« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Európa stagnálásra ítélve?
Is Europe Doomd to Continued Economic Stagnation?
By Sally McNamara
The Heritage Foundation, August 23, 2007


2000 márciusában az Európai Unió büszkén jelentette be, hogy 2010-ra a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudás alapú gazdasági térségévé növi ki magát, melyet teljes foglalkoztatás és 3 százalékos átlagos GDP-növekedés kísér majd. 2005- re azonban a lanyha növekedési kilátások és a magas munkanélküliségi mutatók a kudarc elismerésére késztették Brüsszelt. Ma szintén kevés jel utal arra, hogy 2010-re Európa gazdasága felülmúlná Amerikát.

Az Európai Unió 27 tagállama a világ legnagyobb kereskedelmi és gazdasági blokkját alkotja, mely blokk számos problémával küzd. A legtöbb nyugat-európai gazdaságban a GDP lassú ütemben növekszik. Igaz ez elsősorban Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Portugáliában. 2007 februári adatok szerint pedig a munkanélküliség 22 tagállamban haladta meg az amerikai 4,5 százalékos szintet. A 15 és 63 év közöttiek foglalkoztatottsági aránya pedig csupán 63 százalék, szemben az amerikai 72 százalékkal. Az eurózóna növekedési üteme pedig 2,1 százalék volt, szemben az amerikai 3,3 százalékkal.

Európa krónikus betegségben szenved. A munkaerőpiac túlszabályozott, az erős állami szektor és a rugalmatlan munkaerőpiac számos helyen komoly társadalmi feszültségekhez vezetett. Ilyen volt a 2005-ös francia utcai tüntetéssorozat. A 25 éven aluliak körében a munkanélküliség 22 százalékos volt az országban. Jacques Chirac akkori francia elnök pedig a forrongások hatására elállt a munkaerőpiac liberalizálását célzó reformjától, mely döntésével további hanyatlásra kárhoztatta a gazdaságot. Párizs nincs egyedül ezzel a problémával. A legtöbb európai ország görcsösen ragaszkodik szociális modelljéhez. 2007-ben például 9 tagország közös nyilatkozatot adott ki a szociális, környezetvédelmi és munkaerő-piaci szabályozások erősítése érdekében, melyek azonban csak arra jók, hogy további teret vegyenek el a növekedés elől.

Emellett mára a sikertörténetként elkönyvelt közös valuta, az euró is elvesztette társadalmi támogatottságát. Egy nemrégiben nyilvánosságra került felmérés szerint Ausztria, Németország, Görögország, Hollandia, Portugália és Spanyolország lakossága jobban örülne, ha régi valutáját használhatná. Az eurózónához nem csatlakozott országok között pedig csak három akad, ahol a lakosság inkább az euróval fizetne a jelenlegi pénz helyett.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államoknak komoly érdeke fűződik az európai gazdaság sikeréhez. Amerika Európa legnagyobb kereskedelmi partnere, így közvetetten őt is érintik a Brüsszelben hozott döntések. Amerika és az EU együttesen 40 százalékát adja a világkereskedelemnek és a befektetéseknek, és 60 százalékát a világ GDP-jének. Kereskedelmük napi értéke 3 milliárd dollár. Így a szigorú európai gazdasági szabályozások komoly, hosszú távú kihívások elé állítják Washingtont.

A szabályozások ugyanis a gazdaság növekedésének kulcsfontosságú letéteményesei. Günther Verheugen, iparügyi biztos szerint a vállalkozások számára évi 600 milliárd euróba kerül, hogy megfeleljenek ennek az előírástömegnek, miközben az egységes piac kereskedelmi hozadéka évi 160 milliárd euró. Eszerint tehát a tagság költségei jóval felülmúlják annak hozadékait. A szabályozási rendszer visszavágására nem sok esélyt látni. Ami azt illeti, a terhek az újabb, egyre bonyolultabb szabályozásokkal csak tovább növekednek. Ráadásul e szabályozások sok esetben versenyellenesek.

Részben ez a kiterjedt szabályozási rendszer okolható Európa kutatás-fejlesztési profiljának Amerikához viszonyított relatív gyengeségéért is. Brüsszel ráadásul óriási összegeket és rengeteg energiát fordít a túlterjeszkedett közös mezőgazdasági politika finanszírozására. A közös agrárpolitika nemcsak hogy protekcionista, és gátját szabja a világkereskedelmi tárgyalásoknak is, de az EU költségvetésének több mint 40 százalékát vonja el, miközben magasan tartja a közösségen belüli élelmiszerárakat. A rendszer elsődleges haszonélvezője Franciaország, aki évente csaknem 9 milliárd euró támogatásban részesül. A reformra e téren is kevés esély kínálkozik.

Összességében tehát úgy tűnik, hogy Európa tökéletesen rossz úton jár. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennének pozitív fejlemények egyes tagállamokban. Ott van Írország példája, amely alig 25 év alatt az EU legszegényebb országából az egyik leggazdagabb, legdinamikusabban fejlődő tagállammá lépett elő. Az iparűzési adó mindössze 12,5 százalékos, a fiatalok munkanélküliségi mutatói itt a legalacsonyabbak a kontinensen. Írország így mindenki számára azt az üzenetet hordozza, hogy a jó gazdaságpolitikának megvan az eredménye.

De az újonnan csatlakozott keletközép-európai országok gazdasága is rohamos ütemben fejlődik, elsősorban a Baltikumon. A siker egyik letéteményese az egykulcsos adórendszer bevezetése volt, mely forradalomként söpört végig Európa keleti felén. Észtország után bevezette Litvánia, Lettország, Oroszország, Szerbia, Ukrajna, Szlovákia, Grúzia, Románia, Macedónia és a Cseh Köztársaság is. A 2004-es csatlakozás előtt az öreg Európa komoly félelmeket táplált a keletről érkező adóverseny kapcsán, most azonban Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban is kurzussá kezd válni az általános adókulcscsökkentés.

De mit kellene tennie Európának azért, hogy visszaálljon a fejlődés pályájára? Először is le kellene tennie arról a szándékáról, hogy mindenképp életet leheljen a már megbukott alkotmánytervezetbe. Ez ugyanis minden lehetséges rosszat átmentene a mai Európa felépítéséből, és ezt egy meglehetősen terjengős szövegkörnyezetbe foglalná. Azáltal pedig, hogy új nevet adnak a dokumentumnak, a tartalom még nem változik meg. Ráadásul a legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az európai polgárok többsége sem lelkesedik a közösségi alkotmány gondolatáért. Sokkal inkább a szabályozások enyhítését és a közösségi költekezés visszafogását szeretnék látni.

Az EU-nak felül kellene vizsgálnia túlterjeszkedett jogrendszerét és döntéshozó szerveit. El kellene köteleznie magát amellett, hogy visszametszi a jelenlegi joganyagot, amit a jövőben csak racionális, költséghatékony keretek között bővít. Emellett mihamarabb el kellene gondolkozni a munkaerőpiac gúzsba kötésének feloldásán.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány