Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
mÁRTON ÁRON:
EGYHÁZI BELSŐ ÜGYEK

A Márton Áron Hagyatéka sorozat 14. kötete talán még izgalmasabb olvasmány, mint az egyház és az állam viszonyát Márton Áronnak az állami hatóságok felé írt leveleit, más iratait tartalmazó előző kötet. Itt még inkább a „szentek szentjébe" pillanthat be az olvasó, s még nagyobb megilletődöttséget érez, amikor olyan személyes elemeket is tartalmazó leveleket olvas, amelyeket az akkori kor egyházi, közéleti, politikai, irodalmi személyiségeinek címzett nagy püspökünk, mint Gyárfás Elemér, Jakabffy Elemér, Sándor Imre, Kurkó Gyárfás... Ebben a kötetben, hogy a kép teljesebb legyen, a szerkesztők néhány esetben hozzák az egész levelezést: Márton Áron levelét és a rá érkezett választ (vagy fordítva: az eredeti, Márton Áronnak címzett levelet és az ő válaszát). A kötet anyagai közt az 1938-1977 közti időszakból való írások kerültek. A szerkesztők a korszak, különösen a harmincas évek végének viszonyait ismertetendő Mikó Imrét, a korszak másik jelentős egyéniségét idézik, az ő emlékezését felhasználva festik meg a történelmi hátteret. Egy másik korabeli tanút is idéznek, rögtön az Előszó elején, azt a György Lajost, aki Márton Áronnak közeli munkatársa volt, az Erdélyi Iskola megindításában szerkesztőtársa, aki jól ismerte, még egyetemi lelkész korából, ereje és lendülete teljében, s így írt róla: „A felelősségérzetnek azok az ércve-retű, súlyos megnyilatkozásai, melyeket az elmúlt nehéz időkben és napjainkban papjaihoz és híveihez méltóztatott intézni, mélyen a lelkünkbe szántották s ott megszilárdították az örök igazságokba, az elévülhetetlen erkölcsi elvekbe fogódzó hitünket, meggyőződésünket és magatartásunkat. Ezek valaha történelmi dokumentumai lesznek ezeknek az időknek s utódaink talán még világosabban fogják látni, mint mi, hogy a Főpásztor átszenvedte az eseményeket és szüntelen gondja virrasztott meggyötört népe sorsán." A Lyceum könyvtár tudós vezetője, tanár és tudós, jól írta le Márton Áron jelentőségét, és a hagyatékot közreadó sorozatot szerkesztő Marton József és Kuszálik Péter kiváló érzékkel hozták éppen ezt az idézetet a 14. kötet bevezetőjében, mert méltón és értőn összegzi a lényeget a nagy püspök egész hagyatékára vonatkozóan. Bár ez a kötet a belső egyházi ügyekről szól és belső emberekkel folytatott levelezésből mutat fel jellemző darabokat, nem kevésbé izgalmas olvasmány, mint az egyház érdekében az állammal folytatott küzdelmet dokumentáló gyűjtemény. Itt az ragadhatja meg az olvasót, hogy olykor bizony ezekben a belső ügyekben sem volt könnyű eligazodni, tisztán látni, és a különböző véleményeket képviselők közt egyensúlyt tartani, ellentmondani, egyeseknek nem tetsző döntést hozni és ilyet közölni. Márton Áron ebben is egyenes és őszinte, ugyanakkor udvarias és megértő volt. Biztos volt, aki nem örült döntéseinek, de a közlés módja ez esetben is tiszteletet váltott ki.

(Márton Áron Hagyatéka 14. Sorozat-szerkeztő: dr. Marton József. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda 2016.)

Bodó Márta