú életet biztosító, feltámadást sugalló funkciói.

A hagyományos hintafélék[37] szerkezeti-működési elvük szerint alapvetően kétfélék: függesztettek és alátámasztottak, utóbbiak mozgásuk iránya szerint ismét csak két főbb típusra oszlanak, mérleg- és forgóhintákra.

1. A föld fölé függesztett lengőhinták

1a. A játszani vágyó gyermekek számára hintaként szolgálhat egy lelógó rugalmas fenyő-[38] vagy két összekötött fűzfaág[39], esetleg egy letörött, elágazó, kampós ág is.[40]

1b. A hajó- vagy ladikhintáról szóló adatok egyikét[41] szó szerint idézem: Kopácson ismert és kedves hintafajta. A színaljban vagy az udvarban magasabb fára szerelték fel gyermekeiknek az édesapák. Deszkadarabokból másfél-kétméteres csónakformát tákoltak össze, alját megvasalták, hogy a hintázók biztonságosabban ülhessenek benne. A hajó aljába három deszkadarabot, ülőkét szögeltek. A mestergerendába vagy fára 7080 centi távolságban két sasókát (vaskarikát) erősítettek. Ezekbe fűzték a hintát tartó 33,5 méter hosszú, öt milliméter vastag drótot, amelyet a hajó négy sarkához erősítettek. Három gyermeket hintáztattak benne egyszerre.”[42] A hajó a tudatalattiban a túlvilágra szállító eszköz. A Mahe-Brahmana a hintát égi hajónak nevezi.[43]

1cd. A lengőhintafélék (hintó, hinta, horoghinta[44], linga[45], csinga[46], hórinka[47]) általánosan elterjedt formáit szintén élőfára, leggyakrabban az udvaron álló alma-[48] vagy eperfa[49] hosszan elnyúló ágára, avagy az erdőszéli csere-[50] vagy fenyőfára[51] szerelték. Adatok híján kétséges, hogy előnyben részesítettek-e bizonyos fafajokat, mint a bolgárok a gyümölcsfát, a dalmát tengerparti horvátok a mandulafát, a déli szlávok a somot, mely utóbbit keménysége miatt egészségszimbólumnak tekintettek.[52] E tény és egy bolgár ballada következő részlete: Holnap van Szentgyörgy napja,/ Minden leány eljön,/ hogy hintázzon az egészségéért, illetve e szokás magyarázata alapján („Minden lánynak és legénynek feltétlenül kellett hintáznia ekkor, mert ha nem, a lelküket a rossz szellemek veszélyeztették”[53]) feltehetjük, hogy a fafajta és a hintázás célja közt korreláció lehetett. A szibériai ketek, valamint a szamojédokköltészete szerint egymás mellett álló jegenye- vagy „vas” vörösfenyőfák törzsére kötöttek „vas” hintát. Világfa jellegű[54] fákra: az ég csőútjánál hét fa között hét vashinta áll[55]; a hinta hétágú ágasra[56] van kötve; a sámánfa rikácsol. Nézi [a hős], hát egy bölcső van a fára kötve”, mely felemeli őt az istenfa tetejébe a sasfészekhez,[57] mely utazás hozzásegíti a tűz megszerzéséhez. Hinta mellett van a lejárat az alvilágba.[58] A hintázás itt ugyanis életre kelt vagy megöl, meggyógyít vagy megbetegít.[59] A fenyő a szibériai világképben, szemben a nyírrel, akárcsak a cserefa, sötét jegyű: utóbbit a szláv eredetű szó ‘fekete‛ jelentése is kifejezi.[60] A balkáni népek jelentőséget tulajdonítanak a fa állapotának is:a macedo-bolgárok Szent György-napi hintájukat egy már kihajtott levelű fára kötik.[61] Caraman szerint a cél az, hogy az érintkezési mágia elve alapján a fa (vagy gyümölcse) megújító ereje átszálljonaz emberekre.[62] Ezt meg is fogalmazza az aromán hintáztatóének: „Éljen,pirosan, pirosan, mint az alma, üdén, üdén, mint a zöld levél.”[63]

A szabadban elhelyezett hinta sok esetben önálló, kapu alakú állványzatról függ alá. Az ilyent a lészpedi (Bákó m.) Balló Marika néni a létrával asszociálja.[64] A ház[65] és a melléképületek: szín (fészer)[66],csűr[67] ajtó- és kapukeretei vagy az azokhoz közel fekvő gerenda, amit szarufának is neveznek, ugyanilyen, természetes hintaállványként szolgálnak.[68] A hinta maga kötélből[69] vagy láncból[70], avagy páros (esetleg csak szimpla) rúdból áll.[71] Az ajtó, illetve kapu paradox hely, az ellenőrzött benti és az idegen kinti világ közti átmenet színhelye, sőt ilyennek tartja a következő találós kérdés a gerendát is: Mi lehet? Két vége örökké telel, s a közepe örökké nyárol.[72] A kapun való ki-be járást kritikus helyzetben levő személyek számára tabuk és rítusok szabályozzák.[73] A bátyai (Bács-Kiskun m.) néphit szerint a kapu a halott szellemének a tartózkodási helye.[74] A zoboraljiak meg a moldvai csángók is úgy gondolják, hogy külső beavatkozás nélküli kivágódása a Halál bejövetelének a következménye.[75] Vagyis a magyar néphit is őrzi a világba be- és abból kivezető torana szimbolikáját, amivel a hintaállványt a szakirodalom kapcsolatba hozza.[76] A legkorábbi állványoshinta-ábrázolás a Kréta-szigeti Hagia Triadából került elő. E terrakotta szobrocska egy hintázó lányt jelenít meg.A hintát tartó mindkét oszlop tetején egy-egy madár ül.[77]

A lengőhinta formailag kétféle: ülő és álló- vagy lábhinta.

1c. Az ülőhintán az ülést zsák, párna, cserge, deszka, esetleg léckorlátos deszkaülőke teszi kényelmesebbé.[78] Két kisgyermeknek Gyimesben ma is ikres hintát kötnek. Régebben főleg a fiatalok hintáztak, lehetőleg párosával: a legény ölébe ültette az arra vállalkozó leányt, illetve egymással szemben, fecskefészekbe ültek.[79] Mind az elhelyezkedés e módja, mind annak a megnevezése, akárcsak a hozzáfűzött mondóka: Hinta, palinta, / seggelika lipinka! e szokás erotikus funkcióját jelzi. A fecske ugyanis a hiedelmekben a tűzzel, szerencsével, házassággal áll kapcsolatban.[80] A hintázás erotikus funkciója más népeknél is jelen van, ha nem is ülnek egymás ölébe. A bolgároknál, az arománoknál, a szerb-horvátoknál[81] a szerelmesek egymást hintáztatják, miközben párosító éneket énekelnek.[82] Koreában a hintaünnepen ünneplőbe öltözött leányok és fiúk hintáznak egymással szembeállított hintasorokban.[83] A hinta a hinduk házassági rítusaiban szerelmi szimbólum.[84] Az ókori görög vázaképeken Erósz áll a hintázó mellett, vagy ő hajtja a hintát, esetleg szatír is van jelen.[85]A bölcsőringatás” a vogul medveünnepi színjátékban is pajzán asszociációkat kelt.[86]

1d. A merev lábhinta[87] merev keresztrúddal készült, állva hintázásra. Inkább felnőtt fiatal párok hintáztak rajta, bár kislápintát a bukovinaiak kisgyermekeknek is állítottak.[88] „Párosával szembeállva is hintáznak, s behajtott térdekkel mindig az lök, aki elé következik a kilendülés.”[89] A bolgárok a zöld fára kötött lábhintát kulcsnak (kljucs), az átkötőjét pedig, akárcsak a románok, hidacskának (punticică) nevezik[90], Caraman szerint hasonlósági alapon. Lehet, hogy e terminusok is az evilág és túlvilág közti átlépés szimbólumai.[91] Caraman kiemeli, hogy a lábhintán hintázás nemcsak kényelmetlen, de veszélyes is lehetett.[92]

A lengőhintát csak indításkor kell meglökni, amíg megkapja a lendülést. A hintázás időtartamaalatt a jelenlevők szöveget skandálnak, vagy énekelnek. Az előadásmód váltakozhatik: beszélve számolnak, utána énekelnek, majd végül szóval biztatják a hintázót.[93] Előfordul, hogy két csoport feleselget egymásnak.[94] Az arománok kórusban énekelnek, párbeszédszerűen: az egyik csoport kérdez, a másik felel rá.[95] Az ókori görögök kétpólusú, ide-oda bolyongó, szárnyaló” éneket énekeltek.[96] Nálunk a szöveg a hintázók számához igazodik: ha sokan vannak, rövidebb, ha kevesebben, hosszabb. Szabály, hogy egy hintázási alkalom során mindvégig azonos ritmusban kell előadni, a tempó személyhez igazításából veszekedés származik.[97] Ugyanis a szöveg végéig lehet hintázni. Pontosabban az utolsó felkiáltásnál nagyot lódítanak rajta, ahogy csak bírják, úgy kilökik, jól fellódítják, amíg leng, addig még rajta maradhat,[98] tehát a folytatás a hintázóügyességén is múlik. Ezért igyekszik jól kivetni magát. A hintát viszi a súlya, előre-hátra és fel-le-fel, félkör alakban. A hintázás mozgásélményét a környezet stabilitása közepette történő repülés pozitívvá teszi.[99] A szédültség fokozható a kötél vagy lánc becsavarásával: a saját tengelye körül is pörgő játékosról azt mondják: pálinkát iszik.[100] A mámor a serdülőket és ifjakat kockázatvállaló virtuskodásra csábíthatja: kiugorni, nagyot repülni a csaknem vízszintesre kilengett hintából, vállalva, hogy megütik magukat.[101]

2. Az alátámasztási pont körül mozgó hintaféléknek két változatuk van a mozgás iránya szerint:

2a. A föld fölött egy vízszintes rúdon vagy tőkén egyensúlyozó mérleghinta (lipinka, libikóka,[102] hajdóka,[103] gallóka[104]) a kétkarú emelő elvén működik, és ritmikusan fel-le mozog. Kisebb gyermekek(nek) rögtönöznek ilyent az udvaron. Két végét lovaglóülésben ülik meg, miközben felváltva felrúgják magukat. Így libbantottak régebben húshagyókeddenként a külsőrekecsini (moldva, Bákó m.) magyar felnőtt, ittas férfiak is a kerítés átlépőjén keresztbe tett deszkán.[105] Húshagyó hetén a moszkvai oroszoknál is mérleghintáztak: középen ülve egyensúlyozott egy lány, a deszka két szélén ketten felváltva felugrottak.[106] Hasonlóan ugráltak a litvánok és az ókori görögök is. Egy Madridban őrzött vázakép felirata és figurái arra mutatnak, hogy e jelképes tárgy a napkezdet és alkony egyensúlyát és váltakozását reprezentálja.[107]. Zelenin és Propp szerint „A magasba való lendülés mind a hintánál, mind az ugrálásnál a növények növekedését, fejlődését van hivatva előidézni”, illetve „a hintázással, ugrálással a jövő évi terméssel kapcsolatban végeznek jóslásokat”. Újváry a termékenységvarázsló mozzanatokat hangsúlyozó elméletet tartja valószínűbbnek.[108]

2b. Stabil függőleges oszlop középtengelye körül, vízszintes elhelyezésben, körkörös irányban forog a forgóhinta[109], forgó malom[110], fordulóka[111], körhinta[112], lingispir[113], cserkabala[114], ördögló[115], ördöghinta[116], ördögmotolla,[117] ördöglóginya[118], ördögkerék[119], ördögmalom[120], kutyasatú[121], kutyasutú[122], kutyaköszörű[123], kutyaszelelő[124], kutyaszán[125], szerencsekerék[126] guzsalyhinta[127], kolobrát[128], pelengér[129] bitó[130], laboda[131]. E tárgy legtöbb neve alvilági asszociációt kelt.[132] A 18. században úgy hitték, hogy ördöghintán éjszakánként boszorkányok közlekednek, embernek és marhának a halálát okozva.[133]Román neve (scrânciob) a latin scrinium ’láda’ szóval függ össze, melyből a koporsó jelentésű sicriu szó is ered.[134] Alátámasztó eleme, csíki nevéna kabalaláb (esetleg kiszáradófélben levő) kb. 1,50 m magasságban letetejezett, felső végén56 cm átmérőjű, egyenletes csappá vékonyított gyökeres fa vagy külön a földbe ásott, bedöngölt bálvány,[135] külön befúrt facsappal, Mezőpanitban járomszeggel[136]. Utóbbinak vagy az azt helyettesítő vasszegnek az a szerepe, hogy a felső részt balesetmentesen az oszlopra rögzítse. A hinta felső része vagy hosszú rúd, deszka, esetleg létra pl. Sárkeresztesen vendégoldal[137] –, vagy szekérkerék. Az udvarhelyszéki Kisbaconban, valamint a Nyikó mentén a rudas változat cserkabala, a kerekesördögszekér, illetve szerencsekerék.[138]

2b1.Aszekértengelyhez hasonló” vékonyságúrudat vagy kifaragott deszkát,a kabalát a közepén átfúrják, esetleg a végein nyeregszerűre kifaragják, hogy jobb ülés essen rajta. Serdülők ülik meg lovaglóülésben, igyekezvén a két kar egyensúlyát biztosítani. Lécekből ülőkét is szerkeszthetnek a deszka végeire. Hozzákötött fogópálca segíthet a megkapaszkodásban. Ülhetnek a deszka két végéről hintaszerűen csüngő kötélre, illetve láncra is vagy az erre helyezett deszkaülésre, továbbá a rúd végeire függesztett lókisefára, mint Fehércsurgón.[139] Mezőpanitban (Maros-Torda vm.) istrángból is készítettek ülést.[140]

2b2. Az oszlop csapjára minél nagyobb, jó esetben 1 m átmérőjű kerékfejet húznak. Ilyenkor a kerék küllőjére telepednek. Olykor a szekérkerék tetejére még egy 46 m hosszú létrát szerelnek, s annak a két végére ülnek a játékosok. Ez utóbbi összetettebb változat neveszintén cserkabala.[141]

 A forgó rész súrlódásának csökkentésére több eljárást alkalmazhatnak. Csíkban két, mézgás felével szembefordított kéreglapot vagy pedig zsírozott bőrdarabot szorítanak alája, vagy éppen avasszalonna-darabbal zaboznak, hogy a kabala tovább mehessen, a Nyikó mentén a szekérkereket keréksárral kenik, sőt a tengely tövéhez helyezik a keréktányérkarikát is.[142]

 A cserkabalát általában a forgóelem közvetlen megmarkolásával hajtják meg, de előfordul, hogy az egyik végére kötött kötelet fogva szalad körbe a hajtó, vagy minden fordulat után egyet lök a rúdon. A szekérkeréknek a fejére csavarják a kötelet, azt megrántva a kerék gyors forgásba lendül, a rajta ülő játékos elszédül, leeshetik. Ilyenkor azt mondják, hogy a kabala megcsitkózott. A macsikának csúfolt játékosnak vizet öntenek a nyakába. E játék a serdülőkorúak ügyességpróbája. Jó idegrendszerű, egészséges szívű és gyomrú gyermeknek kell lenni annak, aki másodszor is fel mer rá ülni. Legtöbbnek, ha szerencsésen vagy gurulva földet ér, hányási ingere támad.”[143] A játékosnak azt kell bizonyítania, hogy akár tízszeri forgatásig is meg tud kapaszkodni a kabalafarán. Az, aki megülte a kabalát tíz dobás (lökés) erejéig, »legénynek számított a talpán«.”[144]

Az ilyen típusú próbatétel egy Jagic idézte horvát hiedelem szerint a középkorban a természetfölötti erővel rendelkező személyek kiválasztására is irányulhatott: a 13. iskolát végző jelöltek közül 13-an egy 13 küllővel ellátott hatalmas kerékre álltak, amit gyors forgásba hoztak. Aki legelőször lerepült a kerékről, az lett a garabonciás.[145]

3. A legkomplikáltabb, mindkét elvet egyesítő függőhinta, a krincsuj, krincsó vagy hintakerék két fő részből áll: 1. A földbe ásott s oldalról is megtámasztott lábakból s 2. az ezekre forgathatólag elhelyezett szárnyakból, mely utóbbiakon ajtócskákkal s ülőkékkel ellátott kosárfélék vannak, olyanformán, hogy azok szintén külön, saját tengelyük körül forognak”.[146] Ilyen típusú, a Balkán felől kölcsönzött tárgyat a bukovinai székely férfiak állítottak fel a falubeli fiatalság számára.

4. Végül említsük meg a függesztett körhintát, a sergőt[147], annak árammal hajtott komplikált változatait, a seringőket[148], ringispireket[149] vagy lupuhintákat[150], amelyeket vállalkozók állítanak fel máig, városon naptártól függetlenül,a falvakon búcsús, illetve vásáros napokra. A moldvai Lészpeden pl. a szent Anna-napi búcsún 1999-ben két körhinta forgott. Régebben a fiatalasszonyok is hintóztak ezen, hogy nőjön meg a kenderük.[151]

  A felemelkedés és szárnyalás illúzióját keltő, a zuhanás veszélyét magában foglaló, de a legyőzhetőségének lehetőségét sugalló hintázás paradoxitása tehát az állandóság és változás, a stabilitás és mobilitás, a ciklikusság és linearitás, a fel/le, előre/hátra irány ellentmondása egységében mutatkozik meg. Benefikus és malefikus aspektusai nemcsak a már említett nyelvi adatok, valamint az eddig felhozott etnológiai párhuzamok alapján mutathatók ki. A hintázás körülményei és szövegmotívumai nálunk és más népeknél egyaránt azt jelzik, hogy e művelet lényege az egyén kiemelése a mindennapok világából, a hintázónak a mindenséghez kapcsolása, a tér, idő, mozgás, változás és állandóság kategóriáinak időleges felfüggesztése vagy összekeverése s ezzel a reális és tapasztalaton túli világ közti kapcsolat megteremtése.[152] Ezért mondjuk az ámítóról, aki irreális vagy zavaros, összevissza [153]dolgokkal kecsegtet, hogyhintáztat bennünket. Nemkevésbé találó a románok „hintadolog” kifejezése, melynek lényege a tekervényesség.[154] Hogy mennyire összetett dolog a hinta, arra éppen e tanulmány megírása döbbentett rá.

4. A hintázás körülményei

figyelmet érdemel a hintázás időpontja és helyszíne. Kevés feljegyzés szól erről, bizonyára mert a kutatók a helyzetet (már) nem találták konkludensnek, azt látván, hogy csak a munka szabott gátat neki.[155] Csupán néhány hagyományőrzőbb tájon emlékeznek rá, hogy tél végén, tavaszkezdeten, esetenként meghatározott jeles napon állítottak fel hintát, majd hamarosan le is bontották. A moldvai csángók húshagyókedden, a kerítés átlépőjén libbantottak. Észak-Magyarországon, amint már említettük, a nagyböjti guzsalyvasárnapra készítették el a (2b1.) forgóhintát, így a böjt folyamán vasárnap délutánonként ördöglovaztak. A Nyitra megyei Tardoskedden szintén a böjt folyamán legények ördöglovaztatták a leányokat,[156] akárcsak Sóvidéken, ahol húsvétig szórakoztak ekképpen.[157] A bukovinai székely legények nagycsütörtökön ácsolták össze vagy erdőből vágott, vagy kölcsönbe kért fatörzsekből az állványos nagylápintát a falu közepét átszelő utcák kereszteződésénél. Több körforgót állítottak a serdülők a hídnál, illetve az útkereszteződéseknél. A kisgyermekeknek nagyszombaton a szín alá kötöttek kislápintát[158], a csárda előtt húsvét éjjelén állítottak fel krincsujt[159], s húsvétkor, a nagymise után játszottak valamennyien.[160] A hadikfalvi legények húsvéthétfőn este a leányos ház kiskapuját elvitték a híd alá, a hegyekbe vagy a nagylápinta tetejébe”.[161] Itt a húsvétot követő kedden mulatság közben le is bontották a hintát, a fát visszaadták a tulajdonosának.[162] E szerek körülbelül egy hétig állottak. Egész éven át nem volt szabad használni azokat.”[163] A Fejér megyei Sárkeresztesen is nagypéntektől húsvétig működött az ördögló.[164] Húsvétkor hintáztak Hajdúnánáson,a mezőségi Paniton, a Beszterce megyei Magyarzsákodon, Gyimesben, Kósteleken, a moldvai Lészpeden.[165] Pünkösdkor játszottak a falu központjában álló cserkabalán a marosszéki Székelykövesden, míg Rigmányban ekkor párhuzamosan működött az erdőszélre kötött horoghinta és a Szoros nevű utcában felállított cserkabala. Utóbbi vasárnaponként egész őszig használatban volt a hatvanas évekig.[166] Kevés történeti forrásunk, kelte alapján, szintén télvégi hintázásról, illetve pünkösd körüli ördöglovazásról tanúskodik.[167] Tehát összegezve, általában húshagyókeddtől, a böjti vasárnapoktól, esetleg nagycsütörtöktől, de főleg húsvétkor, a feltámadáskor, esetleg pünkösdkor volt szokásban hintázni, valamint a helység búcsús napján, az azon kívül eső periódusokban, mint Bukovinában, talán tilthatták.

A hintázás időszakát a szomszéd népeknél is behatárolták a hagyományok. Februárban tartották Attikában az ókori görögök az Aiora nevű hintaünnepet. Gyertyaszentelőtől (febr. 2.) húshagyóig hintáztak a luznicai és nisavai szerbek, míg a boljevaciak több alkalommal is: „fehér héten”, vagyis február végén meg Gyümölcsoltó napján (márc. 25.) a szép (hosszú szálú) kendertermésért, március 9-én a fiatalok párosításáért, Szent György napján pedig a szépségért és egészségért.[168] Ez utóbbi napon sok balkáni népnél hintáztak, így az arománok, bolgárok, szerbek, horvátok, sőt még a boszniai muzulmán szerbek és munténiai románok is. A horvátoknál hajnalban, majd reggel került rá sor.[169] Márciusban, napkeltekor, arccal kelet felé ültek a hintára a ketek is.[170]A románoknál szintén előfordult, hogy böjtben hintáztak, így a Bánságban, a Sziget-hegységben, de a nagyhetet és a húsvéti ünnepeket el sem lehetett volna képzelni enélkül. Sokfelé húsvétot követő „fényes héten” is folytatták, előfordult, hogy áldozócsütörtökig vagy pünkösdig mindenik további ünnepnapon hintáztak.[171]

Tehát e szokás helyenkénti kis időeltolódásokkal a téli ciklust követő, a vegetáció tavaszi megújulásának jeles napjaira sűrűsödik. A tél/nyár ellentéte a halál/élet kettősségét, a tavasz az átmenetet, a halálból való feltámadás reménységét sugallja évezredek óta az emberiségnek. Európa egészére jellemző volt írja Pócs Éva –, hogy valamely vagy egy-egy helyen több tavaszi-nyári ünnepnek is voltak halotti, másodlagosan »boszorkányos« vonásai. A magyar néphitben elsősorban Szent György napja (ápr. 24.) ilyen,hasonlóan Közép- és Délkelet-Európa több szomszédos népéhez. A húsvétnak és pünkösdnek elsősorban Délkelet-, Kelet-Európa pravoszláv területein vannak halotti vonásai.”[172] A keresztény hit szerint nagypéntek Krisztus halálának, húsvét a feltámadásának s ezáltal az emberiség bűntől és örök haláltól való megváltásának az ünnepe. De túl ezen, minálunk is több más, a húsvéti ünnepkörbe tartozó szokás revelálja a halál–feltámadás gondolatát, így pl. a virágvasárnapi habajgatás[173] és kiszehajtás, illetve villőzés[174]. A románoknál Nagyvasárnap (pünkösd) és az előtte való szombat szintén halotti ünnep, a halottak legnagyobb szombatja. Ekkor mennek el a halottak lelkei, ezért délig az ő emlékükre adnak pománát, azutántól a saját lelkükért. Ilyenkor pukkantanak hársfalevéllel, ekkortól kezdve. Korábban nem jó pukkantani. Ekkor hintát csinálnak, és hintáznak a leányok és legények.”[175]

Kapcsolat mutatható ki a hintázás időpontja és a gazdasági élet határnapjai közt is: nálunk és a szomszéd népeknél az évad kezdetére esik, Koreában a kezdetére és végére.[176] Az ókori görög Aiora csak a végére, ugyanis a bor februári kiforrásával, a boristen Dionüszosz kultuszával kapcsolatos.[177] A vadászatból élő ketek március az ő nyelvükön: qajetin („a jávorszarvas hónapja”) végén, a nagypatások vadászatának befejeztével rendezett tavaszi ünnepen állítottak hintát.[178]

A hintaállítás helyszínei: a szoros, az utcakereszteződés, a híd melléke, vízköze[179], a csárda eleje, a kerítés átlépője, a szín vagy csűr kapuja, a mestergerenda alja szintén kiemelt helyek. A szoros aképzeletben a túlvilágra vezető „tüskés, keskeny” út földi mása is lehet.[180] A keresztúton, amelynek a görög mitológiától nyomon követhető »halotti«, »túlvilágba vezető út« jelentése van, jósolni, a halottakat, kísérteteket meglátni és »tudományba«, »boszorkányságba« beavatást nyerni egyaránt lehetett” írja Pócs Éva.[181] A víz egyik partjáról a másikra átvezető híd világszerte ismeretes szimbólum: „Ez az átmenet a földről az égbe való átmenetet is jelenti, az emberi állapotból az emberfelettibe, az érzéki világból az érzékfelettibe.”[182] A magyar néphit is ismeri a vízen túli másvilág képzetét: Sarkadkeresztúron „azt mondják, ha valaki meghal, a lelkének egy nagy folyón kell átúszni. Ha azt a folyót átússza, a mennybe jut.”[183] A moldvai csángóknál, mint a románoknál is, vászonból terítenek pallót a lélek vízen átkelése számára.[184] A kísértet megáll a víznél, nem megy át a hídon:[185] mind a hidat, mind a keresztutat kereszttel védték. A kapu és a kerítés, sőt a gerenda is, mint már említettük, paradox helyek, a kinti (vad, ellenőrizetlen) és benti (humanizált) világ elválasztói. A kocsma pedig legalábbis a románok hite szerint az ördög háza.[186] Mindazonáltal a hinta kocsma elé állításának valószínűleg gyakorlati oka (is) lehetett, lévén ennek az akciónak a kezdeményezője és haszonélvezője a kocsmáros.

Valószínűleg az emberek társadalmi értéke, illetve a kultuszban elfoglalt helye határozta meg, hogy ki vehet részt a hintaünnepen: a földműves népeknél mindkét neműek, a vadász keteknél csak a férfiak.[187] Míg az arománoknál a közösség minden tagját meghintáztatták, nálunk, a románoknál meg a görögöknél elsősorban a fiatalok hintáztak.[188] A románoknál a hinta mellett hórát jártak.[189] A görög szüzek ünnepi öltözékét a fejükre tett koszorú egészítette ki, effélét a macedo-bolgárok is viseltek.[190] A görög vázaképeken látszik az áldozati adományt tartalmazó edény is.[191] A keteknél a sámán, a moszkvaiaknál Nagy Péter cár hintázott elsőnek.[192]

5. A hintáztató szövegek

A hintázás céljaira, körülményeire és jelentéseire nézve további felvilágosítást nyújtanak a hintáztatók. Ahogyan nálunk a hinta mára már elsődlegesen játékeszköz, a hintázómondókák szintén játékszövegek. Játékos elemek már a kisbaba nyugtatására énekelt ringatókba, bölcsődalokba is bekerülnek, de csak a höcögtetőkben (lovagoltatókban) és hintáztatókban uralkodnak el. A höcögtetők és hintáztatók közötti egyező motívumok a lovon (vásárba, városba) utazás metaforája, valamint vásárfiának, ajándéknak az ígérete. Ám a hintáztatók többsége összetettebb. A kutatók egy része megkülönbözteti a karon és a lengőhintán hintáztatót a kézben lóbáláskor mondani szokásos lóbálótól.[193] Lajos Árpád, a Magyar Néprajzi Lexikon hintáztató címszavának írója két típust különít el: egyfelől ahintáztatásra nevelő dajkarímet, amit a kisded ölben, karban, térden vagy hónaljnál fogva történő himbálásakor mondanak, másfelől a felváltva szórakoztató hintáztatót, mely nagyobbak közt hangzik el, hintázáskor: a hintát lendítők ezzel mérik ki a soron levő hintázásának időtartamát. Az első típushoz a hinta-palinta kezdetű, rövid, a másodikhoz a hosszabb, számolást, majd további epikus szövegrészeket is tartalmazó típust sorolja. Elfogadva ez utóbbi osztályozást, nem tartom célszerűnek mereven elválasztani vizsgált szövegeimet, mivel a két típus motívumkészlete rokon, nem beszélve a kontaminálódásukról.

Ahinta-palinta formulával[194] kezdődő dajkarím 522 szövegből 223 alkotás[195] az esetek csaknem kétharmadában kételemű: a rimhívó ikerszót[196] egyetlen, a hintázás tényével (megállapítás, biztatás, leszállítás, óvás), időpontjával (karácsony után, a madarak megszólalásakor) vagy a hintázó személyével (dédelgetés, dicséret)kapcsolatos kijelentés, felszólítás, szókapcsolat, motívum[197] követi. Előfordul benne a hintázásutazással való azonosítása, illetve valamilyen ajándék, csemege kilátásba helyezése. A hintázót vízbe ugrásra is biztathatják. E típus aránya növekvő tendenciát mutat. A szóbeli költészet visszaszorulásával ugyanis először a komplikáltabb formák felejtődnek el. Az 1980-as években a Torda városi iskolások körében a hintáztatókat, egy-két kivételtől eltekintve, ez a típus képviselte, míg egy évtizeddel korábban, a Napsugár pályázatán még mindkettő gyakori volt.[198]

 A másik, kiszámolásos szövegtípus[199] elemzésemben 299 alkotás –, hacsak nem töredékes, legkevesebb három, legtöbb tizenhárom motívumot tartalmaz. Ezt a játékosoknak a hintázás időtartamát nyújtó igyekezete is indokolja. Persze a verset lehet hosszadalmasan, kántálva mondani, ha azt akarják, hogy a gyermek sokáig üljön a hintán, vagy ledarálni, ha hamar le akarják szállítani.[200]Kezdőformulájuk általában a számolás. Ritkábban háromig (1), négyig (10)[201], avagy kilencig, leggyakrabban tízig, kilenc esetben azon felül is, maximum húszig számolnak, csupánöt esetben szimplán, szintén ritkán (tíz esetben) specifikusan (Egy előre, két kettőre, három hatra, hat kilencre).[202] A legjellemzőbb, hogy valamit számolnak: almát (Egy süveg alma, két süveg alma...: 140 szöveg),[203] ládát (Egy ángyomnak [asszonynak] egy ládája, két ángyomnak két ládája: 26 szöveg), ágy(ás) hagymát (1 szöveg), korsót (Egy a bugyogós korsó, Kettő a bugyogós korsó...: 1 szöveg). Egy másik számolásos szövegkezdet jellegzetessége, hogy minden számnévhez valamilyen kijelentést társít (Egy, megérett a meggy, kettő, csipkebokor vessző stb.: 103 szöveg, összmagyar).[204] A leggyakoribb szövegmotívumok: számolás, a hintázó biztatása, majd leszállítása és annak indoklása, a víz rendeltetésének részletezése: itatás, fürösztés (töktermesztés, állatnevelés, utazás, házasodás vagy ima),[205] gyöngymérés a fiatalok ruházatának díszítésére vagy kiskert fűzésére, s abban virágnevelés szintén a fiatalok számára,[206] vízbeugrás-vízbeesés, kihúzás, temetés, a kemence betörése, az ellenséges személy vagy állat elpusztítása. Sorrendjük, leszámítva a kezdeti kiszámolást és a végső leszállítást, nem kötött. Egyes formulák, szövegegységek, motívumok a műfaj szerves tartozékai, másokról viszont gyanítható, hogy kontamináció eredményeként kerültek a hintázókba, s e jelenség lehet tematikailag indokolt[207] vagy indokolatlan.[208] Egészen megnyugtató módon rekonstruálni az eredetileg is hintáztató funkciójú szövegeket meglehetősen nehéz lenne.[209] Előfordul, hogy más funkciójú mondókára hintáztak.[210] Némelyik esetben egyértelmű, hogy óvónéni vagy hivatásos költő műve a szöveg.[211]

Szövegegységek és jelentéseik [212]

A szövegek egész sereg többletinformációt tartalmaznak a hintázás tényéről, időpontjáról szereplőiről, céljáról, a hozzá kapcsolódó képzetekről.

A1. A hinta-palinta szövegkezdetre rímelő legegyszerűbb motívum objektív hangon a hintázás tényét és a hintázó kilétét közli: (a hintában) benne csücsül, ül, fekszik, hi(li)ntázik, lógázik, lóga-lóga a kisbaba, illetve a gyermek, becenéven nevezve (összesen22 szöveg). Ugyanennek a szövegtípusnak egy másik változata a hintázó személyét jellemzi: ez kisbaba, aki csakis szép kisfiú/kisleány lehet (2 szöveg). Ez a motívum sem hordoz többletjelentést.

A magyar felváltva szórakoztató hintáztatók legfeljebb áttételesen mutatják be hőseiket, inkább csak a kilétükről tudatnak, más funkciójú motívumokban.

A2. Összesen 82 szöveg tesz említést a hintáztatókról: pajtás, ángyom (ángyi, ángyó), apám, anyám, egy-kétszer lyányom, uram, Guszti, Ancsa, illetve tréfásan bonyó, kopó, dungó,[213] akiket így szólítanak fel a hinta meghajtására:hajtsd ki (fel), vesd ki (fel), lökd ki (fel, meg), dobd fel. Egy szövegben a hintázónak, Boldogasszonynak,[214] saját magát kell kivetnie. Az erdővidéki székelyek némelyik tréfás mondókája szerint szunnyog hajtsa, légy mozgassa a hintát.[215] Némelyikből tehát az derül ki, hogy az asszonyok is hintáztak.

A3. A szállj le, szállj ki, hess fel leszállító formula (89 szöveg) címzettje lehet kisgyermek, akit becéznek (édesem, kicsi Marika, kis királyné[216], angyalom), korosabb barát vagy pajtás, vagy fiú, akit kakasnak, cocónak szatyornak, kocsisnak csúfolnak.A leszállítás célja, hogy más is sorra kerüljön; indokolásként arra hivatkoznak, hogy a hintát nem apád csinálta, Tót vette,nem a te pénzed ára, Ha van pénzed, váltsd ki, ha nincs pénzed, szállj ki.A túl hosszú ideig tartó hintázást, hintáztatást rossz néven veszik: Nem a pénzed ára, Ha a tied volna, mégis le kén szállni, a szépséget érintő átokkal sújtják: Szeplős legyen a mátkája, aki többet himbókálja.[217]Jellegzetes záróformula még: szántás (ásás), (vetés), (aratás), (boronálás), (kaszálás), kapálás, utoljára leszállás.[218]

A4. A soron következő hintázó leggyakrabban az ego, aki általában azzal érvel, hogy fizetett érte: én pénzem ára, én ülök rája. Gyakori, hogy a jelenlevők becsmérelik az előzőt (kakas, cocó), és esetleg hivatkoznak a soros tekintélyesebb korára: Hadd üljön fel más is, Az öreg Tamás kondás is. Biztathatják is: Anyámasszony, üljön fel.[219]

A5. A leszállítás kárpótlásaként kétféle dolgot tanácsolnak, vagy kijózanító vizet itatnak: Szállj (Hess) le, kakas (madár), az ülőről // cocó / kocsis a szekérről (hintóról), Igyál egyet a vederből (bögréből,  korsóból),[220] vagy pedig más „utazási” lehetőséget ajánlanak: Amott jön egy sárga csikó~öregasszony, annak ülj a hátára.[221]Előbbialternatív megfogalmazása: Félre, kakas a jércétől, igyál vizet a vederből[222] arra utal, hogy a vízivás és a sárga csikón lovagolás ellentétes értelmű szimbólumok. Víz jár mintegy kárpótlásul annak a legénykének, aki még nem érett meg a fiatalok jogainak gyakorlására. Esztelneken pl. egy csésze vízzel és egy szelet kenyérrel gúnyolták ki a leányos házhoz bemerészkedő serdülőt.[223] A sárga viszont, legalábbis a népdalszövegekben, a piros, a zöld vagy a fehér ellentéteként, a szerelem gyakorlásából következő hervadásra utal.[224] A sárga csikónak nemcsak a párosító énekek, hanem a menyasszonytánc szövege szerint is, szintén köze van a testi szerelemhez.[225]

B. Mivel a kilendülő hintáról le lehet esni is, a szövegek egy része (összesen 9)közvetlen módon fogalmazza meg a hintázó testi épsége védelmének vágyát; például: Ki ne törje lábát / Se fejét se karját / Se magáét se másét / Csak a kicsi macskáét.[226] A háromlábú kismacskát[227] vagy a kiskutyát[228] érje inkább baleset, vagy pedig a gyermek lába helyett inkább a bíró botja törjön el.[229] A testi hiba a gyermekfolklór-szövegekben általában alvilági vonatkozással társul. Veszélyektől óv egy bolgár hintáztató is: Lassan hintáztassátok a lányomat / Mert a kötél szétmállott / az ág férges / a hely szakadékos.[230]

C. A hintázás időszakára utaló szövegmotívumok:

A hinta-palinta szövegtípusban a rímhívóra felelő motívum gyakorta a hintázás időpontjára utal. Ilyenek:

C1. A pacsirta megszólalására, dalára vagy szárnyalására vonatkozó közlemény: de fent száll (2) szépen (vígan) szól a pacsirta (16 szöveg); azt serkentő kívánság: szólaljál meg (1). A néphit szerint ez a madár Zsuzsanna napján, február 19-én szólal meg, tehát a tavasz kezdetét hirdeti.[231]

C2. Nem sokkal karácsony után vagyunk: erre utal több jelzős szerkezet: karácsonyi a hintázó (18), a kis hinta (2), továbbáa környezetében levő állatok: cica, kiskutya (3), tárgyak: kis dunyha (1), ételek: szalonna (5), kis morzsa (1). A karácsony, Jézus születésnapja a téli napfordulót, az év legsötétebb napját követő, a világosság születését bevezető kezdőnap: a fénnyel együtt növekedik gyermek, állat.

C3. A tavasz kezdetét sugallja valamely állatkölyök: kutyuska, cica, malacka, liba zsenge korával, tulajdonságával, helyzetével, viselkedésével kapcsolatos kijelentés: háromhetűs, kurta farkú, sárga fülű, bent marad, megkarmol, megmar, papucsban jár (13 szöveg).

C4. A felváltva szórakoztató hintáztatókban ez a kérdéskör közvetettebb formában jelenik meg. Feltehető, hogy a hintázás korábbi megkezdésére, január 14.–február 3. közötti aktív gyakorlatára utalnak a mondókákban előforduló személynév-napok, így a hintáról lekergetett Péteré (jan. 14.), Gusztié (jan. 26.) és a soros Tamásé (jan. 28.), Balázsé[232] (febr. 3.). Utóbbi hétszer fordul elő, ebből háromszor Szent Péterés Szent Pál [233]társaságában. A következő sorok: Szent Péter és szent Pál szürke lovon nyargal, apró szénáteszik, fekete szurkot szarik, avval világítnak (egy másik változatban a lovak sárga szalmát ettek, forrásvizet ittak)[234] egyszerrefejezik ki metaforikusan a télvégi havas-esős idő, sötétség, valamint az állatok takarmányozásával kapcsolatos gondokat, és hordoznak transzcendens vonásokat. Egy szöveg a Balázs torát emlegeti,[235] egy másik szerint Balázs túl a Tiszán gonoszkodik.[236] Megjegyzendő még, hogy az Egy, megérett a meggy kezdetű kiszámolós hintázókban a fordulatot hozó tízes számot megelőző kilencesre Ferenc neve rímel (85 szöveg),[237] akinek a névünnepe január 24-re esik. Erdélyben és szomszédságában többfelé szerepel a hintázó mondókákban Mátyás (febr. 25.), mint aki beleesett a meleg vagy tiszta veder vagy cseber vízbe (egy esetben mézes hordóba) (13 szöveg).[238] Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy megtörte a jeget. A személynevek a tél közepére, második részére utalnak.

C5. Talán hasonló jelentést tulajdoníthatunk a bába anyánk megfordul[239] kifejezésnek is. A románok március első kilenc, illetve tizenkét napját a bábák napjának nevezik. E periódusban rossz az idő. Majd őket a melegebb napokat hozó öregemberek (moşii) követik (megjegyzendő, hogy a moş szó őst is jelent).[240] A kiszámolásos szövegkezdet a természet dermedtségből való felébredésére, a jég elolvadására való várakozással, a napok számolásával is összefügghet. Figyelemre méltó, hogy legtöbbször a tízes számnál következik be valami fordulat, mégpedig vagy megkülönböztetett fontosságú állat ellik, vagy pedig a minden élet alapfeltételéül szolgáló vizet kezdik emlegetni. A tardoskeddi nagyböjti mondóka szerint harmadikba (láda csatornába?) megfordul bába anyánk, bába, kinn a borjú lába.[241] Vagyis e periódusban ellenek az állatok.

C6. Szintén utal a hintázás periódusára a kiszámolóval kezdődő szövegek állatok viselkedésével, ellésével kapcsolatos motívuma. Disznók, de főleg tehenek ellenek, kis kemence mellett (eleibe), nyilván, mert még hideg van (8 szöveg), mint pl. Péter-nap után[242], esetleg már kemence helire,[243] talán, mert az idő már felmelegedett. A kis kemence mellett picike madárka ázik-fázik[244], fekete holló[245] vagy sárga lábú kiskakas[246] tanyázik, tarkázik, barkázik. A szárnyasok a gyepre, a feszületre szállnak,[247] s ez a tény, akárcsak az Isten báránykája kifejezés, a húsvétot juttatja eszünkbe.

A megújulás együtt jár a kivénhedt állatok elpusztulásával. A Székelyföldön az alábbi, csujjogatóként is ismert szövegre is hintáznak: Ujjujúh, megdöglött a vén juh, Nem kell neki több sarjú, Hí fel a nagyapám tornyába.[248]

D. Az új élet sarjadásának alapfeltétele, avíz a hintázómondókák egyik legfontosabb motívuma (231 szöveg). Legtöbbször csak számolást követően lehet vízről beszélni, mindenesetre minőségi fordulatot hoz. Ekkor fordul meg bába anyánk, a kis királyné lánya[249], ekkorra ellenek meg az égi és földi állatok, lehet nekifogni a kiskert megművelésének (30 szöveg), a kenyér előkészítésének, igazából ekkor kezdődik az élet.

A mondókák számolással megidézett vizének tisztának kell lennie (235 szöveg). A nem tiszta (62 szöveg) víz legfeljebb állatnak való: Ha nem tiszta, vidd vissza, Ott a csacsi (szamár, malac), megissza.[250] Itt emlékeztetünk arra, hogy a hintáról lekergetett kakasnak is vízivást ajánlanak. A folyóvíz, akárcsak a teknőben, cseberben levő, abba belefolyó meleg víz általában tiszta, de legalábbis megfelelő: az ilyent tisztításra (26 szöveg): ruha- vagy pohármosásra[251] használják. A kimosott fehér ruhában leginkább templomba mennek, a tiszta pohárban kenőcsöt tartanak, annak a szekérnek a megkenésére, mely a földi boldogság: szerelem, családalapítás felé szállítja a fiatalokat. Erről alább részletesebben szólunk.

A (tiszta) víz nemcsak a növények és állatok növekedését biztosítja, hanem a fiatalokét is.Vízzel leöntve avatták be a felserdülő fiatalokat az ifjak társadalmába. Erre utalhatnak az ilyen szövegek: Tíz, tiszta víz, / Három cseber meleg víz, / Vigyük fel a toronyba, / Öntsük be a nyakadba.[252] A felnőtt életbe való belekóstolás is eredményezheti, hogy a leány, illetve a legény inge, gatyája csupa víz[253], főleg, ha éppen most fürösztik[254] (8 szöveg).

E. Utazás a hintán

E1. A hinta a közlekedési eszköz illúzióját, a hintázás, mint más, ritmikus, passzív helyváltoztatás, köztük a már említett höcögtetés is, az utazás képzetét kelti. A hintázó egyes hintáztató szövegek szerint lovonül. Pl. Hinta, palinta / Ketten ülünk a lóra, / Hárman meg a csikóra. Vagy: Szállj le, Balázs, a lóról. Vagy: Gyí előre, gyí hátra, gyí te, lovam, leszállás.[255] Ennek a tudat mélyrétegéből származó képzetnek köszönheti létét a hintaló, akárcsak a mai villamosított forgóhinták páros lófigurái.[256] Mivel a régiségben levegőben repülő jármű még nem volt, egyetlen, aktualizált mondókában szerepel a csillagokba felrepülő rakéta.[257]

E2. Gyakoribb a hinta(bölcső)/szekér vagy kocsi metafora. Minek az a kocsi? / Kispuját rengetni.[258] A hintázás szédületében a hinta illuzórikus közlekedési eszközzé minősül: pl. Kikocsizunk az útra[259], vagy: Szállj le, kocsis (cocó, szatyor) a szekérről.[260] Csupán egy mondóka állítja ellentétbe a két tárgyat, abból a racionális meggondolásból, hogy a hinta pazarlásra csábít. Szállj le, barát, a hintáról, [...] száz forint az ára, kocsi lovat vehetnék, mindenfelé mehetnék[261]

E2.1. Utazás a reális világban: szekérrel esetenként a mezőre[262], a dombtetőre s onnan a virágos rétre[263], a Vargák hegyére[264] vagy még annál is messzébb, mint a Duna ide[265] utazhatik, gyakrabban, mint a falusi ember, városba (7 szöveg), vásárba mehet (10 szöveg)[266].

E3. A vásárból a kicsiknek apró ajándékot (kétkrajcáros kis bicskát (1 szöveg) vagy papucskát (1 szöveg), aranysárga kalibát (1 szöveg) lehet hozni, a nagyobbaknak kilenc méter pántlikát[267] (1 szöveg), kolozsvári bokrétát[268] (2 szöveg), két krajcárra paprikát[269] (5 szöveg) vagy ugyanannyira (három fertály) pálinkát (18 szöveg).[270] A pántlika meg bokréta nyilvánvalóan nagyleányoknak, illetve nagylegényeknek való szerelmi ajándék, a fűszer és alkohol pedig a hintázással és körülményeivel kapcsolatos metaforikus kifejezések: a paprika a télvégi hideghez hasonlóan csíp, a pálinka pedig ugyanúgy elszédíti az embert, mint a forgás a hintán. Noha utóbbihoz valós történetet is fűzhetnek: Bíró Emmi hozatta, Mind egy cseppig megitta. Vagy: Egy vénasszony megitta,/ Kiszakadott a kontya.[271] A vásárból beszerezhető továbbá a szép, fehér vagy selyemruha (19 szöveg), amit a templomba menni és az Istent dicsérni, avagy pedig bálba (2 szöveg), férjhez menni (1 szöveg)[272] öltenek magukra.

E4. Az utazás feltételei – kertészkedés, állattartás, házimunka. Láncmesék soramondja el, milyen sokat kell fáradozni egy boldogság felé vivő szekérért: tiszta vízzel kiskertet locsolni, abba tököt beletenni, azt disznócskának adni, annak a háját kiszedni, azzal kocsit kenegetni (összesen 25 szöveg).[273]Másik 15 láncmese szintén ide konkludál, de azt emeli ki, hogy tiszta vízzel poharat lehet mosni, amiben (kocsi)kenőcsöt lehet tartani.[274]

F. Utazás az időben. A szekér az időben is előreszalad: Pl. kislányokat, kisfiúkat, kisasszonyt, (szép) leány(o)(ká)kat, legényeket, fiú(cská)kat, asszonyokat, embereket, purdékat, bábokat lehet rajta kikocsikáztatni, szállingatni, huzigálni, tologatni, hordozni, bálba vinni, hurcolni (10 szöveg[275]),vagyis a szekereztetés leginkább a(z eljövendő) szerelem, házasság szolgálatában áll. A kisasszony pl. ringyet-rongyot foltozni[276], pulyát felnevelni[277] kell.

A szekérrel építőanyagot: deszkát (5 szöveg), vályogot (4 szöveg), márványkövet (2 szöveg) lehet szállítani, amiből templomot (3 szöveg), bódét (1 szöveg), kis házat (7 szöveg), kis palotát (2 szöveg) építenek majd, az elsőt az Isten dicséretére, a házféléket a kisfiúk, kislányok beleházasítására (6 szöveg) vagy mint a palotát is, a (majdani) játszó gyermekek belehelyezésére, a gyermeknevelésre (3 szöveg).[278] Mert tréfásan szólva kell a pulya, kenyérvesztegetni, a purdé mandrót (kukoricakenyeret) pusztítani, fennköltebben kell a sok szép játszó gyermek, a királynak megcsókolni”.[279] A szekéren igazából a hintán mentálisan tehát a boldogsághoz vezető utat járják be.

G. Némelyik mondókában a vízszintes és függőleges utazási irány nem válik szét határozottan: pl. Hinta, Kata, hinta / Repülj Kukutyinba, Még onnan is feljebb / Torony tetejére.[280] Igaz, hogy Kukutyin képzelt helység. A függőleges irányt vízszintessel is folytathatják: Vess fel, ángyó, vess fel / Torony tetejébe / Még annál is messzébb, / Mint a Duna ide.[281] Ugyanez a kettősség fejeződik ki a közlekedési eszköz földi jellegének és az útvonal ég felé irányulásának ellentmondásában: Mire az a kocsi? / Lányokat, fiúkat a mennybe felvinni.[282]

H. A hintán sokszor függőleges irányban utaznak (96 szöveg), s tekintve, hogy mindenki arra törekszik, ne csak félig, hanem végig kihajtsa a hintát,[283] egy-két állomás előzi meg a végső célpontot. Ilyenek: a mestergerenda[284], a nagyapád hijja (padlása)[285], a padlás[286], kakasülő[287] noha ez kiindulópont, a hinta metaforája is lehet,[288]illetve a tető: tövistető[289], szálas tető[290], a malom teteje[291], templom teteje[292],torony teteje (39 szöveg)[293], a veres torony teteje[294], a nagy torony teteje[295], a nagyapám tornya[296], a diófa teteje[297], illetveaz akácfa[298], a felleg[299]. Ugyanis a pacsirtáig[300],illetve az égig, annak közepéig vagy tetejéig[301], a csillagos égig (18 szöveg), az Isten házáig (5 szöveg)[302], a mennyig[303], az angyalok kebeléig[304] szándékoznak eljutni. Valahol középtájt vagy azon felül van a nagyapám fején is túl(i magasság)[305] (1), akárcsak az ángyom asszony tőgye teteje[306] is; ez utóbbiról Isten gazdaságára nyílik rálátás.

H1. A hintázót arra biztatják, hogy rúgja meg (háromszor) a mestergerendát,[307] jutalmul piros tojást[308], piros almát, piros kukoricátígérve[309].

A hintázás célja tehát a belső, lakott tér, valamint a külső, kozmikus tér legfelső pontjainak elérése, az azokkal való fokozatos érintkezésbe lépés. Hordoznak-e már a benti, fenti objektumok is transzcendens tartalmakat? Véletlen asszociáció-e a padlást a nagyapám hijjának emlegetni? Túlzás-e az ősök és a fent képzetének az összekapcsolása? Kapcsolódnak-e hiedelmek a mestergerendához, a padláshoz, a kakasülőhöz? A toronytető ugyanis nyilvánvalóan Isten földi tiszteleti helyének a legmagasabb pontja, tehát betöltheti a közvetítő funkciót. Idézzük Bartha Eleket: „Kiváltságos helynek számított esetenként a mestergerenda. Több zempléni faluban a mestergerendába keresztet véstek védő célzattal, s amikor halott van a háznál, még ma is a mestergerenda alatt, lábbal az ajtó felé ravatalozzák fel. Korábban a haldoklót is így fektették a szobában. Úgy tartják: »aki kereszt alatt születik, kereszt alatt is haljon meg«. A mestergerenda a gyógyító eljárásokban is szerepet kapott.” Megroppanása halált jelzett.[310] A csecsemőt legfeljebb fürösztéskor volt szabad a mestergerenda alá fektetni, így pl. Bátyán,[311] de pl. Sárrétudvarin ezt is tiltották.[312] Az volt a szabály (Veszprém megyében), hogy mind a gyermekágyas ágyának, mind pedig a bölcsőnek rá keresztben kell elhelyezkednie.[313] A mestergerenda gyógyítóvagy óvó[314] funkciói szentnek tulajdonított, a gerendába elrakott dolgokkal voltak kapcsolatosak. Például az úrvacsora maradékával, a karácsonyböjti ebéd morzsalékával,[315] úrnapi sátorból szedett füvekkel.[316] Jászdózsán e dolgok félretevésekor azt mondták: a királynénak kellessen, ne használja másra.[317] Ezek szerint a mestergerenda női szellemlénynek (talán női ősnek?) lehetett a lakóháza, akinek az indulatait szentelményekkel, fémmel (ide szúrták be a kést), óvó, mágikus eszközökkel lehetett kordában tartani? A háztetőre, padlásra is gyakran helyeztek el szentelményeket, feltehetőleg hasonló meggondolásból. Több európai nép hitte, hogy itt szintén szellemlények tanyáznak.[318] Ezeket semlegesíthették, szelídíthették meg a bálványszerű házcsúcsdíszekkel, katolikus vidékeken a kereszttel. A rossztól, a természeti katasztrófától, pl. a tűztől védett a feltámadást hirdető harangszókor tetőre felöntött víz, egy Bács megyei hiedelem szerint.[319] Ezzel lehet kapcsolatos a következő szövegfordulat: Tíz, tiszta víz. Öntsd fel, ángyó, öntsd fel a kakasülőre / Még annál is fennebb, a toronytetőre.[320]

H2. A felfelé utazás jutalma. A gerendát megrúgó hintázónak piros tojást, piros almát vagy piros kukoricát ígérnek. Bukovinában piros tojás járt minden hintára ülőtől annak a gazdának, aki a hintaállításhoz a fát biztosította.[321] Enneka húsvéti locsolásért adott ajándéktárgynak az elhomályosuló funkcióiban már alig ismerhetők fel eredeti, halottkultuszhoz-feltámadáshoz kapcsolódó jelentései:[322] tudjuk, hogy Krisztus vérével asszociálják,[323] de már alig jut eszünkbe, hogy a vér vagy az ahhoz hasonló színű festék a természeti népek újjászületést serkentő rítusainak alapvető jelképes eleme. Tudjuk, hogy húsvéti tehát Krisztus feltámadására utaló szentelmény s e minőségében a vele érintkezésbe lépő víz révén[324] (róla mosakodnak) az egészség biztosítéka,[325] a vetőmaggal keverve pedig az elemi csapások elhárítója.[326] Tudjuk, hogy a műrokonságot: keresztszülő-keresztgyermek viszonyt, valamint a fehérvasárnapi mátkásodást-komásodást szentesítő ételajándék,[327] de nemigen gondoljuk végig, hogy a keresztény hit szerint a feltámadásban éppen a keresztség révén részesülünk, s így természetes e szentség révén keletkezett emberi kapcsolatokat a feltámadásra emlékeztető tojásadománnyal megerősíteni. Nálunk már csak játék a Paniton összetürkezésnek, Háromszéken csokkintásnak nevezett, összeütéssel való piros tojás-feltörés, és játékból nyernek el játékkereplővel húsvéti tojást.[328] A románoknál ugyanez még rítus: ők a feltámadás utáni első étkezésüket mindmáig összeütéssel feltört piros tojás fogyasztásával kezdik, miközben ezt mondják: Krisztus feltámadott. – Igaz, feltámadott. A kerepelő nyilvánvalóan a feltámadás előtt használatos zajkeltő eszközre emlékeztet, s figyelemre méltó, hogy a mérgező Datura stramonium (csattanó maszlag) kórójából készül. A pirostojás halottkultuszhoz kapcsolódása a legegyértelműbb egy Magyarózdon gyakorolt szokásban: itt húsvétkor kiviszik a temetőbe, ahol virággal együtt az az évben elhunyt halott sírjára teszik.[329] Csíkban nagypénteken és nagyszombaton a templombeli szent sírba kerül piros tojás, ez végül is a Krisztus testét őrző „katonáké” (legényeké) lesz. E tárgy jelképiségét egy bukovinai húsvéti locsolóvers így foglalja össze: Váltsák meg leánnyikot / egy szép piros tojásval / Mint Krisztus urunk megváltotta / Széjes e világot vérivel.[330]

A piros tojás a szomszéd népeknél a hintázásnak fontos kelléke volt. Például a munténiai, zănoagai román fiatalok Szent György napján, akác- vagy eperfán hintázva, a kebelükben egy piros tojást tartottak, míg az arománok kezükben virággal, fejükön kövecskével, zsebükben tojással hintáztak. Utóbbit még nagycsütörtökön festették, és a feltámadási szertartásra is magukkal vitték. „Akinek ilyen tojás van a házánál, azt tűz nem fogja, víz nem árasztja el, tolvajok nem támadják meg, és védve van a betegségektől.”[331] Caraman szerint e hintázási kellékek analógiás szimbólumok: ilyen alapon a kő az erőt, a tojás a teltséget, a virág a szépséget biztosítja. A macedo-bolgárok hintázáskor a fejükre helyezett szerelemkeltő növénykoszorújuk közepébe tesznek piros tojást, hogy ezzel arcuk pirosságát és teltségét biztosítsák. Trnovóban pedig ilyenkor olyan vízben mosakodnak, melybe egy örökzöld növényt és egy piros tojást helyeztek.[332]

A piros tojás szimbolikája tehát az élettel, majd a halál utáni feltámadással kapcsolatos. A piros kukoricacső pedig a lakodalom előrejelzője.[333] A piros alma a magyar népdalokban elsősorban a leány, illetve a szerelem, házasság, emellett a hiedelmekben az egészség szimbóluma.[334] A gerenda megrúgása az érte járó jutalmak: piros tojás, alma, illetve kukorica jelentései szerint szimbolikus, az ősökkel kapcsolatot teremtő, életet biztosító, házassághozó cselekedetnek számíthatott.

H3. Míg a „kocsin”, „szekéren” vízszintes irányban való utazás inkább a földi boldogság: anyagi javak megszerzése, szerelem, házasság meg az azt biztosító ima felé vezet, a függőleges irányú a természetfölötti szférával való kapcsolat megteremtésében segíti a hintázót: Vess fel engem ángyomasszony tőgyébe, tetejibe, / Hogy lássam meg Isten tehénkéjit, hogy milyent bornyazott.[335] E szféra eseményeit még álomban lehet látni:Például Azt álmodtam az éjjel, hogy az Isten tehénkéje megborjazott az éjjel.[336] A királyné tehene Isten báránkáját ellette,[337] tarkát, barkát, Isten madárkáját (bazsarkát)[338] az Istennek szent angyalát,[339] Isten báránkáját.[340]Fent tehát ugyanaz történik, ami lent a földön a kis kemence mellett. Az égi mitikus állatszaporulat mintául szolgál a földi gazdaságok számára, kisugárzik a földi anyagi életre. Az újszülött állathoz való szerencsét regölésszerű szerencsekívánatok biztosíthatják: Tartsa Isten, tartsa (továbbig) száz szekér szénával, száz veder vízzel.[341] De túl is mutat azon. Isten báránykájának a születése profanizált célzás Krisztus születésére, mint ahogy keresztáldozatára egy másik szövegrészlet utal. Például: Sárga lábú kiskakas, / Kiszállott a gyöpre, / Gyönge feszületre.[342]Pozsony Ferenc szerint a téli sötétség után visszatérő nappali fényt jelző kakas Krisztus feltámadásának és második földi eljövetelének szimólumává vált”.[343] Költői képünk, a feszületre szálló kakas Jézus Krisztus keresztáldozatának értelmére világít rá: a bűnön és sötétségen, a halálon diadalmaskodó új hajnal hasadását, a világosság kezdetét, a feltámadást hirdeti. A (krisztusi?) véráldozat/hajnalhasadás fenségesen kozmikus képe őrződött meg a mennyei ellést említő hintázószöveg egyik parodisztikus részletében: A bélágyi kertekbe / szarkák verekednek / Odaugrik tücsök anyja, / csak agyoncsap egyet. / Csöpp vére csöppenne / Debrecenbe nem férne, / Aranydeszka elhasadna, / Abba beleférne.[344]A törpe és az óriás, az emberalatti és az isteni van itt összekeverve:abszurd lenne a tücsök anyja, a sas, illetve a bíróné által levágott madárban[345] a halálra ítélt Krisztust látnunk, s ugyanilyen abszurd egy csepp szarkavérnek a krisztusi vérhez illő grandiózus megjelenítése. A paródia (hasonló poétikai eljárásra, a fenséges paródiává süllyesztésére nálunk a 1617. századból van példa[346]) talán egy egykori elveszett misztériumszöveg képeiből építkezik, hacsak nem éppen a húsvéti hintázás rítusszövegéből. Még ha különböző eredetűek és funkciójúak is a kontaminálódott szövegek, nem véletlenszerűen „apró balatoni kagylók módjára kapcsolódtak”, kontaminálódtak egymással. A szövegek elemzése nyomán ugyanis koherens rendszer látszik kibontakozni.

Találkozás az ég lakóival. Az égbe feljutó hintázóval Isten, Szent Péter és Szent Pál meg az angyalok jönnek szembe: Isten lobogós vagy pedig csörgős kocsijával utazik,[347] szent Péter és szent Pál szürke vagy fekete lovon nyargal, utóbbiakat az emberek sült hússal várják.[348] Az angyal aranykocsijával jön, hogy felvegye a kislányt aranyfátyolával.[349]

H4. A transzcendens világban negatív szereplők is vannak. Az angyallal az ördög áll szemben. Attribútuma a füstös fazék,[350] amivel felkapja a fehér fátyolos angyalt,[351]azaz az ártatlan földi kislányt. Vagy pedig a hintázót a tiszta vízbe viszi.[352] Az ördöggel ekvivalensnek tűnő szereplők egyike az Isten mögött jövő[353] vagy pedig a sarkon lakó cigány[354]is, de minden bizonnyal a gonosz szférájába tartozik a toronytetőn lakó kisasszony[355], a falu végi[356], illetve a pad alatti házban lakó szakács vagy Mikulás[357], avagy a túl a Tiszán[358] levő barát vagy halász[359], illetve egy vízi világbeli koldus[360], aki süt-főz valamit: hurkát vagy kolbászt, esetleg tésztát, gancát, kukoricát, de nem ad belőle. Nem ismer könyörületet,[361] s emellett ellenséges: pofot ígér a kérincselőnek. Macska is tartozhat hozzá[362] amit a hintázószövegek egója megöl.[363] Hasonló sorsra jut a koldus háromlábú nagyapja[364],a bakkecske, avagy háromlábú menyecske[365]. Több hiányos szövegből nem derül ki, minek a nyakát vágja le az énekes, talán e negatív szereplőét. Az viszont valószínűsíthető, hogy az ördögi ellen küzd.

H5. Vízbeugrás. A mondókák egy részében (28) a hős vízbe kerül. A hinta-palinta kezdetű szövegekben egy kiskatonát (egy esetben kis Katicát) folyóvízbe: Dunába vagy Tiszába ugrásra biztatnak[366].Az égi és a régi, illetve a Dunaés a dunna szavak hangzásbeli rokonsága miatt ugyan felmerül az a lehetőség is, hogy nem is vízbe, hanem dunnába kell ugrania a hintázónak: a játék álomba ringató funkciója ez utóbbit is megengedi, sőt a Vögyél föl az ágyba[367] folytatást is, aminek megfelelően a lábfejen himbált kisgyermeket ténylegesen az ágyba szokták dobni.[368]Mégisvalószínűsíthető, hogy eredetileg vízbeugrásról volt szó, s az is, hogy ez a folyó eredetileg nem régi, hanem égi[369]volt: a hasonló hangzás mellett a felcserélődés indoka az égi Duna képzet elhomályosulása, valamint a kis/fiatal (katona)//régi/öreg (folyó) közti oppozíció. Mire lehet jó az égi folyó? Egészséget, erőt biztosít, avagy gyógyulást, amint egy nyenyec énekelt mese hősének, aki hétszer hintázott egy vashintában, s mintha az ég vizéből ereszkedett volna le[370]? Vagy pedig újjászületést, a feltámadást? Kimutatható-e valamiféle kapcsolat az égi és földi vizek képzetköre közt? Ezt a kapcsolatot a szent időszakokbeli cselekedetek teremtik meg. Egészség- és szépségvarázsló szándékkal karácsonykor és nagypénteken, lehetőleg napfölkelte előtt, háromszor megmártóztak földi folyóvízben is, sőt az állataikat is megfürösztötték.[371] A románok Keresztelő Szent János napján locsolkodni szoktak, a szokás neve: iordănitul[372]. 1998 vízkeresztjén a román televízió esti híradója szerint egy férfi megfürdött a Duna vizében. A karácsonyi, újévi aranyosvíz, amiben egészségvarázsló célból szokás mosakodni, szimbolikus helyettesítője Jézus fürösztővizének,[373] a vízkereszti, illetve nagypénteki víz, akárcsak a húsvéti locsolóvíz pedig Jézus keresztvizének: utóbbit fogalmazza meg egy Székelykeresztúron gyűjtött húsvéti locsolóvers: Most jöttem keresztül nagy hideg havason, / Már tizenöt napja, hogy mindig utazom. / A Jordán vizéből egy csepp vizet hozék, / Melyben a kis Jézus megkeresztelteték.[374] Mindkét időszakbeli vízre érvényes, amit Tánczos Vilmos az aranyosvízről írt: „...szimbolikus jelentése: Jézus [...] megnyitotta az emberiség számára az élővizek megrekedt paradicsomi forrását, s aki ilyenkor megmerítkezik benne, az újjászületik általa.”[375]

H6. Vízbehalás. A kiszámolóval kezdődő mondókák passzív és tragikusan végződő vízbekerülésről: belépésről[376] (1 szöveg), belehullásról (3 szöveg), be(le)esésről (19 szöveg), belefúlásról (18 szöveg), belehalásról (41 szöveg) szólnak. Vagyis 54 esetben, ami kétharmados arányt jelent, biztos, hogy halálos kimenetelű a baleset.[377] ez a tiszta víz azonban csak esetenként folyóvíz, a Duna vagy a Tisza (34 szöveg),[378] máskor csupán 3 cseber vagy veder melegvíz,[379] egyszer mézeshordó.[380] Utóbbiakba aligha lehet belehalni, tehát itt a vízbefúlás tényét nem kell komolyan venni. Vagyis ezek a szövegek vagy parodisztikusak, vagy metaforikusak.S valóban, általában Mátyás[381] vagy az ehhez hasonló hangzású mátkám[382], a macska[383], illetve a pap leánya [384] jutottak ilyen végre. Továbbá ángyó néni[385], nagyanyó vagy nagyapó[386] esett bele a kútba. Elképzelhető, hogy ezekben az esetekben legalábbis részint a fagyos természetnek, a télnek a halálára kell gondolnunk, ami egyszersmind a tavasz születését is magában hordozza. A nagy folyók (Duna, Tisza, Maros) vizébe viszont általában ángyomasszony kislánya, egyszer egy mályva, egyszer egy harcsa hal bele.[387] Eszerint tehát a vízbehalás tényét annak személye és körülménye alapján differenciáltan kell értelmeznünk. E kérdés megválaszolása előtt vegyük számba a kimentés eszközeit.

A kimentés eszközei. A vízbefúlt után Erdélyben leggyakrabban három hangszerrel keltett zenével: síppal (26 szöveg), dorombbal (4 szöveg) vagy helyette dobbal (22 szöveg), valamint szép hegedű- vagy muzsikaszóval, illetőleg nádihegedűvel mennek (5 szöveg), ezekkel húzzák (veszik) ki a vízből.[388]

Egy másik mentő tárgyegyüttes lábbelit és hajat vagy fejrevalót foglal magában. Ezek: a kisasszony papucsa[389], a vénasszony (vénember) bocskora[390], a vénasszony nagy haja[391], fejér bárány szép haja[392], illetve a kisasszony vagy a királylány fátyola[393], valamint az azt megtűzőaranygombú gombostű[394]. További eszközpáros a keszkenő–ágylepedő:[395] előbbi rendszerint selyemből[396], kivéve, ha ángyó nénit kell kihúzni, mert akkor a keszkenő sárga, a lepedő pedig lyukas.[397] Előfordul még a házi (kézi) keszkenő (küs ruha), aranyos gyémántos zsebkendő[398], mely utóbbiakba borogatják, fogogatják, betakarják majd a halottat. Tréfásabb elképzelés szerint 12 szúnyoggal, 13 bolhával, 14 kullanccsal vontatják ki,[399] a vízbe fúlt papleány nyakára pedigkötél, a szarvára vasvilla való.[400] Ez a papleány tehát valami démonikus lény. A holtat vagy a pap háza mögé temetgetik,[401] vagy a temetőbe,[402]csengő-bongót összekötnek, s azzal összehúzzák[403], vagy aranycsengettyűvel[404], száz arany bugyugós korsóval[405] harangoznak, a torára pedig káposztát főznek.[406]

Az Alföldön és Délvidéken ángyom asszony Dunába, Tiszába fúlt kislányát leginkább cserepekkel (26 szöveg), csintekkel (18 szöveg), csontokkal (34 szöveg), rongyokkal (1 szöveg), vasdarabokkal (2 szöveg) húzatják ki a vízből. Ugyanezek: az összeszedett csintek-csontok[407], a csontdarabok, tört cserepek[408], avagy a két összevert (üres) kis kanta, csupor[409], kétösszekocogtatott boroshordó[410] a harangozás eszközei is.

Ezek a mentőeszközök valóságosan nem tölthetik be a nekik tulajdonított funkciót, legfeljebb 1. mágikusan 2. rituálisan-szimbolikusan, vagy említhetik őket 3. tréfából. Ez utóbbi egyetlen esetben sem kizárt, de csak a szúnyoggal, bolhával, kullanccsal való kimentés esetén nyilvánvaló. Igazolt jelenléte az egész szöveg tréfaként való felfogására utalna, ami azonban feltehetőleg minden esetben másodlagos.

Ad 1. A magyar néphitből a felsorolt tárgyak közvetlen, halálból visszahozó funkcióját nem tudom kimutatni. Mégis érdemesnek tartom felsorolni azokat a vonatkozásaikat, amik valamiként a gyógyítással, illetve a szellemvilággal való kommunikációval kapcsolatosak, illetve esetenként olyan etnológiai adatokat felhozni, ahol ez a funkció jelen van.

A moldvai Klézsében a bocskor analógiás alapon a holdkóros ember éjszakai bolyongását megakadályozó mágikus tárgy:[411] a lefekvő beteg szájához odadöfve ezt mondják: „Akkor kelj fel, amikor ez a bocskor. Akkor beszélj, amikor ez a bocskor.”[412] A haj természetfölöttivel való kommunikáló funkciója főként természetes állapotábanvalósul meg. Ezért (akárcsak Kínában vagy az ázsiai török népeknél meg a románoknál) a kibontott haj az átmeneti rítusokban való aktív résztvétel, a szenttel való érintkezés (pl. úrvacsoravétel, áldozás), gyász vagy varázslás jele.[413] A román parasztlány testvére keresztjére a saját hajából tűz néhány tincset, s esztendeig vigyáz rá.[414] A románoknál a hajvágás minden átmeneti rítusnak tartozéka. Ugyanakkor a haj gondozásának legfőbb jeles napja a nagyböjt első szombatjára eső halotti ünnep, Sântoader napja.[415] A rituális hajvágás nálunk is kimutatható. Például a palócok a lakodalom hajnalán levágnak egy tincset az új menyecske hajából, s azt elégetik, miközben ő néhányszor átugorja a tüzet.[416]Mákófalván a koporsóba tett halott hajából vágnak le egy darabot, azért, hogy ha a hozzátartozók közül valaki félne, ezzel füstöljék meg.[417] A magyar néphit szerint a kihullott hajat össze kell gyűjteni s majd a halott koporsójába tenni, de legalább el kell égetni, különben a madarak elviszik, minek következtében az elhunyt a túlvilágról kopaszon jár érte vissza.[418] A litvánoknál egy húshagyókeddi, homályos tartalmú dal szerint a vízre dobott hajjal a kedveshez lehet üzenni, feltehetően a túlvilágra.[419] A kereszteletlenül elhunyt gyermek csontjai varázserejűek: alkalmasak például minden zár felnyitására, de éppen ezért lidérc őrzi az ilyen gyermek sírját.[420] A tej elvitelében a boszorkányt tövisen és küszöbre szegezett patkón kívül csonttal is meg lehet akadályozni:Peteken (Udvarhelyszék) Szent György napján egy tarisznyába kilencféle tárgyat tesznek, többek közt tyúk-, marha- és juhcsontot s elpusztult báránynak a fülét.[421]A kabala kacsafejre kötözött csontokból és hajszálakból áll, bizonyára ezért hisznek rontáselhárító erejében.[422] Feltehetőleg regenerációs természetet tulajdonítottak nekik. Egy Krisztus-legenda szerint a megvendégelt Krisztus az elfogyasztott bárány minden csontjából eleven juhot teremtett.[423]A haj és csontlélekmentő, halál széléről visszahúzó szerepében való hit ismeretes az obi-ugoroknál. Például istennőjük, Kaltes asszony hajfonatjaival húzta ki az emberek jólétére vigyázó, gödörbe lökött Világügyelőt.[424] Szintén az obi-ugorok „...úgy képzelik, hogy az alvilág ura és szolgái által elrabolt lelket a végső pusztulástól csak a sámán mentheti meg, »aki kígyón ülve minden gátnál emberhajból készített hálóval halászik eközben olyan csónakon halad előre, mely ember mellcsontjából készül, evezője pedig vállcsont... «”.[425] A karom pedig a medveének szerint a reinkarnálódás biztosítéka.[426] A zsebkendő a magyar népköltészeti szövegek szerint mágikusan helyettesíti tulajdonosát: a mesében a hős bajba jutását adja hírül (mikor kendőm vérrel habzik, a bokrétám hervadozik...).Kiemelt szerepét jelzi, hogy az olvasó és az imakönyv mellett ezt teszikmég be a koporsóba.[427] A koporsó előtt leterített, majd az istennébe (nevében) adott vászonlepedő hídként szolgál a túlvilágon: „ráterítik a vízre, s a lélek olyan könnyű és olyan tiszta, hogy azon átmegy, mint a poros úton, s nem süllyed le”.[428] A halott fejéhez terített (vagy a mestergerendára akasztott!) angyalvászonra (kendőre) pedig, madár vagy egér képében, odatelepszik a halott lelke.[429]

A vas, anyagként vagy belőle készült tárgyként, csaknem valamennyi bajmegelőző, gonoszelhárító akcióban jelen van, gyógyító szerepben is.[430] Nem összeköt a szellemvilág képviselőivel,hanem éppen hogy elválaszt azoktól.

A magyar szakirodalom a zenével való gyógyítást, amiről a Gólya-gólya, gilice kezdetű gyermekdal emlékezik meg, sámánisztikus eredetűnek tartja. „A számtalanszor ismétlődő monoton zenei elem vad eksztázisba kergetheti a zenét hallgatót. A zenének ezt a tulajdonságát használja fel a sámán, de kihasználják a zenének ezt a tulajdonságát szinte mindenhol” írja Tari Lujza.[431] Majd kiemeli az idiofon hangszerek: harangok, csengők s általában a zajkeltés rontáselhárításban játszott fontos szerepét.[432] Valószínűleg elsősorban az utóbbi indokolja az átmeneti rítusok és a téli napfordulóhoz kapcsolódószokások jellegzetes velejáróját, a fazéktörést is. Tari szerint e szokásokban a dallamjátszó aerofon hangszereknek is kizárólag a zajkeltés a céljuk. „Valószínű, hogy a furulya használata mögött az az atavisztikus (és a természeti népeknél ma is fellelhető) élmény áll, hogy a süvöltő hangszer képes társalogni a szellemekkel, képes létrehozni a társalkodáshoz megfelelő közeget, sőt elhárítani az ártó szellemeket.”[433] A gyermekmondóka szerint sípval-dobval, tekenő kalácsval kötötték meg a darvak útját[434] is. E madarak a szakirodalom szerinta másik világ küldöttei, a halhatatlanság szimbólumai.[435] A már említett habajgatás meggyőző példa arra a hiedelemre, hogy a furulya alkalmas a halottakkal való kommunikálásra. Erre hangján túl eredete révén is alkalmas lehet. Legalábbis Evseev román kutató szerint számos archeológiai és néprajzi bizonyíték van rá, hogy a távolabbi múltban a sípokat az ősök csontjaiból készítették, szerinte innen ered a sípcsont kifejezés is.[436] Hasonló elképzelésekre utal a magyar jávorfamese is: eszerint a furulyát egy megölt leány hantján nőtt jávorfából készítik. Mindenesetre a rontó erők maguk is muzsikálnak, sőt a zene keletkezését a néphit az alvilági erőkkel hozza összefüggésbe: a vízi leányok, szépasszonyok, ördögök egyaránt szépen muzsikálnak.[437] Viszont a zörejektől, zajtól, erős szagoktól meg az erős anyagoktól, amilyen a vas, félnek.

Némelyik szövegből az gyanítható, hogy a vízbe esett lány kihúzásához szolgáló eszközöket a mentők természetfölötti lényektől amilyen a kisasszony, királyné, vénasszony (boszorkány?), fehér bárány szerzik be.

Ad 2. A kimentés legtöbb eszköze lakodalmi szimbólum vagy legalábbis a lakodalmi szertartás tartozéka. Így a zsebkendő a menyasszony jegyajándéka. Ha visszalépne, a legény piszkafára tűzi, s úgy hajt el a háza előtt. Ha a legény gondolja meg magát, visszaadja a zsebkendőt, azt a leány feldarabolja, s a fára akasztja.[438] A zsebkendő tehát itt magát a kapcsolatot jelképezi.A lakodalom folyamán zsebkendőt tűznek ki egy magas lehántolt rúdra,sarkában pénzzel, melyért a vőlegény első vőfélyének joga és kötelessége felmászni: enélkül nem adják ki a menyasszonyt. A belé kötött pénz alevevőt illeti, mint a menyasszony által fizetett váltságdíj.[439] A kontyolást követő rítusban az újmenyecske az égő gyertyát zsebkendővel igyekszik kioltani.[440] A lábbeli és keszkenő a vőlegény nászajándéka, akárcsak a fátyol és gombostű, mely utóbbiak az esketés[441], majd a kontyolás rítusának tárgyi kellékei. Az ágylepedő a nászéjszaka gondolatát sugallja, a lakodalmi rítus során sor kerül a fazéktörésre[442], s a menyasszonyért természetesenzeneszóval mennek, a lovak fel vannak csengőzve és bokrétázva, a kantárjaikról kendő és fátyol csüng,[443] s az esketéskor szól a harang. A csont a lakoma mellékterméke,[444] mint ahogy a hordó, korsó, kanta is akkor ürül meg; ezen túlmenően azonban a rítusokban eddig meg nem fejtett szimbolikus jelentése is lehet.[445] A mondókákban több más, a vízbeesés/kimentés képzetkörétől független motívum utal lakodalomra. Nemcsak a már említett utazás konkludál afelé, hanem a kiszámolás objektumai: az alma, a láda (a menyasszony bútora, amiben a kelengyéjét viszik,[446] majd a lakodalom során mint a menyasszony elhált szüzességének a szimbóluma[447]), a bugyogós korsó (még a hagyma is elfogadható szexuális szimbólumként[448]). Az alma összetett szimbolikájában (az egészség és integritás, továbbá a termékenység biztosítéka) szintén fontos hely jut a párválasztásnak, lakodalomnak. Nemcsak úgy mint a pártudakolás[449] vagy a szerelemvarázslás kelléke[450], avagy a leánykérés jelképe[451]: az aranyalma megevése az esküvő során kifejezi az új pár életének eggyéforrását.[452] Amennyiben pedig mind az alma, mind pedig a süveg szexuális szimbólum,[453]a süveg-alma szintagmát felfoghatjuk párosító varázsigeként is. Két szigetközi hintázó így hangzik: Egy láda csattanik, két láda csattanik [...] negyedikben (tizedikben) benne ül a ...lánya. Tégy alá széket / Teríjj alá vásznat.[454]A szöveg egy lakodalmi szokáselemet örökít meg: a menyasszonyt a vőlegényes házhoz való érkezésekor „ölben veszik le a szekérről, vagy pedig anyósa széket hoz ki, s így segíti le”.[455] Az újasszony vőlegényes háznál való fogadásának másik jelképes cselekedete, hogy eléje textíliát terítenek.[456] A lakodalom felé vezető jelképes tárgyként fogható fel a gyöngyös vagy virágos ruhadarab ésa bokréta[457] is, mely mondókáink Adjon, anyám, vékát[458](21) kezdetű betétje szerint szintén hosszas előmunka (gyöngymérés[459], kertfűzés[460], virág-, főleg rózsanevelés) révén szerezhető meg. ez díszíti a legények kalapját, leányok nyakát, papucsát, haját, kebelét[461]. Lánynak való a rózsa, legénynek a bokréta mondja a hintázóba is átkerült népdalszöveg kezének, kebelének, lájbijának felékesítésére.[462]

A lakodalom fent felsorolt elemeinek többsége a halottkultuszban is jelen van. Egy részük csak a fiatal halott szertartási kellékei közt, mintegy jelezve, hogy a temetés egyszersmind az illető halott lakodalma is. A leányhalottat menyasszonyként, a legénytvőlegényként öltöztetik, kibontott hajú leányok, felbokrétázott, illetve keszkenővel, kendővel feldíszített legények kísérik ki, zeneszó mellett. A kimentés eszközeinek többsége bármilyen korú halott temetési rítusában jelen van.[463] A halottal, mint említettük, a zsebkendőjét is eltemetik. A moldvai csángók az átmenet jeles helyein: küszöbön, a kapuban, a templomajtóban terítik le a halottas menet előtt a vásznat. A koporsó kivitelekor cserepet törnek. Csitáron a zsidók a halott szemét tört cseréppel zárják le.[464] Hangsúlyos szerepet kap a vas: ebből készült tárgyat helyeznek az elhunyt hasára, így pl. vasalót stb. vagy ami a szövegeink szempontjából még fontosabb: sarlót.[465] Két szigetközi mondókában ugyanis mindenféle további állítás, kommentár nélkül szerepel a szitakötő, rostakötő, nádarató sarló.[466]A temetést szintén lakoma: tor követi. Számunkra már egyáltalán nem evidens, hogy a hinta-palintára rímelő cukros palacsinta, mézes-mázas laposka, túrós puliszka, kukorica gánica sem véletlenül került a hintázószövegbe:legalábbis Propp szerint az oroszoknál a téli és tavaszt fogadó ünnepek folyamán szertartásosan fogyasztott palacsinta és kása, valamint a tésztamadár összefüggésben van a halottkultusszal, az ősök megvendégelésével stb.[467] A láda pedig az archaikus kultúrákban nemcsak kelengyetartó, hanem koporsó is.

 Példáink szerint tehát a víz, a lakodalom és a halál képzete összefügg. Hiányozhat is valamelyik motívum. Például van egy szövegtípus, amelyben nincs szó vízbehalásról, csak zöld erdőben madárkáról, ami után síppal, dobbal nádi hegedűvel mennek.[468] A madár egyszerre jelenthet menyasszonyt[469]és újjászületendő lelket.[470] A madár nemcsak a szövegben van jelen: a hintaállítással és tojásírással egy időben, nagypénteken tárgyi mivoltában is elkészítik az asszonyok, tojás testtel, tészta fejjel és papír farokkal-szárnnyal, majd egy évig, a következő húsvétig a mestergerendára függesztik.[471] A hinta–tojás–madár szimbólumok tehát összefüggenek, jelentésük konvergál egymással. Az ókori görögöknél is nagyjából azonos időpontban szerveződött a hintával és a madárral kapcsolatos ünnepség. A már említett Aiora mellett ugyanis „élt egy szokás, mely szerint március első napjaiban a kisfiúk tengelyen forgó, virágokkal földíszített fecskét készítettek fából. Aztán házról házra jártak vele, és ajándékokat kaptak. A madár vagy utánzata ez esetben nem személyes játék, hanem egy olyan kollektív ünnep alkotórésze, melyben az ifjúság kora szerint kijelölt szerepet töltött be.”[472]

A hősnő tehát vízbe hal. Aszellemvilág,halál és esküvő ugyanazon szimbólumokkal van megjelenítve. Ez egy régiesebb, a lélek folytonosságát feltételező gondolkodási rendszerre vall, amely szerint a halál egyszersmind égi menyegző. A fiatal leányt máig menyasszonyként, a legényt vőlegényként temetik el.[473]A Júlia szép leány című balladánkban mitikus és keresztény jegyekkel díszes fodor fejér bárány mennyei követként készíti elő a lány égbe távozását. A halott vagy eljegyzett lánynak énekelt román kolindák témája, hogy egy állat (szarvas, ökör), vízben úszva vagy bazsalikomréteg közepén, égi ösvényen gázolva, bölcsőben visz egy gyönyörű leányt.[474] Egy mordvin mitológiai ének szerint a csűrben hímző Sztyirjavát Barátnői hívogatták, / játszani a nagy utcára, / hej, nagy hintára hintázni. / Hej, csalogatták a hintára. / Hej, ahogy felült a nagy hintára, / föllendítették az égig, / lejövet súrolta a földet, / lejövet földnek ütődött. / Meglátta akkor a Nagy Isten / menyül elvitte magának. Egy másik lányt, Litovát, Mennydörgés Isten a fia, a Villámlás számára ragadta réz láncon függő ezüst bölcsővel a mennybe. [475]Egybolgár balladában az égi vőlegény, a nap aranyhintán leereszkedik a földre, és elcsábít, elrabol egy szép lányt, majd felemeli az égbe.[476]

H7. De miért hal vízbe a hintázóvers hőse? És ki is ez a hős? A szövegek egy része vagy a tél végét asszociáló nevű személyt (Mátyás) említ, vagy nagyapót, nagyanyót, netalán éppen macskát[477]. Ezek talán el sem pusztulnak igazán, hiszen többnyire csak három cseber vagy teknő meleg vízbe esnek bele. S ha mégis, nem biztos, hogy sajnálatra méltóak: a pap macskájának éppen hogy vasvilla való a szarvára, kötél a nyakába. Eszerint a gonosz erő vagy egyszerűen csak a téli jég, dermedtség pusztult el, a közösség boldogulására. Ezt megünnepelhették zeneszóval, gonoszelhárító cseréptöréssel, olyan lakomával, amiből csak a csontok meg az üres ivóedények maradtak meg. A tréfás szövegmotívumok a mulatság mókás hangulatát idézhetik fel.

Ám nem mindenik esetben erről van szó. Sőt lehet, hogy nem is ez az elsődleges változat. Ugyanis a kiszámolóformulák éppen az ilyen szövegekben torzultak el a felismerhetetlenségig (alamila, alu Mariska, alámindzsa, elő Anna stb.). Az alföldi és délvidéki mondókák, amelyek aranyalmát vagy süveg almát számolnak, ángyomasszony kislányáról, annak a Dunába, Tiszába fúlásáról szólnak. A kiskatonát érette biztatják a folyóba ugrásra? Vagy egészség- és szerelemvarázslás a cél?[478] A leány vízbefúlása eszünkbe juttatja a kiszejárást, amit az említett lakodalmi és temetési szimbólumok egyaránt valószínűsítenek. Észak-Magyarországon virágvasárnapon ugyanis vagy menyecskének, vagy éppen menyasszonynak felöltöztetett szalmabábut kísérnek ki nagy ujjongás közepette a faluból és dobnak át a szomszéd falu területére vagy bele a vízbe. A kísérőszöveg a böjt kihordására utal: Menj ki, kisze, kiszőce, Jöjj be sódar és gombóca. Béden Nyitra megyében már a behozott zöld ágra és a szokás céljára is történik célzás: Kici vice villő, Gyüjjön rád a himlő, Határinkat a jégeső el ne verje. Róheim a szokást elemezve végső fokon török eredetű szlovák párhuzamokat talál, melyek alapján kimutatható, hogy „a vilik tényleg szellemek, mégpedig esküvő előtt elhalt menyasszonyok lelkei”.[479] „Sok minden utal a halál és lakodalom, az elmúlás és termékenység közötti kapcsolatra” fejtegeti a továbbiakban. Egy berbici példát említ, amely szerint abból jósolnak a leányok és legények korai házasságára, hogy kinek a bedobott ruhadarabját sodorja közelebb a parthoz a víz. Szerinte a víz halállal, másvilággal való kapcsolata a születés előtti magzatvíznek a halál utáni állapotra való kivetítéséből ered, tehát a bábu vízbelökésének eredeti értelme a megfordított születés.[480] A közösség életének zavartalan menetéért, a jó időjárásért, jó termésért, sikeres házasságokért áldozatot kell hozni, mégpedig életet kell áldozni. A 2. századi Kínában a vízben élő istenséghez még igen költséges rituálé keretében „adtak férjhez két leányt”.[481] A magyar népmesékben a sárkány megvonja a vizet a közösségtől mindaddig, míg egy szűzleányt áldoznak neki. A leányt a kínai történet szerint a császár, a magyar népmese szerint a hős a szörnnyel való sikeres viaskodás árán megmenti. A kiszejárás során élettelen lénnyel: menyasszonnyal vagy menyecskével helyettesítik az élő leányt. A három liliomszál nevű kalocsai játék állítólag szintén ezzel az áldozattal kapcsolatos: „Az adatközlő szerint a nagy víz mellett élő emberek liliomnyíláskor a falu legszebb három lányát talpig fehérbe öltöztették. A leánypajtások kikísérték őket a vízpartra, ahol eljátszották a vízbedobást. Utána örömükben karikára táncoltak. Így igézték mega vizet, hogy nyáron is szelíd maradjon.”[482] Ez esetben tehát jelképesen hajtják végre az áldozatot. A hintázómondókákban pedig erre csak a verbalitás szintjén kerül sor.

A természetfölöttivel kötött, a halálhoz hasonlító nász a hintán való égbe emelkedés vagy vízbeesés következménye.[483] E mitikus nászt a szintén vízbeesésként, illetve vízen átkelésként elképzelt reális földi házasság helyettesíti. Vagyis a kettőt analóg metaforával írják le. Ilyen, leánynak énekelt hintáztatódalt idéz a bolgároktól Caraman, megállapítva, hogy a hintázás rítusához esküvői szimbólumokat adaptáltak: miközben Drăgana hintázik, a parton egy juhász a juhait őrzi: ...A kötél elszakadt / Drăgana a tenger közepébe esett, / Beleesett és majdnem megfulladt. / A pásztor azonban beleugrott a vízbe, / Kimentette a partra Drăganát, / És hazavitte magához. Ezután összeházasodnak. Más változatokban a hintából a Dunába eső hősnőt menti ki a legény. Tehát ez a hintázó a leány „megmentőjével való házasságot szimbolizálja”.[484] Talán ezért (is) kell a mi hintázóénekeink kiskatonájának is vízbe ugornia, és ezért hajlik vagy hullik le a kertben nevelt piros rózsa, fehér rózsa ága[485]az ugrása következtében.Több román és magyar népdalban szintén szó van vízen átkelésről vagy vízbe ugrásról, a túloldalt lakó vagy a vízbe esett kedves kimentése, illetve megszerzése, a szerelem beteljesülése érdekében.[486] Mindezekben már nincs halálkép, csupán egy olyan veszélyhelyzet, melynek megoldása boldogsághoz vezet. A vízbeesés/kimentés képzete a szerelemmel/lakodalommal kapcsolatos,akárcsak a fiatalság egyik kedvelt párválasztó játéka, a Kútba estem, ki húz ki, melynek lényege a csókkal való kihúzás.[487]

Az élet és szükségletei meg a halál oppozíciója volt az alapgondolata agörögök hintaünnepeinek is. Az Aiora eredeti célja Érigóné, illetve az átka nyomán őthalálba követő attikai leányok áldozatának (valamennyien fára akasztották magukat) a jelképes akasztással (hintázással) való felváltása. Érigóné megölt apjának, Ikariosznak a halálát akarta megbosszulni tettével és átkával. Nyomravezetője Maira nevű kutyája volt, aki kikaparta a holttestet. Ikarioszt pásztorok ölték meg, mert azt hitték, a bor,amivel megrészegítette őket, méreg. A pásztorok a tengeren túlra menekültek, de felkutatták és felakasztották őket. Az áldozat a borkészítő kultúrhérosznak, Ikariosznak és végső soron a bor Istenének, Dionüszosznak szólt. A hintaünnepkor maszkok lengtek a fenyőfán.[488] Itt tehát a gyümölcs és fenyőfa, az emberek javát szolgáló bor és az ezért vállalt, majd felváltott emberáldozat képe áll szemben. Graves egy további értelmezési lehetőséget is felkínál: tekintve, hogy Mairának Hekabét, a halál istennőjét nevezték el, miután kutyává változott, az Érigónénak és Ikariosznak bemutatott italáldozatokat neki szánták. A völgyet viszont, ahol a szertartást rendezték, Dionüszosznak nevezték. „E mítosz alapja az a szokás lehetett, hogy a marathóni pásztorok minden évben feláldoztak maguk közül egyet az Érigónénak nevezett istennőnek.”[489] A lengőhinta és az öngyilkosság motívumai más forrásokban is felbukkannak. Így a görög Phaidra történetében, aki viszonzatlan bűnös szerelme következtében felakasztotta magát, „s azt beszélték, az Alvilágban egy fán függő hintán himbálózótt föl-alá, játékosan utánozva saját halálát”.[490] Több kutató szerint Phaidra egy égei földtermékenységi istennő örököse, akinek öngyilkossága a vegetációs ciklusok váltakozásának megfelelő újjászületésben nyeri el értelmét.[491] A moldvai és bukovinai románok, eredetmondájuk szerint a Jézust eláruló Júdás bűnhődésének emlékére hintáznak: „A fára akasztott Júdást a szél három napig ringatta [...] Ezért gyűl össze a nép, hogy megemlékezzék arról, hogy járt Júdás.”[492] Mindezekben a szent történetekben sok a közös elem, noha ezeknek egyszersmind a transzformációit, transzponálódásait is megfigyelhetjük. Júdás, ha nem saját kezűleg gyilkolt is, mint az Ikarioszt megölő pásztorok, bűnös volt az ártatlan vér kiontásában.[493] Ikarioszt is, Jézust is megölték, előbbit a borért, utóbbit, aki tudatosan áldozta fel életét, erkölcsi tanításaiért. Viszont áldozata, az emberiség megváltására megtört teste és kifolyó vére szimbólumául Krisztus is a kenyeret és bort választotta. Az Aiora esetében az étel- és italáldozattal egybekötött hintázás, a keresztény tanok szellemébena bűnöktől való megtisztulás állapotában megismételt kenyér- és boráldozat végső értelme a haláltól való megváltás, a természet ciklikus újjászületése mintájáraa halál legyőzése, a feltámadás és az örök élet.

A hinta tehát a szférák és létállapotok között közlekedő eszköz, mely által meg lehet halni, és új életet lehet nyerni. A hinta alkalmas a gonosz elpusztítására. Nemcsak a mondókák szövege szerint ölik meg a vízen túli „Mikulást” vagy a macskáját. Egy marosszentkirályi cigány mesében a hős a megjavulni nem hajlandó gonosz rablókat két cserefára láncból kötött ülőszékes hintával pusztítja el: „Felült mind a huszonnégy rabló a hintára. Mikor egyszer meghintáztatta őket, mind a huszonnégyet a Fekete-tengerbe dobta. Akkor ő mit csinált? A leányról levágta a bilincseket.”[494] A nemkívánatos, szörnyetegszerű kérőt is, másképp védekezni nem tudó menyasszonya próbaként hintázásra ítéli: „Hazaértek, az Ólomfejű barát (aszt mondja): »No, szívem, mos má esküggyünk!«, aszongya (Világszépasszonya): »Aki énvelem mög akar eskünni, az hét esztendeig hintájjon!« Kapta az Ólomfejű barát, hintált. Akkor a hét esztendő elgyütt. »No, most már esküggyünk, szívem!«»Még aki énvelem akar eskünni, hét esztendeig tajicskán tojogájjon, hét esztendeig böcsőbe ringázzon!«[495] (Kiemelés az eredetiben.) Egy szamojéd hősének szerint szintén hintáztatással akartak próbára tenni egy kérőt, az azonban nem rettent meg: Megragadtam estemben, / Megmarkoltam a vashintát, / hajítottam a tengerbe, / repült süvítve a habokba.[496] A hinta kerülhet a gonosz birtokába, ez esetben ellenséges eszközzé válik. Ilyen esetben a szamojédoknál tenger túlsó partján 14 óriás ártatlan embereket hintáztat.[497] A hintáztatás célja lehet a rivális megbetegítése,[498] a kötél elvágása, majd a hintázó elnyelése, megölése.[499] A hinta alatt embercsontok kandikálnak, sok friss csont villog elé.[500]Ahétszeri hintáztatás hatásos, főképp, ha áldozati ráolvasás is kíséri. Ám a hős keze nyomán a hintát tartó vörösfenyők ezer szilánkra törnek, végezve a tulajdonosaival is.[501] A gonosz és jó versengéséből: ki vágja el elsőként a kötelet, a pozitív hős kerül ki győztesen.[502]

A hintát a ket mítosz szerint az Ég (Esz) isten rendelte vejének, az ereje fogytán levő Föld fiának, hogy kövesse égbe emelkedett feleségét. Ez esetben vitatható, hogy életet vagy halált nyer-e általa. A görög mitológiában Zeuszt az anyja fára akasztott aranybölcsőbe rejtette el Kronosz elől,[503] a haláltól óva így meg.Egy szamojéd mítoszban a hős hétszer hintázva, a hetedik nap, a hetedik, magától ringó hintába ülve visszanyeri egészségét.[504] Más ket mítoszok szerint hintán ringatják életre az élettelen tárgyakat, például a cserépkorsót meg agyagbábut, illetve a libatrágyát, és ismételt ringatással keltik életre a halottat.[505]

A hinta sokszoros mitorituális jelentéseit és funkcióit,[506] isteni aspektusát merthogy az égit mintázza[507] – a makro- és mikrokozmosz ritmusaihoz igazodó szimbolizmusának köszönheti. A Rig Véda, akárcsak egy igen elterjedt bolgár ballada szerint a nap aranybölcsőn tette meg hajnaltól alkonyig tartó útját.[508] A hinta a ciklikus váltakozásnak és a lélegzésnek a metaforája, a hinduk szerint az életáramok légzés, anyagcsere, általános energia felidézője.[509] Ezért a hintaünnep időszaka a yang emelkedő szakasza, a tavasz.[510] A szent györgy-napi hinta az égi arany naphinta földi másaként szimpatetikusan segíti elő a természet megújulását, ígéri az ember legalapvetőbb problémáinak megoldását.

*

A hintázás költészete révén tehát egy archaikus, a nyugati emberénél boldogabb világképbe nyerünk betekintést. Érzékelhetjük annak egységét és dialektikáját: belefér az élet a maga problémáival, és belefér a halál is, mely a földinél harmonikusabb életként jelenítődik meg, egy az embernél tökéletesebb isteni személlyel kötött nászként, ami egy új, másik, talán boldogabb, beteljesüléssel gazdagabb (égi vagy földi) létre nyit kaput. Itt lent hasonló boldogságot csak a megszentelődött élet nyújthat. Ezt a megszentelődést szolgálja a szent időszak égi hajója, a hinta, mely kapcsolatba hoz az ég és pokol erőivel, segít hinnimegfogalmazott vágyaink teljesülésében, segít valóságos és szimbolikus áldozatvállalásainkban.Segít hinni abban, hogy a nálunknál hatalmasabb erőket rítussá szelídített áldozattal is megszelídíthetjük. Ez a még pogány kori rítus a kereszténységgel párhuzamosan, egyes mozzanataiban abba beleépülve kínált megoldást az ember legalapvetőbb problémáira.

A magyar hintázóhagyományok korunkra Aries szavaival élve elszakadtak a költészetükön még átsugárzó vallási szimbolikától,elveszítették közösségi jellegüket, világivá és individuálissá váltak.[511] Magam e közösségi világképet szépnek látom: hiszem, hogyrekonstruálásával a humánumot szolgálom.

 



[1] Ezt egy árvaházi kisgyermek meg egy elmekórházban szenvedő beteg példáján figyeltem meg: mindketten az ágyon ülve, felsőtestük előre-hátra ingatásával nyugtatták magukat. Előbbi mozgása üteméhez igazította a riadalának hangot adó, meg-megszakadó sírását is. Szilágyi N. Sándor: Örökségünk, a gyermekkor. = Szemünk fénye. A Hét Évkönyve. Bukarest, 1986. 82–83) szerint a ritmus harmóniaként való érzékelése visszavezethető magzati állapotbeli, tudat alatt őrzött élményeinkre: édesanyánk meleg, tápláló, biztonságot nyújtó méhében hallottunk először szabályosan ismétlődő hangokat, az ő szívverését, a magzatvízben érzékeltünk először kellemes ingamozgást.

[2]Az ezoterikus irodalom, bizonyára ebből a tényből, azt a következtetést vonja le, hogy „a ritmus minden élet alapmintája. Ha elpusztítjuk a ritmust, az életet pusztítjuk el. Az egyik pólus a másikból él [...]. Csak a halálon keresztül érjük el az életet” (Deftlefsen, Thorwald: A sors mint esély. Bp. 1999. 47). Tanulmányom végkonklúziója, hogy ez a gondolat az archaikus kultúrák szellemiségét is meghatározza.

[3]E felismerést a magyar hintázási hagyományokról írt eddig legteljesebb tanulmány szerzője is idézi: Kriston Vízi József: Hintaformák és a hintázás szokásai Közép-Kelet-Európában. = Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében. Kecskemét 1988. 167.

[4] Mészöly Gedeon: A kidei Hintó-mező nevének és a hínár szónak eredete. Nép és Nyelv I(1941). 231–232. Ezen a – ringó avas nádtörmeléket élő növényzettel átszövő – terjedelmes tutajon, melyet kaszálóként vagy legelőként hasznosítottak, csak a helyi jártassággal rendelkezők mozogtak otthonosan, ám egyetlen hibás mozdulat esetén őket is elnyelhette az ár.

[5] Bakos József: A szeg köznév alak- és jelentésváltozatai hely- és személyneveinkben. = Névtudományi előadások. II. Névtudományi Konferencia. Budapest 1969. (Szerk. Kázmér Miklós és Végh József). Nyelvtudományi Értekezések 70. sz. Bp. 1970. 51. A szerző Kiss Lajost idézi. Az adatra és arra, hogy az ingólápon járás a hintázáshoz hasonló érzetet kelt, Csomortáni Magdolna hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton mondok köszönetet.

[6] Szabó T. Attila: A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. = Nyelv és település. Bp. 1988. 196. További példák Szilágyságból, Mezőségről és a Nyárádmentéről az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban (ezután SZT): hintó, hintós címszó.

[7] A hintó fogalomra Calepinus latin– magyar szótára 1585-ből. (Bp. 1912.) a liburnum, lektika és pilentum szavakat adja meg. Ugyancsak nála, a liburnum magyar megfelelői: ¢ladik¢, ¢folyó¢, ¢hajó¢; míg a pilentumé: ¢kólya’, ¢hintó’.

[8] Mészöly Gedeon: i.m. 229–230.

[9] I.m. 230. A forogva roncsolás kettősen indokolja a tárgy fogalmához kapcsolódó alvilági asszociációkat.

[10] Az emberszabású majmokra is jellemző ösztönös gesztust kulturális ténnyé a hozzá kapcsolódó képzetek, szokásrend és szövegek teszik.

[11] A Nicolae Iorga által közölt, 1778-ból származó leiratot idézi Pamfile, Tudor: Industria casnică la români. Buc. 1910. 469–470.

[12] Kriston Vízi József: i.m.

[13] Becslésem szerint mind a publikált, mind a kéziratos dokumentációnak kb. 75–80 százalékához jutottam hozzá.

[14] Az archívumokból, illetve kéziratos gyűjtésekből származó forrásokra az alábbi rövidítések plusz leltárszámuk alapján hivatkozom: A Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Folklór Archívuma (KFA), a budapesti Zenetudományi Kutatóintézet Archívuma (ZKI), a Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára (EA), a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Síppal-Dobbal elnevezésű erdélyi játékgyűjteménye (SD), egy zentai archívum (ZA), a Kriza János Néprajzi Társaság archívuma (KJNTA), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Kultúra Tanszékén őrzött államvizsga, illetve fokozati vizsgai dolgozatok (BBTEM), valamint Keszeg Vilmos Torda vidéki gyűjtése (TGY). Itt mondok köszönetet Barsi Ernőnek, Bodor Anikónak, Ion Cuceunak, Faragó Józsefnek, Keszeg Vilmosnak és Lázár Katalinnak, akik hozzájárulásával sok fontos szöveget megismerhettem.

[15] A népdalokban előforduló motívumok vizsgálatához Demény István Pál a kolozsvári Folklór archívumban őrzött, 4700 tételes számítógépes népdal adatbázisát használom fel (ezután: KFADIP plusz az archívumi leltárszám).

[16] Ezek jelentős részét Demény István Pál tárta fel és bocsátotta a rendelkezésemre.

[17] Bennem is felmerült a kétely: módszertanilag nem vitatható-e a különböző helyekről származó források mozaikdarabkáinak összefüggő egésszé való összeillesztése. Felbátorít rá az a tény, hogy e törmelékek összeilleszkednek, és a más régiesebb kultúrákban is jelen levő rendszerekhez hasonló együttest alkotnak. Mivel esetleges, hogy egy funkcióját veszített rendszer törmelékeiből hol és mi maradt fenn, minden jelentősnek tűnő survival elemet bevonok a rekonstrukcióba, még ha ezek egy része homológ is egymással, vagyis ugyanannak az ideának a kifejezésére egyik helyen az egyik, másikon a másik konkrét kulturális formát használták fel. Elképzelhető, hogy ugyanezek az elemek más összefüggő rendszereket is kiadhatnak. (Vö. Eco, Umberto: A rózsa neve. Bp. 1994.) Annyi biztos, hogy igyekeztem a tudományosság játékszabályait betartani.

[18] Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest 1980. 173; Seres András: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Bukarest 1984, 174; Lábadiné Kedves Klára: Gyingyet‑gyöngyöt asszonyának. Drávaszögi (alfalusi) népi mondókák és gyermekjátékok. Eszék1989. 30.

[19] Pl. Borsai Ilona és Kovács Ágnes (összeállította): Cinege, cinege, kismadár. Bp. 1975. 52; Matijevics Lajos: Tíz, tíz, tiszta víz. Jugoszláviai magyar népi mondókák. Újvidék, 1976. 15; Gágyor József: Megy a gyűrű vándorútra. Gyermekjátékok és mondókák. I. Bratislava 1982. 433.

[20]Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 57.

[21] A térden höcögtetés, valamint a nyakban lovagoltatás általánosan ismert, máig gyakorolt játékos szokás az egész magyar nyelvterületen. Pl. Gágyor József: i.m. 433–438. Csíkszéken az apja térdén, nyakán játszó kisgyermekre azt mondják: csingolyázik.

[22] Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 50; A Magyar Népzene Tára I. Gyermekjátékok. Sajtó alá rend. Kerényi György. II. kiadás, Bp 1957. 75. – (ezután: MNT); Burány Béla: Gyermekjátékok és mondókák az apró gyermekkorban. Létünk. Újvidék 1996. XXVI/3–4. 20; Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok. Bp. 1953. 18.

[23] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 300; Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 57.

[24] Borsai Ilona–Hajdu Gyula–Igaz Mária: Magyar népi gyermekjátékok. Bp. 1977. 14–15.

[25] Barsi Ernő: Népi hagyományaink iskolai és amatőr színpadon. Győr 1995. 45; KFA 0732; ZKI 55901.

[26] A bölcső és hinta összefüggését a magyar szakirodalomban legteljesebben kifejtette: K. Csilléry Klára: A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei. Bp. 1982. 31–34, 111–146, illetve uő: A bölcső. = Paládi-Kovács Attila (a szerkesztőbizottság vezetője): Magyar Néprajz (ezután MN) IV. Életmód. Bp. 1997. 407–414. Észrevételeit Kriston Vízi József: i.m. 167. is idézte.

[27] A hinta alternatív megnevezései e nyelvben: az indulatszóból képzett huţa, huţuluş, ţuţuluş, a ţiţeche, továbbá a forgás mozzanatát kifejező scrânciob, dulap, învârtitoare, vârtej, zdrânca. Ez utóbbiak tehát eredetileg forgóhintát jelentettek. Marian, Simion Florea: Sărbătorile la români. Buc. 1994. II. 213–215.

[28] Pl. a barcasági csángóknál „régen a gyermeket a szoba gerendájára kötött, erre a célra készített teknőben vagy fakeretre helyezett kenderzsákból készült hintóban, azaz hintában, illetve csingában tartották, és zsinórral húzva ringatták.” Seres András: i.m. 414.

[29] K. Csilléry Klára: i.m. 112.

[30] Az obsitos = Csudatáska. Eredeti székely népmesék. Gyűjtötte és feljegyezte őket Ősz János. Bp. 1941.

[31] Demény István Pál: „A vízen átkelés” motívuma a román és a magyar folklórban. = Táltosok, kerekek, lángok. Csíkszereda 1999. 120–121. 46 vizsgált szövegből 17-ben faágon, 10-ben gyümölcsösben csüng a bölcső, egyszer az égből függ alá. Marian, Simion Florea: Înmormântarea la români. Buc. 1995. 151.

[32] Sztyirjava = Bereczki Gábor: Földisten lánykérőben. Bp. 1982. 287–289. Persze e dilemma eldöntéséhez eredetiben és nem fordításban kellene olvasnunk a szöveget.

[33] További ket és obi-ugor példák: Ivanov, V. V.: Obi-ugor és ket folklórkapcsolatok. = Nyelv, mítosz, kultúra. Bp. 1984. 216–219, illetve Vogul Népköltési Gyűjtemény. Munkácsi Bernát hagyatékának felhasználásával közzéteszi Kálmán Béla. III./2. Bp. 1952. 181. (ezután VNGY).

[34] Lábadiné Kedves Klára: Barkócakoszorú. Eszék 1984. 52.

[35] „Hol függenek a hintók jobban pántszíjakról...” Szarvas Gábor–Simonyi Zsigmond: Magyar Nyelvtörténeti szótár. Bp. 1890, hintó címszó.

[36] K. Csilléry Klára: i.m. 1997. 407–410. szerint a rögzítetlen leplek még nem tekinthetők bölcsőnek. A legkorábbi szilárd bölcsőfélének, a teknőbölcsőnek első ábrázolása Ciprusról, a Kr.e. 2. évezredből való. A teknő- és kéregbölcsők kialakulása a helyváltoztató életmóddal, nemkülönben éghajlati tényezőkkel magyarázható. Míg a kéregbölcsőt a nomád kultúrák kedvelték, a többfunkciójú kosarak, majd kivájt teknők inkább a földműves kultúrák tartozékai. Ókori civilizációs újítás a talpas bölcső. A teknő formára kialakított bölcsőket – noha a teknő szó török eredetű – a magyarság feltehetőleg a mai hazájában kezdte alkalmazni, akárcsak a talpas bölcsőt, igazodva ezzel a középkori európai gyakorlathoz.

[37] Hagyományőrzőbb területeken, így a bukovinai székely telepeken, továbbá Erdély-szerte e tárgyak saját készítésű formában az 1950-es évekig voltak általánosan használatban. A mai kulturális sokszínűség a hintafélék használatában is megfigyelhető: a házi készítésű, kis- és nagyiparilag gyártott, valamint rugóval vagy motorral hajtott formák bármelyike előfordulhat.

[38] Gyimesben „öreg fenyőfák 5–6 méteres lehajló ágaiból egyet elkapnak, lehúzzák, majd visszahőkölve nekilendülnek és 6–7 métert repülnek”. Ennek a szórakozásnak a neve: faág hintázás. Tankó Gyula: Gyermekvilág Gyimesben. KJNTA 388/99.

[39] Barsi Ernő: Népi hagyományaink iskolai és amatőr színpadon. Győr 1995b. 141. Dióspatony, Pozsony vármegye (ezután: vm.). Az adatok lelőhelyének besorolásakor a néprajzi szakirodalomban szokásos módon, az 1913-as helynévtárban szereplő megyebeosztást követem.

[40] „Egy erős, kampós faágat felakasztottak egy nagy fa lehetőleg vízszintes ágára, és azon hintáztak.” Lázár Katalin: Népi játékok. Bp. 1997. 103.

[41] Másika Szegedről származik. Új Magyar Tájszótár  (ezentúl ÚMTSZ) (főszerkesztő: Lőrinczy Éva). Bp. 1979–1992. hindacímszó. Lásd még Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete születéstől házasságig. Szolnok 1993. 221. Léghinta (20. ábra).

[42] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1984. 52.

[43] Idézi Chevalier, Jean–Gheerbrant, Alain: Dicţionar de simboluri. Buc. 1995, leagăn (2). címszó, illetve Evseev, Ivan: Dicţionar de magie, demonologie şi mitologie românească. Timişoara 1998, leagănul címszó.

[44] Rigmány, Maros-Torda vm. Orbán Ildikó: Székelykövesd, pünkösdi szokások. KJNTA 190/98.

[45] Babosdöbréte, Zala vm. Lázár Katalin: i.m. 1997. 103.

[46] Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 174.

[47] Nagyrozvágy,Zemplén vm. Balabás Klára: A családi nevelés hagyományai Nagyrozvágyon. = Néprajzi Dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. (szerk. Viga Gyula). Miskolc, 1981. 186–187. Valamennyi név az igévé képzett formája is használatos a hintázás megnevezésére. További nevei: lóbba, lóbita, lóginya szintén a lengés tényére utalnak. Kriston Vízi József: i.m. 167.

[48] Pl. Halászi, Moson vm. Barsi Ernő: Daloló Szigetköz. Pécs 1995a. 160.; illetve Székelydálya, Udvarhely vm., Gergely Gizella szíves közlése.

[49] Hévizgyörk, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Hintalan László–Lázár Katalin: Gyermekjátékok. Hévizgyörk. Szentendre 1980. 54; Tápé, Csongrád vm. Török József: Gyermekjátékok.= Juhász Antal (szerk): Tápé története és néprajza. Tápé 1971. 795; Szaján, Torontál vm.: Törköly István: Régi szajáni gyermekjátékok. Létünk XXVI/3–4. 1996. 83. A munténiai románok szintén eper- vagy akácfán hintáznak. Marian, Simion Florea: i.m. 1994. 216.

[50] A Maros megyei Rigmányban pl. Rákóczi cserefájára. Balogh Béláné: Tavaszi népszokások Rigmányban. KJNTA 084/98. Továbbá Marosszentkirály, Maros-Torda vm.: Narancskirály. = Zöldmezőszárnya. Marosszentkirályi cigány népmesék. Nagy Olga (gyűjtése). Bp. 1978. 129.

[51] Gyimesközéplok, Csík vm. Saját gyűjtés.

[52] Karagičra hivatkozva Caraman, Petru: Legănatul ca muncă şi ritual în folclorul artistic, mai ales la popoarele din orientul şi sud-estul Europei. = Studii de Etnografie şi Folclor. Iaşi 1997. 103.

[53] I.m. 104–106.

[54] Coman, Mihai: Izvoare mitice. Buc. 1980. 131. szerint a román kolindák hímző nagyleányának a bölcsőjét/hintáját szent fa tartja, mely isteni erőket, vitális energiákat sűrít magába.

[55] Szószvai Lahanakko = Lehtisalo, T.: Juraksamojedische Volksdichtung. Mémoires de la Société Finno-Ougrienne. 90. Helsinki 1947. 56. 150. sor.

[56] Kercsa-ju gazda. = Bereczki Gábor: Földisten lánykérőben. Bp. 1982. 386.

[57] Ivanov, V. V.: i.m. 219.

[58] Demény István Pál: A nyenyec (jurákszamojéd) hősi epika. Kézirat. 1984–1999, forrása: Castrén, M. A. (gesammelt von): Samojedische Volksdichtung. Herausgegeben von T. Lehtisalo. Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 83. Helsinki 1940. 5. sz. tádieibcoja.

[59] E kérdésre alább visszatérünk.

[60] Lásd alább a cserkabala–ördögló szinonímákat is.

[61] Caraman, Petru: i.m. 109.

[62] I.m. 107.

[63] Marian, Simion Florea: i.m. 219. Itt jegyzem meg, hogy e fogalom magyar oklevélben 1211-ben fordul elő először, és a szövegkörnyezet azt sejteti, hogy ez a fa zöld erdőben állt. Szamota István–Zolnai Gyula: Magyar Oklevél Szótár. Bp. 1902–1906, hindó-fa címszó.

[64] Kb. 60 éves. Bizonyára azért, mert mind a létra, mind a hinta a függőleges irány különböző pontjai közt teremt kapcsolatot. A sarkadkeresztúriak (Bihar vm.) hite szerint a padlásajtó mellett hagyott létrán éjszaka szellemek közlekednek. Bondár Ferenc: Sarkadkeresztúr néphite. Folklór Archívum (ezentúl FA) 14. 1982. 22/217. Az üresen ringatott hintában vagy bölcsőben szintén a rossz szellem ringatózik. Következménye: meghal a kisgyermek. I.m. 63/741. A létra az átmeneti rítusok fontos szimbóluma. A román halotti kalácsok egyike létra alakú, azt tartják, hogy azon megy fel a lélek a mennyországba. (Saját gyűjtés Zaboláról, Háromszék vm.) Szimbolikusan a magasba és a mélybe (vízbe) juttatják vele az inaktelki (Kolozs vm.) magyar vőlegényt is: miután hosszas keresés után az elbújt vőlegényt megtalálják, „a vőfélyek... párnára fektetik, s rákötözik a létrára. Nagy vigadozással indul meg a menet a falu központjába, a község kútjához. Ott leteszik a [...] a vőlegényt, s a menyasszonyt kezdik ijesztgetni, hogy a vőlegényt bedobják a kútba. Többször feldobják, létrástól együtt. Végén kezdik eresztgetni a kútba. Néha, ha olyan kedvük van, majdnem teljesen beeresztik a kútba. A menyasszony ijedten ígér bármit, csak a vőlegényt kiszabadítsák. Megkezdődik az alkudozás: a vőfélyek feltételeket szabnak: csókolja meg a vőlegényt, így, ahogy fekszik a létrán, ötvenszer. Végre is hajtatják nagy kacagás közepette. Követelik, hogy mást is adjon, alkudoznak. Végül 20–30 liter borban egyeznek.” KFA 02637. (kiemelések tőlem). A szokás szimbolikusan más dimenziókba helyezi át az érintettet.

[65] Gáspár János: Kerekecske dombocska. Bukarest 1977. 54.

[66] Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 54; Gazda Klára: i.m. 243.

[67] Pl. Gyimesközéplok, Csík vm., saját gyűjtés.

[68] Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájáról. Forrás XVII(1985). okt. 38; Makfalva, Maros-Torda vm., saját gyűjtés.

  [69] Székelydályán (Udvarhely vm.), Délvidéken és Gyimesben (Csík vm.) is kimustrált, de még e célra megfelelő szakítószilárdságú nyomórúd-leszorító (vontató) kötélből. Gergely Gizella szíves szóbeli közlése; Törköly István: i.m. 83.

[70] Pl. Gyimesben nagy fakötő (huzató)láncból.

[71] Feltehető, hogy az állattartó és vadásznépek bőrszíjból kötötték. Erre utal a románok hiedelme, miszerint a hinta Júdás akasztószíjára emlékeztet. Marian, Simion Florea: i.m. 219.

[72] Oneşti, Bákó m. KFA 01; Makfalván (Maros-Torda vm.) a csűr szarufát tartó gerendájának mind a kinti, mind a benti szakaszára akasztottak hintát. Saját gyűjtés.

[73] Pl. a gyermekágyas anya negyven napig, a kiavatódásig, vagyis egyházi áldásban részesülésig nem léphet ki a kapun, mert tisztátalanságával jégverést hoz a határra. Bosnyák Sándor: A moldvai magyarok hitvilága. FA 12. 1980. 192. A lakodalmasok a menyasszonyos, illetve vőlegényes ház kapuján csak szövevényes rítusok betartása árán léphetnek be. Pl. Seres András: Moldvai magyar lakodalmi szokások. Néprajzi Látóhatár III/1–2. 105; Balázs Lajos: Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. Buk. 1994. 121. A boszorkány a tej zsírjának az elvitelére a következő tanácsot adja: „mindenütt üsse meg a kaput, s mondja: innen is egy kicsit”. Szék, Szolnok-Doboka m. FAL 02117.

[74] Fehér Zoltán: Bátya néphite. (szerk. Hoppál Mihály). FA 3. Bp. 1973. 36.

[75] Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján. FA 17. 1987. 35/271; Uő: Halottas szokások és hiedelmek a Baranya megyében élő moldvai csángóknál. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34(1989). 228.

[76] Chevalier–Gheerbrant a hintaállványról ezt írja: „Ha feltesszük, hogy a portikusz egy torana – bejárat és kilépő a világból –, ez a ritmus az élet és a halál, a kiterjedés és visszaintegrálódás, az evolúció és involúció egyetemes ritmusa.” i.m. 202.

[77] Graves, Robert: A görög mítoszok. Bp. 1970. 416. Feltételezhető, hogy e madarak lélekjelképek.

[78] A román szakirodalom említi még a posztót, illetve a szűrt. Marian, Simion Florea: i.m. 213.

[79] „A legény megkérdezte: gyertek, melyik ül fel az ölömbe? Amelyik fel mer ülni, féltek, hogy igen megveti a legény, s nehogy leessen.” (Timár Viktorné, született 1941-ben, Hidegség.)

[80] „Aki a fecskefészket leveri, annak meghal a felesége. Özvegyen marad. Újra köll neki nősülni.” Bátya, Bács-Kiskun vm. Fehér Zoltán: i.m. 31/204/c. „A fecske fészkit nem szabad elrontani, mert felgyújtja a házat, gyufa van a szárnya alatt.” Pusztina, Bákó m.; Bosnyák: i.m. 12. Isten madaraként a betegnek egészséget, nászházba repülve az új párnak állandó boldogságot hoz. A legény ablakára szállva szerelem hírnöke, a házra szállva a szerencse biztosítója. Dr. Wlislocki Henrikné: Jósló állatok a kalotaszegi néphitben. Ethn. 3(1892). 52; Nagy József: Hegyhát vidéki hangutánzók, mondák és babonák. Ethn. 3(1892). 71.

[81] Ezzel publikussá teszik a fiatalok kapcsolatát. Caraman, Petru: i.m. 109.

[82] I.m. 102–104, 109–110.

[83] Nyíri Mária szíves közlését ezúttal köszönöm.

[84] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202.

[85] Schmidt, Regine: Die Darstellung von Kinderspielzeug und Kinderspiel in der griechischen Kunst. Wien 1977. 56–64.

[86] „Az a vicc benne, hogy az ángy nem elégszik meg sógora kis monyával (kis csuka, menyét), hanem bevárja, míg sógora nagy csukát és kan menyétet (nem nőstényt) hoz. Ekkor »bölcsőt ringatni« tanítja (a coitus allegóriája).” VNGY IV(1963). 207.

[87] Adatok a Székelyföldről, a bukovinai székelyektől, Dél-Dunántúlról: ÚMTSZ lábhinta címszó. Gyimesben (Csík vm.) „Főleg a kalibánál két álló fa közé állították nagyobb gyermekek. Fenn, 3–4 m. magasságban ráerősítették a két hosszú karóvéget a két állófára, és alul összekötötték a karók végét. Lábra állnak. Két kezükkel hajtják a két rúdat, és magukat hajtják, míg majdnem vízszintes helyzetbe kerülnek.” Tankó Gyula: i.m. 1999. 27.

[88] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 38–39.

[89] Ormánysági szótár. Kiss Géza szótári hagyatékából szerk. Keresztes Kálmán. Bp. 1952, hintázik címszó.

[90] Caraman, Petru: i.m. 105; Marian, Simion Florea: i.m. 214. Utóbbi egyszerű, fára akasztott horgas ág, valójában horoghinta.

[91] A macedo-bolgárok a fiatal halottnak szóló énekükben ezt éneklik: „Imádkozz az Istenhez, / Adjon neked kulcsot / hogy kinyisd a föld alatti börtönödet / és gyere ki a fényre / Látni a szeretteidet.” Caraman, Petru: i.m. 114.

[92] I.m. 104–105.

[93] Konsza Samu (gyűjteménye): Háromszéki magyar népköltészet. Marosvásárhely é.n. 356; Szigetköz, Barsi Ernő: i.m. 1995. 259.

[94] Háromszék, Török Ferenc: A székely gyermekvilág ezer év múltán. Sepsiszentgyörgy 1896. 125; Nádszeg, Pozsony vm. ZKI 45328.

[95] Pl. „– Kié ez a legény a hintán? / – E legénynek nincs felesége. / – Akinek nincs, annak adunk, / fogunk adni neki, megházasítjuk, / Vegyük, emberesítsük meg.” Caraman Petru: i.m. 102.

[96] Schmidt, Regine: i.m. 56.

[97] Csete Balázs: i.m. Szolnok (1954) 1993. 150.

[98] Kiss Áron: Magyar gyermekjáték-gyűjtemény. Bp. 1896. 54; Barsi Ernő: i.m. 1995a. 160; Gergely Gizella: Asszonysors. Kézirat, megjelenés előtt, 73. ZKI 8917 és 45309.

[99] Ellentétben a földrengésélménnyel, mely a stabil viszonyítási pont hiánya miatt rémületes.

[100] Andód, Nyitra vm. MNT 96. 43. A gyimesközéploki Hidegségen is „alulról becsavarták, s akkor elcsapták, magától kisirült”.

[101] Egy ilyen, Nagyenyeden megtörtént esetet Demény István Pál idézett fel. Ezenkívül Barsi Ernő: i.m. 141; Enyedi József: Madárlátta kenyér. Hajdúhadház népköltészete. Bp. 1988. 58, 63.

[102] A lipinka erdélyi, a libikóka szélesebb elterjedtségű kifejezés. Szatmáron lóginyának, a Dunántúlon tréfásan üleptörőnek nevezik. Kriston Vízi József: i.m. 1988. 167–168.

[103] A hajdóka terminus a hajtás tényére utal. Hévízgyörk, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 54.

[104] Sály, Borsod vm. Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 58.

[105] Az adatot Harangozó Imrének köszönöm.

[106] Újváry Zoltán: Agrárkultusz. Debrecen 1991. 127.

[107] Schmidt, Regine: i.m. 62.

[108] Újváry Zoltán: i.m. 126–127.

[109] E tárgytípus legteljesebb leírása: Kristó Tibor: Cserkabala. = Csíki néprajzi gyűjtések. Csíkszereda 1995. 54–55. A forgóhinta terminus lelőhelyei: Zovány, Szilágy vm. SD. 293;Szék, Szolnok-Doboka vm. SD 105.

[110] Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Kiss Áron: i.m. 471.

[111] Szék, Szolnok-Doboka vm. SD. 105. További, hasonló terminusok: forgó: Debrecen, Hajdúszoboszló, Hajdú vm. Beke Ödön: Forgójáték, körhinta. Nyr. 1956. 132.

[112] Kolozs, Kolozs vm. SD 864.

[113] Zetelaka, Udvarhely vm. SD 628.

[114] A Székelyföld egésze: SD 192, 218, 538, 818; József Dezső: A Nyikó-menti gyermek magakészítette játékszerei. Kvár 1943. 10–11. Háromszéken cserkabalás minta húsvéti tojást is díszíthetett. ÚMTSZ cserkabalás címszó.

[115] Kajdacs, Koppányszántó, Nak, Ozora, Tolna vm. ZKI 45344, 45345–7; Tényő, Győr vm. ZKI 57790; Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 16–17.

[116] Tyukod, Szatmár vm. ZKI 56360; Szlavónia: Kriston Vízi József: i.m. 168.

[117] Arka, Abaúj-Torna vm. ZKI 45349.

[118] Zilah vidéke, Szilágy vm. Kriston Vízi József: i.m. 1988. 168.

[119] Érsekcsanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskún vm., uo.

[120] Kiskunhalas, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Lajos Árpád: A magyar nép játékai. Bp. 1941. 187–188.

[121] Gyöngyöshalász, Heves vm. ZKI 66215.

[122] Csány, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 471.

[123] Őrhalom, Nógrád vm. ZKI 45354, 45356.

[124] Kálló, Nógrád vm. ZKI 66214 és Kartal, Pest vm. ZKI 45357.

[125] Lőrinci, Nógrád vm. ZKI 45355.

[126] Kékcse, illetve Tornyospálca, Szabolcs vm. ZKI 45358, 45359.

[127] Ságújfalu, Nógrád vm. ÚMTSZ guzsalyhinta címszó. Neve összefügg felállítása időpontjával: guzsalyvasárnap, nagyböjt második, illetve negyedik vasárnapja, ekkor fejeződik be a fonás-szövés. Vö. Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai világából. Bp. 1976. 190, 192.

[128] Hévizgyörk, Pest vm. Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 55.

[129] Jászkisér, jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs 1990. 202.

[130] Mátraszőlős, Nógrád vm.; Nádújfalu, Heves vm.Kriston Vízi József: Népi gyermekjátékok a Palócföldön. Kézirat. Debrecen, 1984.

[131] Gyimesközéplok, Csík vm. Saját gyűjtés.

[132] Legegyértelműbb ez az ördög- előtagú szavak esetében. De kutya képében jár a magyar néphit szerint a kísértet, és a kutya vonítása haláljel (Bosnyák Sándor: A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. FA 14. Bp. 1982. 92/183, 150/594–596). A görög vázaképeken a lengőhinta alatt kutya ül, bizonyára, mert a hinta eredetmondája szerint Ikariosz (Erigóné testvére) holttestét kutyája kaparta ki. Schmidt, Regine: i. m. 58; Graves, Robert: i.m. 416. A cserkabala szó cserfa- (esetleg fekete?) kancát jelent. A magyar néphitben különösen a fehér ló köré szövődik sok, az élők megsegítésével vagy pedig halálba vivésével, ősökkel, túlvilággal kapcsolatos asszociáció. Pl. Dr. Jankó János: Kalotaszegi babonák. Ethn. 2(1891). 295; Wlislocki Henrikné: i.m. 49; Bondár Ferenc: i.m. 14/103. A román siratókban a fekete ló pszichopomposz. Evseev, Ivan: i.m. calul címszó. Mind a malom, mind a köszörű integritásromboló. A kendermegmunkálással kapcsolatos szerszámok általában a negatív erők attribútumai, pl. rajtuk utazik a boszorkány (Bosnyák Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. I. FA 6[1977]. 149/1147, 149/1148). Az álomban látott kiterített kender halálhírnök. Balázs Lajos, dr.: Menj ki én lelkem a testből. Csíkszereda 1995. 32. Ezzel függhet össze a kendermunka tilalma két karácsony közén és nagyhéten.

[133] SZT hintó1 címszó: „1755. Matyás Igna Panaszolkodik, gornyik adas Petru, faluer(!) Thuma nem tudom, mi oktúl viseltetvén egy néhány ízben részeg korokban engemet Boszorkánynak pronunciáltzak hogy éjszakanként Őrdőgy Hintókkal alá s fel járok az Utczán; Mellyre a D(omi)nális Biro Román Györgyis protestált.” Vályebrád, Hunyad m.

[134] Dicţionar Explicativ al Limbii Române. Bucureşti, 1975. (ezután DEX) sicriu címszó. A szót a magyar szekrény ’láda’ jelentésű szóból származtatja, amit viszont mi szláv közvetítéssel vettünk át. Egyébként a török eredetű magyar koporsó szó egyik jelentése szintén ’láda’. K. Csilléry Klára: i. m. 1982. 106–110, 263–272.

[135] Erdélyben a 20. század első felében már ez a másodlagos forma látszik gyakoribbnak. 

[136] Nagy Ödön: Tavaszi és nyári néphagyományok. Kézirat

[137] Gelencsér József: A népszokások Fejér megyében. = Gelencsér József – Lukács László: Szép napunk támadt. Székesfehérvár 1991. 327.

[138] SD 772; József Dezső: i.m. 10–11. A két név nem ellentmondásos, ugyanis a szerencse negatív erők működésének is lehet a következménye.

[139] Gelencsér József: i.m. 139.

[140] Nagy Ödön: i.m.

[141] Zeteváralja, Udvarhely vm. SD 538.

[142] Kristó Tibor: i.m. 55. Sárkeresztesen szintén a gurgó (henger) serpenyője töltötte be e rendeltetést. József Dezső: i.m. 11.

[143] Uo.

[144] Kristó Tibor: i.m. 54–55.

[145] Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Reprint. Szeged 1990. 35.

[146] Szabó Imrét idézi Kriston Vízi József: i.m. 1988. 169.

[147] Csete Balázs: i.m. 221.

[148] Moldva, Újfalu, Bákó m. Saját gyűjtés.

[149] Pl. Sepsiszentgyörgy, Háromszék vm.

[150] Marosszék és Mezőség. A lupu román kölcsönszó jelentése: farkas.

[151] Lészped, Bákó m. Saját gyűjtés. A Dnyeszter mentén és Besszarábiában a román öregasszonyok és öregemberek ugyanilyen céllal hintáztak. Candrea, I. Aurel: Folclorul medical comparat. 1999. (1944) 301.

[152] Osváth Imola másodéves egyetemi hallgató figyelte meg, hogy amikor a mesehőst megfordítják, ezzel egy másik világba helyezik át.

[153] ÚMTSZ hinodál címszó.

[154] „Lucru scrânciob.” Marian, Simion Florea: i.m. 220.

[155] A fiatalság elsősorban vasár- és ünnepnapokon ért rá játszani. A közös játszóhelyeken hinta és/vagy cserkabala is állt, így pl. a Nyikó mentén a Csűrkertben. József Dezső: i.m. 11. A pásztorkodó suhancok időbeosztását kevésbé tagolta munkájuk, a legelőn napközben is, de estefelé rendszeresen hintáztak. Kristó Tibor: i.m. 55., továbbá saját gyimesi gyűjtéseim.

[156] MNT 16–17.

[157] Siklód, Parajd, Udvarhely vm., Sóvárad, Maros-Torda vm. Barabás László: Forog az esztendő kereke. Sóvidéki népszokások. Marosvásárhely 1998. 63.

[158] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 39.

[159] Szabó Imre: Farsang és húsvét a dévai csángó telepeken. Néprajzi Értesítő (ezután NÉ) VII(1906). 92–93, 190. A krincsuj román közvetítésű kölcsönszó, mint már jeleztük, összefügg a szekrény, koporsó jelentésű szavakkal. Egyébként a forgóhintát a románok dulapnak ’szekrény’ is nevezik. Pamfile, Tudor: Dragostea în datina tineretului român. Buc. 1998. 56. E török eredetű szó eredeti jelentése: üreges, a forgóajtó elve szerint kialakított tárolóbútor. Nyíri Mária szíves közlését ezúton köszönöm.

[160] Kriston Vízi József: i.m. 1988. 169.

[161] Uő: i.m. 1985. 39. Figyelemre méltó a helyszínek polaritása és a kapuval való összefüggése.

[162] Uo.

[163] Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Szekszárd 1989. 267.

[164] Gelencsér József: i.m. 327.

[165] ÚMTSZ hirinkókázik címszó; Nagy Ödön: i.m.; SD 818; a moldvai és gyimesi saját gyűjtés, a kósteleki adatot Daczó Árpádnak köszönöm.

[166] Orbán Ildikó: i.m. Balogh Béláné: i.m.

[167] Kiss András szívességéből ismerem az alábbi kolozsvári tanúvallomás 1593. február 19-i keltezését, mely azonban az esemény időpontját nem jelöli: „az két fiam hintazik vala, oda Ieoue Niari Martonné, bele wle, hintazek, egykor esmét oda jeoue es monda, Az az en Nem Niarim megh hallotta, hogi it hintaztam, aztis monta, hogi vrad egi Imeghbe gatiaba nezte, ki ugi nem volt. Esmet bele wle, hintazek, es aztis monda: Immar ugian hintázom, es az Niari rezet iol megh swllieztetem.” SZT megsüllyesztet címszó. Viszont egy Bács-Bodrog megyei panaszlevél szerint öt legény pontosan 1828. május 24-én, szombaton, feltehetőleg pünkösd előnapján ördöglovazott. A Szabadkai Történeti Levéltárban őrzött kézirat feltárásáért és rendelkezésemre bocsátásáért Bárth Jánost illeti köszönet. Úriszéki iratok. 2. doboz 27. sz.

[168] Caraman, Petru: i.m. 102–103.

[169] I.m. 104.

[170] Ivanov, V. V.: i.m. 220.

[171] Marian, Simion Florea: i.m. 216.

[172] Pócs Éva: Néphit. = Népszokás, néphit vallásosság. Magyar Néprajz (ezután MN) VII. (Főszerk. Dömötör Tekla). Bp. 1990. 623.

[173] „A moldvai Klézse csángó legényei virágvasárnap beléfújnak a tilinka nevű fűzfasípjukba. Ez a habajgatás. Célja – mint mondják –, hogy a halottak meghallják és várják a húsvéti feltámadást.” Bálint Sándor: i.m. 201.

[174] E két, egymást követő szokás, egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábu jelképes elpusztítása, illetve a kifújt tojással díszített, felszalagozott zöld ág behozása a tél, betegség, nélkülözés temetésével, illetve a tavasz, élet behozatalával kapcsolatos. Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok – ünnepi szokások. = Népszokás, néphit vallásosság. MN VII. (Főszerk. Dömötör Tekla). Bp. 1990. 151–152.

[175] Pamfile, Tudor: i.m. 1997. 22.

[176] Nyíri Mária szíves közlése.

[177] Nilsson, Martin P.: Rural customs and festivals. = Greek folk religion. Philadelphia 1972. 33.

[178] Ivanov, V.V.: i.m. 219–220.

[179] Pl. Gidófalván (Háromszék vm.) vasárnap délutánonként leginkább a Vízköze nevű helyen cserkabaláztak. Balassa Iván: Kabala. Erdélyi Múzeum XLIX(1944). 1–2. 132.

[180] Berze Nagy János, dr. (gyűjtötte, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta): Baranyai Magyar Néphagyományok. III. Pécs 1940. 237.

[181] Pócs Éva: i.m. 619.

[182] Guenon nyomán Chevalier–Gheerbrandt: i.m., pod, punte címszó.

[183] Bodnár Ferenc: i.m. 60/696.

[184] Virt István: i.m. 231.

[185] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 68/257, 92/186, 93/189.

[186] Pamfile, Tudor: i.m. 1910. 469.

[187] Ivanov, V. V.: i.m. 219.

[188] A román eredetmonda ezt azzal magyarázza, hogy a fiatalok gyorsabban odaszaladtak Júdás holttestét megnézni, mint az idősek. Marian, Simion Florea: i.m. 220. Nálunk meg az a szólás járja: Agg ebet nem illet a hintó. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. Bp. 1897, hintó címszó.

[189] I.m. 218.

[190] Schmidt, Regine: i.m. 56–64; Caraman, Petru: i.m. 101. A koszorúnak tulajdonított jelentésre a későbbiekben visszatérünk.

[191] Schmidt, Regine: i.m. 59.

[192] Ivanov, V. V.: i.m. 219; Propp, V. Ja.: Agrarnie prazniki. Leningrad 1963. 127.

[193] Faragó József és Fábián Imre (közzéteszi): Bihari gyermekmondókák. Buk. 1982. 88–90; Lázár Katalin: i.m. 101–106. Borsai és Kovács (i.m. 57–58.) nem választja szét ezeket.

[194] A hinta szinonímái:hinna, a palintáé: pinta, balinta, barinna, barinta, balinta, babinta, galinta, pilinka. Előfordul, hogy a két ikerszó közé egy harmadikat is illesztenek: pl. hinta-linta-palinta, illetve hinta-rinta-lipinka (Gáspár János: i.m. 54). Továbbá: hinta-binta-babinta. Horváth Endre: A bakonyalji nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek 34(1906). 152.

[195] Arányuk ma valójában nagyobb lehet. Egy idő után már nem tartottam érdemesnek adattáramba ismételten beírni a statisztikai vizsgálat kedvéért az azonos, egyszerű szövegeket.

[196] Előfordul, hogy a szövegkezdetből hiányzik a palinta ikerszó. Pl.: Hinta, Kata, hinta (Matijevics Lajos: i.m. 14) vagy Hinta, hinta, hopp palinta, valamint Hinta, hinta, hintóka (Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31. és Seres András: i.m. 173), továbbá Hinta, hinta, palinta: Zovány, Szilágy vm. SD 293.

[197] A hintázószövegek esetén nehéz a hagyományos folklorisztikai fogalmak pontos használata, nehéz megállapítani, mi tekinthető elemnek, mi motívumnak, mi pedig epizódnak, ugyanis a szövegek töredékesek. De nem is ezt tartom a vizsgálatom elsőrendű feladatának.

[198] A Napsugár pályázatára beérkezett szövegeket a kolozsvári Folklór Archívum őrzi.

[199] Kovács Ágnes és Benedek Katalin A magyar formulamesék katalógusa. Magyar Népmesekatalógus 9. Bp. 1990. c. művükben a hintázómondókák e csoportjának jelentős hányadát besorolták a halmozó s ezen belül a számokra vagy tárgyakra alapozott láncmesék közé. A továbbiakban az egyes típusok címét és jelzetét adjuk meg.

[200] Micske, Bihar vm. Nagy Ödön: i.m.

[201] Az Egy, kettő, három, négy, Cigánylegény, hová mégy? kezdetűformulamesetípus címe: Hintázó, száma pedig: AaTh 2018* (Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 78–82). Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100; Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlődés hagyományai Kalotaszegen. Kolozsvár 1993. 29.

[202] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 101; Barcaság, Brassó vm. Seres András: i.m. 174; Bedő Aranka: A társadalomba való belenevelődés Hétfaluban. BBTEM 1983. 65; Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 355; Mezőcsávás, Maros-Torda vm. Művelődés 1981.

[203] Az eredeti változatban még süveg almát számolhattak: 21 szöveg, Fejér, Torontál, Csongrád és Bács-Bodrog megyéből: ZKI 35308, 73871; MNT 103–104, 180–181; Bodor Anikó: Gyermekjátékdalaink egy röpke gyűjtés tükrében. Létünk XXVI(1996). 3–4. 31–32; Burány Béla: Hej, széna, széna. 120 vajdasági magyar gyermekjátékdal. Zentai füzetek 8. Zenta 1973. 24–25, 29–32. stb. A süveg divatjamúltával a szintagma üveg almára változott: 65 szöveg, a fent említett, valamint Nógrád, Nyitra, Pozsony, Zemplén, Borsod, Hajdú-Bihar, Bihar és Arad, továbbá Maros és Udvarhely megyéből: ZKI 38899, MNT 25–26; Bakos József: i.m. 65; 68–69; Lajos Árpád: i.m. 182; MNT 103; KFA 07116/8. 13; KFA 07405/26, 07298/17. Ép változatnak minősíthető az aranyalmát számoló (10) szöveg, Borsod, Sopron, Bihar, Galánta és Szatmár megyéből: MNT 102; Czébely Lajos: Gáti gyermekmondókák és játékdalok. Néprajzi Látóhatár IV(1995). 31; ZKI 7145309, 8917, 45309; Gágyor József: i.m. 112–113; ZKI 45311. Az arany ica, előalma, előgy alma, alamindzsa, alámizsla, alamina, alamila, alaminta, elő anna, aluványa, alamizsna, alu Mariska, arany Ica, lubona kifejezések azonban feltehetően az eredeti értelem elhomályosodásával magyarázható szövegromlás eredményei. Utóbbiak lelőhelyei főleg a Székelyföld tájai, beleértve Maros megyét is: Török Ferenc: i.m. 125; Buzogány Árpád: Kőrispatak népköltészete. BBTEM Államvizsga-dolgozat. Kolozsvár 1991. 101. KFA 03853, 01745, 07427/2, továbbá Szilágy és Bihar megye: KFA 01745; Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[204] Halmozó formulamese, címe: Egy, megérett a meggy, típusszáma: 2010/2. Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 49–56.

[205] Halmozó formulamese, címe: Tíz, tiszta víz. Minek az a tiszta víz?,típusszáma MNK 2018A/1*. Uo.84–88.

[206] Halmozó formulamese, címe: A virágos kiskert, típusszáma: MNK 2018/2*. Uo. 88.

[207] Mohol, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 13–14. Mivel e hintáztatóban vízbeugrásra biztatják a kislányt, kézenfekvő a folytatásban a Fehér liliomszál című énekes játék szövegét énekelni.

[208] Pl. lehetséges, hogy egy nagybajcsi (Győr vm.) hintáztató közepébe indokolatlanul került az alábbi csúfolódó szöveg: Ence, Bence,/ Mit keres ő a kertbe? Tücsköt, bogarat,/ Háromlábú szamarat,/ Bátyámuramnak ami kis esze vót a tarisznyába tette,/ A macska meg kivette. Barsi Ernő: i.m. 1995. 156. Hasonlóképp egy Debrecen-nyulasi (Hajdú vm.) hintáztató végére még odabiggyesztették az Inc, pinc, te vagy odakint kiolvasórészletet (MNT 13). Szervetlenül kapcsolódik a megszokott hintáztatóhoz a következő, széténekelt népdalszöveg-rész is: Vess kutyának szalonnát/ Ne ugassa azt a szegén katonát / Tányérica, babica / Az én lányom Katica / Szél fujja pántlikáját / Harmatos a papucsa / Ángyomasszony, adjál gyűrűt / Akár kéket, akár zöldet / Kap szoknyát (ZA, Bodor Anikó szívességéből).

[209] Az egyik talányos szövegegység, pl. a Túl a vizen (Tiszán) (amoda ~ amott ~ odaát ~ Tisza szélén ~ falu végén ~ pad alatt ~ sarkon ~ toronytetőn) van egy ház kezdetű, kiszámolóként önállóan is előforduló mondóka valószínűleg nem véletlenül kontaminálódott a hintáztatóval, amennyiben 25 szövegben fordul elő, földrajzilag kiterjedt övezetben, Nagyrozvágyon (Zemplén vm. Balabás: i.m. 41), Éradonyon (Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113), Bács-Bodrog, Csongrád (Burány Béla: i.m. 20, 23, 30), Torontál (MNT 30–31.) megyékben, a Temesközben (Kálmány Lajos: Temesköz népköltése. II. Aradon 1882. 80), Arad környékén (KFA 07126/3.), Kalotaszegen (KFA 07089/17), Marosludason (Torda-Aranyos vm. KFA 07427), valamint a Homoródmentén (Udvarhely vm. KFA 07130) egyaránt. Az alábbiakban kifejtendő tartalmi érvek is alátámasztják ezt az álláspontomat.

[210] Pl. hintáztató funkciót tölthetnek be kiszámolók: így az Egyedem, begyedem, bébicske; Engem anyám úgy szeret; Baba ül a székbe höcögtetők, pl. a Gyi, lovam, Barassóba olyan láncmesék, melyekben, ellentétben a más hintáztató láncmesékkel, nincs a hintázással kapcsolatba hozható motívum, pl. az Egy szem borsót ültettem (Barsi 1995. 141–143), meg további, nyilvánvalóan más funkciójú szövegek: pl. Cicamica, melyik szemed fáj?; Széna, villa, vaslapát; Hétfő hetében Szita-szita, szitálunk KFA 06521/127. stb.

[211] Pl. Egy, ösvényt küld a hegy (Faragó József és Fábián Imre: i.m. 112) vagy Hinta leng a térben (Gazda Klára: i.m. 219), továbbá Hinta ringa, ring a hinta, kis virág is ring a réten, hogyha szellő fú reája, és magát az ág hegyében a kakukk is úgy hintálja, kukukk, kukukk, kukukk, kukukk (Gáspár János: i.m. 54).

[212] A szövegek forrására takarékossági okokból csak szelektíven hivatkozom, főleg olyankor, ha a tárgyalt motívum, költői kép mögött valamilyen többlettartalmat sejtek, illetőleg ha a típus földrajzi elterjedtségét kívánom dokumentálni.

[213] A szövegváltozatok sorrendisége azok előfordulási arányának csökkenését is jelzi.

[214] Nyárádselye, Maros-Torda vm. SD 287.

[215] Török Ferenc: i.m. 80.

[216] Kapuvár, Sopron vm. ZKI 45309.

[217] Nagy Sándor: A váci nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek 10(1903). 56.

[218] 16 előfordulás: egy szilágyságin (Nagydoba KFA 01745) kívül az összes többi a Székelyföldről vagy a környékéről: Dálnok, Háromszék vm. KFA 05845; Kőrispatak és Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. Buzogány Árpád: i.m. 101, illetve 07309/38,39, 07375/5; Gyergyóalfalu, Csík vm. SD 739; Nyárádselye, Gyulakuta, Szováta, Mezőcsávás, Maros-Torda vm. SD 356; KFA 07042; A Szovátai Általános Iskola gyűjtéséből, Művelődés
XXXIII(1980). 10. 37. A Mezőcsávási Általános Iskola gyűjtéséből, Művelődés XXXIV(1981). 2. 33; Csávás, Kis-Küküllő vm. Osváth Imre: Szászcsávás népköltészete. BBTEM 1965. 304; Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Fogaras, Fogaras vm. KFA 07136/6.

[219] Faragó József és Fábián Imre: i.m. 107.

[220] 15 előfordulás, 1 Debrecen-Nyulasból, Hajdú vm. MNT 13; 1 Császárból, Komárom vm. ZKI 45319, a többi Biharból. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–113.

[221] 3 szöveg, ebből kettő Borsod megyei: MNT 102, ZKI 45296, a harmadik azonosítatlan; Kiss Áron: i.m. 54. Változata: Ott szalad egy tarka cica,/ Ugorj a hátára. ZKI 45310.

[222] Érkeserű, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103.

[223] Gazda Klára: i.m. 121.

[224] Pl. Elhullott a fa virágja / Sárga a leány orcája / Te fa, sokat virágoztál, Te lány, sokat csókolódtál. KFADIP 06537/13/5. Vagy: Megsárgított engem a szerelem / Nálad nélkül semmit sem ér az életem. KFADIP. 4185/2. A leány elveszített szüzességére utalhat a következő dal is: Olyan vagyok, mint a fuszulykavirág, / Fele fehér, fele sárga, fele más, / Megöl engem, kisangyalom, a sírás. KFADIP 0422.

[225] Pl. Elvesztettem pártámat, nem bánom, nem bánom / A kis vőfi megtalálta, sajnálom. / Elvesztettem sárga csikóm patkóját / A kis vőfi keresse meg a nyomát. KFADIP 057.

[226] Kézdiszentlélek, Háromszék vm. KFA 09689.

[227] Sály, Borsod vm. Borsai és Kovács: i.m. 58, ZKI 45332.

[228] Vágkirályfa, Nyitra vm. Gágyor József: i.m. 111.

[229] Tihany, Zala vm. Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 58, ZKI 45322; Szőlősgyörök és Törökkoppány, Somogy vm. ZKI (AP) 1509c; Együd Árpád: 100 somogyi népdal. 5.

[230] Marian, Simion Florea: i.m. 218.

[231] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. I. Bp. 1977. 224.

[232] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 42–43, Bakos József: i.m. 61–62, 64; Vága, Pozsony vm. Bakos József: i.m. 65; Nagybajcs, Győrzámoly, Győr m. Barsi Ernő: i.m. 1995. 157–158, 133; Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 795.

[233] A katolikusok és az ortodoxok Péter-napja közt kétnapos eltérés van: előbbiek január 14-én ünneplik Orseolói Szent Pétert, utóbbiak január 16-án a „téli” Szent Péter-napot, amely szerintük felezi a telet. Marian, Simion Florea: i.m. 168–175. Minálunk Pál napja, Szent Pál apostolnak megfordulatja (január 25.) a fél tél napja, „időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként tavaszba fordul. [...] Ha havas és esős, kenyérben szükséglet.” Bod Pétert idézi Bálint Sándor: i.m. 1977. 179.

[234] Naszvad, Komárom vm., Tardoskedd és Andód, Nyitra m. MNT 42–43; Bakos József: i.m. 61–62, 64; Kiss Áron: i.m. 55; ZKI 73871, 45315.

[235] Atyha, Udvarhely vm. KFA 08780/2.

[236] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 28. Világos az utalás a Balázs-nap elteltére.

[237] A típus a Felvidék kivételével minden nagytájról adatolt.

[238] Bácsfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Dálnok, Háromszék vm. KFA 03853; Gazda Klára: Játszani is engedd... fiadat. Megyei Tükör 1971. aug. 8.; Török Ferenc: i.m.; Vargyas, Udvarhely vm. KFA 12551; Szászcsávás, Kis-Küküllő vm. Osváth Imre 1965; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/38, 39; Székelyvaja, Koronka, Hármasfalu, Magyaró, Maros-Torda vm. KFA 07375/10, 07405/25, 013455/4; Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vad virágából. II. Elegyes. Aradon 1878. II. 16; Nagydoba, Szilágy vm. KFA 01745.

[239] Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 16.

[240] Marian, Simion Florea: i.m. 309–311.

[241] MNT 16.

[242] Ennek a szövegmotívumnak: Szállj ki, Péter, a hintóbul, mert megáll az eső, éppen a szövegkontextus adja meg naptári értelmezési lehetőségét, ugyanis a disznókat más periódusban nem hajtanák kis kemence mellé. Érd, Fejér vm.MNT 104.

[243]Pl. Püspökszenterzsébet, Baranya vm. ZKI 14576.

[244] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24.

[245] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 25.

[246] Tornyos, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 55–56.

[247] Topolya, Bács-Bodrog vm. ZKI IX. 5409/36, 5410/43. Ugyanezt a képet megtaláljuk az alábbi kobátfalvi (Udvarhely vm.) húsvéti köszöntőben: A Golgota hegyén kemény fakeresztre / Péntek napon vala Jézus felfeszítve. / A kereszt tövében zokog édesanyja / Kis madár odaszáll, dallal vigasztalja. / Harmadnap feltámadt Jézus a halálból [...] Kis madár tojását a keresztfa alatt / Jézus hulló vére festette pirosra. KFA 05322/10.

[248] Máréfalva, Udvarhely vm. Kiss Áron: i.m. 56; KFA 07296.

[249] Pered, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112; Püspökszenterzsébet, Baranya vm. ZKI 14576; Nyitra környéke ZKI 45294.

[250] Előfordulási körzete: Drávaszög, Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 32; Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 150; Arad vm. KFA 07125/2; Szabolcs-Szatmár vm. EA 3249; Borsod vm. EA 635; Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104–106; Kolozs vm. KFA 013845; Maros vm. KFA 013845; Csík vm. KFA 09660/30; Udvarhely vm. KFA 06068/42; Háromszék vm. KFA 06068/42; Brassó vm. KFA 06823/56.

[251] Ruhamosás: Szalacs, Érsemlénd, Pósalaka, Bihar vm., pohármosás: Bihar és Brassó megye. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–113.; KFA 07130.

[252] Pürkerec, Brassó vm. Seres András i.m. 261. Több becsapós játéknak lényege, hogy a tapasztaltabbak vízzel öntik le a játékban először részt vevő ifjoncot. Gazda Klára: i. m. 1980. 365. Egyébként Háromszéken az eszköz nélküli hintáztatás egyik válfaját, amikor is a himbált személynek a földhöz vagy a gerendához ütik a fenekét, beavatásnak vagy megbütülésnek nevezik.

[253]Csongrád, Csongrád vm. Török Károly:              Csongrádmegyei gyűjtés. Pest, MNGY II. 1872. 304; Kálmány Lajos: i.m. 1878. 184–185; Kiss Áron: i.m. 55; Eger vidéke, Kiss Áron: i.m. 1891. 51; Zenta, Zombor, Baja vidéke, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 11; ZKI (AP) 45781, EA 2281.

[254] Tunyog, Szatmár vm. MNT 22.

[255] Kágya, Bihar vm. Fábián Imre és Faragó József: i.m. 97; Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 1971. 795; Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189/79.

[256] Utóbbiakat olykor csónakok, gyakrabban, a szekerek divatja múlása következtében kisautók helyettesítik.

[257] Szalacs, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100.

[258] Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134.

[259] Érkörtvélyes, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98.

[260] Éradony, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113, Kiss Áron: i.m. 54.

[261] Torontál vm. MNT 30–31.

[262] Kiskereki, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 101.

[263] Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39.

[264] Dálnok, Háromszék vm. KFA 03845; Fenyőkút, Maros m. KFA 07047.

[265] Tápé és Szeged, Csongrád vm. Kálmány Lajos: Szeged népe. Ős szeged népköltése. I. Aradon 1881. 80; Török József: i.m. 795.

[266] Főleg Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103–113; továbbá Debrecen-Nyulas, Hajdú vm. MNT 13; Halmágy, Nagy-Küküllő vm. KFA 06530.

[267] Kisgalambfalva, Udvarhely vm. Török Árpád: Kisgalambfalva népköltészete. BBTEM 1967. 135.

[268] Nagyvárad, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98; Zsobok, Kolozs m. KFA 0123594/175.

[269] Főleg Bihar megyei adatok Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98–99; továbbá Erdőfüle, Udvarhely vm. Benkő Emőke: Erdőfülei gyermekköltészet. BBTEM 1990. 51.

[270] Valamennyi a hinta-palinta ikerszóra rímel.

[271] Tyukod, Szatmár vm. ZKI 13916, 13927; Mezőcsávás, Maros-Torda vm. Művelődés 1981.

[272] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–104, 108–111; Debrecen-Nyulas, Hajdú vm. MNT 13. Iskolai hatásra még: moziba menni, iskolába, óvodába menni. Egyébként az egyik, Halmágyon, Szeben vm. gyűjtött, eltérő típusú hintázó láncmese végső motívuma a szintén vásárolt és ajándékba adott köntösért járó csók. KFA 06530.

[273] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103–104, 108–110, 113; MNT 102; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Bodroghalász, Nagyrozvágy, Zemplén vm. Bakos József: i.m. 68–69, Balabás Klára: i.m. 186–187; Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134; Etes, Nógrád vm. ZKI 45311.

[274] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–103, 108. 111–113; KFA 07364.

[275] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113, MNT 102; Hajdú-Bihar vm. MNT 13; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Bereg vm. Pap Károly: Dajka-rímek, gyermek-versek, mondókák. Ethn. XVI/1906. 307–308; Bőcs, Borsod-Abaúj-Zemplén m. ZKI 469; Kassa, Abaúj-Torna vm. ZKI 45295; Bodroghalász, Zemplén vm. Bakos i.m. 1953. 68–69.

[276] Berettyószéplak, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 108.

[277] H.n. Kiss Áron: i.m. 56.

[278] A szállítással, építéssel kapcsolatos szövegek megoszlása: Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103, 108, 112–113; Nagymácséd, Pozsony vm. Tátrai Zsuzsanna: A gyermekkor költészete. In: MN V. (Főszerk. Vargyas Lajos). Bp. 1988. 600; Diósgyőr, Borsod vm. EA 635; Szederjes, Udvarhely vm. KFA 07364.

[279] H.n. Kiss Áron: i.m. 56; Bereg vm. Pap Károly: i.m. 307–308; Nagymácséd, Pozsony vm. Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1988. 599–600.

[280] Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14.

[281] Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 795.

[282] Tiszabecs, Szatmár vm. ZKI 45311.

[283] Esztelnek és Sepsiszentkirály, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 219, Konsza Samu: i.m. 504; Erdély, Gáspár János: i.m. 54.

[284] Érd, Fejér vm. MNT 103–104; Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 63; Deáki, Vága és Dióspatony, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113; Bakos József: i.m. 65, illetve Barsi Ernő: i.m. 1995. 141–143; Nagybajcs és Győrzámoly, Győr m. Barsi: i.m. 157–158, 159; Császár, Komárom vm. ZKI 45319, EA 000649. 

[285] 1 szöveg, Háromszék vm. Török Ferenc: i.m.

[286] 3 szöveg, Kapuvár és Vitnyéd, Sopron vm. ZKI8917, 45309, 45327.

[287] 19 szöveg: Síter, Éradony, Szalacs, Tenke, Érmihályfalva, Biharszentjános, Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 106, 107, 109, 110, 112, 113; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 151; Tunyog, Szatmár vm. MNT 22; Andód, Nyitra vm. Bakos József: i.m. 65; Kassa, Abaúj-Torna vm. ZKI 45295; Soponya, Fejér m. ZKI AP. 73871; h. n. Kiss Áron: i.m. 51, 56.

[288] 7 szöveg, gyűjtési helyük: Csokaly, Kiskereki, Éradony, Szalacs és Fugyivásárhely, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–104; Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 11; Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/7.

[289] Andód, Nyitra vm. Bakos József: i.m. 65.

[290] Erdővidék, Háromszék vm. Török Ferenc: i.m.

[291] Tápé, Csongrád vm. Kálmány Lajos: i.m. 1881. 80.

[292] Nádas mente, Kolozs vm. Vasas Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlődés hagyományai Kalotaszegen. Kolozsvár 1993. 27.

[293] Síter, Éradony, Szalacs, Tenke, Érmihályfalva, Püspökszenterzsébet, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 106, 107, 109, ZKI 14576; Tunyog, Szatmár vm. MNT 56; Nagydoba, Szilágy vm. KFA 01745; Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Nyitra környéke ZKI 45294; Érd, Soponya, Fejér vm. MNT 203; ZKI 73871; Baja vidéke, Zombor és Doroszló, Bács-Bodrog vm. EA 2281, ZKI AP. 45781; ZA; Tápé és Csongrád, Csongrád vm. Török József: i.m. 795. és Török Károly: i.m. 305–306; Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14; Ung vm. Géczi Lajos: Ungvidéki gyermekjátékok. Új Mindenes Gyűjtemény 3. 1984. 129; Kolozsvár, Jegenye, Szék, Mezőcsávás, Kolozs vm. KFA 0372/3; KFA 0788/10; KFA 09923; ZKIAP 12938, 12939; Művelődés 1981; Szenterzsébet, Szeben vm. KFA 07309/38; Nyárádselye, Marosludas, Fenyőkút, Szováta, Maros-Torda vm. SD 356, 07427/2, 07047; Művelődés 1980; Dálnok, Háromszék m. KFA 03845; Török Ferenc: i.m. 11, 125; Csíkszenttamás, Csík vm. Kiss Áron: i.m. 53, 56; Erdély, Gazda Klára: i.m. 1971; Gáspár János: i.m. 86.

[294] Érbogyoszló, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100; Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 1980. 219; Erdély, Gáspár János i.m. 54/1.

[295] Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 51.

[296] H. n. Kiss Áron: i.m. 56.

[297] 2 azonos szöveg: Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: Székelyföldi gyűjtés. MNGY III. 1882. 256; Kiss Áron: i.m. 54.

[298] Szilágycseh, Szilágy vm. KFA 03741.

[299] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 92.

[300] Ezt el kell érni vagy pedig meg is kell fogni: Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 219; Kisgalambfalva, Kápolnásfalu, Udvarhely vm. Török Árpád: i.m. 406; KFA 07298/11; Pürkerec, Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 174; Brók Emese: Születés és kisgyermekkor a hétfalusi csángó folklórban. BBTEM 1984. 52; Pered, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 111; Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 26; Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134; Kóka, Tura, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. ZKI 45323. és Dolányi Anna: Gyermekjátékok Turán 157; Nagyecsed, Szatmár vm. ZKI 13916, 13927.

[301] Síter, Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99; Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14; h.n. Kiss Áron: i.m. 55; Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29. és KFA 0788/10.

[302] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Püspökszenterzsébet, Bihar vm. ZKI 14576; Doroszló, Zombor, Baja vidéke, Bács-Bodrog vm. ZA, ZKI AP 45781. EA 2281.

[303] Tiszabecs, Szatmár vm. ZKI 45311.

[304] Szék, Szolnok-Doboka vm. ZKI AP 12938–12939.

[305] Székelyföld, Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. I. rész. Budapest. MNGY XI. 1911. 430.

[306] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 25–26.

[307] 7 szöveg: Dióspatony és Vága, Pozsony vm. Barsi Ernő: i.m. 1995. 141–143; Bakos József: i.m. 65; Nagybajcs és Győrzámoly, Győr vm. Barsi Ernő: i.m. 1995. 158. és 159; Császár és Naszvad, Komárom vm. ZKI 45319; MNT 97; Andód, Nyitra vm. MNT 97.

[308] 2 szöveg: Naszvad, Komárom vm. és Andód, Nyitra vm. MNT 97.

[309] Vága, Pozsony vm. Bakos József: i.m. 65.

[310] Bukovinában. Bosnyák Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. II. FA 16(1984) 136.

[311] Fehér Zoltán: Bátya néphite. (szerk. Hoppál Mihály). FA 3. Bp. 1975. 59.

[312] A pici gyermeket nem szabad mestergerenda vagy pótlófa alatt füröszteni, mert az a fejfához hasonlít.
P. Madar Ilona:Sárrétudvari hiedelmei. Néprajzi közlemények 1967. 23.

[313] Vajkai Aurél: Veszprém megye építkezése. NÉ XXXII(1940). 330.

[314] Gyógyításra lásd még: Vajkai Aurél: i.m. Az úrvacsoráról megőrzött és a mestergerendára feltett kenyérdarab tűzvésztől védi meg a házat. EA 874. Jármi, Szatmár vm. Vö. Verebélyi Kincső (szerk.): Néphit szövegek. MNGY XIX. Bp. 1998. 233.

[315] Gulyás Éva: Jászdózsai hiedelmek. = FA 4. (szerk. Hoppál Mihály) 1976. 57.

[316] I.m. 129.

[317] I.m. 57, 129.

[318] Bartha Elek: i.m. 104.

[319] Bartha: i.m. 103.

[320] Ung-Bereg vm. Géczi Lajos: i.m. 129.

[321] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 38.

[322] Ezzel kapcsolatban lásd Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. NÉ LVI(1974). 75–76.

[323] Ezt fogalmazzák meg a már említett kobátfalvi húsvéti köszöntő ide vonatkozó sorai: Kis madár tojását a keresztfa alatt / Jézus hulló vére festette pirosra. KFA 05322/10.

[324] A húsvéti víz szentségéről a későbbiekben külön írok.

[325] Egészségvarázsló célzattal mosakodtak húsvét napján piros tojásról, így pl. a moldvai csángók. Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 121.

[326] Bukovinai hiedelem szerint a szentelt tojás héja kendermaggal keverve jégtől, víztől, elemi csapástól véd.

[327] Előbbit Gyimesben és Moldvában ma is számon tartják. Vö. még Bálint Sándor: i.m. 1976. 304–305; Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 892–893/122. utóbbira lásd Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1990. 166–168.

[328] Nagy Ödön: i.m. A hidvégi játék leírása az 1940-es évekből származik: „Húsvét másodnapján minden gyermek a zsebébe tesz egy piros tojást, s kimegy a patak hídjához, ahol megvárja a vezetőt. Kimennek a mezőre, s megkeresik a múlt évi csattanó maszlag kóréját. Leülnek egy csoportba, és játékot készítenek belőle. Mindenki elkészíti az elsőt. Akié a leghangosabban csörög, az nyeri el az összes játékszert. Elkészítik sorra a többi hármat is, hasonlóan versengve. Végül a tojások azéi lesznek, akinek a legtöbb játékszere van. Tenyérbe fogva forgatják. Még elég gyakran készítik, de csak ritkán játszanak vele, már csak a románok.”

[329] Uo.

[330] Sebestyén Ádám: i.m. 146; P. Madar Ilona: i.m. 23.

[331] Marian, Simion Florea: i.m. 216–218.

[332] Caraman, Petru: i.m. 106.

[333] Arany Tengerihántása igazolja, hogy a Háromszéken máig ismert hiedelem szélesebb körben ismeretes volt.

[334] Részletesen erről: Dankó Imre: Az almaszimbolika magyar vonatkozásai. Ethn. LXXIII(1963). 558–589.

[335] Andód, Nyitra vm. MNT 25–26.

[336] Deáki, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113. Isten tehénkéjének több nyelvben is a katicabogarat nevezik, aminek mitologikus vonásokat tulajdonítanak. Vö. Mitológiai Enciklopédia. I. (Főszerkesztő: Tokarev). Bp. 1988, Isten tehénkéje címszó

[337] Moha, Fejér vm. MNT 1957. 180–181.

[338] Kiss Áron: i.m. 55; EA 000649. Ugyanez, hasonlat formájában: „Megborjazott a gazdának egyetlen tehene, olyan tarka-barka, / Mint az Isten madara.” Barsi 1995. 160. és MNT 14576. Illetve: tarkát, barkát, Isten kis bazsarkát. ZKI 45319. Az adatok leginkább észak-magyarországiak: Bihar, Komárom, Nyitra, Pozsony megyeiek, illetve szigetköziek.

[339] Soponya, Fejér vm. ZKI AP. 73871.

[340] Moha, Fejér vm. MNT 181.

[341] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT I. 1957. 63; Deáki, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113.

[342] Topolya, Bács-Bodrog vm. ZKI IX. 5410/43.

[343] Pozsony Ferenc: Szól a kakas már. Szász hatás az erdélyi magyar jeles napi szokásokban. Csíkszereda. 1998. 174.

[344] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 25–26. Egy rábaközi változata így hangzik: Homonnai kertek alatt szarkák verekszenek. Odaugrik tücsök anyó, csak agyoncsap egyet, a legislegszebbet, Csöpp vére csöppenne, Debrecenbe nem férne, Ólomdeszka meghasadna, abba beleférne. Mayer Erika (feldolgozása): Rábaközi gyermekjátékok. é.n., h.n.
9. szöveg.

[345] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 1957. 42–43; ZKI 45315; Bakos József: i.m. 64, 68.

[346] A szakirodalom ezt a műfajt a hazugságmesék körébe sorolja, melyekre Turóczi-Trostler József szerint általában az jellemző, hogy bennük mitikus hiedelmek, praeanimisztikus kísértetek, kollektív ősképzetek, ijesztő lidércnyomások rangjukat veszítve vannak jelen. Az ősképek együttvéve a kultúremberiség rejtett történelmét alkotják, hol nyugtalanító, hol megváltó erővel avatkoznak bele álmaiba, mindenki jelenébe, mítosztalan korokban a mítosz utolsó menedékei(ként), s lesüllyedve, alakjukból és értelmükből kivetkőzve is halhatatlan tanúi az ember eredetének és kozmikus vonatkozásainak.

 Jellemzi e hazugságmeséket valami furcsa elefantiázis, amely új, óriási méreteket ad a tárgyaknak és jelenségeknek. Máskor meg visszájára fordítja, ironizálja az illúziót. A műfaj az antikvitásból ered, a 11. századtól összefüggő folyamatként dokumentálható, mégis leginkább a 16–17. századra jellemző. Diákok, úton járók, obsitos katonák száján a keleti és nyugati mesevilág, legendák, látomások hiteles vagy szent csodái kerülnek ponyvára, kopnak hazugsággá. Turóczi-Trostler József: Fenékkel felfordult világ. Bp. 1942. 6, illetve uő: János pap országa. = Magyar irodalom – világirodalom. Bp. 1961. 218. Keresztény vonatkozásairól, a húsvéti nevetés hagyományáról lásd még: Bahtyin, Mihail: François Rabelais művészete, a középkor és reneszánsz népi kultúrája. Bp. 1982. 100–101.

[347] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Jánosi, Gömör és Kishont vm. EA 635.

[348] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 42–43; Bakos József: i.m. 61–62, 64; Kiss Áron: i.m. 55.

[349] Tura, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Dolányi: i.m. 157.

[350] I.m. 158.

[351] Uo.

[352] Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. és Rád, Szabolcs vm. Kiss Áron: i.m. 53.

[353] Fazakasvarsánd, Arad vm. KFA 07126/3.

[354] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 139.

[355] Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 151; Marosludas, Torda-Aranyos vm. KFA 7427/2.

[356] Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/17.

[357] Bácsfeketehegy, Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24, 30.

[358] H.n. Kiss Áron: i.m. 54–55; Szaján, Hódegyháza, Torontál vm. Kálmány Lajos: i.m. 80; Törköly István: i.m. 83; Burány Béla i.m. 15; Horgos, Csongrád vm. i.m. 20; Zenta, Padé, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 28, 29.

[359] Zenta és Zombor, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24. és ZKI AP 45871; Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/17.

[360] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[361] Ez a vonás negatívumként értelmeződik az olyan közösségekben, melyekben az alamizsnaosztás kegyes, a halottak üdvét szolgáló cselekedetnek számít.

[362] A magyar néphitben a (fekete) macska gyakori megjelenési formája a gonosznak.

[363] Például a kisasszony macskáját. Itt emlékeztetnék arra, hogy a hinta-palinta kezdetű szövegek szerint a leeső háromlábú kismacskának a nyaka törik ki.

[364] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[365] Korond, Udvarhely vm. KFA 01461. Mint fentebb említettem, a testi fogyatékos, akárcsak a fölös testrésszel rendelkező szereplők, a transzcendens szféra tartozékai. Ilyen negatív szereplő lehet a szamár is, amit Bence a kertben keres: Győrzámoly, Győr vm. Barsi Ernő: i.m. 1995. 159. Különben a bakkecske – (háromlábú) menyecske analógia az Egyedem-begyedem kezdetű kiszámoló-szövegekben is gyakori.

[366] A típus összmagyarnak látszik, legalábbis megvan Biharban (Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99), Felvidéken (Gágyor József: i.m. 111), a Dunántúlon pl. Sopronban és Tolnában (ZKI 45327; Nagy Janka Teodóra: Születéstől házasságig. = Bölcskei Tanulmányok. I. szerk. Szabó László, 377); a Délvidéken (ZKI 55956; Burány Béla: i.m. 14; i.m. 1996. 20), a Drávaszögben (Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31), a Jászságban (Csete Balázs: i.m. 26), Csongrádban (Kálmány Lajos: i.m. 1881. 80) és Dél-Erdélyben (Gazda Klára: i.m. 220; Seres András: i.m. 174; KFA 06067/43, 03732/2).

[367] Fölsőváros, Szeged, Csongrád vm. Kálmány Lajos: i.m. 80.

[368] Burány Béla: i.m. 1996. 3–4.

[369] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99.

[370] Lehtisalo, T.: i.m. 200.

[371] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 122/423. Akit járnak a kelések, karácsonyeste a miséről hazajövet megfürdik a nagy vízben. Például a gyimesi (Csík vm.) adatközlő (sz. 1923) édesanyja „karácsony éjjelén háromszor ugrott bele a patakvízbe. S kiszökött, s a csergébe belé, s újra vissza, s többet nem es járják a kelések.” „Nagypéntek reggel a Dunára mennek mosdózni a pati lányok, s akkor egész évben nem lesznek betegek.” Pusztapát, Pozsony vm. „Ha valaki nagypénteken reggel napfölkelte előtt megmosdik a folyóvízben, akkor megszépül.” Pusztamonostor, Komárom m. „Nagypénteken kimennek még kora reggel a tóra, és háromszor kiöblítik a szájukat vízzel, és egész évben nem fog fájni a foguk.” Erdőcsokonya, Somogy vm. Verebélyi Kincső: i.m. 152, 314, 319. Ilyenkor a jószágot is megfürdették, hasonlóan egészségvarázsló célzattal. Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1990. 156.

[372] Marian, Simion Florea: i.m. 166–167.

[373] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 108/318, 320. Emiatt Gyimesben is szokás karácsonyeste egészségvarázsló célból patakba ugrani: i.m. 122/423. A nagypéntek reggeli mosakodáskor a Fejér megyei Söréden „Minekünk meg le köllött térdenyi, kinn az ég alatt, Krisztus urunk kínszenvedéséért 5 Miatyánkot, 5 üdvözletet és 5 hiszekegyet [mondani]. Akkor meg a vízbe megholtakért ugyanazt.” Gelencsér József: i.m. 324.

[374] Rugonfalva, Udvarhely vm. KFA 05275/10.

[375] Tánczos Vilmos: A szakrális világkép. = Demény István Pál–Gazda Klára–Keszeg Vilmos–Pozsony Ferenc–Tánczos Vilmos: Magyar népi kultúra. Kolozsvár 2000. 120.

[376] Brassó vm. Seres András: i.m. 262.

[377] Területileg pl. Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 110; MNT 103; Szaján, Torontál vm. Kálmány Lajos: i.m. 1882. 40; Kiss Áron: i.m. 52; MNT 30–31; Zenta környéke, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: 1973. 31, 36; Arad KFA 07116/8; Szászcsávás, Kis-Küküllő vm. Osváth Imre: i.m. 101; Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób: i.m. 256; Maros-Torda vm. KFA 07427a; Barcaság Seres András: i.m. 263.

[378] Lásd az előző jegyzetet.

[379] Ezek a gyengített változatok inkább erdélyiek: pl. Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; KFA 07136/6; Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551; KFA 08780/2; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11; KFA 06190; KFA 07075/37; Maros-Torda vm. KFA 13455/4; Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189/79; KFA 0372/3; KFA 0792/18; Szék, szolnok–Doboka vm. ZKI AP 12938.

[380] Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: i.m. 1878. 184.

[381] Lásd a 238. számú jegyzetet.

[382] Pl. Brassó vm. Seres András: i.m.. 262.

[383] Piricse, Szatmár vm. Kiss Áron: i.m. 50; Enyed vidéke, Fehér vm. Gáspár János: i.m. 86.

[384] Inaktelke, Jegenye, Vajdakamarás, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29; KFA 0788/10, KFA 06189/79; Tordaszentlászló, Torda-Aranyos vm. 0792/10; Szék, Szolnok-Doboka vm. KFA 09923.

[385] Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 107.

[386] Sepsiszentkirály, Esztelnek, Kézdiszentlélek, Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 356; Gazda Klára: i.m. 414; KFA 07075.

[387] Utóbbiak a Bihar megyei Síterből és Hegyköztóttelekről. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110.

[388] Pl. Maroshévíz, Székelyvaja, Maros-Torda vm. KFA 07264/34, KFA 07375/10; Gyergyócsomafalva, Csík vm. ZKI 45318; Esztelnek, Sepsiszentkirály, Dálnok, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 174; Konsza Samu: i.m. 504; KFA 03853; Hétfalu, Brassó vm. Seres András i.m.. 261; Fogaras, Fogaras vm. KFA 07136/6; Enyed vidéke, Fehér vm. Gáspár János: i.m. 86; Kolozsvár KFA 0372/3; Tordaszentlászló, Torda-Aranyos vm. KFA 0792/18.

[389] Maroskeresztúr, Koronka, Magyaró, Maros vm. KFA 07388/37, 07485/25; ZKI Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 125.

[390] Maroskeresztúr, Maros-Torda vm. KFA 07388/37; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39; Szászcsávás, Kis-Küküllő vm. Osváth Imre: i.m. 101–102.

  [391] Szászcsávás, Kis-Küküllő vm. Osváth Imre: i.m. 181–182; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39; Maroskeresztúr, Maros vm. KFA 07388/37.

[392] Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 125.

[393] Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309; Koronka, Maros vm. KFA 07405.

[394] Piricse, Szatmár vm. Kiss Áron: i.m. 50; Erdély, Gáspár János: i.m. 86; Atyha, Udvarhely vm. KFA 08780/2.

[395] Síter, Hegyköztóttelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110.

[396] Síter, Hegyköztóttelek, Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110; Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: i.m. 184.

[397] Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 117.

[398] Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11; Fazakasvarsánd, Arad vm. KFA 07124/34.

[399] Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 256.

[400] Jegenye, Kolozs vm. KFA 0788/10.

[401] Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11.

[402] Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29.

[403] Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551.

[404] Szék, Kolozs vm. KFA 09923.

[405] Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11.

[406] Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189; Atyha, Udvarhely vm. KFA 08788/2.

[407] Nagyszalonta, Bihar vm. MNT 103; Szendrey Zsigmond: Nagyszalontai gyűjtés. MNGY Új folyam XIV. Bp. 1924. 168.

[408] Piricse, Szabolcs vm. és h.n. Kiss Áron: i.m. 1891. 50; Gáspár János 1977. 86. A cseréptörésnek mint az átmeneti rítusok – lakodalom, temetés, valamint a téli napfordulós szokások – rítuselemének általában a gonosz elriasztása a szerepe.

[409] Síter, Nagyvárad, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–103, 104; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305. Jászkiséren „Régebben a legények mindig onnan [a kocsmából] mentek az ünnep délelőtti istentiszteletre, ahun poharakkal harangoztak [kiemelés az eredetiben], arra azonban nagyon vigyázva, hogy ittasak ne legyenek, s hogy botrányosan ne viselkedjenek a templomban”. Csete Balázs: i.m. 200.

[410] h.n. Kiss Áron: i.m. 54. A görög Aiora rítusban „a fiúk borral telt hordókon ugráltak, és a lányokat hintáztatták”. Aries, Philippe: Gyermek, család, halál. Bp. 1987. 83.

[411] A lábbelik közül varázseszközként, odaidéző céllal, továbbá gonoszűzőként a kapcán kívül főleg a csizmát használták. Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei. Ethn. 48(1937). 394.

[412] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 164/1355.

[413] Chevalier–Gheerbrant: i.m. păr címszó; Gazda Klára: A székely népviselet. Bp. 1998. 58.

[414] Marian, Simion Florea: i.m. 1995. 151.

[415] Evseev: i.m. 1998. păr címszó.

[416] Ezt menyasszonyporkolásnak nevezik. Szendrey Zsigmond–Szendrey Ákos: Szokások. = A magyarság néprajza. IV. 206.

[417] E mákófalvi, Kolozs vm., némelyektől akkor is betartott szokást Nagy Olga gyűjtötte 1963-ban egy 75 éves férfi adatközlőtől. KFA 06083 és 06084.

[418] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 47/410–411, 84/666, 161/1340; Bosnyák: i.m. 1984. 142/1338; Gulyás Éva: i.m. 298–299.

[419] Liquati, Modesta: A litván kalendáris dalok. Szemináriumi dolgozat az ELTE Folklór Tanszékén. Kézirat 1999. A szerző, Korsakas, K. (Vgr. red.): Lietuviu tautosaka. I. Vilna 1962. 230*-as Áj, folyó, folyó c. húshagyókeddi rituális dalt jellemzi, melynek lényege, hogy a víz útján elküldött hajszál vagy hajfonat ad hírt az otthonától és a szeretteitől távol lévő személyről.Fontos megjegyzése, hogy alitván plaukas ’hajszál’ és plaukti ’úszni’ szavak töve közös (*plauk). A homályos dal nyitva hagyja, hogy az evilág és a túlvilág közti kapcsolatról van-e szó. Ám a haj és kötél, váll és fehér nyírfa, kéz és fehér fenyőforgács közti párhuzam mégis ezt sejteti. Az első oszlopbeli állítást a második így tagadja:

Köteleket sodortál           Köteleket sodortam

Vörös hajfonatokból        Fehér kenderből

Vagdostál fát                     Vagdostam fát

Fehér vállakból                Fehér nyírfából

Hasogattál forgácsot       Hasogattam forgácsot

Fehér kezekből.                Fehér fenyőfából.

[420] Jankó János: i.m. 279.

[421] KFA 05387.

[422] Szeged, Csongrád vm. ÚMTSZ kabala 1. címszó.

[423] Krisztus és a szegény juhász. Barót, Háromszék vm. KFA 05378.

[424] VNGY II/1. 041.

[425] Gazda Klára: Az obi-ugor geometrikus ornamentika mitikus hátteréről. = Tűzcsiholó. Írások a 90 éves Lükő Gábor tiszteletére. (Szerk. Pozsgai Péter). Bp. 1999. 447. Vö. a fentebb idézett litván húshagyókeddi énekkel.

[426] Gazda Klára: i.m. 443.

[427] Gulyás Éva: i.m. 84/503, 157/1526; Sándor Mihályné: Egy bihari parasztasszony hiedelmei. FA 4. 1976/231.

[428] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 226/1895, 1896.

[429] I.m. 50/444; Virt István: i.m. 1989. 229.

[430] Solymossy Sándor: Babonás hiedelmek és eljárások. = A magyarság néprajza. IV. é.n. 348–360.

[431] Tari Lujza: Zene és hiedelem. = Démonikus és szakrális világok határán. Mentalitástörténeti tanulmányok Pócs Éva 60. születésnapjára. Benedek Katalin–Csonka-Takács Eszter (szerk.). Bp. 1999. 248.

[432] I.m. 244–245.

[433] I.m. 244.

[434] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 40/321.

[435] Evseev: i.m. cocorul címszó.

[436] Evseev: i.m. fluierul címszó.

[437] Tari Lujza részben Kodály, részben Keszeg adatát idézi: i.m. 236.

[438] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 197.

[439] Nagy Olga résztvevő megfigyelése 1959-ben Inaktelkén, Kolozs vm.: KFA 02633.

[440] Nagybakó vidékén „Amikor kijönnek a kontyolásról, a násznagy a három égő gyertyát magasra tartja, s a menyasszonynak arra kell törekednie, hogy akár elfújja, akár zsebkendővel kioltsa.” Wagner Aladár: Népszokások Nagy-Bakónak vidékén. Ethn. 6(1895). 313.

[441] Esketés után a pap fejér fátyolt tűz a menyasszony fejére. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 201.

[442] Ennek több módja is lehet: a palócoknál a nászéjszaka után a násznagy kerít valahonnan egy cserépfazekat, s azt e szavakkal: „agyonütöttem a lakzit”, földhöz vágja. Pintér Sándor: A palóc születése, házassága és halálozása. Ethn. 2(1891). 106; Cserháton (Nógrád vm.) a menyasszony után igyekvő szekér kerekéhez hajítanak a nézők hamuval megtöltött rossz cserépfazekat. Kiskéri Balogh István: Cserháti néprajzi adatok. Ethn. 9(1898). 129.

[443] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 201.

[444] Valószínűleg ezzel kapcsolatos a következő szokás is: „Étkezés után a násznagytól bal kézre ülő ember, a kun kapitány csontokból várat épít, vagy teletölti a poharát, befödi tányérral, lefordítja, s céklával vagy csonttal körülrakja, s küldi a násznagynak, az meg tovább, kézről kézre, s nézegetik, vizsgálgatják, forgatják, próbálgatják, hogy lehetne a csontvárat széjjelszedni meg összerakni, hogy lehetne a bort kiinni a pohárból stb. Különféle kalandokat, megtörtént és meg nem történt dolgokat mesél.” Máthé Lajos: Lakodalmi szokások Hajdú Nánáson. Ethn. 10(1899). 231

[445] A moldvai magyar lakodalmon „a vőlegény ott áll a ház előtt, míg a menyasszonyt kihozzák. Ez idő alatt jönnek elébe a tréfás asszonyok és emberek, akik kínálják üres üvegekkel, hogy igyék, s csontokkal vagy káposztatorzsával, hogy egyék. Így tréfálkoznak vele, hogy nevessen, de neki nem szabad nevetni, jobbra-balra nézni sem, hanem lehajtott fejjel szomorúan a földet nézni.” Seres András: i.m. 1994. 105.

[446] Pl. az alábbi népdal szerint: Édes kezem, mér nem fontál,/ Édes szemem, mér aludtál? / A nász népe a kapun vár / A nagy láda üresen áll. Kászonimpér, Csík vm. KFADIP 0561/2.

[447] Nemespátrón pl. a vőlegényt a nászéjszaka után „hirtelen nagy lármával derékon kapták, a kendőt dereka köré csavarva felhúzták a mestergerendára, és addig tartották ott, míg a felesége ki nem váltotta”. Tettüket azzal indokolták, hogy „feltörte a menyasszony kis ládáját”. Seemayert idézi Györgyi Erzsébet: A házasságkötés szokásai. = Népszokás, néphit, népi vallásosság. MN VII. Dömötör Tekla (főszerk.) Bp. 1990. 65.

[448] Pl. a következő népdalban: Mikor mentem Margittára keresztül / Betapostam a hagymádat tövestül. De világosan következik ez a tartalom az Egy ágy hagyma... kezdetű hintázóvers folytatásából is: Mézet ettem, nádat nyeltem... Halászi, Moson vm. Barsi Ernő: i.m. 1995b. 134.

[449] Luca napján elteszi a lány, karácsonykor előveszi, kimegy az utcára, harap belőle. Amelyik legény arra megy, az lesz a férje. Vagy Luca napjától karácsonyig mindennap harap belőle a lány. Karácsonykor a csutkával megdobja a jövendőbelijét. Torna és Zemplén megyei adatok. Verebélyi Kincső: i.m. 107, 251.

[450] A bukovinai Istensegítsen „ha valakit meg akart nyerni szerelemre, akkor vett egy szép almát, azt egy kicsit megvágta, s a saját véréből egy cseppet rácseppentett, s akkor a leánynak vagy legénynek odaadta. S annyira megbolondította, nem tudott szabadulni tőle”. Bosnyák Sándor: i.m. 1984. 101/960.

[451] „Régi török szokás volt, hogy a legény almát küldött a lányos házba, s ha az almát a lány elfogadta, jöhetett háztűznézni.” Idézi Dankó Imre Kúnos Ignáctól: i.m. 567. „Nálunk a kezdeményezők a leányok voltak.” Pápa vidékén „némely helyen szokásban volt régebben, hogy szilveszter estéjén, mikor a lányok jöttek ki a templomból, a legények sorfalat álltak a templom előtt, és sötétben a lányok egy gerezd almát adtak nekik, és aki valamelyiktől kapott, azt vette feleségül”. Verebélyi kincső: i.m. 181. EA 613/22.

[452] A kiskunhalasi „katolikusoknál még az jellemző, hogy amikor az esküvőre mennek, a vőfér a jegykendőt egy hosszú rúdra felkötve viszi, melynek hegyes végére aranyporral behintett alma van tűzve. Ezt az almát, midőn az esküvőről visszatérnek, ketté vágják, s egyik felét a vőlegény, másikat a menyasszony eszi meg.” Thúry József: Kis-kún-halas néprajza. Ethn. 1(1890). 390.

[453] Előbbit Dankó a következő 18. századi diákverssel példázza: Árnyékban ültem vele, játszadoztam a kedvemre Gyenge fejér két almáját vöttem a kezembe. 1963. 577. Utóbbi hasonló értelmezését jól szemlélteti az alábbi találós kérdés: Két szőröset egybeverni, mi az? Kucsma. Oneşti, Bákó m. KFA 028/3.

[454] Nagybajcs, Győrzámoly, Győr vm., Halászi, Moson vm. (ez utóbbiban bársonyt terítenek a leány alá): Barsi Ernő: i.m. 1995a. 157–160.

[455] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 202. Ez a szokás a Fertő-tó környékén, Göcsej, Zala, Somogy, a kalocsai Sárköz tájain, továbbá Szeged környékén, Háromszéken és Moldvában ismeretes: Magyar Néprajzi Atlasz.
I–IX. (Szerkesztette Barabás Jenő). Bp. 1987–1992. (ezután MNA) 527. térképlap.

[456] A MNA 527. térképlapja e szokást – melynek célja a térképet összeállító Györgyi Erzsébet szerint: óvás a földdel való érintkezéstől – Kórógyról (Szerém vm.), Szilvásszentmártonról (Somogy vm.) és Koppányszántóról (Tolna vm.) tudja példázni. Valamikor kiterjedtebb lehetett, amint erről egy szakcsi (Tolna vm.) adat is tanúskodik: „Mikor a menyassszonyt a vőlegényes házhoz este odakísérik, a konyhaajtóban székre ültetik, lába alá törülközőkendőt tesznek, és egy fiúgyermeket ültetnek az ölébe, hogy fiúgyermeke legyen.” Verebélyi Kincső: i.m. 246/42.

[457] A bokréta a szerelem jelképe: átadásának és viselésének a magyar népéletben kimunkált rendszere van. Inaktelkén pl. húsvét vasárnap adja a 12 évesnél nagyobb leány a gyöngyösbokrétát a legénynek (amit az összeveszés esetén visszaad). Ez foglalóféle, s azt jelképezi, hogy a legény és leány egymást szeretőül választották. KFA 02643. 195 9. Nagy Olga gyűjt.

[458] 20 szövegbetét, a Székelyföldről (Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 156; Kriza János: i.m. 430; Gazda Klára: i.m. 214, 414; Konsza Samu: i.m. 504; Török Ferenc: i.m.; Kiss Áron: i.m. 54; ZKI 45317; SD 466; Török Árpád: i.m. 406; KFA 0747, 07309/38) és környékéről: Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 261, 263; Fogaras KFA 071136. A virágos kis kert címmel említett formulamese Csongrád és Zala megyében és a Bácskában játék közbeni mondóka. Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 88.

[459] A gyöngy itt elsősorban konkrét értelemben, a fiatalok ruházatát díszítő ékességként értelmezendő, szimbolikus – termékenységre, értékre utaló jelentése itt igen áttételes, kevéssé jelentős.

[460] Funkciója itt: táncolóhely szép leányok, szép asszonyok számára. Tatrang, Brassó vm. Seres András: i.m. 261.

[461] Székelydálya, Udvarhely vm. Gergely Gizella: i.m.; Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 256; Fenyőkút, Udvarhely vm. KFA 07047; Gyergyócsomafalva, Csík vm. ZKI. 45317.

[462] Székelyföld. Kriza János: i.m. 430; Sepsiszentkirály, Kézdiszentlélek, Futásfalva, Esztelnek, Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 504; KFA 07075/45, 06187/105; Gazda Klára: i.m. 219; Zetelaka, Kisgalambfalva, Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. SD 466; Török Árpád: i.m. 406; KFA 07309/38; Csíkszenttamás, Gyergyócsomafalva, Csík vm. Kiss Áron: i.m. 1891. 53; ZKI 45317; Fogaras, KFA 07136/6.

[463] E jelvények térbeli megoszlását jól szemléltetik a MNA 587–589. sz. térképlapjai. A zenekíséret összmagyar.

[464] Virt István: i.m. 38.

[465] Az elhalt palóc legény hasára vasat (patkót, vasalót stb.) tesznek, hogy megnyugodjék és vissza ne járjon. SolymossySándor: i.m. 349;Zoboralján hideg vasat, pl. ekevasat, hogy ne puffadjon.Virt István: i.m. 1987. 58/527. A sarló ilyen célú használata a honfoglalás korából ismert. Ausztriában és Sziléziában is sarlóval temették el a halottat. SolymossySándor: i.m. 349. Recens néprajzi adatunk e szokás gyengített formájáról Kászonimpérből, görögkeleti vallású adatközlőtől van, ahol „sallót tesznek a halottra, míg elnyújtsák, míg koporsóba teszik”. KFA Dobó Klára gyűjtése, 1959.

[466] Nagybajcs és Győrzámoly, Győr vm. Barsi Ernő: i.m. 1995a. 157–159.

[467] Propp, V. Ja: i.m. 13–34.

[468] 3 hintáztató szöveg: Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 173, 219; Gyimesfelsőlok, Csík vm. Barsi Ernő: i.m. 1995b. 123.

[469] Ezt fogalmazza meg a pusztinai lakodalmi csujjogatás, amit a menyasszony és kelengyéje lakodalmas házhoz érkezésekor kiáltanak: Hojzák ki a lajtorját,/Elhoztuk a madárkát./ Ki nem hojzák lajtorját,/ Visszavigyük madárkát. Hujujú, hujujú. Seres András: i.m. 1994. 109.

[470] E képzet meg a fent említett költői kép tárgyias formát nyer a csíkszentdomokosi lakodalmi kellékek egyikében, a perecben. Ennek egyik fő eleme a fenyő, amit erdőnek neveznek, vagy legalábbis az erdő kivágását emlegetik, amikor a perecet szétszedik. A násznagy ad engedélyt az erdő kivágására. A perec egyéb tartozékai között, amilyen a tyúk, a malac, az egymásssal „hetvenkedő” tésztából sütött legényke és leányka, bubakalácsok, kicsi madár alakú sütemények is vannak. Nevükből világos, hogy ezek az új pár termékenységét, az új család új lelkekkel való gazdagodását hivatottak mintegy mágikusan előrevetíteni. Tehát a madarak itt a megszületendő gyermekek lelkének a jelképei.

[471] Olyankor odakint már állt a férfiak által elkészített hinta. Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Szekszárd 1989. Hasonló tojásmadarat akasztottak a mestergerendára a Somogy megyei Büssün is. Várkonyi Imre: Büssüi Tájszótár, tojásmadár címszó.

[472] Aries, Philippe: i.m. 82.

[473] Esküvői ruhában, kellékekkel, zenekísérettel, Felsőrákoson zászlókkal. A moldvai Nagypatakon a halott leány fejére viaszból készítenek menyasszonyi koszorút (saját gyűjtés).

[474] Demény István Pál: i.m. 116–125.

[475] Bereczki Gábor: i.m. 281–287.

[476] Caraman, Petru: i.m. 108.

[477] A macska a magyar néphitben általában alvilági szereplő, kísértetek, boszorkányok jelennek meg macska képében. De egyszersmind őrző állat is: ha nem tud valaki éjjel-nappal bent ülni a szobában, pl. a gyermekágyast védeni a bajtól, a rosszak megrontásától, elég rá egy macska is, s ha nincs, kutya. Kálmány a Boldogasszony állatának tartja, megállapítván, hogy az indeknél is gyermekőrző. Kálmány Lajos: Gyermek-ijesztők és rablók nyelvhagyományainkban. Ethn. 4(1893). 232–233.

[478] Az egyik énekes-táncos lányjátékban a fehér liliomszálnak nevezettjátékost biztatjak Dunába ugrásra, majd arra szólítják fel, hogy: Valakinek kötényében meg is törülközzél. Bakos szerint a játékban ősi szerelmi varázslás emléke él. „A hiedelem szerint a lányok nagypénteken napfelkelte előtt megfürödtek a folyóvízben, s ettől megszépültek. Akinek kendőjébe megtörülköztek, az lett a férjük.” Bakos József: i.m. 154.

[479] Róheim Géza: i.m. 241–242. Német nyelvterületen egy hasonló szokás neve: „halálkihordás” (Todaustragen). Tánczos Vilmos: i.m. 124.

[480] Róheim Géza: i.m. 242–243.

[481] Demény István Pál: i.m. 1999. 21–22.

[482] Pécsiné Ács Sarolta: Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén. Kalocsa 1978. 77.

[483] Az ég–tenger metafora arra vall, hogy a tudatalatti szintjén ez a két képzet is szoros kapcsolatban áll egymással. Érzi ezt Petőfi is: „fürdik a holdvilág az ég tengerében” csakúgy, mint József Attila: „kékítőt old az ég vizében”.

[484] Caraman, Petru: i.m. 111–112.

[485] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31; Matijevics Lajos: i.m. 15. A magyar népdalokban a szülői védelem alatt álló leány jelképe (2).

[486] Demény István Pál: i.m. 125–142. Ez utóbbi értelmezést példázza az alábbi, saját gyűjtésű tatrosi (Bákó m.) népdal is: Diószegi halastó, halastó. / Beleestem szekerestől-lovastól. / Gyere, babám, húzzál ki, sej de húzzál ki, / Ne hagyjál a halastóban meghalni. / Kihúzlak én, ki, ki, ki, ki, ki, ki! / Nem hagylak a halastóban meghalni. / Eladom a jegykendőm, karikagyűrűm, / Kiváltom a legkedvesebb szeretőm. Azt a képzetet, miszerint a kedves a vízen túl lakik, megtaláljuk az alábbi, Szent Iván-napi tűzugráshoz tartozó párosító ének szövegében is: Rózsafa nem magos, / Ága elágazott, / A tengeren átal hajlandozott. / Egyik ága hajlott Bede Gáspár udvarába / Másik ága hajlott Fülöp Rózsi udvarába. Vargyas Lajos: Lírai népköltészet. = Magyar Népköltészet. Magyar Néprajz. V. Vargyas Lajos (főszerkesztő). Bp. 1988. 478.

[487] pl. Lázár Katalin: i.m. 195.

[488] Graves, Robert: i.m. 416.

[489] I.m. 417.

[490] Kerényi Károly: i.m. 342.

[491] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 203. leagăn címszó.

[492] Marian, Simion Florea: i.m. 1994. 213, 219–220.

[493] Mihai Coman úgy gondolja, hogy Júdás egy korábbi, a vegetációs démonnal szembenálló szellem örököse: i.m. 138.

[494] Narancskirály. 129–130. Az adatra Demény István Pál hívta fel a figyelmemet.

[495] Magyarszentmárton, Torontál vm. Köles = Hagyományok. Mesék és rokonneműek. Gyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Kálmány Lajos. Vác 1914. 10. Figyelemre méltó, hogy e mesében a hősnő elaléltságából magához térve szúnyogokból rendel paprikást magának. Ebből a motívumok összetartozására következtethetünk.

[496] Bereczki Gábor: i.m. 387.

[497] Demény István Pál: i.m. 1984–1999. (Castrén: i.m. 4. sz. szudbabc).

[498] Thompson, Stith: Motif-Index of Folk-Literature. Bloomington, Ind. 1932–1936. I–VI. K. 855.

[499] India, i.m. G. 327, illetve K. 1638.

[500] Kercsa-ju gazda = Földisten lánykérőben, i.m. 386.

[501] Demény István Pál: i.m. 1984–1999. (Castrén: i.m. 4. sz. szudbabc). 488, Terescsenko 1990. 69. Szeroteta. Jég szigeti gazda. 149–155. sor. Demény István Pál fordítása kéziratban.

[502] Thompson, Stith: i.m. K. 1648.

[503] Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp. 1977. 66.

[504] Lehtisalo: i.m. 56. sz. 200. sor.

[505] Ivanov, V.V.: i.m.. 219–220.

[506] Evseev, Ivan: i.m. 222.

[507] Ivanov, v. V.: i.m.. 219.

[508] Evseev, Ivan: i.m. 221; Caraman, Petru: i.m. 108.

[509] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202; Vígh Béla, dr.: A jóga és az idegrendszer. Bp. 1980. 267.

[510] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202.

[511] Idézi Kriston Vízi József: i.m. 1988. 170.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret