Vissza a tartalomjegyzékhez

X. évfolyam 1. szám. 1999. január

A segítségnyújtást is tanulni kell

A mentálhigiénés képzés célja az, hogy a segítő foglalkozásúakat megerősítsük identitásukban, megtanítsuk nekik  a szakma fogásait, mert nehéz sorsú emberekkel bánni nem könnyű. Azoknak az embereknek, akik különböző módon segítenek a bajbajutottaknak,  jó szakmai háttérre van szükségük, mert különben hamar kifáradnak, elbizonytalanodnak, és nem igazán tudják, mit lehetne tenni bizonyos helyzetekben. Itt most az a fontos, hogy az itteni szakemberek is megerősödjenek abban, amit tesznek - mondta Czigány Éva, amikor 1998 augusztusának elején a marosvásárhelyi belvárosi plébánián tartott mentálhigiénés kurzus egyik szünetében beszélgettünk.

Czigány: Sokan hallottak már a mentálhigiénéről, és arról, hogy ilyen irányú képzés folyik már nálunk is, Marosvásárhelyen és Csíksomlyón. A fogalmak azonban tisztázatlanok, a képzés egészét pedig köd és némi titokzatosság lengi körül.
A Marosvásárhelyen tanulók tavalyi közös képzési időszaka augusztus 3-a és 15-e között volt. Ez adott alkalmat arra, hogy az ottani képzésben szerepet vállalók közül három szakemberrel elbeszélgessünk a mentálhigiéné lényegéről, céljairól, valamint az itt zajló képzés folyamatáról, gyakorlati vetületeiről. (A Csíksomlyón zajló mentálhigiénés kurzus vezetője a Marosvásárhelyen is besegítő dr. Székely Ilona.) A fogalomtisztázást dr. Grezsa Ferenc pszichiáter szakorvos vállalta:
A mentálhigiéné szónak nincs pontos magyar fordítása, és ebben a formában a külföldi szakirodalomban is alig fordul elő ez a szakkifejezés. Francia eredetű szó, eredeti jelentése: elmeegészségügy. A mentálhigiéné azonban jóval túlhaladja az elmeegészségügy illetékességi területét, az angol szakirodalomban a mental helth, a mentális egészség, a lelki egészség kifejezés honosodott meg. Mostanában Magyarországon a közösségi lélekvédelem kifejezés kezd teret nyerni.
A teljes népességnek csupán csekély része az, amely a szó orvosi értelmében lelki betegnek tekinthető. Ez - a konkrét kórképtől függően - a lakosságnak tíz, öt vagy egy százaléka. Nem ezt tekintjük a mentálhigiéné illetékességi területének, ez az orvosi területhez tartozik. Másfelől a lelkileg egészséges emberek száma is csak kisebb hányada a népességnek, ha úgy tekintjük, hogy az egészség nem egyenlő a betegség hiányával. Lelkileg ugyanis nem az tekinthető egészségesnek, akinek nincsenek lelki-betegségi tünetei. A lelki egészség magába foglal számos pozitív értéket, tulajdonságot, például az örömszerzésre, örömátadásra vonatkozó képességet, a hatékony problémamegoldó képességet. Akár beteg ember is lehet lelkileg egészséges, ha rendelkezik ezekkel az értékekkel. Úgy tűnik, hogy korunkban, a századforduló táján a lakosságnak csak kisebb hányada tekinthető ilyen értelemben kiegyensúlyozottnak, alkotóképesnek, lelkileg egészségesnek. A lelki betegség és a teljes lelki egészség végpontjai között nagy tartomány húzódik; az emberek tömegei, akik nem tekinthetők ugyan betegnek, az életvezetésükben, különböző kapcsolataikban időnként problémákkal küzdenek, amelyek többségét egyébként meg is tudják oldani - avagy elfedik.
Mi itt és Budapesten is az emberek nem beteg, de a szó teljes értelmében nem is maradéktalanul egészséges részével való foglalkozáshoz szükséges ismereteket, képességeket próbáljuk átadni a hallgatóknak. A közösségi lélekvédelem terület nagyon sok diszciplínát érint, tehát határterület. A teológiától kezdve a pedagógián át a jogi és szociális gondozói ismereteken keresztül sok mindent átfog, tipikusan inter- és multidiszciplináris terület. Ezért a hallgatók nem új szakmát tanulnak, hanem eredeti hivatásukban válnak alkalmasabbá arra, hogy segítséget tudjanak nyújtani azoknak, akik átmenetileg vagy huzamosabb ideig problémákkal küzdenek és azokon nehezen tudnak úrrá lenni. E segítésnek alapvetően két formája van. Az egyik, amikor a segítő egy személlyel foglalkozik segítőbeszélgetés keretében. Ilyenkor a  két ember között létrejövő lelki kapcsolatban, kommunikációs klímában a kliens lehetőséget kap arra, hogy nemcsak a segítőnek, hanem elsősorban saját magának meg tudja fogalmazni problémáját, és így saját maga rátaláljon a megoldásra. Nem kap kész receptet, mert a segítő nem dönthet helyette, de megteremtheti a lehetőséget, hogy ő maga megtalálja a megoldást. Egy másik módszer esetében ezt a hatást közösségben, csoportmunka révén próbáljuk elérni.
Nehézséget jelent az, hogy szakmai értelemben nem ilyen szellemben nevelkedtünk mi sem, és az itteni (romániai) kollegáink sem, a mi egyetemi oktatásunkban sem szerepelt ilyenfajta képzés. A pszichológiai képzéseket nagyon elhanyagolták itt is és nálunk is. A modern mentálhigiénés szemléletmód, amely a nyugati világban  az ötvenes-hatvanas években erőteljesen kibontakozott, a nyolcvanas években érkezett el Magyarországra. Pszichiátria létezett előtte is, de hogy nemcsak pszichiáter, hanem nővér, szociális gondozó, pap, hitoktató is szerepet kaphat  a lelki egészség terén, ezt nálunk is csak a nyolcvanas években kezdték felismerni, és talán itt még megkésettebb ez a folyamat. Azok, akik ezt tanulják, úttörő munkát végeznek, mert a hivatalos segítőszervezetek - iskola, egészségügy, szociális intézményrendszer - nehezen váltanak szemléletet. Egy orvos például nehezen fogadja el, hogy egy tanárnak is köze lehet a lelki egészséghez.
Általában a segítő szolgálatok olyan társadalmakban kapnak lábra és fejlődnek intenzívebben, amelyekben a spontán segítőkészség csökken. Amit az emberek a családjukban, a munkhelyükön nem tudnak megoldani, azokra a társadalom kitalál egy intézményt és szakembert fizet azért, hogy segítse a megoldást. Én azt tapasztaltam, hogy Erdélyben a spontán problémamegoldás és segítőkészség talán jobban meg tudta őrizni a szerepét, a problémák tekintélyes része az elsődleges közösségekben oldódik meg. Így csak mostanában kezd jelentősebb igény ébredni a segítés szakszerűbb, intézményes lehetőségei iránt.

A képzés folyamatát Farkas Magdolna vázolta:
A Magyar Testnevelési Egyetemen folyik egy mentálhigiénés szakosító szakképzés segítő foglalkozású szakemberek részére. A szakember szó itt nagyon sok mindent jelenthet, a segítő foglalkozásúak közé tartoznak a pedagógusok, a lelkészek, a más területen, például egészségügyben dolgozók, orvosok, apolók, védőnők vagy óvónők, a karitatív területen dolgozók. A cél az, hogy mindenki a saját területén tudjon mentálhigiénés szempontból dolgozni azokkal, akiket tanít, gyógyít, feloldoz stb. Ezt a magyarországi modellt próbáljuk itt egy kicsit másként reprodukálni, hiszen az otthoniaktól nagyon különböző körülmények között dolgozunk.
Budapesten összesen több mint négyszáz óra a képzésünk, itt háromszáz óra körül lesz. Már két éve folyik a képzés, a háromnegyedénél tartunk. Jövőre is tervezünk még egy hetet. Kéthetes kurzusokat tartunk, amelyek nagyon intenzívek: minden nap reggel kilenctől este hatig dolgozunk egy ebédszünettel, és a közbülső időszakra a hallgatók kapnak faladatokat, egyéni munkát, csoportmunkát, irodalmat kell feldolgozniuk és igyekszünk felmérni is  a tudásukat, tehát van egy elméleti visszakérdezés is. A képzésnek körülbelül egyharmad része tekinthető elméletinek, az összes többi ismeret elsajátítása a gyakorlaton és a saját élmények feldolgozásán keresztül történik. Az elméleti részből nagyon fontosak a fejlődéslélektani ismeretek, a születéstől a halálig. Ehhez kapcsolódnak a szociálpszichológiai és pszichopatológiai ismeretek, a közösségi mentálhigiéné alapismeretek, a családsegítés és családkonzultációs alapismeretek. A projektépítés, a munka megszervezése, a valós igények felmérésének módja és megvalósítása az, amit még elméletben és gyakorlatban egyaránt tanítunk. Emellett, ami kevésbé elméleti, de természetesen ennek is vannak elméleti alapjai, a nondirektív rogersi beszélgetésvezetés, a segítő-beszélgetés, az esetfeldolgozás, amihez szintén szükségesek elméleti ismeretek. Mindezt kiegészíti az önismereti rész, ami elősegíti, hogy valaki erre a munkára alkalmas legyen és edzettséget szerezzen. Egyébként az elmúlt évtizedekben a budapesti programunkat elvégezte már néhány erdélyi lelkész, hitoktató. Az utazási és anyagi tehervállalás mérséklése érdekében döntöttünk úgy, hogy itt, helyben is meghirdetjük programunkat.

Az önismereti  blokk azt a célt szolgálja, hogy önmagunkat ismerve, jobban rálássunk a másikra is - mondta Czigány Éva. - Számomra különösen fontos, hogy az emberek ismerjék magukat, mert aki nem tud saját magával egyenesben lenni, az nem tud másoknak sem segíteni. Én itt segítő-beszélgetést tanítok és önismereti csoportokat vezetek. Nagyon fontos része a képzésnek a rogersi segítő-beszélgetés, aminek a fő célja az, hogy az embereknek ne tanácsokat adjunk, hanem egy bizonyos technikával arra segítsük őket, hogy ők maguk tudjanak lépni és fel tudják ismerni a helyzetük realitását és ezen a reális szinten - a segítővel együttműködve - a saját erőforrásaikat megkeresve, próbáljanak kijutni a bajból, a válságból. Természetesen sok-sok gyakorlatra van szükség, ahhoz, hogy a hallgatók elsajátítsák ezt a módszert. Az önismeretben sokat segít a segítő-beszélgetés is,  de ezen kívül pszichodrámát is végzünk, ami önismereti képzés. Amit azonban mi a pszichodrámán csinálunk, az annak egy alapszintű formája. Ha valaki majd pszichodrámára szeretne szakosodni, megteheti, de ehhez külön képzés kell.

Kik vesznek részt a képzésen? Milyen kritériumok alapján választották ki a hallgatókat?

Grezsa Ferenc: A sajátos kihívásoknak azok tudnak megfelelni, akik eleve emberekkel foglalkoznak, segítő hivatásúak. Az ő munkájuk “tárgya" a másik ember, illetve munkájuk “eszköze" saját személyiségük. Képzésünk egyik alapkövetelménye, hogy emberekkel hivatásosan foglalkozó diplomásokkal folytatjuk ezt a munkát. Posztgraduális a képzés, nem ad új, önálló végzettséget, olyan önálló foglalkozást mi nem ismerünk el, hogy “mentálhigiénikus".
Farkas Magdolna: Tizenheten indultunk négy évvel ezelőtt és tizenhatan maradtunk, egy valakit elhelyeztek és így nem tudott bekapcsolódni 1998-ban. A hallgatók kiválasztásában fontos szerepet töltött be, hogy itt a főesperes karolta fel az általunk tett ajánlatot és neki szándéka, hogy a családoknak tudjon segítséget nyújtani. Ökumenikusnak hirdette meg a kurzust, de már felvételizni is olyanok jöttek, akik valamilyen kapcsolatban voltak a plébánia munkájával. Többen foglalkoznak hitoktatással is a saját szakterületük mellett. Van egy római katolikus lelkész is a csoportban. Továbbá vannak tanárok, orvosok, ápoló- és védőnők. A képzésnek nagyon fontos alapja, hogy lehetőleg többféle foglalkozású ember képződjön egy csoportban, hiszen fontos tudni, hogy ugyanahhoz a problémához mit mond, milyen szakmai megközelítést ad egy orvos, egy pap, egy tanár stb. Nagyon fontos, hogy itt a hallgatók egymástól is tanulnak.
A jelentkezőknek önéletrajzot kellett írniuk. A felvételit ketten bonyolítottuk le képzésünk vezetőjével, dr. Tomcsányi Teodórával. Ő ott nemcsak mentálhigiénés szakemberként vett részt, hanem pszichológusi és pszichoanalitikusi minőségében is felvételiztetett. Volt a felvételinek egy pszichológiai teszt része és egy olyan gyakorlati része, amiben helyzetgyakorlatok révén igyekeztünk felmérni azt, mennyire teherbíró a jelentkező és mennyire képes empatikusan megnyilvánulni. Az is szempont volt, hogy ki mennyire tudja majd elkötelezni magát egy ilyen újszerű munka mellett.

A képzéssel kapcsolatos gyakorlati gondokról is beszéltek a vezetők.

Grezsa: A Magyar Testnevelési Egyetem munkacsoportja folytatja a képzést, de az itteni nem hivatalos képzés. Megpróbáljuk azonban elérni, hogy a program végén a budapesti Testnevelési Egyetem kiadja az itteni hallgatóknak is azt az oklevelet, amit a magyarországiaknak, elismerve ezáltal, hogy e program megfelel az otthoni, egyetemi keretben végzett munkának. Ezt azért is fontosnak tartjuk, mert egy ilyen oklevél segítheti az itteni hallgatókat abban, hogy ilyen irányú munkájukat komolyan vegyék a különböző intézmények, könnyebben befogadják, támogassák és elismerjék őket.
Farkas: Amennyiben ez a célunk megvalósul, még vizsgakötelezettségnek kell eleget tenniük és szakdolgozatot kell írniuk a hallgatóknak. Most is vizsgáznak, de nem olyan szigorúan, mint az egyetemen, mert amikor ők ezt elkezdték, önkéntes volt a képzés, nem volt meg az a lehetőség, hogy a kurzus végén képesítést tudunk adni. Ez módosítja a támasztható követelményeket. Megjegyzendő azonban, hogy a hallgatók most is erőn felül teljesítenek, hiszen szabadságidejükben vannak jelen, mégis vállalják ezt a sok feladatot.
Ennek a képzésnek a finanszírozására pályáztunk a Renovabis alapítványnál, és ez, ha szűkösen is, de biztosítja, hogy két-három szakember folyamatosan itt legyen két héten keresztül.
Fontos a képzésben a lelkiség is - hívta fel a figyelmet Czigány Éva. - Nem azt akarom mondani ezzel, hogy aki nem hívő vagy nem tudja magáról, hogy hívő, az nem lehet jelen. A lelkiséget úgy értem, hogy meg kell lennie az emberben a hivatása iránti elkötelezettségnek, és ennek legyen egy erőforrása, ami sokféleképpen elképzelhető. A hívő ember számára ez főként a hit lehet.

A mentálhigiénés képzés kapcsolata a hittel, a kereszténységgel azonban ennél mélyebb gyökerekkel rendelkezik, amint az a Grezsa Ferenc által elmondottakból kiderült:

Az iskola, amit mi képviselünk, a Rogers-féle nondirektív személyközpontú segítő módszer, amit humanisztikus pszichológiai iskolának is neveznek. Ez nagymértékben a keresztény értékvilágban gyökerezik. Rogers maga is tanult teológiát, keresztény szellemben nevelkedett, és pszichológiai iskolájának lényege szervesen kapcsolódik a keresztény tanításhoz. Rogers empirikusan igazolta több évtizedes kísérletezése során, hogy ha egy személy - bárki, a rablógyilkos éppúgy, mint a legjoviálisabb ember - lélektani szempontból megfelelő közegbe kerül, amelynek alapvető feltétele a szeretet és az elfogadás, akkor képes a fejlődésre. Ha valaki elfogadást tapasztal mások részéről, ha elfogadják olyannak amilyen, szeretik és emberszámba veszik még akkor is, ha éppen rossz fát tett a tűzre, ha azt tapasztalja, hogy őszintén viszonyulnak hozzá, akkor ez nagy hajtóerőt jelent számára a fejlődésében, abban, hogy önmagát jobban megismerje, problémáit jobban meg tudja oldani. E ponton tehát nagyon rokon a pszichológiai és keresztény álláspont. Ezt azért is hangsúlyozom, mert az a tapasztalatom, hogy a papság egy része idegenkedik a mentálhigiéné kifejezéstől és mindattól, ami a pszichológiával kapcsolatban van. Sokan azt hiszik, hogy a hit vagy a teológiai munka ki tudja teljesen küszöbölni a lélektani, viselkedésbeli problémákat. Ez (sajnos) nem így van, hiszen a papság egy része is komoly mentális problémákkal küszködik, bár egyébként nyilván hívők és teológiailag is képzettek. Tehát nem biztos, hogy önmagában a hit ki tudja küszöbölni az ilyen jellegű problémákat. A mondottak miatt is nagyra értékeljük, hogy itt a plébánia és személy szerint Csató Béla főesperes vállalta, hogy biztosítja az alapvető feltételeket ehhez a képzési munkához.
Amikor segítő-beszélgetésről szólunk, akkor a lelkigondozást is érintjük, ami évszázadok óta szakkifejezése az egyháznak; az általa szintén lelkigondozás kifejezéssel leírt tevékenységnek természetesen köze van mindahhoz, amit mi tanítunk, de nem teljesen ugyanaz. Kérdés tehát, miként tud illeszkedni a kettő, egy lelkész például hogyan tudja beépíteni a teológiai értelemben vett lelkigondozói munkájába a mentálhigiénés szakismeretekből merített készségeit, hogyan illeszkednek, illetve hol térnek el egymástól ezek az ismeretek.

A képzésen részt vevő lelkész, Bara László medgyesfalvi plébános a fenti kérdés kapcsán, illetve arra válaszolva, hogy lelkipásztorként mit jelent neki a mentálhigiénés képzés, a következőket mondta el:

Papként rossz képpel, modellel indultam. Úgy tudtam, a pap az, aki tanácsot ad. Az volt az elképzelésem, hogy akár gyónásban, akár lelkibeszélgetésben a pap azért van, hogy problémákat oldjon meg. Sokszor most is kísért, hogy megpróbáljak megoldást találni. Pedig ezeket nem nekünk, papoknak kel megoldanunk. Egyedül az fontos, hogy megtanuljunk hallgatni, befogadni a másik ember érzelmeit és kísérni őt. Ez pedig nem megy magától, meg kell tanulni. Nem egyszerű ugyanis észrevenni a megsebzett ember lelki rezdüléseit. És valójában kíséretre van szükség, nem nekem kell beszélnem, hanem értelmi, de különösen érzelmi szinten meg kell értenem a hozzám forduló ember helyzetét. A fontos az, hogy felszínre kerüljenek a problémák és érezze az ember, miért vannak ezek benne. Ez azonban hosszú és fáradságos munka, ami időigényes és nagyfokú empátiára van szükség hozzá. Nagyon fontos, hogy elindítsuk az embereket egy úton, végigkísérjük őket azon és elkezdődjék bennük az elfogadás folyamata. A segítőnek az a feladata, hogy segítsen az embereknek a problémák felismerésében és abban, hogy a gondokkal küzdő maga tudjon valamit kezdeni problémáival. Ezen a téren a pap nagyon sokat tehet, de ugyanúgy a laikus segítők is. Ahol jó kapcsolat alakul ki, ott valóban sok minden történhet. Nagy segítség ez a lelkipásztori munkában, mert ma már nem működik az, hogy jámbor jelszavakkal üssük el az emberek problémáit. Minden eset más, nem lehet összehasonlítani egymással a helyzeteket. Nem is az a lényeg, hogy diagnosztizáljunk, hanem az, hogy végigkísérjük az embert és mellette álljunk, de ehhez szükséges egy előzetes felkészülés.
Ezen a képzésen pontosan azt próbálják megtanítani nekünk, hogyan lehet az embereken segíteni, hogyan lehet kísérni őket, együtt járni velük nehéz élethelyzeteikben. Papként pedig valóban erre van szükségünk, és óriási értéke van ennek a tudásnak, ha az ember rendszeres segítőszolgálatot vállal.
A másik, ami nagyon fontos, az, hogy ez alatt a képzés alatt ráérez a segíteni kívánó is arra, hogy ő maga is sebzett, neki is szüksége van segítségre. Ha pedig mindezt átvisszük  vertikális síkra, egészen más lesz az Istennel való kapcsolatunk is.
Sajnos, egyházmegyei szinten még nem éreztünk rá a segítőszolgálatok fontosságára, arra, hogy az ember mindennapjaiban mennyiféle lelki rezdülés van, és nem véletlenül történnek a dolgok az életünkben, hanem vannak a szűkebb és tágabb családunkból hozott sebeink, amikkel kell tudnunk valamit kezdeni. A segítőmunkában a papnak óriási előnye van, hiszen nincs szüksége hivatalos keretekre, bármikor alkalmazhatja ismereteit a pasztorációban - gyóntatásban, lelkibeszélgetésben, családlátogatáskor és a katekézisben.

A most tanuló hallgatók lelkesedését figyelve, szinte önkéntelenül felteszi a szemlélő a kérdést: lesznek-e, lehetnek-e majd követőik, társaik? A válasz azonban sok tényezőtől függ.
Farkas: Szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a képzést, semmiképp sem mondom azt, hogy nem lesz folytatás, de pillanatnyilag nem tudunk időpontot ígérni, mert sok körülménynek kell ahhoz újra találnia és anyagi fedezetre is szükség lesz újra. Azt semmiképp sem szeretnénk, hogy a most végzendő hallgatók magukra maradjanak. Mindenképpen szeretnénk kapcsolatot tartani velük. Van egy olyan reményünk is, hogy idővel - ugyanúgy, mint nálunk - a végzett hallgatók közreműködésével és szakmai segítséget nyújtva nekik lehet folytatni, újra indítani a képzést. De hogy ez hány év múlva lesz megvalósítható, azt még nem lehet tudni. Nem is szabad türelmetlennek lenni.
Grezsa: A Testnevelési Egyetem nem tudja vállalni a költségeket, és hogy további alapítványi támogatást kapunk-e, azt nem lehet tudni. Ha lenne egy önálló magyar felsőoktatási intézmény Erdélyben, akkor a két egyetem köthetne egyezményt, és ennek következtében kibocsátható lenne az oklevél és megoldható lenne a képzés is, olyan költségi szinten, amit a két egyetem tudna vállalni. A mi egyetemünk vezetősége szívesen együttműködne, de egyelőre nincs olyan felsőoktatási egyezmény, amellyel megvalósítható lenne ez az együttműködés.

Beszélgetésünk végén arra kértem a még jelen lévő vezetőket (Czigány Évának ugyanis közben el kellett utaznia), mondják el mi, miért válsztották ezt a területet.

Farkas: Eredeti végzettségemet tekintve középiskolai tanár vagyok, tanárként dolgoztam húsz éven keresztül. Emellett ifjúságvédelemmel is foglalkoztam. A saját munkám során tapasztalt kínok indítottak arra, hogy keressek eszközöket, tanuljak, hogy tudjam ezt a nehéz, sokszorosan hátrányos helyzetű, többszörösen sérült gyerekekkel való foglalkozást jobban művelni. Tanultam szociológiát is, és később elvégeztem a mentálhigiénés képzést, pszichodrámaasszisztens is vagyok, ebben képződtem tovább, és van még egy terület - a témacentrikus csoportvezetés -, amiben most már majdnem teljesen kiképződtem, olyan “háromnegyedes" állapotban vagyok. Ez volt az előzménye annak, hogy ide kerültem az egyetemre, mert fontos szempontunk az is, hogy olyanok is dolgozzanak a képzésben, akik nemcsak egy diszciplínát tudnak képviselni, hanem magát a mentáléhigiénét is. Fontos, hogy gyakorlati tapasztalataink legyenek, és az oktatásban szerzett tapasztalatok segítségével állandóan finomítani, módosítani tudjuk a képzések szerkezetét. Nagy családom van, ami szintén jó háttér ahhoz, hogy a sokféleséget tudjam a munkámban képviselni; a saját életem is munkaeszköz.
Grezsa: Pszichiáter szakorvos vagyok, körülbelül tíz évig gyógyítómunkában dolgoztam, alkoholbetegekkel, elmebetegekkel, kábítószeres fiatalokkal fogalalkoztam. Az utóbbi években a képzésben és kutatásokban veszek részt. Pszichiáter szakorvosként is azt gondolom, hogy nemcsak az eredeti szakmám illetékes a lélek, a lelki egészség ügyeiben, hanem a tanárok, a lelkészek, a szociális munkások, a védőnők és a más segítő hivatásúak nagyon sokat tehetnek azért, hogy a pszichiátereknek kevesebb legyen a munkájuk. Azért fordultam az oktatás felé, mert meggyőződésem, hogy ha a családokban, az iskolákban érzelemgazdagabb élet folyna, ha ezekben az intézményekben őszintébben fordulhatnának egymás felé az emberek, ha ki tudnák fejezni igényeiket, érzéseiket, és ezeket a másik fél nyitottan meg tudná hallgatni és hasonlóképpen tudna reagálni, ha az iskolában és a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a emberek kézzelfogható és hasznos modellt kapnának az élet problémáinak megoldásához, és ezek révén bővülhetne a problémamegoldó képességük, akkor valószínűleg kevesebb lenne az alkoholista, az elmebeteg és általában a lelki gondokkal küzdő ember. A pszichiáter gyógyíthatja a betegségeket, mérsékelheti a tüneteket, de nem igazán tudja megakadályozni azok újratermelődését. Elsősorban ez adja a motivációt ahhoz, hogy ezt a munkát végezzem.

Lejegyezte Bereczki Silvia