« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Ki a balek az asztalnál?
Who’s the Mug At the Table?
By Niel Collins
The Spectacor, September 8, 2007


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy befektetési bankár. Nem a mai kifinomult, hanem az az izzadós, túlsúlyos fajta, aki pizzát habzsolt az asztalánál, ha nem épp ugrált rajta, miközben gyengeelméjűnek titulált kollégáival kiabált. Lewie Ranieri egy hírhedten trehány alak volt, viszont milliókat keresett munkáltatójának, a Salomon Brothersnek. Ranieri döntően amerikai államkötvényekkel és annak származékaival kereskedett, mely papíroknak akkoriban a legnagyobb piaca volt a világon – épp úgy, mint ma. Egy nap azonban észrevett egy piaci szegmenst, melyet addig még senki nem használt ki: a hazai jelzáloghitelek milliós piacát, melyek egyenként olyan kicsik voltak, hogy nem keltették fel a nagy befektetők érdeklődését, összeadva viszont komoly pénz rejlett bennük.

Így összekapcsolta őket és csomagokban bocsátotta piacra. Ahelyett, hogy csak ült volna a könyveken, értékesítette az adósságokat, felszabadítva a hitelezők tőkéjét. Ezáltal megszervezte a CDO-piacot (collateralized debt obligation). Negyedszázaddal és ötmilliárd dollárral később a Ranieri által keltett áramlat most oly mértékben forrong, hogy magával söpör minden, megfelelő bástyák nélküli pénzügyi vállalkozást. A másodlagos hitelpiac összeomlásakor az igazi kérdés mégis az, kinek a kezében vannak az értékpapírban kifejezett kockázatos tartozások?

Úgy tűnik, hogy minden eddiginél relevánsabb a régi pókeres mondás: ha nem tudod megmondani, ki a balek az asztalnál, akkor te vagy az. A kockázatos értékpapírcsomagokat ugyanis azok, akik ismerték annak veszélyeit, továbbadták olyanoknak, akik azzal korántsem voltak tisztában. Ezen ügyfelek teljes mértékben bíztak ügynökeik döntéseiben. És kik is voltak ezek az ügyfelek? Azok, akik számára a pénz rendkívül sokat számít: vállalati nyugdíjalapok, így brit nyugdíjalapok is.

A nyugdíjalapok kezelőit ugyanis a befektetési tanácsadók kockázatelemzői meggyőzték a kockázat csekély mértékével kapcsolatban. E tanácsadók számára az igazi kockázat a részvények vásárlásában rejlik. A kötvény sokkal biztonságosabb üzlet, mondják. Épp e tanácsoknak köszönhetően oly magas a brit államkötvények árfolyama, mivel óriási a biztos befektetést kereső ügyfelek által irántuk támasztott kereslet. Így a tanácsadók új stratégiával álltak elő: „Nézze, itt ez a CDO-kötvény, amely egy neves hitelminősítő nemrégiben napvilágot látott jelentése szerint biztonságos befektetés. Vegyen ebből, és könnyen csökkentheti az alap deficitjét.” Nem számít, hogy az alap kezelőjének fogalma sincs arról, mit is vásárol. Ők csak a hitelminősítőre hagyatkoznak. Azaz ők a balekok az asztal mellett. Reméljük, hogy a fenti gondolatmenet helytelen. A legésszerűbb befektetés egy hosszú távú megtérülést kereső pénzalapnál a részvény (vagy ingatlan), amit az alacsony árfolyamok esetén némi kötvénycsomaggal fejelnek meg. A kötvényvásárlási hullám még irracionálisabb a részvényárfolyamok folyamatos növekedése mellett, amit a közelmúltban tapasztalhattunk is. Csak remélhetjük, hogy a nyugdíjalapok nem a vacakot választották.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány