stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Albert Ferenc

Falu és modernizáció

A társadalom mint globális rendszer egészét érintő átmeneti időszak egyik különös fontosságú részfolyamata az elitekkel kapcsolatos, éspedig elitváltás, új elitek megjelenése, régiek kooptálása vagy periferizálódása, különböző elitcsoportok szembenállása vagy konvergenciája, az elitcsoportok erőviszonyainak dinamikája, átrendeződése. E folyamatban az elitek egyidejűleg a változások alanyai és „tárgyai”, az átalakulások szerzői, építészei, kivitelezői és azok termékei is.

Mindenkori szerepük, fontosságuk természetszerűen növekszik a társadalom átalakulási szakaszaiban, s ez a növekedés egyenesen arányos az átalakulások  mélységével. A rendszerváltozások idején a felértékelődés a szokásost messze meghaladja, különösen amikor a tét a szovjet típusú totalitarizmusból a piacgazdaságra való át(vissza)térés.

Történelmileg egyedülálló helyzet. A „visszatérő”: egy mesterségesen és jórészt erőszakkal létrehozott, merőben rendhagyó társadalmi képződmény. Ennek megfelelően ismeretlen a visszatérés pályája is, amint ezt az utóbbi közel egy évtized tranzíció elméleti és gyakorlati útkeresései, buktatói, ritkább sikerei, annál gyakoribb kudarcai példázzák.

Kétségtelen: ez az átalakulás jellegében páratlan, közvetlen súlyát és hatásait tekintve világjelentőségű folyamat, melynek során az egyes országok nagyon rövid időtávon belül rajtolnak. Ebből következik elsősorban az érintett országokban, de szélesebb körben is az elitek kérdésének (szerepvállalás, képzés, váltás stb.) megfelelő felértékelődése is.

A jelenséggel kapcsolatos romániai sajátosság, hogy itt a totalitarizmus különösen kemény formája az utolsó pillanatig tartott. Ez más, hasonló országok enyhülési időszakaitól eltérően szinte kizárta a változásokat elősegítő, majd a véghezvitelükben részt vevő új, alternatív elitek kialakulását. A fennmaradását mindinkább – joggal – féltő hatalom éppen utolsó éveiben tanúsított maximális éberséget hírhedt káderpolitikájában, keményen félreállítva és szemmel tartva mindazokat, akiknek rendszerhűségében szemernyit kételkedni lehetett. Ez a figyelem széles fronton működött – rostált és emelt – a képzés valamennyi szakaszában, különösen a felsőfokú oktatásban, de lenyúlt a középiskolákba is.

A kiválogatás, majd pedig az előmenetel kritériumai a pártállam iránti feltétlen lojalitást, figyelmet, parancstiszteletet – lényegében a személyiség teljes feladását – követelték meg, kiegészítésül pedig egy narcisztikus, agresszív, intoleráns hazafiságot, kommunizmus és nacionalizmus zavaros keverékét. Ez utóbbi követelménynek megfelelően évtizedeken át mind szűkebbre záruló kapuk  gátolták a kisebbségek, főleg a magyarok soraiból kikerülők képzési lehetőségeit. (A felsőoktatásban részt vevő hallgatók közt a magyarok – a lakosságbeli hányadukhoz képest – fele annyian sem voltak jelen.) A végtermék a hatalom képére és hasonlatosságára kialakított, végrehajtó, szolgáló, összetételében túltengően műszaki jellegű, etnikailag kellően „megszűrt” elit.

Vele szemben számottevő alternatíva lényegében nem létezett. Így a hatalomváltást követő elitváltás – legalábbis a kezdeti szakaszban – valójában tárgytalan volt. Ehelyett a régi elit átszíneződése következett be – szerepvállalás az új pártpalettán valahol, profilváltás (pl. az állambiztonság, az elhárítás szerveiből a kereskedelembe), átlépés más struktúrákba, illetve éppen helyben maradás, magasabb vagy alacsonyabb pozíciókban.

Az összképen belül komor tónusaival ébreszt külön figyelmet a falu, a mezőgazdaság az eliteket illetően is.

Sok évszázados fejlődése során, a változó feltételek közepette, különböző térségek és kultúrák adottságaihoz igazodóan a falu az elitek vonatkozásában is külön világ volt és maradt, vagy igyekezett maradni.

Európa-szerte – s így nálunk is – a falusi elit számbelileg és szerkezetében a viszonylag kis közösségek és a 20. század elejéig döntően a mezőgazdasági struktúrák terméke. Ezt tükrözte az alacsony, lassan növekedő lélekszám, szerkezetileg pedig a viszonylag szűk keresztmetszet. Kulturális téren messze kimagaslik az egyház és iskola mint központi intézménypár a falu életét  teljességében átszövő szerepével: tudás, nevelés műhelyei, erkölcsi értékek plántálói és gondozói, a közösség hitelesen emberi arculatának kialakítói és nemesítői.

Társadalomlélektani, szociológiai, gazdasági (sőt büntetőjogi) kutatások nehezen törleszthető adóssága bár megközelítőleg is kimutatni: a gazdasági-társadalmi felemelkedés mekkora forrása, hajtóereje volt és lehet a legmodernebb jelenben is a tanító és a lelkész. Valójában mennyit ér a tudás megalapozása, a föld, a természet, a munka tiszteletére, fegyelemre, takarékosságra, megbízhatóságra, pontosságra, becsületre, szolidaritásra, emberségre, családi életre, áldozatvállalásra, találékonyságra, a szépség érzékelésére stb. való nevelés.

A hagyományos falu gazdasági elitje a közösség élenjáró földművelőiből és néhány mesteremberből állt. Ez utóbbiak jelenléte és súlya olyan mértékben növekedett, ahogyan a helységben fokozatosan kialakult és fejlődött a második és harmadik szektor (ipar, illetve kereskedelem, szolgáltatások). Ez a – növekvő mértékben nem mezőgazdasági – elit képezte a falu technikai, gazdasági élgárdáját, műszaki-gazdasági korszerűsödésének kezdeményező és lendítő erejét. Az egykori falu általában mindössze néhány főt jelentő gazdasági elitje fontos szerepet töltött be a helyi közösség életének szervezésében, irányításában, a közrend fenntartásában, a helyi viszonyokhoz idomuló szabályozások, normák stb. kikristályosodásában, érvényesítésében. Az általános törvények, előírások keretében gondoskodott a közösségi területek (legelők, erdők stb.) okszerű felhasználásáról, karbantartásáról, a falu határának rendjéről, utak, közutak karbantartásáról, piaci-vásári rendtartásról.

A falu elitjének különösen fontos csoportját képezte a civil szervezetek – dalárda, zenekar, olvasókör, gazdakör, nőegylet, önkéntes tűzoltók – tagsága, vezetősége. Ezen törvényesen nem előírt, de formailag szilárd, tartósan működő, öntevékeny szervezeti formák szerteágazóan egészítették ki a „hivatalos” községi intézményrendszert, át- meg átszőve a falu életét; elöljáróik, tagságuk hatása meghatározó volt a falu életére.

Lényeges körülmény, hogy ez az elit, ha nem is kizárólagosan, de túlnyomórészt helyiekből toborzódott, ami messzemenően biztosította mély emberi kötődését az adott faluközösséghez, annak múltjához, jelenéhez, egész életéhez. Ebből következett elit és faluközösség sokrétű, szoros kapcsolatrendszere, érdekközössége, az a társadalmi, emberi, lelki közös nevező, amelyre épült az elitet és a falut összefogó „mi”-tudat, a falu lelki összetartó és mozgató ereje, belülrőleredő és belsőként  megnyilvánuló építkezése.

Az elitcsoportok kialakulása, szerkezete, működése, fejlődése városon és falun egyaránt merőben új helyzetbe került a negyvenes évek végén. Drámai törés volt, amit a politikai rendszer gyökeres változása, a szovjet típusú totalitarizmusra való áttérés idézett elő. A negyven éven át tartó folyamat első, rövid szakasza főleg a meglévő elitcsoportok szétverését jelentette. Ugyanakkor megkezdődött az elitváltás, az új rendszer elitcsoportjainak kialakulása, „bejáratása”, pozícióinak megszilárdítása. Falvakon ez a folyamat széles fronton, kisebb-nagyobb fáziseltolódásokkal a teljes elit lecserélését, félreállítását, elsősorban gazdasági-társadalmi-kulturális, nemritkán pedig fizikai felszámolását jelentette.

E társadalmi-politikai hadjáratban a hatalom megkülönböztetett figyelmet fordított a parasztság  középső, tehetősebb rétegeire. A nagy „érdeklődés” magyarázata abban rejlett, hogy a parasztság ezen rétegeiből került ki, nemzedékeken áthúzódó, kemény szelekció révén, a falvak gazdasági elitje, annak derékhada, ez a klasszikus középgazda, földművelő és állattenyésztő, jó szakember és egyúttal vállalkozó, aki sikeresen kezelte és gyarapította gazdaságát a piac és a verseny feltételei közepette. Fő jellemzői: a földhöz való mélységes ragaszkodás, alapos szakképzettség, erős dinamizmus, az új iránti nagy fogékonyság, szakmai-gazdasági rugalmasság stb. Ez a típus volt a falu gazdasági, társadalmi és általános modernizációjának éltető ereje, eleven emberi modellje. A század első évtizedeiben, a második világháborúig, a Bánságban és másutt sok szempontból közel állt nyugat-európai társaihoz, azzal a reális távlattal, hogy sikeresen haladjon tovább a mai, modern farmer szakmai, gazdasági, társadalmi státusa felé vezető úton.

Erre azonban nem kerülhetett sor, mert ez a paraszttípus elfogadhatatlan volt a kommunista totalitarizmus számára. A tulajdonosi minőségében szilárd alapokon nyugvó, gazdasági, társadalmi, politikai függetlensége, autonóm beállítottsága és magatartása, szervesen liberális irányulása zavaró, ellenszenves volt, élő, hús-vér ellenérvként valóságos tagadását jelentette azon kollektivizálási terveknek, amelyek már az 1945-ös földreform másnapján ott lapultak hatalmi fiókokban. Tehát megindult ellene mint az önzés, a kizsákmányolás megtestesítője ellen a támadás, az erkölcsi lejáratás. Következett a gazdasági bekerítés, megszorítás, legyengítés, majd a társadalmi-politikai elszigetelés, megbélyegzés és felszámolás. Kiűzés a házából, a helységből, deportálás, kényszermunka, börtön, el egészen a fizikai megsemmisítésig. És emellett a családtagok, rokonok megtörése, iskolák zárt kapui, tilos szakmák és életpályák. Másfél évtized, de főbb mozzanatait tekintve mindössze pár év mérlege: a hazai parasztság régi, természetes elitje szinte nyomtalanul eltűnt a falu színteréről.

Helyette került előtérbe a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok számára technikailag, szervezésileg és gazdaságilag óhajtott „szakosított” paraszt: „állatgondozó” vagy csak „fejő”, a csoport- vagy brigádtag a zöldségesben, a szántóföldi növénytermesztésben, gyümölcsösben, a fogatos, a gépkezelő, irodaszolga vagy éjjeliőr, a kollektivizált falu vagyonától megfosztott, kiszolgáltatott bérmunkása. Közülük a legjobbak, a leginkább rátermettek is a mezőgazdasági termelés futószalagaihoz láncolva, a tervutasításos gazdaság igényeinek megfelelő távolságra a koncepciós, gazdálkodási, döntési, vezetési kérdésektől. A számukra kiosztott szerepek: a végrehajtás, időnként fegyelmezetten megszavazni messze felülről jövő, megfellebbezhetetlen utasítások alapján összeállított terveket, a politika pillanatnyi hangulatát, szeszélyét igazoló beszámolókat.

A falusi elitek vonatkozásában  a „veszteség”  rovat külön súlyos tétele volt és maradt a közép- és felsőfokú szakemberek képzése, amiben messze túltengett a technikai szempont. Műszakilag lelkiismeretesen felkészült agrárszakemberek tízezrei kerültek a mezőgazdaságba, falura minimális menedzseri képzés nélkül. Erre a hatalomnak egyáltalán nem is volt szüksége, mert – ezen a szinten sokkal inkább, mint az egyszerű bérmunkások esetében – zavaró lett volna a gondolkodó, gazdálkodó szakember, aki netalán kritikusan (is) viszonyulhat bizonyos „felsőbb” döntésekhez, elképzelésekhez.

A falu veszteséglistája azonban itt nem ér véget. Az erőszakolt kollektivizálás és iparosítás páros folyamata alapjaiban rendítette meg a falut, ahonnan milliók keltek útra.  Egyfelől kitaszította őket a falu, ahol a nagyüzemi, gépesített mezőgazdaság számára tömegesen váltak fölöslegessé, miközben más területen – ipar, szolgáltatások – nem kínálkozott munkaalkalom. Másfelől vonzotta őket a város, az ipar, az építkezések, magasabb, biztos kereset, a szakmai érvényesülés, egyéni boldogulás ígérete. A távozók: zömében fiatalok, rátermettek, tehetségesek, a falu legjobbjai. Ami maradt: gyorsan elöregedő falu, ahonnan a fiatalokkal jórészt a jövő is „távozott”.

A mennyiségi, demográfiai vonatkozásokon túl a faluközösségek vesztesége nagymértékben emberi, forrása pedig a tulajdon mély erkölcsi válsága. Az úgynevezett szocialista közösségi (szövetkezeti vagy állami) tulajdon bevezetése által az elidegenült, mindenkié – tehát senkié lett tulajdon fölött egy szűk vezető réteg rendelkezett, és lényegében közpréda tárgyává vált. A tulajdon tisztelete úgyszólván pillanatok alatt szertefoszlott, évszázadokon át kialakult és rögzült értékek és magatartásformák mentek feledésbe, a falu erkölcsi tartópillérei omlottak össze.

A falu erkölcsi szétesésének lényeges feltétele volt az egyház félreállítása és az iskola szigorú alárendelése a párt, az állam, a közigazgatás helyi és felsőbb szerveinek. A kollektivizáláshoz képest „egyszerű” feladatot a hatalom példás gyorsasággal oldotta meg, amivel a falu gazdasági, demográfiai, emberi, erkölcsi leépülése történelmi ténnyé vált.

Az 1989-es hatalomváltás után a falu (és az egész társadalom) mély erkölcsi válsága különös módon nyilvánult meg. A hirtelen beállt tekintélyi, törvénykezési vákuum, a tranzíciós folyamatok kuszasága, a kórosan túlméretezett bürokrácia dzsungelviszonyai fölöttébb kedvező táptalajt jelentettek a falu egészét sújtó bizonytalanság, kilátástalanság fokozására. Mély válságából hogyan találhat kiutat a falu, milyen reális lehetőségei nyílnak a talpraállásra, sorsának jobbra fordítására? Kutatásunk alábbi vázlatos eredményei ehhez az útkereséshez nyújthatnak néhány támpontot.

Demográfiai változások

Egy átfogó, a falu egészére kiterjedő vizsgálat keretében külön kutatás tárgyát képezte a nem mezőgazdasági jellegű tevékenységet folytató  kis- és középvállalkozások elemzése. Első közelítésben jogosnak tűnhet a kérdés: mennyire indokolt a figyelem e két szektor (ipar és szolgáltatások) iránt olyan falvak gazdaságában, ahol mind a tevékenység termelési értékét, mind pedig a foglalkoztatott munkaerőt tekintve ezek részaránya csekély, olykor szinte elhanyagolható?

A válaszadáshoz szolgáljon egyik kiindulópontként az ország lakosságának alakulása és megoszlása települések szerint 1930-tól napjainkig.

(1) A lakosság megoszlása települések szerint (1930–1992)

      Év

Lakosság

Városi  lakosság

Falusi  lakosság

összesen

%

%

1930

14 280 729

3 051 253

21,4

11 229 476

78,6

1948

15 872 624

3 713 139

23,4

12 159 485

76,6

1956

17 489 750

5 474 264

31,3

12 015 186

68,7

1966

19 103 163

7 305 714

38,2

11 797 449

61,8

1977

21 559 910

9 395 729

43,6

12 164 181

56,4

1992

22 810 035

12 391 819

54,3

10 418 216

45,7

Forrás: Románia Statisztikai Évkönyve, 1994

 

Az hat népszámlálás adatai a lakosság folyamatos növekedését tükrözik. Hatvankét év alatt a többlet 8,530 millió, az adott időszakban Európában az egyik legmagasabb. Ezen belül rendhagyó jelenség az 1966 utáni 3,7 milliós növekedés. Ennek nagy része az 1966-os, a művi abortuszt szigorúan tiltó s a fogamzásgátló eszközök használatát, forgalmát minimálisra szorító hírhedt elnöki rendelet hatásának tulajdonítható. A rendeletet követő években az élve születések száma az 1966. évi, eleve magas 273 678-ról 1967-ben 527 764-re, 1968-ban 526 091-re, 1969-ben 465 764-re emelkedett. A természetes népszaporulat még a hetvenes évek végéig is tíz ezrelék körül mozgott, s a nyolcvanas években állandósult a továbbra is magas, átlagosan 5,5 ezrelék körül, tehát immár az 1965. évi 6,0 ezrelék alatt. 1990-től, amikor az új hatalom egyik első intézkedéseként hatályon kívül helyezték az 1966-os rendeletet, a természetes népszaporulat már az évben 3,0 ezrelékre, 1991-ben 1,0 ezrelékre csökkent. 1992-től kezdődően pedig fogyásról kell beszélni: 1992 – 0,2 ezrelék, 1993 – 0,6 ezrelék, 1994 – 0,8 ezrelék, 1995 – 1,6 ezrelék, 1996 – 2,6 ezrelék, ami kezdetben évi pár ezres, az utóbbi években pedig 35–55–75 ezres fogyást jelent.

A pronatalista dekrétum 1966 –1990 között, különböző demográfiai elemzések szerint, másfél–két és fél milliós népességtöbbletet kényszerített ki. 1992 az ország történetében éles demográfiai fordulat kezdete. Románia lakossága megindult lefelé a lejtőn, mégpedig az eddigi évek tanúsága szerint gyorsuló ütemben.

A változás azonban nem szüntet(het)i meg az előző évtizedek erőszakos pronatalista demográfiai politikájának élő következményét, a másfél–két milliós fiatal lakosságtöbbletet, amelynek gazdasági-társadalmi nyomása óriási az összeroppant nemzetgazdaságban, amivel a vizsgálatoknak föltétlenül számolniuk kell.

A folyamaton belül külön figyelmet érdemel a városi lakosság növekedése: az 1948. évi 3,7 millióról 12,391 millióra 1992-ben, vagyis 8,961 milliós többlet, 3,3-szoros növekedés negyvennégy év alatt. Az ok túlfeszített iramú, kényszerpályára terelt, szinte kizárólag a városra összpontosult iparosítás, azon ismert, primitív képlet jegyében, miszerint az ipar és a szolgáltatások helye a város, a mezőgazdaságé pedig a falu. Izgalmas, máig alig kutatott kérdés, hogy ez a viharos „városiasodás” mekkora mértékben járt a meglévő városok ruralizálódásával. Ezzel párhuzamosan csökkent a falusi lakosság hányada: az 1948. évi 76,6 %-ról az 1992-es 45,7 %-ra. A nyolcvanas évekig a falusi lakosság számbelileg nagyjából állandó – kb. 12 millió körül –, tehát évtizedeken át az itteni lakosság növekménye áramlott a városokba. Korábban a falusi lakosság természetes szaporulata magasabb volt. Ám e téren is változás állt be: közel húsz esztendeje a természetes szaporulat immár alacsonyabb, mint városon, s ez a különbség ma már nagyságrendi. Míg 1995-ben a városi lakosság természetes szaporulata –0,2 ezrelék volt, ez a mutató falvakon –3,1 ezrelék. A nyolcvanas években megindult a falusi lakosság abszolút értékekben kifejezhető csökkenése: az 1977-es 12,164 millióról 10,418 millióra 1992-ben; a csökkenés 1,931 millió. Tekintetbe véve a korfa általánosan, falvakon pedig különösen beszűkülő alapját, a falusi lakosság erősen negatív természetes szaporulatát, a következő század első évtizedeire szóló prognózis a falusi lakosság további 1–1,5 milliós csökkenését vetíti előre. Ez egyben az ország összlakosságának csökkenését fokozza jelentős mértékben, lévén a város természetes népszaporulata már évek óta növekvő mértékben negatív. A demográfiai fordulat fontos vonatkozása, hogy a falu, amely a legutóbbi évtizedekig a népesség növekedésének szinte kimeríthetetlen forrása volt, ma a népességcsökkenés fő tényezője.

A falusi lakosság továbbra is sokmilliós tömeg. A hivatalos adatok szerint 10,4 millió, de tekintettel arra, hogy a helységek hosszú sorát emelték városi rangra, így igazítva a város/falu arányát a tegnapi politika igényeihez, valószínű, hogy az igazi falusi lakosság hányada még mindig közel jár az 50%-hoz, körülbelül 11 millió. Ez a lakosság a belátható csökkenése ellenére még mindig hatalmas tömeg, a következő három évtizedben még mindig körülbelül 8–9 millió főt jelent.

Gazdasági szerkezet

1948–1949-től kezdődően az iparosítás és a kollektivizálás következményeként a gazdaság mélyreható szerkezeti változásokon ment át, ami kifejezésre jut az aktív lakosság összetételében.

(2) Az aktív lakosság összetétele

Forrás: Románia Statisztikai Évkönyvei, 1976, 1995, 1996

 

A szerkezeti átalakulások jellemzői: az I. szektor (lényegében a mezőgazdaság) nagyarányú térvesztése, a II. szektor (ipar és építkezés) gyors felfutása a kezdeti szerény 14,2%-ról 43% fölé és a szolgáltatások kezdetben lassú, majd gyorsuló növekedése a kezdeti 11,5%-ról 27,5%-ra 1990-ben.

A gazdaságfejlesztés eredendően téves felfogása szerint a szektorokat térbelileg, a településtípusok szintjén is elválasztották. Az ipar és a szolgáltatások túlnyomóan a városon fejlődtek, s az adott gazdaságpolitikai forgatókönyv a falunak a mezőgazdasági hátország szerepét juttatta. Ez itt nem csupán a mezőgazdaság  elsőbbségét jelentette, hanem a régebben létező nem mezőgazdasági egységek felszámolását s az ilyen jellegű tevékenységek, főleg a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ágazatok összevonását és városra telepítését. Az eredmény: visszafejlődés, a második és harmadik szektor mesterséges elsorvasztása, ami csaknem teljesen kizárta a mezőgazdaság korszerűsítése nyomán keletkező munkaerőfölösleg elhelyezkedését, fokozva annak kiáramlását a városokba. Csakhogy viszonylag rövid idő alatt az ipar (a város) egyre inkább a kifáradás jeleit mutatja. A mélyülő válságba került ipar a hetvenes évek végén  hirtelen megtorpant, gyakorlatilag képtelen számottevő munkaerő felvételére, miközben a falu tovább termeli a fölösleget, s áramoltatná a túltelített ipar, a város felé.

A folytatás elkerülhetetlen. Amint a fenti grafikon tanúsítja, 1980-tól kezdődően az iparban foglalkoztatottak száma 1990-ig változatlan, s a helyzet hasonló a mezőgazdaságban is. Az 1989-es fordulat után az egy évtizeddel korábban kezdődött válság visszaszoríthatatlan. Pár év leforgása alatt a II. szektor munkaerő-létszáma több mint egymillióval csökken, e szektor részaránya már alig 38% (valahol a hetvenes évek közepének szintjén). Ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók létszáma szembetűnően növekszik, úgyszintén a szektor súlya is (34,4 %-ra, ami szintén a hetvenes évek közepének felel meg). A II. szektor, azon belül pedig különösen az ipar, továbbra is magas létszámfölösleggel terhelt, ijesztő méretekben termeli a veszteségeket, újratermelve saját s az egész nemzetgazdaság válságát.

A mezőgazdaság helyzetének súlyosságát tükröző adatok: 1995-ben 9,337 millió hektár szántóra 3,265 millió munkaerő jut, egy főre 2,86 hektár. A valóságban ennél is jóval kevesebb, ha tekintetbe vesszük, hogy kb. 1,5 millió hektár állami tulajdonban van, s a fennmaradó 7,8 millió hektár szántó kb. 6 millió tulajdonos közt oszlik meg. Az eredmény egy hihetetlenül szétaprózott mezőgazdaság, törpebirtokok tengere, ahol a jelenlegi üzemszerkezetben magától értetődő a munkaerő részleges kihasználása, a termelékenység rendkívül alacsony foka, az aktív lakosság több mint egyharmadát érintő, a szerénynél is kisebb jövedelmek. Ott van továbbá pár millió kistulajdonos, akiknek földjét általában valamilyen bérlet formájában művelik meg (ha kerül bérlő s a föld nem marad éveken át parlagon). Számukra a föld másodlagos, harmadlagos, nem lényeges jövedelmi forrás, a hozzá fűződő érdekeltség rendszerint csekély, az emberi ragaszkodás pedig annál is kisebb. A tulajdonukban levő föld nagy része hovatovább gazdát cserél, ami egyik reális útja a nagyobb gazdaságok kialakulásának.

Egyre élesebben és sürgetőbben tevődik fel a kérdés: mi legyen, mi lehet a mezőgazdaság, általában pedig a falu sorsa?

Nyilván a változások közt első helyen áll a mezőgazdaság fejlesztése, korszerűsítése. Ennek azonban szinte áthághatatlan gátja a földtulajdon szétaprózódottsága: pillanatnyilag a magángazdaságok 73,15%-a 3 hektárnál kisebb földdel rendelkezik (de közel 10%-a 1/2 hektárnál kevesebbel!), és csupán 0,24% mondhat magáénak 10 hektár vagy annál több földet. Ilyen körülmények között a mezőgazdaság korszerűsítése legfeljebb jámbor óhaj, valóságalap nélkül.

E törpegazdaságok számára kiút lehetne a társulás valamilyen formája (főleg a beszerzés és értékesítés, esetleg a termelés terén), erre azonban nincs korszerű, hiteles szövetkezeti tapasztalat, a régi pedig (lásd téesz) rossz emlékű, allergia forrása a társulási elképzelésekkel szemben.

A korszerűsítés lehetősége a 10 hektáros és az annál nagyobb gazdaságoknál kezdődik, ott is szerény mértékben, sokkal inkább a nagyobb, saját, de ma még inkább, bérelt földön gazdálkodók esetében. E két réteg a parasztgazdaságok számbelileg elhanyagolható töredékét jelenti, kialakulásuk és megszilárdulásuk rövid-, de középtávon még inkább, a holnapi versenyképes mezőgazdaság felé vezet. Ez azonban vajmi keveset javít a mai és holnapi több millió törpegazda sorsán, mivel többségük számára elkerülhetetlen a lemorzsolódás, a nyugati mezőgazdasági trendek szerint.

További probléma, hogy – egyáltalán nem paradox módon – éppen a mezőgazdaság korszerűsítése csökkenti a mezőgazdasági munkaerő-szükségletet. Az ok világos: egy mezőgazdasági termelő egyre több személyt lát el élelmiszerrel; ez a mutató néhány nyugat-európai országban: Belgium 34, Dánia 17, Franciaország 16, Olaszország 11, Németország 24. Ennek megfelelően a mezőgazdaságban foglalkoztatottak hányada az aktív lakosságban: Belgium 8,5%, Dánia 5,7%, Németország 3,0%, Franciaország 4,8%, Olaszország 7,9%, az Európai Közösség 15 államának átlaga 5,5%. Ehhez képest Romániában egy mezőgazdasági termelő 3,6 személy számára biztosít élelmiszert, a mezőgazdaságban dolgozók részaránya pedig az aktív lakosság mintegy 35%-a, vagyis a nyugat-európai átlagnak több mint hatszorosa. Feltéve, hogy a jövőben (10–15 év múlva, esetleg később?) ez a hányad lecsökken a szlovákiai (12,4%) vagy magyarországi (13,2%) értékekre a hazai mezőgazdaság korszerűsítése folytán, ez körülbelül kétmillió ember átáramlását jelenti a nem mezőgazdasági szektorokba.

Egyelőre a mezőgazdaság korszerűsödése várat magára, ami egyben szerencse is, mert az ipar még mindig nagy létszámfölösleggel küszködik, és jó ideig képtelen lesz másutt felszabaduló munkaerő befogadására. Sokatmondó, hogy például a bányászatban leépített tízezrek számára azt javasolták, próbáljanak kisvállalkozást alapítani, vagy térjenek vissza a mezőgazdaságba.

A falu és az egész ország mai adottságai közepette az imént vázolt többszörösen nehéz helyzetből nincs kiút, csak  részmegoldások, változatok vannak, amelyek összessége segíthet a falu és az ország talpra állásához, kezdetben lassú, majd remélhetőleg gyorsabb fejlődéséhez.

E változatokból természetesen nem lehet kiiktatni a mezőgazdaság fejlesztését. De a ma általános szántóföldi gabonatermesztés (búza, kukorica) szinte elkerülhetetlenül vezet a csődhöz, mégis ennek alternatívái kerülnek a figyelem homlokterébe. A kisüzemi állattartás, zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés, a fokozottan munkaigényes és nem tőkeigényes termelés legalábbis egy szerényebb, kezdeti szakaszban lehetővé teszi bizonyos munkaerő-fölösleg hasznosítását. Ugyanakkor továbbra is a változások listáján maradnak a társulási formák (családok, rokonság vagy jogi keretek között), nem csupán a beszerzés-értékesítés, hanem a termelés szintjén is, ami lehetővé teheti a kisbirtokok huzamos túlélését.

A falut s vele az országot fenyegető nagy munkaerő-fölösleg csökkentésére nyújt lehetőséget falun a nem mezőgazdasági vagy a mezőgazdasághoz kapcsolódó, II. és III. szektorba tartozó (ipari, szolgáltatási) tevékenységek kifejlesztése. Ez a változat segítheti elő a munkaerő szektorok közti áramlását nem a falu–város (nálunk jelenleg nagyon is lezárt) útvonalán, hanem a falusi gazdaság és társadalom keretein belül.

Reális-e az utóbbi változat, s ha igen, hol tart most a megvalósulása, milyenek a kilátásai a közeli vagy távolabbi jövőben, és főleg milyen emberi erőforrásokra támaszkodik ma és támaszkodhat a továbbiakban? Néhány kérdés, amelyekre a vizsgálódás összpontosult.

Vállalkozó falu

Területileg a kutatás Temes megyére szorítkozott, és amennyire a megye jellemző a nyugati országrészre, annyira elfogadható bizonyos, középhatósugarú általánosítás a felmérésekből származó adatok alapján, azok érvényességének bármilyen túlértékelése nélkül.

A megyén belüli főbb jellegzetességek alapján történt a helységek kiválasztása: sík-, illetve dombvidék, a földek termőképessége és a nagyváros közelsége/távolsága. Ezen ismérvek alapján a kijelölt helységek:

– Varjas: síkság, első osztályú talajok, várostól távol;

– Újszentes: síkvidék, közepesen jó talajok, városközelben;

– Máslak: dombvidék, közepes – gyengébb termőképesség, távol a várostól.

A vizsgálatba bevont családok, kisvállalkozások nem tekinthetők mintának a szokásos értelemben, mert – mivel viszonylag kevés esetről van szó – csaknem minden vállalkozó bekerült az adatfelvételbe.

(3) A lakosság megoszlása nemek és korcsoportok szerint

Lélekszám

Összesen

0–14 éves

15–60 éves

60 év fölött

Összesen

Ebből nő

Összesen

Ebből nő

Összesen

Ebből nő

Összesen

Ebből nő

Románia

22 810 000 100,0 %

11 596 000 50,7 %

5 182 000 22,7 %

2 537 000 49,0 %

13 886 000 60,9 %

6 938 000 50,0 %

3 742 000 16,4 %

2 121 000 56,7 %

Temes
megye

700 033

100 %

361 066

51,6 %

149 543

21,4 %

72 950

48,9 %

435 714

62,2 %

224 626

50,9 %

114 776

16,4 %

66 490

57,9 %

 

Temes megyei
városok

425 129 100,0 %

221 041 52,0 %

89 368
21,0 %

43 673
48,9 %

279 232 65,7 %

144 210 51,6 %

56 529
13,3 %

33 158
58,7 %

Temes megyei községek

274 904 100,0 %

140 025 50,9 %

60 175
21,9 %

29 277
48,7 %

156 482 56,9 %

77 416
49,5 %

58 247
21,2 %

33 332
57,2 %

Újszentes

2400
100,0 %

1229
51,2 %

380
15,8 %

176
46,3 %

1463
61,0 %

730
49,9 %

557
23,3 %

323
58,0 %

Máslak

3913
100,0 %

2012
51,4 %

921
23,5 %

465
50,5 %

2171
55,5 %

1064
49,0 %

821
21,0 %

483
58,8 %

Varjas

6059
100,0 %

3054
50,4 %

1584
26,1 %

764
48,2 %

3412
56,3 %

1670
48,9 %

1063
17,6 %

620
58,3 %

Ú+M+V

12 372 100,0 %

6285
50,8 %

2885
23,3 %

1405
48,7 %

7046
57,0 %

3464
49,2 %

2441
19,7 %

1426
58,4 %

Forrás: 1992-es népszámlálás adatai (Recensământul populaţiei şi locuinţelor, vol.I.p.971.p. XX.)

 

A községi, megyei és országos adatsorból kitűnik, hogy nemek és korcsoportok tekintetében nagyon hasonló a helyzet, ilyen szempontból mind a megye, mind a kiválasztott három helység reprezentativitása kielégítő.

Az iskolázottság tekintetében már eltérő a helyzet. Országos szinten a felsőfokú végzettek száma 8,6-szor nagyobb városon; a középiskolát végzettek aránya városon 74,0%, falun 58,0%. Ezzel szemben Temes megyében a felsőfokú végzettek aránya városon 6,25-ször magasabb, mint falun, a középiskolát végzettek aránya városon tíz százalékkal magasabb, mint falun. Eszerint Temes megyében az emberi erőforrások minősége érezhetően jobb.

Nézzük meg a minta további jellegzetességeit.

(4) A minta megoszlása nemek és korcsoportok szerint

 

Összesen

Korcsoportok

Átlag
életkor

Nr.       %

20–29

Nr.     %

30–39

Nr.     %

40–49

Nr.     %

50–59

Nr.     %

60 és +

Nr.   %

Minta össz.

74

100

9

12,2

29

39,2

21

28,4

11

14,9

4

5,4

40,5

Varjas

35

47,3

3

8,6

18

51,4

10

28,6

3

8,6

1

2,9

41,8

Máslak

12

16,2

2

16,7

5

41,7

3

25

1

8,3

2

16,7

37,3

Újszentes

27

36,5

4

14,8

6

22,2

8

29,6

7

25,9

1

3,7

43,9

Férfiak

53

71,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nők

21

28,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A férfiak többségi helyzete világos, a nők 28,4 százalékos aránya a tevékenység jellegét tekintve figyelmet érdemel. Egyértelműen jelzi a kitörést a hagyományos „háziasszony” státusból, az érvényesülést egy számukra – főleg falun – tegnapig nehezen megközelíthető területen. Ez fontos irányváltást jelez a falusi társadalom fejlődési pályáján. Közvetlen jelentősége, hogy a munkanélküliség veszélyének jobban kitett csoportról van szó. Külön említésre méltó, amit (falu)szociológiai kutatások egyöntetűen igazolnak, hogy falun a nők munkahelyének biztosítása nagymértékben kihat a férfi munkaerő helyben tartására, a falusi családok stabilitására, a faluközösségek életére. Az 1989-es fordulat és az azt követő esztendők egyik értékes hozadéka a falu kimozdulása a multiszektoriális gazdasági szerkezet felé, amiben növekszik a nők szerepvállalása, ezáltal pedig a helyi, nem csupán gazdasági elit átalakulása. Pár esztendő tapasztalataiból messzemenő következtetéseket levonni nem lehet, a kezdet azonban magában hordozza a folytatást, egy új falusi elit létrejöttének ígéretét. Jóllehet ez az elit döntően gazdasági meghatározottságú, nem kétséges, hogy súlya, szerepe hovatovább a falusi élet más szintjeire is kiterjed, éppen mert a falu gazdasági-társadalmi korszerűsítésének fontos emberi erőforrása és lendítője.

Ezt a reményt erősíti a vizsgált csoport összetétele korcsoportok és iskolázottság szerint. A minta átlagos életkora 40 év körüli, jóval alacsonyabb az illető községek, falvak átlagánál. A most kialakuló elit ilyen szempontból is a falu jövőjének hordozója és ígérete.

(5) Iskolai végzettség szerinti megoszlás

 

Összesen

Elvégzett  iskola

5–8 osztály

Szakiskola

Líceum

Egyetem

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

Minta össz.

74

100,0

16

21,6

16

21,6

27

36,5

15

20,3

Varjas

27

36,5

6

22,2

5

18,5

9

33,3

7

25,9

Máslak

12

16,2

4

33,3

6

50,0

2

16,7

Újszentes

35

47,3

6

17,1

11

31,4

12

34,3

6

17,1

Férfiak

53

71,6

13

24,5

14

26,4

16

30,2

12

22,6

Nők

21

28,4

3

14,3

2

9,5

11

52,4

3

14,3

 

Megkülönböztetett figyelmet érdemel az iskolázottság. Sokat mond, hogy a csoport nagy többségét (56,8%) a felsőfokú iskolák végzettjei (20,3%) és az érettségizettek (36,5%) képezik, mellettük pedig 21,6% szakiskolát végzett, és csak a fennmaradó, szintén 21,6% végzett 5–8 osztályt. Ilyen szempontból a csoport városi mércével mérve is magas képzettségű.

Fontos kérdés: ez az elit mennyire helybeli vagy városból származó „import”?

(6) Származás szerinti összetétel

 

Összesen

Származás

Helybeliek

Mások*

N.

%

N.

%

N.

%

Összesen

74

100,0

59

79,7

15

20,3

Újszentes

27

36,5

19

70,4

8

29,6

Máslak

12

16,2

8

66,7

4

33,3

Varjas

35

47,3

32

91,4

3

8,6

* A Mások csoport a megye más helységeiből vagy más megyéből származó személyeket jelent, összesen 15 személyt. 1956-ban 1, 1968-ban 1, 1980-ban 12, 1990-ben 1 személy költözött be.

 

A nagy többség (kb. 80%) helybeli. Községek szerint bizonyos eltérés észlelhető. Varjason a helybeliek aránya meghaladja a 90%-ot, Újszentesen 70% körüli, Máslakon pedig 66 %. Lényeges, hogy a többi is falusi, szomszédos vagy távolabbi faluból, és egy személy kivételével, aki 1990 után telepedett meg az illető faluban, a többi betelepedő 18 éve (12 személy) vagy annál korábban talált otthonra a három helység valamelyikében.

Mindebből következik, hogy – legalábbis a vizsgált helységekben – létezik az a minőségi/emberi erőforrás, amely szakmai-kulturális szempontból hordozója lehet a falu sokoldalú fejlődésének, főként a II. és III. szektorokban betöltött szerepe alapján. E távlatokat illetően fontos kérdés, hogy a falusi kisvállalkozók mennyire szilárdak az új gazdasági pálya választásában, mennyire kötelezik el magukat ebben az irányban. A kérdésre részleges választ ad az adott tevékenység súlya a kisvállalkozó életében. A mérés alapja a vállalkozásra fordított idő (teljes idős vagy részidős tevékenység), ami közvetetten, egyetlen mutató révén közelíti meg a jelenséget.

(7) A vállalkozásra fordított idő

 

Összesen

Vállalkozásra  fordított  idő

 

Teljes idő

Részidő

 

N.

%

N.

%

N.

%

Minta össz.

74

100

52

70,3

22

29,7

Újszentes

27

36,5

23

85,2

4

14,8

Máslak

12

16,2

9

75,0

3

25,0

Varjas

35

47,3

20

57,1

15

42,9

Férfiak

53

71,6

39

73,6

14

26,4

Nők

21

28,4

13

61,9

8

38,1

 

A többség – kb. 70% – számára a kisvállalkozás fő tevékenységi terület és a megélhetőség fő forrása, a fennmaradó 30% részidőben foglalkozik a vállalkozással, fő erejét a föld, a családi gazdaság, alkalmasint valamilyen más tevékenység köti le. Megemlítendő, hogy a falusi kisvállalkozók közül számosan rendelkeznek általában kis földterülettel. Esetükben jórészt a falun belüli, szektorok közti mobilitás folyamata tükröződik, amelynek során a munkaerő bizonyos – remélhetőleg növekvő – hányada átáramlik a mezőgazdaságból az iparba és a szolgáltatásokba.

Ebben a fokozatosságban több tényező hatása lehetséges:

– az óvatosság: legalább részben megtartani a nemrég visszakapott földre épülő kicsiny, de még életképes gazdaságot;

– az egyén, illetve a család időmérlege: jól megfér egymás mellett a kétféle tevékenység, főleg ha kis földterületen külterjes (pl. búza-, kukoricatermesztés) gazdálkodást folytat, ami csak részben köti le a rendelkezésre álló munkaerőt, másfelől pedig a vállalkozás, ha az szerényebb méretű, nem igényli a teljes munkaidőt.

A jelenséget illetően jól érzékelhető szóródás mutatkozik helységek és nemek szerint.

A helységek között élen jár Újszentes, ahol a kisvállalkozók 85 százaléka foglalkozik a vállalattal teljes munkaidőben, ami egyértelműen jelzi a vállalkozás szilárdságát, jórészt valószínűleg a város közelségének köszönhetően is. Viszonylag magas a teljes munkaidőben dolgozó vállalkozó Máslakon is, ez azonban kevésbé jelentős, tekintve, hogy itt működik a legkevesebb kisvállalkozás. Varjason a teljes munkaidőben dolgozó kisvállalkozók alacsony részaránya – 57,1% – feltehetően egyaránt tükrözi az itteni magas termelékenységű föld, a mezőgazdaság továbbra is érvényesülő szerepét, ugyanakkor pedig a város távolságát, a helyi piac korlátolt felvevőképességét a II–III. szektor termékei és szolgáltatásai számára. Mindezt kompenzálja az ilyen vállalkozások nagy száma, ami (Újszenteshez hasonlóan) jóval meghaladja a minta átlagértéket.

Érdekes a kisvállalkozók nemek szerinti megoszlása a teljes, illetve részmunkaidő mutató alapján. Az összehasonlításból kitűnik, hogy a vállalkozás mint részidős tevékenység jóval gyakoribb a nők esetében. Ebből valószínűsíthető, hogy a nők közül számosan a családdal, a háztartással kapcsolatos elfoglaltságuk mellett – egyelőre, talán később is – kiegészítő tevékenységet és kereseti forrást látnak a kisvállalkozásban.

Megállapítható, hogy a falufejlesztést, azon belül a II. és III. szektor kialakulását és megszilárdulását célzó gazdaságpolitikai stratégiák keretében feltétlenül számolni kell a kiegészítő státusban működő részmunkaidős kisvállalkozásokkal. Ezek egyik előnye, hogy lehetővé teszik a falun belül a szektorok közti fokozatos munkaerőáramlást, viszonylag kis kockázattal, a visszalépés vagy a profilváltás esélyeinek megőrzésével.

Továbbá az ilyen jellegű vállalkozás kiválóan alkalmas a munkaerő- és munkaidő-fölösleg levezetésére, főleg, de nem kizárólag nők számára, a változó egyéni, családi érdekek és piaci igények rugalmas kielégítésével, legyen szó falusi turizmusról, kereskedelemről, otthon vállalt bérmunkáról.

Mit jelentenek munkaerő szempontjából a vállalkozások a három községben?

(8) Kisvállalkozások és munkaerő

Vállalkozások száma

Foglalkoztatottak 
száma

A mezőgazdaságból jöttek

N.

%

Minta összesen

74

688

269

39,7

Újszentes

27

452

190

42,0

Máslak

12

72

27

37,5

Varjas

35

164

52

31,7

 

Az adatok meggyőzőek e kisvállalkozások gazdasági, társadalmi fontosságát illetően. A felmérésben szereplő 74 kisvállalat 688 fő számára biztosít munkalehetőséget, ebből 85%-nak teljes munkaidőben, tehát egész éven át. A keresetek általában megközelítik, gyakran meghaladják a városi átlagokat. (A beszélgetések során a keresetet, illetve a munkaadó vállalkozó esetén a jövedelmet az ismert városi adatokhoz viszonyítva jelezték.) Lényeges, hogy szinte kivétel nélkül elégedetten nyilatkoztak a keresetről, illetve a jövedelemről.

Ehhez a kielégítő anyagi helyzethez azonban, a hasonló keresetet nyújtó városi munkahelyekhez képest, egy sor más előny is társul, mint például:

– a lakóhely és munkahely közötti kis vagy elhanyagolható távolság, ami kedvezően hat az egyén és a család időmérlegére;

– az esetek nagy részében az otthon végzett munka, rugalmas munkaidő a családi kapcsolatok, a családi élet térbeni és időbeni szétdarabolásának csökkenését vagy elkerülését eredményezi;

– a háztáji gazdaság fennmaradása mint értékes munkaalkalom és kereseti forrás;

– a földdel rendelkezők számára jó lehetőség, hogy közvetlenül foglalkozzanak a kis gazdasággal, vagy közelről kísérhessék figyelemmel az esetleges egyéni bérlő vagy társulás őket érintő tevékenykedését.

Részben ide kívánkozó jelzés, hogy a kisvállalkozásokban foglalkoztatottak közel 40%-a közvetlenül a mezőgazdaságból jött, mellettük pedig számosan bár nem mezőgazdasági szakmában, de a közelmúltig valamilyen mezőgazdasági egységben dolgoztak. Ismételt igazolása ez annak, hogy a nem mezőgazdasági jellegű kisvállalkozások miként töltik be a híd szerepét az ipar és szolgáltatások, a multifunkcionális gazdasági szerkezet, a falu jövője felé. De milyen sebességgel közeledik ez a jövő? A válasz bizonyos mértékben kiolvasható az évente alapított kisvállalkozások számából a vizsgált helységekben.

(9) Kisvállalkozások létrejötte

A felmérésben szereplő 74 kisvállalat közül 1990–1997 között létesült 71, s csak három létezett 1990 előtt. Ez is ékesen példázza a pártállam falusi gazdaságpolitikáját. Ma már értelmetlen azon töprengeni, hogy normális fejlődésmenetben hol tartana most a bánáti falu, amely a második világháború küszöbén, majd a kollektivizálás előtt jóval közelebb állt Európához. Most, hosszú évtizedeken át tartó kényszermozgás és lemaradás után kell megpróbálni visszatérni a normális fejlődési mederbe, gazdaságilag-emberileg megrokkanva, szinte kizárólag saját megfogyatkozott erőforrásokra támaszkodva. A helyzetet súlyosbítja az idő sürgetése, a gyorsulás nyomasztó parancsa a felzárkózási igyekezetben.

Éppen ez a gyorsulás várat magára a kisvállalkozások területén, de a nemzetgazdaság egészében is: 1997-ben közel 7 százalékkal csökkent az egy főre jutó bruttó nemzeti termék, 1998-ban az ipari termelés az előrejelzések szerint nem nő, a munkanélküliség igen. Így a falu és a mezőgazdaság úgyszólván semmilyen vagy elhanyagolható támogatásra számíthat a város, a költségvetés részéről. Az általános megtorpanással hozható összefüggésbe a kisvállalkozások számának alakulása a vizsgált helységekben, ahol az 1992–1994 közötti tetőzés után fokozatos, majd gyorsuló csökkenés észlelhető. A folyamat helyi oka lehet a vállalkozásra kész réteg beszűkülése, az induláshoz szükséges – szerény – tőke hiánya, a piac fizetőképességének csökkenése az adott helységekben és azokon kívül.

Makrogazdasági szinten az országosan megnyilvánuló lassulás oka a gazdasági helyzet általános romlásán túl abban is kereshető, hogy megszűntek vagy minimálisra csökkentek a kisvállalkozások számára kezdetben biztosított kedvezmények, erősen megszigorodtak az alapítás és működtetés jogi, pénzügyi stb. feltételei. Erre vall az, hogy pl. Temes megyében, 1992–1994-hez képest az utóbbi években az új vállalkozások alapítására kiadott engedélyek száma több mint 40 százalékkal csökkent, miközben számos kisvállalkozás az önfelszámolás sorsára jutott.

Kerülve bármilyen párhuzam csapdáját makro- és mikroszint, nemzetgazdaság és néhány falu helyzete között, nem kétséges, hogy a kisvállalkozások létesítésének – remélhetőleg átmeneti – mélypontján tartunk, a fellendülés új hulláma pedig egyaránt függ a gazdaság általános fejlődésétől és kedvező gazdaságpolitikai feltételektől, amelyekkel egyelőre nagyon is adós a hatalom.

Mérleg és távlatok

Rövid, esetenként pedig nagyon rövid idő telt el az indulás óta, az első lépések mérlege azonban így is  megvonható, és szükséges is. A hitelesség megkívánná a mérlegkészítésnél szokásos mutatók felhasználását. Az ankét bizalmas jellegének megfelelően a kérdésekben nem volt közvetlen utalás jövedelemre, profitra, keresetre, csak a velük kapcsolatos véleményre, a személyes anyagi helyzet értékelésére, az elégedettség fokának jelölésére stb. Így a mérleg szubjektív elemekre épül, amelyek azonban bizonyos fokig alkalmasak a valóság tükrözésére.

Az egyik kérdés például arra kért választ, hogy a kérdezett személy mennyire elégedett az anyagi helyzetével, a lehetséges változatok pedig: 1 – elégedett, 2 – részben elégedett, 3 – elégedetlen.

(10) Elégedettség az anyagi helyzettel

 

Összesen

Elégedettségi fok

Elégedett

Részben elégedett

Elégedetlen

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

Minta össz.

73

100,0

21

28,8

46

63,0

6

8,2

Újszentes

27

100,0

6

22,2

20

74,1

1

3,7

Máslak

12

100,0

6

50,0

4

33,3

2

16,7

Végvár

34

100,0

9

26,5

22

64,7

3

8,8

Férfiak

52

100,0

13

25,0

34

65,4

5

9,6

Nők

21

100,0

8

38,1

12

57,1

1

4,8

 

A megkérdezettek többsége részben elégedett (63,0%), közel 29% elégedett és mindössze 8,2% elégedetlen. Némi szóródás mutatkozik a helységek között, ami nagyjából azok fejlettségi szintjével egyezik. Ennél érdekesebb, hogy a nők válaszaiban sokkal magasabb az elégedettség mértéke, mint a férfiaknál. A magyarázat: talán valóban nagyobb az elégedettség a minőségileg új státusban elért első, esetleg szerény, de saját, személyes sikerek láttán. Hasonlóan elképzelhető, hogy a nők kevésbé igényes elvárásaikhoz mérik az eddigi eredményeket, s ezáltal derűlátóbbak is. Az eltérésektől függetlenül az összkép határozottan pozitív, és bizonyos fokig a jövőre vonatkozó jelzésnek is tekinthető.

Ennél közvetlenebb utalás olvasható ki egy másik kérdésre adott válaszokból. Nevezetesen: az anyagi helyzetet tükröző tízfokú skálán (1 = legszegényebbek, 10 = leggazdagabbak) ki hova helyezi önmagát három időpontban: 1990-ben, 1997-ben és 2000-ben.

 (11) A saját anyagi helyzet értékelése (1990–1997–2000)

 

Önelhelyezés az 1–10. fokú skálán

1990

1997

2000

1997/90

2000/97

Minta összesen

4,71

5,24

6,35

+0,53

+1,11

Újszentes

4,70

5,07

6,50

+0,37

+1,43

Máslak

3,58

4,83

5,45

+1,25

+0,62

Végvár

5,44

5,51

6,53

+0,07

+1,02

Férfiak

4,46

5,04

6,16

+0,58

+1,12

Nők

5,57

5,76

6,85

+0,19

+1,09

 

Az elemzés szubjektív értékelésre támaszkodik, amelynek segítségével ezúttal a jelenség folyamatszerűségét igyekszik megragadni a múlt (a kezdet), a jelen és a közeli jövő szintjén. Az indulópont (1990) tekintetében a községek között hangsúlyozottak az eltérések, pl. a Varjas (5,44) és Máslak (3,58) által képviselt szélső értékek között csaknem kétpontnyi a különbség a tízfokú skálán. A helységek adottságainak ismeretében ez reális értékelésnek tűnik. Az viszont meglepő, hogy 1997-re vonatkozóan ez a különbség 0,68 pontra csökken, ami nem Máslak látványos felzárkózását jelentheti, hanem azt, hogy bizonyos szerény fejlődést itt magasabbra értékelnek, mint ennél talán nagyobb haladást a fejlettebb Varjason. Az újszentesiek mérlege is visszafogott, bár valamivel jobb, mint a varjasiaké: a fordulat óta eltelt években elért haladást 0,37 pontra értékelik, ami a középszintre, 0,57-re emeli a minősítést.

A közelmúlthoz képest lényegesen változnak az előrejelző értékelések (tulajdonképpen elvárások, remények) 2000-re. Ezúttal a máslakiak csupán 0,62 pontos emelkedésre számítanak, míg a varjasiak +1,02 pontot remélnek, a leginkább bizakodók pedig az újszentesiek +1,43 pontos előrelépéssel. Tekintetbe véve az újszentesi látványos építkezéseket, a telkek, földek, házak árainak gyors növekedését, a falu infrastruktúrájának már-már városi színvonalát, a helység általános fellendülését az utóbbi esztendőkben s az ebből fakadó ígéretet, a válaszokban kifejezésre jutó derűlátás nagymértékben indokoltnak látszik.

Mint az előbbi esetben, itt is kimutatható bizonyos eltérés a nők által adott értékelésekben, de nem egyértelműen pozitív előjellel. Az 1990–1997 közötti időszakban jóval kisebb javulást látnak (+0,19, a férfiak +0,58 pontjával szemben). A következő három évre az elvárásuk pontszám szerint nagyjából egyezik a férfiakéval (+1,09, míg a férfiaknál +1,12), de mert 1990-ben magasabb értékről indultak (5,57, a férfiak 4,46 pontjához képest), 2000-re az elvárásuk 6,85, tehát a skála felső harmadába ér, míg a férfiak alig haladják meg a 6,16-ot. Ennek magyarázata a több önbizalom, az önálló kisvállalkozóként elért eddigi eredmények s azok alapján a holnapi kilátások túlértékelése, a kevésbé realista szemlélet és némi naivitás. De lehet a nők oly sokszor emlegetett szellemi-lelki rugalmassága, találékonysága, szívóssága s ennek megfelelően valamivel pozitívabb jövő reménye. A kérdések sora hosszú, és mélyebb vizsgálódások híján marad a feladat, a későbbi, részletesebb elemzés.

Az említett eltérésektől függetlenül a megkérdezettek egységesnek mutatkoznak mind az eltelt évek, mind pedig a közeljövő pozitív értékelésében. Ez eleve biztató, még ha az értékelések valóságalapja és tartalma kisebb is, mint az a válaszokból kiolvasható: ez a többségében jól képzett és a falu életében gyökerező, viszonylag fiatalokból álló elitcsoport önmagában hordozza a válaszokból kicsengő derűlátás szakmai, emberi fedezetét, ami az illető falvak számára a talpraállás, haladás egyik felmérhetetlen értékű forrása és záloga.

De hogyan minősítik ugyanezt az időszakot a három helység kisvállalkozói szélesebb horizonton, amely koncentrikus körökként magában foglalja az egyént, a helységet, ahol élnek, a megyét és az országot. A kérdés: „Az utóbbi évek tapasztalatai, az újabb irányzatok alapján hogyan értékeli ön saját személyes helyzetét, a helység, Bánság és Románia helyzetét az alábbi időpontokban?” A kérdésnek megfelelően a négy szint helyzetét három időszakban kellett minősíteni: 1996-ban 1989-hez mérten, 1997-ben 1996-hoz mérten és 2000-ben 1997-hez viszonyítva, négy minősítési vázlat szerint: 1 = jobb, 2 = hasonló, 3 = rosszabb, 4 = nem tudom.

(12) Egyén, falu, megye, ország helyzete

Időköz

 

Helyzetértékelési  szintek

Személyes

Helység

Bánság

Románia

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

1996
1989

Összesen

74

100,0

74

100,0

74

100,0

74

100,0

Nem válaszolt

1

1,3

1

1,3

1

1,3

Jobb

48

64,9

41

55,4

43

58,1

40

54,0

Hasonló

16

21,6

15

20,3

8

10,8

9

12,2

Rosszabb

9

12,2

14

18,9

17

23,0

19

25,7

Nem tudom

1

1,3

3

4,1

5

6,8

5

6,8

1997
1996

Összesen

74

100,0

74

100,0

74

100,0

74

100,0

Nem válaszolt

2

2,7

1

1,3

1

1,3

Jobb

20

27,0

37

50,0

30

40,5

25

33,8

Hasonló

29

39,2

18

24,3

25

33,8

16

21,6

Rosszabb

21

28,4

15

20,3

13

17,6

23

31,1

Nem tudom

4

5,4

2

2,7

5

6,8

9

12,2

2000
1997

Összesen

74

100,0

74

100,0

74

100,0

74

100,0

Nem válaszolt

1

1,3

2

2,7

1

1,3

1

1,3

Jobb

52

70,3

59

79,7

60

81,1

56

75,8

Hasonló

5

6,8

3

4,1

1

1,3

1

1,3

Rosszabb

3

4,1

1

1,3

1

1,3

Nem tudom

13

17,5

9

12,2

12

16,3

15

20,3

 

A háromszor négy kérdés többféle nehézség elé állította a megkérdezetteket, mert különböző intervallumokról és szintekről (egyéntől az országig), megélt és jövő időszakról van szó, ez utóbbi pedig az amúgy is bonyolult, de romániai viszonyok között – ha lehet így fogalmazni – a rendhagyónál is szeszélyesebb átmeneti folyamat holnapjára vonatkozik. Mindez eléggé nyomon követhető a válaszokban kifejezésre jutó bizonytalanság növekedésében a magasabb szintek (megye, ország), illetve a jövőbeli helyzet értékelésében. A válaszok azonban így sem nélkülöznek bizonyos relevanciát a valóság és egyúttal e valóság szubjektív megélésének tükrözésében.

Az első időszak (1989–1996) esetén meglehetősen magas az elégedettség, különösen a személyes előmenetelt illetően. Kereken 65% véli úgy, hogy javult egyéni helyzete, ennél jóval alacsonyabb minősítést kap a helység (55,4%), Bánság (58,1) és az ország (54,0%). Ezt megerősíti az, hogy a helységet, de főleg a régiót s az országot illetően sokkal nagyobb azok száma, akik visszaesést jeleznek. A helyzet romlását látja egyéni szinten 12,2%, a helység esetében 18,9%, a régió és az ország idevágó értékei 23,0%, illetve 25,7%. A közvetlen múlt (1996–1997) tekintetében szembetűnő a minősítések változása, jóllehet az adott időszak nem is egy egész esztendő, csak néhány hónap (az adatfelvétel ideje 1997 közepe). Ezúttal már sokkal kevesebben szólnak egyéni helyzetük javulásáról, az előző kb. 65% helyett csupán 27,0%, és több mint kétszeresre növekszik azok száma, akik rosszabbodást tapasztaltak, 12,2% helyett 28,4%. Ugyanakkor közösségi szinteken jóval kisebb mértékű hanyatlást jeleznek (helység, megye, ország).

A magyarázat jórészt az 1997-es év elején elindított sokkterápia, a gazdasági, pénzügyi megszorítások, majd pedig a várt, a gazdasági kibontakozás felé mutató intézkedések késése, ezek érzékelése a kisvállalkozó mindennapjaiban, általában az egyén életében és jóval kevésbé a község, a megye vagy az ország szintjén, ahol valamilyen negatív hatás megjelent, de nem oly „testközelben”. Az értékelések pontossága, valóságtartalma külön elemzés tárgyát képezhetné. Az viszont nagyon is figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek főbb vonalakban mennyire közel járnak a valósághoz, és milyen gyorsan jelezték, már 1997 első felében, a kormány tétovázását, a reformfolyamat megtorpanását, a gazdaság visszaesését, és tették ezt nem a megfelelő gazdasági mutatók alapján s azok ismeretében, hanem pusztán saját, egyéni helyzetük becslésére támaszkodva. Mellesleg: ezek a jelzések akkor fogalmazódtak meg a kérdőívekbe írt válaszokban, amikor magas szakértői és politikai körök első ízben kezdték bírálni a kormány határozatlanságát, bizonytalankodását a reform, az általános gazdaságpolitika kérdéseiben. Kétségtelen: a kérdésekre adott válaszok nem csupán az adott helyzetet minősítik, hanem egyszersmind a válaszok megfogalmazóit, a falun most kialakuló új elitréteget, annak tájékozódó képességét.

A következő időszakot (1997–2000) illetően ismét változik  a kép. Bár karnyújtásnyira van a jelentől, a 2000. évre megvalósuló közeli jövő iránt szembeötlően nagy a reménykedés: 70,3% bízik az egyéni helyzete, közel 80% a helység, 81,1% a Bánság és 75,8% az ország helyzetének javulásában. A reménykedés ez esetben is nagyobb a közösségi szinteket illetően, ami talán azt tükrözi, hogy sokan az egyéni kilátások beszűkülésére vagy lassúbb szélesedésére számítanak. Ettől függetlenül a reménykedés általános. Hangsúlyozzuk: a reménykedés, hiszen véleményekről, elvárásokról van szó, nem pedig bármilyen módon megalapozott előrejelzésekről, a reménykedés forrása pedig az a bizalom is lehet, amellyel az ankét idején még a kormány ígéreteit, hivatalos optimizmusát kezelték.

A kérdés jellegéből természetesen következik, hogy az előbbi esetekhez képest többszörösére növekszik a bizonytalanok hányada: a „nem tudom” válaszok 12,2–20,3% között mozognak. Ugyanakkor, mint egyébként az ankét folyamán mindvégig, elhanyagolható a tartózkodás, a válasz nélkül hagyott kérdés, ami meggyőzően tükrözi a megkérdezettek komolyságát, együttműködési készségét, a kérdések iránti érdeklődését, ami pozitívan minősíti a vizsgálati elitcsoportot.

A további kérdés, folytatásként, természetszerűen adódik: „Az ön véleménye szerint hány év szükséges ahhoz, hogy Románia megközelítse a nyugat-európai országok szintjét?”

A kérdés nem „kínál” különböző intervallumokat, ezáltal a válaszokban a felzárkózáshoz szükségesnek vélt évek száma széles sávon szóródik, a táblázatban feltüntetett csoportosítások (1–5, 6–10. stb. év) a feldolgozás során születtek az elemzés könnyítése végett.

(13) Románia felzárkózásához szükséges évek száma

 

N

74

%

100

N. / nem tudom

1–5

6–10

11–25

26 –50

51

Átlag évek

Össz.

N

12

%

16,2

N

13

%

 17,6

N.

12

%

16,2

N.

22

%

29,7

N

11

%

14,9

Nr

4

%

5,4

 19,25

Férfiak

 53

100

   9

17,0

 10

  18,9

   6

 11,3

 15

 28,3

   9

17,0

  4

  7,55

 20,51

Nők

 21

100

   3

14,3

   3

  14,3

   6

 28,6

   7

 33,3

   2

9,5

 16,38

Újszentes

 27

100

   4

14,8

   7

  25,9

   6

 22,2

   5

 18,5

   5

18,5

 18,13

Máslak

 12

100

   1

8,3

   1

    8,3

   3

 25,0

   4

 33,3

   3

25,0

 22,13

Varjas

 35

100

   7

20,0

   5

  14,3

   3

   8,6

 13

 37,1

   3

8,6

  4

 11,4

 19,02

A válaszadást nem segítette a kérdéshez mellékelt, ilyen elemzésekben szokásos (és szükséges) kritériumrendszer, számítási modell. Ez nyilván megkönnyíthette volna a becsléseket, másfelől viszont bonyolította volna a kérdezést, és esetleg fokozhatta volna a kérdezettek tartózkodását a válaszadástól a tudományos igények láttán. Maradt hát az általánosan megfogalmazott kérdés és a hallomásokra, az utazások idején szerzett tapasztalatokra, benyomásokra, alkalomszerűen olvasott szövegekre stb. építkező becslés.

A módszertani felvértezettség hiánya kétségtelenül megmutatkozik a becsült értékek nagy szóródásában. Ugyanakkor azonban az átlag 19,25 év sok szempontból figyelemre méltó, és talán közelebb jár a valósághoz, mint jó néhány más, hivatalos/tudományos köntösben jelentkező, ígéretesebb, gyakran nagyon is politikai indíttatású előrejelzés, melyek közül több is feledésbe merült, vagy erős korrekcióra szorul. Az eltéréseket illetően: a nők ezúttal is bizakodóbbak. Előrejelzésük (elvárásuk, reményeik) átlaga 16,38 év, míg a férfiaké 20,5 év. A falvak szerinti átlagok nagyjából a helységek fejlettségi szintjéhez igazodnak: Újszentes vezet 18,13 évvel, ehhez közeli Varjas 19,02 évvel, a sort Máslak zárja 22,13 éves becsléssel.

Mit tehet a falu felzárkózása, fejlődése érdekében? – erre vonatkozóan az ankét során több kérdés hangzott el. Közülük az egyik: „Az ön falujának fejlődése szempontjából mennyire fontosak az alábbi problémák?” (10 = maximális fontosság, 1 = minimális fontosság.)

(14) A helység fejlődésével kapcsolatos főbb problémák rangsora

Rangsor

A problémák megnevezése

Fontosság

1–2.

Infrastruktúra fejlődése

9,50

1–2.

Orvosi ellátás és egészségvédelem javítása

9,50

3.

A mezőgazdaság intenzív fejlődése

9,15

4.

A helyi közösség saját erőfeszítése

9,14

5.

A külfölddel való közreműködés, EU-csatlakozás stb.

9,09

6.

A kultúrintézmények fejlesztése

9,08

7.

A helységek fejlesztése érdekében kidolgozott tervek

9,07

8.

A helyi autonómia megvalósítása

8,95

9.

A reform és privatizáció felgyorsítása

8,74

10.

Támogatás a költségvetésből (központi és helyi)

8,55

11.

A nem mezőgazdasági ágazatok fejlesztése

7,93

12.

A faluturizmus fejlesztése

7,36

 

A listán élesen elhatárolódik – a vezető helyen – két probléma: az infrastruktúra fejlesztése és az egészségügy, az orvosi ellátás javítása. Annak ellenére, hogy a három helység, de főleg Újszentes és Varjas ellátottsága elfogadhatónak tűnik – villany, telefon, aszfaltút, vasútállomás (Varjas, Máslak), gáz- és vízvezeték (Újszentes, Varjas), orvosi rendelő, gyógyszertár, posta, takarékpénztár, napközi otthon, óvoda, iskolák stb. –, e kérdések továbbra is nagyon foglalkoztatják az ittenieket. Lévén, hogy egy fejlett megye viszonylag fejlett helységei (főleg Újszentes és Varjas), jogos a kérdés, mennyire szorongatók e problémák a Bánság kevésbé fejlett területein.

A következő, szintén jól elkülönülő csoportban, nagyjából hasonló rangsorolással (9,15–8,95) öt probléma szerepel: a közösség saját erőfeszítése, helyi autonómia, megfelelő fejlesztési tervek kidolgozása, együttműködés külfölddel, a mezőgazdaság fejlesztése – megannyi jele egy korszerű gondolkodásnak.

A következő, szélesebb sávon szóródó problémacsoport „helyezése” jelzi, hogy viszonylag kevés fontosságot tulajdonítanak a reformnak, a privatizációnak, nem sokat remélnek a központi költségvetéstől. Meglepő lehet, hogy utolsó helyeken maradt a nem mezőgazdasági ágazatok és a turizmus fejlesztése, vagyis pontosan az a terület, ahol a megkérdezett kisvállalkozók tevékenykednek, amelyek iránt elkötelezték magukat, és ebben a választásukban ki is tartanak. A választás és az  illető tevékenységi terület értékelése közötti ellentmondás oka feltehetően az a múltat túlélő felfogás, amely (még mindig) a mezőgazdaság vitathatatlan elsőbbségére voksol a falu életében, s amely azokat is befolyásolja, akik máshol keresik, mégpedig sikerrel, a boldogulásukat. Kézenfekvő feltevés, hogy azoknak, akik talán azt hiszik, „kilógnak” a sorból, feltétlenül szükségük van a bátorító közvéleményre, tevékenységi területük megfelelő értékelésére ahhoz, hogy növekedjen  a társadalmi (ön)igazolásuk és (ön)becsülésük, ami nem csupán a személyes haladásukat, de az adott gazdasági ágazat megszilárdulását is segítheti.

Milyen támogatásra számíthat a kisvállalkozó? Erről nyújthatnak tájékoztatást a válaszok az alábbi kérdésekre: „Életében Ön élvezett támogatást, és szembesült nehézségekkel? Az alábbi listán jelölje meg értékeléseit a feltüntetett személyeket, intézményeket stb. illetően (1 = segítségemre volt, 2 = igen is, nem is, 3 = nem, ellenkezőleg).

(15) Támaszok forrása

Rang

Személyek,

intézm. stb.

Minta

N.v.

Segített

Igen/Nem

Nem, ellenk.

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

N.

%

1.

Férj/feleség

74

100,0

5

6,8

62

83,8

4

5,4

3

4,0

2.

Szülők

74

100,0

3

4,0

52

70,3

10

13,5

9

12,2

3.

Iskola

74

100,0

4

54,4

50

67,6

10

13,5

10

13,5

4.

Könyv, lapok

74

100,0

3

4,0

30

40,6

19

25,7

22

29,7

5–6.

Testvérek

74

100,0

6

8,1

28

37,8

9

12,2

31

41,9

5–6.

Újságok

74

100,0

3

4,0

28

37,8

29

39,2

14

18,9

7.

Helyi hatóság

74

100,0

4

5,4

27

36,5

26

36,1

17

23,0

8

Templom

74

100,0

3

4,0

26

35,1

25

33,8

20

27,0

9–10.

Gyerekek

74

100,0

11

14,9

24

32,4

9

12,2

30

40,5

9–10.

Rádió

74

100,0

3

4,0

24

32,4

27

36,5

20

27,0

11.

Szaktanács

74

100,0

3

4,0

21

28,4

9

12,2

41

55,4

12.

Tv

74

100,0

2

2,7

20

27,0

24

32,4

28

37,8

13.

Törvényhozás

74

100,0

3

4,0

19

25,7

32

43,3

20

27,0

14.

Barátok

74

100,0

4

5,4

16

21,6

29

39,2

25

33,8

15.

Rokonok

74

100,0

3

4,0

15

20,3

18

24,3

38

51,4

16.

Hatóság általáb.

74

100,0

4

5,4

13

17,6

27

36,5

30

40,5

17.

Szomszédok

74

100,0

4

5,4

12

16,2

23

31,1

35

47,3

18.

Bankok

74

100,0

3

4,0

8

10,8

12

16,2

51

68,9

 

A lista a lehetséges támaszforrások hosszú sorát szándékosan tartalmazza:

– emberi források: család, barátok, szomszédok;

– intézmények: hatóságok, törvényhozás, egyház, iskola;

– szolgáltatások: bankok, tanácsadó szervezetek;

– tömegközlési eszközök: újságok, folyóiratok, rádió, TV.

A rangsorolás az igenlő, semleges vagy tagadó válaszok gyakorisága szerinti százalékok alapján alakult ki. Így például az igenlő válaszok alapján a maximum 83,8% (házastárs), a minimum 10,8% (bankok), míg a nemleges válaszokra épülő lista, amely csak részben szimmetrikus „fordítása” az elsőnek, a maximum 68,9% (bankok), a minimum 4,0% (házastárs), tehát kb. nyolc százalékponttal szűkebb sáv.

A támaszként említett források közt mindössze három emelkedik ki: a házastárs (62 említés – 83,8%), a szülők (52–70,3%) és az iskola (50 említés – 67,6%). Fölöttébb szűk ez a legbelső kör, de ezen belül is – a házastárs kivételével – a másik kettő elég nagy távolságra helyezkedik el az előzőtől. A harmadik, az iskola, bár rangos helyen áll, egy múltbeli segítség, és a képzés, a nevelés intézményeként  említését is így kell értelmezni a kisvállalkozó jelen tevékenységében.

Meglepőnek tűnhet, hogy az első legbelső körből hiányzanak a testvérek, a rokonok, barátok, szomszédok, közülük néhányan (barátok, rokonok, szomszédok) éppen a lista aljára szorultak. Ezen értékelések erősen megkérdőjelezik a faluközösségek kohéziójával kapcsolatosan oly sokat idézett rokonsági, szomszédsági stb. viszonyok szerepét. Elképzelhető a falu hagyományos kapcsolatrendszerének alkonya vagy ennek egyelőre késlekedő újjászületése a totalitarizmusban elszenvedett sorvadás után. Netán a kisvállalkozó sajátos, viszonylagos elszigetelődése tükröződik ebben a rangsorban. Ma még korai lenne egyértelmű választ keresni, a kérdés azonban nem hiányozhat a falukutatások problematikájából. Egy második, szélesebb és tartalmában nagyon heterogén körben található az írott sajtó, a rádió, a testvérek, gyermekek, az egyház és helyi hatóságok (30–24 említés, 40,6–32,45%). A harmadik, hasonlóan széles kör: tanácsadó szervezetek, intézmények, tévé, törvényhozás általában, barátok, rokonok, hatóságok általában, szomszédok 28,4–16,2 százalékkal. Bár valamennyi elemzés tárgyát képezhetné, közülük azért külön említendő a tanácsadás látható hiánya, ami – éppen mert falvakon ma még nagyon járatlan útról és kezdőkről van szó – feltétlenül hátrányosan hat a nem mezőgazdasági szektorok kialakulására és megszilárdulására. Végül és utolsósorban a legkülső kör, ahol távoli kis bolygóként pislákol egy halvány fény, a bankok, amit pillanatnyilag csak néhányan látnak (10,8%-os gyakoriság), és említenek pozitív előjellel. A gazdasági életben már régóta ismert a bankok nagy szerepe. A bánsági falvakban például a második világháború előtt takarékszövetkezetek, bankfiókok és más pénzintézmények egész hálózata működött. Ezeket a totalitarizmus egyik napról a másikra nyomtalanul elseperte a gazdasági élet színteréről. Újjáépítésük falun még csak az első lépéseknél tart, s további idő szükséges ahhoz, hogy megfelelő funkcionalitással beépüljenek az itteni gazdasági vérkeringésbe, igazolják hasznosságukat, a helybeliek pedig megbízzanak bennük, saját pozitív tapasztalatuk alapján. Jelenleg azonban éppen a bizalom hiányzik. Nem véletlen, hogy a negatív listát a bankok vezetik: 51 említés – 68,9%, miszerint a bankok inkább hátráltatják a kisvállalkozó tevékenységét.

És ha már itt tartunk, néhány rövid megjegyzés a „negatív” listáról. Míg az első kettő a támasz  forrásairól vagy azok részleges jelenlétéről szól, a harmadik a gátlónak minősített tényezőket tartalmazza. Ezek azonosítása sajátos jelentőségű, mert gyakran egyetlen gátló tényező lényegesen csökkentheti, alkalmasint megsemmisítheti más, pozitív tényezők hatását. Lásd: a bürokrácia útvesztői, a hitel-, adó-, vámpolitika hullámzásai, kiszámíthatatlansága, egyes szervek, hatóságok által támasztott akadályok, az árnyékukban megbúvó korrupció, ellenségesen viselkedő „barátok”, szomszédok, rokonok stb.

Valamely vállalkozás számára mindig fontos, alkalmasint meghatározó a gazdasági, jogi, politikai, társadalmi, kulturális környezet, amely lehet kedvező, semleges vagy ellenséges, összetevőiben külön-külön másként vagy egészében. Ez a környezet létfontosságú ma a falvakon (újjá)születő, nem mezőgazdasági jellegű kisvállalkozások számára, mert kezdetről, indulásról van szó. Ez a kezdet azonban újszerűsége miatt és nem kis mértékben az elmúlt évtizedekben minden eszközzel hirdetett gazdaságpolitikai felfogás hatására, részben pedig újsütetű, mellékutakon ügyeskedő „vállalkozók” rossz híre miatt idegenkedést, sőt esetenként ellenszenvet is kivált. Ebben a környezetben próbál gyökeret verni a falusi kisvállalkozó, akinek helyzetét fokozottan nehezíti az, hogy kezdő és magános. Amint a fenti elemzésből kiolvasható, igazán csak önmagára és az esetek kb. 84 százalékában házastársára számíthat. Emellett fontos körülmény szakmai  magánossága. Az újrainduló kisgazda földművesek mindenütt egy népes közösséghez tartoznak. Még akkor is, ha semmilyen szervezeti formával sem rendelkeznek (szövetkezet, társulás, gazdakör stb.), valamennyire összehozza őket a föld, a gazdálkodás, a munka, a beszerzés, értékesítés sok-sok közösségszervező eleme, a tudatosult vagy kevésbé tudatosult érdekközösség, a szakmai tapasztalatok, ismeretek állandó cseréje a különféle emberi kapcsolatok számtalan hajszálerének közvetítésével. Hosszú évtizedek eróziója ellenére, másfelől pedig a közben szerzett új tapasztalatok révén, tehát szakmailag általában nem kezdők, nehézségeik nem az ábécé elsajátításából erednek, hanem abból a szükségből, hogy megtanuljanak felszínen maradni és előbbre jutni a piacgazdaság örvénylő és zavaros vizein.

Velük szemben a falusi, nem mezőgazdasági területen tevékenykedő kisvállalkozó nem csupán nagyon kezdő, tapasztalatlan, de a településen kevés társa akad, esetleg saját profiljában egy sem, akivel véleményt cserélhetne, megbeszélhetné gondjait. Az agrárkamarák, bár funkcionalitásuk csírái is alig látszanak, de legalább kérdésekkel hozzájuk lehet fordulni. Arra vonatkozólag, hogy a mezőgazdasági kamarák miként szélesítsék a tevékenységüket, terjesszék ki a II. és III. szektorra is, egyelőre csak homályos elképzelések léteznek, és innen a megvalósulásig, a hatékony működésig még nagyon-nagyon hosszú az út.

Mindent egybevetve a falusi kisvállalkozó szerfölött magános, minden nehézsége mellett az önmagára utaltság számára az egyik legnagyobb lelki, emberi teher. Mekkora teher? Mint annyi más esetben, alig lehet mutatók révén leírni, számszerűsíteni. Sokatmondó viszont a kutatás egyik mozzanata. Varjason a kérdőívek egy jelentős részét a községházán, a polgármesteri hivatalban töltöttük ki. Ez alkalommal kb. 25 kisvállalkozó gyűlt össze, és keményen rácáfoltak a feltevésre, hogy nehéz lesz velük a munka, mert sietnek, fáraszthatja őket a kérdőív stb. ennek éppen az ellenkezője történt. A meghívottak, szinte kivétel nélkül, kicsit „ünneplősen” jöttek, nagy-nagy türelemmel válaszoltak a kérdezőbiztosoknak, amikor befejezték a kérdőívek kitöltését, tovább maradtak, elbeszélgettek a kutatócsoport tagjaival, a polgármesterrel, végezetül pedig megköszönték az alkalmat a beszélgetésre, és kérték, javasolták, ejtsük szerét, hogy máskor is találkozhassunk, és találkozhassanak ők, a kisvállalkozók, mert amióta ezen új minőségükben tevékenykednek, ilyen lehetőségük egyszer sem volt.

Ez a keresetlen, spontán megnyilatkozás módszeresen felépített elemzésnél hívebben és nagyon meggyőzően jelezte a magános kisvállalkozó imént említett gondját, magánosságának talán  számára is e találkozáson tudatosuló súlyát s az igényt, hogy ilyen vonatkozásban is támogatásra találjon. Mellesleg ez a fajta támogatás a legkevésbé költségigényes, kedvező hatása viszont minden fáradságot sokszorosan visszatérít.

Végezetül még annyit, hogy a falusi II–III. szektorokban elkötelezett kisvállalkozók támogatása egyben a falu támogatása, a falu poliszektoriális fejlődésének elősegítése, és ezáltal csak részben a kisvállalkozók, azon jóval túlmenően az egész ország kérdése is.

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret