Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

nOBEL-DÍJAS TUDÓS, SOKGYERMEKES
ANYUKA, A TEREMTETT VILÁG VÉDELMEZŐJE

Ürge-Vorsatz Diána a klímavédelemről és a hivatás– család–globális felelősség útvesztőjében való eligazodásról

 

Boldog házasságban él, négy gyermeket nevel, klímakutató, nemzetközi kutatócsoportot vezet, Nobel-díjas, nő: Ürge-Vorsatz Diána. A klímaváltozás ellen küzdve azon igyekszik, hogy az gazdaságos és társadalmi szempontból is hasznos legyen. Egy, a kisalfold.hu oldalon olvasható beszélgetésben pályaválasztásáról ezt vallja: „Mindig szerettem a természetet, és már a gimnázium után úgy gondoltam, hogy környezetvédelemmel szeretnék foglalkozni. Amikor körülnéztem, mit is lehetne ezen a téren tanulni, nem találtam olyat, amire igazán vágytam volna, ezért úgy határoztam, hogy a gyermekkori álmomat váltom valóra, és csillagász leszek. Jelentkeztem az ELTE fizikus szakára. Komoly kihívás volt, de azt gondoltam, ha sikerül, az az én utam. 1989-ben, éppen akkor voltam édesapámnál Berlinben, amikor a két kelet-német féltestvéremet egy Trabant csomagtartójában csempészték át a magyar határon. Hatalmas politikai változások zajlottak itthon is, nekem pedig óriási hiányérzetem támadt. Úgy éreztem, le kell jönnöm a csillagok közül a földre, mert olyan idők járnak, amikor itt sokkal nagyobb szükség van rám, és valami kézzelfoghatót kell csinálnom. Már végzős voltam, de találtam egy környezetvédelemmel kapcsolatos angliai ösztöndíjat. Egy év múlva már Kaliforniában a doktori iskolában találtam magam, ahol akkor már a klímakutatással foglalkoztam, és rájöttem, ezt szeretném csinálni egész életemben." Ma a budapesti székhelyű CEU professzora, egy 19 tagú nemzetközi tudóscsoport vezetője, amellyel 2007-ben Nobel-díjat kapott. Erről és munkájáról a már idézett, 2008-ban a Kisalföld nevű lapnak adott interjúban ezt mondta: „Egy olyan testületben dolgozom, amelyik úgy akar tenni a klímaváltozás ellen, hogy az közben gazdasági és társadalmi szempontból is előnyös legyen. Ezek a megoldási javaslatok pedig nemcsak tudományosak, hanem kézzelfoghatóak, és már rövid távon is vannak eredményei. Ma már - a munkánknak köszönhetően - tudunk olyan házakat építeni, amelyek az átlagoshoz képest négyzetméterenként csak negyed- vagy tizedannyi energiát használnak fel. Csak a lakossági szférában harminc-ötven százalékkal csökkenhetne az üvegházhatású gázok kibocsátása, ha az ilyen beruházásokat végrehajtanák." Véleménye szerint az épületek jelenlegi energiafelhasználásának egyharmada megtakarítható. A globális felmelegedéssel kapcsolatban azt tartja, a maximum kétfokos melegedés a megengedhető az iparosodás előtti értékhez képest, ez viszont azonnali, radikális beavatkozásokat követel meg. Véleménye szerint az éghajlati válságra megoldás lehet a megújuló energiaforrások széles elterjesztése, a biztonságos nukleáris energia használata, a széndioxid föld alá vezetése, amelyet a karbonelkobzás nevű módszerrel lehet végrehajtani.

Egy tudós portréja

Budapesten született, a budapesti Radnóti Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-n fizikusként szerzett diplomát. A kaliforniai egyetemen doktorált, aztán egy amerikai egyetem jól fizető állását otthagyva hazaköltözött, hogy itthon tegyen valami láthatót és lényegeset. 1996 óta a budapesti Közép-európai Egyetem Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének oktatója, klímakutató. 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában. 2007-ben az IPCC kutatójaként Nobel-békedíjat kapott. 2007 óta a budapesti Középeurópai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. 2008-ban tudományos munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta. 2009-ben Pannon Példakép lett.

Hazatérése után férjhez ment, férje Ürge László, négy gyermekük született, akik egy olyan kertes házban nőhetnek fel, ahol tudatosan tesznek a klímaváltozás ellen. Fábos Erika, az említett interjú készítője a családról is kérdezte, a tudós válasza: „Mindig jobban szerettem volna gyerekeket, mint karriert". Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne volna tudatában munkája jelentőségének, s ne tartaná azt igencsak fontosnak. Szerencsére olyan család veszi körül, amelynek segítségét élvezi: a férje szívesen foglalkozik a gyerekekkel, például míg előadást tart a zsúfolt terem előtt, természetes, hogy elviszi a kicsiket. Diána elmondja: fontos a munkája, de a gyerekek még ennél is fontosabbak, s hogy anya lett, ez a munkájában is hatékonyabbá tette, az agya kénytelen nagyobb fordulatszámmal dolgozni a négy gyermek mellett. Nekik köszönhetően a munka szervezésében és a diplomáciai érzékben fejlődött sokat, amire szüksége is volt, mert a nemzetközi tudományos porondon többszörös hátránnyal érkezett: Kelet-Európából, fiatal nőként. Igaz, hogy ez nem volt újdonság, mert egyetemi csoportjában is egyedüli lány volt, akiről (alacsony, törékeny szőke négy gyermekes anyukaként is) sokan hitték azt, nem érdekelheti komolyan a tudomány. A nemzetközi kutatócsoportban mára a legmagasabb vezetésbe is meghívták: az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületébe. Valószínűleg a kicsi gyerekek, a pörgős napi élet tartja egyensúlyban és két lábbal a földön: most, díj, nemzetközi elismerés után is keményen dolgozik határidős projekteken, nem különc, nem feltűnő, nem hiszi azt, hogy bármi eleve kijár neki, egyszóval nem lóg ki a sorból, nem keres kibúvókat. Ma is azt tartja fontosnak, hogy valami hasznosat tegyen, olyasmiben vegyen részt, aminek értelme, célja van, a mások életére is pozitívan hat.

Hogyan küzdhet egy egyszerű háziasszony a globális felmelegedés ellen?

2010-ben Debrecenben a Feminine Studies Egyetemi Szakkollégium által szervezett nemzetközi szimpóziumon Az érzékeny szívű nő, anya, ükanya, feleség, főnök - kezében a jövő. Gondolatok a hivatás-család-globális felelősség útvesztőjében való eligazodáshoz címen tartott nagy hatású, máig emlékezetes előadást. A négygyermekes, Nobel-díjas tudós anyuka családjával érkezett a konferenciára, amelyet a női örökség átadása témájában rendeztek az iskolanővérek vezetésével működő katolikus egyetemi leánykollégium hallgatói és vezetői. Lebilincselő bemutatójában egyrészt a klímaváltozás fenyegető tényeit mutatta be, jól dokumentáltan, számadatokkal, közérthetően, laikus számára is követhetően. Nem riogatni akart, csupán felhívni a figyelmet a valóságra, figyelmeztetni a tényekre és megmutatni a lehetséges kiutat, amelyért tenni kell. Arra különösen kitért: ez a gondolkodásmód nem egyszerűen múló divat. Jóval több ez divatnál. Angliában, Németországban, Skandináviában, a nagy európai országokban egyenesen lenézik, akár meg is büntetik, aki klíma- és környezetromboló módon él. Hiszen a figyelmeztető jelek sokasodnak, nem lehet nem észrevenni azokat. Egyre szélsőségesebb az éghajlat, gyakoribbak az árvizek, pusztító forróság, aszály teszi tönkre a termést. És mindez nem csupán környezeti probléma. Franciaországban a 2003-as rendkívül meleg nyáron harmincezer ember halt meg a hőség miatt, pedig az átlaghőmérséklet eddig „mindössze" háromnegyed fokot melegedett. A 21. század közepére az öt-hét fokos melegedés a prognózis, 30-40 év múlva a 2003-as rendkívüli nyár átlagosnak fog számítani, a század végére ez már a hűvös nyár hőmérséklete lesz. A folyamat évtizedek alatt játszódik le, nincsenek évszázadaink. Bizony rajtunk múlik, mit hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. S bár a földtörténet során volt már hasonló változási hullám, ilyen gyorsan és ilyen sokat még sosem változott az éghajlat. A helyzetet a mai túlnépesedés is súlyosbítja, ha minden változatlanul halad tovább, Velencét teljesen elnyelheti a víz Hollandia jelentős részével, de akár Tokióval, New Yorkkal egyetemben. Az ember tehet erről, mint ahogy választhatja azt is, hogy ellene tesz! Varázsszer ugyan nincs, a folyamat nem tud gyökeresen visszafordulni, de lassításáért igenis lehet tenni. S ha elkezdünk tenni, idővel meg is állítható a negatív változás. A legjobb az lenne, ha a most készülő sok negatív előrejelzésre azt mondhatnák ötven-száz év múlva: pesszimisták voltak a mai klímakutatók, nem volt igazuk.

Saját hitét is tolmácsolta Ürge-Vorsatz Diána mint előadó, amikor arra kérte a hallgatóságot, próbáljon tenni a fenyegető rém ellen. Érthetően, logikusan, tudomá-nyoskodástól mentesen magyarázta el, milyen apró, hétköznapi lépésekre képes a legegyszerűbb vidéki háziasszony is annak érdekében, hogy a közös örökséget, a Földet, Isten teremtését a legzavar-talanabbul adhassa tovább. „Legtöbbet a fűtéssel lehet spórolni, pénzben és energiában egyaránt. A magyar lakosság által használt energia ötven-hetven százalékát gazdaságosabb életvitellel meg lehetne takarítani. Ha például a háziasszony fedőt tesz az edény tetejére, amikor főz, harmadannyi idő alatt készül el az étel, ha forráskor takarékra állítja a lángot, fele annyi energiát fogyaszt, ha nem hagyja készenléti üzemmódban a tévét, a számítógépet, a többi elektronikai berendezést, azzal évente akár tízezer forintot is spórolhat a villanyszámlán. Ha szigeteli a lakását és jó nyílászárókat választ, máris sokat tett a klímaváltozás ellen. Sokszor csak a szemléleten kell változtatni, tudatosabban élni - már annak is nagy volna a haszna" - mondta például. Saját családja példájára hivatkozva arról beszélt, miért fontos szelektíven gyűjteni a hulladékot, komposztálni. Említette, hogy ők például nyáron nem engedik le a háztartásban használt vizet, hanem azzal öntözik a kertet, ruhát turkálókban vásárol az egész családnak: kevesen gondolnák, hogy ez is környezetkímélő! Az alacsony energi-ás építészet szerepéről is beszélt, mert ennek nagy a jelentősége a klímaváltozás mérséklésében, az ún. passzív épületek energiafelhasználása jóval kisebb. Javaslataiból következik egy csokorra való.

A főkérdés: mit tehet egy „mezei" háziasszony? Ürge-Vorsatz Diána válasza az, hogy nagyon sokat, s nagyon jelentős dolgokban van a háziasszonyok kezében az irányítógomb. Klímavédelem otthon? Az energiatakarékosság egyszerű, alacsony költségű és költségmentes lehetőségeinek végiggondolásakor a következő területekre koncentrálunk: főzés, vízmelegítés, lakásmelegítés, hűtés, világítás, életmód, vásárlás. Vegyük ezeket sorra.

Főzés

Az állati eredetű élelmiszerek egy részét növényi élelmiszerekre cseréld, legfőképpen a marhahúst helyettesítsd; a széndioxid-kibocsátás a marhahúsból készült élelmiszerek esetében már egy negyed kiló elkészítésekor az autóvezetés során keletkező mérgező kibocsátással vetekedik! Az edényekre főzés közben mindig tegyél fedőt: háromszor gyorsabban felmelegszik. Ha felforrt a víz, vedd le a gázt (villanyt) takarékra. Használj kuktát a főzéshez - 50-75 százalék energiát spórolhatsz vele. A kis méretű edényeket a kisebb főzőlapon használd. A gázláng ne legyen nagyobb, mint az edény alja. Használj mikrohullámút, amikor lehet, főleg kis meny-nyiségek felmelegítésére. Tartsd tisztán a főzőlapot (főleg az elektromost, gáztűzhely esetén a fém fényvisszaverőket).

Életmód, vásárlás

Lift helyett lépcsőzz! Ha lehet, turkálj! Vegyél használtat új helyett. Alakítsuk ki itthon is a használtcikkek kulturált cseréjét.

Hűtés

Ültess fákat, hogy a napos falakat és a tetőt árnyékolják (nem csak az ablakokat) - egy felnőtt fa árnyéka olyan hideget ad, mint öt légkondicionáló!

Ültess fákat a ház környezetében (az evapotranszpiráció hűt). A falakat futtasd be zölddel, ha lehet. Minél több zöldfelülettel vedd körbe a lakóterületeket. Ha lehet, ne betonozd le teljesen a bevezető utakat (használj inkább fűvel beültethető betonelemeket). Helyezz el növényeket a belső terekben. Világos színű tetőben és falakban gondolkozz. Világos függönyt és rolót használj, forró napokon húzd be őket (ez 40-50 százalékkal csökkenti a hőfelvételt). Lehetőleg használj külső árnyékolót, redőnyt (fehér színűt). Szoros, fehér színű szúnyoghálót szerelj fel (ez a hőfelvételt 60-80 százalékkal csökkentheti). Építs napellenzőket. Vezess be napérzékelő vagy fényvisszaverő fóliákat az üvegeken (mint az autókon). Hűtőszekrény

Természetesen: a hűtődet ne tartsd nyitva sokáig és csak akkor nyisd ki, ha muszáj. Tisztítsd meg a hűtőszekrény hőcserélő rácsát évente egyszer. Rendszeresen jégteleníts. Fűtési szezonban használd fel mielőbb a mélyhűtött élelmiszereket. Ne helyezd a hűtőszekrényt kályha, radiátor, mosogatógép mellé vagy napos helyre. A mélyhűtőt fűtetlen vagy kevésbé fűtött helyre tedd (például lépcsőház, kamra). Takard le a h űtőben tárolt folyadékot, csomagold be az élelmiszert (a nedvesség miatt a h űtő erősebben működik). Hagyj 10 cm távolságot a fal és a hűtő között a jó levegőáramlás érdekében. A ritkán használt fagyasztót takard le (további szigetelés céljából, de hagyd ki a hőcserélő rácsot!). Ha sok kihasználatlan hely van a hűtőben, tegyél be üres dobozokat, hogy kinyitáskor csökkentsd a levegőcserét. Ha nagyon régi a hűtőd, gondolkozz el egy újabb vásárlásán. Az új modellek felére, háromnegyedére csökkenthetik az energiafelhasználást.

A térfűtés

Éjszakára és nap közben, amíg nem vagy otthon, tekerd le a fűtést. Ne fűtsd azokat a szobákat, amelyeket nem vagy nem gyakran használsz. Ha lehetséges, vezess be programozható termosztátot. Szigeteld le a nyílászárókat, főleg az ablak- és ajtókereteket. Húzd be a függönyt (figyelj a hosszára is) éjszakára, vagy ha nagyon hideg van. Húzd félre a függönyt napközben, hogy beengedd a napsütést; rendszeresen mosd le az ablakot. Télire a déli és nyugati fekvésű napellenzőket, árnyékolókat vedd le. Tegyél fel függönyt a külső ajtóra (ha közvetlenül a kinti hideggel érintkezik). Helyezz visszatükröző fóliát a radiátor mögé. Ne takard le, ne blokkold a fűtő berendezéseket; porszívózd le a pókhálókat a radiátor panelek között. Ne tegyél függönyt a fűtőberendezés fölé. Szerelj fel szigetelő (szoros) szövetet vagy árnyékolót az ablakokra, külső ajtókra. Ültess bokrot a ház szeles oldalánál, hogy takarja a szelet (főleg az ablakok közelében). Szigeteld az elektromos berendezéseket. Szigeteld a hidegvíz-bevezető csöveket. Légtelenítsd a melegvizes radiátorokat. Évente ellenőrizd a kazánt és vízmelegítő bojlert. Gondoskodj a kazán és a tűzhely külső szellőzéséről. A fűtő berendezés levegőszűrőjét (ha van) cseréld le évente. Vízmelegítés

Zárd el a vízcsapot fogmosás, borotválkozás stb. közben. Szerelj be kisebb vízsugarú zuhanyrózsát és csapokat. Kizárólag horizontális tengelyű mosógépet használj. Javítsd meg a lyukas csapokat, és csak tele mosást indíts. Sose öblítsd meleg vagy forró vízben a ruhát - nincs haszna. Szigeteld a melegvizes csöveket, főleg a nem fűtött helyiségekben.

Szigeteld a vízmelegítőt burkolóval (vagy takaróval). A vízmelegítő termosztátot állítsd be (ha lehet) alacsonyabb h őfokra. Ha rendelkezésre áll, vezess be vízmelegítő időzítőt. Ha szabadságra mész, kapcsold le a vízmelegítőt. Használj mosogatógépet - de csak ha tele van. Használj kinti vízmelegítőt (fekete vízgyűjtőből) olyankor, amikor nem számít annyira a vízminőség.

Berendezések és az elektromosság felhasználása

A töltőket húzd ki a dugóból, amikor nem használod őket. Kapcsold ki a készenléti módot, ha a készüléket nem használod. Ha hosszabb ideig elhagyod a házad, mindent, ami áramot fogyaszt, húzz ki a konnektorból: tévét, telefont, kávéfőzőt, számítógépet, DVD-lejátszót, hifit, mikrohullámú sütőt, elektromos órát, rádiót stb. Tartsd a berendezéseidet tisztán és jó állapotban, győződj meg az általános karbantartásukról. Válassz energiatakarékos berendezéseket. Használj energiatakarékos beállításokat/módokat. Cseréld le vagy tisztítsd ki a szűrőket, ahol lehetséges.

Világítás

Természetesen kapcsold le a lámpát, ha elhagyod a szobát. Lehetőleg használj természetes fényt - jobb érzés is! Használj kislámpát a központi világítás helyett, amikor csak lehet. Használd a takarékos égőket: hosszabb életűek is, és árban is jobban megéri.

Bodó Márta