Könyv zAMFIR KORINNA: A KATOLIKUS-PROTESTÁNSEGYHÁZTANI PÁRBESZED EREDMÉNYEI
Az 1910-es edinburghi kezdetek óta az ökumenizmus mozgalma igencsak elterjedt, változott, teljesedett. Nyilván nem mindenhol fogadták osztatlan örömmel és nyíltsággal ezt a szemléletváltásra szólító gondolatmenetet. Manapság is jellemző, hogy a felekezetek a régi sérelmeiket róják fel egymásnak, s eközben a társadalomban a keresztény értékek silány-nyá minősülnek, hitelüket vesztik, a nem keresztény vallások egyre inkább kimutatható hatása pedig új, közös kihívásként jelenik meg. Ez az értékválság együtt jár a keresztény identitás krízisével, amelyet sokszor úgy próbálnak orvosolni, hogy végletekig menő fundamentalizmus és tradicionalizmus mögé bújnak. Éppen ezért nem népszerű dolog az ökumenizmus, az egységtörekvés. Zamfir Korinna, a BBTE RKT Karának ószövetségi bibli-kum, ó- és újszövetségi exegézis tanára így vélekedik erről: „Az ökumené-szkepti-cizmus felerősödése ellenére úgy gondolom, hogy a kereszténység csak akkor hiteles, ha először a belső kiengesztelő-désben éli meg azt, amit hirdet. Az ökumenikus mozgalom azon kezdeti felismerése, hogy a megosztott kereszténység hiteltelen, ma is épp oly aktuális, mint az 1910-es edinburghi missziós konferencia idején [...]. Amennyiben a keresztények leértékelik és kiközösítik egymást, vagy egyszerűen közömbösek egymás iránt, addig nem számítanak arra, hogy a kien-gesztelődésről szóló üzenetüket bárki komolyan vegye."
Az egyháztani párbeszéd NyugatEurópában több évtizedes munkát ölel fel. Ennek tudatában feltevődhet a kérdés, vajon nem idejétmúlt-e ez az összegzés? A válasz megalkotásakor figyelembe kell vennünk, hogy az elmúlt időszakban az egyházi közösség megteremtése érdekében csupán dialógusok zajlottak, más téren alig történt előrelépés. A dialógusok eredményeinek nagy részét, a dokumentumokat nem is fordították le magyar nyelvre, s így csupán a képzett teológusok, a szakemberek kis csapata ismeri azokat. Zamfir Korinna munkája a magyar nyelvű teológiában az első, amelya teológiai dialógus eredményeinek szisztematikus feldolgozását tárja elénk.
A könyv hat nagy egységre tagolódik. Az első fejezet az eltérő ekkléziológiai szemléletek ismertetésével foglalkozik, azonban a témakör szélessége miatt csak néhány, a mai gondolkodást megalapozó, meghatározó szemléletet emel ki. Felvázolja Cyprianos és Ágoston egyházképét, melyek különböző indíttatásból, eltérő történelmi kontextusban keletkeztek, és éppen ezért más és más oldalát emelik ki az egyháznak. A patrisztikus egyházmodelleken kívül megismerkedhet az olvasó mind a katolikus, mind a protestáns egyházak ekkléziológiai alapelemeivel, a II. vatikáni zsinat erre vonatkozó tanításával, valamint az Egyházak Ökumenikus Tanácsának idevágó elgondolásaival.
A trentói zsinat után kialakult kontro-verz teológia következtében hosszú időn át él(t) az „ige egyháza" és a „szentségek egyháza" szembeállítás, amely elhalványította azt a tényt, hogy az isteni ige és a szentségek lényegileg összefüggnek, együvé tartoznak. Ez a megkülönböztetés hosszú évek alatt kialakult eltérő teológiai nézetek összegzéseként éleződött ki a 16. században, s vezetett el a szakadásig.
A kontroverz teológia eukarisztia-értelmezését találhatjuk a könyv második nagy egységében. Ismert, hogy az euka-risztia alapításáról szóló résszel kapcsolatban, a krisztusi jelenlét mikéntjével, az eukarisztia és Krisztus egyszeri önfeláldozása viszonyát próbálták már a korai keresztények is meghatározni, és több egymástól eltérő, adott esetben egymással ellentétes véleményt képviselő modell alakult ki a kor kulturális és filozófiai szemléletétől függően. A szerző vizsgálja az eukarisztiáról szóló újszövetségi részeket biblikus-exegetikai szempontból, továbbá az újszövetségi tanúk vizsgálatával kapcsolatban az ókeresztény kortól az újkorig kialakult, jelentősebb modelleket és tendenciákat is ismerteti.
A középkori egyházi viták témáit megfigyelve megállapíthatjuk, hogy az euka-risztia értelmezése már ekkor sem volt egységes, de egészen a késő középkorig megmaradt egy még elfogadható pluralizmus határán belül. A reformáció idején azonban a nyugati egyházban olyan viták alakultak ki, amelyek nem csupán a katolikus-protestáns szembenállást eredményezték, hanem a kialakult protestáns egyházat is megosztották. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a kérdés áthidalhatatlan, hiszen az egyházak életében központi helyet foglal el az eukarisztia. A párbeszéd azonban megindult, ennek eredményeit a dialógus legjelentősebb dokumentumainak elemzése által, főképp az eukarisztia áldozati jellegéről, a reális jelenlétről, az eukariszt ikus ünneplés és az egyházi szolgálat viszonyáról, valamint az eukarisztikus ünneplés gyakorlásáról ismerteti a szerző.
A reformáció és az azt követő hitviták másik fő témája a megkereszteltek papi küldetése és a hivatalos megbízásból cselekvő, sajátos feladatot betöltő egyházi szolgálat viszonya volt. A páli levelekből és az 1 Pét 2,9-ből és az egyházatyák írásaiból (Ambrus: De sacramentis, Ágoston: De civitate Dei) is kitűnik, hogy minden megkereszteltnek sajátos küldetése van, és a választott nép hasonlóságára szent népet, királyi papsgot alkotnak. Ez a felfogás azonban a középkorban egyre inkább háttérbe szorult, a klérus szerepének teológiai hangsúlyozása a laikusok háttérbeszorításához vezetett. A különböző korok és felekezetek egyetemes papságra, egyházi rendre, az egyházi rend szakramentalitására, funkciójára, az ordinációra és a struktúrára vonatkozó szemléletét, illetve az erre vonatkozó ökumenikus párbeszéd konklúzióit ismerhetjük meg a könyv harmadik fejezetében.
A teljes munkából kiolvasható explicit és implicit módon is, hogy a katolikus egyház és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa hogyan vélekedik a tényleges egyházi kommunióról, a hivatalok kölcsönös elismeréséről vagy az eukarisztikus közösségről. Az egységre, a tényleges kommunióra való törekvés szükségességét tárgyaló dokumentumok közül hármat ismertet részletesen a szerző a negyedik fejezetben. Az egyik a Karl Rahner és Heinrich Fries által 1983-ban megfogalmazott nyolc tézist tartalmazó dokumentum, mely igencsak közel áll a magyar származású Őrsy László meglátásaihoz az egyházak feladatairól római katolikus perspektívából, az egység előmozdítása érdekében. A másik részletes bemutatásra kerülő dokumentum a katolikuslutheránus teológiai bizottság 1984-ben közzétett Facing Unity, amely a hitbeli egységből kiindulva a hivatalok elismerése és az eukarisztikus kommunió, a tényleges és teljes egyházi közösség megvalósulása felé vezető út lehetséges állomásaira tesz javaslatokat.
E két dokumentum után közel húsz évig tartó szünet után, 2003-ban látott napvilágot a princetoni Center for Catholic and Evangelical Theology javaslata, amely nem fogalmazott meg merőben új tervezetet, de mégis felébreszti a felelősségtudatot a jelenlegi, egyházak közti fagyos hangulat ellenére, felidézi, hogy az egységre törekvés nem tetszőleges feladat, hanem a keresztény élet szerves része, és éppen ezért nem szabad marginális, elhanyagolható feladatnak tekinteni.
A dokumentumok ismertetése után a következő fejezetet a konszenzus leglényegesebb eredményeinek és a továbbra is fennmaradó különbségek bemutatásának szentelte a szerző, majd a könyv utolsó, hatodik fejezetében olvashatóak a záró megjegyzések a teológiai párbeszéd és recepció(hiány) kapcsán.
Dr. Kránitz Mihály így véleményezte e munkát: „Zamfir Korinna könyve alapvető és eligazító a keresztény egyházak múltjának és kapcsolatának megismerésében, mivel magyar nyelven ilyen összegző és egyben kitekintő mű eddig nem született. A széles körű ismeretet és az események és dokumentumok értékelését nem nélkülöző kötet párbeszédre serkent, és előmozdíthatja egymás kölcsönös és teljesebb befogadását."