vissza
Májusfák az Észak-Dunántúlon

Megjelent: 2011. szeptember – 7. évfolyam, 4. szám


DR. VEHRER ADÉL PHD, egyetemi docens, Győr, Apáczai János Tanítóképző Főiskolai Kar (vehreradel@gmail.com).
Európa-szerte évszázadokra visszatekintő tavaszünnep kötődik május elsejéhez és pünkösdhöz. E két azonos tartalmú alkalom rítusai hosszú ideig – bizonyos esetekben még ma is – keveredtek egymással, de napjainkra a május 1. hazánkban szinte kizárólagosan magához kötötte a májusfaállítás szokását. Történeti adatok szerint a magyar nyelvterület északi és nyugati részén korábban pünkösd napján is állítottak májusfát. A két ünnep kapcsolatai annyira erősek, hogy nehéz volna eldönteni, melyik naphoz kötődött hagyományosan a vizsgált szokás. Északnyugat-Magyarországon korábban gyakori volt, de ma is előfordul, hogy a május elsején állított fát pünkösdkor döntik ki. A bontás ceremóniái (például fára mászás, kitáncolás) valószínűleg összefüggnek a pünkösdi király választásának ügyességi próbáival.1

A májusfa funkciója
Németh Imre néprajzkutató definíciója szerint a májusfa sudár, a törzsén gallyaitól, esetleg a kérgétől megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyják meg a lombját.2 A májusfa funkciója kettős: egyrészt a természet újjászületésének szimbóluma, másrészt a fiatalok tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke. Tavaszköszöntő és közösségi jelkép funkciója a középületek előtt állított májusfák esetében valósul meg, szerelmi jelkép voltát pedig a lányos ház előtt álló díszes fa bizonyítja. A Veszprém megyei Tótvázsonyon például „Ledöntéskor levágják az ágakat a legények, és a legfelsőt az adja a lánynak, aki állította a fát, tehát szerelmi ajándék.”3 A májusfa jelképezheti az udvarlási szándékot is. Egy Vas megyei, nardai lány így vallott erről: „Az első májusfát, amikor kaptam, sírtam, mert nem szerettem volna, ha az a fiú állítana nekem fát, mert udvarolni akart nekem, de én nem viszonoztam. S szégyelltem, hogy a fa meg ott állt a házunk előtt.”4

A szokás eredete
A 15. századtól kezdve szólnak forrásaink májusfaállításról, de a szokás ennél régebbi. Mint a legtöbb népszokásnak, a májusfaállításnak is van keresztény eredetmagyarázó mondája. Réső Ensel Sándornak a 19. században megjelent első népszokás-gyűjteményében a következőket olvashatjuk: „A májusfáról azt irják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp midőn téritgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevü szüz hajadon, ezt ebbeli cselekményért a pogányok tisztátalan személynek nyilvániták, s rágalmazták. A lány azonban, hogy elüzze a gunyolódókat, elővette vándorbotját, letüzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig mult egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszurt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-jén). Nőtlen ifjak ez időtől, ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletü hajadonok ablakai előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül.” Erre az eredetmagyarázatra utalhat, hogy néhol jakabfának, jakabágnak nevezik a májusfát.5

A kutatás módszerei
Az ezredforduló utáni májusfaállítás szokását vizsgáltam az Észak-Dunántúlon, ezen belül Győr-Moson-Sopron (54 falu), Vas (52 falu), Veszprém (26 falu), Komárom-Esztergom (9 falu), és Zala (9 falu) megye településein. Összesen 150 községből vannak adataim, 138 településről kérdőívet töltöttek ki adatközlőim. A kérdőív végén lehetőség volt anekdoták lejegyzésére is, az idézetek innen származnak. A kérdőívek kitöltőinek 87%-a 30 év alatti életkorú, legtöbbjük maga is állított vagy kapott májusfát az utóbbi 10–15 évben.

A vizsgált falvak többségében tehát ma is él a májusfaállítás szokása. Mindössze négy olyan település volt, amelyen az utóbbi tíz évben szűnt meg a szokás. Ezek nagyvárosok melletti települések, vagy kapcsolt külvárosok, mint például a ma már Győrhöz tartozó Likócs.

A májusfának több elnevezése is ismeretes, ezek közül a vizsgált települések döntő többségében májusfának nevezik, néhány (összesen 8) Győr, illetve Komárom megyei településen fordul elő a májfa megnevezés, valamint a Veszprém megyei Tótvázsonyban ismerik a maie-pom nevet, melyet a német nemzetiség ma is használ.

Az alábbiakban a feltett kérdések alapján kialakított szempontoknak megfelelően összegzem a kérdésekre adott válaszokat.

Kinek állítanak májusfát?
A májusfának valót a falu legényei éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően, minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé.6 Régen általában minden nagylány kapott májusfát, és nagy szégyen volt, ha valaki kimaradt. Egyes vidékeken a májusfa a nagylányság elismerését jelentette, ezt követően mehetett el a lány bálba, táncmulatságba. A legények közösen állapították meg, kik azok a lányok, akik olyan korba léptek, hogy májusfát kaphatnak. Ma hazánkban az jellemző, hogy többnyire a leányoknak visznek májusfát a legények, de gyakran állítanak középületek, kocsmák, vendéglők elé is.7

A Győrhöz tartozó Ménfőcsanakon az utóbbi 10 évben halt ki a szokás. Itt a 90-es évek elején még „A májusfát a lány udvarlója állította barátaival. Erről tudták a faluban, hogy kinek van udvarlója. A lányok mindig nagy izgalommal várták ezt a napot, mivel büszkeség töltötte el azokat, akiknek reggel, mire felébredtek, állt a fa a házuk előtt. Akinek nem volt májusfája, az szomorú volt, hisz kiderült, hogy nincs udvarlója.”8 A májusfa még ma is elsősorban szerelmi szimbólum. Majdnem minden településen lányos ház előtt állítják a fát (123), ha kizárólag másutt, az sok esetben a szokás kopására, majd fokozatos eltűnésére utal. Jellemző még a kocsma előtt állított fa (58), de a legkülönbözőbb helyeken előfordulhatnak májusfák: sportpálya (12), kultúrház (10), faluközpont (4), faluház (1), bolt (1), köztiszteletben álló személy háza (1), valamint római katolikus imaház (1). Kivételes esetekben kislányok is kaphatnak májusfát: „Sógornőm Újkéren lakik, 3 picike lánya van. A szülők állítanak minden éven májusfát (egyelőre még) a lányoknak, mert szégyen, ahol nincs.”9

Kik állítják a májusfát?
A májusfa szerelmi ajándék voltát bizonyítja, hogy többnyire ma is a lány udvarlója és annak baráti köre állítja a fát a lányos háznál (110 faluban), osztálytársak 1 esetben a Győr megyei Écsen. Sok településen ettől független program, amikor a falu összes legénye összefog, és a kocsma előtt fát állít (58 esetben). Az is előfordul, hogy a kocsma törzsvendégei állítják a fát (Bősárkány, Szany, Vasegerszeg), vagy egyesület 1 esetben: „Koppánymonostoron nem volt régi hagyománya a májfaállításnak, a Monostori Kulturális Egylet 2001-től működteti a helyi művelődési házat, és a környéken lévő hagyományokat szeretnék feleleveníteni, illetve hagyományokat teremteni”.10

Ma már sok településen, ahol a lányoknak állított májusfa kezd kimenni a divatból, helyette népünnepélyt szerveznek, ahol lányok és legények együtt állítják a fát (2 helyen, Tatabányán és a Veszprém megyei Csikvándon), sőt, részt vehet ebben az egész falu népe is. Ilyenkor evésivás, kulturális műsor kíséri az eseményt. Érdekesség, hogy Csornán a helyi MSZP-szervezet állítja a fát, a munkálatokat a párttitkár is figyelemmel kíséri: „A helyi MSZP szervezete a plébánia és a művelődési ház közé állítja a fát. A polgármester irányítja a faállítást.”11

A Sopronhoz tartozó Balfon a Balf Alapítvány megalakulása óta van közös faállítás, körülbelül egy évtizede. Az ünnepséget 2003-ban április 26-án tartották, délután 4 órakor. Felléptek a helyi néptáncosok, a dalárda, versmondók és a balfi Pom-Pom lányok is bemutatót tartottak. Este bál volt, a belépőjegyekből összegyűlt pénzt jótékony célra fordították. A májusfa kitáncolást ugyanitt május 31-én tartották. A program hasonló volt, üde színfoltként jelent meg a Hip-Hop táncműsor és a „sajátos stílusú vers előadás”, valamint a Balfi Majorettek fellépése. Az állításkor ingyen babgulyást, a döntéskor halászlét és sült kolbászt kaptak a program iránt érdeklődők.12

Általában 10-12 fiatalember állítja a májusfát az érintett barátnőjének.
A májfaállítás tehát városi szokás is. A 2004-es győri uniós ünnepségsorozat első eseményeként például májusfát állítottak a város kulturális intézményei és szervezetei a Széchenyi téren, amelyről a helyi napilap is beszámolt: „A több mint 5 méter magas nyárfát a kisalföldi erdőgazdaság szakemberei választották ki és szállították a helyszínre, ahol először ácsok vették kezelésbe. Egyebek között a törzsbe bevésték az „Európa 2004 Győr” szöveget. A fának ezt a darabját később majd kifűrészelik, és emlékül elteszik a jövő számára. Akárcsak azokat az üzeneteket, kívánságokat, amelyeket a feldíszített májusfára kötöttek csütörtökön és kötnek a következő napokban. A leveleken legtöbben békességet, vidámságot kívánnak, a városnak gyarapodást, lakóinak jó munkahelyet és például az unokáknak félelem nélküli jövőt. A májusfához látogatók hétfőig, a lebontásig további megőrzendő üzeneteket, kívánságokat írhatnak a helyszínen.”13

A májusfaállítás menete
A májusfa beszerzése többnyire titokban, lopva történt; a legények ügyességét, leleményességét gyakran próbára tette kiválasztása és kivágása. Általában több kilométer távolságra is elmentek a legények a fáért. Óvatosan, éjszaka hozták, mert ha észrevették, elkergették őket az erdőből. A fát sok helyütt reggelig őrizték, hogy a vetélytársak bosszúból, esetleg a tréfa kedvéért ki ne döntsék.14

A Győr megyei Szanyból így emlékezik vissza egy adatközlő: „Amíg udvaroltam a feleségemnek (4 év), minden évben állítottunk a barátaimmal májusfát. Az egyik éven elég nagy fát vágtunk ki a termelőszövetkezet erdősávjából, és messziről is vittük. A fa olyan nehéz volt, hogy útközben kétszer is levágtunk a végéből, hogy elbírjuk. Még így is nagyon magas fa maradt, melyet csak úgy tudtunk felállítani, hogy a lány apja (későbbi apósom) észrevette, hogy kínlódunk, előjött és adott két létrát, melyek segítségével sikerült felállítani a fát. A szokás még él. Általában 10-12 fiatalember állítja a májusfát az érintett barátnőjének. Az utóbbi időben a májusfa nagysága kisebb, mint korábban, és kevesebb figyelmet fordítanak a feldíszítésére.”15

A vizsgált települések körülbelül felében az erdészettől (77 falu), negyedében magánerdőből (56 falu) lopják a májusfának valót a legények. Elenyésző azoknak a példáknak a száma, amikor vásárlást említenek (19). Előfordul, hogy az erdészet ajándékozza a falu- vagy városközpontban felállított fát (Jánossomorja, Pannonhalma, Vásárosfalu, Vásárosmiske). A Vas megyei Iváncon az önkormányzat ajándékozza a fát. 6 esetben saját tulajdonú fát vágtak ki. A lopást a legtöbb településen elnézik, nem szólnak érte a tulajdonosok, vagy nem tudják kideríteni, kik voltak a fatolvajok.

Ma már a peres ügy vagy a rendőrségi üldözés is előfordul a májusfaállítás kapcsán (Győr megyéből Acsalag, Pannonhalma, Osli, Pér, Rétalap, Rábapatona, Veszprém megyéből Pápakovácsi és Vanyola). Ezekről az esetekről a helyi napilapok is tudósítanak. Pápakovácsiban például peres ügy miatt kb. 20 éve lányoknak nem állítanak fát, csak a kocsma előtt. Osliban a következő eset történt: „2003-ban fiam barátaival májusfáért mentek. A rendőrök lesben álltak. Ahogy elkezdték a fa kivágását, rendőrségi kocsival odajártak. A fiúk elkezdtek futni, a rendőrök autóval üldözték őket. Egyszer csak az erdőben elrejtőztek, és a rendőrök elveszítették a nyomukat.”16

A májusfát a legtöbb vizsgált településen éjfél körül állítják fel a legények (81), de esti (27) vagy hajnali (20) időpont is szóba jöhet. Olyan helyeken, ahol önkormányzat, egyesület vagy művelődési ház állítja a fát, május elsején délelőtt is történhet az esemény (például Koppánymonostoron vagy Tatabányán), vagy akár ettől nagyon eltérő időpontban, például április 25-én Balfon.

Minden vizsgált észak-dunántúli településen földbe ássák a lányos ház előtt a fát, gyakrabban állítják a kerítésen kívül, mint az udvaron. A hely kiválasztásakor figyelembe veszik a villanyvezeték elhelyezkedését, de az is befolyásolja, hogy van-e harapós kutya a háznál. Az esetek többségében nincs általános szabály, hogy portán belül vagy kívül illik a fát állítani.

A májusfa felállítása közben balesetek, tartós sérülések is előfordulhatnak. Győr-Moson-Sopron megyéből írtak le ilyen anekdotákat a kérdőívek kitöltői: Tényőn „1988-ban Burkali Roland tanítványom a haverjaival állította a Delbó Katinak. Átbillentették a kerítésen a fát, megbillent, és két metszőfogát kiütötte.”17 Győr-Ménfőcsanakon „Érettségiző koromban a legtöbb fát mi állítottuk 8 barátommal, Baráthegy, Gyirmót és Koroncón, Csanakon és Ménfőn. Egy éjszaka 9 darab fát loptunk el és vittük a vállunkon! A legnagyobb több mint 13 m-es volt. Reggelre 2 barátomnak begipszelték a vállát (bár egyiket a bagóvári erdő őre verte el…)!”18 Fertődön „Kb. 1981-ben Varga Zoltán Fertőd, Béke u. 51. sz. alatti lakos májusfaállítás közben megsérült. Leszakadt a borosüveg és az arcába esett. Kórházba került. Az egész arca megsérült, még ma is látszik a nyoma. Üres üveget kellett volna tenni, azóta azt is tesznek.”19

A fa fajtája

A települések döntő többségében (91-ben) fenyőből készül a májusfa. További gyakori típus még a nyárból készült (53), de sporadikusan előfordul a nyír, éger, akác, bükk, fűz és a jegenye. Sok olyan település van, ahol fenyőből és nyárból is készülhet a májusfa, mindkettő elfogadott típus. Kombinált típust is említettek néhány helyen (például nyár+fenyő, éger+fenyő, éger+nyár), ezekben az esetekben toldott fákról van szó, egy szép koronájú és egy hosszú törzsű, de különböző fajtájú fát drótoznak össze.

A falvak 53%-ában csak a fenyőből készült májusfa az elfogadott a közösség normái alapján, a községek 23%-ában csak a nyárfa jellemző, míg a települések 7%-ában mindkét típust elfogadják. A falvak 13%-ban a fenyő és a nyár mellett egyéb fafajtákból is készítenek májusfát, leggyakoribbak a nyír, az éger és az akác. Mindezt az 1. ábra mutatja be.

1. ábra: A májusfákhoz használt fafajták


A fa mérete

A fa méretét illetően a múltban egyfajta versengés is kialakulhatott a fiatalok között. Az a legény volt a legkiemelkedőbb, aki a legnagyobb májusfát állította. A lányok is szívesen dicsekedtek a néha bizony nehezen eltakarítható óriási májusfával.20 Győr megyében például „Fertődön, Oslin, Kapuváron szégyen volt, ha később megdőlt a fa a májusi széltől.”21

Nagylánynak, udvarlási szándékkal csak nagy fát illik állítani ...
Ma az egész Észak-Dunántúlon az jellemző, hogy teljes magasságú fát állítanak (121 falu), lehetőleg minél nagyobbat. Ha nem találják elég magasnak, megtoldják. A Győr megyei Ménfőcsanakon nyárból és fenyőből toldott fára emlékeznek, a szanyiak említenek egy nyárból és égerből toldott 20 méteres májusfát, míg a Veszprém megyei Nagygyimóton fenyőből és égerből toldják. Kicsi, 1,5–2 méteres fát is említenek, de ezt inkább kislányoknak állítják a család férfi tagjai (összesen 7 településen, ezek többsége Vas megyei). Nagylánynak, udvarlási szándékkal csak nagy fát illik állítani, kerítésre erősített kicsit nem. Répcelakon például még arra is nagyon ügyelnek, hogy a fa nehogy görbe legyen, mert az „ciki”. „Az udvarló nagy fát állít, az apa vagy testvér a kislánynak a kerítésre lombos ágat erősít.”22

A díszítés

A májusfákat mindig a helyi szokás szerint díszítették a legények, és a legkülönbözőbb dolgokat aggatták rá: selyemszalag, piros kendő, fésű, tükör, alma, cukor, füge, narancs, léggömb, nejlonkendő, harisnya, zsebkendő, virág, üveg bor, hímes tojás, kolbász stb.23

Ma az Észak-Dunántúlon gyakorisági sorrendben a következő díszek kerülhetnek a májusfákra: szalagok (120), borosüveg (87), sörösüveg (49), pezsgő (30), sörösdoboz (9), kis pálinkásüveg (3), kolbász (3), koszorú (Pannonhalma, Lébény), zászló (Sokorópátka, Kisbér), rumosüveg (1), lufi (1), mézeskalács szív vagy huszár (1), papírvirág (1), játékdömper (Lébény), vöröshagyma (Écs), szalmabábu (Csempeszkopács), legénybáb (Ravazd, Kisbér). A díszítmények tájankénti eltéréseket nem mutatnak.

2. ábra: A májusfák díszítése


Különösen Vas megyében jellemző, hogy a májusfára táblát helyeznek, de sporadikusan másutt is előfordul. Általában kicsi fatábláról van szó, amelyre a következő feliratok kerülhetnek:

1. táblázat


A települések többségében leszedik a fa kérgét (80), 56 esetben marad a kéreg, míg 13 faluban csak a kéreg egy részét hántolják le. Zala és Vas megyében jellemző, hogy leszedik a fa kérgét, a legtöbb helyen teljes egészében, Győr, Komárom és Veszprém megyében inkább az jellemző, hogy a fa kérgét meghagyják.

1  Németh Imre: Májusfa, májfa. Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1987, 506–508. o.
2  Németh, i. m. 506–508. o.
3  Adatközlő: Heilig Réka; Tótvázsony (Veszprém m.); saját gyűjtés 2003.
4  Ak: Subsics Viktória; Narda (Vas m.); sz. 1986; sgy. 2004.
5  Tátrai Zsuzsanna: Leányélet. Crea Print, Budapest, 1994, 126–130. o.
6  Németh, i. m. 506–508. o.
7  Tátrai Zsuzsanna–Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Planétás Kiadó, Budapest, 1997, 108–109. o.; Tátrai, i. m. 126–130. o.
8  Ak: Szkók Istvánné; Győr-Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1959; sgy. 2003.
9  Ak: Szalay Gyöngyi; Sárvár (Vas m.); sz. 1966.; sgy. 2003.
10  Ak: Czita Tünde, Koppánymonostor (Komárom-Esztergom m.), szül. 1980, sgy. 2003.
11  Ak: Dr. Harsányi Ernő; Csorna (Győr-Moson-Sopron m.); sgy. 2003.
12  Ak: Dákai Gabriella; Sopron-Balf (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1975; sgy. 2003.
13  Euro-májusfa kívánságüzenetekkel. Kisalföld, 2004. 04. 29.
14  Tátrai–Karácsony, i. m. 108–109. o.; Tátrai, i. m. 126–130. o.
15  Ak: Funtek János; Szany (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1954; sgy. 2003.
16  Az adatközlő nem járult hozzá neve közzétételéhez.
17  Ak: Tuba Lajos; Sokorópátka (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1960; sgy. 2003.
18  Ak: Szeredi István; Győr-Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1972; sgy. 2004.
19  Ak: Katona Kálmán; écsi lakos, (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1948; sgy. 2003.
20  Józsa Tímea: Majális – több fejezetben. 2003, 1–2. o.
21  Ak: Katona Kálmán; écsi lakos, (Győr-Moson-Sopron m.); sz. 1948; sgy. 2003.
22  Ak: Szabó Orsolya; Répcelak (Vas m.) sz. 1978; sgy. 2003.
23  Tátrai, i. m. 126–130. o.; Németh, i. m. 506–508. o.; Tátrai–Karácsony, i. m. 108–109. o.; Józsa, i. m. 1–2. o.


© 2005-2012, Polgári Szemle Alapítvány