Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
j
OSEPH RATZINGER/XVI. BENEDEK: A NÁZÁRETI JÉZUS
1. rész. A Jordánban való megkeresztelkedéstől a színeváltozásig

Minden keresztény ember számára kötelező Jézus alakjának „tisztázása”, cselekedeteinek és tanításainak végigelmélkedése, többek között azzal a szándékkal, hogy ne csak a hit Krisztusa váljék megismerhetővé, hanem maga a történeti Jézus is (tudva azt, hogy a hívő ember számára a kettő mindig ugyanazt az egyet jelenti: Isten megtestesült fiát). Ez a törekvés, ez a vágy teszi érthetővé, hogy a názáreti Jézus alakját kutató és bemutató könyvek iránti várakozás annak ellenére sem csökken, hogy a názáreti Jézusról könyvet írni nem új jelenség: másfél évszázados hagyománya van.

XIV. Benedek pápa könyvének már a címe is felidézi ezt a hagyományt, és a meghatározó ifjúkori olvasmányok említésével maga az egyházfő is belehelyezi munkáját a Jézus-életrajzok sorába, ugyanakkor el is határolódik a „történeti” Jézus-kép megrajzolására tett kísérletekről, mert – ahogy fogalmaz – a történetkritikai kutatások nyomán megfogalmazottak „a hitre nézve drámai” eredménnyel jártak, és a történetkritikai korszak óta minden egzegétának szembe kell néznie a problémával, hogy a Szentírás egy adott kor dokumentuma, de ugyanakkor kinyilatkoztatás is, aminek a hátterében egyenesen a történelem/ üdvtörténet és az isteni kinyilatkoztatás viszonya húzódik meg.

Joseph Ratzinger könyve egy készülő nagyobb munkának csupán az első tíz fejezete, amely Jézus működését a Jordánnál való megkeresztelkedéstől Péter vallomásáig és a színeváltozásig értelmezi, egyelőre eltekintve a gyermekségtörténetek vizsgálatától. Isten fiának megtestesülése természetesen nem kérdés Ratzinger számára, ami kérdés, az az, hogyan található meg a megtestesült test a hagyományok sűrűjén keresztül. A kérdés azért alapvető, mert a hívő ember számára Jézus csak az Atyával való közösség felől érthető meg, ez személyiségének középpontja és e közösség felől nézve lesz ma is jelenvaló. Ez teszi érthetővé, hogy Jézus alakjában és szavaiban Ratzinger elsősorban azt a gyökeresen újat akarja bemutatni, ami nem sokkal halála után már a krisztológiai gondolatok kikristályosodásához vezetett (Fil 2,6–11); és ez teszi indokolttá azt is, hogy Jézus történetét a megkeresztelkedéssel és a nyilvános működéssel kezdi. Ahogy a könyv hátoldalán is kiemelt idézetben fogalmaz: „Meg akartam kísérelni, hogy bemutassam az evangéliumok Jézusát, mint az igazi Jézust, mint a tulajdonképpeni értelemben vett »történeti Jézust«. Meg vagyok róla győződve, és remélem, hogy az olvasó is megláthatja, hogy ez a Jézus sokkal logikusabb és történetileg szemlélve is sokkal érthetőbb, mint azok a rekonstrukciók, amelyekkel az utóbbi évtizedekben szembesültünk.”

Bár a könyv előszavában Ratzinger a történetkritikai módszerek eredményeinek hasznosítását ígéri, valójában elhatárolódik ettől és általában a „magas tudományosságtól” (189.) is, amelynek pontos tartalmát nem kapjuk meg a szerzőtől, használata pedig azt sugallja, hogy Ratzinger nemcsak hogy nem sorolja magát ennek képviselői közé, hanem vállalja azt is, hogy nem a „magas tudományosság” szisztematikus, módszeres eljárásaival közelít témájához, hanem sokkal inkább átelmélkedi azt, részben azonban mégis a rendelkezésére álló tudományos eredményekkel, amelyekből mindig szándékának megfelelően válogat. Pedig Ratzinger szemmel láthatóan jól ismeri a szentírás-értelmezés elméleteit (például 55–56.), azonban a tudományos egzegézis eredményeit sok esetben látszólagosnak mondja, olyannak, amely lerombolja Jézus alakját és széttöri a hitet – a bibliai egzegézis tudományos eredményeivel kapcsolatos ilyen típusú általános megfogalmazások azonban nem szerencsések, mert félrevezethetik a hívő embert és gyanakvást kelthetnek a biblikus tudományokkal szemben.

A názáreti Jézus életének és tanításának értelmezése és átelmélkedése minden olyan fontos kérdés megfogalmazását lehetővé teszi, amely foglalkoztatja a ma hívő keresztény emberét, akár személyes életének, akár közösségi meghatározottságának Istennel való viszonyáról esik szó, mint például a hívő ember és az egyház, a hit és a tudomány viszonya, a keresztény–zsidó párbeszéd lehetősége. Ratzinger arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus Krisztus „mindig jelenben beszél és a jövőre való tekintettel” (218.), és egzegézisét az hatja át, hogy a jézusi szavaknak, tanításoknak minden korban lehetséges az aktualizálása anélkül, hogy ez erőltetett párhuzamokat jelentene, és ő maga is – elkerülve a túlzott aktualizálást – mindig „kitekint” a mára is, mindig megtalálja a korabeli vétkek, bűnök mai „megfelelőit”. A mai kor kísértéseit azonban Ratzinger nemcsak az egyházi konzervativizmus oldaláról „kifelé” tekintve fogalmazza meg, hanem szembenéz az egyház kísértéseivel is, például amikor a hitnek a hatalommal való lehetséges szövetségét említi (49–50.), vagy a hitükben megelégedett és kételyeket soha meg nem fogalmazó keresztény emberek önteltségére utal (179. kk.).

A názáreti Jézus életének és tanításainak történetét a nyilvános működés kezdetétől a színeváltozás fordulópontjáig követve Ratzinger a kétezer éves bibliaértelmezés szinte minden módszerét felvonultatja, bevonva egzegézisébe az egyházatyák értelmezéseit, az ikonográfiai hagyományt, a mítoszokat, a bizánci liturgiát, módszerei azonban egyértelműen alárendelődnek a hitnek, a hit erősítésének, és elsődleges célja elősegíteni az olvasóban a Jézussal való élő kapcsolat növekedését. A hitnek a katolikus egyház mai pozíciójából való elmélyítése, megerősítése szempontjából az egész könyv alapkérdésévé az válik: „Ismerjük egyáltalán Jézust? Értjük őt? Nem kell mindig azon fáradoznunk, hogy egészen új módon ismerjük meg?” (51.) Abban az erőfeszítésben, hogy világossá váljék a hatalom nélküli, szenvedő, keresztre feszített és feltámadott Jézus működésének újszerűsége, a könyv alapvető belátása, hogy az embert csak Isten felől lehet megérteni, csak akkor lesz helyes az élete, ha az Istennel való kapcsolatban él (97., 99.), mert embernek lenni lényegében az Istenhez való viszonyt jelenti.

A fentebb megfogalmazottak egy igen fontos kérdést vetnek fel: kiknek és minek szánta Joseph Ratzinger a názáreti Jézusról írott könyvét? A Joseph Ratzinger/XVI. Benedek kettős szerzői névvel, a szentatya 80. születésnapjára megjelentetett könyv a szerző évekig tartó munkájának, elmélkedéseinek az eredménye, ami a pápai név alatt megjelentetve akaratlanul is a katolikus egyház fejének, legfontosabb emberének „hivatalos” állásfoglalásává válik – útmutatóvá az egész katolikus világ számára. A „kiknek” kérdésére tehát könnyű a válasz: mindenekelőtt a hívő keresztény embereknek, közelebbről a katolikus világnak. A „minek” kérdésére pedig akkor adhatjuk meg a választ, ha az elmélkedések tudományos-módszertani keretétől eltekintünk. Ekkor valóban elénk tárul az, aminek szánja munkáját, és aminek valójában mondhatjuk: „az Úr arca” személyes keresése kifejezésének, egy teológiailag magasan képzett, 20–21. századi keresztény ember elmélkedésének.

(3. kiadás, Szent István Társulat, Budapest 2008)

Tóth Judit

Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése