Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Orbán Szabolcs
a KATOLIKUS ÖKOLÓGIA
NÉHÁNY VONÁSA

 

Alcuni aspetti dell'ecologia cattolica

Il problema dell'ecologia dimostra di essere uno molto acuto nei nostri giorni, che coinvolge tutti i livelli della società. Negli anni 60 alcuni studiosi hanno fatto l'affermazione, che i radici di questa problema è collegato con Tarroganza giudeo-cristiana" che ha avvelenato tutta la mentalità umana. Nel nostro articolo mettiamo in evidenza la falsità di questa affermazione, e cerchiamo di presentare l'apporto della Chiesa cattolica alla ricerca degli radici di questo problema. In un secondo momento proviamo di far accennare alcuni prospettive di uscire di questa crisi, sopratutto attraverso l'esempio dimostrato da San Francesco di Assisi e spiritualità francescana.

Parole chiavi: Ecologia, teologia morale, Chiesa cattolica, San Francesco, spiritualità francescana

 

A szerző teológiai tanulmányait 1992-1998 közt a Szegedi Hittudományi Főiskolán végezte. 1999-től posztgraduális képzésen vett részt a római Lateráni Pápai Egyetem Accademia Alfonsiana Intézetében, ahol 2004 januárjában védte meg a doktori disszertációját. Ugyanezen év szeptemberétől a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola erkölcsteológia-tanára. Ferences szerzetes, az erdélyi rendtartomány elöljárója.

Az ökológiával foglalkozók körében már klasszikusnak számít ifj. Lynn Townsend White jr. történész 1966-ból származó azon megállapítása,1 mely szerint a modern korban tapasztalható ökológiai probléma oka mindenekel ő tt abban az „ortodox keresztény arroganciában" keresendő, amely a Szentírás első lapjain megfogalmazott „Hajtsátok azt [ti. a földet] uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön!"2 parancson alapszik. S ebből szinte magától adódik az a többek által levont következtetés, hogy a jelenkori ökológiai krízisért - amelynek lépten-nyomon érzékelhetjük a jeleit, tapasztalhatjuk a következményeit3 - egyedül a kereszténység okolható, hisz hosszú története folyamán egy olyan mentalitást sugallt a természethez való viszonyulásban, amely rányomta ideológiai bélyegét a posztkeresztény mentalitásra is, s amelynek egyértelmű következménye a jelenlegi helyzet.

A következőkben a keresztény ökoteológia néhány vonását szeretném bemutatni, a fontosabb lépésekben éppen Lynn White-hoz igazodva: először is kritikusan állva az imént idézett megállapításához a két teremtéstörténetből fakadó helyes keresztény hozzáállásra hívom fel a figyelmet; ezt követően néhány hivatalos megnyilatkozás fényében az egyház érdeklődését szemléltetem e kérdés iránt; majd befejezésképpen egy kivezető út halvány körvonalait, koordinátáit szeretném felvillantani.

...a Szentírásban

A korábban említett kritikus hozzáállás a probléma gyökerét a teremtéstörténetben található isteni parancsban, illetve az ebből fakadó emberi hozzáállásban látja, ezért - anélkül, hogy nagyon mély egzegetikai fejtegetésbe bocsátkoznánk -érdemes egy kis figyelmet szentelni ezen szentírási részeknek: nemcsak azért, mert ezek félreértelmezése ad(hat) alapot az „ortodox keresztény agresszió" jellegű vádaknak, hanem elsősorban azért, mert ezen szentírási helyekből kiindulva érthető meg igazán a keresztény tanítás ökológiai iránya is.

Az első teremtéstörténetben hangzik el a Teremtő részéről a korábban említett ominózus kijelentés, hogy „Hajtsátok azt [ti. a földet] uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!",4 ami a felületes olvasóban valóban könnyen keltheti azt a látszatot, hogy itt a természet felett gyakorolt önkényes, erőszakos és korlátlan kizsákmányolás törvényesítéséről van szó. Pedig ha a szentírási verset annak bevezetőjével együtt nézzük, láthatjuk, hogy itt inkább egy áldásról van szó, amellyel az Isten fordul az ő képére és hasonlatosságára teremtett emberhez.5 S valami hasonlót mutat az a két kifejezés is, amely itt az emberi hatalomra utal: az uralma alá hajtani, illetve az uralkodni kifejezések. Az előbbi - a héber kabash - elsősorban egy területnek a tulajdonba vételét/adását jelenti: a Teremtő átadja, ajándékba adja az embernek a földet mint a számára szükséges életteret. A második kifejezés - a radah -, amely az állatok fölötti uralkodásra vonatkozik, a királyi tisztséggel együtt járó feladatra utal, amely az ókori megközelítésben felelősségteljes tevékenységet jelentett, amelyhez szorosan hozzátartozott a vezetni, a terelni, a legeltetni feladatkör is: tehát az ember tulajdonképpen a teremtett világ pásztorává válik ezen áldás által.6

Még nyilvánvalóbb az ember feladata, ha a második teremtéstörténetet nézzük: a földből alkotott ember földi teremtmény, aki százféle módon kapcsolódik a természethez, s akit a Teremtő azért helyez az Éden kertjébe, hogy „hogy művelje és őrizze meg".7 Az első ige - az abad - az Ószövetség szóhasználatában a szolgálathoz és a kultuszhoz kapcsolódik, a második pedig - a shamar - az őr feladatára utal, akinek az a küldetése, hogy megakadályozzon egy elkerített területre való illetéktelen behatolást, illetve felügyeljen a parancs hűséges megtartására.

Ezekben a megközelítésekben tehát az ember inkább egyfajta gondnoka, sáfára a teremtett világnak, s ez semmiképpen nem egy olyan uralkodót jelent, aki korlátlan hatalommal rendelkezik egy bizonyos terület fölött, hanem sokkal inkább egy olyan szolgát, akit a gazda kiemel a többi közül, de azért, hogy nap mint nap kiadja a többiek részét az élelemből: így az ember számára adott hatalom egy meghatározott célra irányul: a mindvégig a Teremtő Isten tulajdonába tartozó földön elfogadni és minden létező számára továbbadni az általa kapott áldást.8 A Szentírás számára tehát egyértelmű, hogy az ember mint teremtmény mindenféle hatalomból/szolgálatból, amelyet gyakorol a többi teremtmény fölött, éppen a saját és minden létező Teremtőjével való egyedi viszony alapján részesül: az ember istenképiségére való teremtettsége ebben a kapcsolatra való készségben és ennek a helyes megélésében éri el a maga teljességét. Filozófiai megközelítéssel élve a kinyilatkoztatás egyértelműen egy relatív antropocentrikus hozzáállást képvisel: a teremtmények közül kiemelt szerepet kap az ember, de ez a kiemelt helyzete, a többi teremtmény fölöttisége csak a természetfelettivel való relációjából érthető és élhető meg helyes módon.

...az egyház tanításában

Az Isten és ember közötti kapcsolat ilyen jellegű kihatásainak hangsúlyozása a hivatalos egyházi megnyilatkozásokban is egyértelműen nyomon követhető. S habár az első időszakban -főleg a 60-70-es években - az ökológiai kérdés inkább az egyház szociális küldetésének témakörében nyer megfogalmazást: elsősorban az erőforrások, teremtett javak méltányos és igazságos elosztását szorgalmazzák,9 de már ebben az időszakban megjelennek azok kijelentések is, amely a teremtett világ belső rendjének önérték hangsúlyozzák, amelyet az embernek tiszteletben kell tartania, s egyben szó esik arról a meghívásról is, amelyben az ember részesül a Teremtő művének folytatására.10 Sőt a II. vatikáni zsinat megfogalmazza azt az alapvető megállapítást, amely a természettel kapcsolatos problémákra is érvényes: „Valójában azok az egyensúlyzavarok, melyektől a mai világ szenved, azzal az alapvetőbb egyensúlyzavarral függenek össze, mely az ember szívében gyökerezik".11

A zsinatot követő időszak dokumentumaiban bőven találunk példákat arra, hogy az egyes egyházi megnyilatkozások néha szinte prófétai módon reflektáltak arra a kérdésre, amely egyre inkább foglalkoztatta az emberiség sorsáért felelős módon aggódókat. Így például megemlíthetjük az 1970-es római püspöki szinódus De iustitia in mundo című dokumentumát, VI. Pál pápa Octogesima adveniens (1971) enciklikáját, illetve az 1972-es stockholmi ENSZ-konferenciára küldött üzenetét. De hasonló módon II. János Pál pápa is már első megnyilatkozásaitól kezdve elég gyakran foglalkozik ezzel a kérdéssel, ahogy ez a Redemtor hominis (1979), Laborem exercens (1981), Solicitudo rei socialis (1987) enciklikákban tetten érhető, illetve követhető az a fejlődés is, amely ezen a téren történt. Ebben a témakörben kiemelkedő fontosságú megnyilatkozás II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenete,12 amely Békesség a teremtő Istennel, békesség az egész teremtett világgal címet viseli, ahol már kifejezetten is megjelenik az ökológiai krízis fogalma. Ebben a dokumentumban, miközben a pápa úr az ökológiai kérdést az etika oldaláról, az értékek tisztelete felől közelíti meg, hangot ad annak a figyelmeztetésnek, hogy „mikor az ember hátat fordít a Teremtő terveinek, olyan zavart idéz elő, amely óhatatlanul visszahat a teremtés teljes rendjére".13

Innen kezdődően csaknem valamennyi hivatalos dokumentumban, amely valamiképpen érinti az emberiség jelenét és jövőjét, az ökológiai kérdés mint az emberiség legaggasztóbb jelensége jelenik meg. Így például az 1991-ben megjelent Centesimus annus enciklikában a pápa úr megfogalmazza azt a megállapítását, hogy: A természetes környezet esztelen rombolása mögött egy antropológiai tévedés húzódik, amely - sajnos - nagyon elterjedt korunkban. Az ember, amikor felismeri, hogy munkája által képes átalakítani és bizonyos értelemben „megteremteni" a világot, elfelejti, hogy ezt a munkát mindig a teremtett dolgok eredeti isteni adományozása alapján végzi. Úgy gondolja, hogy önkényesen rendelkezhet a földdel, feltétel nélkül alávetheti saját akaratának, mintha annak nem lenne előzetes jellemzője és rendeltetése, amelyet Isten adott neki, s amelyet az embernek tovább kell fejlesztenie, de nem hamisíthat meg. Az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását, ahelyett, hogy a teremtés művében Istennel működne együtt.14

Ez a felelős hozzáállás érződik ki II. János Pál pápa és I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka 2002-ben megjelent közös szózatában, az ún. Velencei Nyilatkozatban, amelyben a két egyházfő minden jóakaratú hívő és nem hívő embert felhív a környezeti problémákkal való felelős szembenézésre és cselekvésre. Kiemelik, hogy „Új felfogás és új kultúra szükséges, amelyek az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapulnak, és amelyeket azon környezetetikai viselkedésmód ihletett, mely Istenhez, önmagunkhoz és a teremtéshez fű ződő hármas viszonyunkból fakad".15

XVI. Benedek pápa tevékenységében16 talán még hangsúlyosabban jelenik meg a természetvédelem kérdése, s nem véletlen, hogy helyenként már „zöld pápa"-ként17 is emlegetik. Megnyilatkozásaiból18 két dokumentumot említek, amelyek -műfajukból fakadóan - fajsúlyosabbak a szinte mindennapinak tekinthető, ebben a témában elhangzó megnyilatkozásainál. Az egyik, a környezetvédelem problémáját is érintő dokumentum a Caritas in veritate enciklika,19 a másik pedig a 2010-es békeszó-zat,20 amely két évtized alatt immár másodszor teszi a január 1-jei üzenetek témájává a környezetvédelem kérdését.

A Caritas in veritate enciklikában a fejlődéssel és az emberi kötelességekkel kapcsolatos fejezetben kap helyet a környezet kérdése, ahol a pápa úr felhívja a figyelmet azokra a téves hangsúlyeltolódásokra, amelyek a környezethez való viszonyulásunkból fakadhatnak. Az ember és környezete viszony egyensúlyban tartásához vallja a szolidaritás elvének érvényességét (nemcsak az egyes földrészek nemzetei között, hanem a különböző generációk között is), de egyben megfogalmazza egy szemléletváltásnak a szükségességét is, amelynek arra kell irányulnia, hogy a természet védelme közben „az embert kell védelmeznie mindenekelőtt, saját önpusztítása ellenében".21 Ezzel egyben rámutat a természethez való viszonyunk alapvető problémájára, amelyet „a társadalom általános erkölcsi magatartása" határoz meg.

E szemlélet- és életmódváltás szükségességét hangsúlyozza XVI. Benedek a 2010-es békeüzenetében is, amikor megállapítja: „Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a környezet pusztulásának problémája arra hív minket, hogy vizsgáljuk felül életstílusunkat, valamint a fogyasztás és a termelés elterjedt modelljeit, amelyek gyakran társadalmi, környezeti, sőt gazdasági szempontból is tarthatatlanok".22 Hangsúlyozza azt is, hogy a felülvizsgálatból mindenkinek ki kell vennie a részét: mind egyéni életünk szintjén, mind az egyes társadalmi csoportok, államok szintjén, s ebben ismételten hangsúlyos szerepet kell az egyháznak is vállalnia.23

E megnyilatkozások gyors áttekintése után összefoglalásként megállapíthatjuk: A katolikus egyház hivatalos dokumentumai világosan megfogalmazzák az egyház álláspontját és a hívek feladatait a környezeti válság kezelésében. E szerint az Isten által teremtett világ jó, és az ember meghívása az ezzel a világgal való felelős sáfárkodásra szól. Napjaink ökológiai krízishelyzete az ember önhittségéből és az isteni meghívástól való eltávolodásából származik. A problémák megoldásában való részvétel olyan felelősség, amelyet egyetlen hívő ember sem háríthat el magától...24

A továbbiakban röviden szeretném felvázolni azokat a főbb kritériumokat, elveket, amelyeket a jelenlegi katolikus erkölcsteológia fontosnak tart, s amelyek egyben egyfajta útmutatást is jelenthetnek a jelenlegi ökológiai válságból való kilábalás felé.

...egy gyakorlati példában

A bevezetőben említett tanulmányában Lynn White a jelenkori ökológiai probléma gyökerét vallásos okokra vezeti vissza, s ebből jut el arra a következtetésre, hogy a megoldást is innen kiindulva kell keresni. Sőt, egy lehetséges utat is megjelöl: ő egyértelműen a ferences lelkiségben, legalábbis annak ősi formájában látja azt a lehetőséget, amelyet önmagában sem a jelenkori tudomány, sem pedig a modern technológia nem képes megadni az emberiség számára. Ezért is javasolja tanulmánya végén Assisi Szent Ferencet az ökológusok védőszentjének. Akár érdekes „egybeesésnek" is nevezhetnénk, hogy 1979 novemberében II. János Pál pápa az Inter sanctos25 kezdetű apostoli levelével Szent Ferencet az ökológiát művelők védőszentjévé nevezte ki, külön kiemelve a Poverellónak azt az erényét, hogy a teremtett világban Istennek az egész emberi nem számára adott csodálatos ajándékát tudta szemlélni.26

Assisi Szent Ferencnek e két oldalról érkező konkrét megszólítása bennünket is arra késztethet, hogy jelenkori útkeresésünket e példa fényénél folytassuk. Ezért a továbbiakban röviden szeretném összefoglalni Szent Ferenc örökségének, a ferences lelkiségnek néhány olyan alapvonását, amely -szerintem - útmutató lehet nemcsak az ökológiai krízis feloldásához, hanem a korábban említett szükséges életvitel-változáshoz is.

Mielőtt megpróbálnám összefoglalni a legfontosabb jellemvonásokat, mindenképpen tisztázni kell, hogy Szent Ferenc nem egy csodálatos elméletet dolgozott ki a teremtett világgal kapcsolatosan, amit aztán nagy hanggal hirdetett volna. Ő nem tudós, elméleti ember volt, hanem ellenkezőleg: az ő életpéldája, a teremtett világgal megélt szoros kapcsolata, ennek a kapcsolatnak a tisztasága kihívás, meghívás kortársai számára, de a modern kor embere számára is.

Ennek a szoros kapcsolatnak nagyon konkrét cselekedetekben jelentkező megnyilvánulásai vannak: Ferenc annyira fontosnak tartja az állatokat, hogy például prédikál a madaraknak; de a Napot, Holdat, csillagokat, vizet, tüzet, igazából minden teremtményt nővéreként és fivéreként énekel meg, s egyben hívja is őket a Teremtő dicséretére. Assisi fia, elszakadva a várostól, a teremtett világ minden egyes elemét egyre inkább észreveszi, tudatosan kezeli, figyelmet fordít rá. Ebből a tudatos odafigyelésből fakad az a felismerés, hogy az ő Teremtője a Napnak, a Holdnak, a víznek, a tűznek is a Teremtője, s ez a közös forrással való kapcsolat teszi őket a Nap-fivérré, a Hold-n ővérré, a Víz-húgunkká, a Tűz-bátyánkká. Így az interperszonális kapcsolatokat - a Teremtő oldaláról szemlélve - kiterjeszti egészen az alsóbb rendű teremtményekre is, s észreveszi azt is, hogy nemcsak az eredetük azonos (teremtés), hanem a sorsuk is szorosan összefügg (megváltás). S hogy itt nemcsak egyoldalú kapcsolatról, hanem dialógusról van szó, azt gyakran láthatjuk a róla szóló életrajzokban is.27

Ferenc lelkiségében itt kell keresni a másik fontos jellemvonásnak, a szegénységnek a gyökereit is. Habár Assisi szentjével kapcsolatosan legtöbbször a javakról való lemondás jut eszünkbe, mégis fontos látni ennek igazi motivációját. Ferenc nem azért lesz szegénnyé, mert megvetné a földi javakat, nem is azért, mert ez együtt járna az aszketikus életformával, mint ahogy a remeték életében történt, számára a szegénység nem is az egyház megreformálására való törekvésnek az eszköze, nem is egy olyan szegénység, mint például Szent Domokosnak, az ő kortársának a szegénysége, aki azért választja ezt az életformát, hogy így hitelesebben tudja kifejteni tevékenységét az eretnekek között.28 Ferencnek a szegénysége a szeretetnek a következménye: ráérez arra, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, „bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világ-ban",29 s ezért arra érez ő is hivatást, hogy ezt a példát kövesse. Tehát a ferences lelkiség számára a szegénység nem eszköz a tökéletesebb szeretetre való eljutáshoz,30 hanem következménye a megtapasztalt szeretetnek, s így az Úr követésének egyik fontos lehetősége. Amit viszont teljesen elfogadhatatlannak tart, az a kisajátítás, a dolgoknak, a teremtett világ elemeinek önkényes lefoglalása: Ferenc abban látja a bűn lényegét, hogy az ember nem megfelelően használja fel a földi javakat, kisajátítja azokat magának, s megfeledkezik arról, hogy mindezeket Istentől kapja. A Poverello számára minden bűn az ember életében a javak hűtlen kezeléséből, pontosabban kisajátításából fakad, ezért tartja fontosnak, hogy az ember élete éppen arra irányuljon, hogy visszaadja az Úrnak mindazokat a javakat, amelyek tőle származnak.

Szent Ferenc életrajzát nézve egyértelmű, hogy ő sem egyből jut el erre az állapotra: ez részben egy komoly döntésből áll, másrészt pedig egy hosszú folyamatnak az eredménye, amelyet Ferenc „bűnbánattartás"-nak nevez. Ennek elemei a szenvedés, az engedelmesség, önmegtagadás stb., s ezek segítik el Ferencet arra a békére, örömre, szabadságra, szeretetre, ami miatt tisztelettel/irigykedve tekintünk rá. Assisi szegénykéjének a természettel való kapcsolatát alapvetően meghatározta az a meggyőződés is, hogy a teremtő és megváltó Isten kifejezi önmagát az ő művei által is: ezért csodálta Ferenc a természetet, hallgatta annak hangját s énekelte meg szépségeit.

E néhány alapkérdés felvillantása után talán megfogalmazhatunk néhány olyan kihívást31 is, amely az ökológiai krízissel szembesülő - vagy akár a természettel való kapcsolatát helyes módon megélni akaró - ember számára fontos lehet s előremutató cselekvésre késztethet. Az egyik ilyen elsődleges kihívás a teremtett világ transzcendens vonatkozásainak helyes felismerése, annak tudatosítása, hogy mindez a teremtő Isten műve. Ez segít elkerülni a természet túlságos elszakralizálását (amely tévedés irányába sajnos sok ökológiai irányzat elcsúszik), ugyanakkor egyensúlyban tartja azokat az alapvető kapcsolatokat, amelyek a természet-ember-Isten hármasságot megfelelő módon jellemzik. Hasonló módon kihívás az ember számára annak felfedezése, hogy mindannyian ennek a világnak vagyunk a részei, s csak ezen keretek között - egymást segítve - élhetjük meg felelős teremtett voltunkat. Ennek a kölcsönös segítésnek megvannak a velünk egy időben élő emberekhez való kötődései, de ugyanúgy megvan a minket megelőző, illetve majd követő nemzedékek iránti felelőssége is. Ezért is fontos mintegy következő kihívásként annak felismerése, hogy fontos szerep és felelősség hárul ránk a visszaélések tudatosítása és elítélése területén: anélkül, hogy beleesnénk akár a katasztrófák túldimenzionálása, akár pedig elmaszatolása -mindig is csábító - hibájába, fontos észrevennünk, elítélnünk a visszaéléseket, együttműködnünk azok megszüntetésében, illetve elkerülésében. Emellett, s ez talán még sokkal „húsba vágóbban" érint bennünket: az a kihívás, hogy kritikus szemmel nézzünk rá, s átgondoljuk saját életmódunkat, egyre nagyobb teret engedjünk a józan mértékletesség etikájának, amely ellene szól a korunkat teljesen uraló fogyasztás logikájának: e változás nélkül sajnos bármilyen kezdeményezés, amelyet felkarolunk, csak puszta külsőség marad, de nem remélhetünk tőle mélyebb hatást a természettel kapcsolatos problémák megoldására. Hasonló módon szükséges volna a kisajátító egoizmussal szembeni alternatíva kidolgozására, illetve begyakorlására, ami nélkül nem gondolható el komolyabb társadalmi változás. Mivel erre nemcsak a jelenben, hanem a jövőre muta-tóan is szükség volna, ezért újabb kihívásként egy új ökológiai pedagógia kidolgozását, elsajátítását is megfogalmazhatjuk, amely által a felnövekvő nemzedék számára már közelebb állóvá tehetjük azt a mentalitást,32 amelytől sajnos az utóbbi néhány évtizedben nagyon eltávolodott az emberiség.

Bármennyire is nem akar tudomást venni róla a jelenkori társadalom, pontosabban a benne lévő konkrét ember, nyilvánvaló, hogy - az energia- és nyersanyagforrások véges volta, a jelenlegi helytelen felhasználási és fogyasztási szokások stb. miatt - nem lehet a végtelenségig a jelenlegi pazarló életstílusban élni. A kérdés igazából az, hogy felelőtlen módon rohanunk-e egészen a falig, vagy pedig még idejében sikerül módosítanunk életmódunkon oly módon, hogy legyen még jövő ezen a bolygón számunkra és a következő nemzedékek számára is. Ebben nagy felelősség hárul a keresztényekre, ezért befejezésül érdemes felidéznünk XVI. Benedek pápa felszólítását, amely nemcsak ébresztő, hanem útmutató is szeretne lenni számunkra: ...kihívás a mai társadalom számára, hogy komolyan vizsgálja felül életstílusát, amely a világ számos részén a hedonizmus és a konzumizmus felé hajlik, és amely-lyel szemben a belőlük fakadó károk ellenére ez a társadalom közönyös marad. Valódi szemléletváltásra van szükség, amely arra ösztönöz minket, hogy olyan új életmódot fogadjunk el, amelynek elemei az igaz, a szép és a jó keresése, valamint a többi emberrel alkotott közösség a közös fejlődés érdekében. Ezeknek az elemeknek kell a fogyasztási, takarékoskodási és beruházási szokásokat meghatároznia.33

Jegyzetek

1 Eredetileg egy 1966. december 26-án, Washingtonban tartott előadáson hangzott el, majd később nyomtatásban is megjelent: Lynn Townsend White, Jr., „The Historical Roots of Our Ecologic Crisis", Science (1967. március 10).

2 Ter 1,28b-29.

3 Elég ha a globális felmelegedés, az üvegházhatás és az ózonlyuk, a föld ivóvíz-készletének szennyezettsége, az elsivatagosodás jelensége, a fosszilis energiahordozó-készlet kimerülése, a savas esők kérdésére vagy éppen a nálunk is nagyon aktuális erdőirtások problémájára, az ezekkel összefüggő üzemanyagárak emelkedésére, illetve a közvetlen környezetünkben bekövetkező természeti katasztrófákra (például a közelmúltban történt árvizek stb.) gondolunk.

4 Ter 1,28b.

5 Ezen „áldásteológia" egyik fő képviselője Claus Westermann, aki több írásában is foglalkozott ezzel a megközelítéssel (ennek rövid bemutatását, részletes bibliográfiai utalásokkal lásd Simone Morandini, Teologia ed ecologia, Morcelliana, Brescia 2005, 117-147.).

6 Egyesek szerint nem véletlen, hogy - a következő versben - amikor szóba kerül a növény-, illetve az állatvilág felhasználhatósága, akkor az ember lehetőségei közé nem kerül be az állatok megölése: az ember nem az élet és halál ura, hanem felelős sáfára és kormányzója a teremtett világnak.

7 Ter 2,15.

8 Vö. Simone Morandini, Teologia ed ecologia, 133.

9 A II. vatikáni zsinat Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúci-ója az egyházról, 36.

10 Vö. II. vatikáni zsinat, Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció az egyházról a mai világban [a továbbiakban GS], 34-36.

11 GS 10.

12 II. János Pál, Békesség a teremtő Istennel, békesség az egész teremtett világgal - üzenet a 23. béke világnapra (1990. január 1.), http://www.teremtesvedelem.hu/content/cikk/az-okologiai-valsag-kozos-felelossegunk.

13 II. János Pál, Békesség a teremtő Istennel, békesség az egész teremtett világgal, 5.

14 II. János Pál, Centesimus annus kezdetű enciklikája, http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=86, 37.

15 II. János Pál pápa és I. Bartalomaiosz ökumenikus pátriárka, Velencei Nyilatkozat (2002. június 10.) http://www.jak.ppke.hu/tanszek/kornyezetjog/letoltes/velencei.rtf.

16 Ezzel kapcsolatosan - összevetve az elődje által felvetett fontosabb gondolatokkal is - l. Anna Rosaria Gioeni, „Salvaguardia del creato e magistero ecclesiale" in Rivista di Teologia Morale (2011) 169, 79-87.

17 Például http://www.ecologiaverde.com/benedicto-xvi-el-papa-ecologico/.

18 XVI. Benedek pápa ilyen jellegű megnyilatkozásainak egyik jó összefoglalója: Benedict XVI, Woodeene Koenig-Bricker, Ten Commandments for the Environment: Pope Benedict XVI Speaks Out for Creation and Justice, Ave Maria Press, Notre Dame 2009.

19 XVI. Benedek, Caritas in veritate enciklika, Szent István Társulat, Budapest 2009.

20 xVi. Benedek, Ha békére törekszel, védd a teremtett világot! Üzenet a 43. béke világnapra (2010. január 1.), http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=229.

21 XVI. Benedek, Caritas in veritate, 51.

22 XVI. Benedek, Ha békére törekszel, védd a teremtett világot! 11.

23 Azt, hogy a katolikus egyház mennyire komolyan elkötelezte magát a teremtett világ védelme mellett, jól illusztrálja az is, hogy a néhány évvel ezelőtt megjelent Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, amely egyfajta összefoglalása az egyház szociális tanításának, egy külön fejezetet szentel a környezetvédelem kérdésnek, s ennek terjedelme nagyobb, mint a béke megőrzésére szánt részé, s közel annyi, mint például a gazdasági életet vagy a politikai közösséget tárgyaló részé.

24 Jávor Benedek, A katolikus tanítás és az ökológia, Védegylet, Budapest 2004, 23.

25 loannis Pauli pp. II, Littera apostolica Inter sanctos, S. Franciscus Assisiensis caelestis Patronus oecologiae cultorum eligitur, http://www.vatican.va/holy_father/john_paul_ii/apost_letters/documents/hf_jp-ii_ apl_19791129_inter-sanctos_lt.html (2012. február 15.).

26 Ezt a választást még kifejezőbben megindokolja II. János Pál pápa az 1990-es békeüzenetben, amikor azt írja: „Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést - állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is - meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől."

27 Vö. például Legenda Major, 8,9-10; 1Celanói 58 és 59, illetve a Fioretti különböző történetei.

28 Lázar Iriarte, Vocazione francescana, Sintesi degli ideali di san Francesco a di santa Chiara, Piemme, Casale Monferrato 42002, 156

29 2LHív 4-5.

30 Ezt a megközelítést Szent Tamásnál találhatjuk, vö. Sth ll-ll, q. 188, a. 3. ad 7.

31 Vö. José Antonio, Merino, Francesco di Assisi e l'ecologia, Edizioni Messaggero, Padova 2010, 129-132.

32 Ehhez nagyon jó segítséget találhatunk a Magyarországi Püspökkari Konferencia körlevele (Magyar Püspökkari Konferencia, Felelősségünk a teremtett világért - körlevél a teremtett világ védelméről, Budapest 2008) mellé kiadott segédanyagokban, amelyek elérhetőek a www.teremtesvedelm.hu internetes oldalon.

33 XVI. Benedek, Caritas in veritate, 51.