Vissza a tartalomjegyzékhez

X. évfolyam 1. szám. 1999. január

Daniel Ernő

Az egyház Jézus Krisztus misztériumában (1)

Az egyház Isten újszövetségi népe. Bossuet meghatározásával: “Jézus Krisztus folytatása, kiterjedése, jelenléte"1. Egyszerre isteni és emberi valóság. Ennek szellemében óvakodnunk kell attól a bizonyos  egyháztani “monofizitizmustól", amely kizárólag az egyház az isteni eredetét tartja szem előtt. Igaz ugyan, hogy  az egyház Jézus művét folytatja, de tagjai nem örökölték  az Isten-ember kiváltáságát, aki ezt kérdezhette: “Ki vádolhat engem közületek bűnnel?" (Jn. 8,46.)
A mai ember észreveszi  az egyház gyengeségeit.  A hitetlen ember  mosolyogva tesz megjegyzéseket, a hívő azonban szenved miatta, de mindig gondol arra,  hogy az egyház ugyanakkor szent is - hiszen a Szentlélek élteti.
Az egyház nem azonos Isten Országával, amelynek beteljesedése eszkatologikus, de már ennek az Országnak a csíráját képviseli, hiszen ez Jézussal elérkezett, és a lelkekben kibontakozik a kegyelem hatására. Minden ezért az isteni életért van egyházunkban: a látható szerkezet, a jogi keret, a hierarchikus  felépítés, a lelki hatalom: minden az isteni élet szolgálatáért.2
Az egyház: misztérium, a szentháromságos Isten titkából, szereretközösségéből forrásozó lelki közösség.3

Az egyház mint misztérium

A misztérium kifejezés magyar jelentése: titok. Titkon értjük mindazt, ami felülmúlja az ember felfogóképességét. Gyakran az emberi személy rejtett “magvára“ is utalnak e szóval.
Vallási terminusként misztérium a szent, illetve az isteni különös sajátossága, “félelmet keltő" és egyúttal “lenyűgöző", de olykor jelenti az emberi és minden egyéb létező létének kifürkészhetetlenségét is.
“A keresztény hitben a misztérium kulcsfogalom, ami a keresztény üdvösség  különös jellegét, a Jézus Krisztusban történt isteni kinyilatkoztatás bőségét zárja magába."4
A misztériumnak e sajátosan keresztény értelmezése a görög müszterion fogalmát követi. A misztériumvallásokban a müszterion az, “amiről hallgatnak". Ez a  vallás kultikus cselekménye, amelynek üdvösségtartalma racionálisan nem közölhető, élő gyakorlatában csak a beavatottak számára megismerhető. “Az ószövetségi és a zsidó apokaliptikában a misztérium Isten üdvözítő terve, amely majd az idők végén lesz nyilvánvalóvá. Ilyen értelemben a misztérium éppoly transzcendens, mint amennyire történelmi látható valóság ."5
Az Újszövetségben a misztérium  legtöbbször Isten üdvözítő művét jelenti Jézus Krisztusban. Pál apostol a kolosszeieknek írt levelében hangsúlyozza: a titok maga Krisztus, aki a prédikáció által, Isten terve szerint jelenvalóvá vált a hallgatók és a nem zsidók előtt.6 A misztérium kifejezés tehát vonatkozik az egész keresztény üdvösségre. Elsősorban Isten rejtett világot üdvözítő szándékára, amely Jézus Krisztusban mutatkozik és valósul meg. “Tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát" (Ef 1,9), másodsorban vonatkozik Isten Országának titkára, amely az egyház által kihat az egész világra, és végérvényesen üdvözíti azt. “Elhatározta, hogy az idők teljességével, Krisztusban mint főben foglaljon össze mindent, ami a mennyben és a földön van." (Ef 1,10).
A kortárs teológusok, Hans Urs von Balthasar vagy Karl Rahner újra “felfedezték" a misztériumot mint keresztény alapfogalmat. Szerintük a misztériumban a végtelen és kimondhatatlan Isten van jelen, aki személyesen kinyilatkoztatta magát, majd a Jézus Krisztus és üdvözítő műve közötti feszültséget írják le. Megjelenik az a közösség, amely rádöbben értelmi képességeinek korlátaira. “Kételkedni kezd abban, hogy a lét kérdéseit  pusztán racionálisan meg lehetne oldani."7
Ez vezeti vissza a mai embert Krisztushoz, majd az egyházhoz.

Hogyan misztérium az egyház?

A Lumen gentium az egyházat önmagában véve is misztériumnak, hittitoknak  nevezte. “Felülről" kapott ajándék, amelyet az emberi elemzés teljesen soha sem ragadhat meg. “Amikor pedig elbuktak Ádámban, nem hagyta el őket, hanem   mindenkor adott  nekik segítséget, az üdvösséget az üdvösségre. Krisztusnak, a Megváltónak érdemeiért, aki a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje."8
A zsinati okmány Pál apostol szerint az egyház misztérium-jellegét Isten üdvözítő szándékában látta, amely Krisztusban megnyilatkozott és gyökeresen meg is valósult. Az apostol nem egyszer “Krisztus titkának" nevezi az egyházat. “Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten adja meg a beszéd készségét Krisztus titkának hirdetésére." (Kol 4,3)
A páli hagyomány misztériumnak nevezi Krisztus és az egyház kölcsönös viszonyát, ami következményként azt a gondolatot is lehetővé teszi, hogy az üdvözítő Isten az egyházban és Krisztusban nyeri el az őt megillető dicsőséget: “dicsőség legyen az egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át örökkön-örökké." (Ef 3,21)
Az egyház tehát misztérium, de csak másodlagosan az. Krisztusnak van alárendelve. “Tőle kap táplálékot, gondozást, tisztulást és megszentelést. Neki köszönheti még létezését is."9 Az egyház részesül abban a misztériumi viszonyban, amely Krisztushoz és az Atyához köti. Ezt így is fogalmazhatjuk: az egyház hivatása szerint Isten egyetemes üdvözítő szándékénak hordozója és beteljesítője.
Ezt a hivatását az egyház Krisztus fényénél teszi. A pápa, VI. Pál a zsinat második ülésszakának megnyitó beszédében ezeket mondta: “E gyülekezetben ne világítson semmi más fény, egyedül Krisztus, a világ világossága, semmi más igazság ne foglalja le értelmünket az Úr szavain kívül, aki egyedül Mesterünk."10
Az egyház tehát Istennel való viszonya és küldetése miatt “a hit tárgya lesz legmélyebb lényegi valóságában. Csak a Krisztus Istenébe vetett hit szemei képesek felismerni  végeredményben, mi az egyház és mire hivatott. Aki nem ezzel a hittel nézi az egyházat, az fennakad a látszat vagy a  rövidtávú tapasztalat szögesdrótsövényén."11

Az egyház misztériumának megközelítése az egyházatyák képei alapján

Minthogy az egyház lényege hittitok, nem lehet róla minden szempontból kimerítő meghatározást adni. “Már az egyház újszövetségi önértelmezései is képekkel dolgoztak."12 Az egyházatyák részint magyarázták ezeket a képeket, részint újakat is alkalmaztak. Sajátos szimbolikus nyelven fejezték ki az egyház misztériumát, például a Hold “misztériumához" hasonlították. Az egyházatyák magyarázata szerint Krisztus az igazság Napja, egyedüli fényforrása. Az egyház - miként a Hold - minden pillanatban a Krisztustól - a Naptól - kapja minden ragyogását. Miként a Hold az éjszakában, az egyház is világít a földi éjben. Mutatja az üdvösség útját. A “Naptól" kapott fénye csak sápadt világosságot ad. Szent Bonaventura szerint  “refulgentia suboscura"13. Annak az igazságnak a jeleit osztja szét, amely még nem világíthat közvetlenül a beteljesedés napjáig. Ahogyan a Nap mindig változatlan fényben ragyog, a Hold azonban változtatja fényét, úgy Krisztus mindig ugyanaz, az egyház azonban változik, növekszik és fogy, akár külső “kiterjedéséről", akár belső életéről van szó. Ez nem jelenti azt, hogy az egyház elfogy. Bizonyos korokban gyengülhet ugyan, de mindig megújul. “A szentek mindig újra kisarjadnak." (Charles Péguy)14
A kép azt akarja mondani, hogy egyházunk ebben a világban haladó egyház, és csak úgy újulhat meg szüntelenül, ha  egyre jobban közeledik Krisztushoz. Annyira egyesül Krisztussal, hogy mintegy “eltűnik" annak ragyogásában. Egészen közel áll a Keresztrefeszített Krisztushoz. A szenvedésben elsötétedik. Korának világa számára reménytelenné válik jövője és küldetése. Mindez azonban azért történik, hogy megkeresse az elveszett embert, és elvezesse a Feltámadott életének titkos teljességébe. “Krisztus kiüresítette az egyházat, hogy aztán betöltse, miként önmagát is kiüresítette, hogy mindeneket betöltsön. Tehát a Hold Krisztus misztériumát jelezte előre."15  Ez az elsötétülés nem esti szürkület, hanem hajnali derengés. Jelzi azt, hogy a Nap végleg “elnyeli" a Holdat. Szent Ágoston így magyarázza: “elvétetik mindaz, ami  gyenge az egyházban, aminek el kell tűnnie, meg kell semmisülnie; - de ugyanakkor extolatur, felemeltetik: az egyház teljesen és véglegesen Krisztusba vétetik fel, vele együtt lesz a Feltámadás dicsőségében."16
Az egyház “Noé bárkája" - az üdvösség hajója. Már Szent Jeromos ismerte ennek a képnek a dogmatörténeti jelentőségét. Szent Ágoston az eretnekekkel szembeni traktátusában ezeket írja: “Senki sem kételkedik abban, hogy Noé bárkáján keresztül, anélkül, hogy a hitet a leírt tényekben megvizsgálnánk, már az egyház van előtérben." (De unitatae Ecclesiae)17
A bárka szimbólumát már a második század teológiája megfogalmazta. Eszerint az üdvösség számunkra vízből és fából fakad. Ez azt jelenti, hogy a keresztségnek a vize üdvösségszerző lett számunkra a keresztfa által; és fordítva: az özönvíz halált hozó víz, de a fából épült bárka életmentő.
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a bárka szimbólumának gyökerei a késői zsidó teológiában található meg, amelyben Noé és a családja mint Izrael maradékának előképe szerepel. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy a keresztény ősi teológiában a bárka nem annyira a keresztfának és a keresztségnek a típusa, hanem kezdettől fogva az egyháznak az előképe. “A bárka az egyetemes egyház szimbóluma, már csak azért is, mert az eszkatologikus távlatot megőrzi Tertullianus, s ebben a korban az egyetemes egyház fogalma mindig összefügg az  eszkaton fogalmával."18
Az egyház az a “bárka", amely megment minket a haláltól, amiként Noé bárkája a vízözön idején menedék volt. Egy anglikán teológus, Geoges Horne mondta: “Ebben a bárkában újra  megtaláljuk  a paradicsom boldog napjait."19
Ezek a képek az egyháznak csak egy-egy jegyét emelik ki. A misztérium mindig túlmutat meghatározásainkon. Bizonyos jegyeit meglehetős pontossággal   állíthatju róla, mert Isten kinyilatkoztatta. A kinyilatkoztatás azonban nem változtatja meg megértési képességeinket, és nem szünteti meg a misztérium titokzatos voltát sem.
P. Yves de Montcheuil írja: “E képekben nem kell összefüggéstelen, forrongó  és kusza képek tömkelegét látnunk. Nem is szétszórt, egyéni keresések és intuíciók eredménye ez. Inspirált szerzőknél találjuk e képeket és a hagyomány szentesítette őket: tehát a Szentlélek sugallatára születtek: valamennyi egy jól összefűzött kévét alkot. Kétség kívül: egymás között nincsen logikus kötelék. Hiába próbálnánk rendszerbe szervezni őket vagy egyiket a másikból eredeztetni. Logikai szempontból egyik sem vezethető vissza egy másikra. De valamennyire  szükségünk van ahhoz, hogy - ha nem is kimerítő, de - kellő összképet kapjunk az egyházról. Mindegyik megvilágít valamit: jelzi azt a magatartást, amelyet Isten az egyházzal szemben elvár tőlünk. Kiválaszthatjuk kedvenc nézőpontjainkat, de egyiket sem hanyagolhatjuk el teljesen - káros következmények nélkül."20

jegyzet:



1  Isten megosztott népe. In Távlatok 19, 1994/5, 481 old.
2  Uo. 422. o.
2  A II. vatikáni zsinat tanítása. Lumen Gentium 4.
3 Schütz, Christian, A keresztény szellemiség lexikona, Budapest 1993, 266.
4 Schütz, i.m. 266.
5 Ivan H. 1. és 2. Tesszaloniki, Filippi, Kolosszei, Efezusi és Filemonhoz írt levél, Kecskemét-Pannonhalma 1995, 77.
6 Schütz, i.m. 266.
7 LG 2.
8 Gánóczy S., Az Egyház. Róma 1980, 63.
9 Szabó F., Henri de Lubac az Egyházról. Róma 1972, 126.
10 Gánóczi, i.m. 63.
11 Uo. 64.
12 Szabó, im. 128.
13 Uo.
14 Uo.
15 Uo. 129.
16 Rahner, Hugo, Symbole der Kirche, Die Ekklesiologie der Vater. Salzburg 1964, 505.
17 Vanyó László, Az ókeresztény művészet szimbólumai. Budapest 1988, 141.
18 Szabó, i.m. 133.
19 Montcheuil SJ, Yves de, Aspects du mystére de l'Église, In Szabó Ferenc, Henri de Lubac az Egyházról, 133.
20 Viktor Bicskov. Bizánci esztétika. Gondolat. Budapest. 1988.