Amikor a magyar civil szektorról vagy annak
múltjáról beszélünk, ritkán kerülnek említésre a jelenlegi határainkon
túl létező vagy egykor működő magyar civil szervezetek, pedig ezek
története is hozzátartozik közös örökségünkhöz. Így az elcsatolt
területek önszerveződéstörténete, de legalábbis az utóbbi kilenc évtized
eseményei homályba vesznek.2 A tengerentúlról, s az ottani egyesületekről pedig talán még ennél is kevesebb szó esik.
Ha a magyar civil szektorról beszélünk, érdemes felidéznünk,
hogy valahol az Óperencián túl egykor virágzó magyar közösségek éltek.
Elsősorban az Egyesült Államokban, kisebb számban Kanadában,
Ausztráliában és Új-Zélandon is. Történetük, magyarság megőrzéséért
folytatott küzdelmük mára Magyarországon többnyire feledésbe ment. Az
Egyesült Államokbeli magyarok múltja dacol talán leginkább a feledéssel,
elsősorban néhány kiváló történésznek, így Puskás Juliannának, Tezla
Albertnak és Várdy Béla akadémikusnak köszönhetően. A másik három ország
magyarjairól - talán az USA-hoz mérten kisebb létszámú magyar
származású népességük miatt is - még kevesebbet tudunk.
Ha meg szeretnénk ismerni őket, megérteni azt a mintegy
egy-másfél évszázados külön világot, amelyet Magyar Amerikának is
neveznek vagy a kanadai, ausztráliai, új-zélandi magyarság történetét,
meg kell ismerkednünk a magyar egyesületekkel is, amelyek e közösségek
egyik legfontosabb összetartó erői voltak múltban és jelenben egyaránt,
és amelyek valószínűleg legtovább őrzik majd a magyar hagyományokat - a
sokadik generáció által, angol nyelven.
Az egyesületek jelentőségét már igen korán felismerték maguk a kivándorlók3, valamint a velük kapcsolatot kereső magyar közigazgatás4
is. A magyar Amerika történetét kutatók később maguk is kiemelten
foglalkoztak a magyar egyesületek szerepével, összetételükkel. Ennek
nyomán - az óhazai civil szektor történetét szem előtt tartva - először
próbáljuk meg korszakolni a tengerentúli magyar civil szektor
történetét.
1. A magyar önszerveződéstörténet kronológiai sajátosságai
A magyar civil szektor történeti vizsgálata
tehát - mint fentebb utaltunk rá - nem szorulhat a jelenlegi
országhatárok közé. A magyar történelmet vizsgálva keretei időben és
térben folyamatosan változnak. Ha a jelenből tekintünk vissza és teljes
képet és az összefüggéseket is látni szeretnénk, vizsgálnunk kell a
történelmi országhatárokon belüli szerveződések múltját csakúgy, mint a
tengerentúli magyar közösségekét. Látni fogjuk ugyanis, hogy például a
kivándorlók nem csupán a nyelvet, hanem egyes szervezeti formákat is
magukkal vittek új hazájukba, amelyek természetesen más körülmények
között az itthonitól eltérő fejlődési irányt vehettek, de az alapok
közösek.
2. A magyar civil szektor kezdetei
A magyarországi civil szektor múltja mintegy
két évszázadra tekint vissza. Ha konkrét dátumot szeretnénk mondani, azt
a szabadkőműves páholyoknál - melyek a mai egyesületek első
előzményeinek tekinthetőek - kell keresnünk. Az első magyarországi
páholy Magyarországon Brassóban alakult 1750-ben.5
Az első, már civil szervezetekre vonatkozó szabályozó, amelynek
kibocsátását a páholyok elterjedése tette szükségessé, az 1786-os
szabadkőműves pátens volt. Szervezeti, szociológiai szempontú kronológia
esetén az előbbi, a jogtörténeti esetén pedig az utóbbi tekinthető
kezdő dátumnak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a mai civil szektor
előképei ennél még régebben gyökereznek a magyar múltban. Csak a két -
amerikai magyar szempontból is releváns - legelterjedtebb,
személyegyesítő forma (a fraternális és a karitatív) előképeit említve:
az egyházi kereteken belül szerveződő karitatív közösségekről a 14., az
azokon túllépő, de alapvetően temetkezési és segélyezési célokat maga
elé tűző kalandos társaságokról (amelyek egyes vidékeken egészen a 20.
század második feléig eredeti funkcióik szerint működtek) a 13.
századtól kezdve vannak adatok.6
A magyar civil szektor többszáz éves múltját tehát akkor sem
érdemes figyelmen kívül hagyni, amikor az első szervezett magyar
csoportok az 1848/49-es szabadságharc bukása után megjelennek az
Újvilágban. Kinti krónikásaink kinyomozták az első magyar egylet
alapításának dátumát. Az 1849-es Központi Magyar Egyletről van szó,
amely mélyebb nyomot nem hagyott, de létrejötte mérföldkőként jelöli meg
a tengerentúli magyar civil szektor első lépéseit.7
Magyarországon a mintegy kétszáz éves múlt - sajátos kihívásokat
tartogató sorsunknak köszönhetően - zaklatott és ingaszerűen
szélsőséges eseményeket takar, korszakolás szempontjából tizenkettő
kisebb szakaszra osztható, ezeket többnyire éles cezúrák választják el
egymástól. Témánk szempontjából itt csupán a civil szervezetek első
(1816-1848) és második (1867-1937) virágkorára koncentrálunk.
Az első virágkor azzal vette kezdetét, hogy az uralkodó
hozzájárult egyes jótékony egyletek alapításához, melyek nyomán újabb
jótékony, valamint temetkezési és betegsegélyező egyletek jöttek létre. A
kulturális, illetve a politikai egyletek kibontakozása - ha élesen nem
is választható el - pár évvel később indult meg, s míg az utóbbiak '49
után mintegy két évtizedre eltűntek, az előbbiek jelentős része túlélte
az ún. második cezúrát is. S mi lett a jótékony, illetve más hasonló
szervezetekkel? A segélyező, temetkezési és biztosító egyletek a
politikatörténeti reformkorban robbanásszerű szaporodásnak indultak,8
összeolvadtak, szétváltak, újraalakultak. Nem tűntek el a szabadságharc
bukását követően sem, a vidéki városokban még a századfordulón is
többféle működött belőlük, s majd csak a részletes szabályozás szorítja
ki őket végképp.9
A kiegyezést követően beköszöntő második virágkor az egyleti
élet tengerentúlihoz hasonló szárba szökkenését hozta magával. Nem az
egyesületekhez való mágikus vonzódásról volt elsősorban szó: az első és
második virágkor mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az azt megelőző
cezúrák túl rövidek voltak ahhoz, hogy az egyesületi élményeket és
hagyományokat elfeledtessék.10 Az
egyesületi eszme megjelenése és felvirágzása a felvilágosodáshoz
köthető. Magyar földön is ekkor próbálta Hajnóczy először megragadni az
egyesületi szabadság lényegét. A reformkori országgyűlési ifjak pedig
már ezen eszméken nevelkedtek, tanáraik azok voltak, akik az első
szervezeteket is létrehozták. Az egyesülés szabadságára alapjogként
tekintettek, s e hitüket vitték magukkal a tengerentúlra is.
3. A tengerentúli magyar civil szektor kezdetei
Ha tehát az Európán, a Mississippin vagy a más
hajókon utazó első emigránsok batyujában kutatnánk, az egyesülési
szabadság szép eszméjét valószínűleg sokuk zsákjában megtalálhatnánk. Ők
ugyanis többségükben politikai emigránsok voltak, s mint kutatóink
érzékletes példákkal élve bemutatták, nem is találták helyüket
békeidőben.11
Ettől eltérő a gazdasági emigránsok hazai öröksége. Egyszerű
földművesek, jobb élet reményében kitántorgott, sokáig hazavágyó emberek
voltak. Vidékről jöttek, ahonnan viszont ha a politikai gondolkodókat
nem is, de például a temetkezési és segélyező szerveződések szép
hagyományát minden bizonnyal magukkal hozhatták. Ha pedig a városból
kerekedtek fel, ott az újabban alakult szervezetekkel is közvetlen
kapcsolatba kerülhettek.
Az itthoninál mintegy évszázaddal később kialakuló amerikai
magyar civil szektor magyar földről többféle impulzust is kapott. Az
egyesülési szabadság szép eszméje már akár Bölöni Farkas Sándorral is
megérkezhetett, és ő is, valamint a később jövők is a temetkezési és
segélyegyletek kész mintáival léphettek partra. Ez természetesen nem
zárja ki sem az amerikai, sem a más közép-európai nemzetiségektől eredő
behatásokat - bár ez utóbbi esetében a hatás valószínűleg fordított
irányú volt.
4. Az ó- és újvilági magyar civil szektor kiteljesedése
A hasonló kezdeteket követően a magyar civil
szektor ó- és újvilági része eltérő fejlődési irányt vett.
Magyarországon az első mozgalmas évszázadnak egy brutális következő járt
a nyomában, mely előbb mély sebeket ejtett a magyar civil szektoron
(ún. "kis cezúra"), majd pedig - a zsidó szervezetekkel kezdve a sort -
kímélet nélkül fel is számolta azt (1937-1951).12
Az alulról induló önszerveződésre épülő civil szektort a felülről
meghatározott célra létrehozott szervezetek váltották fel. Beköszöntött a
társadalmi szervezetek kora, amely négy évtized múltán rendhagyó módon,
éles cezúra nélkül kezdett feloldódni a rendszerváltást követően.13
Míg a magyarországi civil szektor történetét a külső események
vagy belső körülmények lényeges megváltozása formálta újra és újra, az
amerikai magyar civil szektor korszakolását elsősorban a bevándorlási
hullámok és a generációk határozták meg.
ÖNSZERVEZŐDÉSTÖRTÉNETI KORSZAKOLÁS |
Óvilági magyar civil szektor |
Újvilági magyar civil szektor |
Elnevezés |
Évszám |
Elnevezés |
Évszám |
A magyar civil szektor kezdetei |
1750-1795 |
- |
|
Az első cezúra |
1796-1816 |
- |
|
A civil szervezetek első virágkora |
1817-1848 |
- |
|
A második cezúra |
1849-1867 |
Az amerikai magyar civil szektor kezdetei (az első emigráció kora) |
1849-1867 |
A civil szervezetek második virágkora |
1867-1914 |
Az egységes amerikai magyar civil szervezetek kora |
1867-1914 |
"Kis cezúra" |
1914-1920 |
"Kis cezúra" |
1914-1918 |
A civil szervezetek második virágkora |
1920-1937 |
Az egységes amerikai magyar civil szektor fokozatos virágkora |
1918-1945 |
A civil szektor felszámolásának első korszaka |
1937-1944 |
A civil szektor felszámolásának második korszaka |
1945-1951 |
A különálló amerikai magyar civil szektorok kora |
1945-1989 |
A társadalmi szervezetek kora |
1951-1989 |
Az útkeresés esztendői |
1989-1994 |
Az útkeresés esztendői |
1989-2002 |
A hagyományőrzők kora |
1995- |
Az állam és civil szektor közti kapcsolatok újjáépítése |
2002- |
|
|
Az Újvilág magyar önszerveződéstörténete a
hazainál sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, jelentősebb törést
mindössze az első világháborús nehézségek és általában a generációs
váltások okoztak.14 Szinte minden
bevándorló csoport létrehozta és működtette a saját civil szervezeteit,
ezért néhány évtizeden keresztül - a nagy bevándorlási hullámokon
belüli kisebb csoportoknak köszönhetően - többrétegű magyar civil
szektorról is beszélhetünk, elsősorban legalábbis a kulturális és
politikai szervezetek tekintetében. Ezek a rétegek egy idő után egymást
követően jártak be hasonló utat.15
Az amerikai magyar civil szektor esetében tehát több virágkort
is megkülönböztethetünk attól függően, melyik hullám szervezeteit és
mikor vizsgáljuk. Éppen ezért - a bevándorlók szociológiai hátterét és
asszimilációs hajlandóságát nézve - Amerikában inkább az egységes és a
különálló magyar civil szektorról kellene beszélni. A legnagyobb hullám a
19. század végi gazdasági kivándorlóké, az általuk kiépített civil
szektor a régi politikai menekültekét is magába fogadta, azáltal
kiteljesedett. 1890 és 1914 között az óceán két partján egy időben közel
hasonló összetételű magyar civil szektor létezett.16
Az itthoni és tengerentúli civil szektor kronológiájában
egyaránt megtalálhatjuk az ún. kis cezúrát, ám mindkét helyen mást takar
és más ideig tart. Magyarországon a világháború kitörése számos civil
szervezetet fantommá változtatott: a tagság egy része bevonult és soha
nem tért vissza, csökkentek vagy megszűntek a támogatások, jogszabályok
korlátozták az egyesülési jog gyakorlását. A háborút túlélő szervezetek
egy része határon kívül rekedt, más része elmenekült, s újjáalakult.17
A háború négy éve legalább olyan mozgalmas volt, mint az azt követő két
év. A békésebb idők beköszöntével a civil szektor csak lassan tért
vissza a megszokott kerékvágásba, azonban ez a bő másfél évtized
alapvetően különbözött a világháború előtti időszaktól.
Ez idő alatt az amerikai magyar szervezetek átélték első
identitásválságukat, Tezla Albert megkapó szépségű kifejezésével
megérezték azt, milyen "egy szívvel két hazában" élni. Szervezeteiket ellenségesen szemlélték, működésüket akadályozni próbálták.18
A háború után azonban az amerikai magyar civil szervezetek ismét
megerősítették magyarországi kapcsolataikat, s jelentős részt vállaltak a
magyar külpolitikából. Figyelemmel arra, hogy a nagy gazdasági
bevándorlási hullám több évtizedig eltartott, s a háború után több
kisebb politikai, majd ismét gazdasági bevándorlási hullám követte, a
két háború közti időszakban a viszonylag egységes magyar civil szektor
fokozatos virágkoráról lehetne beszélni. Ebben az időszakban ugyanis még
a nagyjából homogén hátterű gazdasági kivándorlók különböző szervezetei
- amelyek ekkoriban indultak meg lassan a nyelvi és szellemi
asszimiláció útján - domináltak magyar Amerikában, a háború után érkezők
szervezetei ezekhez képest számuknál és súlyuknál fogva is marginálisak
maradtak.
5. A II. világháborút követő változások
Mind itthon, mind Amerikában 1945 fordulópontot
jelent a civil szektor életében. Magyarországon megindult a civil
szektor teljes felszámolása, Amerikában pedig megjelentek a háború utáni
emigránsok első csoportjai. Ha ezt a majdnem két évtizedig tartó,
politikai és gazdasági okok által egyaránt mozgatott bevándorlási
hullámot részletesebben megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a gazdasági
emigrációt követő legnagyobb létszámú magyar csoport ért partot az óceán
másik oldalán. Több hullámban jöttek, s az ezekhez tartozók életkorban,
társadalmi háttérben, motivációban, képzettségben és asszimilációs
hajlandóságban is jelentős mértékben eltértek egymástól. Különálló,
párhuzamos világokat hoztak létre, amelyek szerves részét képezték civil
szervezeteik.19 A folyamat
évtizedekig elhúzódott, miközben pedig az egységes civil szektor
szervezeteinek többsége szépen lassan letűnt a színről, illetve
feloldódott az amerikai kultúrában. E jellegzetességek miatt is tartom
elképzelhetőnek különálló magyar civil szektorok koráról beszélni,
egészen 1989-ig,20 amely gyökeres fordulatot hozott Magyar Amerika életében is.
6. Egy új magyar civil szektor kialakulása felé
Magyarországon a még az állampárt által előkészített egyesülési törvény alapján21 a társadalmi szervezetek talaján felvirágzott a civil szektor.22
Amerikában 1989 ugyancsak egyértelmű korszakhatár. Egyrészt lezárja
Magyar Amerika mintegy évszázados fénykorát, másrészt új célok
keresésére sarkallja a kint maradó közösséget. A rendszerváltás után pár
év alatt sokan a hazatelepülés mellett döntöttek. A kint maradók
számára újult erővel jelentkezett a kérdés: mit jelent magyarnak lenni,
maradni és hogyan? Az útkeresés időszaka tulajdonképpen e kérdések
megválaszolásával telt.
Az 1995-ös szakaszhatár meghúzása önkényes; azt jelképezi, hogy a
magyarországi gazdasági megszorítások, majd az élesedő politikai
küzdelmek hatására ekkortól megindul egyfajta szellemi és gazdasági
emigráció Amerikába, amely méreteiben és intenzitásában messze elmarad a
korábbiaktól, de viszonylag folyamatos és együtt jár új civil
szervezetek létrehozásával. A kitelepülők társadalmi háttere nagyon
vegyes, eltérő motivációjuk is, a kapcsolatot elsősorban a származási
hely és a kinti lakóhely teremti meg. Közös főzések, ünnepségek,
kulturális rendezvények, de a kapcsolattartás módja a személyes
találkozók helyett sok esetben inkább elektronikus: a virtuális térben
történik.
Szólnunk kell még a régi betelepülők szervezeteiről is. A
századfordulósok szervezeteinek maradékát már a negyedik generáció
működteti, a negyvenötösök egyesületei is második generációsak, a
szabadságharcosok szervezetei pedig elöregedtek. Pont az ő esetükben
kétséges a folytatás: a forradalom, illetve a megtorlás előli menekülés
közös élménye volt szervezeteik egyik kötőereje. A második és többedik
generáció, amelyik már néhány kivételtől eltekintve nem beszél magyarul,
magyarságtudatát elsősorban a hagyományápolás adhatja meg. A
legesélyesebb túlélők ezért a cserkészkörök, tánccsoportok és templomi
egyletek (ez utóbbi esetben a létszám csökkenése pont az egyik alapvető
szerveződési színteret húzza ki az egyletek alól, mert a magyar
templomok szép lassan eltűnnek). Az egyleti célok leszűkülése a
hagyományőrzésre egyfelől hanyatlásként is megélhető, másfelől viszont -
eltűnvén a politikai, generációs és más különbségek - a hagyományőrzés
lehetőséget teremt a különböző generációk közti átjárásra, amely
mindeddig nem volt jellemző az amerikai magyar szervezetekre.
Egy céljaiban, összetételében és működésében egyaránt újfajta
magyar civil szektor van kibontakozóban Amerikában. Lehet, hogy csak egy
töredéke lesz magyar nyelvű, de a hagyományok ápolása és a folyamatos
bevándorlás révén képes lesz megújulni, ugyanakkor tradíciói sem tűnnek
el, egy részüket továbbviheti. Az interneten keresztül valószínűleg
sokkal nyitottabbá válik más angolszász országok és a magyarországi
magyar szervezetek felé, mint elődeik, és a Magyar Amerika társadalmát
megosztó régi törésvonalak eltűnésével pedig bár kisebb, de egységesebb
lehet.
7. Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar civil szektora
A legnagyobb és leghosszabb múltra
visszatekintő USA-beli magyar civil szektor korszakolása mellett
említést kell tennünk még Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar civil
szervezeteiről is. Mindenekelőtt hangsúlyozni szükséges, hogy
ellentétben az Egyesült Államok magyarságának történetével, mindhárom
ország magyar bevándorlóinak múltjáról csak minimális, s többségében
régi irodalom áll rendelkezésre.23
Ezen országok magyar civil szektorával kapcsolatos alapkutatások pedig
teljes mértékben hiányoznak. Amennyiben ez hosszabb ideig továbbra is
így marad, e civil szervezetek emléke, s ezzel a kinti és az itthoni
magyarság történetének egy darabja nyom nélkül fog eltűnni.
A történeti irodalom alapján úgy tűnik, hogy Kanada magyarságára Magyar Amerika jelentős hatást gyakorolt.24
Kanada civil szektora e hatásnak köszönhetően az USA-beli magyar civil
szektornak mintegy kisebb, halványabb, de kontúrjaiban hasonló nyúlványa
lett volna, amely ahhoz képest pár évtizeddel később kezdett
kialakulni,25 és elsősorban a
kisebb, szétszórtabb és mobilisabb bevándorló csoportok miatt nem
hagyott a határ túloldalán működőhöz hasonló nyomot. A bevándorló
hullámok összetétele is hasonló volt az elmúlt másfél évszázad folyamán,
így vélhetően itt is elkülönültek a különböző csoportok szervezetei. Az
első világháború megrázkódtatásai és az asszimiláció hatása
valószínűleg itt is érezhetőek voltak.
Ausztrália a fenti országok közül a harmadik legnépesebb
diaszpórával bír. Szigetszerű települései egy óriási kontinensen
szétszórva egyfelől néhány központba tömörítették a magyarságot,
másfelől felgyorsították asszimilációjukat. Az 1848-as emigrációnak
csupán töredéke ért itt partot, s a századfordulós bevándorlás sem csalt
ide több magyart.26 Az első
jelentősebb számú bevándorló csoport a DP-k közül került ki. A legtöbben
a szabadságharcosok voltak, máig ők alkotják a legjelentősebb
csoportot, így valószínűleg hosszú időn át az ő szervezeteik alkották az
ausztráliai magyar civil szektort, mely többnyire homogén lehetett, de
mára elöregedett és megfogyatkozott. Az ezredforduló táján Ausztrália
egyre több magyar fantáziáját fogta meg, így megélénkült a betelepülés,
amely új magyar szervezetek alakításával is járt.
Ahogy Kanada magyar civil szektora az Egyesült Államok, úgy
Új-Zéland magyar civil szektora Ausztráliát képezheti le. Már Ausztrália
esetében is kétséges önálló magyar civil szektorról beszélni, inkább
területi civil szektorok összességéről a távolságok miatt, de ugyanez -
elsősorban a még kisebb diaszpóra miatt - igaz lehet Új-Zélandra is. Az
itteni magyar egyesületek néhány városban koncentrálódnak mindkét
szigeten. A kicsiny közösség miatt valószínűleg az elmúlt egy és negyed
századot három korszakra érdemes osztani: a.) a magyar civil szervezetek
megjelenése (19. század vége-20. század eleje); b.) a régi magyar
szervezetek kora (1918-1989); új magyar civil szervezetek kora (1990-től
napjainkig).
8. Összegzés
A tengerentúli magyarság története egyre inkább
a múlt ködébe vész, civil szervezeteikről pedig szinte alig esik szó. A
legalaposabban kutatott és legjelentősebb egyesült államokbeli magyar
szervezetek történetét és az ottani civil szektor működését is érdemes
azonban a magyarországi civil szektor történetével összehasonlítva
vizsgálni, már csak amiatt is, mert - a közös gyökerek miatt - annak
részét képezte és képezi.
Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar szervezeteiről és ezek
történetéről jelenleg minimális információ áll rendelkezésre. A
hasonlóságok és különbségek feltárása érdekében sürgető feladat a
magyarországi és a külhoni források vizsgálata, különös tekintettel a
sajtóra, amely az internet megjelenéséig a tengerentúli szervezetek fő
kapcsolattartási fórumának számított.
Az önszerveződéstörténet, vagyis a civil szervezetek múltjának
történeti, társadalom- és jogtörténeti vizsgálata minden jelenkori
szociológiai, politológiai, jogi kutatás alapját és hátterét adhatná
meg, amelyekre egyébként a diaszpórák esetében égető szükség lenne,
jelen vázlat ennek előkészítéséhez kívánt szempontokat adni.
1
Jelen cikk egy készülő tanulmány rövidített változata.
Elkészítéséhez külön köszönöm a Vasváry-gyűjtemény és Kórász Mária
segítségét.
2 A határon túli magyar civil szervezetek
múltjának, a magyar közigazgatás és e szervezetek kapcsolatrendszerének
feltárása több szempontból is hasznos lenne mind a magyar történetírás,
mind a magyar közigazgatás számára. Csak a legjelentősebb településeket,
a korabeli törvényhatósági jogú városokat nézve nem egy esetben a
mainál jóval átgondoltabb, szerteágazóbb együttműködés bontakozik ki a
város és az egyesületek között, amely sokoldalúságával, ötletgazdag
megoldásaival a jelenlegi közigazgatás számára is hasznosítható
példákkal szolgálhat. A határon túli levéltári anyag feldolgozása,
közzététele pedig sokszor a pusztulástól mentheti meg a múltunk egy-egy
darabját, egyúttal nyersanyagot szolgáltatva a történetírás számára. L.
még: Domaniczky Endre: A jogállam és a civil szektor Magyarországon,
különös tekintettel a helyi önkormányzatokra (Pécs, Publikon, 2009,
továbbiakban: DOMANICZKY 2009).
3 Kohányi Tihamér, a jeles amerikai magyar publicista kiváló megfogalmazásával: "Egyház, iskola, egylet, hírlap - ezek azok a tényezők, amelyek Amerika magyarságát összetömöríteni, előbbre vinni hivatva vannak."
(Kohányi Tihamér (szerk.): Az amerikai magyarság múltja, jelene és
jövője. A Szabadság tíz éves jubileumára. Cleveland, 1901. 25.)
4 Amerikában a magyarság "...legjobban
az egyleti életet élvezi. Elnökké, alelnökké, pénztárossá, jegyzővé
választhatják, s akkor kiélheti beszédvágyát. Az egyleti választások
idején választási harc folyik, jelölések, ellenjelölések, melyeknek
megvitatása örömet okoz neki. Az egyletek többnyire közhasznú célokat
követnek. Vagy az egyház szolgálatában állnak vagy a nemzeti összetartás
emelését szolgálják. A legfontosabbak a betegsegélyző egyletek,
melyeknél honfitársunknak az a jogos érzése, hogy saját vagy családja
érdekét védik. A magyar atavisztikus vonzalma a self-government iránt
amerikai egyleti életében teljes és igazolt kielégítésre talál."
(Ambrózy Lajos jelentése Hengelmüller osztrák-magyar követnek, 1909. In:
Tezla, Albert (szerk.): "Egy szívvel két hazában." Az amerikás magyarok
1895-1920. Bp., Corvina, 2005. 388.)
5 Bővebben l.: Ember Győző - Heckenast Gusztáv (főszerk.): Magyarország története 4/2. (Bp., Akadémiai, 1989. 1126-1130.)
6 Vö.: DOMANICZKY 2009. 16-18., 43-45.
7 Kende Géza szép szavaival: "...a későbbi sok száz amerikai magyar egylet őse." Bővebben l.: Kende Géza: Magyarok Amerikában I. (Cleveland, Szabadság, 1927. 62.)
8 Ne gondoljunk nagy számra, ebben az
időszakban az egész országban mintegy 500 egylet létezhetett. 1862-ben
Hunfalvy összesen 579 egyletet számolt össze. Vö. még: Hunfalvy János:
Magyarország különböző egyletei (In: Statisztikai Közlemények IV.
évfolyam (1862) 1. kötet 246-269.)
9 L. még: DOMANICZKY 2009. 27-28.
10
Ellentétben például a civil szektor felszámolását követő
időszakkal. A rendszerváltás utáni civil szektor egyik legnagyobb
problémája, hogy négy évtized múltán alig maradtak olyanok, akik az
egykori, tradicionális szervezeti kultúrát, hagyományokat továbbadhatták
volna. A jelenlegi civil szektor éppen ezért sokkal inkább a társadalmi
szervezetek örököse, mint a régi magyar civil szektor továbbvivője.
11 Részletesen l.: Várdy Béla: Magyarok az
Újvilágban (Bp., Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, 2000.
95-169., továbbiakban: VÁRDY 2000).
12 L. bővebben: Domaniczky Endre: Adalékok a
civil szektor felszámolásához Magyarországon (1945-1950) (In:
Jogtörténeti Szemle 2009/2. 1-16., továbbiakban: DOMANICZKY 2009a),
DOMANICZKY 2009. 261-264., Domaniczky Endre: Adalékok a civil szektor
felszámolásához (1937-1944) s.a.
13 L. még: Domaniczky Endre: Civil kurázsi (In: Politikatudományi Szemle 2010/2. 137-144., továbbiakban: DOMANICZKY 2010b).
14 Szerveződésüket nézve azonban több
lényeges különbség első ránézésre is látható. Az újvilági civil szektor
nemcsak horizontálisan, de a bevándorlási hullámok következtében
vertikálisan is tagolt volt. Csomósodási pontként szinte a kezdetektől a
magyar templomok és magyar házak jöttek számításba. Az idegen
környezetben nemcsak az egyéneket, de közösségeiket, így civil
szervezeteiket is viszonylag gyorsan asszimilációs hatások érték.
15 Például míg a 19. század végi gazdasági
emigráció egyes szervezetei az 1920/1930-as évekre már kezdték feladni a
magyar nyelvet, az első világháború után érkezettek még javában magyar
nyelvű szervezeteket működtettek.
16 Talán a távolság is közrejátszhatott az
amerikai magyar egyleti szövetségek megerősödésében és kiemelkedésében,
de ennek is lehettek magyarországi mintái. Itthon már a reformkorban
léteztek egyleti szövetségek, elegendő a Védegyletre gondolni, és a
dualizmus időszakában is több jelentős befolyású szövetség (pl.:
országos honvédegylet) működött.
17 A magyar országhatárok változása
következtében mind Magyarországon, mind a tengerentúli magyar civil
szervezeteknél megjelentek a területi alapon szerveződő közösségek
(például: erdélyi, délvidéki, felvidéki magyar egyesületek).
18 Bővebben l.: Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 (Bp., Akadémiai, 1982. 303-315.)
19 L. bővebben: VÁRDY 2000. 456-491.
20
E négy és fél évtizeden belül esetleg elkülöníthető két alkorszak,
ú. m. virágkor és hanyatlás, amelyek időbeli határai egybeesnek az
USA-beli magyar társadalomban az 1960-as/1970-es években végbemenő
folyamatokkal.
21 L. bővebben: Magyar Országos Levéltár 288. f. 31/1998/33. ő.e., passim.
22 L. bővebben: DOMANICZKY 2009b.
23 Üdítő kivételként monografikus igénnyel
készült Kunz Egon: Magyarok Ausztráliában (Bp., 1997, továbbiakban: KUNZ
1997) című könyve.
24 L.: Paizs Ödön: Magyarok Kanadában (Bp.,
Athenaeum, é.n.), Ruzsa Jenő: A kanadai magyarság története (Toronto,
1940, továbbiakban: RUZSA 1940).
25 Az egyik legkorábbi kanadai magyar
szervezet az 1901-ben alakult Lethbridge-i Első Magyar Betegsegélyző
Egylet volt. RUZSA 1940. 31.
26 Kunz Egon számításai szerint 1849-1867 között
nagyjából száz magyar érkezett a kontinensre, egy részük azonban csak
átmenetileg telepedett itt le. 1914-ben nagyjából 300 magyarországi
születésű személy élhetett Ausztráliában. Vö.: KUNZ 1997. 82, 118. A
kisszámú diaszpóra ellenére az első magyar egyletek már a 19. század
második felében létrejöhettek, ha nem is önálló magyar, de valamely,
Magyarországon is honos nemzetiséggel közösen alapított egyletként (erre
az USA-ban is volt példa). Ausztráliában az 1910-es évek végén például
több magyar csatlakozott a Queenslandi Horvát Egylethez. KUNZ 1997. 119. |