« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az intelligenciák harca

Megjelent: Polgári Szemle 2007. november – 3. évfolyam, 11. szám


PROF. DR. PÉTER GÖRGY egyetemi tanár, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad.
Jelen tanulmány egy szerzői kollektíva által szerkesztett kötet része, amely az erdélyi magyar fiatalokkal próbálja megértetni az emberi tőke lényegét és kiterjedésének dimenzióit. Úgy gondoljuk, hogy a humán tőke vizsgálata többek között azt az igényt is kifejezi, hogy az emberi képességeket pszichológiai szempontból is megközelítsük, és így interdiszciplinárisan kössük össze a közgazdaságtant a pszichológiával.

Az emberi képességek dimenziói
A XXI. század a tudomány és a technika forradalmának a korszaka, és ez a történelmi kihívás azt a feladatot állítja a mai fiatalok elé, hogy hivatásuk tudatában, mint magasan képzett szuverén egyéniségek képesek legyenek kifejlett készségeiknek, tehetségüknek megfelelően cselekedni, érvényesülni, eredményesen beilleszkedni a gazdasági-társadalmi környezetbe, saját sorsukat irányítani. Minél képzettebbek és kompetensebbek a szakmai és társadalmi feladatok ellátásában, annál hozzáértőbbé és értékesebbé válnak küldetésük teljesítésében.

Az emberi képességek fejleszthetősége
A pszichológiában, mint kísérleti tudományban az emberi képességek tanulmányozása központi helyet foglal el, és ez magában foglalja a képesség pszichológiai kategóriájának tartalmi tisztázását, eredetét, vagyis az öröklött és szerzett képességek viszonyát, struktúráját, valamint működésének és fejlődésének mechanizmusát.

A képesség az emberi tevékenységre vonatkozó fogalom, „humánteljesítményre való fizikai és szellemi adottság, a fizikai és pszichikus tevékenységnek az egyénben rögzített rendszere.”1 A képesség tehát az emberi létet juttatja kifejezésre, amely meghatározott tevékenységre adott mértékben bárkiben megtalálható. Nem kizárólagosan veleszületett adottság, hanem csupán hajlam, ígéret, lehetőség, amelynek kibontakozását, készséggé válását a tevékenység teszi lehetővé. A gyakorlat által megnyilvánuló emberi potenciális lehetőséget szerzett képességként is lehet elfogadni. Ilyen értelemben beszélünk szellemi képességről, értelmi képességről, stb. Meghatározott tevékenységre irányuló képesség az emberben különböző mértékben, kisebb-nagyobb arányban található meg, amit a képesség dominánciája fejez ki. A képesség ugyanis nem homogén, hanem heterogén jellegű. „Minden ember adott területen a képesség optimumával, domináciájával rendelkezik”2 – állapítja meg V. A. Krunyeckij orosz pszichológus. Az, hogy az ember adott területen, például a zenében, nem rendelkezik kellő képességgel, nem azt jelenti, hogy általánosan tehetségtelen, hanem azt, hogy képességei más irányban érvényesülnek. A képesség mint látens állapot, mint lehetőség, meghatározott környezeti feltételek mellett, gyakorlással válik készséggé és teljesítménnyé.

Örökletesség és a társadalmi hatások az emberi képességekben
A képességekben megnyilvánuló eltérések az emberben természeti törvényként jelentkeznek. Ha ez szabadon érvényesülne, elfogadhatatlanul társadalmi igazságtalansághoz vezetne. Senki sem hibáztatható azért, mert bizonyos területen jó képességűnek, vagy esetleg kevésbé jó adottságokkal született. Nem véletlen, hogy az öröklött tényezők és a környezeti feltételek hatásának kérdése a képességekben a tudományok elhúzódó vitáját alkotta. Az erre vonatkozó kutatások történetében a veleszületett és szerzett képességek viszonyában két alapvető irányzat, a hereditáriánus és az enviromentális felfogás különült el.

A szélsőséges genetikai és a túlzó környezetelvű felfogásokkal szemben a valóságban mindkét tényező bonyolult együtthatásban, kölcsönös összefüggésben érvényesül. Tehát egymást feltételező fogalompárról van szó. A mai kutatás arra a határozott megállapításra jutott, hogy a képességek fejleszthetőségére mind a veleszületett adottságok, mind pedig a környezeti feltételek hatással vannak. H. J. Eysenck, neves angol pszichológus a veleszületett és szerzett képességek viszonyában kifejti, hogy „a genetikai tényezők a környezeti tényezőkkel kölcsönhatásban fejtik ki azt a működést, amely létrehozza a ...különbségeket”3. Ugyanerre az álláspontra helyezkedik Ranschburg Jenő is, és érthetővé teszi, hogy „az emberi fejlődés kutatása révén felgyülemlett tudományos tapasztalatok azt mutatják, hogy a környezeti és veleszületett adottságok között érzékeny és komplex interakció működik”4.

A gének ugyanis a tehetségben csak a potenciális adottságokat adják meg...
A közgazdaságtan klasszikusai is hangsúlyozták a társadalmi hatások és a nevelés szerepét az ember termelőképességeinek továbbfejlesztésében. A. Smith David Humot követve, állította, hogy „figyeljétek meg, mennyire megközelítik egymást az emberek a testi erő és a szellemi képességek szempontjából, mielőtt ezt neveléssel kifejlesztenék”. Bizonyította, hogy „az emberek örökölt adottságai közötti különbségek a valóságban sokkal kisebbek, mint ahogy ezt hinnénk..., a készségek között megjelenő valódi különbségek, amelyek az embereket különböző tevékenységekre szakosítják az érettség szakaszán, a legtöbbször nem oka, hanem következménye a munkamegosztásnak”, s így a legtöbb egyén közötti különbség „nem annyira a természettől adódik, hanem a gyakorlat, a szokás és a nevelés eredménye”.5 A. Smith magyar követője, Széchenyi István is úgy látta, hogy „a munkamegosztás, mint ki-ki tudja már, emeli az ember fő tehetségeit a legnagyobb tökéletességre”6. Jelenleg már felmérések is történtek arra vonatkozóan, hogy hozzávetőleg milyen mértékben szerepel a genetikai és a környezeti hatás az emberi képességekben. Az arány Czeizel Endre felmérésében 62+38 az általános értelmi képességnél, és valamennyire eltér a specifikus szellemi képességek esetében.7 Az ún. Wechsler-teszt szerint ez a viszony 53+47.

A tehetség, mint felismert emberi képesség
A tehetség, akárcsak a képesség, csupán hajlam, ígéret, és esélyt jelent, ami nem mindig bizonyos, hogy felszínre tör. A gének ugyanis a tehetségben csak a potenciális adottságokat adják meg, de az, hogy ezek milyen kifejlett képességgé, tehetséggé válnak, a környezettől és a személyiségtől függ. Az örökletesség csupán a lehetőséget, míg a megvalósulást a környezet és a kiművelt, célratörő személyiség teszi lehetővé.

A tehetséges személyek egy meghatározott tevékenységi területen kiemelkedő és társadalmilag hasznos teljesítményt nyújtanak. Ez feltételezi az általános és különleges képességeik kifejlesztését, hasznosítását, a feladathoz való hozzáállásukat, és végeredményként sikerélményük megvalósítását. A tehetség tehát nem mindennapos, hanem ritka jelenség, ami nem az átlagembereket, hanem a kiemelkedő, kivételes adottságú személyeket jellemzi. Mint különleges konstelláció, az átlagon felüli értelmi, vagy specifikus képességben, a kreativitásban, a feladat iránti elkötelezettségben, és az átlagot meghaladó, kivételes teljesítményben nyilvánul meg.

A tehetség korai felismerése a fiatalokban, kibontakoztatása és ápolása a jelenkor egyik meghatározó feladata. Nem véletlenül keresik a pszichológusok az emberi képességek, a tehetségek felszínre hozásának lehetőségeit és útjait. „Felmerül a kérdés – mérlegeli A. R. Jensen –, hogy vajon összességükben – mint nemzet rendelkezünk-e annyi értelmi képességgel, mely összhangban van a komplex ipari társadalom növekedéséből adódó szükségletekkel.”8

A kognitív és tanuláspszichológia jelenlegi tapasztalatai szerint az intellektuális képességek képzéssel, tanítással, neveléssel fejleszthetők. Egész életre kiterjedő képzés és nevelés szerepét hangsúlyozta Spiru Haret9, neves román szociológus a társadalom gazdasági, intellektuális, morális fejlesztésében. A nevelés rendeltetésében olyan személyiségi tényezők kialakítására van szükség, mint az akarat, érdeklődés, aspiráció, érzelmi viszonyulás, motiváció. Hareti értelemben a legfontosabb személyi tényező az emberi akarat, amely ha a társadalmi képzésen nyugvó magasfokú intelligenciával párosul, az egyén személyiségének meghatározójává válhat.

De nem minden kiváló képességű fiatal válik aktív tehetséggé. Ha egy tehetséges fiatal kedvező társadalmi feltételek ellenére gyenge teljesítményt nyújt, ez csakis személyisége hiányosságaival magyarázható.

Tehetség és személyiség
A tehetség a személyiség általános megnyilvánulása, nyílt és fejlődő rendszer. Az ember, mint fejlődő személyiség, nem elégszik meg az állandósított állapotok fenntartásával, visszanyerésével, hanem ennél többet akar. Az élet arra készteti, hogy miközben környezetéhez szelektíven alkalmazkodik, felette uralkodjon, akarata szerint humanizálja és modellálja, így válhat érett személyiséggé. Mint a morális alkalmazkodási képesség hordozója, mint aktív szociális erő, az érett személyiség ugyanakkor visszahat a társadalomra. „Minden egyén személyisége a társadalmi környezet eredménye – állapítja meg Spiru Haret –, a társadalom tagjai viszont személyiségük értékével gyakorolnak hatást a társadalomra”10.

A személyiségpszichológia jelenlegi felfogásában a kifejlett, optimális személyiség egyik alapvető kérdése úgy tevődik fel, hogy „mi vagyok, mi akarok lenni, mivé kellene válnom ahhoz, hogy kihozzam magamból mindazt, ami bennem van, hogy értékké váljak”. Ezek a rendkívüli feladatok kerülnek ma napirendre a tehetség fejlesztésére irányuló érett személyiség kialakításában, összhangban a kor követelményeivel.

A motiváció
A motiváció az emberi szükséglet tudatosulása, vagyis a felismert szükséglet. Olyan belső faktor, amely irányítja, integrálja az egyén viselkedését a társadalomban, és a cselekvésre késztető külső és belső tényezők hatásában nyer kifejezést. A motivációs faktorokban el lehet különíteni egyrészt az egoista, „énbevontú” külső tényezőket, mint például a jövedelemszerzés, magas fizetések, hírnév, jutalom, önigazolás, másrészt a képességfejlesztésben és az érett személyiség kialakításában kiemelkedő szerepet betöltő „feladatbevontú”, belső ösztönzések rendszerét. Így a tudásvágyat, az alkotóképesség kifejlesztésének szükségletét, a célok követését az önmegvalósulásban.

...mert nem minden fiatal érzi a munka szükségességét.
A motiváció kialakítása a személyiség fejlesztésében a neveléstől is függ. Itt elsősorban a fiatalok munkára való nevelése kerül előtérbe. Ez nálunk azért válik manapság lényeges kérdéssé, mert nem minden fiatal érzi a munka szükségességét. Különböző okokra hivatkozva, számos fiatal nem vállal munkát és elvárja, hogy megélhetéséről a szülők, rokonok gondoskodjanak. A munkamorál elégtelensége sokszor a jövő kilátástalanságával, megfelelő pozitív jövőkép hiányával is magyarázható. A munka, mint alapvető motivációs elem, a cselekvésben alkotja a szükségletek kielégítésének fő forrását. Ezen túlmenően, számos tudományos álláspont a munkának ugyancsak létfontosságú egyéb társadalmi, pszichológiai aspektusát, hatását is kiemeli. Így például Marie Jahoda osztrák pszichológus megállapította, hogy a munka a társadalmi érintkezés alapvető területe, strukturálja az időt, az aktivitás eszköze, biztosítja az alkotás örömét, az önmegvalósítást, meghatározza az ember társadalmi státusát11.

A kreativitás
A tehetség legfontosabb kifejezője az alkotóképesség, a kreativitás. A különleges, ritka képességű személyek teljesítménye a kreatív potenciál, az alkotást biztosító fiziológiai és pszichikus feltételek, a kedvező társadalmi környezet és a személyiségi faktorok együttes rendszerében jön létre. A tudomány és a technika mai korszakában a kreativitás a gazdasági-társadalmi haladás fő mozgatóerejévé kell hogy váljon, ahogyan ezt a neves amerikai társadalomtudós, A. Toynbec hangsúlyozta: „egy nemzet fennmaradásához az egyéneknek kreatív módon kell gondolkodniuk”12.

Az alkotóképesség minden tehetséges emberben jelen lehet, megfelelő módszerekkel, személyi adottságok kiművelésével jelentős mértékben kifejleszthető. Az alkotóképesség kifejlesztésében lényeges a tehetség korai felismerése, és a megfelelő időben megejtett intervenció. A kreatív típusú iskolákban és oktatási rendszerben csakis a kreatív tanárok biztosíthatják a fiatalok alkotóképességének kifejlesztését. Itt nem csupán az ismeretszerzésre tevődik a hangsúly, hanem inkább problémamegoldásra, az ismeretek gyakorlati alkalmazására, mely a végtelen lehetőségek közül a legmegfelelőbb. A kreatív személyekre jellemző többek között az új iránti nyitottság, előítéletmentesség, nonkonformizmus, független autonóm személyiség, önbizalom, önazonosulás az értékek belső központosulásával, érzékenység és céltudatosság. A kreativitás végső kritériuma a személyi kiválóság és a kompetencia, melyekkel csakis olyan egyének rendelkeznek, akik ötleteiket, alkotásaikat társadalmilag hasznos értékké képesek alakítani.

A képességek értelmezése a közgazdaságtanban
A közgazdaságtudomány a klasszikusok munkaérték-elméletével vette kezdetét. W. Petty, A. Smith és D. Ricardo az emberi munkát egyedüli értéktermelő tényezőnek és a munkaerő felhasználásának tekintették. A munkaerőnek az eredeti felfogása a munkaképesség állandó jellegét állította és mint ilyen, az extenzív gazdasági fejlődés terméke. Ez a klasszikus időszakban nem jelentett egyebet, mint csekély tudást és szerény szakképzettséget igénylő, főleg manuális munkavégző képességet, amellyel a legtöbb dolgozó nagyjából egyformán rendelkezett. A hagyományos felfogásban csupán az anyagi javakat előállító, vagy termelő szolgáltatásokat folyosító, főleg a kifejtett fizikai munka minősült értéket termelő és nyereséget hozó produktív tevékenységnek.

A munkaképesség állandóságát feltételező munkaerő-felhasználás és a produktív munka primitív értemezése már a klasszikus időszakban is helytelennek bizonyult, és még kevésbé felel meg az intenzív gazdasági fejlődés időszakának. A tények azt a nézetet igazolják újabban, hogy a termelőképességek állandósága helyett a készségek fejlődő állapota, a „state of the arts” felfogása nyer elismerést.

Az intelligencia – a kifejlett készségek attribútuma
A képesség fejlődésének sajátságos megnyilvánulása az intelligencia, mely a magyar nyelvben már a XIX. század elején meghonosult. Széchenyi István az intelligenciáról írta, hogy „Vegyünk példát más előbbrehaladott nemzetekről, műveljük ki magunkat; s tapasztalni fogjuk, hogy utóvégre nem a föld és a geográfiai viszonyok, hanem az emberi ész, értelem és munka az, amely gazdaggá tehet és anyagilag erősekké fejleszthet”13.

Mint terminus technicus, az intelligencia fogalma ugyancsak a múlt században jutott be a tudományok rendszerébe. Eleinte az oktatásban a tanuló ifjúság felfogó, megismerő képességeként értelmezték, ahogyan ezt E. L. Thorndike, amerikai pszichológus megjegyezte: „megtanultuk, hogy az intellektuális feladatok helyes megoldására való képességként fogjuk fel” a tanulók intelligenciáját 14.

Az iskolai vonatkozásokon túlmenően ma az intelligencia fogalmának tartalma, fontossága és szerepe jelentőségteljes mértékben módosult. A legtöbb szakember az intelligencia értelmezésében „az új környezethez való alkalmazkodóképességet” emeli ki, mint ahogy W. Stern, német pszichológus hangsúlyozza: „az intelligencia az új követelményekhez való szellemi alkalmazkodóképesség”.15

Meg kell különböztessük a kognitív pszichológia által megfogalmazott általános (General) intelligenciát, vagyis az embernek azon képességét, hogy felfogja és megértse a jelenségek lényegét és összefüggéseit, és ugyanakkor azokat érzelmileg is elfogadja, megeméssze és alkalmazza. Ebben jut kifejezésre az ember képzettsége, általános műveltsége, amely a gondolkodás módját, a tartalmasabb okfejtést teszi lehetővé és lehetőséget nyújt az ésszerű alkalmazkodásra és cselekvésre. Másrészt ki kell emelnünk azt a sajátos, speciális képességet, amely különböző emberi tevékenységek kifejlesztésében és művelésében (zene, képzőművészet, tudományos alkotás, irodalom, gazdasági gondolkodás, mozgásművészet, sport stb.) nyilvánul meg.

Az intelligencia nem csupán az egyéni képességéhez, hanem a társadalom általános felfogásához, tevékenységéhez és kultúrájához is kötődik. A társadalom kulturájában kifejeződő, éppenséggel a nemzet intelligenciája az emberi lét, a cselekvés és a társadalmi haladás alapvető dimenziója, olyan társadalmi erő, amely kifejezi a társadalom fejlettségét és visszahat az emberek gondolkozóképességére és tevékenységére. Spiru Haret megállapította, hogy „az intelligencia mint társadalmi erő úgy hat az individuumra, mint bármely más társadalmi tényező. Ebben az értelmezésben, a tulajdonképpeni individuumot a társadalom hozza mozgásba, és ennek során saját intelligenciája és akarata is kifejeződik.”16

A gazdasági intelligencia kiemelkedő szerepe a piacgazdaságban
A gazdasági intelligencia szorosan kapcsolódik a gazdaságtudományhoz. Ennek legfőbb magyarázata abban áll, hogy a közgazdaságtan nem csupán ismeretelméleti, hanem gyakorlati funkciót is betölt. Ez a szerep különös hangsúlyt nyer a piacgazdaság mechanizmusában, ahol a gazdasági kapcsolatok egyre bonyolultabb rendszert alkotnak. Meghatározó a szakemberek felkészültsége, hozzáértése és rátermettsége a gazdasági élet irányításában. Intelligenciájuk egyre inkább befolyásolja teljesítményüket.

A gazdasági intelligencia pszichológiai és gazdasági szempontból egy komplex fogalmat fejez ki. Feltételezi a gazdaságtudományok elsajátítását, az ismeretek alkalmazását, a gazdasági információk megszerzésének, kezelésének és felhasználásának, a gazdasági kérdések hasznos megoldásának a képességét, a változó piacgazdasági feltételekhez való gyakorlati alkalmazkodást, és nem utolsósorban a tudományos alkotókészség kiművelését. A globális gazdasági versenyben nem véletlenül nyer különleges szerepet a gazdasági információ, amely a gazdasági intelligencia egyik legfontosabb terméke, és amelynek megszerzése és felhasználása döntő szerepet tölt be a nemzetközi cégek stratégiájában és teljesítményében. J. M. Keynes, korunk kiemelkedő közgazdásza úgy vélte, hogy a gazdasági intelligenciában a versenyképesség intelligenciája az egyik meghatározó elem, mivel „a konkurenciaharc a piacgazdaságban – végeredményben az intelligenciák harca”.

Az intelligencia mérhetősége
A képesség gyakorlati megközelítésének legfőbb ténybeli jellegzetessége az intelligencia mérhetősége, ami különböző tesztekkel történik. A szociológusok állítják, hogy „az intelligenciát, akárcsak az elektromosságot, könnyebb mérni, mint meghatározni”.17 Az eddigi intelligenciatesztekkel végzett felmérések nem annyira a veleszületett adottságokat, hanem inkább a szerzett képességeket értékelték, és a kapott eredmények nem fejezik ki maradéktalanul az emberi képességet. A. R. Jensen felhívja a figyelmet arra, hogy „a képességnek az a sajátos együttese, amelyet jelenleg intelligenciának hívunk, és amelyet le tudunk mérni, csak egy kis töredéke az emberi adottságok galaxikájának”.18

Az intelligenciatesztek által nyert ismeretek elégtelenségének meghaladása érdekében a felmérésekben újabb szempontok is előtérbe kerültek. Legújabban az I.Q. mellett D. Goleman, amerikai pszichológus az emocionális quotiens, E.Q., az érzelmi intelligencia hányadost vezette be, amely az empátia, vagyis a mások érzelmeihez való viszonyulás, a közösségbe való beilleszkedés, a küldetéstudat, a mértéktartó reagálás, az akarat és kitartás stb. készségét méri.19 A pszichológusok arra a következtetésre jutottak, amit a tények is igazolnak, hogy az elvárt pozitív emberi tulajdonságok meghatározó szerepet tölthetnek be a társadalmi teljesítményekben, és éppen ezért ajánlatos bizonyos funkciók elvégzéséhez az ember érzelmi adottságaival ténylegesen is számolni.

A tehetség korai felismerése ... a jelenkor egyik meghatározó feladata.
A tudományos kutatások jelenlegi tapasztalatai szerint az emberi képességek fejleszthetők, tehetséggé válhatnak. Nyilvánvaló, hogy az általános, de főleg a specifikus képességek határozzák meg a tehetség felszínre törésének irányát. A tehetség korai felismerése a fiatalokban, kibontakoztatása és ápolása a jelenkor egyik meghatározó feladata. „A gazdaságilag korlátozott erőforrásokkal rendelkező országokban is teret nyer a felismerés – állapítja meg Habermann Gusztáv, magyar pszichológus –, hogy a nemzetközi tudományos, műszaki, technológiai versenyben a tehetségkiválasztás és -nevelés kiemelt beruházás.”20 Mindenki számára lehetővé válhat, hogy valamilyen tevékenységben domináns képességét kifejlessze. Ez csakis meghatározott kedvező gazdasági, társadalmi és pszichológiai feltétel mellett valósulhat meg.

1  Klein Sándor, „A kreativitás pszichológiája”, Megjelent „Tehetséggondozás az iskolában” c. kötetben,Tankönyvkiadó, Budapest, l989, 65.
2  Krunyeckij, V. A. „Psihologia matematicseszkih szposzobnostyei skolnikov”, Izd. Pedagogika, Moskva, l968, 5–6.
3  Eysenk, H. J. „Race, Intelligence and Education”, London, 1971.
4  Randschburg Jenő, „Tehetséggondozás az iskolában”, Tankönyvkiadó, Budapest, l989.
5  Adam Smith, „A nemzetek gazdagsága”, Budapest, l959.
6  Széchenyi István, „Hitel”, l830, 69.
7  Czeizel Endre, „Sors és tehetség”, Urbis K., Budapest, 2004, 41.
8  Jensen, A. R. „Mennyivel növelhetjük az I.Q.-t és az iskolai teljesítményt”, F. P. R. London, l979, 26.
9  Spiru Haret, „Mecanique sociale”, Paris, 1910, Románul „Mecanica socială”, Ed. Ştiințifică, Bucuresti, l969, 133.
10  Spiru Haret, I.m. 62–63.
11  Iahoda Marie, „Work, employment and unemployment”, American Psichologist, 36, 184–l91.
12  Toynbec,A. „Is America neglectingher her creative minority”, In Taylor, C. „Widening horizons in creativity”, N.Y. 1964, 75.
13  Széchenyi István, I.m. 70.
14  Thorndike, E. L., Jensen, A. R., I.m.
15  Stern W. „The Psichological Methods of Testing Intelligense”, Baltimore, 1914.
16  Spiru Haret, I.m. 96.
17  Jensen.A. R. I.m.
18  Jensen, A. R. I.m.
19  Goleman, D. „Emotional Intelligence”, Ed.Bantam, N.Y. l. 995.
20  Habermann Gusztáv, „A tehetség értelmezése”, In. Randschburg J. I.m. 162.

© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány