Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Interjúsorozatunkban különféle nemes ügyek szolgálatára elköteleződött embereket kívánunk bemutatni. Bízunk benne, hogy példájuk többeket követésre indít, hiszen Pilinszky Jánossal valljuk:
„vakmerő szívekre, az élet mélységes szeretetére és megbecsülésére van égető szükségünk”.


vAKMERŐ SZÍVEK (37)
Az öröm embere. Beszélgetés Merlás Tiborral,
a szatmárnémeti Szentlélek plébánia volt plébánosával

 

Legendák különleges, rendhagyó dolgokról születnek. Scheffler János életét és munkásságát legendák lengik körül. Annak idején legendás volt Reizer Pál szatmári, zárdatemplomi tevékenysége. A szatmárnémeti Szent Család-templom legendás korszaka Merk Mihály nevéhez fűződik. Tőle Tempfli Imre vette át a stafétát, tevékenysége felpezsdítette az új lakónegyed életét. Munkájuk múlt idő, de képek, emlékek élnek az emberek lelkében.

A szatmárnémeti Szentlélek plébánián is zajlik az élet, s ekörül is legendák keringenek, élő és igaz legendák. Hitélet, szociális tevékenység, kulturális és emberbaráti munka folyt itt a templom fennállása óta. Merk Mihály eltávozott, a stafétabotot Reizer püspök Merlás Tibornak adta át. A nagy előd emlékének árnyékában vakmerőségnek tűnt átvenni az eklektikus sereget - ezzel a csapattal Merlás Tibor mégis feljutott „a csúcsra", mert támogatták egymást az életzarándokok, segítették a gyengéket, felkarolták a lemaradozókat, és repültek, amikor együtt volt a sereg. Tizennégy és fél éven át volt e közben Merlás Tibor a lelki központ. Vele beszélgetve próbálunk összerakni egy jól értelmezhető mozaikképet a Szentlélek plébánia elmúlt másfél évtizedről.

Csirák Csaba: 1999. január 25-én hajnalban a szatmári papi otthonban te zártad le Merk Mihály szemét. A támogató, a példakép, a barát elvesztése okozta égő sebek be sem gyógyultak, máris a helyére kellett állnod. A kevesek közé tartozol, akik beismerik, hogy vannak példaképei, Áib Sándor és Merk Mihály nevét szoktad emlegetni. Mit jelent számodra a velük való találkozás?

Merlás Tibor: Nagyon nehéz néhány szóban megfogalmazni mindazt, amit velük kapcsolatosan érzek, magamban hordozok. Merk Mihályt nagyon fiatalon ismertem meg, aztán Áib Sándor következett. Fiatal papként bizalmukkal és barátságukkal tüntettek ki. Sokszor lelkesítettek, de ha kellett, fékeztek is engem. Hálás vagyok a gondviselésnek, mert olyan nagyszerű értékeket ismerhettem meg bennük, amelyek engem is alakítottak. Mind a ketten egyéniségek voltak. S talán ez a legfontosabb.

Cs. Cs.: 1999-ben Merk Mihálytól átvettél egy vadonatúj templomot és egy vadonatúj, gondolkozásában, eszméiben ezerszínű embercsoportot. Milyen változások történtek plébánosságod ideje alatt?

M. T.: Mióta tudatosult bennem a felismerés, hogy augusztustól más fordulatot vesz az életem, még többet sétálgatok a templomhoz tartozó kertben, udvarban, s nyilván jobban szemügyre vettem a templomot is. Minden esztendőben volt valamilyen nagyobb jellegű beruházásunk. Abból kellett gazdálkodnunk, amink volt, vagyis a közösség önkéntes anyagi hozzájárulásából. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy sohasem kértem pénzt a kedves hívektől. Ők ellenben mindig ráéreztek az ügy fontosságára, s segítettek, ahogy lelkiismeretük diktálta. A templom rekordidő alatt készült el (1992-1994), sok hibával. Ma könnyű okosnak lenni, és felelőtlenség kritikus megjegyzéseket megfogalmazni. A templom viszonylag kevés pénzből és sokak verejtékéből épült. Ez tény! Templom épült, és közben közösség formálódott. Egyedi történet ez. Mit is dolgoztunk? Csak gondolatszerűen említem: a tető rendbetétele, a beázások kiküszöbölése, csatornázás, három harang felállítása (a nagy harangot éppen most próbáljuk újra megszólaltatni), a harangok villamosítása, a templombelső festése, ami lassan újra időszerű, a világítás felújítása bent, díszvilágítás kint, Paulovics László festőművész készítette keresztút és Mária-kép megrendelése és kifizetése. Játszóteret alakítottunk ki, kosárlabdapályát építettünk, a templomi hangosítást felújítottuk. Kialakítottuk és berendeztük a Merk Mihály-termet, a Kolping-termet, az ifi Kolping-termet. Az igényes kivitelezésű, esztétikus öntöttvas kerítés elkészítése, járdák felújítása, andezit lépcső a főbejáratnál, parkosítás, új ajtók és új ablakok beszerelése a templomban és a plébánián, a plébánia épületének felújítása, mind-mind az utolsó másfél évtizedben valósult meg. Ezekben a hetekben a templom fűtésrendszerének felújítása, a vetési templom tetőszerkezetének cseréje és tornyának építése folyik. Legutóbb pedig Bécsből hoztunk két kamion használt irodabútort, amelyekkel lecseréltük az eddig használt berendezéseket. Három esztendeje pedig németországi barátom, Hans Demmelhuber hatástanulmányokat végeztetett Münchenben és Lipcsében, hogy a templom külső szigetelésére is megoldást találjunk. Mindezt a teljesség igénye nélkül sorolom.

Cs. Cs.: Történt-e elmozdulás, változás, a plébániai életébe bekapcsolódók szellemi, lelki valójában? Kedvenc szavadat használva változott-e a közösség?

M. T.: A közösség egyénekből áll. S ha csak magamra tekintek, hát igen, csak változtam. Jövőre ez a közösség húszesztendős lesz. Ebből pedig 15 esztendő a közösen megtett út. Kezemben cseperedtek fel emberi életek, s ez nagy örömmel tölt el. Tempfli Imre, nagyon jó barátom szavait kölcsönzöm, aki az ezüstmiséjén mondta: emberként és papként mindig nyomot hagyunk mások életében. Ezt igyekeztem tenni, bizonnyal nem is eredménytelenül. Merk Mihály egészen más alkat volt, mint én. Fantasztikusan kézben tartott mindent. Ez az ő karizmája volt. Talán az én időmben önállóbban működött néhány dolog. Sokszor tűnődtem el azon, hogy vajon az ő módszerei milyen mértékben lennének alkalmazhatók ma.

Cs. Cs.: Merk Mihály idejében a rendszerváltás lelkesedése, lendülete, az ő ötletgazdagsága hozta és tartotta életben a közösséget. Az elmúlt 15 évben mi tartotta össze és mi tartotta a mai napig lendületben a plébániai életet?

M. T.: Nyilvánvaló, hogy Merk Mihály nagyon mély nyomot hagyott a közösség életében. Talán mi magunk is sokkal bizakodóbbak és lelkesebbek voltunk kezdetben. Idővel azért ez is kopott. Nos, ezekre a valós tényekre is fel kellett figyelnünk. Időről időre aztán újabb célokat fogalmaztunk meg magunk számára. Nem kétséges, hogy mindannyian kereső emberek vagyunk. S amennyiben sokak jó szándéka találkozik, még ha olykor tévednek is, mégis csak előbbre jutnak. Nekem nagyon sokat jelentett az a fajta tapasztalat, amelyre a Kolping segítségével tettem szert.

Cs. Cs.: Áttekinthetetlenek az elmúlt másfél évtized történései, ha a különböző tevékenységeket nem választjuk el egymástól tematikusan. Kezdjük a sporttal. Számodra a sport valóban cselekvést jelent. Hogy lettél sportbarát, mit jelent számodra a sport?

M. T.: A sport az egyik szenvedélyem. S míg egészségem engedte, rendszeresen fociztam barátaimmal. Nagyon sok emberrel ismerkedtem így meg, sokan lettek jó barátaim. A pályán ellenfelek is lehetünk, az életben azonban barátok maradunk. Ez a legfontosabb. A foci csapatsport. Mint nagy rajongó, tisztában vagyok a szabályokkal. Gyakran merítettem elmélkedési témáimat a sport világából. Híveim már mosolyogtak, amikor a „Barcáról" szóltam. Katalán csapat, az egyik kisebbségé Spanyolországban: saját kápolnája van, a legsikeresebb edzők, a legjobb játékosok ebben a kisebbségi csapatban dolgoznak. Messi gólöröme igazi misszió, tanúságtétel! A sport mint téma kimeríthetetlen. A jó edző és jó menedzser megtalálja mindenkinek a legmegfelelőbb helyet a csapatban. S ettől lesz nagy a csapat! Messi, a többszörös aranylabdás a Barca kapujában nem lenne Messi. Az az összetartás, amely a Barcát jellemzi, számomra egyszerűen csodálatos. Másik kedvenc sportom a Forma 1, s benne a Ferrari csapata. A Ferrari családot is jelent, azaz közösséget. Ehhez való kötődésemben pedig szerepe volt egyik nagy pilótájuknak, Michael Schumachernek is. Ahogyan hosszú idő után újra győztes csapatot épített, sugallja, hogy mennyire fontos a személyiség szerepe a közösségformálás munkájában. Mellesleg kerpeni születésű, ugyanúgy, mint Adolph Kolping. S aztán más sportágakat is szeretek, mint a vízilabda, kézilabda, kajak-kenu, vívás (van egy bajnokom is, Simona). Igen, sportrajongó vagyok. Ezt a fiatalok is tudják rólam.

Cs. Cs.: Minimális részvételi díjjal kirándulásokra vitted a plébániához tartozó fiatalokat. Hová juthattak el?

M. T.: Rossz nyelvek szerint autóban születtem. Voltam Peugeot páter, Kilométer atya. Szeretek autózni. Talán érdekes lenne összeszámolni, hogy hány fiatalt utaztattam bel-és külföldön, hányszor szerveztem kirándulásokat számukra. Persze ez korábban kezdődött. Szerveztem és lebonyolítottam a marosvásárhelyi orvostanhallgatók utazását Belgiumba. Már mindannyian ügyes orvosok itthon és külföldön. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjaival Németországba utaztunk, erről Butka Gergő tudna többet mesélni. Az egyházmegye ifjaival kirándultunk Ausztriába és Németországba. Amióta itt vagyok, szinte minden esztendőben elutaztunk Tögingebe. Hans Demmelhuber barátom fogadott rendszeresen bennünket, mindent biztosít számunkra. Nagyszerű kirándulások voltak ezek, szélesedett a látókörünk, sok új tapasztalatot szerezhettünk. Voltak közös szentmiséink, egyházi, művészeti, történelmi nevezetességekkel ismerkedtünk. Eljutottunk Wiesbaden közelébe, Strüthbe, Kölnbe, az ifjúsági találkozóra, Berlinbe, a Bundestagba, Bécsbe. Szóljak a gyöngyösi farsangi kirándulásunkról, amikor szintén jelképes összeg ellenében egy hétvégét tölthettünk Nagy Imre barátom panziójában. Mivel aktív Kolping-család működik a plébánián, fontos volt számomra, hogy az országos és nemzetközi Kolping vérkeringésébe is bekapcsolódjunk. Az utazási jogosultságot az évi tevékenységgel lehetett kiérdemelni. S ezért nagyon szívósan és hűségesen dolgoztak is. Sok ezer fénykép őrzi ezeknek az utaknak élményeit.

Cs. Cs.: Bevezetted az adventi és nagyböjti közös ebédeket, illetve reggeliket. A külső szem is megállapít annyit, hogy az évek múltával a résztvevők száma nőtt, a Merk Mihály-terem már szűknek bizonyult. Mi volt a közös étkezések célja?

M. T.: A közösségépítésnek vannak technikai elemei, jól kitaposott útjai. Ebben kapott helyet a közös ebéd és reggeli. Az ételeket egy csapat készítette elő. Nagyon ügyesen szervezték meg. S persze mind többen lettünk, mert jól éreztük magunkat. Ha viszont is láthattuk magunkat közösségi oldalakon, az is erősítette az összetartozást. Pénzadomány is gyűlt, amely részét képezte az elkészítendő szeretetcsomagoknak. Emberi és baráti kapcsolataim révén több vállalkozó csatlakozott karitatív akcióinkhoz. Nekik is nagyon hálás vagyok. Évente két alkalommal akcióztunk (így mondtuk ezt egymás között), húsvét és karácsony ünnepére készülőben. Az utóbbi években 100 csomagot készítettünk, benne tartós élelmiszer, mosogató-, tisztítószerek, az alkalomnak megfelelően édességek. Figyelmes gesztusnak nevezném ezeket a csomagokat. A fiatalok segítségével állítottuk össze, majd felnőttek és ifjak segítségével vittük el. Számukra is nagy öröm volt, szívesen segítettek. Kezdetben Nagymadarászra, aztán pedig Vetésre és Óváriba juttattunk el belőlük. A nagy testvér szolidáris a kis testvérrel! A plébániai nyilvántartás alapján állítottuk össze a listát. Ehhez tartozik még a közös szilveszter. Legutóbb közel százötvenen voltunk együtt. Saját nevelésű zenekarunk zenélt. A hangulat nagyszerű volt.

Cs. Cs.: Amikor a szerkesztésedben a plébánia kiadta az ifjúsági énekek gyűjteményét, sejtetted, hogy legendás ifjúság zenekara lesz a plébániának?

M. T.: Merk Mihály idejéből már volt énekgyűjteményünk. Ezt vettük alapul, aztán bővítettük. Mindez már a múlté, hiszen digitalizált formában őrizzük az énekeket. Szerintem most gyűjteni kell, használni az énekeket, s aztán idővel eldől, hogy melyek maradnak meg mint értékes énekek. Nem volt ez másként régen sem. Tartottam ezzel kapcsolatos előadást is. Ami a fiatalokat illeti, nagyon ügyesek. Most augusztus és szeptember hónapra is nyári gitártábort terveztünk a plébánián. Amúgy évközben minden szombat délután gitársuli volt, aztán szombat esti énekpróba. Utána nem bárokba, diszkókba vezet a fiatalok útja, hanem itt töltik az estét a plébánián, mert itt jól érzik magukat együtt. Olykor 16-20 gitárosunk is bekapcsolódik a vasárnapi szentmisébe. Ez is a közösségépítés egyik technikai eleme. A fiataloknak ezek az együttlétei, együtt-muzsikálásai akkor sem szakadtak meg egy pillanatra sem, amikor éppen úton voltam Brassó és Szatmárnémeti között. Lehet, hogy „átjáróház" a plébánia, de én inkább nyitottságról beszélek, ami bizalom nélkül nem megy. A fiataloknak is van kulcsa a plébániához. Ezt Áib Sándortól tanultam. Én a kölcsönös bizalomban hiszek!

Cs. Cs.: A világhálón honlapot szerkesztesz, időnkét megjelenik az Ajándék című plébánia lap. Mesélj ezeknek a történetéről és szerepéről!

M. T.: A történet egyszerű. Amikor idekerültem, volt már plébániai újság. Merk Mihály elsőként és saját maga szerkesztette már a Szent Családban, aztán itt is. Én csak folytattam. Igaz, olykor megtorpantunk, mára azonban büszkén mondhatom, hogy színvonalas és igényes újságot szerkesztünk. Az érdem Mares Sándor és Péter János barátaimé. Sok éjszakánk bánja, hisz gyakran a körmünkre égett a gyertya. Önkéntes alapon működik, talán ideje lenne egy más szerkezetet kiépíteni. Jó lenne, ha tovább folytatnák. Drukkolok nekik. A legnagyobb gond talán éppen azzal van, hogy nem szeretünk már írni, vagy elszoktunk ettől. Ma a rövid üzenet a menő, a csiripelés, a Twitter, a képi információ, a Facebook. Mostani pápánk, Ferenc pápa nagy úttörő. Előszeretettel használja ezeket az eszközöket. Szerintem nekünk is ezt kell tennünk. Ebben is hiszek. Most ezekben a napokban a vetési templomot tatarozzuk. Minden nap kimegyek, készítek néhány képet, megosztom. Este aztán „lájkolják". Ők is bekapcsolódnak a munkába. Technikai eszköz, nem pedig önmagunk reklámozása. A plébániai honlap szerkesztése már összetettebb feladat. Akik ezzel próbálkozunk, tudjuk, hogy időigényes munka. S ha itt tartunk, akkor el kell mondanom, hogy szintén nagy köszönettel tartozom Lovas Istvánnak és Tündének, akik nagy szakértelemmel és önzetlenül készítik az elsőáldozási és bérmálási tablókat, felvételeket, DVD-ket, a különböző rendezvények alkalmával készített felvételeket rendelkezésünkre bocsátják. Ardai László Attila aranymiséjén Tar Attila is rendelkezésünkre bocsátotta az általa készített fényképeket. Meggyőződésem, hogy a mai korban ezt a kommunikációs nyelvezetet is használnunk kell.

Cs. Cs.: Több alkalommal vendégeskedett a Szentlélek plébánián a Mária Rádió. Miséket, szentbeszédeket, irodalmi összeállításokat közvetített, amikre külön készülni, azaz rádolgozni kell. Miért vállaltad ezeket az egyáltalán nem kötelező feladatokat?

M. T.: A Mária Rádióval mindig is jó volt a kapcsolatunk. Örömmel adtunk otthont számukra egy-egy hétre, amikor szentmiséket közvetíthettünk. Ezekre készülni kellett, mi is sokat fejlődtünk mint közösség. Szintén missziós lehetőség. Van önkéntesünk is a kolozsvári stúdióban. Szerintem sokat kell még fejlődnie a rádiónak, ezekről a vezetőikkel is szót váltottunk. Ha lesz rá lehetőségem és időm, szívesen állok rendelkezésükre. Jó ügyet szolgálunk, s ez a legfontosabb!

Cs. Cs.: Kezdetben a nagymadará-szi filia hozzád tartozott. Miután megismerted az ottani híveket, Nagymadarász helyett Vetést kaptad. Mi fogadott Vetésen, és mire jutottatok?

M. T.: Pontosabban Vetésen és Óváriban. Jellegzetesen a leányegyházközségek sorsa az övék, az utóbbi időben sokszor „gazdát cserélt" az itteni közösség. Nagyon lelkes csapat. Nekem csak irányítani és biztatni kellett őket. Persze apránként egy kicsit változtattunk is. Keresztet állítottunk, belül kifestettünk, új szobrokat vásároltunk, kicseréltük az ajtót és ablakokat. Most pedig a tetőszerkezet cseréje és a torony építése van soron. Közben 50 családot sikerült megszólítani a munkálkodás során.

Cs. Cs.: A II. vatikáni zsinat emlékeztet bennünket: „Az ember jellegzetes vonása, hogy csak kultúra által, azaz a természet javainak és értékeinek továbbfejlesztése által juthat el az igazi és teljes emberségre. Ahol tehát emberi élettel találkozunk, ott természet és kultúra a legszorosabban összefonódik." A világot behálózó média által az emberek jobban értesültek, mint valaha, de műveletlenebbek is. Milyen veszélyekkel jár ez az állapot?

M. T.: A gyökértelenség és globali-záció az egyik legnagyobb veszélyforrás mindannyiunk számára. A hit és hagyomány őrzése mellett szintén nagyon fontos a kultúra értékeinek az ápolása és továbbadása. Szép emlék, amikor egyik nagyböjt alkalmával Dsida Jenő-versek hangzottak el a miséken. A Kolping-szövetségben szerzett bolíviai és tanzániai, illetve számos európai tapasztalatom erősített meg abban, milyen fontos a kulturális értékekre is odafigyelni.

Cs. Cs.: Cselekvő pap vagy. Milyen művelődési rendezvények voltak itt plébánosságod ideje alatt?

M. T.: Költői a kérdés, hiszen erre te jobban tudnál felelni. Itt voltak a Hajnal akar lenni énekverseny városi és megyei döntői, a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny válogatói, táncházak, az Itthon helyismereti versenyek, könyvbemutatók egész sora, irodalmi és zenés műsorok, plébániánk amatőr színjátszó csoportjának farsangi és szilveszteri előadásai (Maskulik Tünde és csapata), magyar és német hagyományőrző néptáncokat tanultak és adtak elő. Azokra a találkozókra is emlékszem, amelyek alkalmával testvérplébániáinkat látogattuk meg, vagy ők látogattak el hozzánk. A legutóbbi ilyen jellegű rendezvényünk most volt, amikor az Északi Színház Magyar Tagozata Rút kiskacsa című zenés vígjátékának 1974-ban készült felvételét tekinthettük meg. Nagy élmény volt.

Cs. Cs.: Egy romániai ősbemutató megszervezése is fűződik a nevedhez. Ilyennel sem sok kollégád dicsekedhet. Ennek a munkának a jelentősége, már helyszíne miatt is, túlterjedt a plébánia, a város és a megye határain. Országos jelentőségű tett volt. Kollégáid hogyan fogadták ezt a fellépésedet?

M. T.: Az El Camino - Út a csillagok alatt dokumentumfilm romániai ősbemutatóról van szó. Első alkalommal zsúfolásig megtelt a színház, de másnap, hétfőn is szép számmal voltunk. Kollégáim közül is sokan jelen voltak. Van is egy nagy álmom. Én is szeretnék elzarándokolni Compostellába, a magam El Caminóját végigjárni. Gyalog erre már nincs lehetőségem, másként azonban még igen.

Cs. Cs.: Beszéljünk néhány szakmai kérdésről. Miért fontos a plébániai hitoktatás? Hiszen iskoláinkban van hitoktatás. Milyen rendszerben történt ez a Szentlélek plébánián?

M. T.: Az alapvető hitismeretek elsajátításán túl mindig nagyon fontos a személyes jelenlét és kapcsolat. Ekkor találkozhatunk a gyermekekkel, esélyünk van arra, hogy alakítsuk őket. Hivatásos hitoktatók ritkán voltak segítőim, önkéntesek annál gyakrabban. Ez utóbbi esztendő egy kicsit furcsára sikeredett, ugyanis októberben térdműtétem volt, egészen decemberig nem tudtam ezt a munkát végezni. Segítségemre voltak ketten a közösségből: Szmutku-Kis Erzsébet és Magdás Noémi, akik egész esztendőben segítettek, továbbá a két gyakorlati éven lévő kispap is, Link Norbert és Fánea József.

Cs. Cs.: A hívek lelki gondozásának milyen eszközeit vezetted be és gyakoroltad az évek során?

M. T.: Voltak zarándokutaink határokon belül és kívül. Csíksomlyó, Mária-radna, Máriapócs, Mariazell, Altötting, hogy néhányat említsek. Összesen nyolc testvérplébániánk van Magyarországban, Ausztriában és Németországban. Őket is látogattuk, ők is ellátogattak hozzánk.

Közös karitatív akcióink vannak, szeretetcsomagokat készítünk. Ha kell, gyűjtéseket szervezünk.

Cs. Cs.: II. János Pál írja: „A kultúrának szüksége van az igazi szabadságra még a vallásos hittel szemben is". Június 23-án a szabad élethez és a boldogsághoz való jogról beszéltél. Ennyire fontos érték a szabadság?

M. T.: Én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely sokáig csak álmodott a szabadságról. Harmincesztendős voltam, amikor első útlevelemet kézbe kaptam. Előtte kishatár átlépőm volt. Szabadságról ilyen értelemben is csak álmodtam. Ami pedig a boldogságot illeti, vallom, hogy nekem is egy életem van. S ebben az egy életben kell rátalálnom a magam szabadságára és boldogságára is. Papi identitásomban számomra fontos ez az igazság. Nem tekintem életemet áldozatnak. Sokkal inkább lehetőségnek, amelyben szabadságomat élem meg, és közben a magam boldogságáért is fáradozom. Vasárnaponként mindig nagyszerű érzés töltött el, amikor fiatal családosok gyermekükkel vagy gyermekeikkel jöttek a szentmisére. Mindig nagyon boldognak láttam őket. Mert ők is szabadok és boldogok! Sokszor próbáltam ezt a hitet és felismerést bennük is erősíteni. Szerintem nagy a baj, ha a szülő próbálja ráerőltetni akaratát gyermekére, mondván, hogy mi lesz jó neki. Ez régen rossz!

Cs. Cs.: Szabadnak érzed magad?

M. T.: Szabadnak igen, bár most azért van néhány kérdés bennem a jövőmet illetően. A mostani helyzetért nem vagyok boldog. Bár erősít Alfred Weiss bécsi papbarátom egyik kedvenc mondása: minden probléma újabb ajtó és lehetőség annak megoldására. A lehetőségnek örülni kell. Néhány évvel ezelőtt Bodnár Évával és Imrével egy Kolping-békezarándoklaton vettünk részt Schengenben. Schengen határában fényképet is készítettünk. Kezdetben Schengen csak az áru szabad mozgásáról szólt. Mára? Sokkal többről!

Cs. Cs.: Az emberek keresik egymás társaságát. Szerencsés esetben létrejönnek barátságok, ami csak akkor az, amikor önzetlen, amikor nem hiú, amikor egyik fél sem akar a másiktól semmit. Seneca írja: „Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát". Hogy állsz a barátsággal Seneca e gondolatának a fényében?

M. T.: Sok jó barátom van, ezért nagyon szerencsésnek érezhetem magam. A barátság feltétele, hogy találkozzunk, beszélgessünk. Őszinte és nyílt kommunikáció legyen. Szerintem minden barátságot ki kell érdemelni, és ápolni kell. Másként nem működik. Ha egy barátság egyoldalúvá válik, abból le kell vonni a megfelelő következtetéseket.

Cs. Cs.: Vannak közömbösek, vannak barátok, ellenfelek, de vannak ellenségek is. Vannak ellenségeid?

M. T.: Kincstári optimizmus lenne azt mondani, hogy nincsenek. Ezzel a gondolattal meg kell barátkoznunk. Aki malomba megy, előbb vagy utóbb lisztes lesz. Régi bölcsesség.

Cs. Cs.: Nem tudom, hány plébánián szerveznek szilveszteri mulatságot a hívek számára. A Szentlélek plébánián hagyománya van az új évet köszöntő estélyeknek. Hogy élted meg ezeket: mint feladatot vagy mint mulatságot, aminek tevékeny részese vagy?

M. T.: Örököltem, s azon voltam, hogy több legyen, mint feladat. Igyekeztem jól érezni magam. Az éjfélt mindig a templomban töltöttük. Bizonyára vannak még plébániák, ahol együtt búcsúztatják az óévet és köszöntik az újat. Olykor jó hangulatú előadások is voltak. A legutóbbi szilveszterünk nagyszerűre sikeredett.

Cs. Cs.: Rengeteget utazol, és legtöbbször egyedül, pedig társasági ember vagy. A szülőföldön kívül hol érzed magad leginkább otthonosan?

M. T.: Ahol jó barátaim vannak. S ez sok helyről elmondható. Amúgy ott sem vagyok egyedül, mert az utazás során sajátos közösség formálódik. Figyelünk egymásra, jelzünk és integetünk, CB rádió segítségével kommunikálunk. Szóval érdekes világ. Egyik legszebb élményem, amikor őszi estén, nyirkos útszakaszon egy kamionos figyelmeztetett, hogy ittas kerékpáros botorkál az úton. Vigyázunk egymásra.

Cs. Cs.: Visszagondolva az elmúlt tizennégy és fél év előtti önmagadra, hogyan összegeznéd első plébánosi korszakodat? Azonkívül, hogy az egészséged leromlott, változtál-e a másfél évtized alatt?

M. T.: Jelenlegi állapotom tény, ezen alapvetően nem tudok változtatni. Talán nem is nekem kell értékelnem a magam mögött hagyott időt. Másrészt nem annyira a múlttal szeretnék foglalkozni, az elszalasztott lehetőségekkel, sokkal inkább előre szeretnék tekinteni, a kialakult helyzetben megtalálni a magam helyét. Hivatalos procedúrán kellett végigmennem a betegnyugdíjazásom során. S bár látszólag kutya bajom, mégis elszorul a szívem, amikor olvasom a zárójelentésen, hogy további három protézisműtétet javasolnak. Eljátszadozom a gondolattal, hogy mi lesz majd, amikor repülőre szeretnék szállni. Lesz dolguk a biztonságiaknak! Hittel tettem eddig is a dolgomat, s biztos vagyok benne, a gondviselés rendezgeti sorsomat.

Cs. Cs.: Emberfeletti munkát vállaltál magadra. A plébániai kötelezettségek mellett másodszor választottak meg a Románia Kolping Szövetség prézesének. Mint a szövetség lelki vezetője önzetlenül, cselekvő keresztény módjára dobtad oda minden felszabadítható idődet a Kolping eszméinek gyakorlati megvalósításáért. Újraválasztásod arról tanúskodik, hogy ott is szeretnek, megbecsülik a munkádat. Miért fontos számodra a Kolping?

M. T.: Patetikus ez. Szerintem nem volt emberfeletti a munka, talán csak egy kicsit a tempó volt feszes. S ez különösen is nyomaszt, ha minden szinten szeretnél maximálisan megfelelni elsősorban önmagadnak. Saját lelkiismeretünknek tartozunk elszámolással. Most is mondom, hiszek a minőségi képzés fontosságában. Társadalmunk nem változik meg addig, amíg a keresztény szellem át nem hatja a mindennapjainkat. Vonatkozik ez a társadalom bármely szintjén élő emberre. A Bundestagban Kolping-tagjaink vannak, akik nyíltan vallják a katolikus egyház, a Kolping-szövetség hirdette keresztény értékrendet. Az elmúlt rendszer örökségét még mindig nem sikerült levetkőznünk, s itt elsősorban magatartás- és viselkedésformákra gondolok elsősorban.

Cs. Cs.: Milyen személyes elégtételeid voltak az elmúlt években a Kolping-szövetségnél?

M. T.: Kolping-szövetségünk sokszínű, 61 országban vagyunk jelen a világban. Évente van egy nagy találkozónk, legutóbb Krakkóban volt. Amikor találkozunk, megosztjuk tapasztalatainkat, erősítjük egymást. Eddig teljesen önkéntes alapon végeztem munkámat, csupán utazásaimat fizették. Amit tettem, hittel tettem. Wass Albertnek van egy verse: Volt egyszer egy ember... Sokszor olvasom és hallgatom újra a verset. Ajánlom a kedves olvasónak is, ha félre tudja tenni előítéleteit. Ebből szeretnék most is erőt meríteni, „hittel és köddel".

Cs. Cs.: Téged nagyon szeret a gondviselés. Mostani helyzetedet hogyan éled meg?

M. T.: A bizonytalanság és félelem mindig életünket kísérő érzések. Nincs ez másként most sem. Idővel azonban minden a helyére kerül, a kép tisztul. A bizonytalanságból bizonyosság, a félelemből bátorság lesz. Nem csak nekem, sokunknak.

Cs. Cs.: Két évvel ez előtt ünnepeltük az ezüstmisédet. Huszonhét munkás év után milyen elismerésben részesültél?

M. T.: Elismerés számomra minden vasárnap és ünnep, amit itt a közösségben együtt ünnepeltünk. Sokszor hangoztattam, hogy nem magától értetődő, ha vasárnap reggelre megtelik a templom fiatalokkal és felnőttekkel. Jönnek, mert élményre is szükségük van, nem csak azért, mert isteni parancs kötelezi őket erre. Ezt a bizalmat ki kell érdemelni. Az ezüstmise önmagában ilyen nagy elismerés volt. S a búcsúzó mise is ilyen lesz, ezért is mondtam, hogy nem akarok elbúcsúzni. Egyszerűen csak szeretnék hálát adni azokkal, akikkel együtt voltunk az úton az elmúlt időben. Ha elismerésről van szó, büszkén őrzöm néhai Reizer Pál püspök kinevezését - tiszteletbeli főesperes -, amelyet 2000-ben kaptam. Viselni nem viseltem soha, de nem is ez a lényeg. Említhetem a Szent-Györgyi Albert Társaság elismerését egy március 15. alkalmával. Ez azért tölt el büszkeséggel, mert azért a munkámért kaptam, amelyet a közösségben gyökereink megőrzéséért végeztem szintén „hittel és köddel".

Cs. Cs.: Hazaérkezve küldetéseidből sohasem mulasztottad elmesélni hol voltál és miért. Jó volt hallgatni a rövid beszámolókat, mert mindig hoztál magaddal tanulságokat, eredményeket, élményeket. Úgy viselkedtél, mint egy valódi apa, aki hazaérkezve leveri az út porát, leül a családdal, elmeséli távolléte történéseit. Így lett köze minden egyes templomba vagy plébániára járónak a te életed legrejtettebb titkaihoz, a hívek pedig kihúzták magunkat: dolgos ember a mi plébánosunk. Első mondatod mindig az volt: örülök, hogy végre itt vagyok köztetek. Augusztustól már nem mondod a Szentlélek templom szószékéről. A mondás szerint mindenütt jó, de legjobb otthon. Hol lelsz majd otthonra?

M. T.: A bizonytalanság nem elbizonytalanodás, a félelem nem kétségbeesés. Átmeneti állapot! Sokan sokszor megtapasztaljuk ezt. Hiszem, hogy lesz esélyem továbbra is tornyot építeni. Ehhez azonban tisztán kell látnom jelenlegi fizikai adottságaim, állapotom, egészségem határait és korlátait. Kizárólag orvosaim tanácsára fogok hallgatni. Valakiről nem szóltam, s ez édesanyám: 11 hónapja súlyos beteg. Nem akarom az érzelmi szálakat feszegetni, eddigi munkakörömből való felmentésem híre mélyen megviselte. Ígértem, hogy augusztus 1-jétől még többet leszek mellette.

Cs. Cs.: Beszélgetésünk végén azt a határozott következtetést vonhatjuk le, hogy sok embernek okoztál örömöt mindazzal a munkálkodással, amiről beszélgettünk. Útravalóul kívánom, hogy hamarosan lelj otthonra, és ahova mégy, ott is légy örömteremtő ember.

M. T.: Köszönöm a beszélgetést, Szentlelkesek, tudjátok: „Csakazértis!", a Kolpingos köszönés pedig: „Treu Kolping! - Kolpinghoz hűen!" Ennyi! Köszönöm a rám irányuló megtisztelő figyelmet.