Csirák Csaba
sZÁZÉVES A KATOLIKUS KARITÁSZ SZATMÁRON

 

A társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó feszültségek megoldására Szatmár megyében nem mindenki a lázadást vélte megoldásnak. A keresztény szellemiségű társadalom és mások is a segélyezést, az emberek lelkiismeretét, a szeretetet hívták segítségül a társadalmi bajok orvoslására. Már 1834-ben a Hám János által alapított irgalmas rend vállalt segélyezési feladatokat a betegellátás, a rászorultak anyagi és lelki segélyezése tekintetében. 1861-ben havi segélyt nyújtott az arra rászorult elesetteknek a Jótékony Nőegylet. Különösen karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és más ünnepek alkalmával ruha- és pénzsegélyben részesítette a rászorulókat. Az 1890-ben alakult Izraelita Nőegylet és Népkonyha Egyesület támogatója a szatmárnémeti zsidó társadalom színe-java. Felekezeti és nemzeti hovatartozás figyelembevétele nélkül segélyezte a rászorultakat, elsősorban ebédosztással. Szatmárnémeti református asszonyai és lányai 1901-ben alapították a Lorántffy Zsuzsánna Egyesületet, a református gyermekek támogatására. Segítették a református iskolákat, a református növendékek tandíjainak kifizetését. Segélyezési céllal alakult a Nemzetközi Vöröskereszt Egyesület, amely a világháború okozta sebek gyógyítását tűzte ki célul felekezeti és nemzeti megkülönböztetés nélkül.

Az első világháború drámájából fakadó társadalmi sebek bekötésére már nem volt elégséges sem az állami forrásokból adódó lehetőség, sem a meglévő civilszervezetek I 3^««-««— áldozatkészsége. A háborút megelőző virágzást hozó évtizedek után a baloldali propaganda, hagyományaihoz híven, csúcsra járatott uszító hadjárataival segíteni ezúttal sem tudott, de ártani igen, és a társadalmi feszültség gerjesztésében jeleskedett. Lebonyolította az embert és emberséget pusztító forradalmait, és ami annál is nagyobb baj, hogy örökségül hagyta a következő nemzedékek számára is a társadalmi gyűlöletszítást, amit osztályharcnak nevezett. Legnagyobb ellenségét a kereszténységben jelölte és jelöli meg ma is, mert ő csak ellenségképből tudja fenntartani gyilkos rendjét. A baloldal vesszőparipája a forradalom, a kereszténységé a szeretet.

A világháború súlyos gazdasági, szociális, politikai nyomort hozott a szatmári egyházmegye népére is. Az egyházmegye északkeleti részein, Máramarosszigeten óriási pusztítás folyt. Boromisza püspököt elsősorban a papjai tájékoztatták az azon a vidéken kialakult helyzetről. A „muszkák", írja az egyik tudósító, kiraboltak minden házat. A bútorokat, amiket nem tudtak elhordani, elégették. Máramarosszigeten 5000 koleragyanús katonát kellett elhelyezni. Amit az újság ír, hazugság, folytatja a levélíró.

Dr. Boromisza Tibor (Kalocsa, 1840. július 18. - Szatmárnémeti, 1928. július 9.) megyés püspök 1915-ben vetette fel azt a gondolatot, hogy a szatmárnémeti katolikus társadalom alakítson egy olyan egyesületet, amely segélyező szerepet tölt be felekezeti és nemzeti hovatartozástól függetlenül. Kétévi előkészület után, 1917. november 4-én a városháza dísztermében tartotta alakuló ülését a Boromisza püspök által megálmodott Szatmárnémeti Katolikus Karitász. A megyés püspök mellett jelen volt Jékei Sándor főispán. Kimondták a megalakulás szükségességét és megkezdték a tagtoborzást. 1918. január 6-án már több mint 500 tagja volt a Katolikus Karitásznak, ekkor választották meg az első tisztikart. Fővédnök: dr. Boromisza Tibor megyés püspök. Díszelnökök: Jékey Sándor főispán, Szabó Norbert nagyprépost, báró Vécsey László. Elnökök: Vécsey Eszter, Benkő József. Alelnökök: Göbl Alajosné, dr. Lehóczky János. Titkárok: Pintér József, Suta János, Székely Endre. Jegyzők: Czumbel Lajos, Gönczy Pál, Mandula Sándor. Jogtanácsosok: dr. Gönczy Béla, dr. Lengyel Lajos, dr. Papp Mihály, dr. Schönflug Jenő, Savanyú János. Pénztáros Széles Albert, ellenőr: Ruprecht Sándor. Számvizsgálók: Haller Ferenc, Kováts János, Lovász Győző, Nigrinyi Sándor. A Karitász igyekezett teljes társadalmi lefedettséget biztosítani különböző területekre, ezért megalakították a művelődési szakosztályt Ratkovszky Pál, Leitner Emil és Tóth József vezetésével. A jótékonysági osztályt Horváth Bertalan, dr. Göbl Alajos és Fekete Gábor vezette. A szociális szakosztály vezetősége pedig így alakult: Knoll Béla, Figus Albert, Danka János. Jelentős szerepet vállaltak az alakuló Karitász életében az irgalmas nővérek: Woelfe M. Afra tisztelendőanya, Posch M. Alcantara Castelli, Kassay M. Evangelista.

A Katolikus Karitász életében az első nagy esemény 1918. május 15-én volt, amikor Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök a székesegyházban ünnepi beszédet tartott a Katolikus Karitász megalakulása alkalmából. A nagy hírű és különböző viták kereszttüzében álló püspök május 14-én este érkezett a városba. Másnap reggel 9 órakor a Kálvária-templomban diákmisét tartott, utána rövid séta alkalmával ismerkedett a várossal.

Az ünnepi alkalomra a székesegyházat virágdíszbe öltöztették: virágfüzér az oltáron, virágfüzér a szószéken, virágfüzér a kóruson. Rengeteg széket helyeztek el a templomban, a sekrestyében és a szentélyben is. Délután öt órára a székesegyház zsúfolásig megtelt. Különösen a vidéki papság jelent meg tekintélyes számban. A különböző felekezetek képviselői és magas beosztású emberek a kanonoki stallumba kerültek. Ott volt Reiter Jakab a zsidó felekezet képviseletében, illetve a város vezetői és a katonaság magas rangú tisztjei. Az ünnepségen az orgona mellett közreműködött a debreceni katonazenekar és a székesegyház kórusa Sepsy Márton karmester vezetésével. A műsoron Beethoven- és Schubert-művek szerepeltek.

Prohászka Ottokár püspök beszédében a háború szörnyűségeire emlékeztetett. Dosztojevszkij gondolatát idézte: Boruljatok le az emberi szenvedés nagysága előtt. Úgy látszik, a nagy világégésben nem lettünk sem jobbak, sem vallásosabbak, sőt az ember kisebb lett és a hite megrendült. Ha valamikor, most kell összefogni mindenkinek. Ehhez szeretet kell, mélységes „carithas", amely a nehéz órákban is reményt nyújt a reményteleneknek, amely észreveszi a szenvedést, amely kenyeret, ruhát, hajlékot, gyógyszer, hitet, reményt, nyugalmat ad a szenvedőknek. Az irgalmas szamaritánus nem Platónról tartott előadást az szerencsétlen utasnak, hanem bekötözte sebeit és hajlékhoz vezette. A gyakorlati szeretet műve a kultúra is. A kultúra előbbre visz, felemel, boldogít, így lesz a kultúrából haza. A hit szerepéről szólva ecsetelte, hogy általa lesz több az ember, általa lesz erősebb az értelem is. Prohászka beszéde nagy elismerést és átütő sikert aratott. Bár a Szatmárnémeti Katolikus Karitász már 1918 januárjában megkezdte a munkát, de csak az 1918. május 15-i ünnepségtől számítja hivatalos működését. Első tevékenységei között jegyezték fel a csángóföldi Hadikfalváról Szatmárnémetibe menekült csángó telepesek ruházattal való megsegítését.

A Katolikus Karitász jószolgálati tevékenységéből néhány: körzetenként törzskönyvezték a rászorultakat; szegények számára ingyenes jogtanácsadást biztosítottak; erre a célra külön irodát tartottak fenn; szegények számára juttattak olcsón vagy ingyenesen tűzifát; húsvétkor a három kórház sebesültjei számára szalonnát osztottak és szekérszámra hordtak ételt; segítették a hadiárvákat; mozgalmat indítottak a keresztény sajtó megteremtésére, erre a célra 114 296 korona értékben 4396 részvényjegyzés gyűlt össze; műsoros ismerkedési esteket szerveztek, melyek bevételét szeretetszolgálati célokra használták; a Deák téren kegytárgy- és könyvkereskedést nyitottak, melynek jövedelméből a Karitász tevékenységeit támogatták.

A harmincas években az új vezetés Ilosvay Lajos apátkanonok, Reizinger Sándorné, Csomor Elemér, Linzembold Ferenc, Dombrády Piroska, Bajdik Endréné, Lőrincz János, Bottyán István, dr. Princzinger János. Az elődök tevékenységét megtartva kiállítások szervezésével is foglalkozott és aggmenházat tartott fenn a Karitász, ahol magatehetetlen rászorultaknak adtak otthont és ellátást. Mint ahogy az alapítás első pillanatától, úgy fennállása során mindig minden rászorultat segélyezett nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül.

Fennállásának harmincadik esztendejében, 1948-ban, a Szatmárnémeti Katolikus Karitász működését is beszüntette a kommunista állam. Negyvenkét évnyi tilalom után, 1990-ben, Reizer Pál megyés püspök idején Schupler Tibor újraalapította ezt a jótékonysági egyesületet, ezúttal Szatmár Megyei Caritas néven. Jelenleg a Caritas az egyik leglátogatottabb egészségügyi intézményt is működteti. Mellette más jótékonysági tevékenységet folytat a megye rászorultjainak javára. Nem tudjuk, hogy száz évvel ezelőtt az alapítók mennyi időre tervezték a segélyszervezetet. A centenárium alkalmával úgy néz ki, hogy a következő száz évben is lesz bőven feladata.