stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Új magyar irodalmi kézikönyv

Új magyar irodalmi lexikon. Főszerkesztő Péter László. Akadémiai Kiadó. Budapest [1994]. 1–3. kötet, XXXVIII+XXXII+XXXII+2332 lap

Úgy tűnik, századunk utolsó évtizede megismétli az első évtized lexikonszerkesztési lázát. Akkor egy állandósultnak tűnő világ adatait igyekeztek számba venni a szerkesztők és kiadók. Aztán eltelt a világháborúkkal tarkított, ideológiáktól és rendszerváltásoktól befolyásolt nyolc évtized. S most újra ott tartunk, hogy egy szellemi stabilizáció reményében ismét felzárkózhatunk az európai lexikon-irodalomhoz. Most már úgy lehet írni és szerkeszteni a lexikon-szócikkeket, hogy nem kell ideológiai szempontokra figyelemmel lenni, tehát a tudományosság mai állása az egyetlen mértékadó. Ugyanakkor üzleti szempontból is nagy az igény a lexikonok iránt: a szakembereknél jóval szélesebb olvasókör vásárolja őket. Így a még a rendszerváltás határán jelentkező kétkötetes Akadémiai Kislexikon után 1993-ban megindult a Magyar Nagylexikon, s már a III. kötete is elhagyta a nyomdát. A Larousse Enciklopédiának és a német Universallexikonnak (Officina) magyar átdolgozása jelent meg. Forgalomba került új színházművészeti lexikonunk – hogy csak a hozzánk eljutottakra utaljunk. Ebbe a sorozatba illeszkedik be a legújabb magyar irodalmi lexikon. Szükségét már legalább egy évtizede  minden irodalommal foglalkozó érezte, hisz elődje, a harminc évvel ezelőtti szintén háromkötetes lexikon már megjelenésekor felemásra sikeredett. Ezért a kutató nagyobb bizalommal fordult a Magyar Életrajzi Lexikonhoz vagy a régebbi enciklopédiákhoz.

A most megjelent lexikon főszerkesztője, Péter László hat lapnyi előszóval indítja az első kötetet, s ebben egyrészt felvázolja az előzményeket, másrészt a lexikon szerkesztési elveit magyarázza, igyekezve kivédni a felhozható vádakat. Az előzmények közé sorolja Czwittinger Dávidtól Bod Péteren át Szinnyei József tizennégy kötetes munkájáig az életrajzgyűjteményeket. Három irodalmi lexikonunkat jellemzi behatóbban, a Ványi Ferencét (1926), a Benedek Marcellét (1927) és a Hungária jelzőt viselőt (Révai József és Kőhalmi Béla szerkesztésében, 1947). Külön fejezetben tér ki az 1963–1965-ös három kötetet kitevő akadémiai Magyar Irodalmi Lexikonra, melynek összeállításában Benedek Marcellnek már csak reprezentatív szerep jutott, a tényleges munkát Kicsi Sándor vezette. Ez a lexikon a maga 6555 címszavával kétségtelenül átfogta az egész irodalmi életet, az újabb fejleményeket; azonban nagyon szűken értelmezte az irodalom fogalmát, a nem szépírók kiválasztásánál döntései vitathatók. Meghatározásaira nemegyszer az ideológia is rányomta bélyegét.

Az Új magyar irodalmi lexikon tervét Klaniczay Tibor vetette fel 1985-ben, s a kivitelezésével Péter Lászlót bízta meg. 1986. október 6-án alakult meg a szerkesztőség, 1988-ra elkészült az Útmutató a szócikkek megírására. A szerkesztőbizottság Klaniczay Tibor elnökletével egyetlen ülést tartott 1988 áprilisában, melyen megvitatta az alapcímjegyzéket; ezután a szerkesztői munka teljes súlyával Péter Lászlóra nehezedett, aki 316 szerző közreműködésével készítette el a több mint tizenegyezer címszó szövegét. Ez az előző lexikonhoz képest közel megduplázódott címszómennyiség a terjedelemben nem jelentett növekedést: ezt rövidítéssel, tömörítéssel érték el. A főszerkesztő már előre jelzi, hogy bizonyára sok vitára ad okot a személyek kiválasztása. A határterületek művelői esetén legalább egy önálló szépirodalmi, irodalomtörténeti, kritikai kötet megjelentetését tartották kritériumnak. A fordítókat ritkábban vették fel, az idegen nyelven tolmácsolókat „igyekeztek” szerepeltetni. Az előző lexikontól eltérően nem közölnek fényképeket – ami sok helymegtakarítást eredményez –, mellőzik az irodalomelméleti-műfaji címszavakat (ezek lényegében nem változtak), és terjengős összefoglaló címszavakat sem állítanak össze. A szerkesztő eleve tagadja, hogy a szócikk hosszúsága arányba hozható a szerző jelentőségével. Az egyes szócikkek a családneveket verzál betűvel adják, a címeket kurzívval. Az életrajzot rövid utalás követi a tevékenységre, a fontosabb művek s néhol a szakirodalom apróbetűs felsorolása zárja a cikket. A főszerkesztő leszögezi, hogy nem tudják felvállalni az irodalomtörténeti bibliográfia szerepét. A szócikkek után – igen helyesen – feltüntetik a szerző betűjegyét.

Az Új magyar irodalmi lexikon három kötetének megjelentetése, méghozzá egyszerre, kétségtelenül rendkívüli teljesítmény. Így az egész mű egységes szempontokat érvényesíthet, és utalásaiban, összefüggéseiben is megítélhető. Legnagyobb erénye a gyors tájékozódási igény kielégítése. Rengeteg személy, folyóiratcím, társaság-csoportosulás, irodalmi pör, kötet- és műcím, nyomda került bele. Mindegyikről megkapjuk a fontosabb adatokat, s az utalást, ahol folytathatjuk a kutatást. Meglátásunk szerint két fő szócikktípus különül el. Az egyik a rövid típus: négy-öt sortól egy hasábig. Ezek terjedelmét a rendelkezésre álló adatok és a bibliográfia mennyisége szabja meg. Az életrajz után legföljebb jellemzés következik pár sorban. A hosszú szócikk a legnagyobb alkotóknak jár ki, de ez sem haladja túl az öt-hat hasábot. Itt már esztétikai szempontból minősítéseket, értékítéleteket is találunk. Különösen hasznosak a dátumokhoz kötött életrajzok, hiszen ezekért ütik fel leggyakrabban a lexikont. A művek felsorolása teljességre törekszik, s ez szintén hasznos, bár néhol elnyújtja, terjedelemben megduplázza a szócikket.

Lexikonunk nemcsak a XX. századi, az utóbbi évtizedben befutott vagy ismertté vált szerzők beiktatásával lett teljesebb a megelőzőnél, de a XIX. századot megelőző tollforgatók gyakran hiányos adatainak közlésével is. Kollégiumi tanárok, lelkészek, főurak egész sora található benne, többségük egy-két latin vagy magyar mű miatt érdemelte ki a figyelmet.

Az erdélyi lexikon-forgató nyilván mindig a saját tájának szellemi nyomait kéri számon egy lexikontól. Kissé leszűkítve a kolozsvári központú unitárius felekezet képviselőit számoltuk össze. Az első világháborút megelőző időből negyven nevet találtunk. Ezekből tizenhét nem szerepelt az előző lexikonban. Egy Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Kriza János, Szentiváni Mihály neve fogalommá vált, nem hiányozhat e lexikonból sem. Még a határterületen mozgó történészek, mint Jakab Elek, Kanyaró Ferenc, Kőváry László szerepeltetése is föltétlenül szükséges. Az már széles látókörre vall, hogy most bekerült a névsorba Agh (és nem Ágh!) István püspök, tankönyvíró, Almási Gergely Mihály püspök, énekeskönyv összeállító, Árkosi Gelei Benedek filozófiai szerző (aki talán azonos Árkosi Tegző Benedekkel), Boros György püspök, szerkesztő, egyháztörténész, továbbá Matthias Glirius, Gyergyai Ferenc, Hunyadi Demeter, Kolozsvári Dimén Pál, Kőváry Józsa, Molnos Dávid, Paleologus Jakab, Petrichevich Horváth Boldizsár, Szakmári Fabricius István, Szentábrahámi Lombárd Mihály, akiket eddig jóformán csak az egyháztörténet tartott számon. Unitárius vonatkozású nem személyi címszót csak a Keresztény Magvető és a kolozsvári unitárius diáktársaság kapott, ez utóbbi az unitáriusnál leg-alább utalószót igényelt volna. Sem a Dávid Ferenc Egylet s annak lapja, az Unitárius Közlöny, sem pedig az Unitárius Irodalmi Társaság nem bizonyult elég rangosnak.

Kolozsvár viszonylatában hiányoljuk, hogy a mai magyarországi városokétól eltérően sem egyeteme, sem színháza, sem pedig könyvtárai nem kaptak címszót. Igaz, az Erdélyi Magyar Színjátszó Társaságnál az 1792–1809-es időszakra pár adatot közölnek, s a kolozsvári drámapályázat (1814–1818) is megér egy fél hasábot. Nem sok okát látjuk viszont, hogy a kolozsvári nyomdászatot miért kellett két szócikkben ismertetni.

Az erdélyi vonatkozású adatoknál általában több a bizonytalan, hiányos vagy kérdőjeles. Ezek közül csak néhányat emelünk ki, amelyekre egy kis utánjárással Kolozsvárt megoldást lehetett volna találni. Ilyen például Somló Bódog születési dátuma (1873. júl. 21.) és a ma is itt élő J.Nagy Máriáé, a Sándor József halálozási ideje (1945. jún. 6.) vagy a Kozma Ferenc halálozási helye (Kolozsvár). A legtöbb hiányosságot a szócikkek bibliográfiai adatainál találjuk. Az erdélyi olvasónak az az érzése támad, hogy az 1970-es, 1980-as évek itteni kiadványai még nem épültek be az összmagyar irodalomtörténet-írásba, hiszen szövegkiadások, monográfiák csak nem hiányozhatnak egy-egy szócikk anyagából. S e hiányosságokat egy erdélyi lektorálás könnyűszerrel kiküszöbölhette volna. Egyedül a Gábor Dénes jegyezte szócikkek tekinthetők kellően tájékozódottaknak.

Itt van például az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok, melynek antológiáját (1975) sem a folyóiratcímnél, sem Meltzl Hugónál nem említik. Berde Mária, Bitay Árpád, György Lajos, Kovács Dezső, Sipos Domokos esetében sem az újabb kiadásokról, sem a róluk megjelent monográfiákról nincs adat. Szigeti Józsefet igen hiányos szócikke még élőként tünteti fel, Kovács György halálát sem regisztrálják. A Petőfiről könyvet író Bartók György filozófus  vagy Vita Zsigmond művelődéstörténeti írónk is megérdemelt volna egy szócikket. Az Erdélyi Helikon csak folyóiratcímként szerepel, mint irodalmi fórumot, munkaközösséget nem emelik ki. Legakadémikusabb folyóiratunknak, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeknek nem szentelnek szócikket, habár tanulmányaira több bibliográfiai hivatkozás történik.

Mindezek alapján felmerül az olvasóban a kérdés, miként is viszonyul e lexikon a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonhoz. Az Előszó az előzmények között még a címét sem említi, Balogh Edgár és Dávid Gyula nevénél történik utalás rá. A szócikkek írói azonban használták az első két kötetet. Az ott szereplőknél kevesebb a hiányos adat. Néha, mint Kara Győzőnél, csak átfogalmazták a romániai lexikon adatait. Az Új magyar irodalmi lexikon kétségtelenül aláhúzza a RMIL folytatásának szükségességét. Ez lehet az az eszköz, amellyel a romániai magyar irodalom- és művelődéstörténeti kutatás eredményeit bevihetjük az összmagyar tudományosság nyilvántartásaiba.

Tökéletes lexikon nincs. Ezt tudja Péter László is. Ez a lexikon sem az, de tökéletesebb valamivel elődjénél. Így ezután minden irodalomtörténésznek kézikönyvévé válik. Erdélyi viszonylatban jóval nagyobb pozitívum az a sok régebbi múltunkból beemelt név, adat, mint amilyen negatívum az a hiányzó  – többnyire bibliográfiai – vonatkozás, amit szóvá tettünk.

Gaal György


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret