stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Benkő András

A romániai magyar felsőfokú zenei oktatás történetének vázlata

A váradi éneklőkanonokok emlékére

1. A szó mai értelmében vett felsőfokú magyar nyelvű zeneoktatással Romániában csak a második világháború után találkozunk, ennek azonban megvoltak a maga előzményei. Ezek között tartjuk számon az alsó- és középfokú zenei oktatás hálózatát, mindenekelőtt a kolozsvári (1819), aradi (1833), lugosi (1852), nagyváradi (1896), szatmári (1903), temesvári (1906), marosvásárhelyi (1908) városi zeneiskolákat. Ezekben a konzervatóriumként nyilvántartott iskolákban Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Lipcsében vagy éppen Triesztben és más zenei központban felkészült zenepedagógusok tanítottak, mint például Ruzitska György, Ruzitska Béláné Raczek Zsófia, Kárrász Rudolf, Farkas Ödön, Major J. Gyula, László Árpád, Pogatschnigg Guidó, Metz Albert, Lavotta Rudolf (Rezső), Chován Richárd, Hanszelman-Erkel Sarolta, Bendiner Nándor, Zsizsmann Rezső, Haják Károly, Pollermann Aranka, Unger Mór, Tomm Béla, Simor Jenő, Tonházi Ferenc, Zeno Vancea, Chilf Miklós vagy a magánzeneiskolák némelyikében a Bartók-tanítvány Szalay Stefánia, Hevesi Piroska, Hevesi Erzsébet, Keppichné Molnár Irma és mások. Volt köztük Erkel-, Liszt-, Hellmesberger-, Joachim-, Dvorák-, Koessler- és Hubay-tanítvány, egyesek Haynald-, Enescu- vagy éppenséggel háromszoros Liszt-díjjal dicsekedhettek. Találunk közöttük tankönyvszerkesztőket, jeles előadóművészeket. Odaadó munkájuk eredményeként tanítványaik némelyike a zenei pályát választotta és magasabb szinten képezte magát.

A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1896-ban szabályozta az énektanítás, pontosabban a középiskolákban való énektanításra jogosító képesítés megszerzését.[1] Ennek értelmében Budapesten és Kolozsvárott énektanítói diplomát szerezhettek az érdekeltek. A vizsga három részből állt:

a) írásbeli: összhangzattan, megadott dallam harmonizálása;

b) szóbeli: az énektanítás módszere, zeneelmélet és -történet, az énekhang egészségtana;

c) gyakorlati: lapról olvasás szoprán-, alt-, tenor-, basszus- és violin-kulcsban, egy dal előadása, egy dal kíséretének eljátszása első látásra és transzponálása a vizsgáztató tanár által meghatározott hangnemben.

A szabályzatot 1905-ben a Minisztérium módosította, de a vizsgáztatás jogát meghagyta a kolozsvári bizottságnak is. 1909-ben egy újabb módosítás megvonta e jogot Kolozsvártól, és így csak a budapesti országos bizottság működött tovább.[2] E módosítás következtében a kolozsvári zeneiskola október 1. és március 15. között a budapesti énekoktatói vizsgára való felvételi-előkészítést szervezte meg a Zeneakadémia szakszerű utasításainak megfelelően énekből, zongorajátékból, lapról olvasásból, általános zenetanból és zenediktálásból heti 1–3 óra keretében. Az énektanítói vizsgán a női hallgatóknak karénekből bizonyítaniuk kellett jártasságukat, és minden jelölt számot adott magyar irodalmi ismereteiről is. Amíg a kolozsvári bizottság fennállott – Farkas Ödön elnökletével –, néhány később ismertté vált muzsikus szerzett énektanítói diplomát, így Delly Szabó Géza zeneszerző, Zsigmond Ferenc tanítóképző-intézeti tanár, Sztojanovits Adrienne jeles budapesti kórusvezető, Beör Kálmán sepsiszentgyörgyi muzsikus vagy Imre Zsigmond, Veress István, Kolumbán Ilona.[3]

A kolozsvári, marosvásárhelyi és részben más zeneiskolák is a tananyag összeállításában a budapesti Országos M. Kir. Zeneakadémia (1925-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola) tananyagát vették át, s ezt a tényt a kolozsvári külön is hangsúlyozta évkönyveiben: „Az intézet iránya, tananyaga és módszere teljesen azonos az Orsz. M. Kir. Zeneakadémiáéval. [...] Intézetünk akadémiai növendékei [kiemelés tőlem B.A.] a tanév végével az Orsz. M. Kir. Zeneakadémián vizsgálatot tehetnek, és az általunk kiadott végbizonyítvány alapján felvétetnek.”[4] Ilyen vizsgákat a zongora- és hegedűtanszakon tehettek a vállalkozók. Így vizsgázott többek között sikerrel Kolozsvárról Szele Irén, Kouba Paula, Papp Anna, Horváth Mariska, a világháború után pedig Szabó Géza (Dohnányi Ernő jelenlétében), Marosvásárhelyről pedig Horváth Ila.[5]

A zeneiskolák általában három szinten végezték a tanítást: alsó, közép- és felsőfokon. Hogy mennyire közvetlen kapcsolat állott fenn a zenekonzervatóriumi és az akadémiai szint/fokozat között, azt érzékelteti az alábbi táblázat, amely a kolozsvári iskola három beosztását mutatja Farkas Ödön (1880, 1903–1904) és Lavotta Rezső (1913–1914) által bevezetett formájában:[6]

Tanszak

Fokozat/szint

Tanulmányi évek száma

 

 

1880

1903–1904

1913–1914

1. Zongora

elemi

1

 

gyakorló

3

 

előkészítő

3

3

3

 

középfokú

5

5

 

akadémiai

4

2. Hegedű

elemi

1

 

gyakorló

2

 

előkészítő

3

3

4

 

középfokú

5

5

 

akadémiai

4

3. Gordonka

előkészítő

2

2

3

 

középfokú

3

3

 

akadémiai

4

4. Nagybőgő

előkészítő

1

1

3

 

középfokú

2

2

 

akadémiai

3

5. Cimbalom

előkészítő

2

 

középfokú

3

6. Magánének

előkészítő

2

2

1

 

középfokú

4

4

 

akadémiai

3

 

opera-, hangverseny- tanfolyam

2

7. Összhangzattan

 

4

4

8. Zeneszerzés

 

5

9. Középiskolai

énekoktatói
tanfolyam

0,5

Amint látható, 1913–1914-ben jelenik meg az akadémiai szint, s ez maga után vonta a tanulmányi évek számának módosítását. Új tantárgy a magánének és a zeneszerzés. Az utóbbit mint jellegzetesen felsőfokú tanszakot emeljük ki:[7]

 

Évfolyam

Tantárgy

I.

II.

III.

IV.

V.

  Karének

x

x

x

x

 

  Zongora

x

x

x

 

 

  Összhangzattan

x

 

 

 

 

  Ellenponttan

 

x

x

 

 

  Formatan, -szerkesztés

 

x

x

x

 

  Zenetörténet

 

x

x

 

 

  Hangszerelés

 

 

x

x

 

  Partitúraolvasás

 

 

x

x

 

  Zeneesztétika

 

 

 

x

 

  Karnagyképzés

 

 

 

x

 

  Liturgia

 

 

 

 

x

  A magyar zene elmélete

 

 

 

 

x

A Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulásától kezdve (1921) figyelemmel kísérte a felekezeti középiskolák zenei oktatását. Erre a feladatra külön bizottságot szervezett, s ez zeneelmélet, kottaolvasás elsajátítása mellett a zenediktálás fontosságát is hangsúlyozta, ifjúsági ének- és zenekar létrehozását ajánlotta, az önképzőköri és iskolai ünnepélyeken való szereplést tartva szem előtt. Javasolta az induktív módszer és a kérdve kifejtő eljárás alkalmazását, úgyszintén a magyarországi református konvent által 1910 áprilisában jóváhagyott tanterv átvételét,[8] „hogy a tanuló az alsó négy osztály befejezése után a zenéből is befejezett egészet vihessen magával, az eddigi zeneelméletet tehát kibővítették a harmónia [összhangzattan], hangszertan [hangszerismeret], formatan és zenetörténet főbb, kiemelkedőbb mozzanataival [...] az összhangzattan, hangszertan, formatan és zenetörténet részletesebb tárgyalását azonban a felső 4 osztályra hagyták.”[9] Az alsó négy osztályban heti 2–2, a felső osztályokban heti 1–1 órát, ének- és zenekari gyakorlatra pedig heti 2–2 órát tartott szükségesnek a bizottság, valamint ének- és zeneterem felállítását is javasolta.

A Romániai Magyar Dalosszövetség a két világháború között négy továbbképző tanfolyamot szervezett karmesterek és kántorok számára (1927, 1929, 1931, 1934).[10] Ezeket minden alkalommal a Dalosszövetség székhelyén, Kolozsvárott tartották, és a felsőfokú zenei oktatásra jellemző anyagot közvetítettek a hallgatók részére: zeneelmélet (Domokos Pál Péter, Tárcza Bertalan, Veress Gábor); lapról olvasás és szolfézs (Tárcza); zenediktálás (Tárcza); karvezetés (Domokos, Gokler Antal, Szeghő Ferenc, Tárcza, Veress); kórusgyakorlat (Veress); egyházi ének (Domokos, Szeghő, Veress); egyházi orgonajáték (Domokos, Szeghő, Veress); művészi orgonajáték (Rezik Károly, Zsizsmann Rezső); összhangzattan (Tárcza); formatan (Nemes Elemér); zenetörténet (Nemes, Tárcza); partitúra-olvasás (Rezik); hangszerelés (Nemes); esztétika (Nemes, Rezik).

Az előadók közül Gokler a Dalosszövetség országos főkarnagya volt, Nemes a teológia mellett zeneszerzést is végzett ugyanannak a főiskolai tanárnak az osztályán, melynek Bartók Béla és Kodály Zoltán is tagja volt. Zsizsmann a budapesti, Rezik a lipcsei Zeneakadémia orgonatanszékén tanult, Szeghő szintén Budapesten végzett. Tárcza és Veress a Dalosszövetség választmányát is képviselte, Domokos és Szeghő kivételével mindenikük járatos volt a zeneszerzésben is; legtöbbjüknek egy vagy több kórusműve jelent meg a Dalosszövetség kiadásában vagy az Apolló című kórusgyűjteményben. Mindezeket a tapasztalatokat hasznosították e tanfolyamokon.[11]

2. 1946-ban a román Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 276. sz. rendeletével jóváhagyta a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola megnyitását. A szóban forgó törvény az önálló magyar tannyelvű főiskola (Conservatorul de Muzică şi Artă Dramatică din Cluj) létesítéséről április 9-én látott napvilágot, s a főiskola szervezése már májusban megindult.[12] A főiskola igazgatója Nagy István – marosvásárhelyi és kolozsvári középiskolás kórusai révén országos hírnévre szert tett zenepedagógus –, a színi fakultás dékánja pedig Szabó Lajos lett. A felvételi vizsgák két szakaszban zajlottak: szeptember elején az első, november végén a második. Az ünnepélyes megnyitásra október 13-án került sor a kormány kiküldöttjének jelenlétében.[13] A főiskola az egykori Magyar konzulátus által bérelt egyemeletes házban székelt, az akkori megyeháza közvetlen szomszédságában. Általános vélekedés szerint a főiskola létrejöttében fontos szerepe volt a Magyar Népi Szövetségnek.[14] Ezt a vívmányt a székelyudvarhelyi kongresszuson kívánták bejelenteni.[15]

A tanári testület tagjainak kiválasztása már májusban megkezdődött, és júliusban meg is jelent kinevezésük a Hivatalos Lapban.[16] Szeptember első napjaiban a sajtóban közzétették a főiskola tájékoztatóját.[17]

A főiskola eredményes munkájából említésre méltó a Bartók-ciklus (hat hangverseny keretében hangzottak el az egynemű karok, a Hegedű-duók, a Gyermekeknek c. sorozat). A dal történeti fejlődését öt hangverseny keretében mutatták be tanárok és hallgatók. Tanári és növendékhangversenyeken szerepelt Halmos György, Szabó Géza és mások. Kodály Zoltán Missa brevis c. új alkotását Szabó Géza orgonakíséretével Kolozsvárt és Marosvásárhelyen adta elő Nagy István kórusa. A Bartók Béla Dalosszövetséggel karöltve a főiskola karmesteri tanfolyamot és nyilvános kottaolvasási versenyt szervezett. A lendületes munka hivatalos elismeréseképpen Nagy István királyi kitüntetésben részesült.[18]

3. 1948 augusztusában megjelent a tanügyi törvény, mely új szakasz kezdetét jelentette a felsőfokú zenei oktatásban is. Az átszervezés a Közoktatásügyi Minisztérium 249/1948. okt. 26. sz. rendelete alapján történt. A Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola átalakult Magyar Művészeti Intézetté, egyben új, képzőművészeti fakultással bővült; ez utóbbin román és magyar nyelven folytak az előadások. Az intézet rektora Kovács Zoltán festőművész, a zenei fakultás dékánja Márkos Albert lett.[19]

Az intézet az 1948–49-es iskolai év elején nagyméretű tehetségkutatást szervezett, s így 195 hallgató iratkozott be. Akik nem érettségiztek, azoknak menet közben esti tanfolyamon kellett kiegészíteniük tanulmányaikat. A hallgatók a Petőfi utca 13. sz. alatti bentlakásban, az Alverna épületében, valamint az akkori Rákóczi út elején (a mai Napoca szálloda helyén) álló kertes villában laktak. Később a Vörösmarty u. 2. és a Raţiu u. 2. sz. alatti otthon volt a szállásuk.[20]

A zenei fakultás tanári testületében jelen voltak a Zene- és Színművészeti Főiskola szakemberei is, Akiket az új vezetőség nem tudott alkalmazni, átkerültek az akkor létesült Zenei elemi és középiskolába, a későbbi Zenei Líceumba.

Az alábbi tanári névsor az 1946–1950-es éveket tükrözi ábécérendben:[21]

Adorján Ilona: ének, zongora (mellék); Balogh Ferenc: hegedű; Benkő András: (1949-től) zenetörténet; Boga László: gordonka; Dr. Brück Ede: ének; Demian/Demján (Fischer) Vilmos: hangszerelés és -ismeret; Dr. Eisikovits Miksa/Mihály: összhangzat-, forma- és ellenponttan, formaszerkesztés; Dr. Erdélyi Gyula: általános pedagógia; Halmos György: zongora; Jagamas János: népzenetudomány, forma- és fúgatan; Jakobi Antal: ének; Dr. Jodál Gábor: összhangzattan, zeneszerzés; Keppich Ákosné Molnár Irma: zongora; Kardos Magda: zongora; Kouba Paula: hegedű; Dr. Lakatos István: zenetörténet II–III. évf.; Maczalik Gabriella: korrepetitor; Major Ferenc: szolfézs-zeneelmélet I–III. évf., zenetörténet, nagybőgő; Márkos Albert: hangszerismeret, akusztika, módszertan; Mátyás Mátyásné Lévay Ilona: ének; Mihályffy Irén: ének; Mureşianu, Iuliu: zeneelmélet I–II. évf., ritmika és transzponálás; Nagy István: karének, -vezetés, zenetan, zenediktálás, tanításának utolsó éveiben kamarazene; Poór Lili: beszédgyakorlat; Sigmond Lajos: magánének, énekmódszertan; Sigmond Márta: 1949-től ének (mellék); Szabó Géza: zongora, orgona; Szász Árpád: román nyelv és irodalom; Szegő György: orosz nyelv; Szegő Júlia: bevezetés a zeneművészetbe, zeneenciklopédia, -tan és -történet I., IV. évf.; Szentimrei Jenő: általános esztétika; Török Béla: fuvola; Tulogdy Sarolta: zongora; Ütő Mária: zongora, korrepetitor; B. Zsembery Elvira: zongora; Zsurka Péter: hegedű.

Óraadó tanárként több szakember vállalt közreműködést a Román Művészeti Intézetből: Arcu, Constantin; Bochiş, Ioan; Boroş, Ioan; Cosmuţa, Gheorghe; Lebeda Gyula; Repta, Ioan és mások.

Az ideológiai tantárgyakat a Bolyai Tudományegyetem keretében tanították: Gaál Gábor: történelmi és dialektikus materializmus; Benedek István, Csehi Gyuláné: marxizmus–leninizmus (és mások).

A Zene- és Színművészeti Főiskola, illetőleg a Magyar Művészeti Intézet első végzettjei között találjuk Sigmond Mártát (ének) és Páll Magdát (zongora). Az előbbi – mint láttuk – visszamaradt az Intézetnél; Pál Magda, marosvásárhelyi lévén, ott vállalt zenepedagógiai szolgálatot. Teljes négyéves ciklus után, az 1949–50-es iskolai évben szerzett zongora diplomát Bene Irma, hegedűszakon B. Simon Erzsébet, énekszakon Bucsy Sarolta és Lengyel Xénia. Ugyanakkor zenetanári diplomához jutott az első szériában Bányai Miklós, Benkő András, Bota Magda, Eckert Júlia, Móritz Éva, Szabó M. Klára, Takács Gabriella, Tana Panna és Zoltán Aladár. Az újabb szervezés miatt az államvizsgára csak 1951 júniusában került sor.

A Magyar Művészeti Intézet kiemelkedő eredményei közül meg kell említenünk a tanári és növendékhangversenyeket (Halmos, Szabó, Sigmond Márta, Balogh Ferenc), Jodál Gábor vezetésével A rászedett kádi c. Gluck-opera bemutatóját, Nagy István énekkarának néhány emlékezetes hangversenyét („Szép az élet!”; Bartók-est Halmos György közreműködésével; Kodály-emlékhangverseny stb.).

Érdemes egy pillantást vetnünk a két önálló magyar művészeti intézet tanári testületének nemzetiségi összetételére is: román 1, magyar 21, zsidó 9, más nemzetiségű 1.

4. 1950-ben újabb átszervezés következett be a felsőfokú zenei oktatásban: a Román, valamint a Magyar Művészeti Intézet zenei fakultását összevonták és Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola (Conservatorul de Muzică Gh. Dima) elnevezéssel, román és magyar fakultással kezdte meg működését a Mátyás utcai Bocskai házban, dr. Eisikovits Miksa igazgatása alatt. 1959-ben új épületet kapott: a volt görög katolikus teológia épületét az egykori Király (ma Brătianu) utca 25. sz. alatt. Ennek udvarán új hangversenytermet építtetett a főiskola vezetősége, ennek felavatására 1977 decemberében került sor négy hangverseny keretében; Könyv-, kotta- és lemeztára a két korábbi intézet anyagát összesítette.

Igazgatói, rektorai a már említett Eisikovits Miksa (1950–1953), Mihai Chiorean (1953–1962), dr. Sigismund Toduţă (1962–1964), Liviu Comes (1965–1970), dr. Romeo Ghircoiaşiu (1970–1977), dr. Rodica Pop (1977–1984), Ninuca Oşanu (1984–1989), Alexandru Fărcaş (1989–). A prorektorok közül magyar volt dr. Jodál Gábor (1965–1972) és zsidó Demian Vilmos (1972–1978), a dékánok közül magyar volt Márkos Albert (1948–1950), 1954–1958), Major Ferenc (1951–1953, 1959–1964) és dr. Angi István (1976–1984).[22]

Tanári testülete szintén a két korábbi intézet tanárai közül került ki. Akiket az új vezetőség nem vett át, azok a Zenei elemi és középiskolában, illetőleg a Zenei Líceumban nyertek állást. Az újabban kinevezettek – kevés kivétellel – az Intézet végzettjei voltak:[23] Ágoston András: hegedű; Amirás Gábor: zongora; dr. Angi István: általános és zeneesztétika, később doktorátus-irányítás; Antal Margit: társadalomtudományok; Babos Judit: korrepetitor; Barabás Béla: fagott, kamarazene; Bene Irma: zongora mellékszak; Bodor Tibor: fúvós kamarazene; Brády Ágnes: korrepetitor; Bretter György: filozófia; Czakó Ádám: korrepetitor; Dobay Gábor: gordonka; Eisikovits Ilona: zongora mellékszak; Farkas Magda: zongora; Fogarassy Judit: korrepetitor; Forró László: esztétika; Földes László: esztétika; Földvári Ernő: zenekarvezetés; Fürst Rozália: zongora mellékszak; Györbiró Albert: zongora, korrepetitor; Hary Béla: zenekarvezetés; Hintz Emma: testnevelés, vívás; Jánky Ilona: zongora; dr. Junger Ervin: zenetörténet, összhangzattan; Karácsonyi Ferenc: korrepetitor; Kiss Ferencné Gelman Zsófia: zenetörténet; Kiss Judit: korrepetitor; Kiss László: hegedű; Kónyi Olga, Pinczés Gyuláné: korrepetitor; Kozma Mátyás: zeneelmélet, összhangzattan; László Ferenc: 1989 után kamarazene; Márkos Zsuzsa: zongora, korrepetitor; Marton Sándor: testnevelés; Mokos Imre: zenekarvezetés, korrepetálás; Molnár Judit: zongora; Maxim András: korrepetitor; Papp Ilona: korrepetitor; Papp Tibor: korrepetitor; Papp Vera: színpadi mozgás; Parády Gyöngyvér: zongora, korrepetálás; Péntek Zsuzsanna: zongora; Rohonyiné Salamon Aranka: orosz nyelv; Rónai Antal: partitúraolvasás; Rónai István: korrepetitor; Ruha István: hegedű; Selmeczi János: korrepetitor, zenekarvezetés; Simon Edit: ének; Singer György alias Gheorghe Sava: zongora; Szalay Miklós: összhangzattan; Szalay Miklósné Aracsy Judit: zenetörténet; Szalman Loránd: karvezetés; dr. Szenik Ilona: népzenetudomány, később doktorátus-irányítás; Szinberger Sándor: rendezés, színpadtechnika; Tamási Mária: társadalomtudomány; Tatár Ferenc: korrepetitor; dr. Terényi Ede: összhangzattan, zeneszerzés, később doktorátus-irányítás; Tischler Ildikó: korrepetitor; dr. Vermesy Péter: ellenpont-, formatan; Vitos Zoltán: társadalomtudományok; Visky Anna: korrepetitor; Weiss Ferdinánd: korrepetitor, kamarazene; Zoltán Aladár: összhangzattan.

A tanári kar összetétele az első négy évvel (1946–1950) szemben például 1965–66-ban így alakult:[24]

 

Funkció/beosztás

Nemzetiség

Összesen

 

Román

Magyar

Német

Zsidó

Más

 

Professzor

5

5

3

13

Előadó, docens

12

4

2

18

Lektor, adjunktus

29

12

3

7

1

52

Asszisztens, tanársegéd

18

14

2

7

1

42

Preparátor, gyakornok

7

5

3

2

17

Şef de cabinet, kabinetfőnök

1

9

2

9

21

Korrepetitor

2

1

3

Összesen

72

42

18

23

11

166

 

Vessünk egy futó pillantást a magyar hallgatók létszámának alakulására. Az indulás pillanatában, 1946-ban a zenepedagógia (azaz tanári), zeneszerzés, később zenetudomány alkotta az ún. elméleti részlegét, illetve fakultását az intézetnek, ehhez a hároméves pedagógiai intézet végzettjeinek továbbtanulásával csatlakozott a levelező tagozat. A gyakorlati fakultás keretében az ének és minden tanított hangszer sorakozott fel. Alább a zenetanári-zeneszerzés évfolyamokat mutatjuk be, mert ott kevesebb változás zajlott le a tananyag módosításával együttjáró évfolyambeosztással, és az első években, mint említettük, ének–hangszer szakra érettségi nélkül is vettek fel növendékeket, a tanári szakon viszont mindvégig kötelező volt a középiskola elvégzését igazoló végbizonyítvány.[25] Néhány esetben kivételesen jelezzük az ének–hangszer szakosok, valamint a levelezők létszámát, hogy némi fogalmat alkothassunk az arányokról. A táblázatban használt rövidítések: é.: ének(szak); hg.: hangszer; lev.: levelező; ped.: pedagógia (zenetanári szak); zsz.: zeneszerzés.

 

 

Évfolyamok

 

Isk. év.

I.

II.

III.

IV.

V.

Össz.

 

Ped.

é-

ped.

é-

ped.

é-

lev.

ped.

é-

lev.

ped.

é-

lev.

 

 

zsz.

hg.

zsz.

hg.

zsz.

hg.

 

zsz.

hg.

 

zsz.

hg.

 

 

1946–47

18

18

1947–48

16

18

34

1948–49

13

15

16

44

1949–50

20

11

15

9

55

1963–64

12

13

8

25

7

14

14

15

9

6

9

16

148

1964–65

20

18

12

18

7

26

7

12

16

7

14

157

1980–81

3

3

4

8

8

2

12

14

54

1981–82

1

6

3

3

4

8

25

1982–83

1

1

6

7

4

19

1983–84

1

4

4

5

1

5

4

24

48

1984–85

1

1

4

4

5

1

16

 

Az 1984–85-ös egyetemi évben hangzottak el utoljára magyar nyelvű előadások (esztétika, zenetörténet, ideológiai tantárgyak, népzene).

Amint a fenti táblázatból is kitűnik, a tanulmányi idő öt évre nőtt: az 1947–48-ban induló évfolyam már öt évvel végzett. Később az egyetemi modell hatására ismét leszállították négy évre; kivétel volt a zeneszerzés és az ének.

Az alábbi táblázatban a nemzetiségi megoszlást érzékeltetjük az ének–hangszer szakon:

 

 

 

Nemzetiségi megoszlás

 

Isk. év

Évf.

Román

Magyar

Német

Más

Összesen

1978–79

I.

29

10

4

1

44

 

II.

20

12

4

3

39

 

III.

43

12

2

1

58

Összesen

 

92

34

10

5

141

 

Ugyanígy a levelezőkét – összevonva a három évfolyamot:[26]

 

 

 

Nemzetiségi megoszlás

 

Isk. év

Évf.

Román

Magyar

Német

Más

Összesen

1979–80

III–V.

48

34

4

86

1980–81

III–V.

20

23

2

45

Összesen

 

68

57

6

131

 

Az intézet magyar hallgatói beilleszkedtek mind a főiskola hangversenyéletébe, mind a város, illetőleg az ország művelődési-zenei megnyilvánulásainak keretébe (városi, országos főiskolai versenyek, népzenei gyűjtések, szakköri tevékenység, diákfesztiválok stb.). Jól érzékelteti a magyar tanárok és hallgatók jelenlétét az intézeti–városi–országos hangversenyéletben az együttesek összetétele:

 

Év

Együttes

Nemzetiségi összetétel

Összesen

 

 

Román

Magyar

Német

Zsidó

 

1969

Ars nova

7

5

1

1

14

1977

Aulodia

6

3

9

1977

Lipatti-zenekar

15

9

24

1977

Pro Musica

9

3

1

13

A Collegium Musicum összetétele úgyszólván művenként változott:

Év

Nemzetiségi összetétel

Összesen

 

Román

Magyar

Német

 

1967

4

1

2

7

1968

6

4

2

12

1970

2

1

1

4

1972

1

1

1

3

1977

2

1

1

4

További példaként idézhetnők a két intézeti énekkart: a Capella Transilvanicát és az Antifonát, ha nem is hasonlóan beszédes voltukban.

Igazgatósága idején dr. Eisikovits létrehozta magyar nyelven a tiszavirág-életű zenetudományi tanszakot (1951–52). Zenetanári és karmesteri diplomával rendelkezőket vett fel a II. évfolyamra, összesen négy hallgatóval. Az első tanulmányi év lezártával dr. Sigismund Toduţă jelenlétében zajlott le a formaszerkesztés-vizsga, a szak folytatását azonban a minisztérium nem engedélyezte.

Az intézet a hatvanas évek közepétől kezdve rendszeresen megtartotta ülésszakait. A felolvasott dolgozatok jelentős része nyomtatásban is megjelent az intézet által kiadott Lucrări de muzicologie (Zenetudományi Dolgozatok) című román nyelvű sorozatban. A húsz kötetben (1965–1986) a szerzők nemzetiségi megoszlása a következő:

A kötet megjelenésének éve és sorszáma

A szerzők nemzetiségi megoszlása

 

 

Román

Magyar

Német

Zsidó

Összesen

1965/1

11

6

3

20

1966/2

17

4

1

3

25

1967/3

13

2

1

1

17

1968/4

13

4

1

2

20

1969/5

10

5

15

1970/6

10

3

2

15

1971/7

10

4

1

1

16

1979/8–9

21

4

1

1

27

1979/10–11

17

6

1

1

25

1979/12–13

20

6

1

27

1979/14

11

2

1

1

15

1984/15

13

2

1

16

1984/16

13

2

1

16

1985/17–18

16

4

1

21

1986/19–20

18

6

2

26

A magyar szerzők – tanárok és diákok – között Angi István, Barabás Béla, Benkő András, Jagamas János, Jodál Gábor, Györbiró Albert, Kelemen László, Makkai Gyöngyvér, Nagy István, P. Jánky Ilona, Sigmond Márta, Szalay Miklós, Szalay Zoltán, Szenik Ilona, Terényi Ede és Vermesy Péter nevével találkozunk.

Az Intézet tanárainak szerkesztésében a következő tanulmánykötetek jelentek meg: Szabó Csaba: Zenetudományi írások, 1977; Benkő András: ua. 1980, 1983 és 1986; László Ferenc: Bartók-dolgozatok, 1981 és Utunk Kodályhoz, 1984.

1969-ben az intézet megkapta a zenetudományi doktori cím adományozásának jogát. Stílustörténetből dr. Sigismund Toduţă, zenetörténetből és folklórból dr. Romeo Ghircoiaşiu irányította a jelölteket. Haláluk után dr. Angi István (zeneesztétika), dr. Szenik Ilona (népzenetudomány) és dr. Terényi Ede lépett a nyomukba. A doktorátus vizsgái, a referátumok és a disszertációk megvédése is csak román nyelven zajlott. A Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán a zenetudományok doktora címet szerzett:

1974-ben Junger Ervin: Armonia Funcţională a barocului în operele lui J.S. Bach – irányító Sigismund Toduţă; 1976-ban Benkő András: Bartók şi România – Romeo Ghircoiaşiu; 1980-ban Szenik Ilona: Semnificaţia etnomuzicologică a Mioriţei – Romeo Ghircoiaşiu; 1982-ben Kissné Gelman Zsófia: Polifonia imitativăîn creaţia corală contemporană românească – Romeo Ghircoiaşiu; 1983-ban Terényi Ede: Unele elemente de teorie generală ale armoniei contemporane – Sigismund Toduţă; 1983-ban Vermesy Péter: Evoluţia cadenţelor de la monodia medievală până la Renaştere – Sigismund Toduţă; 1988-ban Almási István: Cercetările asupra folclorului muzical maghiar din Transilvania în secolul al XIX-lea şi în primele decenii ale secolului al XX-lea – Romeo Ghircoiaşiu.[27]

Magyar nyelvű tananyagot kötetben kinyomtatott, gépelve vagy fénymásolatban a diákok rendelkezésére bocsátott Erdélyi Gyula, Sigmond Lajos, Lakatos István, Szegő Júlia, Jagamas János, Szenik Ilona, Angi István, Terényei Ede és Benkő András.

A Dima-főiskola fontosabb eredményei közül megemlíthető: tudományos ülésszakok rendszeresítése, ezek anyagának kinyomtatása; diák-tudományos körök megszervezése, két füzetnyi dolgozat megjelentetésével; kiállítások rendezése (Erdélyi zeneélet, Händel, Haydn, Dima); operabemutatók rendezése (Mozart: Figaro házassága; Britten: Albert Herring; Cimarosa: Titkos házasság; Gluck: Orfeusz és Euridike, Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése); részvételek az országos versenyeken, valamint a kolozsvári Főiskolás Tavasz rendezvényein; zeneszerző tanárok műveinek megszólaltatása önálló estek keretében (Jodál, 1973); előadótanárok önálló estjei: Amirás Gábor, Balogh Ferenc, Péntek Zsuzsanna, Parády Gyöngyvér, Molnár Judit, Rónai István, Szabó Géza, Halmos György; két- és négyzongorás hangversenyek rendezése (Bach: Amirás–Szabó; Bach: Sebesi-Panieva–Szabó–Oşanu–Enghiurliu); két hangverseny Erdély zenei múltjából (1953); zenemű-ciklusok bemutatása (Ágoston–Sebesi-Panieva: Mozart hegedű- és zongoraszonáták; Ágoston–Weiss: Brahms-szonáták; Rónai István–Kiss László–Ilse László-Herbert: Mozart-triók stb.); emlékhangversenyek rendezése (Bach, Bartók, Beethoven, Brahms, Chopin, Debussy, Dima, Händel, Hindemith, Márkos, Muszorgszkij, Reger, Schütz stb.).

5. A két kolozsvári egyetem egyesítésének évében, 1959-ben létesült a marosvásárhelyi hároméves Pedagógiai Intézet azzal a céllal, hogy előmozdítsa az V–VIII. osztályban tanító szakemberek képzését. A marosvásárhelyi intézetben a magyar tagozat 1961-től működött 1973-ig.[28] Matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem mellett zenei tagozata, illetve fakultása is volt. Az intézetet Szilágyi Margit igazgatta., a zenei fakultás dékánja Tudor Jarda zeneszerző volt. A zenei tagozat tanárainak egy csoportja – a dékánnal az élen – Kolozsvárról járt át. Magyarul Szász Károly (zeneelmélet, szolfézs), Trózner József (összhangzat- és formatan), Birtalan József (karvezetés, kórusgyakorlat), Kozma Mátyás (zenetörténet), Szarvady Gyuláné Rózsa Irén zongora), valamint Brandner Nóra, Tróznerné Erkel Sarolta, Szalman Loránd tanított.[29] A fakultás végzettjei jelentős mértékben hozzájárultak – a kolozsvári főiskola diplomásai mellett – az iskolai énekoktatás és a kórusmozgalom színvonalának emeléséhez, annál is inkább, mivel az itt végzett hallgatók egy csoportja a III. év megismétlésével további két éven át gyarapították ismereteiket a kolozsvári főiskolán levelező hallgatókként, és szereztek újabb, a középiskolában való tanításra feljogosító diplomát.

A tanárok közül Szász Károly sokszorosíttatott szolfézs-példatárából, -füzeteiből (1963), nyomtatásban is megjelent zeneelméleti könyve a relatív-szolmizáció fontosságának hangsúlyozásával (1963). Birtalan Józseffel közösen összeállított iskolai kórusgyűjteménye két kiadást ért meg (1972, 1983). Birtalan József karvezetési, Kozma Mátyás zenetörténeti jegyzetet adott diákjai kezébe (1971).

6. Az 1989-es események után több kísérlet történt a felsőfokú magyar nyelvű zenei oktatás visszaállítására. Elsőként a Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódó elképzeléseket és lépéseket említjük.

Egy szűkebb és egy bővített ülés nyomán alakult ki az egyetem keretében megalakítandó elméleti (zenetanári és -tudományi, karvezetői), valamint gyakorlati képzést (ének, hangszerek) biztosító kar arculata. A második ülés résztvevői 21 elméleti és 18 gyakorlati tantárgyból álló javaslatot vetettek papírra, jelezve a számításba jöhető tanárokat, egyes tárgyak esetében kilátásba helyezve vendégtanárok meghívását is. A Romániai Magyar Zenetársaság 1990-ben az alábbi javaslatokkal egészítette ki a korábban körvonalazódott képet: anyanyelvű oktatás az óvodától a doktorátusig; előkészítő év beállítása; néhány új tantárgy bevezetése: modern hangjegyírás, egyházi zene, globális stíluselemzés, dzsessz; elméleti szakok részére kamarazene beállítása; modern, korszerű technikai felszerelés igénybevétele rögzítésnél, lejátszásnál, tanításnál stb.; idegen nyelv hangsúlyozott szerepe; kötelező óralátogatás az alaptárgyaknál; két (fő- és mellék-) szak választási lehetősége; a Bolyai Egyetem keretében nyelvek, pedagógia, lélektan stb. oktatása a többi fakultással közösen; kapcsolat hazai és külföldi intézményekkel (kotta- és könyvcsere, ösztöndíjrendszer stb.).

Ugyanakkor kísérlet történt a magyar nyelvű oktatás visszaállítására, illetőleg az egyetem mintájára magyar csoportok megszervezésére a Zeneművészeti Főiskolán, majd a közben Zeneakadémiává alakult intézetben. E kísérleteket a Bolyai Társaság is serkentette. A Zeneakadémia rektorátusa azonban mereven elzárkózott, a felvételire jelentkezőkkel nyilatkozatot íratott alá, melyben tudomásul veszik, hogy az intézetben csak románul tanulhatnak. A szenátus semmilyen formában nem engedélyezte a magyar nyelvű oktatást, pedig a magyar hallgatók létszáma kedvezően változott. Míg az 1989–90-es tanévben nem érte el a húszat sem, az 1990–91-es tanévben az I–II. éven már 30-ra ugrott:[30]

 

Évf.

ped.

é-hg.

Össz.

I.

11

12

23

II.

7

7

 

11

19

30

 

Szembetűnően nőtt a magyar hallgatók száma az 1990 nyarán felvételizettekkel:[31]

 

Szak

Bejutott

Ebből magyar

%-ban

Pedagógia, zeneszerzés, muzikológia

29

12

44,83

Ének

14

7

50

Hangszer

36

14

38,89

Összesen

79

34

44,57

 

A tárgyalásokba egy adott ponton bekapcsolódott a tanügyminiszter, akinek személyes részvétele nyomán az utolsó változat szerint az 1996–97-es tanévtől kezdve magyar nyelvű csoportokat szerveznek a Dima Zeneakadémián.[32]

Látva, hogy a Bolyai Egyetem visszaállítása nehézségekbe ütközik, s emiatt hosszabb időnek kell eltelnie a felsőfokú magyar nyelvű zenei oktatás folytonosságának biztosítására, 1992-ben Jagamas János ny. főiskolai docens nyílt levélben fordult a romániai magyar egyházakhoz, s azt javasolta, hogy állítsanak fel egyházi erőforrásokra támaszkodva magyar egyetemet, s ebben biztosítsanak helyet a zenei nevelésnek is.[33] Jagamas nyílt levele válasz nélkül maradt, nyilván azért, mert az államosított javak visszaszolgáltatása nélkül ez a terv megoldhatatlan.

Jagamas János elképzelése – akár tudatosan, akár véletlenül – felidézte az első világháború utáni helyzetet, amikor is az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem kisajátítása után a romániai magyar ifjúság e fórum nélkül maradt.[34] Mint ismeretes, 1920-ban az akkor még nagyszámú felekezeti középiskola tanárainak felkészítésére, a tanári testületek utánpótlására az erdélyi egyházak felállították az Erdélyi Magyar Egyetemet, így vélve megoldhatónak a kétmilliónyi magyarság „szellemi és művelődési” igényeinek kielégítését.[35] Miután nyilvánvalóvá vált, hogy 1920–21-ben nem indulhat meg az egyetemi tanítás, Nagy Károly református püspök magára és a református egyházra vállalta egy felekezetközi tanárképző felállítását a Református Teológia mellett. Az első tanévben hat tudományszakban indult meg az oktatás: filozófia–pedagógia, klasszikus és modern filológia, történelem–földrajz, természettudományok, matematika és társadalomtudomány. Ezeken belül 30 kollégiumot hirdettek meg néprajzi, zenetörténeti és ókori nyelvekkel foglalkozó előadásokkal. A többségi sajtóban megindult támadások elhárítására Nagy Károly „defensor scholarum” (iskolák védője) ökumenikus küldöttséget vezetett Bukarestbe, a küzdelem azonban 1922 augusztusában kudarccal végződött.[36]

1995-ben merült fel a nagyváradi Sulyok István Főiskola keretében zenei tagozat felállításának gondolata. A tájékozódó megbeszélések után 1996 március–áprilisában körvonalazódott a fakultás képe: elméleti és gyakorlati (ének- és hangszeroktatás) helybeli, kolozsvári és külföldről meghívott előadók közreműködésével. Itt egyházzenei képzésben is részesülnének a hallgatók. A főiskola akkori rektora, dr. Mester Zsolt összeállította az ún. akkreditáláshoz – nyilvánossági jog elnyeréséhez – szükséges személyi iratcsomókat, összegyűjtötte az előadásokat vállaló tanári testület tagjaitól a javasolt tanterveket. A fakultás 1996 őszén kezdte meg munkáját dr. Szenik Ilona dékán vezetésével.

 

 



[1] Farkas Ödön szerk.: A kolozsvári Zene-Konzervatórium értesítője az 1905–1906. tanévről. Kvár 1906. 38–39. (Ezután: Ért.)

[2] Ért. 1909–1910. Kvár 1910. 47. Miniszteri rendelkezés száma: 57.997/1909.

[3] Lavotta Rezső szerk.: A kolozsvári Zenekonzervatórium értesítője az 1913/1914. tanévről. Kvár 1914. 32–35. Vö. Ért. 1905/1906. 39, 1907/1908. 39, 1908/1909. 44, 1909/1910. 48. A kolozsvári bizottság összetétele: elnök Farkas Ödön, a zeneiskola igazgatója, tagok dr. Vályi Gábor ny. egyetemi tanár, Boér Gergely ny. tanítóképző-intézeti tanár, dr. Gámán Béla orvos és Taritzky Ferenc igazgató.

[4] Lavotta: i.m. 11.

[5] I.m. 82, 85, 89, ill. Sz.G. szóbeli közlése. Szabó Csaba szerk.: Zenetudományi Írások. I. Buk. 1977. 294.

[6] Kolozsvári Zene-conservatorium. [Kvár 1880.] 1–2. – Ért. 1903–1904. 13–14. – Lavotta: i.m. 12–15.

  [7] Lavotta: i.m. 14–15.

  [8] A középiskolai ének- és zenetanítás. Magyar Dal I(1922). 4–5. sz. 2.

  [9] I.m. uo.

[10] Benkő András: Református kántorképzés Erdélyben a két világháború között. I. Magyar Egyházzene III(1995–1996). 317–320.

[11] I.m. 314, 315, 317–320.

[12] Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történelmi kronológiája. 1944–1953. Bp.–Szeged 1994. 43.

[13] I.m. 50.

[14] Csákány Béla: A két Magyar Népi Szövetség. Korunk, harmadik folyam VI(1995). 7. sz. 113.

[15] Katona Szabó István: A nagy remények árnyékában. Erdélyi demokrácia 1944–1948. Bp. 1990. I. 512.

[16] Világosság 1946. máj. 9. júl. 24.

[17] I.m. 1946. szept. 12.

[18] I.m. 1947. aug. 22.

[19] A romániai magyar főiskolai oktatás. (Ezután Főisk.okt.) Múlt–Jelen–Jövő. Kvár é. n. 14–15.

[20] I.m. 15.

[21] Saját gyűjtés leckekönyvekből, műsorokból, szakszervezeti névsorokból.

[22] Cosma, Viorel: Muzicieni români. Lexicon. Buc. 1970. 124, 185, 221, 292, 426. A kiegészítések saját gyűjtésemből.

[23] Saját gyűjtés.

[24] Saját gyűjtésből, közölve Főisk.okt. 16.

[25] Saját gyűjtés: az érettségi vagy ezzel egyenlő bizonyítvány nélkül felvettek elég jelentős hányada az évek folyamán a nehézségek miatt lemorzsolódott.

[26] E képzés 1980-tól felszámolóban volt, ezzel magyarázható a szembetűnő létszámcsökkenés.

[27] A szóban forgó disszertáció-kivonatok az intézet levéltárában találhatók. Itt jegyezzük meg, hogy Angi István 1965-ben doktorált Moszkvában a Lomonoszov Egyetemen a Zene és affektivitás című disszertációval.

[28] Főisk.okt. 19–20.

[29] I.m. 20. Szabó Csaba: i.m. 297.

[30] A minisztériumba beküldött, aláírt kérvény, 1990. nov. 5-i keltezéssel. A névsort Könczei Ilma akkori hallgatónak köszönjük.

[31] Balla Katalin: Megmérettünk, és... Egyetemi felvételi vizsgák 1990. A Hét, XXXI. (1990. aug. 23.) 5.

[32] Székely Kriszta: Mi lesz veled, magyar zenei oktatás? Szabadság 1995. okt. 21.; Simon Judit: Hamis hangok. Riport a kolozsvári Zeneakadémiáról. Erdélyi Napló 1995. dec. 13. Vö. Kerekasztal-beszélgetés Angi István, László Ferenc, Demény Attila, Szigeti László (szülő), Fischer-Fülöp Ildikó RMDSZ oktatásügyi főosztály-referens és néhány hallgató részvételével. Szabadság 1995. nov. 2. L. még Szabadság 1995. okt. 28. és Romániai Magyar Szó 1995. nov. 5.

[33] Jagamas János: Nyílt levél egyházaink vezetőségéhez. Helikon III(1992). 11. sz. 9.

[34] Gaal György: Egyetem-alapítási kísérlet 1920-ban. Helikon I(1990). 20. sz. 1.

[35] Fölállítják az erdélyi magyar tudományegyetemet. Az erdélyi egyházak együttes akciója. Ellenzék 1920. jún. 5. Idézi Gaal: i.m. uo.

[36] Gaal: i.m. 8.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret