Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Bodó Márta
nŐK A II. VATIKÁNI ZSINATON

 

A szerző a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetemen a magyar-angol szakos tanári diploma után a Római Katolikus Teológia Karon 2007-ben szerzett teológiai doktori címet az erdélyi iskoladrámákról írt dolgozatával. A Keresztény Szó és a Vasárnap főszerkesztője.

A II. vatikáni zsinat sok kivételes kezdeményezése, újdonsága közül egyik az volt, hogy a világi megfigyelők és szakértők közt 23 nő is helyet kapott. VI. Pál pápa meghívására 1964 szeptemberétől lehettek jelen a munkálatokon, s hallathatták szavukat a bizottságokban. Bár e nőknek szerény szerep jutott, mégis korszakhatárt szabott meg jelenlétük a zsinatok és az egyház történetében.

A zsinatot elindító XXIII. János pápa merész, a Szentlélekre hagyatkozó kezdeményezésének gyümölcsei máig teremnek. A zsinati atyák kezdetben humorosan zsinati anyáknak nevezték e hölgyeket, szerzetesnőket és világiakat, ám a név megmaradt, e címen adta ki róluk szóló könyvét az 50. évfordulóra az olasz egyháztörténész, Adriana Valerio (Madri del Concilio. Ventitré donne al Vaticano II - A zsinat anyái: huszonhárom nő a II. vatikáni zsinaton). A könyv összefoglalja a történet női oldalát, s rögzíti azt az (egyház)történelmi jelentőségű eseményt, hogy a hivatalos vatikáni gyakorlat elismerte a nőknek a szigorúan vett otthoni, háztartásbeli ténykedésén túl szerepét, jelentőségét a közösség dolgai vonatkozásában. Magyarul azt, hogy helyük és beleszólásuk van az egyház dolgaiba, mint ahogy a kötelességük és felelősségük korábban már jól ismert és sokat hangoztatott volt.

A második zsinati szesszió végén Leo Jozef Suenens belga bíboros szögezte a kérdést püspöktársainak: „Miért és hogyan is beszélünk mi itt az egyház valóságáról, amikor a fél egyház nincs is képviselve?” A provokatív kérdés áttörést hozott. Ezután, tehát már a megkezdett zsinat ideje alatt, mégpedig a harmadik szesszió kezdetén nevezett ki 15 auditor nőt VI. Pál pápa 1964-ben, ez a szám 23-ra nőtt végül, köztük szerzetesnő és világi családanya egyformán helyet kapott. A „sikertörténet” mulatságos felhangokat is tartalmazott, ha figyelembe vesszük például azt a háttér-információt, hogy amikor a pápa 1964. szeptember 14-én az általa meghívott nőket külön köszöntötte a zsinaton - ami igen kedves gesztus volt részéről -, a teremben valójában egy nő sem ült: csupán néhány nappal később csatlakozhattak (a hivatalos meghívó késedelmes kézhez vétele miatt) az egybegyűltekhez. Viccesnek hat az a történet is, miszerint Mary Luke Tobin amerikai szerzetesnő amikor hivatalos belépőjét kézhez kapta, mellé információként azt „csatolták”: ez csak azokra a megbeszélésekre érvényes, amelyeken a nőket érintő kérdések kerülnek szóba. Tobin erre nagy lélekjelenléttel és humorérzékkel rögtön rávágta: ezt azt jelenti, hogy minden megbeszélésre bemehetek...

Az idézett amerikai szerzetes, Mary Luke Tobin 1986-ban így emlékezett zsinati jelenlétükre, szereplésükre: „A római katolikus egyházban egyre hangsúlyosabb kezdett lenni akkoriban a női mozgalom, s ez világszerte figyelmet kapott, mert kihívást jelentett a mozdulatlan patriarchális hagyomány számára, és utat tört az egyenlőségnek nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is, összhangban a személy méltóságára vonatkozó keresztény, katolikus teológiával”. A zsinat pasztorális konstitúciója az egyház és a modern világ kérdéseivel kapcsolatban le is szögezi: Isten szándéka ellen való minden diszkrimináció, legyen az az ember nemi, faji, bőrszínbeli, társadalmi rangbeli vagy bármely más különbségtétel. A zsinati dokumentum említ alapvető emberi jogokat mint Isten szíve szerint valókat. Tobin emlékezését így folytatja: „A II. vatikáni zsinatra sajátos, akkoriban betöltött pozícióm okán kaptam meghívást. Én voltam a(z amerikai) szerzetesnői elöljárók konferenciájának frissen megválasztott elnöke. Hogy női auditorokat - tizenötünket sok ország képviseletében - meghívtak a zsinatra, legalábbis az első jelentős lépés volt. Egy következő fontos meglátás a zsinati teológus Bernard Haringé, aki kijelentette: ha nőket is meghívtak, kapjanak helyet a dokumentumokat fogalmazó bizottságokban is. Ennek eredményeként néhá-nyunkat meghívtak a bizottsági ülésekre. Ott szabadon hozzá lehetett szólni, és mi éltünk is az alkalommal. Bár nem teremtettük meg a nagy fordulatot a nők vonatkozásában, jelenlétünket a sajtó észrevette és beszámolt róla, s legalább néhány püspök elkezdte a problémákat tisztábban látni és érteni.” Egy másik történet Rosemary Goldie nevéhez kapcsolódik, aki az egyház a mai világ témájában zajló megbeszélések résztvevője volt. Egyik alkalommal a dokumentum szövegét író szerző lelkesen olvasta fel gyönyörűen kiszínezett mondatait a nők helyzetérő l. Goldie azonban nem látszott meghatódni a szép fogalmazástól, ezért a szerző közvetlenül hozzá fordult, s rákérdezett rezzenetlensége okára. Rosemary Goldie ezt válaszolta: „Kihagyhatja a sok szép szóvirágot, a piedesztált és a tömjénezést a mondatából. Minden nő arra vágyik, hogy mint teljes emberi személyt elismerjék és így kezeljék.”

Szerzetesnők: Mary Luke Tobin, Marie de la Croix Khouzam, Marie Henriette Ghanem, Sabine de Valon, Juliana Thomas, Suzanne Guillemin, Cristina Estrada, Costantina (Laura) Baldinucci, Claudia (Anna) Feddish, Jerome Maria Chimy.

Világi krisztushívő nők: Pilar Bellosillo, Rosemary Goldie, Marie-Louise Monnet, Anne-Marie Roeloff zen e Maria (Rie) Vendrik, Amalia Dematteis, Ida Marenghi-Marenco, Alda (Esmeralda) Miceli, Catherine McCarthy, Luz María Longoria Gama e José Álvarez Icaza Manero, Margarita Moyano Llerena, Gladys Parentelli, Gertrud Ehrle, Hedwig von Skoda.

A gyakorlatban nagyon sok püspök tekintette szakértőknek a meghívott nőket, akik sok bizottsági megbeszélésen voltak jelen, olyanokon, ahol a zsinati dokumentumok szövegein dolgoztak, így véleményük beszüremkedett ezekbe. S bár nem szólhattak hangosan és nyilvánosan, egyházszeretetük és kitartó, alázatos, humort sem nélkülöző jelenlétük, hozzáállásuk sokat nyomott a latban. Akik ma ezt kevesellik, leginkább azt szeretnék, ha a nők véleményének nem kerülőutakon kellene érvényesülnie, hanem nyíltan, egyenesen.

Sok minden változott a zsinatot követő időkben: például korábban a Gregoriana könyvtárába is csak különleges engedéllyel léphettek be nők, ma már teológiát tanulhatnak, tudományos fokozatokat szerezhetnek, taníthatnak az egyetemen, tehát a teológiai képzés részesei. Ez is a zsinat egyik következménye, hogy ma már világszerte vannak képzett katolikus teológusnők, hogy ők szerepet vállalhatnak, jelen lehetnek az egyetemeken, a teológiai oktatásban.

A II. vatikáni zsinat 50. évfordulóját sokan sokféleképpen ünnepelték. A hivatalos megemlékezésekről, a pápai szentmiséről bőven beszámoltak a katolikus hírügynökségek, lapok s a világi sajtó is. Voltak olyan, kisebb körű, de fontos, magas színvonalú rendezvények is, amelyet nők szerveztek. Az olasz teológusnők egyesülete (Coordinamento teologhe italiane: CTI) a zsinati évfordulóra tudományos konferenciát rendezett Rómában, az összejövetelnek a Szent Anzelm Egyetem adott otthont. A választott téma a zsinat (és az egyháztörténelem) újragondolása a női teológusok s általában a nők szemszögéből, a hangsúly a záróközlemény szerint a történelem, azon belül az egyháztörténet női szempontú áttekintése, a zsinati és zsinat utáni, a ma érvényesülő és szükséges teológia női olvasata. Az előadók jeles teológusok (férfiak és nők) voltak: Hervé Legrand, Gerald Mannion, Maureen Sullivan, Massimo Faggioli, Tina Beattie, Mercedes Navarro Puerto. A pont a zsinat megnyitásának évfordulójára időzített konferenciát szervező olasz teológusnők egyesülete (CTI) elnöke az a 1947-ben született Marinella Perroni, a Szent Anzelm Pápai Egyetem újszövetség tanára, teológusnő: tudatában van annak, hogy ilyetén szerepvállalása a II. vatikáni zsinaton történt áttörés nélkül nem is volna lehetséges. Perroni szerint a zsinat nyomán vált nyilvánvalóvá és elfogadottá, e nők zsinati részvétele nyomán is, hogy a nőknek hallatniuk kell hangjukat, s azt meg kell hallani az egyházon belül. A papnövendékek biblikus képzésében is részt vevő Perroni tisztában van a nehézségekkel, a korlátokkal, a még mindig létező előítéletekkel, félelmekkel, amelyek az egyetemi, teológiai oktatásban (is) érezhetőek, de a II. vatikáni zsinat évfordulóját ünneplő konferencia kapcsán elmondta: igenis szakítani kell azzal a szemlélettel, amely a teológiai képzést férfi monopóliumnak tekintette. Erre különben a zsinat a legjobb példa, ahol az első 23 nő jelen volt, s ha az üléseken nem szólhattak is, észrevételeiket és meglátásaikat a szakbizottsági üléseken, szakértői konzultációkon elmondták, és azokat figyelembe is vették. A nők az Ige puszta hallgatóiból és befogadóiból annak értelmezőivé lettek, s ez a zsinat egyik nagy eredménye, továbbvinni érdemes hagyatéka. Az olasz teológusnők a zsinat értelmezésében azt a nyomvonalat követik, amely szerint a II. vatikáni zsinat az egyházi hagyományt nem megtöri, hanem szervesen folytatja.

Egy másik októberi római, kisebb körű konferencián Donna Orsuto, aki a Gergely Egyetemen tanít, a zsinat évfordulója kapcsán a világi krisztushívők egyházi szerepéről beszélt. A nők zsinati szereplését sommásan úgy foglalta össze: rövid történet, hiszen egyetlen nő sem szólalt fel nyilvánosan a zsinat egyik szesszióján sem, sőt, korábban az egyik zsinati misére Giovanni Battista Montini érsek egy nőrokonát be sem engedték. Természetesen ennél tágabb perspektívából szemlélve a zsinaton a nők hangja hallhatóvá vált. A zsinat előtti időszakban a nők a nemzetközi laikus szervezetekben voltak aktívan jelen, a XII. Piusz pápa által összehívott, a laikus apostolkodással foglalkozó állandó értekezlet több kiváló nő, köztük a Katolikus Akciót képviselő Maria Vittoria Donadeo és az ausztrál Rosemary Goldie nyilvános fellépését tette lehetővé. Hasonló szerepe volt a katolikus nők nemzetközi egyesületének, amely a világiak és a hierarchia témájában, valamint a világ és az egyház kapcsolatáról is szólt, s mindezek a megszólalások később olyan zsinati dokumentumokon is nyomot hagytak, mint a Lumen gentium és a Gaudium et spes.

A nőknek a zsinati munkálatokon való jelenléte annak is elismerése, hogy a nők szellemi törekvései legitim vágyak, beleszólásuk a köz dolgaiba jogos és méltányos nem csak a család, a férj, a gyermek témájában, oldalán, érdekében. De ellenvélemények akkor is, azóta is bőven vannak: nem egy kiadvány, honlap okolja nyíltan a nőket: egyházi szerepvállalásukat, látható templomi jelenlétüket a hitbeli válságért, a hívek, de még a papi hivatások számának csökkenéséért is.

A már idézett Mary Luke Tobin emlékezésében úgy fogalmazott, számára a II. vatikáni zsinat ugyan nyitást jelentett, de akkor az a bizonyos ajtó csak kis rés-nyire tárult: ezt annak tudatában mondta az időskort megért, sokat tapasztalt szerzetesnő, hogy úgy látta, érezte, érzékelte: ki nem használt tartalékok rejlenek még a női erőben, amelyek az egyház életében szükségesek, és az új pünkösdöt munkálhatják.

Mindehhez érdekes adalék, hogy az idei októberi, a zsinat évfordulójakor kezdődött evangelizációs szinóduson a nőkérdés hangsúlyosan került szóba, a püspökök kifejthették véleményüket, amelyet a belga érsek, André Léonard elődjéhez hasonlóan provokatív hozzászólása indított el, s amelynek konklúziója annak leszögezése lett, hogy a nők pappá szentelésének elutasítása nem azért történik, mert a nő mint emberi személy a férfinál kevésbé értékes, netán a szolgálatra képtelen lenne. Hiszen az egyháztagok kétharmada nő, ilyet még álmában sem gondolhat senki. Léonard érsek hozzászólását hálája kifejezésével zárta, mert szerinte a nők óriási szerepet vállaltak és töltöttek be az evangelizáció terén (is). Azt kérte püspöktársaitól, tegyenek megfelelő gesztusokat annak érdekében, hogy ezt a szerepet kellően kiemeljék. „Boldog és vidám nők nélkül nem lenne evangelizáció - mondta -, olyan nők nélkül, akiket elismernek, s akik maguk is büszkék egyházhoz tartozásukra.”

Válogatott irodalom

Carmel Elizabeth McEnroy, Guests in Their Own House: The Women of Vatican II, Bernard Haring előszavával. Amazon 2011. Colleen McDannell, The Spirit of Vatican II: A History of Catholic Reform in America, Basic Books 2011.

Ivy A. Helman, Women And The Vatican. An Exploration of Official Documents. Mary-knoll, New York 2012 (Az interneten: www. maryknollsocietymall.org/chapters/978-1-57075-967-3.pdf)

Adriana Valerio, Madri del Concilio. Ventitré donne al Vaticano II. Carocci, Roma 2012.

Cikkek

Mary Luke Tobin, Women in the Church Since Vatican II (In: America, The National Catholic Weekly, Nov. 1, 1986, http://www.americamagazine.org/index.cfm)

Terence Weldon, Guests in Their Own House: Women at Vatican II (February 16, 2010, http://opentabernacle.wordpress.com/2010/02/16/guests-in-their-own-house-women-at-vatican-ii)

Nun who played role at Second Vatican Council dies (Catholic News Service, 8/29/2006, www.catholicnews.com, http:// www.catholic.org/national/national_story. php?id=21051)

Cristiana Dobner, The mothers of Vatican II (In: L’Osservatore Romano Aug. 3, 2012, http://www.osservatoreromano.va/portal/dt?JSPTabContainer.setSelected=JSPTa bContainer%2FDetail&last=false=&pa th=/news/cultura/2012/178q12-Le-madri--del-Concilio.html&title=The%20 mothers%C2%A0%20of%20Vatican%20 II&locale=en)

Marian T. Horvat, The Feminization of the Church and Vatican II (http://www.traditioninaction.org/religious/ m015rpFeminization.html)

Julie Ingersoll, Women, Vatican II and the remaking of American Catholicism (2011. május 23., forrás: usreligion.blogspot. ro/2011/05/women-vatican-ii-and-remaking-of.html)

Giacomo Galeazzi, The Council’s „mothers” paved the way for greater female presence in the Catholic Church (In: Vatican Insider, 10.13.2012, vaticaninsider.lastampa.it/en/ the-vatican/detail/articolo/concilio- 18891) Gertrud Heinzelmann: Wir schweigen nicht länger! We Won’t Keep Silence Any Longer! Frauen äussern sich zum II. Vatikanischen Konzil. Women Speak Out to Vatican Council II, Interfeminas-Verlag, Zürich 1964, 79-99.

Gertrud Heinzelmann, Woman and the Council. Hopes and Expectations, V. Kopp válogatásában (http://www.koppschreibt.ch/assets/files/koppschreibt_Konzil_E.pdf)