stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Honfoglalás – 1100

Ha az idő végtelenjében egy pillanat, egy nép életében 1100 esztendő hosszú idő. Ennyi telt el azóta, hogy őseink kiszakadtak a keleti nomád népek tömegéből, benyomultak a Kárpát-medencébe, és itt lábukat megvetve, szervezetten új életet kezdve, fokozatosan önálló helyet vívtak ki maguknak a kontinens népeinek közösségében. Kiállva a rájuk zúduló megpróbáltatásokat, utódaik azóta is ezen a földön élnek jóban-rosszban, mindig az újrakezdés reményében és lázában. Így válik a honfoglalás népünk történetének fordulópontjává, méltóvá arra, hogy hangsúlyosan megemlékezzünk róla.

A kazár birodalomból kivált, önálló és egységes vezetést elfogadó, fejedelmet választó etelközi őseink felelősen gondolkodó vezéreiben a keleti áradat nyomása alatt alighanem a 890-es években megfogamzott az új – általuk háborúkból már ismert területen –, a biztonságos haza megalapításának gondolata. A besenyő támadás csak az alkalmat szolgáltatta, hogy a Kárpátok szorosain benyomulva, erősebb államhatalom ellenállásával nem találkozva, a magyar törzsek a természeti kincsekben gazdag, legelőkben és folyóvizekben dús, hegyek koszorújától védett területen hazára találjanak.

A honfoglalás egy sikersorozat: a keleti frank császárság, morva birodalom, bolgár cárság és más erők kiszorultak Pannoniából, a Felvidékről, Erdélyből és más vidékekről, s e győzelmekkel a szervezkedő magyarság számottevő hatalmi tényezővé válik Európa e régiójában, egyben történelme új korszakának nyitányát körvonalazza. A korszak központi alakja, a „bölcs”, „megfontolt” és „vitéz” Álmos fia Árpád, a katonai és politikai erényekkel egyaránt megáldott, diplomáciai tájékozottságban és szervezői képességekben kiemelkedő fejedelem, egy négy évszázadig uralkodó dinasztia megalapítója.

Előttünk Illyés Gyula versének halhatatlan képe, amiként Árpád vezér Verecke magaslatáról nézte, „hogy tódul népe át Európába”. Nomád népvándorló népek-birodalmak jöttek-mentek, alapíttattak-szétomlottak a Duna-medencében, hunok és avarok dicsősége a távoli múlt homályába vész. A keletiek közül egyedül a magyarság bizonyult elég erősnek, hogy meg tudjon maradni Európának ezen a forgalmas ütközőpontján, Napkelet és Napnyugat határvonalán. És ez nemcsak folytonos küzdelemmel sikerülhetett, hanem az új viszonyok iránti érzékenységgel és helytállással, szorgalommal és szervezőerővel. A honfoglalás tényét betetőzte, hogy a magyarság nemcsak megtelepedett, hanem Géza fejedelem alatt beszüntette a pusztító kalandozásokat. A kardot ekével, a pásztorkodást földműveléssel cserélte fel, István király idején pedig csatlakozott a nyugati fejlődésben meggyökeresedett állam és társadalom intézményrendszeréhez, hitéletében meg a táltosok világából kilépve a római keresztény egyház lelki kötelékében és szervezetében talált magára.

A millecentenárium idején visszatekintve legnagyobb eredményünk a megmaradás és korszerűsödés. Viselve – nyerve vagy veszítve – háborút, élvezve azok gyümölcsét vagy elviselve a békeszerződéseket, az uralkodó vagy elnyomott nemzet, sőt kisebbség státusában élve, építésen munkálkodva vagy pusztítás nyomait egyengetve, barátok vagy ellenségek társaságában a magyarságot a túlélés mindig magasabb szintre emelte. Mindig képes volt megújhodni, a friss szellemi áramlatok, gazdasági és technikai újítások áramkörébe kapcsolódni és lépni Európával.

Amikor az összmagyarság történetének egyik legnagyobb jelentőségű eseményére emlékezik, erdélyi tudományos műhelyünk folyóirata, az Erdélyi Múzeum honfoglalás-központú számot nyújt át olvasótáborának. Múltunk fordulópontjának néhány eseménye-összefüggése villan fel lapjain a régészet, történettudomány, nyelvészet és etnográfia szakterületéről. Noha vannak még vitás kérdések, abban a reményben teszi, hogy írásaival erősíti népünk önazonosság-tudatát, segíti múltja jobb megismerését és tudományosságunk előhaladását.

Szerkesztőség


 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret