Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv

eGY ERDÉLYI „FIORETTI”
P. Bíró J. Antal: Szolgálati papság

 

Nem sokan kezdenek 92 éves korukban könyvet írni, még kevesebben tesznek árva gyerekek javára alapítványt. Bíró J. Antal ferences szerzetes azonban azok közé tartozik - írja róla Takács Éva újságíró -, akikre Isten sok feladatot rótt, és igyekeznek tehetségük és lelkiismeretük szerint teljesíteni is azt. „Márton Áron püspök szenteltje vagyok, az ő kitaposott nyomdokán haladok" - mondja határozottan a páter. Az az útravaló, amit egy egész életre kapott, megtartotta erejét a láger hat éve alatt, meg később, amikor a temesvári egyházmegyében szolgált 47 éven keresztül. Harminc éve nyugdíjas, de hatalmas lelkesedéssel vállalta föl rendtársa, Böjte Csaba mellett - az ő segítésére - a szászvárosi plébánia vezetését, s abban a meggyőződésében, hogy Csaba testvér gyermekmentő szolgálatát a plébániai teendők ellátásával támogathatja, magas kora sem ingatja meg. Közben kitartóan küzd a szászvárosi magyarságért, csodálatos kertjében dolgozik, az egész erdélyi magyarságot verseivel biztatja jóra és szépre.

„Olyan eseményeket írok le, és olyan személyeket mutatok be - írja a Szolgálati papság. Értünk éltek, ismerjük meg őket! című kis könyvecskéjében -, akiket magam is ismertem, kikkel együtt éltem, hisz magam is benne voltam és benne vagyok a papi élet forgatagában. Ne csodálkozzanak, ha bölcsességeimért a megboldogult rendfőnökömhöz folyamodom. Benedek Fidél volt tartományfőnök, aki a történeti tudományok doktora volt, arra tanított, hogy a székely ember mondatának csak a második felét fogadjam el." A kötet bevezetője, de a

zárszava is az őt felszentelő püspökét, az „emberkatedrális"-t idézi. „Amikor letéptek az anyatestről bennünket - írja -, a nyakunkba zúdult a kisebbségi sors, a romániai magyarság legválságosabb korszakában Isten prófétát küldött a megriadt, tájékozatlan magyar népnek. Ezt a prófétát most nem Mózesnek, hanem Márton Áronnak hívták. Mi lett volna velünk és népünkkel, ha nem lett volna olyan, mindenre elszánt vezérünk, mint Áron püspök? Szikla, melyre nem csak felnéznünk, de belekapaszkodtunk, s mert a szikla erős volt, magunk is megmaradtunk. Sem neki, sem a nevével fémjelzett eszméknek árulói nem voltunk." Az ilyen sziklák árnyékában születtek a lelkesítő gondolatok, melyet szerzőnk így verselt meg: Márton Áron püspök nélkül, Az erdélyi magyar sorsa, Ezer viszály közepette, A semmibe hullott volna. Élet! A székelyt megölni hiába akarod, Acél fa az, melynek páncélkarján eltörik vaskarod.

A kötet rendkívül jó stílusban és humorérzékkel fűszerezett anekdotákkal ad számot ferences életének több eseményeiről. Leírja, micsoda boldog ember, mert már életében két élő szenttel találkozott: Csiszér Elek tartományfőnököt az erdélyi ferences rend oszlopának nevezi, míg. P. Seres Szolán novicius magiszteréről a következő aranyos történetet írja: Medgyesen az egyik városnegyedet Szolán városnegyednek hívják. Módos emberek voltak a szülei, s a magiszter 16 éves korában jelentkezett a főjegyzőnél, bejelentve, hogy lemond minden örökségről. A jegyző meghökkent, hátradőlt a székében, levette szemüvegét, mereven nézte: Fiatalember! Magának elment a szép esze? El! Elvette Szent Ferenc. Ugye milyen mellbeütő mondattal kezdődik egy szentnek az élete?

A diktatúra alatti években, habár a rendet feloszlatták, egyesegyedül ő volt az egész provinciában, aki csuháját csak éjszakára vetette le. Ha utazott, a csuha fölé bő köpenyt vett magára, de amit novicius korában felvett, az nem hiányozhatott róla. Rendkívül élményszerű-ek azok a kis írások is, amelyek 1951. augusztus 20-át, Szent István napjának éjjelét írják le. Mint kék égből a villámcsapás, felverve félálmukat, kiemelve az ágyból - Erdély 22 kolostorából - 140 szerzetest gyűjtöttek be. Hogy hová? -senki sem tudta, senki sem mondta, a fantáziára volt bízva, egész éjjel gyötört a bizonytalanság: hová? Ködbe, börtönbe, zárkába vagy a halálba? Nemsokára jön a verses válasz:

Bizodalmunk vagyon benne s Máriában, / Mint édes hazánknak hű pártfogójában. / Kit még életedben neki ajánlottál,/ S szent koronáddal együtt feláldoztál. / Isten irgalma, a boldogságos Szűzmária oltalma, / És Szent István közbenjárására / Eddig meg nem emésztettünk. / Egyik szemünk sírt, a másik nevetett, / Páros ívű szép szivárvány koszorúzta keletet.

Ez a szivárvány - írja tovább - a ferenceseknek a hit és a reménység színe volt, ami hála Istennek szabaduláshoz vezetett, mert a Ferenc-rend a többi rend között a legmagasabb létszámmal indult a visszarendeződés után, a romok eltakarítására.

Érdekes színfoltja a kötetnek a Futár, az erdélyi deportált Ferenc-rend hetilapja. Az intelligens ember soha nem ütközött meg - olvashatjuk -, ha szelíd iróniával parodizálták, éppen ellenkezőleg. Jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy közérdeklődés tárgya. Nem úgy, mint Kádár János, aki miatt Hofi Gézát egy pár hónapra állásából felfüggesztették. Amikor a miniszínház vezetője vezette vissza a színpadra, bemutatván a lelkendező közönség előtt, belépve megkérdezte: Géza, te látom, sántálsz. - Igen, megütöttem a bokámat - válaszolta.

A szomorú szent bizony szomorú szent, akinek soha sincs mosoly az arcán, aki a legkisebb napfény elől is az árnyékba húzódik, az olyan, mint a lassan hervadó virág, vége a sziromhullás, a lassú halál. A rab embernek egyetlen éltető ereje a remény, a derű és a humor, még akkor is, ha erőltetett, mert ez segíti át a reménytelenség mély szakadékain. A kalitkába zárt madár is énekel, s mi több, fokozza a szabad ember kedélyének világát. A szerzeteslágernek is egyetlen célja és ereje volt: megmaradni. A Futár is mint lágerlap ezt a célt szolgálta.

Végül kiemelkedő az a megemlékezés, amely P. Boros Fortunát tartományfőnökről - Zetelaka 20. századi jeles egyéniségéről - szól. (Ez a székely község a környező falvak közül azzal emelkedik ki, hogy a legtöbb barátot és világi papot adta az egyháznak.) Boros Fortunát tudományos felkészültségével, irodalmi és lapszerkesztő munkásságával az erdélyi ferencesek megbecsülését nagyban emelte. Azóta nem szerkesztettek a nép szívéhez olyan közel álló, népszerű hitbuzgalmi folyóiratot, mint amilyen a Katolikus Világ volt. Történelmi írásai (vagy 12 kisebb-nagyobb kötet) értékes forrásai lehetnek az utána következő történészeknek. Mint szerzetes példát mutatott, mint tudós világított, s mint vértanú bizonyított. Méltán sorakozik a többi börtönben elhunyt papokkal a vértanúk galériájához: 1953. március 16-án a Duna-csatornánál agyonverték. Sírja ismeretlen.

A kis kötet előszavában Böjte Csaba arra utal, hogy a 21. században folyamatosan változó világunkban mindnyájan keressük a helyünket és szerepünket. Úgy gondolom, hogy mi, Istennek szentelt személyek is, e hihetetlenül felgyorsuló világunkban, tudatosan szembe kell néznünk szolgálati papságunkból kifolyó szerepünkkel, feladatainkkal, mindazzal a kihívással, mi sajátos identitásunkat meghatározza. Anyánk, az egyház, e célból is hirdette meg a papok évét, irányította tudatosan figyelmünket az emberiséggel egyidős szolgálatra, a papságra. E kis füzetecskében a kilencvenkét éves Bíró Antal atya állít elénk néhány 20. századi erdélyi papi személyiséget. Nem teljességre törekvő történelmi feldolgozások, hanem egyszerű, mindennapi kis történetek, amolyan erdélyi „Fioretti", egyszerű, kis virágoskert. Isten arcának vonásai felcsillannak egy-egy erdélyi papi arcon, melyet Antal atya nagyon ügyesen próbált számunkra, a későbbi korok gyermekei számára is láthatóvá tenni.

Szent Ferenc Alapítvány, Déva 2010

Udvarhelyi Olivér


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése