Könyv
dANIEL C. HALLIN–PAOLO MANCINI: MÉDIARENDSZEREK
A média- és politikai rendszerek három modellje

 

„Célunk dióhéjban annak feltérképezése volt, hogy vajon léteznek-e szisztematikus kapcsolatok a politikai és tömegmédia-rendszerek közt, ezen belül pedig leginkább az foglalkoztatott bennünket, mennyiben beszélhetünk különböző újságírói modellekről, illetve a média és a politika kapcsolatáról." Így fogalmazzák meg a kötet előszavában a szerzők szándékukat, ami egyben a kommunikációtudomány fontos kérdése is A sajtó négy elmélete (Four Theories of the Press) című, Siebert, Peterson és Schramm által 1956-ban kiadott munka megjelenése óta.

A kötet három részre osztott, az első Fogalmak és modellek ismertetésével, elemzésével foglalkozik, a második A három modellt mutatja be, végül az utolsó rész A három modell jövőjét. A szerzők e vizsgálódása a fejlett nyugati és észak-amerikai kapitalista demokráciákra korlátozódik, ezek hírközlő médiumainak szerkezetét és lehetséges politikai szerepváltozatait igyekszik kimerítően feltérképezni, politikai szerepük különféle változatait. Egy konceptuális keretet kívánnak kidolgozni, egy hipotézisrendszert felállítani a médiarendszerek és a politikai rendszerek szerkezeti és történeti összefüggéseiről. Módszertanilag az összehasonlító elemzés jellemzi a kötetet: azaz nem etnocentrikusan, egy ország, egy nép tapasztalataira épít, hanem különféle körülmények közt, illetve országokban működő rendszereket párhuzamosan elemez. E módszert azért is választották, mert korábbi vizsgálataikból kiderült: nincs a hírkészítésnek olyan egyetemes módja, amely mindenütt egyformán érvényesül, hanem egy-egy adott rendszer produktumai az egyes hírműsorok, azaz a kulturális háttér meghatározza készítésük, tálalásuk módját. Ugyanakkor a komparatív módszer alapvető kontrollt is jelent az implicit általánosításokkal szemben, kikényszeríti az alkalmazási korlátok felismerését is. Az összehasonlítás érzékennyé is tesz a változatokra, ez pedig segíti egy letisztultabb elmélet megalkotását. Ugyanakkor az összehasonlító módszer alkalmazása azért is indokolt, mert azt már Durkheim és az ő nyomán a szociológusok megállapították, hogy ez lehetőséget ad a többi társadalmi jelenséggel kapcsolatos kölcsönös összefüggésekre vonatkozó kutatói feltételezések tesztelésére. A módszer előnyei mellett kockázatokat is rejt, vagy legalábbis nehézségeket, hiszen a tág, szintetizáló összehasonlító elemzés fáradságos, különösen egy még kidolgozásban lévő, kiforratlan tudományágban. Kockázatos az általános kijelentések megfogalmazása is olyan esetben, amikor országhatárokat ível át az elemzés, és különböző kulturális, nyelvi háttérből kinőtt médiarendszereket igyekszik objektíven bemutatni, miközben a szerzők nem ismerhetik azonos mélységben mindegyiket.

A kutatás tehát Észak-Amerikában és Nyugat-Európában zajlott, ennek megfelelően a két szerző is e két kontinenst képviseli. Egyik alapvető megállapításuk, hogy az egyes országok sajtója történetileg eltérő mértékben tükrözi, illetve befolyásolja a társadalmi szerkezetet. Mára elterjedt nézet, hogy a média fontos tényező a politikai intézmények számára, ezt egyébként mutatja az is, hogy az összehasonlító politikatudomány képviselői mára a médiaintézmények felé fordultak, holott ezeket korábban elhanyagolták. Sőt, mára sokan úgy vélik, a média jelentősebb, mint az korábban gondolták, mint McLuhan idejében és nyomán a kutatók tartották (a független média mítosza), szinte túllépi hatáskörét és más intézményekhez képest nagyobb hatalomra tesz szert.

Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy a már említett nagyhatású, négy elmé-letmodellt, amelyet a szerzők „afféle rémisztő zombiként" könyvelnek el, mert véleményük szerint „kísértett a médiatudományban, és hátráltatta annak továbbfejlődését", tisztességgel eltemessék és helyette a valódi összehasonlításra alapozva új, immár kidolgozottabb, megalapozottabb modelleket állítsanak. E korábbi elméleti munka hibáját elsősorban abban látják, hogy annak szerzői nem követték, csak elvileg, az összehasonlító módszert, valójában elveket és elméleteket vizsgáltak és állítottak fel, amelyek alapján azt szögezték le: a sajtórendszerek különbsége végső soron filozófiai. Jelen kötet szerzői ezzel szemben, bár vallják a politikai kultúra fontosságát, és be is mutatják a különböző médiarendszerek összefüggéseit az államról való, társadalomról, objektivitásról, társadalmi érdekről alkotott közvélekedéssel, mégsem fogadják el, sőt, az elemzést hátráltató tényezőnek nevezik a filozófiai, vagy helyesebben ideológiai kiindulópontot. Hallin és Mancini tehát három modellt mutat be: a liberális modellt, amely Nagy-Britanniában, Írországban és Észak-Amerikában érvényesült és a piaci mechanizmusok és a kereskedelmi média viszonylagos dominanciája jellemzi, itt jellemző az állammal való szembehelyezkedés mint az újságírói kultúra része; a demokratikus korporatista modellt, amely Európa északi részén van jelen, és a kereskedelmi média és a szervezett társadalmi és politikai intézményekhez kötődő média történeti egymás mellett élése jellemzi; valamint a polarizált pluralista modellt, amely DélEurópa mediterrán országaiban terjedt el, jellegzetessége a média integrálódása a pártpolitikába, a kereskedelmi média viszonylag gyenge fejlettségi foka és a markáns állami szerep. Természetesen e modellek - mint minden modell - elméleti konstrukciók, általánosítások, amelyekbe az egyes konkrét rendszerek csak nagyjából férnek, illetve illeszkednek bele: Nagy-Britannia és Észak-Amerika médiarendszerei, bár ugyanazt a liberális modellt képviselik, egymástól el is térnek, s már az általánosan használt angolszász újságírási modell is általánosító megnevezés, amely a meglévő eltérések fölött elsiklik. De ugyanígy az európai országok médiarendszerei is sokban eltérnek az egy modellbe sorolás ellenére, és elképzelhető, hogy az egyes országok besorolása meglepetést vagy ellenkezést is szül az olvasóban, noha a bemutatás meggyőző, kimerítő érvrendszerrel támasztja alá a választást.

Érdekes az is, hogy a szerzők fontos szerepet tulajdonítanak a történelemnek, mert tapasztaltuk szerint a megelőző időszak fejlődési útja, minden eseménye és intézményi mintája a jelent, jövőt befolyásolta és befolyásolja, alakításában szereppel bírt. Kimutatható például az összefüggés az 1890-es évek írni-olvasni tudóinak aránya és a lapok mai példányszáma között!

A szerzők következtetéseit tartalmazó harmadik részben olyan kérdésekről olvashatunk, mint a médiarendszerek homogenizálódása és konvergenciája, a ma tapasztalható és a modelleket magukat szinte elmosó változások, a különbségek elmosódása (általában a liberális modell irányába való eltolódás által, aminek azért megvannak a korlátai, amelyek miatt a szerzők az ellen tiltakoznak, hogy ez a modell a zsinórmérték legyen). Ugyanakkor arra is próbálnak választ találni, hogy a médiarendszerek változása ok vagy következmény, hogy a kommercializálódás milyen következményekkel jár, hogy a kritikai professzionalizmus mára miért és hogyan lassult le és ez milyen következményekkel jár. Érdekes megállapítás, hogy „a média egyre kevésbé különül el a gazdasági rendszerektől, miközben a politikai rendszertől kétségkívül differenciálódik. [.] A neoliberalizmus irányába tartó elmozdulás következtében a társadalmi rend mindinkább a piac logikája szerint működik, beleértve a politikát, amely fokozottan emlékeztet a marketingre, az oktatást, a szabadidőt, a társadalmi szolgáltatásokat és sok minden mást. A kommercializálódó média egyre központibb szerepet tölt be a társadalmi életben, ezért ennek a dediffereciálódási folyamatnak mindenképpen kulcstényezője". Kérdésként teszik fel, hiszen a kutatók sem tudhatják a választ, mégoly sokrétű elemzéseik nyomán sem, hogy vajon a jövő a liberális modell felé való elmozdulást hozza-e, s akkor nyitottabb és egyenlőbb lesz a kommunikáció azáltal, hogy az egyes szembenálló politikai táborok már nem ellenőrzik a médiát, vagy pedig „a kommunikáció egyre kevésbé lesz nyitott és egyenlő, mivel a médiafejlődés lényege, hogy a média a szavazópolgárok ellenőrzése alól fokozatosan átvándorol az üzleti világ, a fogyasztók, a befektetők és a hirdetők dollármilliárdjainak kizárólagos befolyása alá". Talán az erdélyi magyar olvasónak ez tőle távol eső témának tűnik, amire nincs befolyása, ezért kivonja magát alóla, de a globalizáció és a médiafogyasztás tömegméretei miatt ma még az ideálok igézetében mégoly eldugott helyen élő ember sem mehet el e kérdések mellett, hiszen ha maga nem is médiamegszállott és -fogyasztó, tudnia kell, hogy emberek millióinak befolyásolása hogyan és mi által történik.

(A kötetet fordította Orosz Ildikó)

Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet-Gondolat Kiadó, Budapest 2008

Bodó Márta