Szeretet és szenvedés
“Mindenféle vámos és bűnös jött hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és írástudók zúgolódtak emiatt. z bűnösökkel társalog és velük eszik, mondták. Erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha valakinek közületek száz juha van és elveszít egyet, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, hogy az elveszett után menjen, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, boldogan veszi vállára. Hazaérve öszehívja barátait és szomszédjait és azt mondja nekik: Örüljetek velem, megtaláltam elveszett juhomat. Mondom nektek: Éppen így jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk 15, 1-7)
Az evangélium szavaiban, hogy Krisztus
szeret minket, mindig van valami megdöbbentő. Mert mi nemigen
látjuk szeretetreméltónak az embert, és mert
tudjuk, hogy nem könnyű dolog szeretni akár a felebarátot,
akár önmagunkat: ezért esik nagyon jól hallani,
hogy szeret valaki bennünket. Még akkor is, ha ez a valaki
csak egy másik ember. És akár viszonozzuk ennek a
másik embernek a szeretetét, akár nem, soha nem fogjuk
elfelejteni, hogy valaki szeretett minket - még ha csak akkor jövünk
is rá ennek a szeretetnek az igazi értékére,
amikor az már visszahozhatatlanul a múlté. Mert sajnos
a szeretet kiszámíthatatlan lehetőségei közé
tartozik az is, hogy vissza lehet utasítani.
Hogy a sátán miért utasította
vissza Isten szeretetét, azt tudjuk: önteltségből,
önelégültségből, mert azt hitte, hogy neki
nincs szüksége Isten kegyelmére. Valószínű,
hogy az emberek egy része is ezért utasítja vissza
Krisztus szeretetét: nem érzi szükségét.
Sokszor azonban csak azért, mert nem akar függeni senkitől;
a jelszó az, hogy nekem ne írja elő senki, hogyan
szeressem őt... Az aztán persze már más kérdés,
lehet-e egyáltalán szeretni valakit, hacsak nem úgy,
ahogyan ő akarja, hogy szeressék. Hány ember teszi
egymásnak pokollá az életét, mert nem jön
rá arra az egyszerű igazságra, hogy sohasem szerethetek
úgy, ahogy én akarok, hanem mindig csak úgy, ahogy
a másik kívánja.
Az Úr Jézus szeretetében
pedig az a nagyszerű, hogy nehezen múlik el; hogy tulajdonképpen
amíg élünk, mindig visszatérhetünk hozzá;
hogy otthagyja az igaz juhait és elmegy felkeresni az egy szem eltévedt
bárányt; hogy nem nyugszik mindaddig, amíg össze
nem találkozunk vele és fel nem teheti nekünk szemtől
szembe a kérdést: szeretsz-e engem? - mert én szeretlek
téged... Szinte azt is mondhatnánk, hogy “udvarol" nekünk,
csalogat, hogy adjuk neki a szívünket. De becsületes udvarló:
nem ígéri azt, hogy azután már csupa öröm
és boldogság lesz az életünk, hogy nem lesz benne
fáradság, bond, szenvedés - ellenkezőleg. Egészen
nyíltan és világosan kimondja: ha utánam akartok
jönni, vegyétek magatokra a keresztet - meg azt is mondja:
a tanítvány nem különb a mesterénél:
ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak - és
azt is: aki engem követ, az igát és terhet vesz magára.
De hozzáteszi: az én igám édes, az én
terhem könnyű, mert megédesíti és megkönnyíti
az én mindenek feletti szeretetem.
Az Úr nem ígér sokat. Becsülettel
megmondja, hogy az ő nyomában ne számítsunk
rózsás életre - de mindig többet ad, mint amennyit
ígért. Akik megpróbálták, azok tudják,
hogy így van; akik belebocsátkoztak abba a kalandba, ami
a Krisztus szeretete, azok egyöntetűen vallják: megérte...
Krisztus szeretetében és ígéretében
az a nagyszerű, hogy ellenőrizni lehet őket. Nemcsak
a jövőre szólnak, hanem a jelenre is érvényesek.
Emlékezzünk csak arra, amikor azt
mondja: az Isten országa bennetek van. Nem bennetek lesz, hogy szenvedjetek
csak, törjétek magatokat, aztán majd egyszer egy bizonytalan
jövőben, egy másik életben eléritek, hanem
jelen időben szól: az Isten országa bennetek van.
Én hiszem azt, hogy a tények mindig erősebbek, mint
az érvek. Hiszem, hogy Jézus szeretete átalakítja
annyira az embert, hogy egyszerre boldog is tud lenni meg szenvedni is.
Nekünk keresztényeknek új
szót kellene találnunk a szenvedésre: mert egészen
mást jelent ez a szó a keresztény ember szájában,
mint a pogányokéban. Igazán, keserűen szenvedni
csak a pogány tud; csak az ő szenvedése tragikus.
A keresztény szenvedésből hiányzik a tragédia,
a végzet, az ostoba sors: abban mindig ott van Krisztus szeretete
is.
És erről bizonyságot tehet
mindki, aki egyszer is találkozott életében a szerető
szívű Jézussal. Földi szempontból tekintve,
ha végignézünk Jézus hűséges követőinek
során - a szenteken és azokon is, akik közöttünk
élnek -, igazán nem lehet azt állítani, hogy
irígylésre méltó a sorsuk. És mégis,
mennyi boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott ember van közöttük;
valami olyan állandó derű üli meg a lelküket,
amelyet imitt-amott beárnyékolhat ugyan az élet, de
kioltani nem tud soha.
A szentekre nem is hivatkozom, őket könnyű
“elintézni" azzal, hogy az emberiségnek egy egészen
különleges fajtáját alkotják. De hivatkozom
a század elejének egyik legnagyobb francia írójára.
Irodalmár, publicista, szépíró. Két
regényt írt, az egyiknek körülbelül ezt a
címet lehetne adni: A szokás ellenére. Egészen
dióhéjban összefoglalva a tartalmát: egy gazdag,
öregedő agglegény életének egyetlen értelmét
abban látja, hogy fiatalembereket tegyen tönkre. Kiválaszt
pompás, egészséges fiúkat. Tömi őket
pénzzel, viszi őket szórakozni, megtanítja
kártyázni, vásárol nekik szerelmet; ha nem
hatott volna az alkohol és a kártya, biztosan hat a hazudott
szerelem. És amikor látja, hogy már kiölt belőlük
minden erkölcsi ellenállást, akkor hirtelen visszavonul,
mint a pók, bedugaszolja a bőségszarut, vége
a kártyának, vége az alkoholnak és a hazug
szerelemnek - és élvezi, hogyan vergődnek és
gyötrődnek ezek a szerencsétlenek, és végül
hogyan pusztítják el önmagukat.
A másik könyve azonban még
ezen is túltesz. Ha az első a dekadencia, akkor a második
a sátániromlottság maga: bevallom őszintén,
nem tudtam végigolvasni.
És egyszerre csak bejárja a sajtót
a hír, hogy minden regényeknek és írásoknak
a szerzője szerzetes lett. Ha nem is igaz teljesen a hír,
annyi bizonyos, hogy megtért, meggyónt, áldozott.
Hívei azt hitték, hogy ez is csak afféle irodalom,
és várták, mikor lesz vége, mi sül ki
ebből a vallási játékból. A játék
azonban komolyra fordult. Megírta megtérésének
történetét, és hitvalló életet
kezdett... Először kapott egy súlyos szembajt. Két
évig kellett bekötött szemmel, elfüggönyözött
szobában ülnie, míg aztán - amikor úgy-ahogy
rendbejött - szájrákot kapott. Először állkapcsának
egy részét operálták ki, aztán ki kellett
venni a nyelvét is. Szája üresen, tehetetlenül
leffegett, nem bírta összezárni, nem tudott egy értelmes
szót kiejteni, csak artikulálatlan hörgések szakadtak
ki a torkából. Heteken át éhezett, mert táplálkozni
sem tudott és visszautasította a morfiumot is, mert teljes
öntudattal akart szenvedni. Breviáriumából a
haldoklók imáit imádkozta. Amikor meghalt, ott találták
nyitva az ölében, ahol ez állt: “Felejtsd el, Uram,
az ő vétkeit, mert ha vétkezett is, mégsem
tagadta meg az Atyát és a Fiút és a Sznetlelket,
hanem hitt. Az Isten szeretetét szívében hordozta
és Istent, aki mindeneket teremtett, hűségesen imádta."
Pár sorral feljebb pedig ez áll: “Helyezzen téged
Krisztus, az élő Isten Fia a mennyei paradicsom örökkévaló
virágai közé és az igaz Pásztor ismerjen
meg ott téged, az ő juhai között..."
Különleges élet volt talán
az övé? Nem, nem volt benne semmi több, mint ami tulajdonképpen
minden keresztény ember életében lenni szokott: bűn,
szeretet, megtérés, Jézus kegyelme és viszontszeretete
- meg a kereszt.
Mert Jézus szeretetét nem lehet
különválasztani a kereszttől. Hiszen ezt a szeretetet
a keresztfán ismertük meg; a keresztfa az egyetlen érv,
ami miatt el merjük hinni, hogy az Isten tényleg szeret bennünket.
A keresztfa a bizonyítéka annak, hogy tényleg akadt
egy ember, aki komolyan gondolta azt, amit mondott: hogy a jó pásztor
utánamegy a bárányainak és megmenti azokat
még saját élete árán is. A keresztfa
tövén, a megnyitott szívű Üdvözítő
láttán csak azt hajtogathatjuk dadogó szavainkkal:
Uram, hiszek neked - hiszem, hogy szeretsz engem. Mert az az átszúrt
szív Jézus igazságát hirdeti: az emberlét
egyetlen értelmét, ég és föld legnagyobb
erejét: Krisztus igazi szeretetét.
(Elmélkedések, 1949-1951)