Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Tamási Zsolt
a RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI
A MAROSVÁSÁRHELYI JEZSUITA HÁZTÖRTÉNET TÜKRÉBEN

The Events of the War of Indepedence Lead by Ferenc Rákóczi as Reflected in the Jesuit Historia Domus of Marosvásárhely

The Jesuit Historia Domus of Marosvásárhely contains the cronicles of the events of the war of independence. The Jesuit mission started in 1702. ^s Ferenc Rákóczi himself visited the town, moreover, he was invested as prince of Transylvania there in 1707, in the small Jesuit church, the events were very important for the writer of the Domus Historia. The events were seen from the point of view of the Jesuits: whether they helped the mission or not. In 1704 there was a fire in the town and the small wooden church of the Jesuits was almost burnt down. But a prayer in front of the relics of St. Francis of Xaver helped and the church was preserved. The importance of the relics is very important in the mixed religious background of the town. Yet, the power of the relics cannot be denied by the Protestant majority.

Keywords: Jesuit, Historia Domus, Rákóczi Ferenc, war of independence, prince of Transylvania, relics

A szerző a BBTE RK Teológia Kar végzettje, 2005-ben védte meg doktori dolgozatát. Tanárként dolgozik Marosvásárhelyen. Posztdoktori kutatást végzett az MTA Történettudományi Intézetében, kutatási témái: az 1848/49-es forradalom katolikus egyháztörténeti vonatkozásai, az erdélyi egyházmegye története. Az itt közölt előadás szövege részben elhangzott Nagykárolyban, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakon, 2011. április 28-án.

A Rákóczi-szabadságharc történetével kapcsolatosan a marosvásárhelyi jezsuita háztörténet1 krónikaszerűen ad részlettudósításokat. A műfajnak megfelelően nem részletezi a szabadságharccal kapcsolatos elkötelezettséget, ahogyan a szabadságharc eseményei összefüggő helytörténetét sem próbálja megrajzolni.2 A jezsuita páterek háztörténete elsődleges szempontként a frissen, 1702-ben indult marosvásárhelyi jezsuita misszió előrehaladásának történetét rögzíti, amelyben a szabadságharc eseményei esetenként gátló vagy elősegítő szereppel bírtak. Ez magyarázza, hogy a missziós szándék megvalósulása szempontjából értékelik a katonai eseményeket. Ezért miközben nyomon követjük ennek a missziónak a történetét, párhuzamosan térünk ki azokra a bejegyzésekre, amelyek a kuruc-labanc harcokhoz fontos, vagy esetenként csak részletkérdéseket megvilágító információs anyagot biztosítanak.

A kuruc-labanc harcok a jezsuiták felfogásában a városi polgárság részéről mindenképp előnyösnek mondhatóak, főleg a közvetítő szerep felvállalása miatt. A hadi események változásai folyamatosan a város biztonságát is veszélyeztették. 1703 decemberében ez szükségessé tette a város önvédelmének szervezését is. Miközben a jezsuiták elásták az értékesebb egyházi felszereléseket,3 a városi lakosság védősáncok ásásával készült a védekezésre. Az önvédelem nem lehetett volna sikeres, a kuruc katonák december 18-án már bent voltak a városban, de a császári labanc csapatok közeledésének hírére eltávoztak. A háztörténet szerint a mintegy ezer fős kuruc sereg nem merte bevárni a 300 fős labanc lovasságot. Az incidens a jezsuiták helyi elfogadása, megbecsülése miatt fontos szereppel bírt, ezért a háztörténet is nagyobb teret enged ennek részletezésére: „Nagy volt a polgárság ijedelme. A Jézuitát kérték fel, hogy menjen elébe, s engesztelje meg, netalántán nagyobb veszedelem érje a várost. Nagyobb baj, a félelmen kívül, nem is történt. E közvetítését a Jézuitának, a városi lakosság háládatos szívvel vette, s őrizte meg emlékezetébe." Ahogy a labanc vezért4 engesztelni a jezsuita pátert kérték fel, hasonlóan jár el a város lakossága 1704 első hónapjaiban is, a kurucok engesztelésekor. A háztörténet feljegyzi, hogy „a kuruczok a lakatlan városra, majd a vár ellen rohantak. S hogy nagyobb romlás és vérengzés nem történt, azt a Jézuita atyáknak lehetett tulajdonítani, akik a városi tanács és az ott sinlödő nép kérésére többször a várból az ellenséges táborba szálltak ki, s végtére sikerült a vezéreket a város iránt kíméletre bírni. E bátorság és önfeláldozás a protestáns atyafiakat is nagy hálára hangolta, amit később, nevezetesen 1719.5 és 1722. években is bizonyítottak."6

1704 őszén, amikor a kuruc hadtest Kolozsvár megszállása miatt elhagyta Marosvásárhelyt, Rabutin-Bussy Lajos császári tábornagy, katonai főparancsnok súlyos vereséget mérve rájuk, Beszterce felől Marosvásárhelyre érkezett. A forgatókönyv változatlan: újra csak a jezsuiták közvetítését igényli a város. „Simán, baj nélkül folyt le minden. A vezér könnyen kiengesztelhető volt. E szolgálatáért a Jezuitának a város a missióház újból építéséhez a szükséges tölgyfát bővön szolgáltatja" -jegyzi fel a háztörténet.7 A jezsuiták nemcsak az ilyen közvetlen felkérések alkalmával vállalták a közbejárást, volt rá eset, hogy önkéntesen tették ezt. 1704-ben a háztörténet megemlíti, hogy a „kurucz hadnagyok elfogtak egy náznánfalvi (?) katholikus férfit azon gyanú ürügye alatt, hogy az ellenségnél kémszerepet játszik. Kötelet fűztek nyakára, a város piaczára hurczolták, s már fölakasztásához előkészületeket tettek. A Jézuita azt megtudva, az összesereglett néptömegen áttör; az italtól fölhevült hadnagyokhoz siet, s figyelmezteti ökőt, hogy a minden előleges vizsgálat nélküli eljárásnak szigorú következményei lesznek. Hatott az erélyes föllépés. A deliquenst a vár tömlöcébe szállították, hogy másnap végezzenek vele. A Jézuita oda is elkísérte a szegény ártatlan embert; majd bátorította és a bekövetkezhető kivégzésre a szentségekkel elkészítette. Éjszaka írt a kurucz generálisnak Petki8 Lőrincznek, aki azonnal elrendelte a fogoly szabadon bocsátását.9 Képzelhető mily hatása lett a dolog e megfordulásának."

A kuruc-labanc harcok alatt növekszik ugyan a jezsuiták népszerűsége, de ezt tévedés lenne túlértékelni. Rákóczinak 1707-ben Marosvásárhelyen történt beiktatásakor komoly konfliktust váltott ki, hogy a beiktatás vallási része a város reprezentatív, de református kézen levő Vártemplomában, vagy a jezsuiták szegényes kis templomában történjen meg. Rákóczi katolikusként ugyan ez utóbbi mellett dönt, de a református polgárság még a katolikus fejedelem ellenébe is kemény támadást indít a jezsuiták ellen. A helyi atyákat ez nem is lepte meg. A háztörténet feljegyzi, hogy a hivatalos beiktatáson minden felekezetből 6-6 pap volt hivatalos, katolikus részről Mikó Mihály gróf szerette volna, ha ebből kettő jezsuita lett volna. Tallián Miklós helyi házfőnök ezt a megtiszteltetést azzal utasítja vissza, „nehogy a „Kálvin-bosszú" még nagyobb táplálékot kapjon".10 Az idézett „Kálvin-bosszú" konkrétan is jelentkezett a beiktatást követő országgyűlésen, ahol a protestáns rendek a szécsényi országgyűlés határozataihoz hasonlóan11 kérték a jezsuiták Erdélyből történő kitiltását. Erre Rákóczi természetesen nem volt hajlandó, „ezen javaslatokat, vagy minden más a kath[olikus] egyházat bántó határozatokat visszautasította".

A háztörténet a jezsuiták népszerűségének növekedésében fontos szerepet tulajdonít ugyanakkor a protestánsok által elutasított ereklyék csodatevő hatásának is. A várost januárban meg-ostromló kurucok 1704 első felében, amikor a város a kezükre került, néhány épületet is felgyújtottak. A várostűz a jezsuita kis fatemplomot is veszélyeztette. Ezzel kapcsolatosan tartotta fontosnak feljegyezni a háztörténet, hogy a templom, de több más épület is a Xavéri Szent Ferenc-ereklye előtt mondott közbenjárást kérő ima következtében menekültek meg. A későbbiekben is hangsúlyosan jelenik meg ez a mozzanat: a többségben protestáns környezetben az ereklyék csodatevő szerepét kénytelenek az emberek a tényleges hatékonyság miatt elfogadni, sőt ők maguk is alkalmazni: „a többi veszélyeztetett házaknál is - még maguk a kálvinisták is - ugyan így hozták alkalmazásba az ereklyét. S mindenütt sikerült a tűzpusztítását föltartóztatni. E sz[ent] ereklyét a hívek más veszedelmekben is, különösen nehezen szülő asszonyoknál is csodás eredménnyel alkalmazzák."12 1704 őszéről a háztörténet feljegyzi, hogy ugyanilyen hatékonysággal használták Loyolai Szent Ignác rendalapító ereklyetárgyát is.13

Az ereklyékkel kapcsolatos bejegyzések mellett a háztörténet folyamatosan vázolja a jezsuita missziónak a katolicizmus térnyerésében játszott szerepét, amelyet a változó háborús helyzet még ha időnként nehezített is, alapvetően mégis csak elősegített. 1703-ban a háztörténet feljegyzéseiből megtudjuk, hogy a misszió előrehaladása szükségessé tette egy kis templom építésének elkezdését. A fatemplom építését, annak befejezését az elkezdődő harcok természetesen hátrányosan befolyásolták: „a templomocska teljes befejezését megakadályozta, sőt tönkre tette az ellenséges hadjárat, amely per Hungariam szerteszét akkor dühöngött". Hasonlóan a környék falvaiban történő jezsuita misszió is nehezebbé vált a háborús viszonyok miatt, ezért az áldatlan állapotok elmúlása miatt imádkoznak ekkor, 1703-ban a páterek.14

1704 januárjában a kuruc támadások miatt a várba kényszerültek a városlakók és a jezsuita atyák is. Ott Kornis Zsigmond gróf házánál kaptak menedéket, s itt vált lehetővé, hogy szentmisét mutathassanak be az egyik szobában, egészen áprilisig, amikor a város ténylegesen a kurucok kezére került. A harci helyzet így egy időre szünetel, s nem csak a polgárok térhettek vissza lakásaikba, hanem lehetőség nyílt arra is, hogy a jezsuiták újra elkezdjék a környék misszionálását. A háztörténet tanúsága szerint a páter el is ment Mikházára, de visszatértekor a várost lángokban találta. A rendház is leégett,15 így újra kénytelenek voltak egy támogató oltalmát kérni. Jósika Samu marosszéki kapitány házához költöztek, s maradtak adventig. Ezalatt a városi misszió szünetelt, de a környéken16 alkalmi esetekben erre a tevékenységre is lehetőségeket találtak.

1704 őszén, a városnak újra a labancok kezére kerülésekor Rabutin tábornok sikeres kiengesztelése miatt a város jutalmul a jezsuitáknak biztosította a rendház visszaépítéséhez a faanyagot, egyéni ajándékok során sikerül téglát, meszet szerezniük. A beindult munkálatok során rendbe hozott templom és rendház lehetővé tette a visszaköltözést adventre. 1705-ben viszonylag zavarok nélkül erősödhet a misszió ügye. A templomépítés jelentősen előrehalad ebben az évben, együtt az immár emeletes rendház befejezésével. A munkálatokat a polgári lakosság17 és a labanc fővezérek18 is támogatták. A misszió iskolája is működött, több görög katolikus gyerek is beiratkozott oda. A jezsuiták új működési területe lett a görög katolikusok lelki életének gondozása, amit bizonyít, hogy az 1705-ben beindított betlehemezés és a vízkereszti házszentelés során római és görög katolikusok egyaránt fogadták lakásukban a jezsuitákat. 1706 a további missziós fejlődés éve, a császári tisztek oltalma mellett, még ha szórványos katonai konfliktusok voltak is, viszonylag zavartalanul történt a városi és a környék falvaiban történő tevékenység, amelyet kiegészített a környéken táborozó labanc csapatok katonáinak lelki ellátása is.19

Az 1706. őszi hadjárat során Erdély újra kuruc kézre került, s a következő év tavaszán éppen Marosvásárhelyen került sor Rákóczi fejedelmi beiktatására, ami a rendház életében és presztízsében egyaránt fontos eseménynek számított. „A Fejedelem beiktatási ünnepségére több előkelő egyházi férfi jelent meg. A Jézuita rendből: a kolozsvári, a gyulafehérvári, udvarhelyi superiorok. A belső székelyföldről három főesperes; a Sz[ent] Ferencz-rendiek képviseletében kettő, akik közül egyik P[áter] Lampik Imre custos volt; Remete-Sz[ent] Pál rendből: Radványi Eustach20 és és Bencsik Márton; ezek mind a missió házban nyertek elhelyezést egy-egy szobában 2-3" - olvashatjuk a háztörténetben.21 A beiktatás vallási része, a városi, többségében református polgárság óhaja ellenére nem a Vártemplomban, hanem éppen a jezsuiták templomában történt, maga a hivatalos ünnepség a Maros partján került megrendezésre, majd az országgyűlés megtartásának biztosította a színteret a Vártemplom.22

Rákóczi fejedelmi beiktatását követően a harcok tovább folytak, s a város újra labanc kézre került. Montecuculli, a császári erdélyi hadak fővezére „midőn a Várban helyszíni vizsgálatot tartott, a kálvinisták által már 150 év óta lefoglalt templom kápolnáját használhatlan állapotban találja; azonnal szemet vet rá, s a tanács és a kálvinista atyafiak minden ellenzése daczára lefoglalja, hogy abban a katonaság számára kath[olikus] rendes isteni tisztelet tartassék... Dictum factum: az egyik Jézuita már a karácsonyi éjjeli és nappali sz[ent]misét ott tartja. A missió templomában a szertartást a Mikházáról segítségül hívott atya végzi. Az események e váratlan fordulását a kálvinisták haragos indulattal nézik. De a szigorú katonai intézkedéssel szemben gyűlölködésüknek még hangot sem mertek adni. Az udvarnál mindkét részről hatalmas főurak léptek föl. Végre is mivel a kálvinisták voltak nagyobb számmal: nem térhetett ki kérésük elől az udvar, s így újból az egész várbeli templom visszaadatott a kálvinoknak" - jegyzi fel a háztörténet.23 A labancok jezsuitákat támogató intézkedései mindenképp lehetővé tették újra a környék misszionálását, ahol Körmendi Imre tevékenysége eredményeként a háztörténetbe elégedetten jegyzik fel, hogy „meg is lett az eredménye, mert a merev és csökönös kálvinizmus kezd lágyulni, gyűlöletből alább hagyni, s elfogultságaiból kivetkezni. Kezdenek szemei az isteni igazságok előtt nyiladozni, s újból fölmelegedni."24

1707 augusztusára a templom kibővítése is elkészült, s a jezsuiták megpróbálnak új ingatlant is szerezni a városba. Mint idegenek ugyan a városi törvények értelmében örökös birtokot nem szerezhettek, de megtalálták a kiskaput a zálogos adásvételi szerződés útján történő telekvásárra. Annak ellenére, hogy a városi tanácsosok megpróbálták ezt megakadályozni, a labanc tisztektől, sőt magától Montecuculli fővezértől25 pénzt szerző jezsuita atyák birtokba vettek egy telket a Klastrom utcában. Rövidesen Náznánfalván is sikerül ingatlant szerezniük.

A gyarapodó misszió történetében 1707-ben különleges fontossággal bírt, hogy a „háborús viszonyok miatt ugyanis a szülők tanuló gyermekeiket nem vihették Kolozsvárra. Azért különösön az előkelőbbek a helybéli atyákat kérték föl hogy találjanak módot arra, hogy gyermekeik itt helyben nyerjenek megfelelő oktatást. Az atyák egy tanítót vettek föl, aki vezetésök mellett az itthon maradt gyermekeket tanította."26 A következő évek már a kurucok térvesztésének az évei, főleg a trencséni csatavesztést követően. A jezsuita rend helyi háztörténete a további fejlődés részletezésénél már nem is számol be számot tevő, kuruc-labanc harchoz köthető zavaró tényezőről. 1709-ben a pestisjárvány nehezíti ugyan a misszió működését, ami a környező falvakban 1710-ben is fennakadásokat okozott. 1711-ben komoly alapítványi anyagi fedezethez jut a rendház a császári udvari Kancellária határozata eredményeként. Ennek során egy jelentős összeg (3000 forint) kamatját kapják meg a vásárhelyi jezsuiták27 a ház fenntartására, így a misszió kevésbé kötődik már az alkalmi adományokhoz.

A háztörténet krónikaszerű bejegyzései, még ha kerülik is a politikai állásfoglalást a kuruc-labanc harcok kapcsán, mégis utalnak a jezsuiták érzelmeire. A harcok kezdetén inkább az óvatosság a mérvadó. 1703 decemberében, amikor a labanc lovasság közeledtének hírére a kurucok eltávoztak, a labancok a várat átvizsgálva, mielőtt távoztak volna, a jezsuita missziót meg akarták ajándékozni néhány ökörrel, amelyet elővigyázatosságból a páter nem fogadott el, hanem a város szegényeinek adományozta.28 A változó s nem egyértelmű katonai helyzetben számolnia kellett azzal, hogy a visszatérhető kurucok labancok iránti elkötelezettségként értékelnék, ha azok katonáitól bármilyen ajándékot elfogadna.

A változó kimenetelű, de Marosvásárhely esetében többnyire labanc sikert hozó harcok során ez az óvatosság továbbra is tetten érhető. Viszont annak ellenére, hogy a jezsuita háztörténet írója nem próbálja értékelni a két szembe álló felet, a szóhasználat inkább a labancpártiságot erősíti. Miközben a labancok vásárhelyi tartózkodását mint egy csendes ellenőrzést rögzíti a feljegyzésekben, a korábban már bent levő s az újra visszatérő kurucok esetében a városszerte sorra kerülő pusztításokat jegyzi fel, a misszió munkáját veszélyeztető, akadályozó tevékenységeikről adva számot. Az 1704-ről történt feljegyzés egyértelműen meg is állapítja: „a háborús villongások következtében a sok állott szenvedés inkább, mint a rendes missiósi munkálkodás ideje".29

Az itt tevékenykedő páterekről tudjuk, hogy Tallián Miklós „superior még a kurucz-hadak mozgalmas idő kezdetén30 Szebenbe távozott vala, hogy az ott lakó előkellő kath[olikus] főurak és tisztviselők (Gubernisták) vallási szükségleteiket kielégítse. Azért a marosvásárhelyi ház minden ügyét Körmöndi Imre atya vezette és gondozta."31 Körmöndi Imre jezsuita ünnepélyes fogadalomtétele 1704 tavaszán történt meg,32 aki 1706-ig, Tallián visszatértéig főleg a mikházi atyák támogatásával intézte a rendház missziós tevékenységét. 1707 elején Tallián újra elhagyja a vásárhelyi rendházat, Kolozsvárra távozva lelkigyakorlatra. Körmendi Imre magára maradva segítségül kapja ugyan Menyhárt Antal atyát, de amikor kiderül, hogy Rákóczi sikereit követően Marosvásárhelyen fejedelemmé lesz beiktatva, visszatér Tallián, hogy „az országos ünnepségek alatt a missiót méltóképpen képviselje". A beiktatás után Tallián újra csak Kolozsvárra távozott és onnan többet nem tért vissza. Pedig a város újra labanc uralom alá került. Az új házfőnök ekkor a korábbi segéd, Körmendi Imre lett, aki tisztjét a kuruc-labanc harcoknak a lezárását követő évig, 1712-ig látta el. Ekkor ő is Kolozsvárra távozott.33 Ezek a bejegyzések arra engednek következtetni, hogy a rekatolizációt támogató császári csapatokhoz inkább lojális jezsuiták a kuruc-labanc harcok ideje alatt az osztrákokat védelmezőnek tekintették a kurucokkal szemben. A város kuruc kézre kerülésekor Tallián házfőnök mindig alkalmat talál állomáshelyének elhagyására, egyetlen kivételt téve: a katolikus kuruc fejedelem, Rákóczi beiktatásának alkalmát.

Összegzésként megállapítható, hogy a Rákóczi-szabadságharc eseményei, még ha nem is tudtak olyan kedvező körülményt nyújtani a jezsuiták tevékenységére, mint amilyet a katolikus osztrák császári kormányzat támogatása jelentett korábban, illetve a szatmári béke után, a marosvásárhelyi és a környező falvakban történő missziót mégis előnyösen érintette, hogy a jezsuiták közvetítő szerepe miatt a lakosság fokozottabb tiszteletet tanúsított a korábban rendi határozatokkal Erdélyből többször kitiltott renddel szemben. A templom- és rendházépítés ezért is nagyobb helyi támogatást kap, s a jezsuiták működési területei miatt oly fontos oktatási tevékenységben a vásárhelyi iskolának éppen a háborús helyzet indokolta szükségállapotban való fejlesztése hosszú távon fontos következménye volt a szabadságharcnak.

Jegyzetek

1 Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár. Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltár. Naplójegyzések a Maros-Vásárhelyi r[óma] k[atolikus] Plébánia történetéből (fordította: Karácsony Márton) (a továbbiakban: Napló). Karácson Márton a háztörténet fordítója, Marosvásárhely plébánosa volt 1899-1920 között. Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára. Budapest-Kolozsvár 2009, 290.

2 Az erre vonatkozó adatokat l. Pál-Antal Sándor: Rákóczi és Marosvásárhely. In. Muzsnay Árpád (szerk.): Évfordulós tanácskozások 2004, Szatmárnémeti 2005, 278-285. Az eseményekre vonatkozó részletes adatok: Cserey Mihály Historiája 1662-1711, Pest 1852, 338,; Benkő Károly: Marosvásárhely szabad királyi város leírása 1862-ben. Szerkesztette, a tanulmányt írta és jegyzetekkel ellátta Pál-Antal Sándor, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001; Orbán Balázs: A Székelyföld leírása IV., Pest 1870., 115.; Magyari András: Marosszék a Rákócziszabadságharc idején. In: Milleniumi megemlékezés. Marosvásárhely 2000. IV. 7-8. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, [2000.], 40-45. Újra közölve Uő: Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003. 158-166.

3 Ugyanezt teszik 1704-ben is a kuruc csapatok közeledésének a hírére. Érdemes odafigyelni arra, hogy a labancok érkezésekor nem sietnek ily módon biztonságba helyezni javaikat.

4 A vezér neve Graven ezredes. Benkő, i. m. 80. apud. Pál-Antal Sándor, i. m. 279.

5 30. oldalon jegyzi fel a háztörténet, hogy 1719-ben hasonlóan veszélyes helyzetbe került a város, amikor a tanács nem talált semmilyen kiutat a megmenekülésre. Ekkor is a jezsuiták vállalták a császári felmentő sereg értesítését, s amint a Domus meg is jegyzi: a Rákócziféle hadak járásakor, midőn az ellenséges hadak vezéreinél a vár iránt kíméletet eszközölt (mármint Körmöndi), úgy minden alkalommal ezt megtették. Ezzel magyarázza Karácson Márton, hogy újév napján a jezsuita superiort az egész városi tanács (kálvinisták is) üdvözlik.

6 Napló, 15.

7 Napló, 17.

8 A háztörténet folyamatosan Petki néven hozza Pekry Lőrinc kuruc tábornagy nevét. Vö. Makkai László - Szász Zoltán: Erdély története II. 1606-tól 1830-ig, Bp. 1986, 903.

9 A megmenekült férfi a későbbiekben a jezsuiták szolgálatába szegődve segítette munkájukat. Napló, 17.

10 Napló, 19.

11 Ebben az esetben is Rákóczi 1705-ben nem a jezsuiták Magyarországról történő kitiltásához járult hozzá, hanem csak azoknak a német rendtagoknak kellett távozniuk, akik nem voltak hajlandóak letenni az esküt a konföderációra. A magyar rendtagok tovább tevékenykedhettek. Köpeczi Béla, Rákóczi útjain. Tanulmányok, Budapest 2004, 145.

12 Napló, 15.

13 „A nehezen szülő asszonyoknál csodás-szerű hatással alkalmaztatott Sz[ent] Ignácz ereklye tárgya. Így Kornisnén, Petkinén náznánfalvi Delnei Mihálynén, és sok másokon, ami méginkább emelte Loy[olai] Sz[ent] Ignácz tiszteletét." Napló, 17.

14 Napló, 12.

15 A jezsuiták nehéz helyzetbe kerültek ugyan, de sikerült támogatásokat szerezniük: „Az említett tűzveszedelem a város jórészét, s így a Jézuiták házát is elperzselte. Több mint 900 fr. értékű építési faanyagot semmisített meg. A missióháznak a lovakon és szekéren kívül semmije sem maradt. Ezeket is már elvesztegendő vala, ha Szent Demeter grófnője: Gyulaffi Zsofi, özv[egy] Csáky Gáborné pénzzel és egyéb élelmi, stb. tárgyakkal sürgősen ki nem segíti. Így siettek a többi főúri és jótékony kath[olikus] családok a missió ínséges állapotán segíteni. Gr[óf] Petki Lőrincz, a kurucz hadak generálisa, 32 mérő (köböl?) búzát küld. A már többször említett Balogh Ferencz pénz és egyéb szükséges tárgyakat. Szentgyörgy grófnéja Petki Dávidné szintén bőkezűen segíti. Az udvarhelyi és kolozsvári Superiorok sem maradnak a marosvásárhelyi missió ház ínséges állapotának száraz szemlélői. Az előbbi az akkor nagy pénzt tevő 20 frot, az utóbbi minden más nemű szükségesebbel jön segítségre, amiket az ellenséges hadakon (kurucz) át a ház hűséges barátja és kántora - a fiatal Sándor János szállít haza." Napló, 16.

16 Mikháza, Szováta, Nyárádköszvényes, Nyárádremete...

17 „... különösön pedig a kath[olikus] falvak segítségével teljesen befejezéshez közeledett. Hodos, Köszvényes a faanyagot ingyen adják. Sőt az építésre vállalkozók is a kialkudott díjnak felét elengedik. Segít mindenmódon a város is. A kálvinista Teleki Mihály a ház maecenása lesz. A Haller, Bálintitt, Petki, Boér, Torma főúri családok férfi és nőtagjai vetélkednek a templom felszerelésében, a ház ellátásában." Napló, 18.

18 „A híres és félelmes Karaffa János császári generalis is a kuruczoktól elvett zsákmányokból, például szőnyegeket s más tárgyakat ajá[n]l föl." Napló, 18.

19 Napló, 18.

20 Özséb. Radványi Özséb volt az 1703-ban a pálosok gondjára bízott tövisi kolostor első perjele. A kolostor eredetileg a ferenceseké volt, de 1601-ben történt elpusztulását követően 1701-ben gróf Apor István felesége kérésére újjáépítette, s a pálosokra bízta.

21 Napló, 19. A beiktatásról viszonylag gazdag a szakirodalom, ez az esemény a legjellegzetesebb Rákóczi és Marosvásárhely kapcsolatában, illetve a helyi Rákóczi-kultusz fejlődésében.

22 Makkai-Szász, i. m. 912-913.

23 Napló, 21.

24 Napló, 21.

25 A zálog összegének 4/5-ét fizette ki, 100 forintból 80-at személyesen adományozva. Napló, 21.

26 Ez a szükséghelyzet következményeként 1709-ben elkezdődött a 200 tanulót befogadó iskola építése, amelyet 1712-re fejeztek be.

27 Ez a 3000 forintos alapítvány tette lehetővé az iskola építésének a befejezését.

28 Napló, 14.

29 Napló, 14.

30 1704-ben. Nem tekinthető egészen véletlennek, hogy éppen úgy a szászföldre menekül, mint ahova Rabutin generális, a császári csapatok vezetője is visszavonult ekkor. A jezsuita háztörténet 1713-ban méltatva a korábbi házfőnökők érdemeit, Talliánról a következőket jegyzi fel: „...akiről gróf Kornis Zsigmond erdélyi gubernátor jóleső kedélyességgel szokta mondani, hogy amidőn a kurucz és labancz hadakozások az erdélyi urakat Szebenbe zárta és a külső részekkel minden összeköttetésük megszűnt; társadalmi összejövetelük a templomra szorult, egyedüli örömük az volt, ha fennevezett Pátert a szószéken beszélni hallották." Napló, 23.

31 Napló, 18.

32 „A várbeli és városi közönség vallásfelekezet különbség nélkül vett abban részt, s az ünnepeltet sokféle ajándékkal lepik meg." Napló, 15.

33 Napló, 18-22.

 

Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése