stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Varga Árpád

Egy mezőtelegdi pénztárkönyv tanulságai

Milyen tanúságai és tanulságai lehetnek egyetlen (méghozzá csonka) pénztárkönyvnek? Avagy milyen mértékben és milyen hatékonysággal vizsgálható egy intézmény működése, ha az általa termelt iratanyagnak csak egy morzsáját ismerjük? Erre a kérdésre próbál feleletet adni ez a dolgozat. De előbb néhány mondatot a mezőtelegdi takarékpénztár létrejöttéről.

Mezőtelegd már századok óta a környező falvak központja. Azzá tette fekvése, de gazdasági helyzete is, hiszen a Telegdi család uradalmának gócpontja volt. 1870-ben, a Nagyvárad—Kolozsvár vasútvonal megnyitásával bekapcsolódott az országos vasúthálózatba. Ez maga után vonta az itteni mezőgazdaság fellendülését és a modern gyáripar kialakulását. Telegdi József új, korszerű mintagazdaságot hozott létre, a vasútállomás mellett pedig már az 1880-as évektől egyre-másra jelentek meg a kisebb-nagyobb üzemek, amelyek a munkáslakásokkal együtt valóságos ipartelepet alkottak. (Ez is lett a neve: Gyártelep.) Ebben az időszakban a kereskedelem is fellendült a helybeli zsidó kereskedők tevékenysége folytán.

Csak egy pénzintézet hiányzott ebből a mezőgazdasági-ipari-kereskedelmi központból. 1890-ben végre megalakult a Mezőtelegdvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság 100 000 korona alaptőkével. 1901-ben már több mint 100 000 korona betétje volt. Elnöke ekkor Telegdi József, elnökhelyettese Telegdi Lajos, vezérigazgatója Krausz Adolf volt.[1] 1912-ben a „bank” (ahogy a helybeliek nevezték) vezetősége a következőkből állt: Telegdi József országgyűlési képviselő, nagybirtokos, igazgató-elnök; Telegdi László nagybérlő, helyettes igazgató-elnök; Balogh László vezérigazgató. Igazgatósági tagok: Dajka Ferenc birtokos, Pósalaka; Horváth József birtokos, Mezőtelegd; Juricskay Vid nagybirtokos, Mezőtelegd; Lindenfeld Dávid kereskedő, Mezőtelegd; Lukács Ferenc birtokos, Mezőtelki; Mangra János birtokos, községi bíró, Mezőszabolcs; dr. Várady Zsigmond országgyűlési képviselő, Nagyvárad; Borók József főkönyvelő, Balogh Sándor segédkönyvelő és Pálfi György tisztviselő.[2]

Mivel nem rendelkezem több adattal, kénytelen vagyok a már említett pénztárkönyvhöz fordulni. E könyvet, amely azóta meg is semmisülhetett, a nyolcvanas évek közepe után mutatták meg nekem.

A nagyméretű, súlyos könyv nyomdailag vonalazott és számozott, 4328 cm nagyságú lapjait eredetileg vastag keménypapír táblákba kötötték. Nemcsak ez sérült meg az idők folyamán, hanem a belseje is: első 46 lapja hiányzik, a 47. lapon az 1912. január 17-i bejegyzés olvasható. A kötésről látszik, hogy az utolsó, 480. lapot (1914. február 9.) eredetileg még elég sok követte. A könyv belsejéből is jó néhány lapot kitéptek vagy megcsonkítottak, elszakítottak, esetleg a nedvesség miatt elrothadtak — itt az írás is olvashatatlan.

E dokumentum részletes és pontos feldolgozása már a csonkasága miatt is lehetetlen. Lássuk, miket lehet mégis megtudni belőle.

A fekete tintával írt bejegyzések a mindennapi kiadásokat és bevételeket sorolják fel tételszerűen. E két rovat mindig a lapok jobb felén található. Csak a számokat írták ki, a pénznemet nem, de biztosra vehető, hogy koronában és fillérben számoltak. A tételeket mindennap a következő kötelező felsorolással zárták: Nyomtatvány, Váltódíj, Kifizetett váltók összege, Kamat, Kezelés, Költség, Leszámítolt váltók összege, Összesen, Kiadás, Egyenleg. Ez utóbbit úgy kapták meg, hogy a meglévő pénztári készletből és a bevételből levonták a kiadást. Az egyenleg volt a másnapi pénztári készlet. Ez eléggé változó mennyiséget mutat: pl. 1913. július 2-án a pénztári maradvány csak 3069,65 K (355. lap), míg 1914. január 28-án 23 834,72 K volt.

A tételek bejegyzése és az egyenleg kiszámítása a „napi biztosok” feladata volt. Az ő aláírásuk mellett mindig szerepelt egy „igazgató” vagy „bíráló igazgató” ellenjegyzése, aki a tételeket átnézte és a számításokat ellenőrizte, ha hibát talált, ki is javította. Leggyakrabban talán Szepsy Sándor napi bíráló nevével találkozunk. (Róla nevezték el a Szepsi-sikátort, mert itt állt tekintélyes háza, amely valamikor a nemes Técsi családé volt.) Más napi biztosok: Grünbaum Jakab, Sápy Lajos, Stern Ignác, Filip Sándor, Schwartz Dávid, Herman ? és Szűcs Samu gyógyszerész (egyszer így írta alá a nevét). A bírálók a következők voltak: Lukács Ferenc igazgatósági tag, Horváth József és Dajka Ferenc bírálók és Lindenfeld Dávid bíráló igazgató.

Nem tudni, hogy a napi biztosok és a bírálók mennyi fizetést kaptak. Egyszer ugyan feltűnik a következő adatsor: „Napi biztosoknak. Vidék 30, Helybeliek 176, Igazgatók 234, Jegyzőkönyv 25.” Ebből talán arra lehetne következtetni, hogy a banknak valamelyik faluban fiókja volt, vagy csak ideiglenesen végeztek „terepmunkát” a különböző helységekben. A két helybeli napi biztos havi fizetése összesen 176 K volt, bizonyára nem egyenlően, hanem a végzett munka arányában.

A „Tiszti fizetések” tételnél a következő neveket és értékeket találjuk: Balogh László 275, Borók József 250, Kaszó András 125, Lénárd Béla, Szvatkó József és Törökfalvi Béla 100–100, Falussy Klára 50, Tallódi Lajos három hónapra 100 K. Ugyanezek a tisztviselők 1914. február 9-én az alábbi jutalékokat kapták (nyilván az előző évi nyereségből): vezérigazgatói jutalék (név nélkül) 2036,49; Boldogh L. 1097,30; Borók J. 200+592,30; Kaszó A. ugyanennyi; Lénárd B. 200+168,19; Szvatkó J. ugyanennyi; Falussy K. 110,42+20; Tallódi L. 361,72 K.

Ugyanekkor a Felügyelői Bizottság jutalékait is felsorolták: Flatt Jenő 341,43; Sarkadi Nagy Sándor ugyanennyi; Omischel Mihály 341,40; Heiter Gyula 227,60; dr. Mangra Demeter 113,80 K. Ezek után következnek az igazgatósági jutalékok, a pénztárkönyv csonkasága miatt csak ennyi: Telegdi József elnök 398,37; Boldogh László, Horváth József és Dajka Ferenc külön-külön 398,30 K (480. lap).

A telegdi bankban folyószámlájuk volt többek között a következőknek: Telegdi László; Telegdi József és neje, Keltz Telegdi Ilona; ifj. Telegdi János; Flatt Jenő; Juricskay Vid és neje, Ambrózy Alice; ifj. Juricskay Vid; Juricskay Mátyás, Erzsébet, Pál és Anna; Falussy Klára (aki alapítványt tett néhai férje, Falussy Károly volt telegdi református lelkész emlékére); a helybeli református, katolikus, görögkeleti és ortodox izraelita hitközség, továbbá a Mezőtelegdi Téglagyár, Mezőtelegd és Vidéke Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (1913. október 29-én betettek 120 K-t), a Biharszilágyi Gyár Dalkör (betét: 800 K), a Mezőtelegdi Kaszinó (kivét: 250 K).

Nemcsak a helybeli, hanem a környékbeli lakosok közt is szép számmal voltak a banknak ügyfelei (a pénztárkönyvben csak ritkán tüntették fel a lakóhelyet). Íme néhány ügyfél neve (a román neveket a pénztárkönyvbe írt formájukban említem): Csonkás Flóri, Tyirla Péter, Szime Flóra, Alb Todor (Tivadar), Vattay Gyuláné, Vattay Karolin, Vékony Károly és neje, Varga Jánosné, Gönczi Pál, Pető István, Kertész Gyula, Mihucza Petrina, özv. Pataky Györgyné, Miskolczi B. közjegyző, Gábor Gyurka Kövesd, özv. Imre Sándorné helyben, Gál Pasku és Gál Szilárd (Serges), Fetye Flóra, Lukács Lajos, Báthori Zsigmond, ifj. Nagy Ferenc, Varga Károly, Hegedűs Sándor, Péter Józsefné, Hodisán Vaszali a Kukuluj, Szotok Flóra a Mikuli, Szelezsán Vaszali, Popa Miklós (Borostelek), Körözsi Jánosné, Sorbán Sándor, Pikó Mihály, Balog János, Veréb Mária, Koppányi Eszter, Petrucz János (Mezőbottyán), Weisz Adolf (H), Burle Flóra a Vojki, id. Udvari Imre, Hodisán Flóra, Szime György a Fányi, Páska Irimie, Gitye György, Restye János, Bibeszku Jánosné, Bács Karácsony, Csurdár Koszta, Kovács Sándor, Szerák Flóra, Abrudán Mihály a Togyeri.

A bank tőkéjét helyi és más helységbeli személyek, pénzintézetek adhatták össze az alapításkor. A részvények után minden évben osztalékot fizettek: egy részvényre 10 koronát. Az 1912. évi osztalékok, melyeket 1913-ban fizettek ki, nem teljes felsorolása is érzékelteti a részvények megoszlását (282–283. lap). Úgy tűnik, hogy a legtöbb a Telegdi Józsefné kezében volt: 123 és 150 darab. Őt követik a következők (eredeti rövidítésekkel): M. Ált. H. Bank 203, Egyes. Bihar K. 170, Juricskay Vid 143, M. Ált. Tak. 99, Nagyváradi Takarék 84 (36+29+15+4), Sápy Lajos 69, R. kat. egyház 58, Lindenfeld Dávid 42, Balogh László 33, Lindenfeld Márta 30, Dr. Grünbaum Lipót, Barla Béla és Gödör László 15–15, Nagy Péter 12, Leszámítolási és Jelzálogbank 12, Zénthy Gyuláné 10, Stern Ignác, Grünbaum Jakab és Debreczeni Jenő 9–9, Dr. Offel Károly 7, Filip Sándor, Stern Róza, Balog János, Grósz Jakab 6–6, özv. Sztojanovics Gyuláné, Schwartz Dávid, Sternberg L., Feldman Sándor, Grünfeld Mór és Oláh Béla 5–5, Pogányné Hofman Kata, Koszta M., Capri Valérné és Kállai József 4–4, Petrzsalka Nándor, Kiss Ernő, Madarász Gézáné és Bájdog Tivadar 3–3, Rigó János, Láposy Imréné 2–2, Vostenár Pálné, Viber Vilmos és Lőkös 1–1 részvénnyel.

Az 1914-ben kifizetett, előző évre szóló osztalékok sora a pénztárkönyv csonkasága miatt csak a következő: Magyar Áll. Hitelbank 74, Horváth József 66, Biharmegyei Takarékpénztár 40, Bibeszku János 27, Magyar Bank 6, Roxin József, Dr. Friedman József és özv. Nánási Imréné 5–5 korona.

A telegdi bank talán a második világháború befejeztével szűnt meg. Az első világháború végéig a központban, a mai orvosi rendelő épületében működött. Izgalmas, de (egyelőre) megválaszolhatatlan kérdés, hogy 1918 után miként alakították át ezt az intézményt, mi történt a bank vagyonával, a részvényekkel stb. A takarékpénztár iratanyaga 1944-ben szabad préda lett, éppúgy, mint a kastély, a báróház és más gazdátlan épületek belseje. A bemutatott pénztárkönyvből tudjuk, hogy a tízes években a bankban villanyvilágítás volt és telefonnal is rendelkezett. Pl. 1913. június 4-én 17,22 K volt a májusi villanyszámla (338. lap). Ez az összeg bizonyára Telegdi Józsefet illette, akinek a kastélyhoz közel eső malmában volt az áramfejlesztő berendezés. Az egyszerűbb házakban nem volt villanyvilágítás, bizonyára sokallták, vagy meg sem tudták fizetni a számlát. 1913. július 3-án 36 K telefondíjat jegyeztek fel (356. lap). 1913 vége felé 67 koronát fizettek a telefonkészülék áthelyezéséért. (Egyik összeg sem volt kevés.) Azt is feljegyezték egy ízben (1913-ban), hogy a Telegdi Lászlóval folytatott távbeszélgetés 2 koronába került. Ő sokat tartózkodott Budapesten, lehet, hogy ekkor is ott hívták fel. A pénztárkönyv egyébként jól tükrözi azt a telegdi vélekedést, hogy Telegdi László huszártisztként gavallér módon elverte vagyonát, mert elég sok, nagy összegű kivét terhelte bankszámláját.

Ennyit sikerült megtudni egy csonka, régi pénztárkönyvből.

 

 


 



[1] Biharvármegye és Nagyvárad. (Szerk.: Borovszky Samu) Bp. 1901. 316.

[2] Kemény L. Ignác: Bihar megye és Nagyvárad. Címtár 1912. Nagyvárad 1912. 52.

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret