Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Kovács Sándor
eMLÉKEZETES BÉRMAUTAK
MÁRTON ÁRON PÜSPÖKKEL

 

Felejthetetlen lelki élményt jelentett számomra, amikor 1971-ben, már felszentelt diakónusként, Isten szolgája Márton Áron püspök magával vitt Maros megyei bérmaútjaira, mivel titkára valamilyen ok miatt nem mehetett vele. Feladatom volt a szervezés, az asszisztálás, illetve az olvasmányok felolvasása. Amíg élek, lelkemben őrzöm arcát, személyiségét. Minden helyzetben a megfontoltság jellemezte, ugyanakkor sugárzott belőle a derű. Gyakran tréfálkozott is, nagyon egészséges, mondhatni igazi székely humora volt.

A Márton Áron által kiszolgáltatott bérmálás ünnepségeinek egyedi hangulata volt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy felnőttek és gyerekek, papok és hívek egyaránt lesték szavát, jóságos mosolyát. De akadt olyan helyzet is, amikor egyik plébánián nem voltak eléggé felkészítve a szentség felvételére a fiatalok. Ez nagyon bántotta, úgyhogy a következő egyházközség plébánosának már jó előre szólt: „Remélem, jól felkészítetted a bérmálkozókat...!"

Marosszentgyörgyön volt a bérmálás délután öt órakor, a püspök urat egyik unokahúgának kislánya köszöntötte, aki körülbelül három és fél-négy éves lehetett. A köszöntő befejező mondata így szólt: Arra kérjük a jó Istent, sokáig éltesse, hogy majd minket is megbérmáljon. A püspök úr az örömtől, szeretettől sugárzott, nevetve válaszolta: Erre már nem nagyon vállalkozom.

Mindent átfogó, mindenre rálátó ember volt, aki rengeteg tennivalójával egy időben fontosnak tartotta a kapcsolatok, a barátságok ápolását. Emlékszem például arra, hogy a nyárádselyei bérmálás után, Nyárádszeredába jövet meglátogattuk a nyárádmagyarosi Ocskay családot. Azért is igen örvendtem, mert három gyerekükkel iskolatárs voltam a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában. Máshol is tapasztaltuk, és itt is nyugtáztuk sofőrjével, Szabó Sándorral együtt, milyen kellemesen, őszinte örömmel beszélgetett ismerőseivel. Soha nem különböztette meg hátrányosan a más vallásfelekezetekhez tartozókat, csak az illető embersége, felkészültsége és munkássága számított. Például a Mezőségen végzett bérmaútról hazafelé nagyon szépen méltatta Szabó Dezső református lelkész, író könyveit.

Márton püspök úr minden plébániai közösségben hangsúlyozta, hogy a bérmálást kezdetektől fogva szoros összefüggésben kell látnunk a kereszteléssel. Jézus nevére, illetve a Szentháromságra való hivatkozással a keresztelés becsatlakozást jelent Krisztus testébe, az egyházba, ami a Szentlélek adományozása által megy végbe. A püspöki kézrátétel és a megkenés a közösség imádságával együtt hatékony jele annak, hogy a megkeresztelt az egyház tagjává vált. Apostolutódi tanításában boldog emlékű püspök atyánk is elmondta: a bérmáláskor a Szentlélek különleges ajándékáról kell beszélnünk. Nagyon jól ismerte a II. vatikáni zsinat dokumentumait, a Lumen gentium dogmatikai konstitúcióból több alkalommal idézte: Még tökéletesebben köt az egyházhoz a bérmálás szentsége, vele a Szentlélek egészen sajátos ereje gazdagítja a hívőket, akiknek ezért szorosabb a kötelezettségük, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet.

A Lumen gentium dokumentum amúgy is nagyon a szívemhez nőtt, hisz a szociológiaórákon, amelyeket Márton püspök tartott nekünk, ezt magyarázta, értelmezte, tanította számunkra. Nagyon mélyen bevezetett az egyház életébe, ezáltal az egyház szeretete lelkemben, mindenikünk lelkében elmélyült. Annyira megtanultuk, hogy egy életen át visszacsengett az egyház iránti megbecsülés és szeretet. Ezért igyekeztünk mindig egyházunkhoz hűségesek maradni.

Egyik bérmálás alkalmával elmondott beszédének részlete tükrözi példaadó papi és hitvallói meggyőződését: Az én küldetésem az, hogy terjesszem a katolikus egyház tanításait, és elmondjam, főleg a fiataloknak, hogy kövessék azokat. Arról értesültem, hogy vannak hit nélküli emberek is. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy Isten nem létezik, és vannak felvilágosult emberek, akik azt mondják, hogy Isten nélkül is lehet történelmet írni. De tudatni kell velük, hogy a történelem Istentől származik. Isten a legnagyobb hatalom a világon, és nélküle semmi sem történik. Ma nehéz katolikusnak lenni. Legyetek katolikusok, és legyetek hűek elkötelezettségetekhez és eskütökhöz, még akkor is, ha ez nehézségeket okozna nektek.

Esetenként a bérmaútról Marosvásárhelyre tértünk vissza, ahol nagy szeretettel és gondoskodással fogadott minket Lestyán Ferenc főesperes. Napi szolgálatom végeztével Márton Áron püspök mellett mindig valami hasznossal, széppel, lelki töltettel gazdagodtam. Vacsora után igyekeztem bár néhány mondatot lejegyezni a püspök úr elhangzott beszédeiből. Ugyanezt tette Lestyán Ferenc akkori főesperes is, amit nem titkolt előttem. Többek közt ezeket írtam le: Példát kell adnunk. Amikor mi a bérmálási szentségre készültünk és azt felvettük, nem ütközött akadályokba, mint a mostani gyerekek és ifjak, akiknek, úgy látszik, bizonyos kockázatokat kell vállalniuk, hogy emberi meggyőződésünket, az ember legelemibb jogát, a vallásszabadságot gyakorolhassák. A bérmálás szentségét, sőt a papi rend szentségét is boldog emlékű Majláth püspöktől vettem. Tőle tanultam az Evangélium igéit, a hitben való kitartást és hűséget. Kötelességünk, hogy amíg Isten életet ad, a múltból nyert tapasztalatokkal megerősödve a jövőnek, azaz a mostani gyerekeknek és ifjúságnak példát adjunk, s megmutassuk az igazság útját.

Köszönöm a mindenható Istennek, hogy e bérmautakon Márton Áron püspöktől egész papi életemre és szolgálatomra érvényes útravalót kaptam!