Vissza

Ben Blumenthal és Szeged


Szenzációs hír lát napvilágot több fővárosi újság, köztük a Pesti Hírlap 1920. október 12-i számában:
„Vasárnap éjjel véget értek a Vígszínház és az United Play Corporation közt való tárgyalások, azzal, hogy Faludi Gábor negyven millió koronáért eladta a vígszínházi részvényeket és a színház bérleti jogát.”
Az új tulajdonos Ben Blumenthal „még egy hétig marad Budapesten, azután New Yorkba utazik. Távollétében ügyvédje dr. Bedő Mór és Roboz Imre a Projektograph igazgatója képviseli, aki a Vígszínház ügyvezető igazgatója lesz.”

E rövid cikkben nem kívánok a Vígszínház tulajdonos váltásának szövevényébe bonyolódni, erről idősebb Magyar Bálint - a színház egykori igazgatója - A Vígszínház története című könyvében részletesen beszámol. Munkája alábbi sorai azonban írásom tárgyába vágnak:
„Blumenthal még vígszínházi akciója előtt - írja Magyar, - 1919-ben megszerzi Szegeden a Korzó mozi bérletét. Ez a tapogatódzó lépés megnyugtatónak látszik, ám súlyos csalódással jár. Nyomban utána ugyanis sor kerül a moziengedélyek revíziójára.”
A tény igaz, a dátum azonban téves! Valójában mi történt és mikor? 1920. május 30-án a Szegedi Napló bejelenti, hogy megalakult a Palatinus Színház rt. „Az érdekeltséget Vas Sándor, a Dugonics mozi igazgatója hozta össze a bécsi Sacha filmgyár és a budapesti Radius magyar filmgyárakkal.”

A lap ezután felsorolja a részvénytársaság vezetőit, akik közül jegyezzünk meg két nevet: Vas Sándorét és Pálfy Dániel országgyűlési képviselőjét.
A társaság nagyratörő tervet dédelget. Engel Vilmos Dugonics tér 12. számú háztelkén „mozgóképszínházat illetve színházat akar építeni!” A terveket június 14-én a városi tanácshoz be is adják. Az építkezéshez még hozzá sem látnak, amikor a Szegedi Napló 1921. január 5-i száma egy városszerte keringő hírt - nevezetesen azt, hogy a Korzó mozit tulajdonosai eladták - pontosít:
„Nem eladásról, hanem egy tranzakcióról van szó. Budapesten ugyanis a lapokból ismert nevű amerikai Ben Blumenthallal az élén nagy tőkével rendelkező konzorcium alakult, amelynek égisze alatt a Nemzeti Színház telkére épülő fővárosi mozgóképszínház és több vidéki mozi társult közös irányítással. A Korzó mozi részvénytársaság tranzakciója abban áll, hogy mostani részvényeit kicserélte a Ben Blumenthal vezetésével alakult konzorcium részvényeire.”
A Korzó mozi rt. igazgatóságában találjuk a Palatinus színház rt.-ből már ismert Vas Sándort, Pálfy Dániel képviselőt és a vígszínházi ügyletet lebonyolító pesti ügyvédet, Blumenthal megbízottját: dr. Bedő Mórt is! Egy későbbi nyilatkozatában pedig Vas Sándor kijelenti: „Részvényeink többsége az amerikai állampolgár Ben Blumenthal kezében van.” Tehát a Palatinus és a Korzó rt. szálai a háttérben meghúzódó Ben Blumenthal pénztárcájában futnak össze!

De ki is ez a Ben Blumenthal?
A Magyar színházművészeti lexikon (Budapest, 1929) szerint 1883. június 23-án New Yorkban született, nagyon szegény családban. Már 12 évesen maga keresi a kenyerét, mint kifutó fiú, majd mint újságárus. 19 éves korában drágakőkereskedő lesz és beutazza a világot. Közben vagyont szerez és pénzét főként film- és színházi vállalkozásokba fekteti.
Magyar Bálint még egy fontos információt közöl: Blumenthal a magyar származású Zukor Adolf munkatársa. Incze Sándor Színházi életeim című könyvében írja, hogy Zukor „vagyonához méltó módon demonstrálta magyarságát. Szülőfalujában Ricsén minden templomot a saját költségén restauráltatott. A falunak mozit építtetett és vetítőgépet meg felszerelést adott. Könyvtárat alapított. Azonkívül minden leánynak aki Ricsén férjhez ment, tetemes hozományt adományozott.”

De térjünk vissza 1921-be. Februárban sor kerül a moziengedélyek revíziójára. A közvélemény ugyanis akkoriban a mozikat aranybányának véli, így indokoltnak tartja, sőt elvárja, hogy azok háborús és a kommün leverésében érdemeket szerzett személyek, vagy jótékony célú társaságok kezébe kerüljenek. Mivel Blumenthal egyik kategóriába sem sorolható, - annak ellenére, hogy mint amerikai állampolgárnak, a békeszerződés 232. cikkelye védi az érdekeit, - kivonul a magyar moziszakmából. Ám Szegedet nem adja olyan könnyen!
Alig csukja be kapuit az 1920-21-es szezon végén a szegedi teátrum, „Pekár Gyula államtitkár megbízásából kiszombori Rónay Gyula szolgálaton kívüli huszárfőhadnagy Szegedre érkezik” és részt vesz egy a polgármester szobájában tartott zárt tárgyaláson. „A rendkívüli tanácsülésen, amelyen néhány percig Aigner Károly dr. főispán is részt vett, Rónay tájékoztatja a tanács tagjait a kultuszkormány tervéről. Eszerint a szegedi színház szeptembertől már mint államilag szubvencionált intézmény kezdené meg működését a közoktatásügyi minisztérium által megbízott igazgató vezetésével.” A Trianonban elszakított kolozsvári teátrum helyett létesítendő új Nemzeti Színház mellett Színművészeti Akadémia is létesülne s a nívó emelése érdekében az Operaház és a pesti Nemzeti egyes vezető művészei is fellépnének Szegeden. A kiszemelt igazgató Kürthy György, a Nemzeti Színház kitűnő művésze nyomban tárgylásokat kezd Palágyival a szegedi színház bérlő igazgatójával, aki két és fél millió koronáért hajlandó átadni a színházat minden eszközével együtt. Rónay és Kürthy „a leltár megtekintése után kijelentették, hogy a követelést elfogadják. Ez az összeg egyelőre nem áll rendelkezésükre, a pénzt azonban előteremtik.” A tárgyalások hírére Wlasics Gyula a vidéki színészet felügyelője a Pesti Naplóban sietve nyilatkozik:
„Palágyi Lajossal nem a kultuszkormány tárgyal, hanem Kürthy György, aki a színház igazgatójának van kiszemelve.”
Kürthy igazgatói esélyeit növeli a június 9-én a tanácshoz érkező távirat, melyben Pekár közli, Palágyi az 1921-22-es évadra nem kap színigazgatói engedélyt. Közben az is kiderül, a színház ügyében szorgoskodó Rónay a Ben Blumenthal által pénzelt színházi társulás, az Unió - a Vígszínház, az Operettszínház s később még több fővárosi színház tartozik érdekeltségi körükbe - háttérben tevékenykedő igazgatója. Nemsokára Beöthy László, az Unió színházak művészeti igazgatója is a színre lép és elterjed a hír: megegyezett Palágyival, aki egyik színházába, a Magyar Színházba leszerződött.

A fejlemények láttán a szegedi Katolikus Kör táviratot intéz a nemrég megalakult Teleki-kormány kultuszminiszteréhez, Vass Józsefhez. A távirat szerint szívesen vennék, ha a színházat államosítanák és „igazgatójává Palágyit nevezné ki az állam.” Ha azonban ez a megoldás nem volna lehetséges, úgy azt kéri a választmány, hogy a színház koncesszióját újból Palágyi Lajos kapja meg. „Mert az olyan Nemzeti Színház Rt. ellen, mely mögött Blumenthal és pénzestársai állnak, erélyesen tiltakoznak.”
Szeged főjegyzője Taschler Endre doktor is szót emel a részvénytársaság ellen és kijelenti:
„Nem adok Ben Blumenthal úrnak színházat és nem oldom fel a régi igazgatót szerződése alól!”
Ám nincs ki ellen védeni Palágyit, mert az időközben Szegeden járt Lázár Ödön, az Unió színházak gazdasági igazgatója úgy ítéli meg, a Tisza-parti városban nem lehet rentábilis színházat csinálni, mire Beöthy a következő táviratot küldi dr. Gaál Endrének, a színügyi bizottság elnökének:
„A legnagyobb sajnálatomra a szép terv megvalósításán, amely Szeged színészetét Magyarországon eddig el nem ért világvárosi színvonalra emelte volna, nem működhetem közre.”
Erre Rónay - a Blumenthal érdekeltség kivonulását látva, - szintén visszalép. Kürthy rövid ideig még egyedül is próbálkozik, azonban hamar belátja, pénz nélkül nem fogja elnyerni a szegedi igazgatói széket és ő is visszavonul.

Ezzel azután Ben Blumenthal rövid életű „szegedi kalandja” véget is ér.


Vissza az oldal tetejére
Sándor János