stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Ilyés Zoltán

A specializált háziipari tevékenység és a vallás szerepe
egy allochton szórványközösség fennmaradásában[1]

1. A lápos-völgyi magyarság kulturális-történeti rétegzettsége

Az észak-erdélyi felső-Lápos-völgy (Lápos-vidék) magyarságát történeti-kulturális szempontból alapvetően két részre oszthatjuk. Domokos és Magyarlápos református népességét a terület középkori eredetű, autochton magyarságának tekinthetjük. A 18. század utolsó harmadától a kincstári és bányakamarai telepítések keretében a Felvidékről szakmunkások érkeztek Oláhlápos-Rójahida, Oláhláposbánya (a későbbi Erzsébetbánya) és Horgospataka (a későbbi Kohóvölgy) és végül Tőkés-Gereblye telepekre. A döntően nem magyar és széles területi, etnikai rekrutációjú, római katolikus vallású bányász, fémmegmunkáló, szénégető és famegmunkáló népesség a 19. században fokozatosan magyar anyanyelvűvé vált (allochton közösségek).

Az egykori Belső-Szolnok, illetve Szolnok-Doboka megyei Domokos(Dămăcuşeni), jelenleg a Máramaros megyei, Magyarlápos (Târgu Lăpuş) városhoz tartozó református vallású, magyar falu a közeli, vele már csaknem egybeépült, mára román jellegűvé vált Magyarlápos magyar lakosságával együtt jelenti a Lápos-vidék eredeti magyarságát. A környező lápos-völgyi, cibles-alji román településekhez hasonlóan Domokos számára is hagyományosan a növénytermesztés-állattenyésztés-erdőgazdálkodás hármassága jelentette a megélhetést, amelybe az utóbbi 30–40 évben az erdőgazdaság helyére az ipari és szolgáltató tevékenység lépett. Az önellátáson túl a 19. század közepétől a helyi piacközpont Magyarláposon kívül a bányász- és vasipari jellegű Erzsébetbánya és Oláhlápos (Rójahida) felvevőpiaca ösztönözte a falu lakosságát a piaci árutermelésre (zöldség), ezek hanyatlásával később Kapnikbánya és a megyeközpont Nagybánya gyakorolt nagyobb vonzerőt. Az endogám közösség – egy helyi faipari kisüzem és Magyarlápos üzemei ellenére – döntően mezőgazdaságból él, földjeinek egy része azonban adminisztratív, demográfiai és mentalitásbeli okok miatt fokozatosan a környező román községek (pl. Rogoz) tulajdonába megy át.[2]

Magyarlápos helyi adminisztratív központ (járási székhely, szolgabíróság) magyar lakossága életforma tekintetében hasonlított a domokosiakéhoz, annál azonban mobilisabb, a hagyományos agráréletforma feladására inkább vállalkozott, ami magyarázható a település helyi központ jellegével és az értelmiségi, iparos életmódminták meglétével. Oláhláposhoz hasonlóan az említetteken kívül kisebb örmény közösség is élt itt. Az 1992-es népszámlálás szerint Magyarlápos városban és adminisztratív körzetében (ide beleszámít Domokos és több környékbeli román település) 12 278 román, 1838 magyar, 9 német, 166 cigány és 12 egyéb nemzetiségű lakos élt.

A Lápos völgyében a Gutin-hegység felé találjuk Oláhlápost, amelynek adminisztratív körzetében 1992-ben 24 magyar és 3851 román élt. A 19. század elejétől itt a helyi vasércbányászatra (Horgospataka, ma Kohóvölgy) vasgyártás települt (Rójahida), ahova római katolikus vallású, vegyes rekrutációjú (Felvidék, Szepesség, Szilézia, Morvaország) szakmunkásréteget telepítettek. Akkulturációjukban, magyarrá válásukban nagy szerepe lehetett a közös munkanyelv szükségességének, a magyar szertartásnyelvű római katolikus egyházközségnek, a helyi magyar tannyelvű iskoláknak és a bánya és a vasgyár magyar vezető elitje kulturális önszerveződésének.  Az 1893-as római katolikus sematizmus szerint itt 416 római katolikus és 16 helvét hitvallású élt, akik túlnyomó részben már magyar anyanyelvűnek vallották magukat. A 19. század végére lehanyatlott a lokális jelentőségű, a környéket mezőgazdasági eszközökkel ellátó vasgyártás, a szakmunkások – nem hagyva fel foglalkozásukkal – a környékbeli bányászati és ipari központokba költöztek (Erzsébetbánya, Kohóvölgy, Nagybánya, Kapnikbánya) (1. és 2. táblázat).

Erzsébetbányán (Băiuţ) és a vele közigazgatásilag összetartozó Kohóvölgyben (Strâmbu), valamint a nem bányász-iparos múltú Rákosfalván (Poiana Botizii) az 1992-es népszámlálás szerint 1883 román, 1202 magyar és 12 német élt. A két bányásztelepülésen nagy szerepe van a bányász identitásnak, ez többnyire hangsúlyosabban jelen van, mint a nemzeti önmeghatározás. Itt az ortodox (korábban görög katolikus) románok és a római katolikus magyarok máig közösen használják a templomokat, látogatják egymás liturgikus eseményeit.

A rójahidai vasgyártás megindulásával egy időben – a 19. század közepén – a Cibles alatt, a Szőcs-patak völgyében alakult Tőkés (Groşi) község mellett Gereblye római katolikus vallású szénégető telep.

2. Gereblye, a szénégető telep

1822-ben indult meg a horgospataki vasbányászat, 1847-ban az Oláhlápos melletti Rójahidán állami vasolvasztót és öntödét létesítenek, ebben az évben Tőkés mellé, a kincstári erdők peremére telepítik Gereblye szénégető telepet.[3] A személynevek és a családtörténeti hagyományok alapján elmondható, hogy a mesteremberek etnikai rekrutációja széles volt: magyar (Székely, Rácz, Bakos, Jónás, Máté, Szabó), szlovák-morva (Ugorcsák, Prosenyik, Mihálik, Hudák, Kulda, Rusznák), német (Braun, Hilbert, Schrötter, Rajka), román (Vlasán).[4] A származási terület jórészt a Felvidék keleti német (cipszer, gründler) és szlovák, ruszin-szlovák nyelvterületét jelenthette. A származási vidékeket a kincstári és a nagybányai bányaigazgatási dokumentumok alapján lehet majd a jövőben pontosítani. A római katolikus vallás és pasztoráció, a vasgyár magyar vezetősége és a közös munkanyelv szükségszerűsége okán a magyar adminisztratív nyelv hatására a vegyes rekrutációjú közösség „lingva francájává” vált a magyar nyelv, anélkül hogy mély kötődés alakult volna ki a magyar nemzet irányában. Feltételezhetően a letelepült szakiparos népesség egy részének otthonról örökölt-hozott hungarustudata is hozzájárult a nyelvi egységesüléshez/magyarosodáshoz. A hétköznapokon és ünnepeken sem jelentkezett karakteres nemzeti identifikáció és hagyománykonstruálás, részben tovább éltek (és máig hallhatók) a szlovák és német eredet családtörténeti identitáselemei.

A népszámlálási adatsorokból látható, hogy Tőkésen az 1890-es népszámlálásig megmaradt a német anyanyelvűség a gereblyeiek kis csoportjában (3. táblázat). A német anyanyelvűek száma mellett feltüntettük az izraelita vallásúak számát, hiszen a magyar népszámlálásokkor a többnyire jiddis anyanyelvű zsidóságot is német anyanyelvűként tüntették fel, és ezt korrekciós tényezőként figyelembe kell vennünk a helyi német anyanyelvűek számának megállapításánál.

A századforduló körüli évtizedekben a gereblyei közösség lélekszámához képest jelentős arányú a rutén anyanyelv, ami két okkal magyarázható. Feltételezzük, hogy a szénégető munkások egy része a szlovák–rutén kontaktzónából érkezett. Másrészt különösen a rójahidai vasolvasztó 1892-es bezárása után jelentős volt a kohóvölgyiekkel és erzsébetbányaiakkal való intenzív munkakapcsolat. Az 1850-es népszámlálás Kohóvölgyben közel 100 egyéb nemzetiségűt mutat ki. Az egyházi anyakönyvekben talált személynevek és vallásuk alapján nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy ez a népességrész zömmel rutén (ruszin) volt. Erzsébetbányán 1880-ban a lakosság 3,6%-a  vallotta magát rutén anyanyelvűnek.

1880-ban a gereblyei szénégető közösség 5,7%-a, 1890-ben 10,5%-a, 1900-ban 3%-a, 1910-ben 5,5%-a szlovák anyanyelvű (az adatokat a római katolikusok számát 100%-nak véve számoltuk ki). A nyelvi beolvadás, homogenizáció tehát ebben a „specialista” közösségben az 1890-es évekre jórészt befejeződött. Csupán a közösség pár százaléka jelölte meg a németet, szlovákot vagy a rutént anyanyelvének. Kiemelkedő az 1890-es években a szlovák anyanyelvűek 10%-ot meghaladó aránya.

Kádár József a századfordulón megjelent Szolnok-Doboka vármegyei monográfiában a telepesek nyelvfelejtéséről írt.[5] Ennek ellenére a közösséggé szerveződés és a nyelvi-etnikai öntudatosodás jeleit lehet regisztrálni az 1910-es évektől. A közel 200 fős római katolikus szórványközösség 1910-ben kőtemplomot épít, 1925-ben létesítik az iskolát, 1958-ban a művelődési házat.[6]

A közösséggé formálódás és fennmaradás máig ható kovászának tarthatjuk a katolikus vallást. A gereblyei római katolikusokat az 1772-ben felállított oláhláposi plébánia pasztorálta.[7] A tőkési szénégető telep lelkigondozását a századfordulón nehézzé tette, hogy az erdőkincstár megtagadta a beszolgáló lelkész javadalmazását, mondván: Tőkésen nincs templom.[8] Az oláhláposi anyaegyházközség létszáma a helyi vasipar jelentéktelenedésével az 1880-as évektől fokozatosan csökkent, az 1910-es évekre a tőkési filia híveinek száma már meghaladta az anyaegyházközségét (1. és 2. táblázat). Az első világháborúban a plébániát súlyos károk érik, irattára megsemmisül, híveinek száma 100 fő alá csökkent. Az 1930-as évek közepétől Gereblyét a mindenkori magyarláposi plébános gondozza, adminisztrálja.

1955-ben a római katolikus lelkész 76 családot, 260 személyt írt össze Tőkés-Gereblyén. Kiemeli a közösség vallásosságát: „...ha mindennap volna szentmise, sok napi áldozó volna.” Megemlíti, hogy nem tudnak jól magyarul, és otthon, egymás közt is románul beszélnek. Az iskolai szünetekben a lelkész többször hallotta a gyerekeket románul beszélni. Feljegyezte kissé laza erkölcsi felfogásukat és az iszákosságot.[9]

A közösség eltűnése, teljes beolvadása a jelzésekkel ellentétben máig nem történt meg, amiben a római katolikus valláson kívül nagy szerepe volt a szénégetésnek mint sajátos munkaszervezést igénylő, identitásalakító specializált mesterségnek.

3. Mesterség és diaszporikus létforma

Tőkés közelében, a Cibles erdeiben 1892-ig volt nagybani szénégetés, ekkor a kincstár beszüntette az 1847-ben alapított vasolvasztót. A gereblyeiek ezután 20 évig az erzsébetbányai kohó számára égettek szenet. 1878–1944 között működött az oláhláposi Bulbuk-féle kapaverő, ahova a gereblyeiek nem dolgoztak. 1912-től Nagybánya, Vajdahunyad, Ungvár és más bányavidékek felé orientálódtak.[10]

 A szénégetők megtelepedésével egy időben megindulhatott a szomszédos Tőkés adminisztratív anyaközség – az 1000 főt az 1870-es évektől meghaladó – románságával való kapcsolattartás okán a román nyelv mint szekunder kommunikációs nyelv elsajátítása. Ennek a szükségessége akkor nőtt meg, amikor a 19. század végén a rójahidai vasgyár megszűnésével a gereblyeiek egyre nagyobb távolságra kénytelenek vándorolni, munkát keresni Hunyad, Neamţ, Krassó-Szörény megyékben, de a közelebbi Nagybánya, Óradna, Borsa, Visó román nyelvű környezetében is. Ennek következményeként elkerülhetetlenné vált a román nyelvi norma erősödése. Ez a folyamat az első világháború után vett nagyobb lendületet, de ekkor még a közösség magyar nyelvűségét nem fenyegette.

A magyar nyelv megőrzésében fontos szerepe volt a gereblyei szénégetők munkaszervezésének is. A távolabbi munkahelyekre mindenki magával vitte családját is, így 20–30 fős csoportokban az erdőn, egymáshoz közel épített kalibákban éltek. Itt a kommunikáció magyarul zajlott, de az élelembeszerzés, a munkaszervezés, az erdészeti szervekkel történt megbeszélések jórészt románul folytak. E tekintetben kivételt jelentett Parajd–Szováta környékének magyar és a Zsil-völgy részben magyar nyelvű környezete. A gyermekek a hosszabb, többéves munkavállalások idején természetesen a román iskolákat látogatták. Beke György riportkönyvében magyar tannyelvű iskolát említ Gereblyén, amelynek az 1960–1970-es években nagy szerepe volt a magyar nyelv fennmaradásában, részleges továbbörökítésében.

Az 1960-as évekre veszít jelentőségéből a szénégetés. Ekkortól a férfiak egy része egyéb erdei munkát, fakitermelést, útépítést vállalt.[11] Eddig a megélhetést jelentő, specializált és a közösség tagjai között kooperációt igénylő mesterség egyfajta disztantív tényező volt a gereblyeiek és a környező románság között. Ez az önmegkülönböztető, identitásalakító szerep idővel feloldódik, erodálódik, mert a munkaerő mobilitása szempontjából a gereblyeiek fokozatosan az országos és regionális tendenciákhoz kénytelenek alkalmazkodni. Egy részük Kudzsirban telepszik le, többen városokban, a környékbeli központokban vállalnak munkát, egyre kevesebben kötődnek egzisztenciálisan a hagyományos mesterséghez.

A szénégetésből adódó egyedi, „specialista” helyzetük azért is veszít fokozatosan jelentőségéből, mert a környékbeli, valamint a Hunyad és Krassó-Szörény megyei románok és Varság, Parajd, Szováta, Farkaslaka székelysége eltanulják a mesterséget.[12] Az 1950-es évek végétől megszűnik a telepet a Tőkés falutól elválasztó pár száz méteres beépítetlen zóna, Gereblye egybeépül az anyaközséggel. A román nyelvű kommunikációt siettette az 1960-as évektől a vegyes házasságokkal bekerült görögkeleti román házastársak jelenléte (1942-től 1981-ig 34 fő).

4.Az egyházi anyakönyvek tanulságai

A rendelkezésünkre álló tőkés-gereblyei anyakönyv 1942 és 1981 között kínál feldolgozható adatokat. Az endo- és exogámiát születési hely, lakóhely és vallás szerint különítettük el[13] (5. táblázat). Az összesen 129 házasság 39%-a születési hely szerint endogám volt, tehát a gereblyeiek között kötötték őket. Az 1942–1981 között házasságot kötő gereblyeiek 13%-a azonban nem Gereblyén született (8. táblázat), így a születési hely szerinti endogámia nem fedi le pontosan az azonos közösséghez tartozó felek közötti házasságok arányát. A vezetéknevek ismeretében pontosan beazonosíthatók az anyatelepülésen kívül született gereblyeiek. Kirajzolódik a tartamos, átmeneti letelepedéssel járó munkavállalás területisége, különösen a Hunyad megyei Zsil-völgy (4 személy), Szászváros és Kudzsir környéke (10 személy), valamint Neamţ megye (2 személy) tűnik ki (8. táblázat).

A születési helyet tekintve a legtöbb nem a gereblyei közösséghez tartozó házastárs Magyarláposról (4 református, 1 ortodox), Erzsébetbányáról (2 ortodox, 1 református), Oláhláposról (2 római katolikus, 1 görög katolikus, 1 ortodox), Nagytarnáról (2 római katolikus, 1 ortodox), Domokosról (3 református) érkezett (6. és 7. táblázat).

A vizsgált időszakban 13 olyan exogám házasság volt, amelyben mindkét fél Gereblyén kívül született. Ebből 10 házasságnál az egyik fél, 2 házasság esetében mindkét fél más településen született gereblyei volt (7. táblázat).

A lakóhely szerinti endogámia összességében 55 %-os. Itt a közösség nem Gereblyén született, de a településre visszakerült tagjai, illetve a munkamigrációk nyomán a szénégető munkásokkal visszaérkezett, nagy részben ortodox román hozzátartozók emelik a lakóhelyi endogámia arányát.

A házasságok 61%-a vallási szempontból endogám volt, a római katolikusok közötti házasság döntő mértékben magyar nyelvűek közötti, tehát mód nyílt a családok szintjén a magyar nyelvűség, illetve a máramarosi telepesek sajátos bányász-iparos mentalitásának továbbélésére és átörökítésére. Ezt a mentalitást jelenítették meg a gereblyeieken kívül Kohóvölgy, Oláhlápos, Borsa, Nagybánya, Ferencvölgy, Aknasugatag, Máramarossziget beházasodó római katolikusai (6. táblázat).

Az exogámia változását 5 éves periódusokban követve feltűnik, hogy a születési hely szerinti exogámia 1952-től emelkedik közel 50%-ra, majd a vizsgált időszak végéig tartósan 70% fölött marad. A települési exogámia az 1957–1962 közötti időszakban hirtelen 10%-ról 73%-ra emelkedik. Ekkortól kezdenek a gereblyei szénégetők fokozottabban saját közösségükön kívüliekkel házassági köteléket létesíteni, amit a vallási exogámia 1/3-os aránya is jelez (5. táblázat).

A korábban is jelentős munkamigrációk következtében Gereblyén kívül születettek az 1960-as évek közepétől kerülnek házasuló korba, ezt jelzi a születési hely szerinti exogámia 87%-os aránya 1962–66 között (5. táblázat).

A vallási szempontból exogám házasságok aránya 1962-től emelkedik 60% fölé, 1967 és 1976 között 50 % körül stabilizálódik, majd az utolsó 5 évben eléri a közel 2/3-os értéket (5. táblázat). Ez utóbbi tendencia arra utal, hogy a hagyományos mesterségi kereteket túllépő munkavállalás során egyre nagyobb valószínűséggel jönnek létre kapcsolatok más hagyományú, kultúrájú, etnikumú közösségek tagjaival. A házastársak megválasztásánál a gereblyeiek egyre kevésbé érvényesítenek vallási és ezzel etnikai/kulturális preferenciákat.

A vizsgálat során a szomszédos római és görög katolikus egyházközségek hozzáférhető anyakönyveit is feldolgoztuk. A magyarláposi plébánia anyakönyveiben 1858 és 1916 között nem volt tőkés-gereblyeivel kötött házasság.[14] 1918 és 1978 között 20 gereblyeivel kötött házasságot találtunk. Ezeket a Magyarláposon vagy Domokoson letelepedett, ott dolgozó gereblyeiek kötötték. Közülük 9 volt vallásilag endogám, 5-öt ortodox vallású, 5-öt református és 1-et görög katolikus házastárssal kötöttek. 1980-tól a tőkési római katolikus filia és a magyarláposi anyaegyházközség házasságait már együttesen adminisztrálták. Az 1998-as adatgyűjtéskor az 1982-től kezdődő házassági adatok még nem voltak az anyakönyvbe bevezetve.[15]

Az 1858 és 1939 közötti magyarláposi görög katolikus anyakönyvekben nem találtunk tőkésivel kötött házasságot.[16]           

Az erzsébetbányai (korábban Oláhláposbánya) római katolikus egyházközségben 1854 és 1904 között 5 gereblyeivel kötött, vallási szempontból endogámnak minősülő házasság volt.[17] 1857-ben egy Németmokrán született, Tőkésen szolgáló erdész (Wolfgangus Czepeczauner) vett feleségül egy oláhláposbányai római katolikus nőt. Érdekes adat az 1871-ben házasságot kötött Mihálik Ferenc születési helye: az ung megyei, ma kárpátaljai Turjaremete. Fényes Elek szerint Turjaremetén volt a 19. század közepi Magyarország egyik leghíresebb és legvirágzóbb vashámora, a települést orosz–tót faluként jegyzi.[18]  Ez a montán ipari központ, mint mesterségbeli és szakembereket kibocsátó centrum, egyik köztes állomása volt a 18–19. századi iparos- és bányászmigrációnak. Ennek keretében a Szepességből, az alsó-magyarországi bányavárosok térségéből, Sziléziából, Csehországból, Felső-Ausztriából származó – Ung, Bereg, Szatmár, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Máramaros vármegyéktől egészen a gyergyói Borszék vidékéig, valamint Bukovinában letelepített – specialista közösségek sora jött létre.[19]

1905 és 1997 között az erzsébetbányai katolikus plébánián 12 gereblyei féllel kötött házasságot regisztráltak.[20] Ebből 8 volt vallási szempontból endogám, 3-at görög katolikusokkal, 1-et ortodox vallásúval kötöttek.

Az erzsébetbányai görög katolikus parókia 1859 és 1880 közötti anyakönyve szerint két gereblyei férfi kötött házasságot 1879-ben. Mindkettőjük (Josef Bakos, Vasiliu Hudák) vallását görög katolikusnak írták.[21]

5. Összefoglalás

A gereblyei magyar nyelvűséget és magyar szórvánnyá válást egy közel fél évszázados és részleteiben még fel nem tárt akkulturációs, nivellálódási folyamat előzte meg. A szórványtipológia szerint ez a közösség idegen nyelvterületre való beköltözés, betelepedés révén jött létre. Nagy Ödön ezen a típuson belül külön említi a bányák, ipartelepek, fürdők, gyárak vidékén létrejött szórványokat.[22]  Hangsúlyozni szeretnénk – és ez egyfajta kulcsot kínál a maroknyi közösség fennmaradásának megértéséhez –, hogy Tőkés-Gereblye esetében nemcsak idegen nyelvterületen, hanem idegen életforma-területen történt a megtelepedés.

A máig fennmaradt gereblyei magyar nyelvűséget kettős értelemben is a szórványhelyzet formálta. Egyrészt a meghatározó román tömb közepén élő közösség létszáma a hivatalos népszámlálások szerint sohasem érte el a 300 főt. Másrészt a századfordulótól mindennapossá váló munkamigrációk során a közösség alkalmilag szerveződött töredékei otthonuktól több száz kilométeres távolságban, többnyire román kulturális közegben dolgoztak. A mesterség megkövetelte kooperáció és munkaszervezés, a római katolikus vallás elegendő disztantív, határkonstruáló faktorként hatott. Az anyanyelv, a mesterség és a vallás mint identitáshordozók és identitásszimbólumok erodálódása fokozottabban az 1960-as évektől következett be, amikor a közösség betagozódott az országosan jellemző gazdasági trendekbe: a hagyományos szénégető mesterség vesztett jelentőségéből, gyakoribbá, egyszersmind rendszertelenebbé, a kisközösség és a családok által kontrollálatlanná váltak azok a „kulturális találkozási helyzetek”, melyekben szituációtól és egyéntől függően jelenítettek meg, forgalmaztak sajátnak tartott kulturális, etnikai elemeket.[23]

A „kulturális találkozási helyzetek” sajátos lenyomatai az exogám házasságok. Ezek típusuk, mértékük szerint az adott közösség időben változó stabilitását, a házassági preferenciák alapján a lakosság eredetét, kulturális affinitását és a különböző etnikumok összeolvadási folyamatát példázhatják.[24]

A további helyszíni terepkutatások során az etnicitás konstruálódásának közép- és mikroszintjét kívánjuk vizsgálni. A Barth-féle definíció nyomán első renden azokra a közösséget alakító folyamatokra kívánunk fókuszálni, amelyek  során az emberek helytől, szomszédságtól, niche-től, a közjavakhoz való hozzáféréstől és azok használatától függően az etnikai mobilizáció során kiválasztják magukat a többiek közül.[25] A kulturális antropológia résztvevő megfigyeléses módszerével a mikroszint (az egyéni választások, a személyközi interakciók, az emberi élet eseményei és színterei etnikai identitásalakító hatása) megragadására is lehetőség kínálkozhat.

 6. Táblázatok

1. táblázat.Tőkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1850 és 1992 között a népszámlálások alapján

 

1850

1857

1880

1890

1900

1910

1930

1941

1992[26]

Tőkés
(Gereblye)

17

75

104

133

165

181

245

226

178

Oláhlápos (Rójahida)

180

438

433

416

222

199

  85

140

  32

2. táblázat. Tőkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1882–1914 között a római és görög katolikus sematizmusok alapján

 

1882 gk.[27]

1888 rk.

1890 gk.

1893 rk.

1900 rk.

1900 gk.

1913 rk.

1914 gk.

Tőkés
(Gereblye)

120

138

127

133

    –

132

181

181

Oláhlápos (Rójahida)

397

510

475

416

456

320

199

152

3. táblázat.Tőkés és Oláhlápos magyar (és német, szlovák, ruszin) anyanyelvű/nemzetiségű lakosainak száma 1850–1930 között a népszámlálások alapján

 

1850N

1880A

1890A

1900A

1910A

1930A

1930N

Tőkés
 (Gereblye)

3

n: 12(-)[28]

56

n:24(15)

sz:6

r: 6

125

n:42 (25)

sz:14

r:21

163

n:36 (40)

sz:5

r:8

159

n:48 (45)

sz:10

r:5

83

n:2 (40)

84

n:47 (40)

sz: 8

Oláhlápos (Rójahida)

81

n:139(-)

400

n:47 (23)

sz:19

427

n:11 (33)

sz:2

249

n:43(48)

 

236

n:63 (86)

82

88

n:9 (95)

4. táblázat.Tőkés és Oláhlápos magyar anyanyelvű/nemzetiségű lakosainak száma 1941–1992 között 

a népszámlálások alapján

 

1941A

1941N

1956N[29]

1966N

1977N

1992A

1992N

Tőkés
(Gereblye)

   244

272

242

275

242

125

134

Oláhlápos (Rójahida)

   171

342

  49

  19

  12

  20

  24

 

5. táblázat. A Tőkésen (Gereblye) 1942–1981 között kötött, születési hely (A), lakóhely(B), valamint  felekezet (C) szerinti endogám, illetve exogám típusú házasságok megoszlása

Időszak

Házasság-
kötések száma

Endogámia

WH=EN[30]

Exogámia[31]

Exogámia

index[32]

A

B

C

 

 

 

A

B

C

wH[33]

Wh[34]

wh[35]

wH

Wh

wH

Wh

Eisz %

Eit%

Eiv%

1942–1946

10

8

8

9

0

2

0

0

2

0

1

20

20

10

1947–1951

14

  11

12

13

1

2

0

0

2

0

1

21

14

7

1952–1956

19

  10

17

14

5

4

0

2

0

2

3

47

10

26

1957–1961

15

5

4

10

7

3

0

8

3

4

1

66

73

33

1962–1966

16

2

8

 6

4

8

2

3

5

3

7

87

50

62

1967–1971

14

4

8

 7

3

4

3

2

4

4

3

71

42

50

1972–1976

21

5

8

11

5

5

6

8

5

3

7

76

70

47

1977–1981

20

5

5

   8

9

4

2

9

  6

  7

  5

75

75

65

Összesen

        129

  50

70

 78

  34

  32

  13

32

27

23

28

61

45

39

6. táblázat. A gereblyeiek születés szerinti exogám házastársainak területi rekrutációja és vallása
 (1942–1981)

A település  magyar neve

A település román neve

Megye[36]

Férj  (vallás)[37]

Feleség (vallás)

Magyarlápos

Târgu Lăpuş

Máramaros

4 ref.

1 ort. (conv. rk.)

Domokos

Dămăcuşeni

Máramaros

 

1 ref.

Kohóvölgy

Strâmbu

Máramaros

1 rk.

 

Erzsébetbánya

Băiuţ

Máramaros

1 ref., 2 ort.

 

Oláhlápos (Rójahida)

Lăpuş

Máramaros

2 rk., 1 gk.

1 ort.

Dés

Dej

Kolozs

 

1 rk.* [38]

Kolozsvár

Cluj-Napoca

Kolozs

 

1 rk.*, 1 rk.

Budapest

 

Magyarország

1 rk.

 

 

Blăgeşti

Bârlad

1 ort.

 

 

Drăgoieşti

Gorj

 

1 ort. (conv. rk.)

Désorbó (Orbai?)

Gârbău Dejului

Kolozs

 

1 adv. (conv. rk.)

Vulkán

Vulcani

Hunyad

1 ort.

 

Lupény

Lupeni

Hunyad

 1 gk.*

 

Petrozsény

Petroşani

Hunyad

 

1 rk*

Gyergyóalfalu

Joseni

Hargita

1 rk.

 

Zejkány

Zeicani

Hunyad

1 rk.*

 

Zalatna

Zlatna

Fehér

 

1 gk.

Szelistye

Sălişte

Hunyad

 

1 ort.

 

Filioara

Neamţ

1 ort.

1 ort.

Németvásárhely

Târgu Neamţ

Neamţ

 

1 rk.*

Tágfalva

Larga

Máramaros

 

1 ort.

Révkápolnok

Vad

Máramaros

 

1 ort.

Várkudu

Coldău

Beszterce-Naszód

1 rk.

 

Négerfalva

Negrileşti

Beszterce-Naszód

 

1 rk. *

Drágavilma

Vima Mică

Máramaros

1 ort.

 

Atyás

Ateaş

Bihar

1 ort.

 

Nagykolcs

Culciu Mare

Szatmár

1 rk.

 

Ferencvölgy

Valea lui Francisc

Máramaros

 

1 rk.

Szilágylompért

Lompirt

Szilágy

1 ref.

 

Szováta

Sovata

Hargita

 

1 rk.

Parajd

Praid

Hargita

1 rk.*

 

Batiza

Botiza

Máramaros

 

1 ort.

Felsőbarbatyen

Bărbătenii de Sus

Hunyad

 

1 rk.*

Urikány

Uricani

Hunyad

 

1 rk. *

Semesnye

Şimişna

 

1 ort.

 

Vasasszentiván

Sintioana

Kolozs

1 ort.

 

Nagytarna

Tarna Mare

Szatmár

1 ort., 2 rk.

 

Máramarossziget

Sighetu Marmaţiei

Máramaros

 

1 rk.

?

Matru

?

 

1 ort.

Brébfalva

Brebeni

Máramaros

 

1 ort.

Koltó

Coltău

Máramaros

 

1 ref.

Telcs

Telciu

Beszterce-Naszód

1 ort.

 

Aknasugatag

Ocna Şugatag

Máramaros

 

1 rk.

Felsőszőcs

Suciu de Sus

Máramaros

 

1 ort.

Borsa

Borşa

Máramaros

 

1 rk.*

Meszesszentgyörgy

Sângeorgiu de Meseş

Szilágy

 

1 ort.

Alvinc

Vinţu de Jos

Fehér

1 ort.

 

Árpástó

Braniştea

Beszterce-Naszód

 

1 ref.

Szilágypér

Pir

Szatmár

 

1 ort.

Alsószőcs

Suciu de Jos

Máramaros

1 ort.

 

Somlyómező

Câmpia (Cimpina?)

Szilágy

1 ort.

 

 

Bălceşti

Vâlcea

1 ort.

 

7. táblázat.Exogám házasságok, ahol mindkét fél Gereblyén kívül született. A házas felek születési helye
és vallása (1942–1981)

Négerfalva–Váncsfalva

Negrileşti–Onceşti

Beszterce-Naszód–Máramaros

1 rk.*

1 ort.

Zejkány–Gredistye

Zeicani–Grădiştea de Munte

Hunyad–Hunyad

1 rk.*

1 rk.*

Domokos–Gredistye

Dămăcuşeni–Grădiştea de Munte

Máramaros–Hunyad

1 ref.

1 rk.*

Gredistye–Domokos

Grădiştea de Munte–Dămăcuşeni

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 ref.

Hagymáslápos–Gredistye

Lăpuşel–Grădiştea de Munte

Máramaros–Hunyad

1 ort.

1 rk.*

Gredistye–Băltăteşti

Grădiştea de Munte–Băltăteşti

Hunyad–Neamţ

1 rk.*

1 ort.

Dicsőszentmárton–Arad

Târnaveni–Arad

Maros–Arad

1 ref

1 rk.

Felsővárosvíz–Felsőszőcs

Orăştioară de Sus–Suciu de Sus

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 ort.

Borsa–Vânători

Borşa–Vânători

Máramaros–Neamţ

1 ort.

1 rk*

Felsővárosvíz–Magyarlápos

Orăştioară de Sus–Târgu Lăpuş

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 rk.*

Szemlák–Gredistye

Semlac–Grădiştea de Munte

Arad–Hunyad

1 ev.

1 rk.*

Feketefalu–Magyarlápos

Ocoliş–Târgu Lăpuş

Máramaros–Máramaros

1 ort.

1 rk.*

Nagybánya–Magyarlápos

Baia-Mare–Târgu Lăpuş

Máramaros–Máramaros

1 rk.

1 rk.*

8. táblázat.Az 1942 és 1981 között házasságot kötött tőkés-gereblyei római katolikusok születési helye

Település

Férfi

Dés

 

1

Kolozsvár

 

1

Lupény

1

 

Petrozsény

1

 

Urikány

 

1

Felsőbarbatyen

 

1

Zejkány

1

1

Gredistye

2

4

Felsővárosvíz

2

 

Târgu Neamţ

 

1

Vânători (Neamţ)

 

1

Borsa

 

1

Négerfalva

1

1

Magyarlápos

 

3

Parajd

1

 

Tőkés-Gereblye

83

80

Összesen

92

96

 



[1] Készült a T 026508 sz. OTKA kutatási program keretében. A szerző megköszöni főtisztelendő Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr szíves támogatását.

[2] Domokosról lásd Biczó Gábor tanulmányát.

[3] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Dés 1901–1905. 29.

[4] Kós Károly: Lápos-vidéki szénégetők és szénégetés.= Népismereti Dolgozatok. Szerk. Dr. Kós Károly – Faragó József. Buk. 1978. 64.

[5] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 29.

[6] Kós Károly: i.m. 64.

[7] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 39.

[8] Uo. 41.

[9] Historia Domus: A magyarláposi római katolikus egyházközség története és nevezetesebb feljegyzések. 1955. 61.

[10] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 36, 43; Kós Károly: i.m. 65.

[11] Kós Károly: i.m. 65.

[12] Uo. 65–66.

[13] A feldolgozás szempontjait és elveit lásd: Csoknyai Judit: Egy kelet-magyarországi kis népesség (Szamosangyalos) párválasztási rendszerének jellemzői a XVIII–XX. században. Demográfia XXIX(1986). 4. 436–445; Örsi Julianna: Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII–XX. században. Demográfia XXVI(1983). 4. 581–582; Ilyés Zoltán:Az exogámia hatása három román eredetű csík megyei havasi telep anyanyelvi állapotára és etnikus identitására (1841–1930). DemográfiaXLI(1998). 2–3. 285–287.

[14] A magyarláposi római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1916. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 465.

[15] Matricula Copulatorum Ecclesiae Magyarlápos ab anno 1918 Liber III. (Magyarláposi plébánia: 1918–1981; Oláhláposi plébánia: 1942–1979)

[16] A magyarláposi görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1878, 1879–1939. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 462, 463.

[17] Az oláhláposbányai római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1857–1904. Arhivele Naţionale- Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 655.

[18] Fényes Elek:Magyarország Geographiai Szótára. III. Pesten 1851. 286.

[19] Ilyés Zoltán: Kárpátalja németségének településtörténete. = Kárpátalja. Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi Évkönyv 6. Szerk. Dr. Boros László. Nyíregyháza 1999. 89–93.

[20] Matricula Copulatorum Parochialis Ecclesiae Rom. Cath. Oláhláposbánya-Horgospataka 1905.

[21] Az oláhláposbányai görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1859–1880. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 648.

[22] Nagy Ödön: Szórvány és beolvadás. = Hitel Kolozsvár 1935–1944. II. Tanulmányok, repertórium. Bp. 1991. 146.

[23] A találkozási helyzetekhez kötődő etnicitás-konstrukciókról és az „etnikai határok” felmutatásáról, újratermeléséről lásd Bíró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. =Egy-más mellett élés. Szerk. Gagyi József. Csíkszereda 1996. 248–251, 264–265.

[24] Az exogám házasságok és az asszimiláció összefüggéséről lásd Örsi Julianna: Exogám házasságok mint az asszimilálódás mutatói. = Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Szerk. Szabadfalvy József–Viga Gyula. Miskolc 1985. 77–78.

[25] Barth, Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio VII(1996). 1. 14.

[26] Oláhlápos és Felsőszőcs községek adatai.

[27] gk.: görög katolikus sematizmus, rk.: római katolikus sematizmus.

[28] n.: német, sz.: szlovák, r.: rutén. Zárójelben a német anyanyelvűek száma után az izraelita vallásúakat tüntettük fel.

[29] 1956 után Oláhlápos és Felsőszőcs községek adatai.

[30] Mind a feleség (W=Wife), mind a férj (H=Husband) helybeli születésű/lakóhelyű vagy azonos vallású. Endogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C).

[31] Az exogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C) csoportosítva.

[32] Ei (Exogámia index) = Exogám házasságok az összes házasság százalékában megadva. Ei sz% = exogámia index a születési hely alapján. Ei t% exogámiaindex a lakóhely alapján, Ei v%: vallási exogámiaindex.

[33] w: a feleség  más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott. H: a férj helybeli születésű, lakóhelyű vagy a római katolikus felekezethez tartozott.

[34] W: a feleség helybeli születésű, lakóhelyű vagy a római katolikus felekezethez tartozott. h: a férj más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott.

[35] wh: a házasságkötők mindkét tagja Gereblyén kívül született.

[36] Az 1968-as romániai megyebeosztás szerint

[37] rk.: római katolikus; gk.: görög katolikus; ort.: ortodox; ev.: evangélikus; ref.:  református; adv.: adventista; conv.: áttérés

[38] A *-gal jelöltek Tőkés-Gereblyén kívül született gereblyeiek.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret