Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Angi István
sZÜLETŐ KÉPEK ÜZENETEI
AZ EMLÉKEZÉS ÍGÉRETÉBEN

Dobribán Emil műveinek hermeneutikája

 

A szerző zeneesztéta, kritikus, publicista, egyetemi tanár. A kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban végzett, itt lett az esztétika tanára. Három évig aspiráns volt Moszkvában, Zene és affektivitás című értekezésével a Lomonoszov Egyetemen filozófiai doktorátust szerzett (1965). 1967-től zenei, esztétikatörténeti cikkek sorozatát jelentette meg az erdélyi sajtóban, később idegen nyelven és külföldön is. Zeneesztétikai témájú köteteket publikált. 

Kutya egy világ! - így fordítanám le Dobribán Emil tárlatának1 jeligéjét, amelyet a felejthetetlen Mondocane (1962) film címe ihletett. Annak idején ez a kései neorealista film a leleplező megmutatás kéretlen eszközeivel a nézők elé tárta a természethez való viszonyulás nihilista kommentár nélküli epizódjait. Dobribán Emil is figyelmeztetőknek szánta kiállítása tárgyait, festményeit, grafikáját és a Landart áramlat égisze alatt létrehozott műalkotásait. Tárlata, különösen Landart2 alkotásai, az idézett filmhez hasonlóan, no comment kivetítődései az ellenkezésének, mint mondja, a lelkében rejlő ökológus felháborodása ez a pusztító közömbösséggel szemben, amely ebek harmincadjára juttatja flóránkat, faunánkat. Környezetrombolás-ellenes ars poeticájáról a kiállítása megnyitója alkalmából készült riportfilmen nyilatkozta: „A tájművészet, Landart jellegzetessége az, hogy kint dolgozunk a természetben, természetes anyagot használunk. A tájművészet szociális és ökologikus árnyalatai közel állnak a lelkemhez. Jómagam is természetbarát vagyok, és nagyon zavar, hogy mennyire megy tönkre a környezetünk. Landartaimmal igyekszem kimutatni ez irányú felháborodásomat."3

A bántó közömbösség ellen épített kőből boruló ferde tornyot a dűlőfélben elárvult Fellegvár allegóriájaként Kolozsváron, csupasz ágak meggyötörten hajladozó kötegéből Tornádószimbólumot és remegő szitakötőóriás-metaforát Kasselben. Végigjárta hazánktól Japánig majd az egész világot, bár tudta, hogy alkotásai alig pár évet élnek. Aztán porrá lesznek. A természet jogai rendjén visszaköveteli élő mivoltukat, belefejti őket lassan az elmúlásba. Alkotójuk reméli azonban, hogy szitakötőlétük szemlélői mégis azonosulni fognak az ő csendes felháborodásával.

Landartjaiban a természetből kiemelkedő alakok életét és elmúlását, de emlékeztető elmúlását a sziluettek ormavilágában örökíti meg. Mementói áttűnnek festészetén is, grafikáin is. A háttérből felsejlő árnyképek és körvonalak látszatait Dobribán egyéni stílusával alakítja művészi valósággá: alkotásai a múló idő erővonalán születésük közben válnak érzékelhetővé. Nem a tárgy, hanem a tárgy jelenléte, nem is a jelenlét, hanem a jelenlét valódisága, s még csak nem is a jelenlét valódisága, hanem annak rejtett terei és idői azok, amelyek állandó ébrenlétben tartják vizsgálódásait a változó világ művészi újrateremtésében.

Nem véletlen tehát, hogy rejtelmes sejtés neszez képein - hol hasonlóan, hol eltérően viszonyulva a várt élményhez. Rejtelmes neszében a tárgy, a jelenlét, az idő művészi valódiságai végül is egybeesnek. Megértésük reményében a szemlélőnek fel kell vállalnia bármelyik Dobribán-tárlat egészének a befogadását.

Tárlatait körbejárva úgy tűnik, hogy állunk és mozdulatlanul szemléljük a születő képeket, amelyek valamilyen mágikus érintésre sorjában ellépkednek előttünk, felidézve Radnóti Miklós Május című verséből a fázékony naplementében elvirágzó fákat:

Szirom borzong a fán, lehull;

fehérlő illatokkal alkonyul.

A hegyről hűvös éj csorog,

lépkednek benne lombos fasorok.

Megbú a fázós kis meleg,

vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

(1941. február 25.)

 

Nem vesszük észre, hogy lépkedő képei útját mi magunk járjuk, amint elhaladnak előttünk a falakon, a pódiumokon, az állványokon ránk várakozva.

Akár alkotójukat, bennünket is elfog a tébláboló rejtelem iránti kíváncsiság: a képek előtere mögé igyekszünk belátni, hogy ott mi is van, mi is lehet? Pedig csak magunkat látjuk meg benne - tükör mögé néző macska módjára.

Az ökológus Dobribán Emil felháborodásait jelképesen, de interaktívan fejezi ki alkotásaiban: bevon bennünket is felháborodásaiba. Üzenetei allegorikusak, rejtettségüket befogadásuk során igyekszünk felfejteni. Felfejtő törekvésünk pedig képzettársításokhoz vezet. Szemlélődéseink memóriánkra alapozva a már meglévő emlékeinket társítja eme jelentésekhez, révükön keresi az üzenet tartalmát.

Ám a megértés sikerélménye mindezeken túl az üzenet rátalálása során azon áll vagy bukik, hogy megtörténik-e a csoda: a megtalált üzenet részesít-e bennünket a rácsodálkozás élményében. Rácsodálkozásaink sikere egyaránt alapoz azonnali és távlati memóriánk élénkségére. Összevetjük akkor és ott, tárlati sétánk során a képei között rejtőzködő kapcsolatokat, de felidézhetjük korábbi és hasonló emlékeinket is. Néha mindkét mozzanat egyszerre zajlik az esztétikai megértés folyamatában, A bölcs és a Keresztről való levétel című képei ilyen több rendbeli asszociációra késztetnek tárlatlátogatáskor is, reprodukciós albumai lapozgatásakor is.

Az első sziluett szemlélése önmagában a lépcsőkön elfekvő bölcset, Diogenészt juttatja eszünkbe Raffaello az Athéni iskola című jól ismert tablójáról vagy azokról a képekről, amelyeken hordója előtt felkönyökölve Nagy Sándorral értekezik. Felemelt keze ég felé mutatva megnyugvást parancsolón int. Eszünkbe jut dialógusuk végkicsengése is. Nagy Sándor kérdésére, „te nem szeretnél semmit sem legyőzni?", így válaszol: „De igen, azt a vágyat szeretném legyőzni, hogy legyőzzek valakit." Innen hosszú távú emlékezés vezet a krisztusi bölcsesség felidézéséig.

Szemléljük előbb önmagában a Keresztről való levétel tablóját is. Festőnk előre figyelmeztet, a kép sajátos technikai kivitelezéséről: „A fehér felületek kaparás és áttetsző lavírozás4 révén keletkeztek, fehér pigment5 alkalmazása nélkül".6 Anélkül, hogy a sötétséget pigmenttel fehérítené ki, a körvonalak kikaparásával és az árnyékok transzparens elmélyítésével festőnk a gesztust alkalmazza elsődlegesen kifejező eszköztárából, s általa a mozgásnak, a fájdalom, a szenvedés kifejező mozgásának világos - sötét kontraszt-jelképeit valósítja meg.

A Keresztről való levétel sziluettek kompozíciós struktúrája. Az alig körvonalazott alakok a felismerhetőség legkisebb többszöröse révén újraosztják maguk között a jelentés összetevőit: az átlósan elfekvő alak kontúrja, amely A bölcs kompozíciójában az elmélázó tudóst „alakította", itt a kínhalált szenvedett Krisztust, a keresztjétől elválasztott Krisztust személyesíti meg. A többi sziluett, a körülvevő alakok körvonalai tovább osztódnak. Egyfelől Krisztuséhoz hasonló fehér tónusban Mater Dolorosát, a fájdalmas Szűzanyát és Magdalénát sejtetik mélységes bánatukról árulkodó gesztusaikban, másfelől a pribékeket, hóhérokat, katonákat ábrázolják éles kontraszthatást keltő sötét árnyalatokban. Ám az elkülönülő részletek korántsem tisztázzák önmagukat a befogadó előtt. Szinte követelőzően képzettársító értelmezésre várnak. Miért szemüveges a tudós is, Krisztus is? - kérdeztetik velünk cinkosan. Talán a különbségekben rejtőzködő hasonlóságok felfedezésére serkentenek? Valóban, „a teljes eszű bölcs alázatát"7 visszhangozza nekünk ez az első látásra groteszk hatást keltő krisztusi fej. A részletek biblikus korrespondenciái sem kevésbé kifejezőek. Például a bal oldali sötét sziluett kardja markolatának lekicsinyített árnyéka rávetítve a kínhalált szenvedett Krisztus karjára, ott kardból feszületté nemesedik: átváltozásában a gyilkoló fegyver a megváltás jelképévé magasodik. Ritka technikát alkalmazott a mester ezen a képen. A sötét háttérből egyetlen acéltűvel kaparta ki a sziluetteket, fehéreket, feketéket egyaránt. Mély indulatot sejtünk szenvedélyes művészi technikájában, metaforát a tíz körmével kikapart felháborodás gesztusáról. A két kép közös bűvöletében jutunk el a végső konklúziókhoz: Jézus, a bölcsesség mestere8 és Jézus, Isten Bölcsessége.9 (5. kép)

Emlékezéseink másik képzettársítása Dobribán szerbiai templomáról alkotott kompozíciójához fűződik. A Fényhatás Szerbiában 2016 című festménye egy újvidéki katolikus templomot ábrázol, előtte feszület. A torony hegye hiányzott, így bizonytalan voltam hovatartozását illetőleg. Kérdezősködésemre válaszolva többek között ezt írja: „Megérdeklődtem (ezért késett a válaszom) a szerb barátaimnál, itt egy művésztelepen dolgoztunk 2016-ban, és megtudtam, hogy a templom Svetozar Miletityen Lemes nevű település katolikus temploma, a település Szabadkától 50-60 km-re fekszik, Szabadka és Zombor főút mellett. A torony tetején kereszt van, de nem fért a vásznamra (kompozíciós okok miatt). Van 2 fotóm is róla, küldöm őket, a bal oldali inspirált engem!"10 (A fotót és festményt lásd a hátsó borítón: 1., 2. kép).

Itt a térbeli mozdulatlanság örökkévalóságát oldotta fel az idő végtelenségében. Mozgásra bírta a feszület és a templom néma viszonyát. A szél szárnyán párbeszédre szólította őket. Bennünket pedig, szemlélőket, hallgatókká változtatott. Arra késztetett, hogy felidézzük Krisztus szavait Atyja házáról. A szenvedő Krisztus alakja a feszületen dermedtségéből éledve felfeszített karjait mintha ölelésre emelné szerettei felé, öleléséből kisugár-zanak az áldozati bárány és az ítélőbíró gondolatai-érzelmei, haragtól szeretetig, ószövetségtől örökszövetségig. A beavatottaknak visszacsengenek Kodály Jézus és a kufárok dallamai János evangéliuma felett a jeruzsálemi húsvét várakozásában a meggyalázott templomról, a terpeszkedő pénzváltókról, a juhok, galambok árusairól, kiűzetésükről - „és kötélből ostort fonván kihajtá őket a templomból" - és az ítéletről: „Írva vagyon: az én házam imádságnak háza minden népek közt, ti pedig mivé tettétek? Rablók barlangjává!". János emlékezései végül is visz-szavezetnek a kereszthez, az áldozati fenség felé. „Hallván ezt a főpapok és írástudók, el akarák őt veszteni, mert féltek vala tőle." Miért? „Mivelhogy az egész nép úgy hallgatá őt!"

Dobribán kompozíciója egy női alakot is bevon az előtérbe, aki ellenirányból tűnik fel és a széllel dacolva ott áll a templom és a feszület között. Ízig-vérig mai öltözékében, tétova gesztusaiban a tér mozdulatlanságát és az idő végtelenségét krisztusi emlékezéseink jelenébe szemlélteti.

Dobribán Emil alkotóelvei generatív elvek. Alkotásai, a formálás, a színezés és a mozdulat látszatában a születés állapotát fejezik ki. Belőlük jönnek létre kifejező eszközei, mégpedig szinkretikusan, egymástól elválaszthatatlanul. A képről felsejlő üzenet bennük talál magára. Ihletője a templom mai megjelenési állapota, amelyet festőnk fényképen rögzített. Van valami zenei abban, ahogyan ezt az állapotot átlépi, és színeváltozásában teszi ennyire jelentésgazdaggá. Leonard Bernstein a zenei impresszionizmus légiességét, tünékenységét elemezve fiatal hallgatói előtt a rouieni székesegyházról készült Monet-sorozat hangulatvilágával veti össze. „Megnéztek-e már valaha egy igazi francia impresszionista festményt? Biztos vagyok benne, hogy igen, de talán nem tudták, hogy az; csupán láttak egy elmosódott, ködös, nem „valóságos"-nak látszó festményt, íme, példaképpen bemutatjuk Monet, a nagy impresszionista egyik festményét: a roueni székesegyház homlokzatát. Látják, milyen homályos? Első látásra alig lehet kibogozni, mit ábrázol. Most, csak érdekességképpen, nézzük meg ugyanennek a székesegyháznak az eredeti fényképét. (3., 4. kép) Látható a különbség? Látjuk a határozott, tiszta körvonalakat, sarkokat és formákat. A realista festő olyan valóságosnak ábrázolná a székesegyházat, amennyire csak lehet, fényekkel és formákkal, pontosan, mint a fénykép. De nem így az impresszionista Monet, aki nem annyira a katedrálist magát, hanem az épületről visszaverődő fényt és színeket akarja bemutatni. Ez szinte olyan, mintha álom lenne a székesegyházról, benyomás vagy sugallat, amint a nap bizonyos órájában, bizonyos megvilágításban látható. Monet kb. harminc különböző festményt festett ugyanarról a katedrálisról, különböző megvilágításban - verőfényes reggel, felhős délután és így tovább. Az itt közölt kép a székesegyházat napnyugtakor mutatja, vagyis amikor a lebukó nap a kék, narancs és mályva színek káprázatos táncává mossa el a köveket. Ez a roueni székesegyházról nyert egyfajta benyomás."11

Dobribánt is a templom adott állapota ihleti meg, ám annak átgondolását a festészet valóságába másképpen éli meg. Őt a formák, színek újrateremtése foglalkoztatja, és remegő, oszcilláló tünékenységük helyett a ráérzett gesztus-lét dacos kifejezését örökíti meg.

Formái és színei mozgó eredetükben erővonalak festői hasonlataként a védekező ellenkezés üzenetét közvetítik. A szélfútta tematikai hármas pillérei közé, a 18. századból ránk szálló templom és feszület közé (a fényképről a kereszt alapzatán az 1796-os év olvasható) a huszonegyedik századot jelképező női alak, miként a Landart áramlatában fogant művei, óvásra int: ott a természetbeli, itt a művészi, építészeti értékeink megőrzésére figyelmeztet: védjük őket, sóvárogja háborgón, hiszen a mi értékeink, maradjanak hát azok is - saját örömünkre. Üzenetei nem az impresszionista látásmód tünékeny világából valók, festészete, az alaklélektan, a látás, a látványérzékelés és a képzettársítások irányába vezet, nevezhetnők akár „gestalt-festészetnek" is.12

A Mondo cane tárlat képeinek befogadása születési állapotuk megragadásától az emlékezések képzet- és eszmetársításainak nonfinitójáig vezet a cselekvő megértés szorítójában.

Az emlékezés ígéretét a megértés tudománya, a hermeneutika váltja valóra. Az emlékező megértés nagy öregei, az ókori hermeneutikusok, mint Rimbaud mondaná, eszmévé szakadt pergamenek tovatűnt üzeneteit betűzték újra előzetes ismereteiket latba vetve. A középkorban írni-olvasni nem tudó keresztények a Szentírás epizódjait képek révén értették meg. A korabeli ikonokat joggal nevezték a szegények bibliájának. Ma Dobribán képei eleven létezésükben mintha egyesítenék a képtől az eszméig vezető utak ingajáratát: arra indítanak, hogy mondanivalójuk megértésével emlékeinkbe rejtőzködő gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket ne csak felidézzük, hanem onnan vissza az ihlető képek jelentéséig, az elégedetlenség hullámhosszán ígéretesebbé műveljük lelki világunkat szebb-jobb célok felé.

 

1.

 

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

Jegyzetek

Mondo Cane. Dobribán Emil kiállítása a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban (Bánffy-palota), 2016. október 17-november 20.

2 Land art - Tájművészet. „A hatvanas évek jellegzetesen expanzionista irányzata, amely a művészi tevékenységet egyrészt kiterjeszti a valóságos, tényleges térbe, természeti vagy városi környezetbe, másrészt pedig olyan reduktív formanyelvet hoz létre, amelyben teljesen eltűnik a személyes mozzanat, www.artpool.hu/Research/fogalom/landart.html.

3 http://emildobriban.simplesite.com

4 Lavíroz: a rajz körvonalait különböző vízben oldható festékkel elmossa, s így az árnyékokat mélyíti; Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest 1974, 488.

5 Pigment: a festékek színt adó, szilárd, oldhatatlan része; Uo. 651.

6 Coborârea de pe cruce ulei/pânză, 100 cm/120 cm, 2016. Suprafeţele albe sunt obţinute prin zgâriere şi laviuri transparente, nu s-a folosit pigment alb. [A kiállítás albumából: Dan Breaz - Emil Dobriban. Mondo Cane. Pictură, obiect, instalaţie. Editura Tact, Cluj-Napoca 2016, 52.]

7 Verseghi Ferenc: Az igaz bölcs: Nézd a' búzakalászt, büszkén emelődik az égnek, / még üres; és ha megért, földre konyíttya fejét. / Kérkedik éretlen kincsével az oskola gyermek, / még a' tellyes eszű Bölcs megalázza magát. (1806)

8 Jézus meglehetős bonyolult külső formákban mutatkozott be kortársainak: a bűnbánat 'prófétája, de több is, mint próféta (Mt 12,41); 'messiás, de át kell mennie Jahve 'Szolgájának szenvedésén, mielőtt megismerné az 'Emberfiának dicsőségét (Mk 8,29kk); tudós, de nem az írástudók módjára (Mk l,21k). 'Tanítási módszere leginkább az óSz-i bölcsek módszerére emlékeztet: szívesen átveszi műfajaikat (közmondások, 'példabeszédek), életszabályokat ad, mint ők (vö. Mt5—7). Nem tévednek azok, akik csodálkozva szemlélik ezt a páratlan, csodákkal hitelesített bölcsességet (Mk 6,2). In: Biblikus teológiai szótár. Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest 1972, 157.

9 Valójában Jézus saját nevében ígéri meg övéinek a bölcsesség adományát (Lk 21,15). Mivel a hitetlen 'nemzedék félreismerte őt, de az Isten iránt fogékony szívek befogadták, titokzatos módon így összegez: »A bölcsességet minden fia elismerte igaznak« (Lk 7,35; vagy »a bölcsesség igazolja magát tetteivel«. Mt 11,19). (...) A tanulságot az apostoli iratok összegezték. Ezek Jézust »Isten Bölcsességének« nevezik (1Kor 1,24-30), és nemcsak egyszerűen azért, mert ő a bölcsességet közli az emberekkel, hanem azért, mert ő maga a Bölcsesség. In: Idem, 158.

10 Dobribán Emil levele Angi Istvánhoz, 2017. január 16-án (a szerző tulajdonában).

11 Leonard Bernstein: Hangversenyek fiataloknak. Zeneműkiadó, Budapest 1974, 163-166. Az idézett szöveg fekete-fehér illusztrációit színesekkel helyettesítettük.

12 Alaklélektan. A Gestalt-pszichológia [Gestalt (német): alak, alakzat], magyarul alaklélektan - az érzékeléspszichológiából fejlődött, a 20. század elején Németországból indult irányzat. Legfőbb érdeklődési területe, a látás, látványérzékelés, a vizuális kommunikáció alapvetései, jórészt ebben a pszichológiai irányzatban gyökereznek. Jellemzően képek segítségével vizsgálja és magyarázza az érzékelés jelenségeit, és az asszociációknak nagy jelentőséget tulajdonít. (Kardos 1974; Atkinson 2005, 31; Gestaltpsychology) http://www.szinkommunikacio.hu/21 04.htm

 

Keresés a Katholikos oldalain