Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Máté Róbert
vALLÁSOS, ANTROPOLÓGIAI ÉS DIAKONÁLIS RELEVANCIÁK
RELATIVIZÁLÓ KONTEXTUSOKBAN

 

Religiöse, anthropologische und diakonale Relevanz in relativierenden Kontext
Die letzten Jahrzehnte brachten auch in die kirchlich-religiöse Landschaft Europas tiefgreifende Änderungen. Soziologen sprechen über Verlust an Relevanz, somit eine Relativierung religiöser Elemente, besonders im Alltag. Blickt man hinter diesem symptomatischen Bild über die Kirche, so stellt sich heraus, dass Religion und Religiosität schon immer eine maßgebende Rolle in der Strukturen und Besinnung der Gesellschaft gespielt haben. Den Glauben heute zu beantworten, d. h. die frohe Botschaft den Menschen heute zu vermitteln, stellt alle Beteiligten vor großen Herausforderungen. Dabei erweist sich der Dienst der Liebe in der Kirche (DCE) als besonders wichtig und auch relevant. Besonders dann, wenn sich der Dienst am Nächsten nicht nur auf die schnelle Notlinderung beschränkt, sondern versucht das Leben in ihre Ganzheit anzusprechen…

Schlüsselwörter: kirchlich-religiöse Landschaft, Verlust an Relevanz, Relativierung, Religion, Religiosität, Dienst der Liebe in der Kirche

 

Helyzetelemzés

Vallásos magatartásunk a mai európai és itthoni kontextusban egyre több kérdés megválaszolását sürgeti. Adott környezetben, adott körülmények között újabb aktualitást nyer a hitelesség és megbízható, irányadó bizonyosság, objektivitás kérdése. Köztudott és a ma társadalmában egyre inkább megtapasztalható valóság az, hogy elmúlt évszázadunk utolsó évtizedei óta nincs olyan irányadó, mindenki számára egyformán eklatáns, egyben kötelező paradigma, amely meghatározó jelleggel bírna. A metafizika recepciója terén az elmúlt évtizedekben tapasztalható változások továbbra sem mentesítették a ma keresztényeit a mindennapok konkrét körülményeivel való megbirkózástól. Ennek ellenére úgy tűnik, nem olyan egyszerű a metafizikától, de leginkább annak gyakorlati alkalmazásától eltávolodni. Sőt, a legkorábbi történelmi események, történések inkább arra engednek következtetni, hogy egészen tényszerű, komoly következményeket magával hordozó események kihívásként tornyosulnak és Isten népe számára nagy jelentőséggel bírnak. Mindazokra a folyamatokra gondolok, amelyek által nem igazán egyértelmű az, hogy a mai Európai Unió polgárai egyértelműen és félreérthetetlenül kereszténynek, azaz krisztuskövetőnek vallják magukat ennek minden jogi, társadalmi és személyes vetületével. De utalok azokra az egyházi belső vagy külső relativizációs és egyéb polarizációs közegekre is, amelyek által az egyes közösségeken belül is megtapasztalható a mai egyház és egyházi élet, elmélet és gyakorlat közötti esetleges vagy tényszerű diszkrepancia, avagy a krisztusi értelmezésű konszenzus. Ezek mellett sorakoznak még olyan tényezők, mint a demográfiai változások, azaz a társadalom fokozott elöregedése, avagy a nem csupán gazdasági vonatkozású krízis, amely több mint két éve szedi áldozatait térségünkben. Ezen tényezők mellett már csupán „ráadás" az elmúlt hónapok mediális kampánya, amely egyes egyházi tisztségviselők elmúlt évtizedekben elkövetett, botrányos vagy kevésbé botrányos, viselt ügyeit állította reflektorfénybe.

Ilyen közegben újra és újra fokozottabb odafigyeléssel kell keresztény mivoltunk külső és belső megnyilvánulásait megfogalmazni. A pilátusi „Mi az igazság?" olyan értelemben aktuális, miszerint olyan krisztusi gyökerekkel rendelkező, hiteles tettekre van szükség, amelyek minden emberi tökéletlenség, bűn és nyomorúság mellett megéreztetik azt, hogy Krisztus egyháza, a benne élők közössége által, nem téveszti szem elől igazi küldetését.

Ilyen kontextusban a szeretetszolgálat különös relevanciával bír. Szekularizált társadalmunk nem mentesült a szegénységtől és nyomortól, ez továbbra is életének alkotóeleme, velejárója. Abban sem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a szenvedők iránti törődés kultúránk, életformánk alkotóeleme, amelynek különleges mivoltáról, identitásáról időnként el kell gondolkodnunk. A szegénység, igazságtalanság és társadalmi egyenlőtlenség elleni küzdelem előbb-utóbb szembesít a vallásosság, a hit mint élő istenkapcsolat problematikájával. Különösképpen az egyház(ak) azok a szervezetek, amelyeknek mindig reflektálni kellene a vallásos magatartás és az emberi cselekedetek, magatartás párhuzamaira. Annál is inkább, mivel 2001. szeptember 11. óta ennek apokaliptikus vonzatai is vannak...

Európai kontextusban elmondható, hogy a vallásosság, vallásos identitásvállalás több területen is kívánnivalót hagy maga után. Ennek különösen a szeretetszolgálat antropológiája szempontjából van kiemelkedő jelentősége. Gyakran vagyunk ugyanis annak a tanúi, hogy a vallásos elemet különböző megfontolásokból hajlamosak vagyunk ignorálni, másodrangúnak tartani, háttérbe szorítani. Méltányos és igazságos-e, ha a szeretetszolgálat hitbeli és vallásos vonzatainak és Istenben való gyö-kerezettségének csupán Hamupipőke szerény köntösét nyújtjuk? Ez a kérdés különösen akkor kimagaslóan releváns, ha egyházi szervezetekről van szó, így tehát a szeretetszolgálat szempontjából korántsem elhanyagolható.

Társadalomtörténeti és filozófiai kontextusok

A magát felvilágosultként meghatározó ember alapvető magatartása a vallásosság elvetése, hatálytalanítása. Már Thomas Hobbes ebben látja a kiutat korának feszültségteljes vallási háborúiból. Egy matematikai modellen alapuló szigorú racionalizmus az ő szemében garantálta a kulturális és vallási „maradványaitól" tiszta igazságot. Ő úgy gondolta, hogy a matematikai precizitással megfogalmazott gondolat minden kulturális, vallási stb. gyökértől és háttértől tisztán az, amit bárki racionálisan beláthat és magáévá tehet. Axiómája - gondolkodni annyi, mint számítani - számos ember világnézetének alapja.1

A königsbergi professzor, Immanuel Kant természetes vallásfogalma és antropcentrikus vallásértelmezése csak mélyített a válságon, amennyiben egy élő, emberközeli Istentől elvonatkoztatva, egy racionalizált és mítoszta-lanított deisztikus istenképet propagálva, a vallásos jelenséget történelemfilozófiai produktumként mutatja be. Benne az ember szabadsága, amely nem igényel metafizikai kötöttséget, csupán szabályokhoz való alkalmazkodást. Az emberi magatartás ihletője és mércéje így a gyakorlati ész lesz, amely az ember reflektáló képességében gyökerezik és önmagában, önmagának elegendő. Tagadhatatlan, hogy Kant hitt Istenben, de kiszakította a keresztény hitet történelmi és egyben bibliai gyökereiből. Így a hit, a vallásos magatartás Kant szemében a gyakorlati ész kategóriáival megfogalmazható észvallás és erkölcs lett.

A vallásos jelenség társadalmi relevancia-veszteségének folyamatában a francia forradalom mérföldkőnek számít. Voltaire kijelentésével: „Ecrasez l'infame" (Tapossátok el a gyalázatost) olyan új időszámítást akartak bevezetni, amelyben az egyén a sorsát saját kezébe véve alakítja életét, végső célként az emberiség javát tartva szem előtt. A forradalmi eszmék terjedésével az egyház, a vallásos jelenség tovább veszített relevanciájából, valamint közösséget és társadalmat formáló pozitív erejéből. A történelem tanúskodik egyben arról is, hogy a mindenféle transzcendencia nélküli, csupán ember- és egyénközpontú racionális és istentagadó életforma nem ritkán vezetett lelkiszellemi tévútra. Elegendő a francia és angol gyarmatosításra, rabszolgaságra és önkényre gondolni, amely modernnek hitt korunkban rasszizmusban és kommunizmusban, avagy éppen gátlástalan kizsákmányoló kapitalizmusban öltött és ölt alakot. A felvilágosult forradalmár ugyanakkor sem eszmeileg, sem gyakorlatilag nem tudott az emberi nyomor, szenvedés és szükség jelenségeire és valóságára kielégítő választ adni.2

Relevanciavesztés és relevancia újrafelfedezés

A felvilágosult, Istent és a vallásos jelenséget a köztudatból kiszorítani akaró magatartás olyan társadalmat érintő dokumentumokban is fellelhető, mint például az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya (1787). A honalapító atyák a vallást pusztán két alkalommal említik mint olyan jelenséget, amely a nép körében lázadás és zavargások forrása lehet, ezért elkerülendő.3 Közel 200 évvel később, 1945-ben, az ENSZ-charta megfogalmazásakor sem javult a helyzet. A vallás mint fogalom csupán egy alkalommal fordul elő, együtt a faj, nem és nyelv fogalmakkal. Ezekkel együtt a vallás nem lehet diszkriminatív kritérium a nemzetek közötti együttműködésben.

Napjainkhoz legközelebb a lisszaboni szerződés szövegének megfogalmazása körüli vita áll. Az egyes honatyák kétségkívül a felvilágosodás eszméinek hatására vetették el a dokumentum eredetileg szándékolt transzcendens beágyazását. A 2007. december 13-án elfogadott dokumentumba hosszas küzdelem után ugyan bekerült a vallásos örökség mint fogalom, de mindez a vallásos jelenség európai társadalomra gyakorolt mélyreható befolyásának fényében eléggé vérszegényen hat, akárcsak a már említett dokumentumok esetében. Nem is szólva arról a szerepről, amelyet a kereszténység a nyugati kultúra és civilizáció, de akár az egyesült Európa kialakulásában mindvégig játszott.

Nem kétséges ugyan, hogy mai társadalmunkban az állam és egyház különállása nem képezi vita tárgyát, komolyan nem is képezheti, nem volna ugyanis helyes az állam autonómiáját az egyház javára aláásni. Pusztán arról van szó, hogy a vallásos jelenséget mai megnyilvánulásában előítélet- és befolyásmentesen szemléljük, elismerve a társadalomban játszott szerepét, amelyet az emberek együttélésében játszik.

Keresztény és vallásos mivoltunk ilyetén mellőzése előítélet-mentességet és haladó, modern tudást vindikál magának. A valóságban inkább hiányosságot fed fel, amennyiben ignorálja a vallásos jelenség szociológiailag, tudományosan is bizonyított szerepét. Elég itt két olyan kimagasló alakra utalni, mint Émile Durkheim (1858-1917), valamint Max Weber (1864-1920). Mindketten meggyőződéses ateisták voltak, így nem vádolhatóak részrehajlással. 1904-ben Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című, híressé vált írásában azt állítja, hogy a kálvinizmus, különösképp a puritanizmus, valamint a kapitalizmus kialakulása között összefüggések vannak, amennyiben az egyes emberek vallásos magatartása társadalmi viselkedésükben is alapvetően kifejezést nyer. Bár ez a kijelentés nem mindenütt örvendett egyértelmű elfogadásnak, mindenképp bizonyítéka annak, hogy európai és észak-amerikai viszonylatban a kulturális és történelmi önazonosság megfogalmazásában központi helyet foglalt el. Durkheim 1912-ben megjelent, A vallásos élet alapvető formái című műve szerint minden vallásos megnyilvánulás szociális jelleggel bír. Durkheim szerint a vallásos jelenség a közösségi tudat, a conscience collective magja, alapja. Így a vallásos jelenség a társadalomba való beilleszkedés, a társadalmi rend fennállásának előfeltétele.4 Ezzel ellentétben Weber az egyén individuációját egy adott vallás társadalomban elfoglalt és játszott szerepéhez köti.5 Mindkét modellben közös azonban az, hogy a vallásos jelenség meghatározó szerepét hangsúlyozzák az egyén társadalomban elfoglalt szerepe és társadalmi integrációja számára.

A felvilágosodás eszméi mellett, vagy akár ezek ellenére, a vallásos jelenség a civil társadalomban ma is lényegesen építő jellegű szerephez jut. Ha egyházi jellegű szervezetek vallásos specifikumával nem is azonosul, vagy egyenesen kerüli azt, sok olyan szervezet, vezető grémium van a ma társadalmában, amely egyértelműen elismeri az egyes egyházak szerepét és társadalmi pozitív fontosságát, különösképpen a szeretetszolgálat kontextusában. Itt a legnagyobb hangsúlyt e szervezetek szempontjából az egyházi keretekben zajló karitatív, szociális, de akár lelkipásztori munka folytonossága, kontinuitása jelenti. Ez a kontinuitás az, amely sok ún. „világi" szervezetben kívánatos hiánycikk. Sőt, mi több, olyan kezdeményezésekről is hallhatunk, amelyek hátterében az a meggyőződés áll, amely szerint a közjó előmozdítása érdekében, avagy a szegénység leküzdésében elengedhetetlen a jövőben az egyes szervezetek, valamint a történelmi egyházak közötti közreműködés, hídépítés.6 Ez a már beindult folyamat mindkét fél számára jelentőséggel bír(hat), amennyiben mindenképp arra is felszólít, hogy újból tudatosítsuk mindkét fél sajátosságait és szerepét, de feladatait és felelősségét is.

Egyházi és vallásos specifikumok és relevanciák

Európai kontextusban a vallásos jelenségben az elmúlt évtizedekben változások álltak be. A már meglévő, ismert vallásos formák egyrészt veszítettek relevanciájukból, másrészt ezek mellett újabbak jelentek meg.7 Úgy tűnik, ha egyházi vagy vallásos relevanciákat keresünk a mai társadalomban, akkor a szeretetszolgálat az az egyházi megnyilvánulás, amely különös jelentőséggel bír. Még nem keresztények számára is a vallásos jelenség egyik ismertetőjele, jelentőséggel bíró kritériuma az emberi szenvedés, szükség leküzdése.8 Ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások, mint például korunk gondolkodóinak nyílt és nyilvános állásfoglalása keresztény meggyőződésük mellett, minden triumfalizmus mellőzésével, a mindennapi keresztény számára is buzdító és bátorító jellegű erősen szekularizált világunkban.

Ebben a kontextusban különös jelentőséggel bír a Deus caritas est enciklika, amely egyfelől bátorítás, másfelől kihívás minden olyan keresztény számára, aki Krisztus követésében a szegény, szenvedő, megalázott és kisemmizett embernek „kölcsönzi" magát, képességeit, és kiáll ezek mellett. Nem mindennapos, ahogyan egy katolikus egyházfő egyidejűleg egyszerű és ugyanakkor nagyon komplex, árnyalt nyelven állást foglal, mutat utat minden olyan kereszténynek, aki részt vállal a konkrét szeretetszolgálatban. Azért különösen aktuális dokumentum ez, mert középpontba helyez néhány aktuális szempontot és kérdést. Így például azt az alapigazságot, mely szerint a vallásos jelenség, az Istenbe vetett hit az emberi élethez, egzisztenciához tartozik, enélkül igazi segítségnyújtás sincs. A keresztény segélyszervezetek számára az enciklika annyiban paradigmaváltás, amennyiben Istent újból a karitatív munka középpontjába helyezi.9 A médiumokban is elsöprő módon pozitívan értékelt enciklika tudatosítja egyházon belül is azt, hogy a diakónia a nyugati kultúra lényeges eleme, egyben a kereszténység névjegykártyája.10 Az egyháztól mint intézménytől eltávolodottak, a belőle kiábrándultak esetében is a szeretetszolgálat, a szegényeknek az emberi nyomor katakombáiból való kivezetése gyakran hitet ébreszt, világot gyújt és visszaadja sokak számára a reményt. Így a vallásos jelenség nem valami archaikus, régi idők letűnt maradványa, hanem Isten konkrét, kézzelfogható, mindennap megújulni képes jelenlétének, közöttünk levésének konkrét jele. A szeretet mindig újszerű. Ez az a valóság, amely Istent arra „készteti", hogy „arcát" mutassa és konkrét ember alakját öltse magára, így, kézzel fogható módon. Ez az a szeretet, amely lehajlik az emberhez mint teremtményhez és felemeli, ahogyan az irgalmas szamaritánus a Jerikóból Jeruzsálembe vezető úton a kifosztott és megvert utashoz lehajolt.

Jegyzetek

1 Vö. Thomas Hobbes, Leviathan, XIII. fejezet.

2 Romain Leck, Der Adler des Geistes, in: Der Spiegel, 20, 184kk.

3 AEÁ alkotmánya IV. cikkely, valamint 1. kiegészítő cikkely.

4 Vö. Thomas Luckmann, Die unsichtbare Religion, Frankfurt 1991, 48kk. 5 Uo.

6 Vö. Paul Josef Cordes, Die Anthropologie des Helfens und „Deus caritas est", in: Kirchen gegen Armut und Ausgrenzung, Dokumentation des Kongresses in Heidelberg (6-8 Marz 2008), Heidelberg 2009, 110111. Ebben a Cor unum pápai tanács elnöke, James Wolfensohn, volt világbank-elnök kezdeményezéséről tudósít, amely szerint az említett volt elnök World Faith Development Dialogue néven egy, a világbanknak alárendelt intézményt létesített, amelynek feladata a történelmi egyházakkal való közreműködés és hídépítés, különösen szociális-karitatív szempontból.

7 Vö. M. Ebertz, in: Erosion der Gnadenanstalt?, Frankfurt 1998

8 „A vallásban találjuk meg a reális világ szenvedései elleni harcot, valamint az igazság, jóság, szépség keresését. A vallás megerősíti az emberi lelket és nagyszerű lelki kárpótlást nyújt a mindennapi élet hiányosságai ellen [...] Az ateizmus és a tudomány gyakran nem képes a haláltól való félelmet megszüntetni, a vallásnak ellenben ez sikerül" -részlet Pan Yue, a Kínai Kommunista Párt egyik magas rangú funkcionáriusának beszédéből, in: Eglises d'Asie, Nr. 349, 2002. március 16.

9 Vö. a karitatív munkában résztvevő spiritualitásáról, ún. hozzáállásáról írtakkal DCE 31 kk.

10 Vö. a Frankfurter Allgemeine Zeitung 2006 január 20. számával, a Die Zeit 2006. január 26., valamint a New York Times február 3. számával.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése