Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Szőcs Andor
a JÓ KATEKÉTA

 

A szerző Gyulafehérváron és Budapesten tanult teológiai és kateké-tikai tantárgyakat, jelenleg menedzserként dolgozik.

„A katekézis természete szerint egyházi cselekedet. A katekézist az egyház végzi, mely a mester Jézus küldetését folytatva és a Szentlélekből élve arra küldetett, hogy a hit tanítója legyen. Ezért az egyház az Úr anyját követve szívében hűségesen őrzi, hirdeti, ünnepli, éli és a katekézisben átadja az evangéliumot mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy követik Jézus Krisztust."1 A Katekézis Általános Direktóriuma (továbbiakban: KÁD) eme mondatából kiindulva próbálkozásom azzal, hogy leírjam, milyen kell legyen egy jó katekéta.

Személyes motívumok

Amikor elkezdtem a gyakorlatban is katekéta lenni, talán nem tudtam, milyen keresztek következnek. Ugyanakkor egyik sem volt nagyobb, mint amit elbírok. Valóban, a 21. század elején olyan idegenné vált a világ fejlett társadalma, hogy az emberek sokszor Krisztust is idegenként kezelik, mint akiről lehet szépeket mondani, de ennél többet nem akarnak, mert az már gyanút kelthet a másik ember előtt. Ilyen környezetben úgy érzem, úgy gondolom, csakis a tanúságtétel az, ami a másik számára példa lehet. Krisztushoz elvezethetünk embereket életünk példáján keresztül is, talán nem is kell Krisztusról - mindig -beszélni, hagyjuk, hogy ő beszéljen belőlünk.

A katekézis és a katekéta

A katekézis az egyház küldetésének szerves része, és mint ilyen, eszünkbe kell juttatnia minden körülmények között, hogy az egyház küldöttei vagyunk, nemcsak tanítók, de tanúk is. Felelősséget jelent, hogy nem hirdethetek akármit, és akárhogyan, csak olyan módon, ami méltó az egyházhoz és Isten pedagógiáját követi.

Az ember folyamatosan képességei fejlesztésére törekszik, és a gyerekeknél ez még inkább így van, mint a felnőtteknél. A tanuló képes akar lenni egy könyv elolvasására, arra, hogy levelet írjon a barátainak, a kapuba tudja rúgni a labdát, egyedül felverje a sátrat, rajzoljon egy szép képet, egyedül meg tudja keresni a térképen Afrikát; tudni akarja, hogy mi a különbség az elnök és a király között, hogyan olvashatja le a bicikli kilométerórájáról, hogy milyen messzire tekert és mennyi ideig tartott a túra. Ezek közül a képességek közül sokat nem az iskolában sajátítanak el. A legtöbb gyerek - szó szerint és képletesen is -gazdag tanulási környezetben nő fel, mely bőségesen kínál számára kihívásokat és tanulási lehetőségeket. A jó tanítás művészete abban rejlik, hogy ezeket a kihívásokat és lehetőségeket bevigyük az iskolába, az iskolai hitoktatásba, és mind a diák, mind a pedagógus számára értelmes célokhoz kötjük azokat. Más szóval, a (hit)tanár feladata, hogy fogékonyságán és a helyzetekre adott helyes válaszokon keresztül az egyénhez igazítsa az oktatást.

A kompetencia érzésének megélése azért különösen fontos, mert ha a gyerek nem bízik saját képességeiben, gyakran bele sem kezd a munkába vagy a játékba. Azok, akik megtapasztalhatták, hogy tudásuk egyre gyarapodik, egyrészt egyre több mindenre lesznek képesek, másrészt önbizalomra tesznek szert, és ezt világosan ki is mutatják. Felfedezik, hogy ezeket a sikereket ők maguk érték el vagy azért, mert keményen dolgoztak, vagy azért, mert ügyesek. Ezek fontos és csodálatos élmények a gyerekek számára, s minél több ilyen élményben van részük, annál jobban megtanulnak bízni önmagukban, elhiszik, hogy legközelebb is sikerrel járnak majd, úgy érzik, hogy értenek valamihez.2

Katolikus iskoláink nevelésének alapja és középpontja maga Krisztus. A keresztény nevelésnek, hitoktatásnak abban kell segítenie a fiatalokat, hogy megérjenek a szabadság felelős megélésére, érzékük legyen a transzcendencia és az igazi értékek iránt. Megismerjék önmagukat és az őket körülvevő világot. Felülemelkedjenek a középszerűségen, ne fáradjanak bele a folytonos önképzésbe és önnevelésbe, és egyre jobban elkötelezzék magukat az egyházon belül Isten és az emberek szolgálatára.

„A katolikus iskolában az oktatásnak és a nevelésnek meg kell felelnie a katolikus tanítás elveinek; az oktatóknak pedig ki kell tűnniük helyes tanításukkal és becsületes életükkel."3 A diák személyisége a pedagógus személyiségének megnyilvánulásai által fejlődik. Ezért különleges felelősség hárul mind szakmailag, mind morálisan a pedagógusokra: „a katolikus iskola sajátos jellegének biztosítása legnagyobb részben az ott tanítók tevékenykedésén és tanúságtételén múlik".4

Lehetőleg a dicséretet helyezzük előtérbe. Arra kell törekednünk, hogy az valóban mindig indokolt legyen. A katekéta a diákokat segítse abban a folyamatban, hogy a keresztény értékekre építve művelt emberré, gazdag (szépre, jóra fogékony) személyiséggé, Istent és embertársait szerető, felelős polgárrá, tisztességes és emberséges, alkotásra és boldogságra képes emberré váljanak. Mutasson fel szentek, ismert egyházi és elismert személyiségek által követésre méltó példákat.

A katolikus iskolának kötelessége vállalni a tanulók személyiségének keresztény szellemű formálását: „ma különösen, hiszen számot kell vetnünk azzal, hogy a család és a társadalom e téren nem teszi meg, ami rajta áll".5

Kitérőként íme egy érdekes jelenség: „Az egyre inkább soknemzetiségű és multikulturális irányba haladó olasz társadalomban a katolikus hitoktatás segítheti a külföldieket a beilleszkedésben. Ezáltal ugyanis közelebb kerülnek különböző kultúrájú bevándorlók az Olaszországban ősidők óta jelen lévő hagyományosan keresztény értékekhez.

Az Olasz Püspöki Konferenciának a 2009-2010-es tanévre kiadott üzenete szerint idén a tanulók több mint 91 százaléka választotta a katolikus hitoktatást. A püspökök szerint az iskola nagymértékben meghatározza mindenki személyes sorsát. A fiatal nemzedékek számára fontos a keresztény nevelés, mint minden hiteles társadalmi és kulturális fejlődés biztos alapja."6 „A katekézis végső állomása nemcsak az, hogy valaki elérkezik Krisztushoz, hanem közösségre is lép vele, egészen bensőséges kapcsolatba kerül az Úrral."7 Bátran tegyük fel néha a kérdést: nem vagyunk-e fásultak? Mennyire vagyunk alkalmas eszközei az Úrnak, hogy a jézusi tanítást hitelesen hirdethessük abban a közösségben, ahová megbízásunkat kaptuk? Van-e élő hitünk? (A gyóntatószéket vagy a Szentírást belepte a por?)

A katekéta feladata sokkal több, mint az általában vett pedagógusi szerep. Az ő munkája ugyanis nem ér véget a katedrán, hiszen ő az egész életmódjával apostol. Úgy kell megélnie a hitet, hogy a rábízottakat is elvezesse általa a hitre.

A katekéta legfontosabb feladata a saját lelki életének folyamatos tökéletesítése. Miért jelent ez kihívást? Mert világunk komoly értékválsággal küszködik. A fogyasztói társadalom egy olyan nagy átalakító rendszer, amely a maga képére és hasonlatosságára próbálja átformálni tagjait. A jó katekétának szembe kell mennie ezzel az árral úgy, hogy a nagytakarítást a maga lelkében kezdi el. A megfelelő lelki élet kialakításának, de karbantartásának, fejlődésének is elengedhetetlen feltételei a Szentírás és különböző lelki olvasmányok rendszeres olvasása, az összeszedettség és folyamatos lelkiismeret-vizsgálat, az élet fontos kérdéseiben való jártasság, az imádság és a csend.

Az iskolai hitoktatásban fontos szempont kell legyen, hogy megkülönböztessük a hitoktatást a katekézistől. Nem mindegy, hogy egy tanár vagy pedig egy tanú beszél, nem mindegy, hogy informál vagy pedig formál.

Nagyon fontosnak tartom, hogy aki Krisztusról beszél és tanít, ismerje a kateketikai - rendelkezésre álló - dokumentumokat, azok „utasításait" tartsa be, legalábbis tartsa szem előtt.

A katekézis feladata

- a hit megismertetése (segíteni az embert hívő emberré válni);

- a liturgikus nevelés (nevel a közös ünnepre, a liturgikus nyelvre, gesztusok, jelek stb. misztikus jelentésére);

- az erkölcsi nevelés (értékek tisztázása, erényre nevelés, Krisztus melletti döntés);

- imádságra nevelés (az imádság lényege és alapja);

- közösségi életre nevelés (mások iránti szeretet, egymásra való ráhangolódás, szolgálat, tanúságtétel);

- beavatás a missziós küldetésbe (felismeri, hogy felelős másokért, kiveszi részét a szolgálatból).8

Ez hát a „végső" cél. Ezt kell(ene) véghezvinni katekétaként. Nem könnyű feladat, hiszen azt tapasztaljuk, hogy egészen különböző fázisokban találkozunk tanítványainkkal a teljes vallási tudatlanságtól az elkötelezett keresztényig.

 

Jegyzetek

1 Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) 78.

2 www.oki.hu/oldal.php?jipus=cikk&kod=magjar-i-szukseglejekre-kompetencia.

3 Codex Curis Canonici 803.

4 A katolikus iskola. A Katolikus Nevelés Kongregációja, Róma 1977, 78.

5 A katolikus iskola. A Katolikus Nevelés Kongregációja, Róma 1977, 45.

6 Vatikáni Rádió 2008.11.14. 19 óra 14 perc

7 KÁD 80.

8 Lásd KÁD 85-86.

 

Keresés a Katholikos oldalain