Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
mÁRTON ÁRON: NYOLC BOLDOGSÁG

Karácsonyi ajándékként elkészült a Márton Áron hagyatéka sorozat legújabb, immár 9. kötete. A 173 oldalas kötetben tematikus beszédek sorakoznak, amelyeket az egykori fiatal pap, egyetemi lelkész Márton Áron kolozsvári korszakában írt s mondott el egyetemista hallgatóinak. Az összefüggő sorozatot kiegészíti néhány, szintén ebben a korszakban készült, legény- és leányegyleti felvételkor, művészeti megnyilvánulások bevezetőjeként elhangzott beszéd. A sorozat szerkesztői, Marton József és Kuszálik Péter bevezetőjükben elmondják az olvasónak: „a sorozat egyetlen kötete sem okozott annyi gondot és munkát a beszédek rekonstruálásánál, mint ez. A legjobb akarattal sem tudtunk minden szót kiolvasni, így e kötetben több a meg nem fejtett szövegrész, mint a korábbiakban. A kiadás kritikai jellege miatt sem módosításra, sem stilizálásra nem vállalkozhattunk. Még a szentírási idézeteket is a korabeli fordítások nyelvezetével hoztuk." Azt is megosztják az olvasókkal, hogy a kötet minden szövege a fiatal pap tollából született kézirat, hiszen „beszédvázlatait nem írásos közlésre szánta, így azok - csiszoltság és szerkesztettség szempontjából - nem hasonlíthatóak a korábban közölt papi szózatokhoz." A műhelytitkokba a szövegek olvasása előtt betekintő olvasó felfokozott érdeklődéssel lapoz tovább: milyen lehetett a korabeli tudósításokból, emlékezésekből már megismert lelkes fiatal szónok beszéde, hiszen hatásáról más forrásokból sokszor és sokat, igen lenyűgöző beszámolókat lehetett olvasni?! Márton Áronban nemigen lehet csalódni: a hegyi beszédről, az egyes boldogságokról összefüggő és az aktuális, mégis örök emberi kérdésekre reflektáló sorokat ír. Mi minden foglalkoztatja? A népek és kultúrák sorsa, a világ sora, az emberek lelki és anyagi boldogulása, a szenvedés, a bűn kérdésköre. Ismét szembesülhetünk Márton Áron éleslátásával, amellyel saját kora, az első világháborút átélt, majd gazdasági válságba süllyedt emberiség létkérdéseit veszi számba és elemzi: látszólag egy nagyon korhoz kötött tematikát bont ki, ám minden egyes kijelentése fájóan és égetően aktuális ma is. Meglepően világos elemzést nyújt a pénzintézetek praktikáiról, amelyek a tömegek elszegényedését s kevesek kirívó meggazdagodását eredményezik, a demokratának álcázott állam ténykedéseiről, a birtoklás és hatalom kísértéseiről és áldozatairól... De hasonlóan égetően aktuálisak a tömeg megtévesztéséről, a reklám beszívó erejéről írottak is. Megfontolandó, bölcs sorokat ír a kereszténység gyakorlásának módjáról is, alapos, nem túlzó, nagyon a valóság talaján álló, reális dolgokat. „Az irgalmasságot nem lehet hivatalnokokkal, szolgalelkekkel, fizetett emberekkel elintézni. Más lélek kell, amelyik magát egy nagy cél szolgálatába, a legszentebb hivatás lázával leköti. De a hétköznapi hivatásokkal is, a fizetett életpályákkal is, a minden magasabb eszmény igénye nélkül, csak a megélhetésért vállalt hivatallal is vele jár, a keresztény gondolkodás kötelez mindenkit, hogy legyen servus servorum Dei." (129.) - Akar-e ma a keresztény elköteleződni, szolgálni? Akárcsak az 1930-as évek derekán, nem egyszerűbb kibúvókat keresni, a hibát másban megtalálni, s ezzel „megúszni"? „A gondolat nélküli ember tud hangoskodni, a mások lelkében is ezt a vonatkozást, az embernek és az Istennek a viszonyát meri felelőtlenül érinteni, de gondolkodó ember még ha hitetlen, vagy ami igazabb, még ha súlyos kételkedő is, ezt a kérdést csak nagy életkérdések komolyságával tudja és meri kezelni" (102.) „Aki embernek született, az mindig is elsősorban ember és a természetjogi igények szempontjából sohasem német, román, angol vagy magyar, még kevésbé străin vagy goj. Az államnak lehetnek méltánylandó kötelességei polgárságának bizonyos rétegével szemben, lehet külön politikája is, de a háborút a politika folytatásának szokták mondani. Az erőszak ideiglenesen diadalt arathat, a hatalom győzhet a hatalomtól megfosztottak, nagyobb arányszám a kisebb arányszám fölött. (De az emberi jogok megsértése az emberi természet legmélyén megsértett nép mindig belső erejét ellenállásba szokta hívni és felfokozza.) A hatalomnak és jognak, erőszaknak és igazságnak, a fizikai erők nagyobb és kisebb számának a harcában a gyengébb fél a jog és igazság birtokában is alulmaradhat, de a fizikai erők győzelmét csak folytonos erőfeszítésekkel lehet fenntartani, a megsértett jog szelleme nem tud beletörődni, nyugtalanságot, békétlenséget okoz, az építő erők meddő küzdelmek céljaira foglalja le. A természet legmélyén sértett nép pedig minden erejét ellenállásra hívja és felfokozza, elkeseredve követeli a történelem igazságszolgáltatását és nem hagy békét, amíg meg nem kapja, vagy ha elmúlásra ítéltetett, akkor is, az utolsó ítélet bosszúálló arkangyalainak reményével és hitével megy halálba." (79-80.) - Ezt olvasva bizony nemcsak a mi sérelmeinkre, hanem az elődeink által másoknak okozott sérelmekre is gondolnunk kell, ha Márton Áron szellemében olvassuk a leírtakat. „Sok emberi gyarlóságunk között egyik legtragikusabb gyöngénk, hogy végzetesen egyéniség nélküli tömeglegények tudunk lenni, könnyen hagyjuk magunkat nyájba tereltetni, kidobott gondolatok, hangosan mutatott irányok útjára gondolkodás nélkül rá tudunk lépni. S a nyájba tereltség állapotának valami irtózatos szuggesztív ereje van. Nem esküdhetnénk meg, hogy ha a Krisztusra ordító tömeg között vagyunk, vakon nem ordítottuk volna-e a »feszítsd meg«-et a többiekkel együtt." (119.)

Végül a Boldogok a tisztaszívűek mottóval írt XIII. részt említem, amelyet 1934. május 6-án mondott el, s amely egy másik, sokszor rosszul kezelt, túlkényeskedett vagy ellégiesített módon kezelt témáról szól. Márton Áron már ekkor nemcsak az általános műveltség szokásos (latingörög) világában, de a szociológia, pszichológia, pszichoanalízis friss eredményeinek ismeretében, mi több, azok kiegyensúlyozott mérlegelésében, éretékelésében is otthonos. Ebben a beszédében test, testiség, nemiség kérdéseit olyan józanértel-műen járja körbe, hogy ezzel akár ma is hatékonyan lehetne ifjakat tanítani: először is mert teljes nyíltsággal, hamis tabuk nélkül szól a kérdésről, másodszor mert egészséges, szeretetteljes, nyitott. „A tisztaszívűség tágabb értelemben tiszta szándékot, egyeneslelkűséget, a használatosabb és alkalmazott értelmezés szerint pedig a nemi tisztaságot jelenti. (... ) A kérdést ma negatív oldalról tárgyalom. Arról lesz szó, hogy a tisztaág hiánya, a tisztátalanság miért és mennyiben jelent az Istentől való elszakadást, mennyiben veszélyezteti Isten meglátását." (134.)

A fiatal Márton Áron legalább olyan bölcs, kiegyensúlyozott, árnyaltan gondolkodó, mint a későbbi idős püspök. Itt olvasható korai beszédei is arról győznek meg: rendkívüli személyiség volt már fiatalon is, aki a bírálatot és javítást magán kezdte, s amikor másokat tanított, már magán kipróbált és megszenvedett igazságot osztott meg igazi „servus servorum Dei"-ként másokkal.

(Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2013)

Bodó Márta