Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Cilliers Breytenbach
jÉZUS KERESZTRE FESZÍTÉSE PÁL ÉRTELMEZÉSÉBEN

 

Korintus: A kereszt balgasága

Macedóniai, virágzó, de meglehetősen viharos missziója után Pálnak - az ApCsel beszámolója (17,15-34) szerint - volt egy meglehetősen sikertelen találkozása a görög filozófusokkal Athénban. Az ApCsel szerzője szerint az epikureusok és sztoikusok ellenkezését az szította fel, amit Pál tanított: hogy Isten feltámasztotta a halálból Jézust (ApCsel 17,31). Pál félve és remegve érkezett Korintusba.1 Ha tovább ra is az ApCsel-t követjük, azt olvassuk, hogy Pál prédikációja ezúttal is felfordulást okozott. Sabbatkor Pál a zsinagógába ment és megpróbálta meggyőzni a zsidókat, hogy Jézus a Messiás (ApCsel 18,5). Pál maga fogalmazza meg a korintusiaknak írt első levélben, hogy üzenete lényege ez: „Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről" (1Kor 2,1-2).

Az 1Kor 1,23 bizonyítékkal szolgál, hogy Pál tanításának ez volt a központi mondandója; Pál hirdette: Krisztus a megfeszített.2 A kezdetektől a megfeszített Messiásról szóló üzenet központi szereppel bírt Pál korintusi tanításában.

Azt a vonalat folytatta, amit Kis-Ázsiában kezdett el, amikor Jézus Krisztust mint megfeszítettet írta le a galatáknak (Gal 3,1). De eredetileg Pál ezzel sem aratott nagyobb sikert, mint a Lukács által leírt athéniak előtti beszédével, amelyben az Isten által feltámasztott Jézusról szólt. Bár Lukács nem magyarázza, a Korintusban élő zsidók miért támadták együttesen Pált és miért ellenezték üzenetét (ApCsel 18,12-13), Pál maga ad magyarázatot: az általa hirdetett tanítás a megfeszített Jézusról, aki a Krisztus, botránykő a zsidóknak (1Kor 1,23). A korintusi és másutt élő zsidók számára nagy nehézség volt egy olyan üzenetnek hitelt adni, amely a megfeszített Krisztusról szól. Hogyan lehetne Isten felkentje, aki a Második Templom korabeli életteli judaizmus hagyománya szerint a zsidókat minden ellenség alól felszabadít-ja,3 olyasvalaki, akit a rómaiak keresztre feszítettek? A keresztre feszítés jól ismert büntetésmód volt, amit a rómaiak a politikai felkelések elfojtására alkalmaztak. Egy megfeszített Messiás contradictio in adjecto, ellentmondás, és csakis egy hamis Messiás megnevezése lehet.4 Nem meglepő, hogy a zsidók Pálnak a megfeszített Krisztusról szóló tanítását sértőnek találták.

Hogyan reagáltak a görögök? Az ApCsel szerint Pálnak meglehetős sikere volt a korintusi görögök körében (ApCsel 18,8).

Pál maga sokkal szerényebb. A keresztről szóló tanítás balgaság a görögök szemében (1Kor 1,18, 23). Úgy tűnik, ez reális értékelés, ha a keresztre feszítés általános megítélésére gondolunk. A kutatás kimutatta, hogy a rómaiak szemében a kereszthalál a legszánalmasabb és legmegvetettebb halálnem volt.5 Később Kelszosz kigúnyolta a keresztényeket, mert azok nem a tiszta és szent Logoszt hirdették, hanem egy szégyenteljesen letartóztatott és keresztre feszített embert.6 Hogyan várhatta bárki, hogy a legmegvetettebbek legborzalmasabb halálneme, amely még felkelők vagy szökött rabszolgák esetében is együttérzést váltott ki, bárki számára haszonnal bírhat? Egy megfeszített megváltó? Nonszensz! Képtelenség! És mégis, Pálnak a korintusi görögök körében meglehetős sikere volt.7 E ponton egy olyan megoldást ajánlok, amelyet négy részben mutatok be (2-5).

Mit prédikált Pál Korintusban?

Pál eredeti, Korintusban elhangzott beszédének rekonstrukciója végett az 1Kor 15,1-11-hez lapozunk, ahol Pál Efezusból ír arra az örömhírre vonatkozóan, amit a korintusiaknak akkor hirdetett, amikor először járt Korintusban. Ők elfogadták az örömhírt, s abba most már szilárdan belegyökereztek. Ez a jó hír maga váltja meg őket, ha megtartták azt. Az első és legfontosabb, legelfogadottabb része annak az evangéliumi hagyománynak, amit Pál a korintusiaknak közvetített: Krisztus meghalt a mi bűneinkért.

Korintusi tartózkodása első heteiben Pál megírta első, tesszalonikiaknak szóló levelét.8 Ezért elképzelhető, hogy e tesszalonikiaknak címzett levelet ugyanabban a periódusban írta, amikor Krisztust mint megfeszítettet hirdette a korintusiak-nak. Ezért a tesszaloniki levelet fogjuk arra használni, hogy tisztább képet kapjunk arról, hogyan hirdette Pál Krisztust, a megfeszítettet. Valójában Pál, aki üzenete lényegét így foglalta össze röviden: Krisztus keresztje,9 a keresztről szóló tanítás,10 aki Krisztust, a megfeszítettet hirdette,11 nem nagyon gyakran hivatkozik Krisztus halálára keresztre feszítésként.12 Azt a kérdést teszi fel: vajon Pált feszítették értetek keresztre?13 De soha nem fogalmazott úgy, hogy Krisztust értünk/a bűneinkért feszítették keresztre. Úgy tűnik, kerüli a keresztre feszítés fogalmát, amikor Krisztus halálának megváltó hatását magyarázza. Az 1Tessz-ben hasonló hagyományos kifejezést használ, mint a korintusiak esetében, úgy hivatkozik Urunk, Jézus Krisztusra, mint aki meghalt értünk14. Később a korintusiakkal való levelezésben is használja e kifejezést (1Kor 8,11;15,3 és 2Kor 5,14). Utolsó korintusi látogatásakor használja a rómaiaknak írt levélben (Róm 5,6-8;14,15). Ez azt jelenti, hogy a „Krisztus meghalt értünk" kifejezést a korintusiaknak és a Korintusból írt levelekben használja. Mi a háttere e kifejezésnek, amit Pál akkor használt, amikor a korintusiaknak Krisztus megfeszítéséről szóló tanítását megfogalmazta?

A valakiért meghalni kifejezés eredete

A valakiért meghalni kifejezést az újszövetség-kutatók vizsgálták. Anélkül, hogy az 1Kor 15,3 sajátosságait részletesen tárgyalnánk,15 kijelenthetjük, hogy Klaus Wengst, Sam Williams és Martin Hengel, újabban pedig Henk Versnel úttörő kutatásai megmutatatták, hogy a kora keresztény valakiért meghalni fogal omnak a görög hagyományba nyúlnak a gyö-kerei.16 A valaki másért meghalni annak érdekében, hogy róla/ tőle a rosszat elhárítsa, Euripidész tragédiáira megy vissza. E fogalom hatása a római időkig eltartott, ahogy Henk Versnel ezt bemutatta.17 A motívum újabb, mérföldkövet jelentő kutatásában Christina Eschner további bizonyítékot hozott arra vonatkozóan, hogy olyan euripidészi hősnők, mint Alkesztisz és Makaria modellként szolgáltak a Pál korabeli nők számára, kifejezve a férjüknek való legmagasabb fokú elkötelezettséget.18 Az is ismeretes, hogy a motívum Platónnál, a sztoicizmusban és a 2Makk, valamint a 4Makk-ban is megtalálható, sírfeliratokban és díszeken.19 Eschner bemutatta, hogy a motívum nemcsak a tragédiák által vált népszerűvé, hanem a közkeletű filozófiában is visszhangra talált, és megjelent villákban látható falfestményeken, a görög és latin közmondáshagyományban a korai Római Birodalomban.20 Kijelenthető tehát, hogy a köztudat és kultúra része volt.21 Néhány, az Alkesztisz-hagyományból vett példa ezt elégségesen mutatja be.

Musonius Rufus cinikus filozófus utal Euripidész Alkesztisz című tragédiájára. „Amikor Admetosz közel járt a halálhoz, Alkesztisz elhatározta, hogy meghal érte".22 A sztoikus filozófus, Seneca is ismeri azt a hagyományt, hogy ez az asszony meghalt a férjéért. Seneca így fogalmazza meg az esetet: ő egyike azoknak, „akik magukat adták férjükért cserébe (quae se pro coniuge vicariam dedit)".23 Számtalan helyet lehetne idézni, ahol Cicero e motívumot használja. Mivel köztudott az a tény, hogy Pál ismerte a sztoikus és cinikus hagyományt,24 e motívum - hogy valaki szerelemből meghal más helyett - gyakorisága a cinikus és sztoikus írásokban szinte kéri a ráfigyelést. Fontosságát erősíti az is, hogy a Pál által használt szintagmának számos terminológiai párhuzama található releváns görög szövegekben. Pál és a korai keresztény hagyomány bizonyosan erre a hagyományra alapozott, amikor megfogalmazta a Messiás halálának megváltó hatását a következő kifejezésben: „Krisztus meghalt értünk/a mi bűneinkért".25 Mint Musonius Rufus, Pál valaki halálára utal, ebben az esetben Krisztus kereszthalálára. A Krisztus meghalt értünk kifejezést használja. Senecához hasonlóan arról is beszél, hogy valakiért életét adja.

Az életét adni valakiért/valamiért kifejezés eredete

Milyen elképzelés rejlik a hagyományos megfogalmazás mögött: Urunkat, Jézust, „aki vétkeinkért halált szenvedett" vagy: Isten a saját fiát „mindnyájunkért" áldozatul adta (Róm 8,32). Ezeket a kijelentéseket vajon nem az Iz 53,6,12 fényében kell érteni, ahogy azt Riesenfeld állította Joachim Jeremias nyomán?26 A Róm 4,25a tűnik a legerősebb érvnek emellett. Itt a ige pasz-szívban szerepel és a öiá prepozíciót meghatározza, ahogy az a LXX Iz 53,12-ben is található.27 Bár a Róm 4,25a-ről általában azt tartják, hogy az hagyományos párhuzam és a ige használata a LXX Iz 53,12-re való utalásnak szá-mít,28 a különbségekre mégis oda kell figyelni. Amikor a Róm 4,25-öt a LXX Iz 53,12-vel összehasonlítjuk, arra kell figyelnünk, hogy az Iz 53 görög szövege úgy van megfogalmazva, hogy az lényegesen eltér az eredeti hébertől. Ha a héber eredetit a görög fordítással összehasonlítjuk,29 azt állapíthatjuk meg, hogy a - terminológia használata az Iz 53,6,12 LXX fordításában a görög hagyományban meglevő - valakinek az ellenséges erőktől való megszabadítása elképzelés - hatása az Iz fordítójára.30 A nopoöiöóvoi-terminológia használatában a fordítót így sokkal inkább a görög kifejezés vezette, mint a héber eredeti. A fordító interpretatio Graeca-ja bizonyosan hatott arra a módra, ahogyan a későbbi olvasók alkalmazták és értelmezték a szolga sorsát. A Róm 4,25a mögött meghúzódó Pál előtti hagyomány utal a LXX Iz 53,6,12-re, a valamitől való megszabadításra a görög kifejezésmódot alkalmazza,31 mindez a görög fordítás, nem pedig az eredeti héber szöveg használatát feltételezi. A LXX-beli formája mégsem tekinthető önálló, nem görög izraelita vagy zsidó hagyománynak. A hellenizálódott alexandriai zsidó vagy korai keresztény hagyomány hatását illusztrálja. A görög hatás kimutatható mind az 1Kor 15,3, mind a Róm 4,25 hagyományos kifejezései esetében, ez pedig újra felveti a kérdést a Krisztus meghalt értünk, illetve életét adta értünk kifejezések közti hasonlóság vonatkozásában.

A meghalt érünk és életét adta értünk

közti hasonlóságok32

Pált nem kötik a hagyományos kifejezések, szabadon használja mind a meghalt értünk, mind az életét adta értünk kifejezéseket a keresztre feszítés értelmezésére. Egy Pállal kortárs filozófus, a zsidó Philón is ugyanezen értelemben használja a valakiért meghalni és valakiért az életét adni kifejezéseket. A zsidó törvény szerint, mondja, „...az apáknak nem kellene fiaikért meghalniuk, és a fiaknak sem szüleikért."33 Philón aztán folytatja a Deut 24,16 kikötés szükségességére vonatkozó magyarázatát. Akik a családi érzésektől vezetve, túlzott és elsöprő áhítatukban gyakran örülnek a halálnak , magukat adják mint ártatlanok azokért, akik bűnösök.34 Majdnem egy évszázaddal Pál után egy másik filozófus, Aelius Aristides a meghalni valakiért, valakiért adni/ feláldozni terminológiát stilisztikai variánsként alkalmazza. „Azt mondják, hogy Erechtheus az Eumolpus ellen háborúban az istenek jóslata miatt lányát adta a városért . A dórok és pelloponészosziak elleni háborúban Kodrus önként halt meg földjéért."35

Az ún. meghalni valakiért/valamiért és megszabadítani formulák mind ugyanarra a görög hagyományra mennek vissza. Történelmi személyekre alkalmazhatóak, ahogy azt a következő fejezetben Cassius Diónál látjuk majd.

Az a tény, hogy a meghalni valakiért háttere hasonló a feláldozni magát valaki másért gondolatéval, a páli levelek értelmezése vonatkozásában fontos következményekkel jár.36 Az 1Tessz 5,9-10-ben; az 1Kor 8,11-ben; a 2Kor 5,14-ben; a Gal 2,20-ban és a Róm 5,6-8; 8,32-ban Pál arra a közös keresztény, Pál előtti hagyományra épít, amely a keresztre feszítés hasznát felváltva annak tulajdonítja, hogy „Krisztus meghalt a mi bűneinkért" (vö. 1Kor 15,3) és „aki odaadta magát a bűneinkért/aki vétkeinkért halált szenvedett" (Gal 1,4 és Róm 4,25). Célom az volt, hogy aláhúzzam azt a tényt, hogy ezeket a rossz elhárítására szolgáló önkéntes halálról szóló szövegeket a görög hagyomány ismeretében kell értelmezni. Egy ilyen hagyománytörténeti konklúzió nem zárja ki a zsidó hagyomány hatását arra, ahogyan az első keresztény nemzedék a fogalmat használta annak kifejezésére, hogy Krisztus halála vagy a Fiú odaadása a bűn következményeitől megszabadít. Ugyanakkor nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mikor és hol kezdték a keresztények Krisztus keresztre feszítését e görög-római kategóriákkal értelmezni.

A meghalni valamiért/valakiért és megszabadítani formulák keresztény recepciója

Ha a Krisztus halálára vonatkozó legkorábbi keresztény értelmezés a valakiért meghalás és megszabadítás terminusaival nem az Iz 53 héber szövegéből eredt, akkor honnan származhatott? E kérdés a Krisztus halála keresztény értelmezésének első szakaszához vezet vissza minket. Fontos azt is látni, hogy a zsidók, akik Jézus halálát magyarázták, tulajdonképpen egy, a rómaiak által végzett keresztre feszítést kellett értelmezzenek. Értelmet kellett találjanak/adjanak Jézus kivégzésének. Mint felforgató messiás-király Jézus gyanús volt: fenyegetést jelentett a birodalom hatalma és tekintélye vonatkozásában. Így Jézus, ahogy azt Dahl magyarázta, politikai lázadóként feszíttetett meg azzal a váddal: „a zsidók királya" (Mk 15,26).37 Jézus első követői egy királynak mondott személy keresztre feszítésének kellett értelmet adjanak. Az első értelmezést azok a követői adták, akiknek kettős jellegű tapasztalat állt rendelkezésre. Ismerték a Jézus utolsó jeruzsálemi napjaira vonatkozó hagyományt és hittek abban, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. Jézus halálának interpretációja csak húsvét után kezdődött el. A meggyőződés, hogy Isten támasztotta őt fel a halálból, értelmet rendelt a zsidók királyaként való keresztre feszítésnek, s ez a halála előtti események újraértelmezéséhez vezetett. Mivel, ahogy azt Philón Deut 24,16-értelmezéséből is láthattuk, a zsidó hagyomány nem engedte meg, hogy egy ember büntetése a rokonaira szálljon. De Philón törvénykommentárja azt is megmutatja, hogy a valakiért meghalni, életét adni valakiért terminológia történelmi személyekre alkalmazható. Hasonló átvitelt dokumentál Cassius Dio (i. sz. 150-235).38 Ő egy i. sz. 68-as, a három császár évében történt eseményre utal. Hadseregéhez szólva Ottó római uralkodó így beszél: „Bizonyosan sokkal jobb és igazabb dolog egynek elpusztulnia sokakért, mint soknak egyért (ttoáu' yáp tou Kai KpEínov Kai öiKaióTEpóv ectiv E va úte'p návTüov n ToAAou';; úte'p evo; ánoAéa9ai), és hogy vissza kellene utasítanom, hogy mindössze egy emberért a rómaiakat polgárháborúba kergessem és olyan sok emberi lény pusztulását okozzam ezáltal." Katonáit arra utasítja, hogy távozzanak. Ő majd kiszabadítja magát, „.hogy mindenki tanuljon a történtekből és olyat válasszon császárának, aki nem áldoz fel titeket saját magáért, hanem ellenkezőleg, feláldozza magát értetek (o cti; ou'x úpa;; úte'p EauTou áAA EauTov úte'p úuujv ÖéÖüoKE).39

Ez az incidens segít megérteni azt a görög nyelvet, amelyet az első kersztények metaforikusan használtak annak kifejezésére, milyen megváltó/megszabadító hatású Jézus halála. Mint a zsidók királyát feszítették keresztre. E messiási értelmezést használva megfogalmazták: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért" (1Kor 15,3) vagy azt, hogy a Fiú vétkeinkért halált szenvedett (Róm 4,25). De miért választották ezt a nyelvezetet?

A Dio-szöveg arra is fényt derít, hogy a Jn 11,49-50-ben olvasható megjegyzés a főpap szájából:40 „Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért (rva Ei; a'v9püoToc; áno9ávn úte'p tou Aaou), mintsem hogy az egész nép elpusztuljon." Az evangélista ezt így értelmezi (11,51-52): „De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse." Kevés kétely fér ahhoz, hogy az evangélium a görög valakiért meghalni kifejezést használja azért, hogy értelmet adjon a jánosi Jézusnak. Már elbeszélése kezdetén, a 3,16-ban alternatív terminológiát használt, amikor így fogalmazott: Isten a saját fiát adta, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda (tóv uiov tov uovoyEvn E'öüokev) ..."

Érdekes kérdés, hogy vajon az evangélista által a főpap szájába adott, idézett megjegyzés annak pontos rögzítése-e, ami azon a bizonyos peszachon történt. Elképzelhető, hogy a teljesen hellenizálódott főpapi családok, akiknek soraiból a főpapok származtak, ismerték a „valakiért meghalni" vagy „másokért feláldoztatni" görög fogalmát. Néhány éve nem kisebb személyiség, mint a brit történész, Fergus Millar jegyezte meg, milyen sok történelmi részletet közvetít a jánosi passió elbeszélése.41

Ha a főpap megjegyzését történelmi tényként könyveljük el, e megjegyzés lendületet adhatna annak kutatásához, miért fogalmazták meg: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért" vagy „vétkeinkért feszítették meg". Az ehhez hasonló fogalom az Iz 53,6,12 görög szövegében elősegíthette a görög fogalom használatát a korai keresztény szoteriológiában. A LXX-beli formájában ezt nem lehet önálló izraelita vagy zsidó hagyománynak tekinteni.

Konklúzió

A korai keresztény hagyomány, Pál és elődei és a jánosi kör nem az egyedüli keresztények voltak, akik arra használták a rossztól való megszabadítás vagy a rosszat elhárító halál fogalmát, hogy a keresztre feszítést megmagyarázzák. Később, jóllehet egy kissé más módon, az 1Kelemen (55,1,5) is használja a fogalmat. A korai keresztény szerzők meglehetősen tisztában voltak a Krisztus kereszthalálának megváltó hatásával kapcsolatos páli nyelvhasználat hátterével. Bár Origenész a fogalmat kevésbé sajátos módon alkalmazta, mint Pál, és anélkül, hogy azt összeolvasztotta volna a bűn következményeinek elhárítására vonatkozó alapvető zsidó tanítással, ahogy Pál tette, az ő példája is azt mutatja, hogy a hagyomány általa is folytatódott, hogy az első században is a kereszt értelmét a görög hagyományban meglevő valakiért meghalni fogalommal magyarázták: „...akit nemrég keresztre feszítettek (ctoupu>9eíc;), önként vette magára az emberiség halálát (e'küo'v toutov tov 9ávoTov Únép tou yévouc; tuw áv9püóTtU>v ávEöéíjoTo), azokhoz hasonlóan (áváAoyov), akik pro patria haltak meg (to'íc; áTto9ovouaiv útte'p Tüöv TtoTpÍöüov) azért, hogy hogy lecsillapítsák a dühöngő járványokat, az aszályt vagy a tengerészeket fenyegető viharokat." Origenész következetesen provokálja azokat, akik nem akarják elhinni, hogy „Jézus meghalt az emberiségért a kereszten" ('Iricouv útte'p áv9püóTtU>v áTtOTE9vr|Kévoi Tpóncp aToupou). Számon kéri őket: vajon azoknak a görög és barbár hagyományoknak sem hisznek, amelyek értelmében „valaki a közjóért meghalt (tivoc; útte'p tou koivou TE9vrrKévoi), és hogy a rosszat elhárítsa, kézbe vette városa és népe sorsát".42

Angolból fordította Bodó Márta

Jegyzetek

1 Vö. 1Kor 2:3. Korintusban találkozott Aquilával és Priscillával, e zsidó párral (ApCsel 18,2-3; 1Kor 16,19), akik már keresztények voltak. A házaspárnál lakott Pál, megkereste a kenyerét és nem szorult soha a korintusiak anyagi támogatására.

2 A 1,23 és 2,2 igeideje hangsúlyozza, hogy az evangélium húsvét utáni hirdetésében is Krisztus a megfeszített marad; vö. Andreas Lindemann, Der Erste Korintherbrief (HNT 9/I), Tübingen: Mohr 2000, 46-47; Christian Wolff, Der erste Brief des Paulus an die Korinther (THKNT 7), Leipzig: EVA 1996, 48.

3 Cf. Marinus de Jonge, The Expectation of the Future in the Psalms of Solomon, in: idem, Jewish Eschatology, Early Christian Christology and the Testaments of the Twelve Patriarchs (NovTSup 63), Leiden: E.J. Brill 1991, 3-27.

4 Ettől eltekintve ha a Gal 3,13-at olvassuk, akit a fára akasztottak, az a Deut 21,22-23 szerint Isten által elátkozott. A megfeszített Messiás nemcsak istenkáromló a zsidó elvárások fényében, de egy zsidó megfeszítése azt jelenti: Isten elátkozta. A Habakuk peser (4Q169 II 1,7-8) és a Qumránban talált templomi tekercs (11Q19 64,7-12) arra tanít, hogy a korabeli zsidó egzegézis a fán függést a keresztre feszítéssel azonosította.

5 Heinz-Wolfgang Kuhn, Die Kreuzesstrafe während der frühen Kaiserzeit. Ihre Wirklichkeit und Wertung in der Umwelt des Urchristentums, ANRW 25.1, Berlin/New York: Walter de Gruyter 1982, 648-793 and John G. Cook, Envisioning Crucifixion. Light from Several Inscriptions and the Palatine Graffito, to appear in NovT 50 (2008).

6 Kelszosz, ÄAr|6ir; Aóyoc; 2:31: óAAa a'v6pwitov ÓTipÓTaTaánax6évTa Kai áTtOTU|jTtavio"6évTa.

7 Ezt a sikert sokszor Pálnak a továbbiakban következő paradoxonjaival magyarázzák: 1Kor 1,18,23-24. Bár a megfeszített Krisztusról szóló tanítás botránykő vagy balgaság, Isten az erejével ment meg. De még ha az biztosítva van is, nehéz elfogadni, hogy Pál csak úgy egyszerűen folytatta a jó hír oly módon történő hirdetését, amit a görögök bolondságnak tartottak.

8 Traugott Holtz, Der erste Brief an die Thessalonicher (EKK 13), Neukirchen-Vluyn: Neukirchener Verlag 1986; Abraham J. Malherbe, The Letters to the Thessalonians, Garden City/NY: Double Day 2000.

9 Vö. 1Kor 1,17; Gal 6,12,14; Fil 3,18.

10 Vö. 1Kor 1,18. Lásd még Gal 5,11.

11 Vö. 1Kor 1,23; 2,2.

12 Vö. oTaupó; a Fil 2,8-ban és oTaupouv Kisztusra vonatkozóan az 1Kor 2,8; 2Kor 13,4; Gal 3,1-ben. Az 1Kor 1,13 és Gal 2,20 (ouoTaupoüv) Pálra utal, a Gal 5,24-ben és a Róm 6,6-ban (ouoTaupouv) a hívőkre.

13 Vö. 1Kor 1,13. Beleértődik, hogy Krisztust értük feszítették keresztre, de Pál mégsem fogalmazta ezt így meg.

14 1Tessz 5,9-10.

15 Vö. Cilliers Breytenbach, Christus starb für uns'. Zur Tradition und paulinischen Rezeption der sogenannten 'Sterbeformeln, NTS 49 (2003) 447-475.

16 Cf. Klaus Wengst, Christologische Formeln und Lieder des Urchristentums (SNT 7), Gütersloh: Gerd Mohn 21973; Sam K. Williams, Jesus' Death as a Saving Event. The Background and Origin of a Concept (HDR 2), Missoula: Scholars 1975; Martin Hengel, The Atonement. A Study of the Origins of the Doctrine in the New Testament, London: SCM 1981.

17 Legújabb írása a témában: H[endrik] S. Versnel, Making Sense of Jesus' Death. The Pagan Contribution, in: Jörg Frey and Jens Schröter (eds.), Deutungen des Todes Jesu im Neuen Testament (WUNT I/181), Tübingen: Mohr 2005, 213-294.

18 Vö. Christina Eschner, Gestorben und hingegeben 'für' die Sünder. Die griechische Konzeption des Unheil abwendenden Sterbens und deren paulinische Aufnahme für die Deutung des Todes Jesu Christi, Diss. Humboldt Universität zu Berlin 2006 (to appear in WMANT).

19 Vö. Breytenbach, Christus starb für uns, 463-464.

20 Ez vonatkozik Menoiceus és Kodrus halálára is.

21 Cf. Eschner, Gestorben und hingegeben, B, II C 2.5.

22 Musonius Rufus, Dissertationum 14.

23 Seneca, Dial. XII 19,5.

24 Max Pohlenz, Paulus und die Stoa, in: Karl Heinrich Rengstorf (ed.), Das Paulusbild in der neueren deutschen Forschung (WdF 24), Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft 1964, 522-564; Abraham Malherbe, Paul and the Popular Philosophers, Minneapolis: Fortress 1989.

25 Az 1Kor 15,3 sajátosságairól l. Breytenbach, Christus starb für uns, 447-475.

26 Riesenfeld aláhúzta: fontos különbséget tenni azon esetek közt, amelyekben únép egy személyes tárgy mellett áll és azok közt, amely esetekben a twv a'jiapTiwv követi (Harald Riesenfeld, „úirép," TWNT VIII (1969) 512, 12. jegyzet). A únép- kifejezések értelmezésében mégsem tett különbséget a perpozíciókat vonzó igék közt. A óno6vnoK£iv vagy fnapa)5iöóvai igék mind a csodálkozás aktusát (Sühne) fejezték ki, ha a únép prepozíció követte őket, vagy némely esetben a öió és a tárgyeset (akkuzatívusz). A únép-formulát ily módon értelmezve Riesenfeld Joachim Jeremiast követte, aki a na'í; 6eou-ról szóló írásában ('Kittel szótárában) azt a nézetet képviselte, hogy a únép- formulákat mind az Iz 53-beli Szenvedő Szolga-hagyomány hátterében kell értelmezni, amely a megváltó/jóvátevő áldozat fogalmát hivatott kifejezni, azét az áldozatét, amely a bűn következményeit törli el (Joachim Jeremias, „iraT; 6eoű," TWNT V (1954) 676-713).

27 És ha az Iz 53,12 a Róm 4,25 hátterét képezi, ez igaz lehet a Róm 8,32-re is. Pál cselekvő igealakot használ, amikor Isten Fiáról beszél, aki magát adta oda „bűneinkért" (tou öóvto; EauTov útte'p twv a'jiapTiwv rjjiwv - Gal 1,4), vagy „Pálért" (napaöóvTo; EauTov únEp Ejiou - Gal 2,20).

28 Cf. Cilliers Breytenbach, The 'for us' Phrases in Pauline Soteriology: Considering their background and use, in Salvation in the New Testament: Perspectives on Soteriology (ed. J. G. van der Watt; NovTSup 121; Leiden: E. J. Brill, 2005) 162-185, 174-175. Az ige korai keresztény hagyományra utalhat. Jézust elárulta (napaöiöóvai) Júdás (1Kor 11,23; Mk 14,11, 18, 21, 41), és átadták (napaöiöóvai) a rómaiaknak a büntetés végrehajtására (Mk 15,1, 10, 15; ApCsel 3,13).

29 E tanulmány keretei meggátolnak abban, hogy részletesen kifejtsem a Pál előtti hagyomány és páli recepció közti különbségeket és összefüggéseket az 1Kor 15,3; a Róm 4,25 és LXX Iz 53,6,12 vonatkozásában. Vö. Cilliers Breytenbach, The Septuagint version of Isaiah 53 and the early Christian formula "he was deliveredbecause of our tresspasses", to appear in NovT.

30 A héber Biblia görög változatában az ige ilyen használata nem korlátozódik Iz fordítására. Előfordul a Dán 3,28-ban és olyan zsidó íróknál is, mint Josephus, aki annak kifejezésére használta, hogy valaki az életét másokért adta oda; vö. Josephus, A.J. 2.137, 148, 159; 10.230; B.J. 6.433.

31 A Róm 4,25 természetes olvasata mégis az volna, hogy mindkét prepozíciós kifejezést hasonlóan értelmezzük. A öiá a Róm 4,25b-ben (Kai nyép9n öia Tny öiKaÍwaiv rjl-wv) nem értelmezhető okságiként (kauzálisan). Ez legkevésbé sem bátorít arra, hogy a 25a sorban található öiá-t oksági összefüggésben értelmezze. Mindkét prepozíciós szerkezet összefüggő (koherens) értelmezése sokkal kézenfekvőbb (plauzibilisebb) megközelítés. Aztán - ahogy Krisztus halála esetében az 1 Kor 15,3-ban - az Úr Jézus szabadító tette a bűn vonatkozásában értelmezett, mint ami a bűn és vétek hatását veszi el. Cf. Breytenbach, The 'for us' Phrases, 174-175. Az 1Kor 15,3b; Gal 1,4 és Róm 8,3 fényében a öia Ta TapaTTW--aTa rjl-wv kifejezés inkább azt fejezi ki, hogy a bűn következményei nem érvényesülnek. Krisztus szabadítása elhárítja a vétket követő ítéletet.

32 A következő szövegeket részletekbe menően tárgyalja Eschner, Gestorben und hingegeben, II C 2.

33 Philo, Spec. 3,153.

34 Philo, Spec. 3,154.

35 Aelius Aristides, Panethenaicus (WdF 24), 118-119 [I 87].

36 Ld. a rómaiknak írt levélben, ahol a Róm 5,6-8 folytatja a Róm 4,25-öt és végül a Róm 8,32-vel zárul. Cf. Christina Eschner, Die Hingabe des einzigen Sohnes 'für' uns alle. Zur Wiederaufnahme des Sterben-'für'-Motivs aus Röm 5,6-8 in Röm 8,32, in U. Schnelle (ed.), The Letter to the Romans (BETL, 226), Leuven, Peeters, 2009.

37 Vö. Nils A. Dahl, The Crucified Messiah (1960), in The Crucified Messiah and Other Essays (Minneapolis: Augsburg, 1974) 10-36.

38 Vö. Eschner, Gestorben und hingegeben, II C 1.1.2.2.1 (b).

39 Cassius Dio 63[64],13,1-3 apud Xiph. 192,6-18; ,6-20 and III,615 Boissevain.

40 Vö. Eschner, Gestorben und hingegeben, XY.

41 Vö. Fergus Millar, Reflections on the Trials of Jesus, in A Tribute to Geza Vermes: Essays on Jewish and Christian Literature and History (ed. P.R. Davies; JSOT.S 100; Sheffield: JSOT Press, 1990) 355-381.

42 Origenész, Cels. 1:31.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése