Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Kulpinszky Eleonóra
kLERIKUS ÉS LAIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A PLÉBÁNIÁN A HATÁLYOS EGYHÁZJOGBAN (3)

 

The Collaboration of the Clergy and Lay Christians in the Parish According to Church Law (3)

In the third chapter of the article the author presents the parish as a possible place of collaboration between the clergy represented by the local priest, and lay Christians as individuals and organized in different kinds of communities. After presenting how church legislation changed on the theme of leadership within a parish and ways of running a parish, the author presents on how all these rules and possibilities are reflected in the circular letters of the Alba Iulia Archdiocese. The author states that lay Catholics' participation in the life of the local church is an important help also for the priest, as it was in the first Christian communities organized by St. Paul. The ultimate goal of parish life is to lead people, individuals and the community to salvation and participation in the life of the Holy Trinity.

 

A jog megvalósulása a plébánián

A Kelet-Római Birodalom keretében az egyház élete a 7-9. század között a régi maradt, Nyugaton viszont az egyház különböző változásokon ment át.1 Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi volt az oka a kereszténység 4. századbeli gyors elterjedésének. Ennek a kérdésnek rengeteg vonzata van. A különböző egyháztörténészek sokféle szempontból próbálták feloldani a kérdést, mint például „etsi deus non daretur" - mintha Isten nem léteznék - vagy éppen „etsi deus daretur" - mintha Isten léteznék elvek alapján.2 De jelen dolgozat keretei ennek a kérdésnek precízebb tisztázására nem adnak lehetőséget.

Jézus halála és feltámadása után az apostolok a „jézusi küldés" teljesítése érdekében bejárták szinte az - akkor ismert - egész világot, így a kereszténység elterjedése az alapítás után megkezdődött, és soha nem fog véget érni. Először a Jeruzsálemhez közel eső helyekre jutott el az evangélium, de a dolgok természeténél fogva csakhamar kilépett a szűk földrajzi keretek közül. Így megjelent egész Palesztinában és a szomszédos vidékeken.3 Szent Pálnak köszönhetően a zsidó- és pogány-keresztény közösségek nem szakadtak szét, hanem egyetlen egyházzá fonódtak, mert az általa alapított közösségekbe bele tudta ültetni az összegyházi öntudatot.4 Az apostolok halála után az apostoli utódoknak gondoskodniuk kellett arról, hogy milyen módon és formában őrzik és adják át az örökséget, azaz a hitet, az egyház egységének megőrzését és a krisztusi örömhír minél szélesebb körben való terjesztését. Ez az útkeresés körülbelül másfélszázados átmeneti szakaszt jelent, mely idő alatt állandósult és egységesült az egyház. Ez leginkább az egyházi hivatal tisztázásában és stabilizálásában jött létre. Marton József a következőket írja erről a helyzetről: „A fejlődés történelmi szükségszerűsége következtében bizonyos hivatalbeli formák eltűntek, a meglévők pedig egységessé és állandóvá váltak, az egyházszervezet - élén a monarchikus püspökkel - lassan állandó jelleget öltött."5 A monarchikus püspök mint vezető újszerű volt a 2. században, ugyanis az addigi gyakorlat a kollegiális vezetés volt, azaz a püspökök a presbiterekkel együtt irányították az egyházközséget.6 A 4. századra alakult ki az a társadalmi, politikai helyzet, amelyben a világi hatalom vezetői elveszítették tekintélyüket, hitelességüket és hatalmukat,7 melynek következtében a püspök lett az a személy, akiben a nép megbízott. Ezek a keresztények inkább nevezték magukat az egyház gyermekeinek, mint a birodalom polgárainak. Ez az a kor, amikor a világi hatalom az egyházi hatóság kezébe került át.8 A püspök lett a legfőbb pap és tanító, az igazi pneumatikus, aki a püspökké szentelése révén az apostolok örökébe lépett.9

A kereszténység elsősorban a városi lakosság vallása volt, ezért kizárólagos központja az első három században a püspöki székesegyház. A vidéken élő keresztények10 is ide gyűltek össze a nagyobb ünnepnapokon. Ebben a közösségben minden szent cselekvést a püspök végzett, a papok csak segédkeztek. De miután a keresztények száma egyre nagyobb méreteket öltött, lehetetlenné vált, hogy mindenki a székesegyházban gyülekezzék, ezért szükségessé vált a templomok építése, ahova a püspök papokat küldött ki, hogy a szertartásokat elvégezzék. Az anyaegyház (matrix ecclesia baptismalis) továbbra is a székesegyház maradt, mert a keresztség szentségét csak a püspök szolgáltathatta ki.11

A 4. században a vidéken már plébániák találhatók, melynek élén nem püspök, hanem pap állott.12 A városi székesegyház nem maradhatott meg anyaegyházként, mivel a hívek száma egyre szaporodott, ezért a főbb vidéki helyeken templomot építettek (tituli majores), ahol „a püspök által egyes áldozárok bizonyos jövedelemmel állandóan alkalmaztattak, hogy ott a hívek erkölcseire felügyeljenek, és lelkek üdvéről gondoskod-janak".13 Ezeknél a közösségeknél szolgáló papok kiszolgáltathatták a szentségeket, beleértve a keresztség szentségét is, ami jelentős előrelépés, ugyanis eddig csak a püspök keresztelhetett, így a tituli majores lett a vidéki hívek számára az ecclesia baptismalis. Később a gazdag földesurak a családjuk részére saját birtokukon imaházakat (oratoria basilicae) építettek, melyekhez papokat alkalmaztak. A püspökök állandóan arra törekedtek, hogy ezek a magántemplomok minél előbb plébániatemplomokká alakuljanak.14 Építettek templomokat a vértanúk tiszteletére (martyria, capellae), melyek a plébánia templomokkal (tituli majores) ellentétben tutuli minoresnak neveztek.15 A székesegyház városában is épültek templomok, de ezek nem rendelkeztek plébániai jogokkal,16 és istentiszteletet sem tartottak bennük állandó jelleggel. Szükség esetén a káptalan tagjai látták el a liturgikus tevékenységeket.

Róma volt az egyházak közötti levelezés és kapcsolattartás központja. Az egyházhoz köztudomásúlag az tartozott, aki a római egyházzal kapcsolatban állt. Róma nem azért a kereszténység központja, mert a birodalom fővárosa, hanem Péter és Pál apostol római egyházalapításának tényére vezethető visz-sza.17 Krisztus egyetlen nyájának egy pásztorra volt szüksége, nemcsak azért, hogy az egységet képviselje, hanem azért is, hogy általa az egységet megvalósítsa.18

Az 1917-es Codex a plébániát mint hivatalt, mint intézményt fogalmazta meg, és nem mint a hívek összességét, vagyis nem mondták ki, hogy személyekből, emberekből álló jogi személy. Plébánián a II. vatikáni zsinat előtt azt a hivatalt, mások azt azt a területi egységet értették, amely a plébános vezetése alá tartozott.19

A II. vatikáni zsinat a plébániát tartja a hívők legfontosabb közösségnek, mert a plébániai közösség valamiképpen az egész egyházat teszi jelenvalóvá.20 Erdő Péter azonban felteszi a kérdést, hogy miért nem nevezhetjük a plébániát a szó teljes értelmében egyháznak. Azért nem, mert hiányzik belőle a teljes szentségi teljesség, ami az ekkleziológiai teljességhez21 szükséges. Éppen ezért a plébániát nem nevezhetjük helyi egyháznak, hanem csak azt mondhatjuk róla, hogy az „egyházmegye része".22

A plébániára vonatkozó jogszabályok

A plébánia és annak működésére vonatkozó jogszabályok a CIC II. könyvének (Isten népe) II. részében (/íz egyház hierarchikus felépítése) a II. szakasz (A részegyházak és csoportjaik) VI. fejezetében találhatók a 515. és a 552. kánonok között.

Az 515. k. 1. § meghatározza a plébánia mibenlétét: „A plébánia a krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jelleggel megalapított közössége, melynek lelkipásztori gondozását, a megyéspüspök felügyelete alatt, plébánosra bízzák, aki annak saját pásztora". Az egyházmegyék és részegyházak plébániákra való osztása kötelező.23

A plébánia meghatározása után a jog rögtön leszögezi a 515. k. 3. §-ban, hogy a törvényesen alapított plébánia „ipso iure" (magánál a jognál fogva) jogi személyiséggel rendelkezik.

Egy plébánia életre hívásáról (alapítás), megszüntetéséről vagy módosításáról a megyéspüspök határoz, de ezt nem teheti meg anélkül, hogy ki ne kérné a papi szenátus24 véleményét, ellenben az intézkedés érvényességét nem befolyásolja az, hogy a szenátus nem adja hozzá a beleegyezését (515. k. 2. §).

Hacsak nincs más előírás, akkor a plébániával megegyező elbírálás alá esik a kvázi-plébánia is, mely egy olyan közösség a részegyházon belül, amit rábíztak ugyan egy papra, de amely sajátos körülmények miatt még nem vált plébániává (516. k. 1. §). A jog arról is gondoskodik, hogy egy közösség ne maradjon vezető nélkül, ugyanis arra kötelezi a megyéspüspököt, hogy ahol nem lehet létrehozni egy plébániát vagy kvázi-plébániát,25 ott más módon szervezze meg a közösségi élet vezetését (516. k. 2. §). Például az egyik faluban kevés a hívő, így nem tudnának fenntartani egy plébániát, ezért a szomszéd falu plébániájáról jár át a pap misézni. A jog kijelenti, hogy a plébánia területi jellegű legyen, ez azt jelenti, hogy magába kell foglalnia egy bizonyos terület összes krisztushívőjét,26 ellenben a jog előírja, hogy ahol indokolt, „létesítsenek személyi jellegű plébániákat, melyek valamely terület krisztushívőinek rítusa, nyelve, nemzetisége szerint vagy más szempont alapján nyernek meghatározást" (518. k.).

A következő kánonok, az 519. kánontól az 534. kánonnal bezárólag előírják a pap mint plébános kötelességeit és jogait.

A plébánia vezetése

A plébánia fogalmából eredően annak vezetője a plébános, akit a püspök nevez ki (519. k.). Ellenben a jog ismer más vezetési formát is, mint azt, hogy egyetlen papra mint plébánosra bízzák.27

1. Papi közösségre bízás. Előfordulhat az az eset, hogy a lelkipásztori teendőket egy plébánián vagy több plébánián több papra kell bízni. Ez minden különlegesség nélkül lehetséges, a jog (517. k. 1. §) csupán csak egy dolgot köt ki, hogy a papok közül „egyikük a lelkipásztori munka végzésének irányítója legyen, vezesse az együttes tevékenységet, és feleljen érte a püspök előtt". Viszont ha a megyéspüspök a paphiány miatt szükségesnek tartja, bízzon meg a lelkipásztori munka megkönnyítése érdekében egy diakónust, más pappá nem szentelt személyt vagy személyek közösségét, ugyanakkor „nevezzen ki egy papot, aki a plébános hatalmával és felhatalmazásaival felruházva a lelkipásztori gondozást irányítja" (517. k. 2. §). Ezek a papok kötelesek helyben lakni, megszervezni a pro populo misék rendjét, ahogyan azt a 543. k. 1-2. §-a előírja. A plébánia jogi képviselője ezek közül a papok közül csak az irányító lehet.

2. Diakónusra vagy világira bízás. Az 517. k. 2. §-a előírja, hogy a püspök paphiány esetében rendelheti el ezt a vezetési formát, de csak a „lelkipásztori gondozásban" vehetnek részt. Mivel ezek a személyek nem papok, nem képesek mindannak az elvégzésére, mint a plébános, éppen ezért a püspök köteles kinevezni egy papot is, aki a lelkipásztori gondozást irányítja.

A pap mint plébános

Mivel a területet, melyre az eccelsia baptismalis kiterjedt, parochia, dioecesis vagy plebsnek nevezték, azért annak lelkészét parochus presbyter de plebe vagy plébánosnak hívták.28 A plébániát vezető pap elnevezése a 7. században archi-presbiter, a 9. századtól pastor, rector, plebanus.29

Az 532. k. kijelenti, hogy minden jogügyletben a plébánia képviselője a plébános, akinek feladata felügyelni, hogy a plébánia javait az előírt kánonok (1281-1288 k.) szerint kezeljék.

A plébános kánonjog szerinti fő rendeltetése a megyéspüspök felügyelete alatt, a rábízott plébánia vezetése és közösségének lelkipásztori gondozása. A rábízott közösség javára teljesít tanítói, megszentelői és kormányzói (vagyis vezetői, irányítói) feladatot, amit egyedül vagy másokkal, a megszentelt élet különböző tagjaival (papok, diakónusok) és a világi krisztushívőkkel egyetemben, a kánonjog előírásai szerint végez (519. k.). A plébános nem jogi személy (520. k.).

A plébánossá való kinevezés megkerülhetetlen feltétele, hogy a kinevezendő személy a papság szent rendjébe tartozó legyen (521. k. 1. §), aki tanban kifogástalan, jó erkölcsű, buzgó a lelkek iránt, és nem szűkölködik pozitív erényekben. Az 521. k. 2. § előírása az imént említett tulajdonságok mellett a kinevezendő plébánostól megkívánja a rátermettséget a plébánia vezetésére, ellátására az egyetemes vagy a részleges jog szerint. Ezen tulajdonságok meglétét ellenőrizni kell, azaz meg kell győződni az alkalmasságról a megyéspüspök által meghatározott módon, ami akár vizsga útján is történhet (521. k. 3. §).

Az 1917-es Kódex 459. k. 3. § 3. pontja még előírta a plébá-nosi vizsgát, de a jelen egyetemes törvénykönyv nem, hacsak azt a püspök másként nem kívánja.30

A plébánost a megyéspüspök nevezi ki szabad adományozás útján (hacsak valakinek nincs bemutatási vagy választási joga, vö. 523. k.) határozatlan időre, ugyanis a plébánosnak állandósággal kell rendelkeznie. Kivételt képez ez alól a püspöki konferencia határozatilag hozott engedélye, amikor határozott időre szól a kinevezés (522. k). Tehát akit a megyéspüspök kifogástalanul alkalmasnak ítél, minden körülmény megfontolása után, betöltheti a plébánosi helyet. A megyéspüspök helyes döntését elősegíti az, ha meghallgatja az esperest, szükség esetén egyes papokat, de akár a világi krisztushívőket is, hogy személyválogatás nélkül nevezze ki azt a személyt plébánosnak, akit ténylegesen alkalmasnak talál (524. k.). A zsinat óta megszűnt ugyan a plébánosi elmozdíthatatlanság, de a plébá-nosi szolgálathoz szükséges állandóságot a jog fenntartja. Ez abban is megnyilvánul, hogy akarata ellenére a valódi plébános, tehát nem a plébániai kormányzó (vö. 539-541. k., 1747. k. 3. §) csak az 1740-1752. k. szerinti módon mozdítható el vagy helyezhető át.31

A plébános alapvetően csak egyetlen plébánia gondozását kell hogy ellássa, azonban a gyakorlatban az erősödő paphiány kiküszöbölésére esetleg más körülmények előfordulása esetén több szomszédos plébánia gondozásával is meg lehet bízni ugyanazt a plébánost (526. k. 1. §).

Az 526. k. 2. §-a szerint egyetlen plébánián csak egy plébános vagy az 517. k. 1. §-a szerinti irányító lehet, minden ellenkező szokás elvetésével és minden ellentétes kiváltság visszavonásával, hiszen állandóság és kizárólagos irányítási feltétel kell hogy párosuljon egymással, és ne vezessen megosztottsághoz egyazon plébánián.

A kinevezett plébános hivatalát a birtokbavétel pillanatában nyeri el, és attól fogva köteles annak gyakorlására (527. k. 1. §). A birtokba helyezés a helyi ordinárius vagy az általa megbízott pap által történik törvény vagy törvényes szokás szerint. Ez alól a mód alól felmentést a helyi ordinárius adhat, és általa helyettesíthető maga a birtokbavétel (527. k. 2. §). A kinevezett plébánosnak birtokba kell vennie a plébániát a helyi ordinárius által megszabott időn belül, ellenkező esetben a kihasználatlan idő eltelte után és megfelelő akadály hiányában a plébániát üresnek nyilváníthatják (527. k. 3. §).

Az 528. k. 1. § értelmében a plébános kötelessége, hogy Isten igéjét a maga teljességében hirdesse a plébánián élőknek, és a világi krisztushívőket megtanítsa a hit igazságaira a homília és hitoktatás útján, hogy előmozdítsa az evangéliumi szellemet a gyermekek és fiatalok katolikus nevelésével. A plébános ezenfelül buzdítsa a krisztushívőket az evangélium hirdetésére, miközben mások megtérésén fáradozik, és az elveszetteket hozza vissza az egyház berkeibe, gondoskodjék a szentségek kiszolgáltatásáról, a legszentebb eucharisztia középpontba helyezésével pedig a plébániai együttlétet mozdítsa elő. Irányítja a plébániai hitéletet, miközben a bűnbánat szentségéhez vezeti és imádságra buzdítja híveit. A szent liturgia vezetését a megyéspüspök irányításával végzi és ügyel a visszaélésekre (528. k. 2. §), látogatja a családokat, osztja azok örömét, baját, gyászát, és helyreigazítja őket, ha hibáztak, vagy iránymutatásra van szükségük. Ez csupán néhány kánonjogi előírás a számosból, hiszen a sor folytatható. A plébános köteles együttműködni püspökével és az egyházmegye papságával, és azon kell fáradoznia, hogy a hívőknek gondja legyen a plébániai közösségre, hogy mind az egyházmegye, mind pedig az egyetemes egyház tagjának érezzék magukat (529. k.).

A plébános sajátos fő megbízatása a következő tevékenységekre korlátozódik (530. k.):

1. a keresztség kiszolgáltatása;

2. a bérmálás szentségének kiszolgáltatása halálveszélyben lévőknek, a 883. k. 3. szakasza szerint;

3. a szent útravalónak és a betegek kenetének kiszolgáltatása, az 1003. k. 2. és 3. §-ának tiszteletben tartásával, valamint az apostoli áldás megadása;

4. a házasságkötésnél való közreműködés és a házasság megáldása;

5. a temetés;

6. a keresztút megáldása húsvéti időben, a körmenetek vezetése a templomon kívül, valamint ünnepélyes áldás adása a templomon kívül;

7. az ünnepélyes eukarisztia végzése vasárnap és parancsolt ünnepen.

A plébános minden jogügyletben képviseli a plébániát, a jog előírása szerint (532. k.), tehát ő a plébánia jogi képviselője. A plébánia vagyonát, javait illetően gondoskodik arról, hogy az 1281-1288. k. szerint kezeljék.

A plébános kötelessége a templomhoz közel lévő plébániaépületben lakni, viszont a helyi ordinárius megengedheti (megfelelő ok megjelölése mellett), hogy másutt tartózkodjék, különösen olyan házban, ahol több pap közösen él, feltéve, hogy a plébániai feladatok szabályos és megfelelő ellátása biztosítva van (533. k. 1. §). Az 533. k. 2. § a plébános szabadságáról szól, amely szerint egy évben egy hónapig szabadság jogcímén a plébániától távol tartózkodhat. Ebbe a szabadságba azonban nem számítanak bele azok a napok, melyeken a plébános -évente egyszer - lelkigyakorlaton vesz részt. A 2. § nem írja elő kifejezetten az évenkénti lelkigyakorlatot a plébánosok számára, hanem azt mondja ki, hogy a plébános évente egyszer a rendes szabadságon kívül még lelkigyakorlat címen is távol lehet plébániájától. A kötelező lelkigyakorlatok gyakoriságának meghatározását a 275. k. 2. § 4. pontja a részleges jogra bíz-za.32 Amennyiben a plébános egy hétnél tovább akar távol lenni plébániájától, köteles erről az ordináriust értesíteni.

Az 534. k. rendelkezése a plébános szentmise-felajánlási kötelezettségéről szól, miszerint a plébánia birtokbavétele után minden vasárnapon és a saját egyházmegyéjében kötelező ünnepen a rábízott népért köteles misét felajánlani (pro populo mise), de ha ennek bemutatásától törvényes akadály tartja visz-sza, ezeken a napokon más által vagy más napokon személyesen ajánlja fel a szentmisét (534. k. 1. §). Az a plébános, akire több plébánia gondozását bízták, az előbb említett napokon csak egyetlen misét köteles felajánlani az egész rábízott népért (534. k. 2. §). Ugyanezen kánon 3. §-a rendelkezik a mulasztás orvoslásáról is, miszerint az a plébános, aki említett kötelességének nem tett eleget, mielőbb annyi misét ajánljon fel a népért, amennyit elmulasztott.

Az 535. k. a plébánia adminisztrációs kötelezettségéről szól. A plébánián kötelezően kell legyenek plébániai anyakönyvek, vagyis kereszteltek, házasok, halottak anyakönyve és más anyakönyvek a püspöki konferencia vagy a megyéspüspök előírása szerint. Ezekről a plébánosnak kell gondoskodnia, továbbá arról, hogy ezeket a könyveket pontosan vezessék és gondosan őrizzék. Az igazolások kiállításáról és a plébánia pecsétjének kezeléséről az 535. k. 3. §-a rendelkezik, így minden plébániának van saját pecsétje, és azokat az igazolásokat, melyeket a krisztushívők kánoni állapotáról adnak, valamint mindazokat az iratokat, amelyeknek jogi jelentősége lehet, a plébánosnak vagy megbízottjának kell aláírnia és lepecsételnie a plébánia pecsétjével. Ugyanezen kánon 4. §-a a levéltár őrzését írja elő a plébánosnak, ami a plébánia anyakönyveinek, a püspökök leveleinek és olyan egyéb okmányoknak őrzését foglalja magába, melyeket szükségességük vagy hasznosságuk miatt meg kell őrizni. Mindezt a megyéspüspök vagy megbízottja a látogatás alkalmával vagy más megfelelő időben meg kell hogy tekintse. A plébánosnak ügyelnie kell, nehogy ez az anyag kívülállók kezébe kerüljön. Ez vonatkozik a régebbi plébániai anyakönyvekre is, amelyeket gondosan őrizni kell a részleges jog előírásai szerint (535. k. 5. §).

„A plébános elveszti hivatalát a megyéspüspök által jog szerint végzett elmozdítás vagy áthelyezés révén, vagy ha maga a plébános megfelelő okból lemond, és ezt az illető püspök el is fogadja" - áll az 538. k. 1. §-ban. Ilyen elfogadás nélkül a lemondás nem érvényes. Ugyancsak elveszti hivatalát a plébános az idő elteltével, ha az 522. kánonban említett részleges jog előírásai szerint meghatározott időre nevezték ki. Azonban, ha a plébános szerzetes intézmény tagja, vagy az apostoli élet valamely társaságába van inkardinálva, elmozdítása a 682. k. 2. §-a szerint történik (538. k. 2. §). Ugyanezen kánon 3. §-ában az áll, hogy ha a plébános hetvenötödik évét betöltötte, „szíveskedjék" hivataláról való lemondását benyújtani a megyéspüspöknek, aki minden személyi és helyi adottság figyelembevételével dönt annak elfogadásáról vagy elhalasztásáról. A lemondó plébános illő ellátásáról és lakásáról a megyéspüspök gondoskodik a püspöki konferencia által kiadott szabályok szem előtt tartásával, mondja a kánon.

A plébániai munkában - ahol alkalmas és lehetséges - a plébánost egy vagy több káplán segíti, „akik mint a plébános munkatársai és gondjának részesei a plébánossal közös egyetértésben és közös igyekezettel és az ő felügyelete alatt" munkálkodnak a lelkipásztori szolgálatban (545. k. 1. §).

A hívek közös felelősségvállalásának plébániai szervei

Mivel a plébánia a hívek közössége, különös hangsúlyt kapnak azok a szervek, melyek a plébánia tagjainak együttes felelősségvállalását valósítják meg.33 Ezekről rendelkezhet az egyetemes jog, de a részleges egyházjog is. A zsinat is szorgalmazza az együttműködés intézményes keretét a plébániai tevékenységek segítése érdekében: „A lehetőséghez képest minden egyházmegyében szervezzék meg a tanácsokat, amelyek az egyház apostoli tevékenységét segítik az igehirdetésben és a megszentelésben, a karitatív, társadalmi és egyéb területeken is; fontos, hogy a papok és a szerzetesek itt is együttműködjenek a világiakkal."34 Két vezetési szerv lehetséges:

1. Gazdasági tanács (537. k.): ennek megléte minden plébánián kötelező, és az egyetemes jog, valamint a megyéspüspöktől kibocsátott szabályok szerint működik. A plébániai gazdasági tanácsba (consilium a rebus oeconomicis) a megyéspüspöktől kapott szabályok szerint lehet valakit beválasztani. A tanácsnak az a szerepe, hogy segítse a plébánost a plébániai javak kezelésében, de nincsen döntéshozatali jogköre,35 tehát a plébános részéről történt vagyonkezelési intézkedések érvénye nem függ e tanács döntésétől, csak a püspök engedélyétől.36 Tevőleges közreműködést nyújthat ez a tanács például a leltár, a költségvetés és a számadások elkészítésében.

2. Pasztorális tanács (536. k.): létesítése nem kötelező, és csak akkor jön létre, ha a megyéspüspök a papi szenátus meghallgatása után szükségesnek tartja. Azok tartoznak a tagjai közé, akik hivataluknál fogva részt vesznek a lelkipásztori munkában, ezenfelül a krisztushívők és a plébános mint vezető. Feladatuk segítséget nyújtani a lelkipásztori munka előmozdításában. Ez a tanács a megyéspüspök által kiadott szabályok szerint működik, és csak tanácsadói joga van.

Ezek a tanácsok intézményes formát biztosítanak a hívőknek, hogy éljenek a 212. k. 3. § adta lehetőségekkel, amely szerint véleményüket kinyilváníthatják az egyház javát érintő dolgokról. Ezt hangsúlyozza a II. vatikáni zsinat is, amikor a következőket mondja: „Tudásukhoz, illetékességükhöz és rátermettségükhöz mérten szabadságukban áll, sőt olykor kötelességük is, hogy véleményt nyilvánítsanak az egyház javát illető dolgokban."37 Erre nagyon jó alkalom például a püspöki vizitáció (396. k.).

Az egyháztanács

Egyházmegyénkben a gazdasági és pasztorális tanácsok feladatait évszázados hagyomány alapján az egyháztanács tölti be.38 Az egyházmegyei zsinat is tárgyalt az egyháztanácsok létrejöttének szükségességéről, és a következő rendelkezést hozták: „A lelkipásztorkodó papság lehetőleg szolgálatot és felelősséget vállaló egyháztanács megszervezését mozdítsa elő. El kell kerülni, hogy kizárólag a lelkipásztor döntsön és feleljen az egyházközség ügyeiért."39 Jakubinyi György érsek 2008/382 leiratában felkéri a plébánosokat, hogy mozdítsák elő a plébániájukon az egyháztanács újjászervezését, mert az „javára válik a közösségnek, és a lelkipásztornak is segítséget nyújt az egyházközségi gondok intézésében".40

A gyulafehérvári főegyházmegyében Bálint Lajos érsekségének idején keletkezett A Gyulafehérvári Római Katolikus Plébániák Igazgatási Szabályzata, amely 1993. szeptember 1-jétől lépett hatályba. E szabályzat szerint az egyháztanács megválasztása az egyházközségi közgyűlés hatáskörébe tartozik. Ez a szabályzat kimondja, hogy az egyháztanács tagjai lehetnek megválasztottak és kinevezettek; a választás a közgyűlés hatáskörébe tartozik; tagja lehet minden 25 és 70 év közötti tagja a plébániának (aki a plébánia területén lakik; nincs kizárva a szentségek közösségéből; gyakorló katolikus; évi hozzájárulással segíti a plébánia fenntartását). A szabály nem tesz különbséget a nemek között, azaz a nők nincsenek kizárva a tagság alól. Létszámukat illetően ezer hívőig 6 és 12 tag lehetséges, majd minden ötszáz hívő után egy vagy kettő. Hivatalukból adódóan automatikusan az egyháztanács tagjai: a segédlelkész (ha több van, akkor közülük egy); a kántor; a hitvallásos iskola igazgatója; a világi hitoktatók választott képviselője; hitbuzgalmi csoportok, karitatív szervezetek és az ifjúság egy-egy képviselője. A megválasztást követő vasárnapon a szentmise keretén belül történik az eskütétel. Az újonnan létrehozott egyháztanácsnak három évig tartó mandátuma van, ha időközben valaki meghal vagy kimarad, akkor a póttagok lépnek a helyükre. A tagság megszűnik, ha az illető lemond, háromnál több alkalommal nem vesz részt a gyűléseken, vagy pedig megváltozott körülményei miatt már nem tudja teljesíteni vállalt kötelezettségeit. 41

Az egyháztanács munkája több területre is kiterjed. Hatáskörükbe tartozik: a lelki, karitatív és hitbuzgalmi élet támogatása a plébániai egyesületek képviselőiből kinevezett tagok útján, mint például Cartias, nőszövetség stb.; a betegek, a segélyre szorulók, valamint azoknak a tanulóknak a számbavétele, akik vallásoktatásra kötelezettek; különböző médiaeszközökön keresztül a közösséggel kapcsolatos információ terjesztése, mint katolikus lapok, kiadványok terjesztése; a felügyelet a templomi rendre.

Az egyháztanács keretében működő gazdasági tanács feladatai:

  • a költségvetések megszavazása és a számadások elkészítése;
  • a plébánia ingóságainak levéltári nyilvántartása;
  • az egyházi épületek adásvétele az Egyházmegyei Hivatal jóváhagyásával (1281. k.);
  •  külön bizottság létrehozása a temetők és az egyházi épületek gondozására (1280. k.);
  • határozat a javításokról, építési tervekről;
  • a számvizsgáló bizottság útján a bevételek, kiadások, templomi gyűjtések, fizetések, illetékek könyvelésének ellenőrzése;
  • határozat a kántor és az adminisztratív személyek alkalmazásáról, valamint az adminisztratív személyek és a kántor munkájának felügyelete.42 Ezekbe a munkákba olyan hívek is bevonhatók, akik nem tagjai az egyháztanácsnak.

Az egyháztanács elnöke a plébános, akinek kötelessége az egyháztanácsgyűlést egy évben legalább kétszer (év elején és év végén) összehívni, amelyet imával kell megnyitni. A gyűlést írásban kell összehívni (melyben szerepelnek a napirendi pontok) legalább 24 órával a megkezdés előtt. Akkor döntésképes a gyűlés, ha a tagoknak fele plusz egy jelen van, a határozatokhoz pedig az egyszerű szótöbbség szükséges, de a szavazás megejthető közfelkiáltással vagy titkos szavazással is. Ezekről a gyűlésekről mindig kell írni jegyzőkönyvet (a jelenlevők névsorát is kell tartalmaznia), amelyet aláír az elnök, a jegyző és a két hitelesítésre kijelölt egyháztanácsos.43

Van mód a plébániai élet újjászervezésére, de ehhez szükséges a helyes egyháztudat kialakulása a hívők lelkében, amely magával hozza a közös felelősségtudatot és felelősség-vállalást,44 mert Krisztus testének tagjaiként tudatosítanunk kell a betöltött szerep értékét, hogy a test egészséges legyen. A helyi közösségek jelene és jövője abban áll, hogy sikerül-e a klerikusnak és a laikusnak egymásra találnia, egymásban partnert, munkatársat és munkaközösséget találni.45 Ha ennek tudatában vagyunk, lassú és türelmes munkával a szokásvallásosságot át tudjuk formálni tudatos, személyes döntésen alapuló vallásossággá.

Befejezés

Áttekintve a laikusok és klerikusok feladatvállalásának és együttműködésének lehetőségeit az egyházi hivatalokban és a plébánián egyaránt, a következő összefoglaló megjegyzéseket tehetem. A világiak feladatvállalása nagymértékben könnyíti a pap lelkipásztori munkáját, tulajdonképpen ez az egyik alapelve az egyházi közigazgatásnak is. Erre már az ősegyházban is volt példa, gondoljunk csak Pál segítőtársaira, Priszcillára és Aquilára (ApCsel 18,18). Fontos az együttműködés, a közös munka Isten szőlőjének kellő gondozása érekében. De felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a szervezeti újjászervezés által elindul-e az a folyamat a közösségben, hogy „testvéri közösség" legyen, mert mindhiába a kötelességek és jogok tudatosítása, ha hiányzik belőle az imádságos lelkület, a szeretettel való egymásra figyelés. Egy plébánia közösségé alakulásának egyik fontos feltétele, hogy maga a vezető, a lelkipásztor közösségi ember legyen, hogy tudjon testvériesen irányítani és együttdolgozni. A másik feltétele pedig az, hogy a közösség tagjai természetfölötti, evangéliumi kapcsolatra törekedjenek, hogy alapelvük legyen Jézus nevében és szeretetében összejönni.46

Egy nagyon fontos dolgot kell szem előtt tartanunk, hogy egy plébánián létező hívő közösségnek nem szabad tömeggé47 válnia, mert a tömeg nem „intenciós", hanem „emóciós" egység, éppen ezért legfeltűnőbb vonása, hogy magatartásában nem a tisztán fölismert igazság dönt, hanem sejtések, ellen- és rokonszenvek. A tisztánlátás nem az erőssége, és nem is az érvek és észokok, hanem képzelmek, indulatok és szenvedélyek képezik véleményalakítását. Ebből következik a tömeg befolyásolhatósága és szuggesztibilitása, melynek természetes velejárója a tömeg közmondásos álhatatlansága, kiszámíthatatlansága, megbízhatatlansága: „Ma még hozsanna, holnap feszítsd meg!". Ezért van szükség a vezérre - ebben az esetben a plébános -, aki e tömegnek ellenpólusaként működik, mert nélküle a tömeg cél és irány nélküli összevisszaság.48 Ennek az összevisszaságnak a feloldását hangsúlyozza a Lumen Gentium 31. pontja, amikor arról beszél, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját helyét és feladatát a plébániai tevékenységekben. Schütz szerint gyógyír lehet a tömeg megreformálásában „Assisi Szent Ferenc útja: az önreform: magunkban győzni le gyökeresen azt a bajt, melyben a közösség szenved, magunkat teljesen fertőtleníteni és egészségessé tenni! Minden ilyen egyéni megtisztultság tisztaságot és egészséget sugároz környezetébe, kristályosodási tengely tud lenni új, egészségesebb szociális formákra, és biztosítja azt a szent tönköt, melytől Izajás szerint függ a közösség feltámadása".49

Felhasznált irodalom Egyházi dokumentumok

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Társulat, Budapest 2000

A világi lelkipásztori kisegítők kézikönyve (Összeállította az országos Liturgikus Tanács), Budapest 1994

Az Egyházi Törvénykönyv, A Codex Iuris Canonici (=CIC) hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal, szerkesztette, fordította és a magyarázatot írta Erdő Péter, negyedik, javított és bővített kiadás, Szent István Társulat, Budapest 2001

Code Of Canons Of The Easten Churches Latin - English edition, Canon Law Society of Amerika, Washington, D.C. 2006, 1992

Denzinger, Heinrich-Hünermann, Peter, Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Budapest 2004

Gyulafehérvári Főegyházmegye, 2008. évi III. körlevél, 382-2008. sz. Az egyháztanács mandátumának megújítása, http://www.hhrf.org/gyrke/korlevelek/ 08-3.htm#8. (2008. 05. 12.)

Gyulafehérvári Püspöki iratok, 1291/10cs-1993, A Gyulafehérvári Római Katolikus Plébániák Igazgatási Szabályzata, 7-11.

II. János Pál megnyilatkozásai, Pápai dokumentumok (1978-2005), Szent István Társulat, Budapest 2005

Ó- és Újszövetségi Szentírás, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 1997

VI Pius pápa Evangelium nuntiandii kezdetű apostoli buzdítása (1975. december 8.), in: Cserháti József-Fábián Árpád (szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest 1986, 511-546.

XII. Pius pápa Mediator Dei et hominum kezdetű, a szent liturgiáról szóló apostoli körlevele (1947. november 20.),Szent István Társulat, Budapest 1948

Zsinati könyv, Gyulafehérvári főegyházmegye, Kolozsvár 2001

Szakkönyvek

Adriányi Gábor, Az egyháztörténet kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest 2001

Vanyó László (szerk.), Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest 1980

Bánk József, Kánoni jog I., Szent István Társulat, Budapest 1960 Commento al Codice di Diritto Canonico, Pontifica Universita Urba-niana, Roma 1985

Daniel-Rops, Henri, Az apostolok és a vértanúk egyháza I., Ecclesia, Budapest 1989

Erdő Péter, Az egyházjog teológiája, Szent István Társulat, Budapest, é. n.

Erdő Péter, Egyházi alkotmányjog, Jel Kiadó, Budapest 1996

Erdő Péter, Egyházjog, Szent István Társulat, Budapest, é. n.

Erdő Péter, Hivatalok és közfunkciók az egyházban, Szent István Társulat, Budapest 2003

Ferenczy Rita-Kállay Márta, Egyházjogi alapismeretek, Erdő Péter művei alapján, Szent István Társulat, Budapest 2000

Hollós János, Jegyzetek a keleti egyházak törvénykönyvéhez I., Budapest, é. n.

Horváth Sándor, A papság mint a vándoregyház világossága és erőssége, Szent István Társulat az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest 1987

Horváth Sándor, Krisztus királysága, „Credo" Kiadása, Budapest 1926 Horváth Sándor, Társadalmi alakulások és a természetjog, Jelenkor

Kiadása, Budapest 1942 Kerekes László, Egyházi alkotmányjog, Gyulafehérvár 1995 Marton József, Katolikus egyháztörténet I., Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2002

Marx Ignác (ford. Bilkei Ferenc), A katolikus egyház története, Székesfehérvár 1932

Schütz Antal, Őrség (Korkérdések és tájékozódások), Szent István Társulat, Budapest 1936 Sipos István, Az új egyházi törvénykönyv főbb vonásai és újítása, Pécs 1918

Szántó Konrád, A katolikus egyház története I., Ecclesia Kiadó, Budapest, é. n.

Személyi József, Egyházjog I., Budapest 1982 Szeredy József, Egyházjog, Pécs 1879

Szuromi Szabolcs Anzelm, Egyházi intézménytörténet, Szent István Társulat, Budapest 2003

Thorday Attila (szerk.), Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Jeromos Bibliakommentár I., Budapest 2002

Thorday Attila (szerk.), Az Újszövetség könyveinek magyarázata, Jeromos Bibliakommentár II., Szent István Társulat, Budapest 2003

Thorday Attila (szerk.), Biblikus tanulmányok, Jeromos Bibliakommentár III., Budapest 2003

Vanyó László, Ókeresztény írók XII, Tertullianus művei, Szent István Társult, Budapest 1986

Várnagy Antal, Liturgika, Lámpás Kiadó, Abaliget 1999

Kisebb tanulmányok

Böckenförde, Werner, A római katolikus egyház jelenlegi helyzetéről.

Egyházjogi megjegyzések, Mérleg 2 (1999)

Csanád Béla, Plébániák 2000-ben, Teológia 18 (1984)

Erdő Péter, A világiak munkája a plébánián, Távlatok 12-13 (1993)

Erdő Péter, Plébánia, egyházközség, közösség, Teológia 1-2 (1997)

Holló László, A világiak részvétele Krisztus országának a szolgálatában,Kézirat 2008 Kisebb rendek és a diákonátus, Mérleg 9/1 (1973)

Kramer, Hannes, A diakonátus: új-régi tisztség, Mérleg 4 (2000)

Kránitz Mihály, Papság és ökumené, Teológia 1-2 (2007)

Kuminetz Géza, A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész), Teológia 3-4 (2007)

Kuminetz Géza, A rendkívüli vagyonkezelési intézkedés a CIC szerint, Teológia 3-4 (1998) Lukács László, A II. Vatikáni Zsinat a papságról, Teológia 1-2 (2007)

Markschies, Christoph, Miért terjedt el a kereszténység az ókor végén?, Mérleg 4 (2007)

Őrsy László, Az egyház küldetése és az evilági társadalom, Vigilia 60 (1995)

Siegfried Muher, Laikus, légy az, ami vagy!, Szolgálat 71 (1985) Szabó Ferenc, A világiak hivatása és küldetése az egyházban, Szolgálat 81 (1989)

Széll Margit, A Teológia beszélgetése Póka György püspökkel, Teológia 18 (1984)

Tarjányi Béla, A papság az Újszövetségben, Teológia 3-4 (2007) Tomka Ferenc, Plébánia - Missziósközösség, Teológia 18 (1984) Várnai Jakab, Laikusi szolgálatok az egyházban, http://www.vigilia.hu/2003/2/varnai.htm (2008.06.15.)

Jegyzetek

1 Marx Ignác, A katolikus egyház története, Székesfehérvár 1932, 286.

2 Vö. Christoph, Markschies, Miért terjedt el a kereszténység az ókor végén?, Mérleg 4 (2007), 419-429.

3 Vö. Daniel-Rops, Henri, Az apostolok és a vértanúk egyháza I., Ecclesia, Budapest 1989, 26.

4 Vö. Marton József, Katolikus egyháztörténet I., Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2002, 42.

5 Marton, 50.

6 Vö. Adriányi Gábor, Az egyháztörténet kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest 2001, 52.

7 Mert a világi hatalom birtokosai korlátlan hatalommal rendelkeztek, ebből kifolyólag a „rend" megtartása érdekében a kényszer minden elképzelhető eszközét bevetették, és éppen ezért a közutálat tárgyává váltak. A keresztényüldözések is hozzájárultak az általános közfelháborodáshoz.

8 Vö. Daniel-Rops, 284-285.

9 Szántó Konrád, A katolikus egyház története I., Ecclesia Kiadó, Budapest, 128.

10 Csak a II. században kezdett teret hódítani a kereszténység a falvakban. Vö. Marton, 61.

11 Személyi, 526-527.

12 Uo.

13 Uo. 527.

14 Marx, 289.

15 Vö. Személyi, 528.

16 A plébánosok alá voltak vetve ugyan a püspöki fennhatóságnak, de önálló joghatóságot gyakorolhattak. Kötelesek voltak egy évben egyszer számot adni tevékenységükről a püspöknek és húsvéti időben a szentelt olajt tőle kérni. Joghatóságuk alá tartoztak azok a papok, melyek a tituli minoresben tevékenykedtek, és a kerületben levő hívek is. Vö. Személyi, 528.

17 Szántó, 131.

18 Marx, 101.

19 Erdő, Plébánia, egyházközség, közösség, 9.

20 SC 42.

21 Az ekkleziológiai teljesség abban áll, hogy megvan benne a hét szentségből álló szentségi struktúra, a püspöki ordóval.

22 Vö. Erdő, Plébánia, egyházközség, közösség, 15.

23 CIC 374 k. 1. §.

24 A papi szenátus vagy egyházmegyei papi szenátus a megyéspüspök papokból álló tanácsadó testülete, melynek felállítását VI. Pál pápa az Ecclesiae sanctae kezdetű motu propriójában rendelte el. Vö. Erdő Péter, Egyházmegyei papi szenátus, in: Diós István (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon II., Budapest 1993, 935.

25 A kvázi-plébánia régen a missziós területeken működő intézmény volt. A mai jog úgy szól róla, mint bárhol előforduló közösségről. A kvázi-plébániák létesítése gyakran a plébánia megszervezésének elő-késztő lépcsőfoka, Vö. Erdő Péter, Egyházi alkotmányjog, Jel Kiadó, Budapest 1996, 133.

26 Ez azt is jelenti, hogy nem az egyén dönti el, hogy melyik plébániához akar tartozni, mivel lakóhelyfüggő a plébániához való tartozás.

27 Erdő, Egyházi alkotmányjog, 134.

28 Személyi, 528.

29 Szuromi Szabolcs Anzelm, Egyházi intézménytörténet, Szent István Társulat, Budapest 2003, 68.

30 Vö. Erdő, Egyházjog, 295.

31 Az egyházi törvénykönyv, 420-421.

32 Az egyházi törvénykönyv, 428.

33 Erdő, Egyházi alkotmányjog, 135.

34 AA 26.

35 Erdő, Egyházi alkotmányjog, 135.

36 Kuminetz Géza, A rendkívüli vagyonkezelési intézkedés a CIC szerint, Teológia 3-4 (1998), 40.

37 LG 37.

38 Gyulafehérvári Főegyházmegye 2008. évi III. körlevél, 382-2008. sz. Az egyháztanács mandátumának megújítása, http://www.hhrf.org/gyrke/korlevelek/ 08-3.htm#8 (2008. 05. 12.). Vö. Melléklet 1.

39 Zsinati könyv, Gyulafehérvári főegyházmegye 2001, 121.

40 Gyulafehérvári Főegyházmegye 2008. évi III. körlevél, 382-2008. sz. Az egyháztanács mandátumának megújítása, http://www.hhrf.org/gyrke/korlevelek/ 08-3.htm#8 (2008. 05. 12.)

41 Vö. Gyulafehérvári Érseki Levéltár (továbbiakban GYÉL), 1291/10cs-1993, A Gyulafehérvári Római Katolikus Plébániák Igazgatási Szabályzata, 7-8. Vö. Melléklet 2.

42 GYÉL, A gyulafehérvári római katolikus plébániák igazgatási szabályzata, 9.

43 Uo. 9.

44 Csanád Béla, Plébániák 2000-ben, Teológia 18 (1984), 10.

45 Vö. Széll Margit, A Teológia beszélgetése Póka György püspökkel, Teológia 18 (1984), 30.

46 Vö. Tomka Ferenc, Plébánia - Missziósközösség, Teológia 18 (1984), 17.

47 Itt lásd Schütz Antal tömegértelmezését!

48 Vö. Schütz, Őrség, 218.

49 Uo. 233.

Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése