Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
a SZERETETT TÉKOZLÓ FIÚ
Bogdán József Zilált papi imák című kötetéről

 

Meg kell vallanom, a 20. századi katolikus költők - és kitüntetetten a papi hivatást vállalók, mint Sík Sándor vagy Sajgó Szabolcs - gyakorolták fiatalkori, az irodalommal még éppen csak ismerkedő egykori önmagamra a legnagyobb hatást. Pilinszky súlyos miszticizmusa (és itt elsősorban teológiai fogalomként, nem irodalomelméleti terminusként használom a szót), Sík Sándor tiszta szövegalkotása a hitről, vagy Bogdán József költészetéhez tartalmilag leginkább hasonlító Sajgó Szabolcs vallomásai az Istenhez fordulás áldozatvállalásairól indítottak el anno az irodalomkritika és a költészet útvesztőin. Mégis első olvasásra bajban voltam Bogdán József kötetével (Zilált papi imák -Válogatott versek. Bp. 2013). Nem azért, mert bár sokadik könyve a szerzőnek - Délvidéken tizenegy kötete jelent meg eddig, több díjban, elismerésben részesült alkotó -, az anyaországban mégis ez az első hivatalos kötetpublikálása; nem is azért, mert válogatásról lévén szó, a könyv nem enged mélyebb betekintést az olvasónak a szerzői szerkesztés technikájába, hanem inkább azért, mert a fentebb írt befogadói elvárással olvastam elsőre Bogdán verseit, de hamar rá kellett jönnöm, hogy - bár nyilvánvalóan köthető a pap-költőkhöz - más utat jár, más horizonton értelmezhető ez a költészet.

A válogatáskötetet szerkesztő és a könyv előszavát is író Szilaveczky Csilla munkáját dicséri, hogy a kereken száz verset tartalmazó hat fejezet stiláris és műfaji sajátosságait egyformán jól mutatja Bogdán József költészetének. A versek között olvashatunk haikukat (Színvallás című fejezet költeményei), posztmodern hatásokat tükröző szerepverseket (például Én lenni lelkész, Szent Ferenc mai éneke), gyermekmondókákat idéző rímes dalokat (például Melence, Szekerény), ciklusokra osztott hosszú-verset (Gyermeknyelven), gyermekverseket (Bíborbogár, Szitakötő, Hajnal) és személyes lírai vallomás-verseket (Zilált papi ima, Mindenszentek). A szerző művészetéről alkotható képet a záró, hetedik fejezet halott édesanyához írt nyílt levele teszi teljessé (Levél édesanyámnak). Ennek a levélnek első mondata: „Anyu, én még soha nem írtam neked levelet, hisz te Istenhez költöztél, még mielőtt megtanultam volna írni" (a szerző „négyéves korában elvesztette édesanyját" - az Előszóból), és a levél búcsúformulája: „A te szerető pap fiad: Józsi", jól megfogalmazzák a művészi identitástudatot. Bogdán József költészetét, önazonosság-tudatát a többi mellett (például délvidékiség) meghatározó három elemre világítanak rá: az édesanya gyermekkori elvesztése, az írástudói felelősség és a pap-lét.

A könyv első fejezetének (Kis papi versek) alkotásai a papi hivatásból adódó események, benyomások költői lenyomatai. Sajátos stiláris jellemzője e verseknek a központozások és ebből adódóan a mondat eleji nagybetűk kerülése. Ez a nyelvi játék egyrészt a befogadó számára több értelmezési lehetőséget biztosít, másrészt arra is hivatott, hogy a lírai én vagy a narrátor élményrögzítésének direkt parttalanságát (kiemelés tőlem) tükrözzék: „én lenni lelkész temetni a holtak/ kik tegnapelőtt még itt zakatoltak/ölteni palást lenni mindig résen/ parádés ló egy pompás temetésen" (Én lenni lelkész). Az írásjelek nélküli sorok sűrítve fejezik itt ki az örök titok, a halál keresztényi teológiájától elvált, napjainkra erősen szekularizált, egyben botrányosan személytelenné alakuló szertartási jellegét, ahol a tegnap még zakatoló, géppé silányult test sírba helyezése monoton egymásutániságba süllyed, a celebráló pap, megfosztva szakrális minőségétől, parádés lóvá avanzsálódik. Hasonló gondolatokat tükröznek még ebben a fejezetben az Ez a néni halott és a Temetni hívnak című versek. A transzcendens, a szent és az immanens, az emberi minőség kölcsönhatását foglalja versbe a Mit mondjak? című költemény: „Mit mondjak? A vasárnaptól félek./ Alig ha húsz embernek misézek./ Mise után perselypénzszámolás./ Közeleg az utolsó állomás." A mindössze négysoros vers tragikumát nem a liturgián részt vevő emberek kis számának megjelenítése adja, hanem annak a súlyos ténynek a kifejezése, hogy a pap számára a mise nem csupán esemény, hanem hierophania: a szent idő és a szent tér betörése (Ml. Eliade meghatározásában) a profán térbe és időbe. Ha így szemléljük a költemény vasárnapját, tragikusnak tekinthetjük a misén résztvevők létszámát, vagy a perselypénz anyagiságát megfogalmazó sorok és az elmúlást, az emberi félelmet megjelenítő szavak ellentétét. Az, hogy ezt a verset követi a részben címadó Zilált papi ima, a szerkesztőt dicséri. A kérdő vallomással kezdődő alkotás ugyanis mintha megrendítő kifejtése lenne az előbbi vers utalásos mondatainak. A Zilált papi ima mesteri gondolatritmusa a „mikor lesz boldog az életem?" emberi kérdésfeltevésétől jut el a „Csak indulj, ne félj, a boldogság megtalál!" belső isteni parancsának megfogalmazásáig.

A kötet második, Billegések című fejezetében mintha az előző művek súlyos kérdései találtak volna válaszokra. Ez nem jelenti, hogy ez a fejezet súlytalanabb lenne - ellenkezőleg: a világot működtető Isten léte válik bizonyossá nem csak a pap, hanem általában az ember számára. „Isten névjegye, léptei mindenütt" - Assisi Szent Ferenc mai éneke; „Kicsi Jézus, legyél az én menedékem,/ Itt a földi létben, egykor majd az égben." - Az özvegy karácsonya. Még akkor is igaz ez a szemléleti jellemző, ha itt is akad nem egy alkotás, ami a szekularizált társadalmi közöny felett kesereg ironikusan: „Karácsony tájékán legolcsóbb az Isten." - Karácsonyi vásár; „Magunkhoz öleljük a földi kincseket,/ és tagjai vagyunk minden mozgalomnak,/ de nem vesszük észre a kisdedet./ A közöttünk ténfergő isteni gyermeket." - Mi keresztények vagyunk. Az én értelmezésemben ez a - nem csak erre a fejezetre, hanem a kötet egészére jellemző - ambivalencia (a bizonyosság és a kesergés kettőssége) mutatja leginkább Bogdán József költészetének legszembetűnőbb erősségét: a szakralitás és az esendő humánum személyes hangvételű lírai kifejezését. A Színvallás című fejezet Fodor Ákos és Kányádi Sándor haiku-költészetéhez mérhető alkotásait követi a kötet leghangsúlyosabb Résnyire nyitott ajtó című ciklusa. A versek gyermeki perspektívából, azaz a bűntelenség tisztasága felől láttatják az emberi lét alapvető jelenségeit, viszonyait: a születés, a halál, a szülőség és a szorongások „csodáját" - ahogy egy gyermek ezeket megélheti. Ebből a szemszögből még az erotika is tiszta, bűntelen: „Apám falfehér combjain,/ anyám egy sárga kankalin,/ izzó, nyöszörgő kis világ" - Résnyire nyitott ajtó; a várandóság játék: „Jaj, ne forogj, nyughass kisfiam,/ anyu aludna, este van." - Egy anya a magzatával beszélget; a szülő a félelem előtt álló pajzs: „Most, hogy nagy vagyok, nem vagyok bátor/ rianó jégre állni,/ mert nincs, aki helyettem féljen,/ s az ilyesmire rá lehet fázni!" - Valaki félt helyettem.

Ismét a szerkesztést dicséri, hogy a gyermeki perspektívájú, mégis komoly költeményeket követi a válogatásban a gyermekverseket tartalmazó Isten ékszerei című fejezet. Bogdán József gyermekverseiben is szakrális és profán egyszerre. A természet részei, a kerti növények, a madarak és bogarak mellett megfogalmazódik a Teremtőt megszólító fohász: „őrizz meg minden kis bogarat" -Isten ékszerei; az, hogy a földi természet egésze függ az égitől, az angyalitól, a transzcendenstől: „Mennyből az angyal,/ a bíborbogár,/ minden kis teremtmény/ Téged csodál." - Angyali üdvözlet. Amellett, hogy bájosan szólítják meg ezek az alkotások a tejfogú olvasókat, bemutatva a természetet, komolyan tanítanak a segítő szeretetről (Szent Erzsébet rózsaszirmai) és a barátságról (A barátság fonala). A Fohász a déli végeken című, a kötet utolsó ciklusának versei nem túlzó és harsány hazaszeretetről szólnak, nem a kisebbségi sors elégiái. Csendesek, mint az igazi imák. „Harangok zúgnak a déli végeken/ kinyújtja lábát, pöfög a kényelem/ Üres a bölcső, susog a szemfe-dél/ szívünkben tél van, dermesztő hideg tél." (Fohász a déli végeken). Nem a nihilizmus és a demográfiai hullámvölgy megfogalmazása hordozza e szavakban a legnagyobb tragikumot, hanem az a mögöttes tartalom, hogy ezek okozói lehetnek egy életerős kisebbség teljes asszimilációjának, és sajnos ez nem csak a délvidéki magyarságra értendő.

Bogdán Józsefnek „természetes az emberek nehéz sorsával való azonosulása, mások megértése. [...] mélységesen tiszteli az életszentséget, [...] pedig sokszor csalódott az emberekben." - írja Szilaveczky Csilla a könyv előszavában. És valóban: Bogdán a költészetet is szolgálatnak tekinti, mint a papi hivatást. Ezt tükrözik versei az emberi lélekben mélyen jelen lévő isteni moralitással.

 

Farkas Gábor