Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Simon Ilona
pÁRHUZAMOK A MESEVILÁG ÉS A LÉLEKTAN KÖZÖTT (6)

A szerző több nyelvből és nyelvre fordít (román, angol, német, francia és spanyol), jelenleg a kolozsvári televízióstúdió kisebbségi szerkesztőségének fordítója. Tanárként is dolgozott, pszichológiai, pszichopedagó-giai és pszichoszociológiai téren folytatott kutatásokat.

A felettes én ötödik szintje

A felnőtté válás utolsó lépése a már nemcsak saját, hanem a mások érdekében való dönteni tudás képessége. Enélkül nemcsak felelős politikus, fonto-sabb beosztásban dolgozó személy, de jó tanár vagy akár szülő sem lehet senki, hiszen úgy kell irányítania egy másik valaki életét, hogy az ne neki, hanem a befolyása alatt álló embereknek váljon a lehető legteljesebb hasznára. Érdekes felfigyelni arra, hogy míg azok a népek, ahol az ezt a tulajdonságot előkészítő mese a maga integrált, megszokott, állandóan közszájon forgó változatban létezik, igen erős a mások élete felett való döntések vállalásának késztetése, míg azokban az országokban, ahol a mese csupán elméleti szinten, jól-rosszul lefordított változatban létezik, a magas és helyi szintű politika, nevelésügy, mikro-és makrogazdaság, valamint önkormányzati élet is kevéssé átgondolt, inkább csak az „ahogy esik, úgy puffan" módjára zajlik. (A Jancsi és Juliskának nincs román változata. A német nyelvű „eredeti" nyomán Hansel §i Gretel címen ismert mese meglehetősen periférikus hatással van a nagyközönség lelki alkatára. És akkor itt most hadd ne példálózzunk a számos és számtalan szinten megnyilvánuló esetlegesség és mindegy-hogy-mit-csak-változtassunk-kényszer teljesen vaktában reformáló melléfogásaival.)

Ugyanakkor ez az első mese, ahol két párhuzamos, elkülönített szerepet játszó, végig jelen levő aktív főhős van, egy fiú meg egy lány, hiszen a felnőtt élet klasz-szikusan másként strukturálódott egy férfi meg egy nő számára. A mese indítása is két párhuzamos vonal mentén gondolkodó-cselekvő elő-szereplő bemutatásával történik, míg ezek közül a mese végére érdekes módon az apafigura marad visz-szatérő elemként, a (mostoha)anya minden további magyarázat nélkül tűnik el. (Az eddig említett mesékben mindig az apa volt a háttérfigura, akinek passzivitása vagy eltűnése lehetővé tette a meseszövést, aki nem vett aktív napi rendszerességgel részt a gyermek belső világának alakulásában, hiszen a klasz-szikus családmodell esetén a kisgyerek körüli teendők szinte kizárólag a család nőtagjaira hárulnak, de a felnőtté válás küszöbén nyilván az ő alakja, befolyása nyer hangsúlyosabb szerepet.)

Itt mindenképpen beszélni kell a kő, illetve a kenyér szerepéről. Az emberiség egyik legősibb eszközeként a kő a hagyományokban és mítoszokban is kitüntetett szerepet játszik. Minőségei révén jelképezi a stabilitást, a tartósságot, a megbízhatóságot, a halhatatlanságot. A fa és a víz ellentéteként viszont ugyanakkor a statikus élet, a mozdulatlanság szimbóluma. Nem véletlen tehát, hogy az elszórt kavicsok visszavezetik a gyerekeket az eddigi, megszokott világba. Azonban nekik az új minőség, a kenyér révén teljesen máshová kell eljutniuk. A legtöbb alapvető vallásban a kenyér az átváltozás és az új, minőségében más élet szimbólumát hordozza. Ugyanakkor a krisztusi tanításokban a kő a könyörtelen bánásmódra is utal az emberség életadó kenyerével szemben (Máté 7,9: „Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki?"), hiszen a Jancsi által eldobált kövek ugyanabba az otthonba vezetik vissza őket, ahonnan a mostoha döntése szerint nekik pusztulniuk kellene. Súlyánál, keménységénél fogva a kő a könyörtelen, lélektelen, gyilkos valóság képe is lehet a kenyér tápláló, életadó jellegével ellentétbe állítva: „Elbámészkodtam s rám esett, / mint nagy darab kő, a valóság" (József Attila: Gyönyörűt láttam.) A drágakövek ugyanakkor az immár átlényegült valóságot szimbolizálják: az átlátszatlan, könyörtelen kavicsokkal szemben a magasabbrendű, átne-mesült, megtisztult valóság jelképei, az emberi értékrend természeti kivetülései.

Mindkét mesehős többször is a közös valóság nevében cselekszik: előbb Jancsi gondoskodik arról, hogy hazataláljanak, majd Juliska szabadítja ki őt a börtönéből. A felnőtt, már nem csak önmagáért felelős élet nagy leckéje, hogy az ember mindig mások érdekét is teljes természetességgel tartja szem előtt. A közös lét kritériumrendszere átveszi az egyéni, elkülönült realitások helyét, és az „én" uralkodó szerepe alárendelődik a „mi" érdekeinek.

Ami pedig a mézeskalács házikót illeti: a méz általában a halhatatlanság, a beavatás, az újjászületés és az erő szimbóluma. Ugyanakkor sok nép hite szerint a méz egyfajta afrodiziákum, amely férfierőt, termékenységet, életerőt ad: az ókori Kínában például a „méz" szó 'édes'-et is jelent, ezért a szexuális öröm kifejezésére is használták. (Jancsi és Juliska, testvérek lévén, természetesen nem ehetnek a házikónak ugyanazon részéből, de mindketten esznek belőle: a felnőtté válás lényegi eleme az aktív szexuális élet elkezdése.) A hindu mitológia viszont a bölcsességgel állítja kapcsolatba: a méz Hamsza tápláléka, aki a tudás lótuszából táplálkozott. Krisnát „méztolvaj"-nak is nevezik. (A mézeskalács a tudás fájától, tehát a bűn fogalmától függetlenített bölcsesség jelképe, amit Jancsinak és Juliskának meg kell szerezni-kóstolni, hiszen enélkül aligha teljesíthetnék a rájuk szabott feladatokat.) A görögöknél is a nektár (isteni méz) az istenek eledele. Zephürosz (szellőisten) kedvese, Khlórisz (a virágok és a tavasz istennője) ajándékozta a nektárnak megfelelő mézet az embereknek. Ugyanakkor a görögök a mézet a (nemcsak) költői géniusz, az ékesszólás (meggyőző képesség) és a bölcsesség szimbólumának tartották. Mindmegannyi lényeges elem egy felelős felnőtt személyiség komplex struktúrájában. Jung szerint a méz, illetve mézeskalács a felsőbb Én szimbóluma, az önmagunkat fejlesztő belső munka eredménye. Mivel a méz a virágok nektárjának átalakulásából származik, a lélek éretté válásának, átváltozásának, a személyiség integrációjának megtestesítője, amely sok szétszórt elemet fog össze a kiegyensúlyozott egyén belső egységében, és mint ilyen, a legjobban hivatott a személyiség kiteljesítésének sugallására. A méz felhasználásával készülő mézeskalács ezért számos ókori kultúrában áldozati ajándékként is szolgált - egyébként az alapanyagok, a méz, gabona és fűszerek olyan értékesek voltak az akkori emberek számára, olyan jelentős szerepet játszottak az egyén életbenmaradásában, hogy méltán lehetett valódi áldozatnak tartani a bemutatásukat. Az immár felnőtt és minden tekintetben önmagára utalt ember fáradságos és hosszadalmas munka árán jutott gabonához, mézet pedig csak fizikai épségének kockáztatásával szerezhetett, hiszen a méhek támadásának kellett kitennie magát. A méhek elpusztítása pedig aligha volt valaha is használható ötlet, hiszen ez a további mézszerzési lehetőséget zárta volna ki. A mézeskalácsból formázott állatot ezért elsősorban nem is fogyasztásra szánták, hanem állatot formáztak belőle, és úgy helyezték az oltárra.

A ház egyik alapvető jelentése szerint feminin szimbólum, a Nagy Anya (Magna Mater) védelmező öle. A barlanghoz és a sírhoz hasonlóan az anyaméhre emlékeztet, amely az örök menedéket, a körülölelő védelmet jelenti, ugyanakkor a meg-pihenés, az újjászületés lehetőségét is magában hordozza. A szülői házat elhagyó Jancsi és Juliska természetszerűleg a megújhodást, kiteljesedést jelképező mézeskalács házikóban esik át a teljes felnőtté válás tűzkeresztségén (emlékezzünk csak, hogy a kemencében kellene végzetüket lelniük), hogy innen aztán megintcsak egy otthont jelentő házba hazaérkezve teljesítsék ki az életciklust. A társadalom szintjén a ház az egész családot, tehát a gyerekeket is magába foglalva, a lakosság adózó egységeit fejezte ki. Elmondhatjuk tehát, hogy történelmi és társadalomtudományi szinten is a (mézeskalács) házikó a felelős felnőtté válás színtere. Ugyanakkor magára az emberi testre is utal, hiszen a világot, a makrokozmoszt kicsiben, mikrokozmoszként testesíti meg.

Az immár felnőtté vált ember természetszerűleg alkotó erőként, társadalomtudományi szempontból is számba vehető tényezőként jelenik meg, mint városlakó (Jancsi és Juliska az erdei mézeskalács házikóból meggazdagodva, a család anyagi túlélését biztosító javak birtokában tér haza a városba). Jancsi és Juliska pedig lényegileg az egész, férfiakból és nőkből álló társadalmat jelképezi.

A mese szerint viszont a külső körülmények legfeljebb megnehezítik vagy megkönnyítik, de korántsem lehetetlenítik el az egészséges, komplex pszichés struktúra kialakulását. Jancsi és Juliska példája bizonyítja, hogy a mégoly ellenséges és mostoha feltételek sem gátolhatják lényegileg a megfelelő belső énszerkezet működőképes egymásra rétegződését -amennyiben az egyén nem szigetelő-dik el a szociális kapcsolataiban. Vagyis nem annyira az számít, hogy az illető gyereknek milyen szülői háttér biztosított gondtalan vagy traumatizált korai életszakaszt. Sokkal inkább arról van szó, hogy milyen mértékben volt magára hagyatva, magára utalva, egészséges affektív társadalmi közegtől elzárva az egyén a pszichoszociálisan receptív első években, amikor a felettes én különféle szintjeinek alapvonásai alakulnak ki és rögzülnek a lélek primer szerkezetében. Vagyis a pozitív és a negatív szellemi jellemvonásokkal felruházott, transzcendentális világba nyúló archetípusok egyaránt jelen vannak a mese szimbólumtárában, mintegy emlékeztetve arra, hogy a mások fölött gyakorolt hatalom igen nagy felelősségtudatot igénylő feladat. Hadd ne emlékeztessünk arra, hogy a mégoly jó szándékoktól vezérelt, de nem elég erős belső küldetéstudattal rendelkező emberek (történelmi személyiségek) is buktak már el ezen az úton. Hogy a még kevésbé tudatosan és nem elég alapos körültekintéssel felkészült, sőt hivatástudat híján az adott helyzetükbe mintegy csak belecsöppent, mások feletti döntésképes hatalommal kívülről felruházott, véletlenszerű vagy mondvacsinált illetékesekről, nevelőkről vagy akár szülőkről már ne is szóljunk.

 

Bibliográfia

Biblia (Református új fordítás)

Fordham, Frida: Bevezetés Jung lélektanába (An Introduction to Jung's Psychology). Ford. Egyed Ilona. Egészségforrás kiadó, Budapest, 1996.

Gremsperger László, Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a világirodalomban? Könyvkuckó kiadó, Budapest, 1999.

Chevalier, Jean-Gheerbrant, Alain: Mythes, reves, coutumes, gestes, formes, figures, couleurs, nombres. Editions Robert Laffont, Paris, 1969.

Cox György: A mitológia kézikönyve. Reprint kiadás, Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1877.

Jung, című G.: Az ember és szimbólumai (Man und Symbols). Göncöl kiadó, Budapest, 1993.

Evseev, Ivan: Enciclopedia semnelor şi simbolurilor culturale. Editura Amarcord, Timişoara, 1999.

Matei, Horia C.: Civilizaţiile orientului antic. Editura Albatros, Bucureşti, 1990.

Tótfalusi István: Ki kicsoda a Bibliában? Anno kiadó, Budapest, 2000.

Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban? Anno kiadó, Budapest, 2000.

Von Franz, Marie-Louise: Archetípusos minták a mesében. Édesvíz kiadó, Budapest, 1998.

Von Franz, Marie-Louise: Női mesealakok (Das Weibliche im Märchen). Ford. Bodrog Miklós. Európa kiadó, Budapest, 1992.

Von Franz, Marie-Louise: Az árnyék és a gonosz a mesében (Der Schatten und das Böse im Märchen). Ford. Orosz Magdolna, Zalán Péter, Európa kiadó, Budapest, 1998.