Ilyés Zoltán
1. A lápos-völgyi magyarság kulturális-történeti rétegzettsége
Az észak-erdélyi felső-Lápos-völgy (Lápos-vidék) magyarságát történeti-kulturális szempontból alapvetően két részre oszthatjuk. Domokos és Magyarlápos református népességét a terület középkori eredetű, autochton magyarságának tekinthetjük. A 18. század utolsó harmadától a kincstári és bányakamarai telepítések keretében a Felvidékről szakmunkások érkeztek Oláhlápos-Rójahida, Oláhláposbánya (a későbbi Erzsébetbánya) és Horgospataka (a későbbi Kohóvölgy) és végül Tőkés-Gereblye telepekre. A döntően nem magyar és széles területi, etnikai rekrutációjú, római katolikus vallású bányász, fémmegmunkáló, szénégető és famegmunkáló népesség a 19. században fokozatosan magyar anyanyelvűvé vált (allochton közösségek).
Az egykori Belső-Szolnok, illetve Szolnok-Doboka megyei Domokos(Dămăcuşeni), jelenleg a Máramaros megyei, Magyarlápos (Târgu Lăpuş) városhoz tartozó református vallású, magyar falu a közeli, vele már csaknem egybeépült, mára román jellegűvé vált Magyarlápos magyar lakosságával együtt jelenti a Lápos-vidék eredeti magyarságát. A környező lápos-völgyi, cibles-alji román településekhez hasonlóan Domokos számára is hagyományosan a növénytermesztés-állattenyésztés-erdőgazdálkodás hármassága jelentette a megélhetést, amelybe az utóbbi 30–40 évben az erdőgazdaság helyére az ipari és szolgáltató tevékenység lépett. Az önellátáson túl a 19. század közepétől a helyi piacközpont Magyarláposon kívül a bányász- és vasipari jellegű Erzsébetbánya és Oláhlápos (Rójahida) felvevőpiaca ösztönözte a falu lakosságát a piaci árutermelésre (zöldség), ezek hanyatlásával később Kapnikbánya és a megyeközpont Nagybánya gyakorolt nagyobb vonzerőt. Az endogám közösség – egy helyi faipari kisüzem és Magyarlápos üzemei ellenére – döntően mezőgazdaságból él, földjeinek egy része azonban adminisztratív, demográfiai és mentalitásbeli okok miatt fokozatosan a környező román községek (pl. Rogoz) tulajdonába megy át.[2]
Magyarlápos helyi adminisztratív központ (járási székhely, szolgabíróság) magyar lakossága életforma tekintetében hasonlított a domokosiakéhoz, annál azonban mobilisabb, a hagyományos agráréletforma feladására inkább vállalkozott, ami magyarázható a település helyi központ jellegével és az értelmiségi, iparos életmódminták meglétével. Oláhláposhoz hasonlóan az említetteken kívül kisebb örmény közösség is élt itt. Az 1992-es népszámlálás szerint Magyarlápos városban és adminisztratív körzetében (ide beleszámít Domokos és több környékbeli román település) 12 278 román, 1838 magyar, 9 német, 166 cigány és 12 egyéb nemzetiségű lakos élt.
A Lápos völgyében a Gutin-hegység felé találjuk Oláhlápost, amelynek adminisztratív körzetében 1992-ben 24 magyar és 3851 román élt. A 19. század elejétől itt a helyi vasércbányászatra (Horgospataka, ma Kohóvölgy) vasgyártás települt (Rójahida), ahova római katolikus vallású, vegyes rekrutációjú (Felvidék, Szepesség, Szilézia, Morvaország) szakmunkásréteget telepítettek. Akkulturációjukban, magyarrá válásukban nagy szerepe lehetett a közös munkanyelv szükségességének, a magyar szertartásnyelvű római katolikus egyházközségnek, a helyi magyar tannyelvű iskoláknak és a bánya és a vasgyár magyar vezető elitje kulturális önszerveződésének. Az 1893-as római katolikus sematizmus szerint itt 416 római katolikus és 16 helvét hitvallású élt, akik túlnyomó részben már magyar anyanyelvűnek vallották magukat. A 19. század végére lehanyatlott a lokális jelentőségű, a környéket mezőgazdasági eszközökkel ellátó vasgyártás, a szakmunkások – nem hagyva fel foglalkozásukkal – a környékbeli bányászati és ipari központokba költöztek (Erzsébetbánya, Kohóvölgy, Nagybánya, Kapnikbánya) (1. és 2. táblázat).
Erzsébetbányán (Băiuţ) és a vele közigazgatásilag összetartozó Kohóvölgyben (Strâmbu), valamint a nem bányász-iparos múltú Rákosfalván (Poiana Botizii) az 1992-es népszámlálás szerint 1883 román, 1202 magyar és 12 német élt. A két bányásztelepülésen nagy szerepe van a bányász identitásnak, ez többnyire hangsúlyosabban jelen van, mint a nemzeti önmeghatározás. Itt az ortodox (korábban görög katolikus) románok és a római katolikus magyarok máig közösen használják a templomokat, látogatják egymás liturgikus eseményeit.
A rójahidai vasgyártás megindulásával egy időben – a 19. század közepén – a Cibles alatt, a Szőcs-patak völgyében alakult Tőkés (Groşi) község mellett Gereblye római katolikus vallású szénégető telep.
2. Gereblye, a szénégető telep
1822-ben indult meg a horgospataki vasbányászat, 1847-ban az Oláhlápos melletti Rójahidán állami vasolvasztót és öntödét létesítenek, ebben az évben Tőkés mellé, a kincstári erdők peremére telepítik Gereblye szénégető telepet.[3] A személynevek és a családtörténeti hagyományok alapján elmondható, hogy a mesteremberek etnikai rekrutációja széles volt: magyar (Székely, Rácz, Bakos, Jónás, Máté, Szabó), szlovák-morva (Ugorcsák, Prosenyik, Mihálik, Hudák, Kulda, Rusznák), német (Braun, Hilbert, Schrötter, Rajka), román (Vlasán).[4] A származási terület jórészt a Felvidék keleti német (cipszer, gründler) és szlovák, ruszin-szlovák nyelvterületét jelenthette. A származási vidékeket a kincstári és a nagybányai bányaigazgatási dokumentumok alapján lehet majd a jövőben pontosítani. A római katolikus vallás és pasztoráció, a vasgyár magyar vezetősége és a közös munkanyelv szükségszerűsége okán a magyar adminisztratív nyelv hatására a vegyes rekrutációjú közösség „lingva francájává” vált a magyar nyelv, anélkül hogy mély kötődés alakult volna ki a magyar nemzet irányában. Feltételezhetően a letelepült szakiparos népesség egy részének otthonról örökölt-hozott hungarustudata is hozzájárult a nyelvi egységesüléshez/magyarosodáshoz. A hétköznapokon és ünnepeken sem jelentkezett karakteres nemzeti identifikáció és hagyománykonstruálás, részben tovább éltek (és máig hallhatók) a szlovák és német eredet családtörténeti identitáselemei.
A népszámlálási adatsorokból látható, hogy Tőkésen az 1890-es népszámlálásig megmaradt a német anyanyelvűség a gereblyeiek kis csoportjában (3. táblázat). A német anyanyelvűek száma mellett feltüntettük az izraelita vallásúak számát, hiszen a magyar népszámlálásokkor a többnyire jiddis anyanyelvű zsidóságot is német anyanyelvűként tüntették fel, és ezt korrekciós tényezőként figyelembe kell vennünk a helyi német anyanyelvűek számának megállapításánál.
A századforduló körüli évtizedekben a gereblyei közösség lélekszámához képest jelentős arányú a rutén anyanyelv, ami két okkal magyarázható. Feltételezzük, hogy a szénégető munkások egy része a szlovák–rutén kontaktzónából érkezett. Másrészt különösen a rójahidai vasolvasztó 1892-es bezárása után jelentős volt a kohóvölgyiekkel és erzsébetbányaiakkal való intenzív munkakapcsolat. Az 1850-es népszámlálás Kohóvölgyben közel 100 egyéb nemzetiségűt mutat ki. Az egyházi anyakönyvekben talált személynevek és vallásuk alapján nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy ez a népességrész zömmel rutén (ruszin) volt. Erzsébetbányán 1880-ban a lakosság 3,6%-a vallotta magát rutén anyanyelvűnek.
1880-ban a gereblyei szénégető közösség 5,7%-a, 1890-ben 10,5%-a, 1900-ban 3%-a, 1910-ben 5,5%-a szlovák anyanyelvű (az adatokat a római katolikusok számát 100%-nak véve számoltuk ki). A nyelvi beolvadás, homogenizáció tehát ebben a „specialista” közösségben az 1890-es évekre jórészt befejeződött. Csupán a közösség pár százaléka jelölte meg a németet, szlovákot vagy a rutént anyanyelvének. Kiemelkedő az 1890-es években a szlovák anyanyelvűek 10%-ot meghaladó aránya.
Kádár József a századfordulón megjelent Szolnok-Doboka vármegyei monográfiában a telepesek nyelvfelejtéséről írt.[5] Ennek ellenére a közösséggé szerveződés és a nyelvi-etnikai öntudatosodás jeleit lehet regisztrálni az 1910-es évektől. A közel 200 fős római katolikus szórványközösség 1910-ben kőtemplomot épít, 1925-ben létesítik az iskolát, 1958-ban a művelődési házat.[6]
A közösséggé formálódás és fennmaradás máig ható kovászának tarthatjuk a katolikus vallást. A gereblyei római katolikusokat az 1772-ben felállított oláhláposi plébánia pasztorálta.[7] A tőkési szénégető telep lelkigondozását a századfordulón nehézzé tette, hogy az erdőkincstár megtagadta a beszolgáló lelkész javadalmazását, mondván: Tőkésen nincs templom.[8] Az oláhláposi anyaegyházközség létszáma a helyi vasipar jelentéktelenedésével az 1880-as évektől fokozatosan csökkent, az 1910-es évekre a tőkési filia híveinek száma már meghaladta az anyaegyházközségét (1. és 2. táblázat). Az első világháborúban a plébániát súlyos károk érik, irattára megsemmisül, híveinek száma 100 fő alá csökkent. Az 1930-as évek közepétől Gereblyét a mindenkori magyarláposi plébános gondozza, adminisztrálja.
1955-ben a római katolikus lelkész 76 családot, 260 személyt írt össze Tőkés-Gereblyén. Kiemeli a közösség vallásosságát: „...ha mindennap volna szentmise, sok napi áldozó volna.” Megemlíti, hogy nem tudnak jól magyarul, és otthon, egymás közt is románul beszélnek. Az iskolai szünetekben a lelkész többször hallotta a gyerekeket románul beszélni. Feljegyezte kissé laza erkölcsi felfogásukat és az iszákosságot.[9]
A közösség eltűnése, teljes beolvadása a jelzésekkel ellentétben máig nem történt meg, amiben a római katolikus valláson kívül nagy szerepe volt a szénégetésnek mint sajátos munkaszervezést igénylő, identitásalakító specializált mesterségnek.
3. Mesterség és diaszporikus létforma
Tőkés közelében, a Cibles erdeiben 1892-ig volt nagybani szénégetés, ekkor a kincstár beszüntette az 1847-ben alapított vasolvasztót. A gereblyeiek ezután 20 évig az erzsébetbányai kohó számára égettek szenet. 1878–1944 között működött az oláhláposi Bulbuk-féle kapaverő, ahova a gereblyeiek nem dolgoztak. 1912-től Nagybánya, Vajdahunyad, Ungvár és más bányavidékek felé orientálódtak.[10]
A szénégetők megtelepedésével egy időben megindulhatott a szomszédos Tőkés adminisztratív anyaközség – az 1000 főt az 1870-es évektől meghaladó – románságával való kapcsolattartás okán a román nyelv mint szekunder kommunikációs nyelv elsajátítása. Ennek a szükségessége akkor nőtt meg, amikor a 19. század végén a rójahidai vasgyár megszűnésével a gereblyeiek egyre nagyobb távolságra kénytelenek vándorolni, munkát keresni Hunyad, Neamţ, Krassó-Szörény megyékben, de a közelebbi Nagybánya, Óradna, Borsa, Visó román nyelvű környezetében is. Ennek következményeként elkerülhetetlenné vált a román nyelvi norma erősödése. Ez a folyamat az első világháború után vett nagyobb lendületet, de ekkor még a közösség magyar nyelvűségét nem fenyegette.
A magyar nyelv megőrzésében fontos szerepe volt a gereblyei szénégetők munkaszervezésének is. A távolabbi munkahelyekre mindenki magával vitte családját is, így 20–30 fős csoportokban az erdőn, egymáshoz közel épített kalibákban éltek. Itt a kommunikáció magyarul zajlott, de az élelembeszerzés, a munkaszervezés, az erdészeti szervekkel történt megbeszélések jórészt románul folytak. E tekintetben kivételt jelentett Parajd–Szováta környékének magyar és a Zsil-völgy részben magyar nyelvű környezete. A gyermekek a hosszabb, többéves munkavállalások idején természetesen a román iskolákat látogatták. Beke György riportkönyvében magyar tannyelvű iskolát említ Gereblyén, amelynek az 1960–1970-es években nagy szerepe volt a magyar nyelv fennmaradásában, részleges továbbörökítésében.
Az 1960-as évekre veszít jelentőségéből a szénégetés. Ekkortól a férfiak egy része egyéb erdei munkát, fakitermelést, útépítést vállalt.[11] Eddig a megélhetést jelentő, specializált és a közösség tagjai között kooperációt igénylő mesterség egyfajta disztantív tényező volt a gereblyeiek és a környező románság között. Ez az önmegkülönböztető, identitásalakító szerep idővel feloldódik, erodálódik, mert a munkaerő mobilitása szempontjából a gereblyeiek fokozatosan az országos és regionális tendenciákhoz kénytelenek alkalmazkodni. Egy részük Kudzsirban telepszik le, többen városokban, a környékbeli központokban vállalnak munkát, egyre kevesebben kötődnek egzisztenciálisan a hagyományos mesterséghez.
A szénégetésből adódó egyedi, „specialista” helyzetük azért is veszít fokozatosan jelentőségéből, mert a környékbeli, valamint a Hunyad és Krassó-Szörény megyei románok és Varság, Parajd, Szováta, Farkaslaka székelysége eltanulják a mesterséget.[12] Az 1950-es évek végétől megszűnik a telepet a Tőkés falutól elválasztó pár száz méteres beépítetlen zóna, Gereblye egybeépül az anyaközséggel. A román nyelvű kommunikációt siettette az 1960-as évektől a vegyes házasságokkal bekerült görögkeleti román házastársak jelenléte (1942-től 1981-ig 34 fő).
4.Az egyházi anyakönyvek tanulságai
A rendelkezésünkre álló tőkés-gereblyei anyakönyv 1942 és 1981 között kínál feldolgozható adatokat. Az endo- és exogámiát születési hely, lakóhely és vallás szerint különítettük el[13] (5. táblázat). Az összesen 129 házasság 39%-a születési hely szerint endogám volt, tehát a gereblyeiek között kötötték őket. Az 1942–1981 között házasságot kötő gereblyeiek 13%-a azonban nem Gereblyén született (8. táblázat), így a születési hely szerinti endogámia nem fedi le pontosan az azonos közösséghez tartozó felek közötti házasságok arányát. A vezetéknevek ismeretében pontosan beazonosíthatók az anyatelepülésen kívül született gereblyeiek. Kirajzolódik a tartamos, átmeneti letelepedéssel járó munkavállalás területisége, különösen a Hunyad megyei Zsil-völgy (4 személy), Szászváros és Kudzsir környéke (10 személy), valamint Neamţ megye (2 személy) tűnik ki (8. táblázat).
A születési helyet tekintve a legtöbb nem a gereblyei közösséghez tartozó házastárs Magyarláposról (4 református, 1 ortodox), Erzsébetbányáról (2 ortodox, 1 református), Oláhláposról (2 római katolikus, 1 görög katolikus, 1 ortodox), Nagytarnáról (2 római katolikus, 1 ortodox), Domokosról (3 református) érkezett (6. és 7. táblázat).
A vizsgált időszakban 13 olyan exogám házasság volt, amelyben mindkét fél Gereblyén kívül született. Ebből 10 házasságnál az egyik fél, 2 házasság esetében mindkét fél más településen született gereblyei volt (7. táblázat).
A lakóhely szerinti endogámia összességében 55 %-os. Itt a közösség nem Gereblyén született, de a településre visszakerült tagjai, illetve a munkamigrációk nyomán a szénégető munkásokkal visszaérkezett, nagy részben ortodox román hozzátartozók emelik a lakóhelyi endogámia arányát.
A házasságok 61%-a vallási szempontból endogám volt, a római katolikusok közötti házasság döntő mértékben magyar nyelvűek közötti, tehát mód nyílt a családok szintjén a magyar nyelvűség, illetve a máramarosi telepesek sajátos bányász-iparos mentalitásának továbbélésére és átörökítésére. Ezt a mentalitást jelenítették meg a gereblyeieken kívül Kohóvölgy, Oláhlápos, Borsa, Nagybánya, Ferencvölgy, Aknasugatag, Máramarossziget beházasodó római katolikusai (6. táblázat).
Az exogámia változását 5 éves periódusokban követve feltűnik, hogy a születési hely szerinti exogámia 1952-től emelkedik közel 50%-ra, majd a vizsgált időszak végéig tartósan 70% fölött marad. A települési exogámia az 1957–1962 közötti időszakban hirtelen 10%-ról 73%-ra emelkedik. Ekkortól kezdenek a gereblyei szénégetők fokozottabban saját közösségükön kívüliekkel házassági köteléket létesíteni, amit a vallási exogámia 1/3-os aránya is jelez (5. táblázat).
A korábban is jelentős munkamigrációk következtében Gereblyén kívül születettek az 1960-as évek közepétől kerülnek házasuló korba, ezt jelzi a születési hely szerinti exogámia 87%-os aránya 1962–66 között (5. táblázat).
A vallási szempontból exogám házasságok aránya 1962-től emelkedik 60% fölé, 1967 és 1976 között 50 % körül stabilizálódik, majd az utolsó 5 évben eléri a közel 2/3-os értéket (5. táblázat). Ez utóbbi tendencia arra utal, hogy a hagyományos mesterségi kereteket túllépő munkavállalás során egyre nagyobb valószínűséggel jönnek létre kapcsolatok más hagyományú, kultúrájú, etnikumú közösségek tagjaival. A házastársak megválasztásánál a gereblyeiek egyre kevésbé érvényesítenek vallási és ezzel etnikai/kulturális preferenciákat.
A vizsgálat során a szomszédos római és görög katolikus egyházközségek hozzáférhető anyakönyveit is feldolgoztuk. A magyarláposi plébánia anyakönyveiben 1858 és 1916 között nem volt tőkés-gereblyeivel kötött házasság.[14] 1918 és 1978 között 20 gereblyeivel kötött házasságot találtunk. Ezeket a Magyarláposon vagy Domokoson letelepedett, ott dolgozó gereblyeiek kötötték. Közülük 9 volt vallásilag endogám, 5-öt ortodox vallású, 5-öt református és 1-et görög katolikus házastárssal kötöttek. 1980-tól a tőkési római katolikus filia és a magyarláposi anyaegyházközség házasságait már együttesen adminisztrálták. Az 1998-as adatgyűjtéskor az 1982-től kezdődő házassági adatok még nem voltak az anyakönyvbe bevezetve.[15]
Az 1858 és 1939 közötti magyarláposi görög katolikus anyakönyvekben nem találtunk tőkésivel kötött házasságot.[16]
Az erzsébetbányai (korábban Oláhláposbánya) római katolikus egyházközségben 1854 és 1904 között 5 gereblyeivel kötött, vallási szempontból endogámnak minősülő házasság volt.[17] 1857-ben egy Németmokrán született, Tőkésen szolgáló erdész (Wolfgangus Czepeczauner) vett feleségül egy oláhláposbányai római katolikus nőt. Érdekes adat az 1871-ben házasságot kötött Mihálik Ferenc születési helye: az ung megyei, ma kárpátaljai Turjaremete. Fényes Elek szerint Turjaremetén volt a 19. század közepi Magyarország egyik leghíresebb és legvirágzóbb vashámora, a települést orosz–tót faluként jegyzi.[18] Ez a montán ipari központ, mint mesterségbeli és szakembereket kibocsátó centrum, egyik köztes állomása volt a 18–19. századi iparos- és bányászmigrációnak. Ennek keretében a Szepességből, az alsó-magyarországi bányavárosok térségéből, Sziléziából, Csehországból, Felső-Ausztriából származó – Ung, Bereg, Szatmár, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Máramaros vármegyéktől egészen a gyergyói Borszék vidékéig, valamint Bukovinában letelepített – specialista közösségek sora jött létre.[19]
1905 és 1997 között az erzsébetbányai katolikus plébánián 12 gereblyei féllel kötött házasságot regisztráltak.[20] Ebből 8 volt vallási szempontból endogám, 3-at görög katolikusokkal, 1-et ortodox vallásúval kötöttek.
Az erzsébetbányai görög katolikus parókia 1859 és 1880 közötti anyakönyve szerint két gereblyei férfi kötött házasságot 1879-ben. Mindkettőjük (Josef Bakos, Vasiliu Hudák) vallását görög katolikusnak írták.[21]
5. Összefoglalás
A gereblyei magyar nyelvűséget és magyar szórvánnyá válást egy közel fél évszázados és részleteiben még fel nem tárt akkulturációs, nivellálódási folyamat előzte meg. A szórványtipológia szerint ez a közösség idegen nyelvterületre való beköltözés, betelepedés révén jött létre. Nagy Ödön ezen a típuson belül külön említi a bányák, ipartelepek, fürdők, gyárak vidékén létrejött szórványokat.[22] Hangsúlyozni szeretnénk – és ez egyfajta kulcsot kínál a maroknyi közösség fennmaradásának megértéséhez –, hogy Tőkés-Gereblye esetében nemcsak idegen nyelvterületen, hanem idegen életforma-területen történt a megtelepedés.
A máig fennmaradt gereblyei magyar nyelvűséget kettős értelemben is a szórványhelyzet formálta. Egyrészt a meghatározó román tömb közepén élő közösség létszáma a hivatalos népszámlálások szerint sohasem érte el a 300 főt. Másrészt a századfordulótól mindennapossá váló munkamigrációk során a közösség alkalmilag szerveződött töredékei otthonuktól több száz kilométeres távolságban, többnyire román kulturális közegben dolgoztak. A mesterség megkövetelte kooperáció és munkaszervezés, a római katolikus vallás elegendő disztantív, határkonstruáló faktorként hatott. Az anyanyelv, a mesterség és a vallás mint identitáshordozók és identitásszimbólumok erodálódása fokozottabban az 1960-as évektől következett be, amikor a közösség betagozódott az országosan jellemző gazdasági trendekbe: a hagyományos szénégető mesterség vesztett jelentőségéből, gyakoribbá, egyszersmind rendszertelenebbé, a kisközösség és a családok által kontrollálatlanná váltak azok a „kulturális találkozási helyzetek”, melyekben szituációtól és egyéntől függően jelenítettek meg, forgalmaztak sajátnak tartott kulturális, etnikai elemeket.[23]
A „kulturális találkozási helyzetek” sajátos lenyomatai az exogám házasságok. Ezek típusuk, mértékük szerint az adott közösség időben változó stabilitását, a házassági preferenciák alapján a lakosság eredetét, kulturális affinitását és a különböző etnikumok összeolvadási folyamatát példázhatják.[24]
A további helyszíni terepkutatások során az etnicitás konstruálódásának közép- és mikroszintjét kívánjuk vizsgálni. A Barth-féle definíció nyomán első renden azokra a közösséget alakító folyamatokra kívánunk fókuszálni, amelyek során az emberek helytől, szomszédságtól, niche-től, a közjavakhoz való hozzáféréstől és azok használatától függően az etnikai mobilizáció során kiválasztják magukat a többiek közül.[25] A kulturális antropológia résztvevő megfigyeléses módszerével a mikroszint (az egyéni választások, a személyközi interakciók, az emberi élet eseményei és színterei etnikai identitásalakító hatása) megragadására is lehetőség kínálkozhat.
6. Táblázatok
1. táblázat.Tőkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1850 és 1992 között a népszámlálások alapján
|
1850 |
1857 |
1880 |
1890 |
1900 |
1910 |
1930 |
1941 |
1992[26] |
Tőkés |
17 |
75 |
104 |
133 |
165 |
181 |
245 |
226 |
178 |
Oláhlápos (Rójahida) |
180 |
438 |
433 |
416 |
222 |
199 |
85 |
140 |
32 |
2. táblázat. Tőkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1882–1914 között a római és görög katolikus sematizmusok alapján
|
1882 gk.[27] |
1888 rk. |
1890 gk. |
1893 rk. |
1900 rk. |
1900 gk. |
1913 rk. |
1914 gk. |
Tőkés |
120 |
138 |
127 |
133 |
– |
132 |
181 |
181 |
Oláhlápos (Rójahida) |
397 |
510 |
475 |
416 |
456 |
320 |
199 |
152 |
3. táblázat.Tőkés és Oláhlápos magyar (és német, szlovák, ruszin) anyanyelvű/nemzetiségű lakosainak száma 1850–1930 között a népszámlálások alapján
|
1850N |
1880A |
1890A |
1900A |
1910A |
1930A |
1930N |
Tőkés |
3 n: 12(-)[28] |
56 n:24(15) sz:6 r: 6 |
125 n:42 (25) sz:14 r:21 |
163 n:36 (40) sz:5 r:8 |
159 n:48 (45) sz:10 r:5 |
83 n:2 (40) |
84 n:47 (40) sz: 8 |
Oláhlápos (Rójahida) |
81 n:139(-) |
400 n:47 (23) sz:19 |
427 n:11 (33) sz:2 |
249 n:43(48)
|
236 n:63 (86) |
82 |
88 n:9 (95) |
4. táblázat.Tőkés és Oláhlápos magyar anyanyelvű/nemzetiségű lakosainak száma 1941–1992 között
a népszámlálások alapján
|
1941A |
1941N |
1956N[29] |
1966N |
1977N |
1992A |
1992N |
Tőkés |
244 |
272 |
242 |
275 |
242 |
125 |
134 |
Oláhlápos (Rójahida) |
171 |
342 |
49 |
19 |
12 |
20 |
24 |
5. táblázat. A Tőkésen (Gereblye) 1942–1981 között kötött, születési hely (A), lakóhely(B), valamint felekezet (C) szerinti endogám, illetve exogám típusú házasságok megoszlása
Időszak |
Házasság- |
Endogámia WH=EN[30] |
Exogámia[31] |
Exogámia index[32] |
||||||||||
A |
B |
C |
|
|||||||||||
|
|
A |
B |
C |
wH[33] |
Wh[34] |
wh[35] |
wH |
Wh |
wH |
Wh |
Eisz % |
Eit% |
Eiv% |
1942–1946 |
10 |
8 |
8 |
9 |
0 |
2 |
0 |
0 |
2 |
0 |
1 |
20 |
20 |
10 |
1947–1951 |
14 |
11 |
12 |
13 |
1 |
2 |
0 |
0 |
2 |
0 |
1 |
21 |
14 |
7 |
1952–1956 |
19 |
10 |
17 |
14 |
5 |
4 |
0 |
2 |
0 |
2 |
3 |
47 |
10 |
26 |
1957–1961 |
15 |
5 |
4 |
10 |
7 |
3 |
0 |
8 |
3 |
4 |
1 |
66 |
73 |
33 |
1962–1966 |
16 |
2 |
8 |
6 |
4 |
8 |
2 |
3 |
5 |
3 |
7 |
87 |
50 |
62 |
1967–1971 |
14 |
4 |
8 |
7 |
3 |
4 |
3 |
2 |
4 |
4 |
3 |
71 |
42 |
50 |
1972–1976 |
21 |
5 |
8 |
11 |
5 |
5 |
6 |
8 |
5 |
3 |
7 |
76 |
70 |
47 |
1977–1981 |
20 |
5 |
5 |
8 |
9 |
4 |
2 |
9 |
6 |
7 |
5 |
75 |
75 |
65 |
Összesen |
129 |
50 |
70 |
78 |
34 |
32 |
13 |
32 |
27 |
23 |
28 |
61 |
45 |
39 |
6. táblázat. A gereblyeiek születés
szerinti exogám házastársainak területi rekrutációja és vallása
(1942–1981)
A település magyar neve |
A település román neve |
Megye[36] |
Férj (vallás)[37] |
Feleség (vallás) |
Magyarlápos |
Târgu Lăpuş |
Máramaros |
4 ref. |
1 ort. (conv. rk.) |
Domokos |
Dămăcuşeni |
Máramaros |
|
1 ref. |
Kohóvölgy |
Strâmbu |
Máramaros |
1 rk. |
|
Erzsébetbánya |
Băiuţ |
Máramaros |
1 ref., 2 ort. |
|
Oláhlápos (Rójahida) |
Lăpuş |
Máramaros |
2 rk., 1 gk. |
1 ort. |
Dés |
Dej |
Kolozs |
|
1 rk.* [38] |
Kolozsvár |
Cluj-Napoca |
Kolozs |
|
1 rk.*, 1 rk. |
Budapest |
|
Magyarország |
1 rk. |
|
|
Blăgeşti |
Bârlad |
1 ort. |
|
|
Drăgoieşti |
Gorj |
|
1 ort. (conv. rk.) |
Désorbó (Orbai?) |
Gârbău Dejului |
Kolozs |
|
1 adv. (conv. rk.) |
Vulkán |
Vulcani |
Hunyad |
1 ort. |
|
Lupény |
Lupeni |
Hunyad |
1 gk.* |
|
Petrozsény |
Petroşani |
Hunyad |
|
1 rk* |
Gyergyóalfalu |
Joseni |
Hargita |
1 rk. |
|
Zejkány |
Zeicani |
Hunyad |
1 rk.* |
|
Zalatna |
Zlatna |
Fehér |
|
1 gk. |
Szelistye |
Sălişte |
Hunyad |
|
1 ort. |
|
Filioara |
Neamţ |
1 ort. |
1 ort. |
Németvásárhely |
Târgu Neamţ |
Neamţ |
|
1 rk.* |
Tágfalva |
Larga |
Máramaros |
|
1 ort. |
Révkápolnok |
Vad |
Máramaros |
|
1 ort. |
Várkudu |
Coldău |
Beszterce-Naszód |
1 rk. |
|
Négerfalva |
Negrileşti |
Beszterce-Naszód |
|
1 rk. * |
Drágavilma |
Vima Mică |
Máramaros |
1 ort. |
|
Atyás |
Ateaş |
Bihar |
1 ort. |
|
Nagykolcs |
Culciu Mare |
Szatmár |
1 rk. |
|
Ferencvölgy |
Valea lui Francisc |
Máramaros |
|
1 rk. |
Szilágylompért |
Lompirt |
Szilágy |
1 ref. |
|
Szováta |
Sovata |
Hargita |
|
1 rk. |
Parajd |
Praid |
Hargita |
1 rk.* |
|
Batiza |
Botiza |
Máramaros |
|
1 ort. |
Felsőbarbatyen |
Bărbătenii de Sus |
Hunyad |
|
1 rk.* |
Urikány |
Uricani |
Hunyad |
|
1 rk. * |
Semesnye |
Şimişna |
|
1 ort. |
|
Vasasszentiván |
Sintioana |
Kolozs |
1 ort. |
|
Nagytarna |
Tarna Mare |
Szatmár |
1 ort., 2 rk. |
|
Máramarossziget |
Sighetu Marmaţiei |
Máramaros |
|
1 rk. |
? |
Matru |
? |
|
1 ort. |
Brébfalva |
Brebeni |
Máramaros |
|
1 ort. |
Koltó |
Coltău |
Máramaros |
|
1 ref. |
Telcs |
Telciu |
Beszterce-Naszód |
1 ort. |
|
Aknasugatag |
Ocna Şugatag |
Máramaros |
|
1 rk. |
Felsőszőcs |
Suciu de Sus |
Máramaros |
|
1 ort. |
Borsa |
Borşa |
Máramaros |
|
1 rk.* |
Meszesszentgyörgy |
Sângeorgiu de Meseş |
Szilágy |
|
1 ort. |
Alvinc |
Vinţu de Jos |
Fehér |
1 ort. |
|
Árpástó |
Braniştea |
Beszterce-Naszód |
|
1 ref. |
Szilágypér |
Pir |
Szatmár |
|
1 ort. |
Alsószőcs |
Suciu de Jos |
Máramaros |
1 ort. |
|
Somlyómező |
Câmpia (Cimpina?) |
Szilágy |
1 ort. |
|
|
Bălceşti |
Vâlcea |
1 ort. |
|
7. táblázat.Exogám házasságok, ahol
mindkét fél Gereblyén kívül született. A házas felek születési helye
és vallása (1942–1981)
Négerfalva–Váncsfalva |
Negrileşti–Onceşti |
Beszterce-Naszód–Máramaros |
1 rk.* |
1 ort. |
Zejkány–Gredistye |
Zeicani–Grădiştea de Munte |
Hunyad–Hunyad |
1 rk.* |
1 rk.* |
Domokos–Gredistye |
Dămăcuşeni–Grădiştea de Munte |
Máramaros–Hunyad |
1 ref. |
1 rk.* |
Gredistye–Domokos |
Grădiştea de Munte–Dămăcuşeni |
Hunyad–Máramaros |
1 rk.* |
1 ref. |
Hagymáslápos–Gredistye |
Lăpuşel–Grădiştea de Munte |
Máramaros–Hunyad |
1 ort. |
1 rk.* |
Gredistye–Băltăteşti |
Grădiştea de Munte–Băltăteşti |
Hunyad–Neamţ |
1 rk.* |
1 ort. |
Dicsőszentmárton–Arad |
Târnaveni–Arad |
Maros–Arad |
1 ref |
1 rk. |
Felsővárosvíz–Felsőszőcs |
Orăştioară de Sus–Suciu de Sus |
Hunyad–Máramaros |
1 rk.* |
1 ort. |
Borsa–Vânători |
Borşa–Vânători |
Máramaros–Neamţ |
1 ort. |
1 rk* |
Felsővárosvíz–Magyarlápos |
Orăştioară de Sus–Târgu Lăpuş |
Hunyad–Máramaros |
1 rk.* |
1 rk.* |
Szemlák–Gredistye |
Semlac–Grădiştea de Munte |
Arad–Hunyad |
1 ev. |
1 rk.* |
Feketefalu–Magyarlápos |
Ocoliş–Târgu Lăpuş |
Máramaros–Máramaros |
1 ort. |
1 rk.* |
Nagybánya–Magyarlápos |
Baia-Mare–Târgu Lăpuş |
Máramaros–Máramaros |
1 rk. |
1 rk.* |
8. táblázat.Az 1942 és 1981 között házasságot kötött tőkés-gereblyei római katolikusok születési helye
Település |
Férfi |
Nő |
Dés |
|
1 |
Kolozsvár |
|
1 |
Lupény |
1 |
|
Petrozsény |
1 |
|
Urikány |
|
1 |
Felsőbarbatyen |
|
1 |
Zejkány |
1 |
1 |
Gredistye |
2 |
4 |
Felsővárosvíz |
2 |
|
Târgu Neamţ |
|
1 |
Vânători (Neamţ) |
|
1 |
Borsa |
|
1 |
Négerfalva |
1 |
1 |
Magyarlápos |
|
3 |
Parajd |
1 |
|
Tőkés-Gereblye |
83 |
80 |
Összesen |
92 |
96 |
[1] Készült a T 026508 sz. OTKA kutatási program keretében. A szerző megköszöni főtisztelendő Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr szíves támogatását.
[2] Domokosról lásd Biczó Gábor tanulmányát.
[3] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Dés 1901–1905. 29.
[4] Kós Károly: Lápos-vidéki szénégetők és szénégetés.= Népismereti Dolgozatok. Szerk. Dr. Kós Károly – Faragó József. Buk. 1978. 64.
[5] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 29.
[6] Kós Károly: i.m. 64.
[7] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 39.
[8] Uo. 41.
[9] Historia Domus: A magyarláposi római katolikus egyházközség története és nevezetesebb feljegyzések. 1955. 61.
[10] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 36, 43; Kós Károly: i.m. 65.
[11] Kós Károly: i.m. 65.
[12] Uo. 65–66.
[13] A feldolgozás szempontjait és elveit lásd: Csoknyai Judit: Egy kelet-magyarországi kis népesség (Szamosangyalos) párválasztási rendszerének jellemzői a XVIII–XX. században. Demográfia XXIX(1986). 4. 436–445; Örsi Julianna: Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII–XX. században. Demográfia XXVI(1983). 4. 581–582; Ilyés Zoltán:Az exogámia hatása három román eredetű csík megyei havasi telep anyanyelvi állapotára és etnikus identitására (1841–1930). DemográfiaXLI(1998). 2–3. 285–287.
[14] A magyarláposi római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1916. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 465.
[15] Matricula Copulatorum Ecclesiae Magyarlápos ab anno 1918 Liber III. (Magyarláposi plébánia: 1918–1981; Oláhláposi plébánia: 1942–1979)
[16] A magyarláposi görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1878, 1879–1939. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 462, 463.
[17] Az oláhláposbányai római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1857–1904. Arhivele Naţionale- Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 655.
[18] Fényes Elek:Magyarország Geographiai Szótára. III. Pesten 1851. 286.
[19] Ilyés Zoltán: Kárpátalja németségének településtörténete. = Kárpátalja. Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi Évkönyv 6. Szerk. Dr. Boros László. Nyíregyháza 1999. 89–93.
[20] Matricula Copulatorum Parochialis Ecclesiae Rom. Cath. Oláhláposbánya-Horgospataka 1905.
[21] Az oláhláposbányai görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1859–1880. Arhivele Naţionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilă Nr. 648.
[22] Nagy Ödön: Szórvány és beolvadás. = Hitel Kolozsvár 1935–1944. II. Tanulmányok, repertórium. Bp. 1991. 146.
[23] A találkozási helyzetekhez kötődő etnicitás-konstrukciókról és az „etnikai határok” felmutatásáról, újratermeléséről lásd Bíró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. =Egy-más mellett élés. Szerk. Gagyi József. Csíkszereda 1996. 248–251, 264–265.
[24] Az exogám házasságok és az asszimiláció összefüggéséről lásd Örsi Julianna: Exogám házasságok mint az asszimilálódás mutatói. = Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Szerk. Szabadfalvy József–Viga Gyula. Miskolc 1985. 77–78.
[25] Barth, Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio VII(1996). 1. 14.
[26] Oláhlápos és Felsőszőcs községek adatai.
[27] gk.: görög katolikus sematizmus, rk.: római katolikus sematizmus.
[28] n.: német, sz.: szlovák, r.: rutén. Zárójelben a német anyanyelvűek száma után az izraelita vallásúakat tüntettük fel.
[29] 1956 után Oláhlápos és Felsőszőcs községek adatai.
[30] Mind a feleség (W=Wife), mind a férj (H=Husband) helybeli születésű/lakóhelyű vagy azonos vallású. Endogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C).
[31] Az exogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C) csoportosítva.
[32] Ei (Exogámia index) = Exogám házasságok az összes házasság százalékában megadva. Ei sz% = exogámia index a születési hely alapján. Ei t% exogámiaindex a lakóhely alapján, Ei v%: vallási exogámiaindex.
[33] w: a feleség más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott. H: a férj helybeli születésű, lakóhelyű vagy a római katolikus felekezethez tartozott.
[34] W: a feleség helybeli születésű, lakóhelyű vagy a római katolikus felekezethez tartozott. h: a férj más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott.
[35] wh: a házasságkötők mindkét tagja Gereblyén kívül született.
[36] Az 1968-as romániai megyebeosztás szerint
[37] rk.: római katolikus; gk.: görög katolikus; ort.: ortodox; ev.: evangélikus; ref.: református; adv.: adventista; conv.: áttérés
[38] A *-gal jelöltek Tőkés-Gereblyén kívül született gereblyeiek.